Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-14 / 216. szám
fPTRA Ezt csak megszállottként lehet csinálni A táncos lábú tanítónő Elsősök az iskoláról Az „aranykezű” masszőr Fizikai mérőműszereket készít házilag Tanévnyitó zeneszóval „Ki nem hallgat Westet, azzal sokat West-het” (6-7. oldal) Nem emelkedik az Új Néplap előfizetési díja Előfizetőink kérdésére válaszolva közöljük, hogy az Új Néplap előfizetési díja nem emelkedik. Az utóbbi napokban lábra kelt híresztelések valótlanok. Az Új Néplap az idén változatlan áron, és továbbra is a korai órákban jut el előfizetőinkhez. Ez többek között egyre eredményesebben dolgozó terjesztési hálózatunknak köszönhető. Lapunk még több érdekes összeállítással, hírrel, szolgáltatással, játékkal igyekszik olvasóink kedvében járni. Privatizációs ügyek Budapest. A tervek szerint szeptember 20-án kezdi meg működését az a kormánybizottság, amely a belügyminiszter irányításával az 1992 szeptemberétől ez év nyaráig hozott privatizációs döntések jogszerűségét vizsgálja meg. Erről Világosi Gábor, a belügyi tárca politikai államtitkára tájékoztatta az MTI-t tegnap. Mint elmondta: a vizsgálat célja, hogy a valós helyzet feltárásával eloszlassák az indokolatlan gyanúsítgatá- . sokat, illetve hogy a tapasztalatok hasznosításával olyan szabályozás jöjjön létre, amellyel a jövőben minimálisra csökkenthetők a visszaélések. Gyártelepítés Szombathely. Mintegy 400 kamionnyi berendezést, gépet, műszert és alapanyagot szállítanak folyamatosan Szombathelyre abból a Dortmund melletti, padem- bomi gyárból, amelyet Európa egyik legnagyobb ka- mionpótkocsi-gyártója, a német BPW Bergische Aschenfabrik a vasi megyeszékhelyre telepít. Az új üzemben pótkocsifutóműveket, mezőgazda- sági vonószerkezeteket és alváztartozékokat gyártanak majd évente mintegy harmincmillió német márka értékben. Heroinfogás Biharkeresztes. Több mint 95 kilogramm kábítószerre bukkantak hétfőn a biharkeresztesi vámhivatal pénzügyőrei egy Törökországból Nagy-Britanniába tartó tehergépkocsi átvizsgálása során. Munkavédelem Budapest. Kétnapos akciót kezdett a mélyépítési munkák - elsősorban a csatornaépítés - ellenőrzésére az Országos Munkabizton: sági és Munkaügyi Főfelügyelőség. A keddi sajtótájékoztatón bejelentették: az ellenőrzésben mintegy 100 felügyelő vesz részt. Azért választották ezt a szakterületet, mert egyre több a halálos baleset, amely csatornaépítés közben földomlás miatt következik be. Amíg 1991-ben két ilyen baleset történt, addig 1992-ben már öt, 1993-ban hét, s idén az első félévben már 10. Két Lotti A Két Lotti nyerőszámai: 21, 55, 59 és 40, 42, 52. Kevés felhő Általában kevés felhő lesz, legfeljebb északnyugaton növekszik meg időnként a felhőzet, és ott néhol zápor, zivatar is előfordulhat. A déli szél többfelé megélénkül, napközben helyenként megerősödik. Folytatódik a meleg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 28 és 33 fok között várható. Estig szavaztak Az önkormányzati választásokról és a házszabályról tárgyalt az Országgyűlés Dögéi Imre a mezőtúri Ilona malomról Az őszi ülésszak negyedik napja sem kezdődött másképp, mint az előzőek: napirend előtti felszólalóknak adott lehetőséget az elnöklő Salamon László. Bár első felszólalóként Tárgyán József (FKGP) jelentkezett, előbb azonban ügyrendi javaslatát mondta el: azt indítványozta, hogy az Országgyűlés nyissa meg újból a házszabály módosítása fölött már lezárt vitát, mert szerinte vannak még eldöntésre váró passzusok a tervezetben. Miután ehhez nem kapott támogatást, még egy napirendi megjegyzése volt, frakcióvezetői helyéről kérte a Népszabadságot és a Kurírt, ezután tartózkodjanak nevének leírásától ní- vótlan (Népszabadság) és liberális (Kurír) országgyűlési tudósításaikban. Ezután - immár harmadszor ragadta magához a szót - elmondta napirend előtti felszólalását, amelyben most arról mondott kritikát, mennyire nem méltányolta Európa a magyarok öt évvel ezelőtti határnyitását az akkori keletnémetek eíőtt. Nemcsak hogy nem méltányolták, hangsúlyozta, hanem „Európában már helyünk sincs”. Sepsey Tamás (MDF) képviselő ugyancsak napirend előtt mondta el gondolatait és kéréseit a kárpótlásról. Mint az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal korábbi elnöke úgy véli, a kormány ellehetetleníti a (Folytatás a 2. oldalon) Bejelentés az orvosok előtt Nem mond le a kórházigazgató Zsúfolásig megtelt tegnap a megyei kórház régi ebédlője, ahová a kórházigazgató összor- vosi értekezletet hívott össze. Azért is volt nagy érdeklődés, mert az orvosok már régóta igényelték, hogy tájékoztassák őket a kórház ügyeiről. Az igazgató, dr. Böjthe Lajos ismertette a kórház helyzetét. Elmondta, hogy a minisztérium és az egészségbiztosítási pénztár elfogadta azt az intézkedési tervet, amelynek végrehajtása esetén várható, hogy a kórház kilábal a pénzügyi válságból. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az intézkedési terv a kórház vezetőinek elképzelései alapján készült el, csak korábban nem kapták meg az anyagi és erkölcsi támogatást ahhoz, hogy végre is hajtsák. A terv és az új gazdasági vezetés garancia a kórház további sikeres működésére. Mivel az intézmény működési költségeinek 70 százaléka bér, így elkerülhetetlen a létszámcsökkentés, amely ugyanúgy érvényes az orvosokra, mint az ápoló vagy a gazdasági személyzetre. Az elbocsátás a 2700 dolgozó 10 százalékát érinti. Elsősorban szerződéses állásokat szüntetnek meg, nyugdíjazásokat foganatosítanak. A leépítési tervet minden osztályvezetővel egyeztették. Az értekezleten az igazgató szólt a saját személyét érintő kérdésekről is. Elmondta, hogy a vizsgálatok, amelyeket eddig Sajtótájékoztató a Magyar Nemzeti Bankban Nem csökkennek a valutatartalékok Várhatóan az idén a folyó fizetési mérleg hiánya nem éri el a 3 milliárd dollárt annak ellenére, hogy az első félévben közel 2 milliárd dolláros deficit keletkezett. A legutóbbi 8 százalékos forintleértékelés óta ugyanis a Magyar Nemzeti Bank a hazai devizapiacon több mint 1,2 milliárd dollárt vásárolt meg bankoktól, vállalatoktól. Mindezt Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke mondta el a jegybank keddi sajtótájékoztatóján. A tájékoztatót abból az alkalomból szervezték, hogy a Közép-európai Nemzetközi Bank (CIB) 300 millió dollár összegű konzorciális hitelt szervezett a Magyar Nemzeti Bank részére, s a szerződést kedden írták alá. A sajtótájékoztatón Hárshegyi Frigyes elmondotta, hogy ezzel a hitelfelvétellel az ország ez évi finanszírozása teljes egészében biztosított. Az MNB eddig kötvénykibocsátás konzorciális hitel révén több mint 2,5 milliárd dollár értékű kölcsönhöz jutott. Emellett a vállalatok és a bankok ez évi hitelfelvételei elérik az 1 milliárd dollárt. Az ország az idén összesen 3,7 milliárd dollár értékű kölcsönt törleszt, amelyet teljes egészében fedeznek az eddigi hitelfelvételek. Az MNB továbbra is arra számít, hogy a folyó fizetési mérleg jelentős hiányát fedezi a működőtőke-beáramlás. Ezt bizonyítja, hogy az MNB valuta- tartalékai nem csökkennek. Az év elején 6,7 milliárd dollárt értek el a jegybanki devizatartalékok, s az MNB jelenleg is ekkora tartalékokkal rendelkezik. Ehhez még hozzá kell számítani a magyar bankrendszer mintegy 1 milliárd dollárra tehető tartalékait. F orgalomnövekedést tervez a Samsung Több mint 50 százalékkal növeli belföldi eladásait az idén a Samsung Elektronic Magyar Rt. A vállalat tavaly 2,7 milliárd forint, az idén pedig 4,2 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított le, illetve szándékozik lebonyolítani. Az Orion és a koreai Samsung által 1989-ben alapított vegyes vállalat ma már teljesen koreai tulajdonban van. A forgalom tervezett bővülésében fontos szerepe lesz a jászfény- szarui gyárnak is, ahol az idén 150 ezer készüléket gyártanak. OF>EL_ -0- EOMA MÁRKAKERESKEDÉS lel. és fax: (56) 361-91 I a kórházban folytattak a különböző bizottságok, semmiféle visszaélést nem mutattak ki. Végül szólt az igazgatói poszt körül kialakult viharról. A megyei önkormányzat elnöke alkalmatlannak tartja dr. Böjthe Lajost az igazgatói poszt betöltésére, és távozásra szólította fel. A kórházigazgató azonban úgy határozott, hogy önként nem mond le, megvárja, hogy a megyei önkormányzat közgyűlése határozattal leváltsa. Végül kérte a jelen lévő kollégákat, hogy ebben a hangulatban is elsősorban a munkájukra összpontosítsanak, a betegeket lássák el. (A kórházban dolgozók hangulatáról, az ő véleményükről az 5. oldalon olvasható cikkünk.) Ma nyit a Nagyvásárcsarnok A Főpolgármesteri Hivatal illetékesének tájékoztatása szerint ma 12 órakor, minden különösebb ceremóniát mellőzve, Demszky Gábor főpolgármester megnyitja a vásárlók előtt a Nagyvásárcsarnok felújított műemlék épületének kapuit. A csarnok egyelőre reggel 6-tól este 6 óráig tart majd nyitva. SZERELIK A RÁDIÓTORNYOT. Gyorsított szakaszához érkezett a Pannon GSM rádiótelefon-rendszerének épí- Jelenleg Törökszentmíklóson szerelik a tornyot majd el a rádiótelefon antennáját. (Fotó: Mészáros) Mongóliában A Göncz Árpád a gazdasági együttműködésről tárgyalt Göncz Árpád tegnap felkereste az ország buddhista vallási központjának számító lámakolostort, az Ulánbátort természetrajzi múzeumot, s jurtatúrán vett részt. Beszédet mondott - akárcsak vendéglátója, Pun- szalmágin Ocsirbat elnök - a mongol és a magyar üzletemberek találkozóján, s este operába ment, majd a magyar kolónia tagjaival találkozott. Göncz Árpád a mongol kormányfővel áttekintette a két ország gazdasági együttműködésének kölcsönösen előnyös lehetőségeit. Ezek közül három terület érdemel megkülönböztetett figyelmet. A jelentős, külföldi tőkével támogatott mongóliai infrastrukturális beruházások vasúti és távközlési tenderei ígéretesek a magyar vállalatok számára. Kedvező starthelyzetben vagyunk a bányakoncessziók elnyerésének versenyében is, hiszen a magyar szakembereknek évtizedes tapasztalataik vannak az itteni feltárási és kutatási munkákban. Ezt a projektet egy meg nem nevezett ázsiai partner finanszírozza. Hasonló okokból kedvező a pozíciónk a mongóliai vízkészletek feltárására kiírt pályázaton is. Á nap folyamán a két államfő jelenlétében négy államközi szerződést írtak alá: a légi közlekedésről, a kettős adóztatás elkerüléséről, a beruházások védelméről, valamint a gazdasági, kereskedelmi és tudományos-műszaki együttműködési bizottság létrehozásáról. Ma Göncz Árpád mongóliai látogatása befejeződik, délelőtt már a pekingi repülőtéren landol a köztársasági elnök gépe. SZOLNOK SC*“*» DEXTER mosópor 2.4 kg 249 Ft 3 kg 330 Ft DEXTER BIO mosópor 2.4 kg 310 Ft RAMBLER BIO mosópor 3 kg 299 Ft RAMBLER és DEXTER öblítő 4 l-es 230 Ft DEXTER mosogató 0.5 l-es 71 Ft 2 l-es 189 Ft-ért kapható: az á&<tl-DÍSZkontban (a DOMUS raktárnál), a Mini Diszkontban (a Piacnál), a Véső úti Viliért Háztartási boltban és a Vegyi Üzletházban (Baross u. 34.) A Rékasi úti CcteZLf- Diszkont óm* 6íhóI- „PUR" mosogatót 0.5 l-es 86 Ft- TOMI Kristály mosóport 2.4 kg 395 Ft- ECOS tusfürdő, shampon, szappan: 1 l-es 132 Ft- hajszínezőket, hajfestékeket diszkontáron- finomlisztet 1/1 33 Ft-kristálycukrot 1/1 79 Ft- Floriol olajat 108 Ft,- sertés- és marhamájkrémet 24 Ft 3.6 kg 560 Ft lédig (50 kg) 29 Ft/kg viszonteladóknak további engedmény.