Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-09 / 212. szám

1994. szeptember 9., péntek Kultúra 5 Mitől nehéz az iskolatáska? Élő legendák nyomában Az „ördög nyelvére” tanítja a csángó gyerekeket Gidófalvától a homoki gyümölcsfaerdőkig I A tiszaföld váriak, vagy inkább homokiak népszerű Tanító bácsija I Téglás István. Éppen 50 éve, hogy a most 78 éves, már nyugdíjas ta­ll nítót a történelem vihara e tájékra sodorta. A Sepsiszentgyörgy fo­il lötti egyik kicsiny falucskában, Gidófalván született, majd a Csíki-havasokon túli Moldovában, Bákóban is tanult három évig. Az „ördög nyelvét” beszélő csángó magyarok közül többen személyes ismerősei. Ki-kilátogat közéjük. Mivel kiválóan beszéli a románt, Földváron évről évre magyar nyelvre - írni, olvasni, beszélni - ta­nítja a magyarul alig tudó, ideutazó gyerekeket. Lelkes munkája pó­tolhatatlan, felbecsülhetetlen értékű. Lehet nehéz fizikai értelem­ben is, de nem csak úgy. Nem tudom, utánaszámoltak-e már, hogy egy mai kisiskolás gyerek mennyi időt tölt tanulással? Nos, még a legkisebbek is ülnek átlagosan napi 4,5 órát a füzetek, könyvek fölött. Ez a 270 perc egy tanév hozzávető­leg 170 napja alatt 46 ezer perc, azaz 766 óra. Mennyi ideje jut ezzel szem­ben játékra ugyanennek a kisdi­áknak? Délelőtt a tízpercekben jó, ha fél órát játszik, a napköziben mondjuk még egyet, este otthon is: összesen úgy 2 és fél órát. Hová lettek azok az egész délután tartó nagy játszások, amikor volt idő gyereknek lenni? A focicsaták, bújócskák és babaszobák? Nehéz az iskola, sok a tanul- nivaló - halljuk úton-útfélen. Ilyen program, emilyen mód­szer - a gyereknek olyan mind­egy, a végén így is - úgy is ő roskad össze a „tudomány sú­lya” alatt. Hosszan lehetne arról vitat­Szerdán este Mezőtúron zsúfolásig megtelt a GATE Mezőgazdasági Gépész­üzemmérnöki Főiskolai Kar ebédlője. Nemcsak a „gólyatábor” I. évfolyamos hallgatói voltak ott, hanem nagyon sok helyi lakos is kíváncsi volt a vérpezsdítő zenei műsorra. Enrique Álarcon, a ma­gyarul szinte akcentus nél­kül beszélő perui zenész, a műsor megkezdése előtt vá­laszolt munkatársunk kér­déseire.- A latin vagy dél-amerikai zene mindenhol ekkora közön­séget vonz?- Magyarországon, talán az emberek vérmérséklete miatt, igen. De a világ más tájain is kedvelik ezt a muzsikát. Mi, ha helyesbíthetek, andoki népzenének hívjuk. Peru, Chile, Bolívia, Equador ősla­kóinak, az indiánoknak a ze­néjét játsszuk.- Mikor és hogyan kerültek hazánkkal kapcsolatba? Az utóbbi hetek szenzációja Carlos szudáni őrizetbe vétele és Párizsba szállítása volt. A magyar sajtó is sokat foglalko­zott a Sakál viselt dolgaival. Ennek ellenére valamiképpen kimaradt az írásokból, hogy a témáról egy hallatlanul izgal­mas és érdekes, több mint hat­száz oldalas dokumentumkötet is olvasható. David Yallop ír útlevéllel utazó angol író nyomozó ripor­ter könyve tavaly látott napvilá­got Londonban. A Magyar Könyvklub példás gyorsasággal lefordította és kiadta „Nincs megállás - Sakálvadászat” cí­men. A dokumentumkötet egy­aránt bemutatja Carlosnak, a terroristának az életútját, bele­ágyazva a nemzetközi terro­rizmusba a magánembert is. Ez utóbbiból kiderül; Iljics Rami­rez valóságos playboynak bizo­nyult. Még Moszkvában meg­ismerkedett egy kubai diák­lánnyal, Soniával, akit szintén kiutasítottak, és akitől Havan­nában lánya született. London­ban kolumbiai és baszk, Párizs­ban venezuelai és dél-afrikai szeretői voltak. Yallop vérbeli riporterként nemcsak Carlos nyomába sze­gődött, hanem a terrorizmus hátterét is igyekezett megvilágí­tani. Ennek érdekében olyan vi­lághírű politikusokat is megszó­laltat a könyvében, mint Kreisky volt osztrák kancellár, Kadhafi ezredes, Arafat. A szerző könyvében egyebek mellett másfél oldalt szentelt a Sakál magyarországi, egy oldalt romániai tartózkodásainak, to­vábbá leírja, kik voltak azok a kozni, kell-e ennyit tömni a fe­jét egy 6-10 éves gyereknek, nem is beszélve a nagyobbak­ról, netán a gimnazistákról. Vannak, akik szerint az a jó tanár, aki mérhetetlenül sokat követel, rengeteg házi feladatot ad. Ha föltételezzük, hogy tény­leg jót akar, és jól csinálja, ez még a kisebbik baj. De mi van akkor, ha a nem-is-olyan-jó tanár a délelőtt elfutott időt pótolandó adja fel otthonra a leckét? Azt, amit az órán kellett volna elvégeznie, de - mondjuk hatástalan mód­szereivel - ezt nem tudta teljesí­teni. Talán úgy gondolja, a gye­rek dolga megtanulni, szakad­jon bele, ha ő nem is erőltette meg magát. Persze, ezek szélsőséges pél­dák. De ki ne tudna azonnal jó néhányat behelyettesíteni a fenti képletekbe? Ritka ugyan, de létezik olyan is, aki az anyagot képes az órán megtanítani, összefoglalni, visszakérdezni. És házi felada­tot sem ad. Mert mi értelme annak a ma­- A zenekar többsége Peru­ból jött, de vannak közöttünk equadoriak és chileiek is. Többségünk ösztöndíjjal tanul itt, van, aki világot látni jött, és van, aki már letelepült Ma­gyarországon. Én nyolc éve jöttem ide, zenét tanulni a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskolán.- Hány tagú a zenekar?- Tizenkettő, de ma a me­zőtúri főiskolán hatan lépünk fel. A fekete hajúak között — mondja mosolyogva - van egy szőke magyar társunk. Szabó Sándor. O hällöff régebben bennünket, és megtetszett neki a zenénk. Amit azóta, au­todidakta módon, olyannyira elsajátított, hogy lassan „lekö­röz” bennünket. Annak elle­nére, hogy balkezes, kiválóan gitározik, és minden fúvós hangszeren játszik.- És a többiek?- Az andoki zenének alap­hangszerei a fúvósok. A kü­lönböző sípok, pánsípok, - charango, ronsoco, sampona, quena - és a spanyol gitárból nagyhatalmú férfiak, akikkel kooperált. Azt is megtudjuk, hogy a Carlos-csoport Szabad Európa Rádió elleni bombame­rénylete mögött maga a román diktátor állt. Nemcsak a könyv elolvasása tartogat számtalan meglepetést, hanem az utószava is megdöb­bentően érdekes, amelyből ki­derül, hogy Ramirez a hideghá­tematikaleckének, amit a gye­rek már az órán sem tudott megoldani, aztán este fölötte ül a család? Vagy mi értelme azoknak az angolóráknak - ta­gozatos iskolában - ahol egy év alatt 3 leckét vesznek át? Mert eltölthet egy kisiskolás legkevesebb 46 ezer percet a ta- nulnivaló fölött évente, meg is tanulhat közben ezt meg azt. Ugyanannyi idő alatt azonban lényegesen több mindent is el­sajátíthatna. És akkor nem azt mondaná: tanultam ... hanem azt, hogy tudom! Nem hiszem, hogy ennek muszáj nehéznek lennie. A gyerek örömmel és tudásszomjjal indul neki, mégis annyian igyekeznek elvenni a kedvét. Közben lehetne hagyni egy kicsit élni is. Hogy ne csak a nyári szünetben lehessen gye­rekkora... Újabb tanév kezdődött. Va­jon hány, a követelmények sú­lya alatt roskadozó, egy kis já­ték után áhítozó kisgyerek ül neki a leckének? Hány gyerek­sóhaj szakad fel 46 ezer perc alatt? -sz­eredeztethető változatos húros hangszerek. Mindannyian ját­szunk és énekelünk.- Ön kiválóan beszél magya­rul. De milyen nyelven hallha­tók majd a számaik?- Spanyolul és különböző ősi — aimara, kecsua stb. — in­dián ősnyelven. Hatvanperces műsorunkban van egy olyan bolíviai dalunk, ami nagyon hasonlít témában és zenében a magyar csárdáshoz. Ezt a közönség is észre­vette, és kitörő tapssal fo­gadta. Mint ahogyan a gyer­mekkorunk indián regényei­nek világába „visszavarázsló” andoki népzenét általában. Az Inti - magyarul Nap - együttes rendszeresen zenél a budapesti metró Astoria, Blaha Lujza és Kálvin téri megállóiban. Az „aluljáróze­nészek” közel sem alulérté­kelhető zenei tudásról és han­gulatteremtésről tettek bi­zonyságot tegnapi műsoruk­kal. ború idején egyfajta sakkfigu­rává vált, és a körülötte kiala­kult mítosz mennyire hamis. A kötet Budapesten megvá­sárolható a Magyar Könyv­klubnak a Déli pályaudvari ke- rengőjében lévő könyvesboltjá­ban, illetve megrendelhető pos­tai úton a következő címen: Magyar Könyvklub, 1546 Bu­dapest. Kellemes miliőben, közös ismerősünk homoki lakásán be­szélgetünk. Éppen csak be nem hajolnak az ablakon féltenyér­nyi terméseikkel a szilvafák ágai, a pirosló almák, a de­geszre hízott szőlőfürtök.- Idekerülésekor, ’44-ben is így nézett ki Homok?- Most már nem egészen olyan. Kihaltak az öregek. Még Pesten kezembe nyomták a pa­pírt, jelentkezzek Homokon, lakás is lesz. A neve is homok, mi lehet ott? - gondoltam. A szolnoki tanfelügyelőségen tet­tem le az esküt. Ahogy megér­keztem Homokra, a gondozott szőlők, gyümölcsfaerdők lát­ványa egy életre megfogott. Háromszéken ilyet nem is lát­tam. Különleges élmény volt, akárcsak a tavasszal virágzó fák pompája. Aztán úgy itt ra­gadtam, hogy 31 éven át taní­tottam nemcsak ugyanabban az iskolában, de tanteremben is. ’78-ban mentem nyugdíjba.- 28 éves koráig Erdélyben élt. Úgy gondolom, ott is tör­tént egy s más.- Gidófalván születtem, majd Bákóban jártam három évig iskolába, ahol meg kellett tanulni románul. Ketten kezd­tünk az osztályban magyarok, de Albert Lajos, egy csíki gye­rek, már másodikba nem jött. Egyedül maradtam. Sokat csú­foltak, sokat sírtam. Amikor megtudták, hogy református vagyok, pogánynak, minden­nek lehordták. Ahogy megta­nultam románul, hízelegtek, agitáltak: legyél román, görög­keleti. Édesanyám megunta, s így szólt: ebből elég volt, mész Székelykeresztúrra. Ott már ti­zenegyen voltunk magyarok, a kilenc román mellett. A tanító­képzőt is ebben a városban vé­geztem el. Sikerült annyira megtanulnom a román nyelvet, hogy Bukarestben - ahol ka­tona voltam - sem akarták el­hinni, hogy magyar vagyok. Régesrég elfelejtettem volna már a románt, de ahányszor ha­zamegyek, könyveket veszek román íróktól, költőktől, akik verseit kívülről is megtanulva hangosan mondom fel, hogy halljam, hol hibázok.- Jött a háború, s Ón jött Magyarországra ?- Nem volt szándékomban, de közeledett a front. Utoljára Uzonkafürdőn tanítottam csíki csángó gyerekeket. Csak férfi­embert helyezett oda a tanfelü­gyelőség, mert nemegyszer ta­lálkoztak az iskola tanulói far­kassal, ahogy mentek hazafelé. Amikor az oroszok átjöttek a Kárpátokon, mentünk előlük Gyergyószentmiklósra, Biharfé- legyházára, majd a Debrecen melletti Martinkára. Ezután jött a Dunántúl, majd Bajorország. A hónapokig tartó vándorlás a Pestre való visszatéréssel feje­ződött be. Innen irányítottak az­tán a szolnoki tanfelügyelőségre.- Tanító bácsi - miután kérte, hogy így szólítsam -, úgy tudom, ma sem igazán nyugdíjas. Évről évre magyar nyelvre tanítja a csángóföld­ről nyaranta Földvárra ér­kező csángó gyerekeket. Mi­lyen érzéssel teszi ezt?- A nyugdíjazásom után mindössze egy évet hagytam ki. Révay György - akivel ’60 óta jó barátok vagyunk -, a homoki diákotthon nyugalmazott igaz­gatója megkeresett, s attól kezdve, megint hiány van jel­szóval, évről évre behívott he­lyettesíteni az iskolába. A csángó gyerekek tanítására ta­valy kértek fel először. Nagyon nagy odaadással teszek ennek eleget, mert ismerem a helyze­tüket. Sajnálom őket, érdekel a sorsuk. Moldovában, Bákó me­„A szabófalvi pap kijelen­tette: a magyar szó az ördög szava” gyében van a legtöbb csángó. A Beszterce, Tázló, Tatros folyók völgyében települtek le. A va­lamikori magyaroknak nem volt papjuk, ezért elmentek az ortodox teplomba, s azzá lettek. Másik két területen is élnek még csángók. A csíki csángók az egyik csoportjuk, a másik pedig a hétfalusi csángók, Brassótól felfelé.- Elfelejtenek magyarul beszélni a csángók?- A ’30-as években ismer­kedtem meg Zsigmond János­sal, akinek 14 gyereke volt. Ér­tett mindenhez, a villamosság­hoz is. Cséplőgépe - batozája - volt akkor, amikor úgy csépel­tek Moldova-szerte, hogy lever­ték a cövekeket, körülrakták a kévéket, és a lovakat körbe­hajtva járatták rajtuk. Traktora is volt. A 14-ből 10 gyereket felnevelt. .Nagy csalódás ért, amikor ’83-ban fel akartam ke­resni, de már nem élt. Egy lá­nya volt otthon, a többi gyerek mind vegyes házasságot kötött, egy sem beszéli a magyart. Sőt, János, aki apja nevét viselte, megsértődött, hogy a csángó ki­fejezést használtam. Mondta, ez egy gúnynév, amit a széke­lyek fogtak rájuk. Népszámlá­láskor mi vagy? - kérdeztem. - Román - vágta rá. A felesége is román. Ők már elvesztek a ma­gyarság számára. 1883-ban Olaszországból került Moldo- vába, Iasiba egy püspök, aki el­rendelte, a templomokban csak románul szabad imádkozni. Később hiába kérték, hogy küldjenek magyar papokat, nem hallgatták meg a kérést. Most már küldenének, de nem lehet, mert megalakították a iasi szemináriumot, ahol olyan csángó gyerekek közül nevelik ki a papokat, akik legnagyobb ellenségei a magyar szónak. A szabófalvi pap kijelentette, a magyar szó az ördög szava, azt ne használja senki. Elérte a cél­ját. Tavaly járt nálam egy idős hölgy, aki elmondta, Szabófal­ván 40 éve senki nem beszél magyarul. A bukaresti római katolikus érsek, loan Robu, azaz Rab János is szabófalvi születésű. A nagyszülei magya­rok voltak, az anyja még be­szélt magyarul, ám elment a szemináriumba, s a magyar nyelv legnagyobb ellensége lett.- Hogyan történik, van-e egyáltalán magyartanítás Csángóföldön?- Többnyire önkéntesek vannak, akik nem tanárok, de tudnak magyarul. így tanít Lészpeden a 65 éves Fazekas József 40 gyereket, míg Fehér Kati 15-tel foglalkozik. Vala­mikor Bákóban volt magyar ta­gozat, tanítóképző. Ez a hölgy is beiratkozott oda, ám nem tudta befejezni, mert Groza ha­lála után megszüntették a ma­gyar tagozatot, iskolákat. A Hét Törzs Alapítvány támogatásá­val magyar tagozatos osztályt szeretnének indítani odakint, ám rengeteg akadálya lesz en­nek a papok részéről, akik azt mondják a Gáspár Máriáknak, Simon Cecíliáknak, Istók Pó­lóknak, hogy nem római katoli­kusok, román katolikusok vagytok.- Szomorúak ezek az ottani körülmények. Ilyen helyzet­ben a csángó gyerekek taní­tása anyanyelvűkre Tisza- földváron, valódi misszió. Honnan és milyen magyartu­dással érkeznek?- Tavaly Lészpedről jöttek négyen és klézsei volt három gyerek, igen jó képességű fiúk. Idén a bérmálásukkal egy idő­ben volt a tábor, s mivel a csán­gók mélyen vallásosak, így nem jöttek. Ez évben Pokolpa- takáról, Somoskáról és Külső- reketyéről érkeztek. A csángó gyerekek román iskolába jár­nak, éppen csak beszélik a ma­gyart. Ezért magyarul szólok hozzájuk, így is írom fel a táb­lára a szavakat, majd utána a román megfelelőt. Mindenki megtanul valamilyen szinten olvasni és írni. Én nyolc évig tanultam a románt, anyanyelvi szinten beszélem. A legnehe­zebb megértetni a csángó gye­rekekkel a magyar hosszú ma­gánhangzókat és az összetett betűket. Nagyon sok a jöve­vényszavuk. Hiába mondom nagynénéd, matusádra áll a szá­juk. Ezt már a románból vették át. Nem tud kijönni a földből a pujocska, vagyis a kukori- cácska. Ők így mondják. Van­nak fogalmak, melyeket ne is­mernek. Az előző mondatban például „kijönni”-t használnak a „kikelni” helyett. Tizenhét olyan betű van a magyarban, ami hasonlít a román betűkhöz. Öt betű van, ami formailag ha­sonlít, de fonetikailag nem. Ez is okoz egy kis nehézséget. A román nyelvleckével is felérő meghitt társalgást még sokáig folytattam a Tanító bá­csival, aki a megszólítás fon­tosságára ismét felhívta fi­gyelmemet, hiszen így ismerik őt Homok-szerte. S gyanítom, csángóföldön is egyre inkább. Tény, hogy Téglás István 78 évesen is megtesz minden tőle telhetőt a moldovai magyar népcsoport fennmaradásáért. Már-már legendaszámba me­nően. Kép és szöveg: Simon Cs. József Bolíviai csárdás „Aluljárózenészek” Mezőtúron A közönség kitörő tapssal fogadta a vérpezsdítő dallamokat Czikkely Anna Megjelent a Carlos-könyv!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom