Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-04 / 182. szám

1994. augusztus 4., csütörtök Sport 11 Ving-Tsun Kung-Fu-szeminárium Tiszasason Nem (csak) sport, hanem életforma Hungary Kun Cup ’94 Mountain bike r „Gördögi” győzelem Szó se róla, amióta felépült a tiszasasi sportcsarnok, igencsak megélénkült a település és von­záskörzetének élete, mely érez­hetően az új létesítménynek tudható be. A skálát tovább bő­vítve augusztus 6-15. között nemzetközi Ving-Tsun Kung-Fu-szemináriumra és edzőtáborra kerül sor, Zeljo Po- povic szerb nagymester vezeté­sével. Négy ország (Németor­szág, Szlovákia, Kis-Jugoszlá­via, Magyarország) közel het­ven résztvevőjét várják a ren­dezvényre, melyen hazánkat Budapestről, Törökszentmik- lósról, Szolnokról, Dunaföld- várról, Soltról érkezett vendé­gek fognak reprezentálni. A másfél hetes kurzust követően vizsgán mutatják be az érintet­tek, miként sajátították el a sportág fortélyait. A rövid együttlétet próbálják minél hasznosabban és tartal­masabban eltölteni. Délelőttön­ként négy óra tréning, délutá­nonként fakultatív és elméleti foglalkozások várnak a „harco­sokra”. Miért az idézőjel? Nos, a Ving-Tsun Kung-Fu helytar­tói szerint ez a küzdőág csak részben sport, nagyobb hányad­ban életforma. És itt a lényeg! Laskai István - aki a tábor fő szervezője is egyben - vágyai szerint próbálnak olyan alterna­tívát kínálni az ifjúságnak, mely követendő lehet a drogokkal, az alkohollal és a céltalan élettel szemben. A karateirányzatok közül ez jár leginkább gyerekcipőben, ugyanis mindössze másfél éve indult el az oktatás hazánkban. Az igazi bölcsője a volt Jugo­szlávia. Bár az utóbbi években - az ismert okok miatt - szét­hullott a jól felépített vár, ami nem jelenti azt, hogy máshol ne kelt volna új életre. Az egyik hajtás épp Tiszasas, köszönhe­tően az egyik alapítónak, Laskai Istvánnak. Egyébként a nagyközönség is betekintést nyerhet a Ving-Tsun életébe, hiszen zárásként au­gusztus 15-én 12 órai kezdettel, nyílt napot szerveznek a sport­csarnokban. Néhány mondatban a ver­senyszabályokról, amik igen­csak eltérnek a megszokottak­tól. Mindössze két súlycsoport van: 78 kilogramm alatti és az e feletti. Mielőtt bárki is megor- rolna erre, nem árt megje­gyezni, nem biztos, hogy a 79 kg súlyú alacsony, de gyors harcos és a 100 kilós erősebb, ugyanakkor lassúbb küzdelme eleve egyoldalú lenne. A sorsolásnak is más a módja. A küzdelmek burmai rendszerben folynak, ami azt je­lenti, hogy a vezetőbíró talá­lomra mutat rá a két küzdőfélre, akiket a körülötte ülők gyűrűjé­ből választ ki. A védőfelszere­lések helyzete is érdekes. Míg más sportágakban kötik az ebet a karóhoz, addig ebben min­denki saját felelősségere visel vagy nem védőeszközt. Miután Magyarországon még kevésbé ismert a Ving-Tsun Kung-Fu, ezért tapasztalatszerzésre és versenyekre gyakran kellett a határon túlra menni. A legköze­lebbi „fellegvárak” Szabadkán és Palicson találhatók, de kö­szönhetően a tiszasasi szeminá­riumnak, várhatóan nálunk is gyökeret fog verni. Bízunk benne, nem fognak letérni a meghirdetett útról, mely szerint: ez nem (csak) sport, hanem élet­forma. Napjainkban legyen szó bár­miről, meg kell teremteni az anyagi hátteret. Nos, a tiszasasi szeminárium és edzőtábor ese­tében is így volt. Rendkívül üd­vözítő, hogy találni még a ne­héz gazdasági helyzetben olyan támogatókat, aki áldoznak a sportért, az ifjúság neveléséért. Szerencsére a környék vállalko­zói magukénak vallották a kez­deményezést. Köszönhetően a kunszentmártoni Pannónia Szőrmegyárnak, Kovács és Társa Kft.-nek, Sárközi György cukrászmesternek, a cserkesző- lői Iglódi Kft.-nek, valamint a Bodoglári és Társa Bt.-nek, nem lesz különösebb anyagi gondja az eseménynek, ami már fél siker napjainkban. Sárközi A kézilabás Kun Kupa után ezen a héten labdarúgótorna zajlik Kunhegyesen. A szép hagyományokra visszatekintő esemény mára Közép-Európa legnagyobb szabású utánpót­lás-viadalává nőtte ki magát. Ebben az esztendőben kö­zel húsz külföldi csapat jelezte részvételi szándékát. Néhány közülük - például Olaszor­szág, Ausztria, Finnország gárdája — már évek óta vissza­térő vendége a Hungary Kun Cup-nak, ám vannak olyanok is - Egyesült Államok, Svéd­ország -, akik most először lá­togatnak el a kunsági városba. A legifjabbaktól - 10 eszten­dősek — a 18 évnél idősebbe­kig nyolc csoportban zajlanak a fiúk küzdelmei, a lányok há­rom korosztályban mérik ösz- sze tudásukat. A házigazda kunhegyesie- ken kívül a megyeszékhely és a szomszédos Kenderes is „besegít a rendezésbe”, azaz a TLszaligeti Stadionban, illetve a tenderesi sportpályán is zaj­lanak mérkőzések. A helyosztókra, majd a döntőkre a hét végén kerül sor, az utolsó találkozókat hét­főn rendezik. A mérkőzéseket követően esténként kulturális programok, strandolás, disz­nóölés biztosítják a kikapcso­lódást a focistapalánták és ve­zetőik számára. A montain bike OB 6. futa­mán, vasárnap a délelőtti órák­ban több mint 300 montain- bike-versenyző gyűlt össze Pé­csett, várva a 11 órai rajtot. A 35 fokos hőség, a közön- kénti 400 méteres szintkülönb­ség és a rendkívül veszélyes, technikás pálya nem minden­napi nehézségek elé állította az indulókat. A hobbiversenyzők 11,2, a profi serdülő, ifi és női mezőny 33,6, a profi férfi fel­nőttek 44.8 kilométert tettek meg. Vizdák János, aki a Ma­rathon kerékpárbolt Gördögök MTB szakosztályának verseny­zője, a profi serdülő kategóriá­ban első helyezést ért el. A Gördögök tehetséges ver­senyzője, aki szinte az utolsó helyről rajtolt, a harmadik kör­ben kemény kerékpározással átvette a vezetést. Miután bra­vúros technikával leküzdötte a pálya legveszélyesebb részét, a lelátó utáni sziklás-meredek görgeteges szakaszt, 20 másod­perces előnnyel elsőként zúgott át a célvonalon. Együt a „Gördögök” gárdája Kucsinszkaja hazalátogatott Szombattól Szolnokon Az önállóság előnyei a világ teniszcirkusza A tévén keresztül már min­denki figyelhette a profi teni­szezők játékát, most pedig élő­ben lesz lehetőségünk megvizs­gálni, hogyan kell kergetni dol­lárokért és világranglistaponto­kért a sárga labdát. A tízéves múltra visszate­kintő magyar körverseny máso­dik alkalommal rándul át Ke- let-Magyarországra, az idei szolnoki sportesemények sorá­ban tehát a legrangosabbak közé sorolható. A viadal július 20-án rajtolt Pécsen, majd az első két hét után pénteken kerül megyeszékhelyünkre. A ver­seny országos támogatója a Ke­reskedelmi és Hitelbank Rt., a szolnoki állomásé a Turul Kft. A két hazai éljátékosnak, No- szálynak és Krocskónak tavaszi jó játékuknak köszönhetően a rendezők Kitzbühelben és Prá­gában szabadkártyát adtak, s mint tudjuk, azóta már sikerült a főtábla első fordulóján túljut­niuk. így a magyar körvesenyen a feltörekvő fiatalok kaptak le­hetőséget - és szabadkártyát. Szolnokon szombaton még csak a főtábla kvalifikációja indul el. Pécsen a selejtezőben több mint százan léptek pályára a Bár a magyar labdarúgás színvonala az elmúlt években tovább romlott, ennek ellenére Jászberényben egyértelműen fejlődött a sportág. A JSE fel­nőtt együttese három év óta az NB III. Mátra-csoportjának meghatározó együttese, s két­szer is nagyon kevés hiányzott, hogy a gárda magasabb osz­tályba lépjen. A jó utánpót­lás-nevelő munka eredménye, hogy minden évben több tehet­séges fiatal kerül az első csapat keretébe. Jelentős változást ho­zott az utánpótlás minőségében a rendkívül erős Budapesti Labdarúgó Szövetség bajnok­sága, melyben évek óta erősöd­nek a herényiek. A jászsági fia­talok tehetségét a bajnokságban elért jó helyezések mellett az is jelzi, hogy többen helyet kaptak a megyei korosztályos váloga­tottban. A bajnoki küzdelmek mellett különböző tornákon vesznek részt, sőt maguk is ren­deznek ilyen mérkőzéssoroza­tot. Augusztus 5-7-én a Jászberé­nyi SE a polgármesteri hivatal támogatásával Rétsági Gyula emlékére - Diák SE (Budapest), Hatvan FC, Tápiószecső, JSE I., JSE II. csapatok részvételével ­nyolc főtáblás helyért. A kétna­pos harcban négy mérkőzést kellett nyerni ahhoz, hogy a te­niszező a főtáblán bizonyíthas­son. A rangsor szerint a főtáb­lára került Davis Kupa-kerettag Nagy Viktor nem bírt Kis- györgy Gergellyel. A két éve Turul Kupa-győztes Nagy Zol­tán és Füle Zsolt meghálálva a szabadkártyát, simán, két szett­ben verte kiemelt, izraeli ellen­felét. A még csak 18 éves Sá­volt is a legjobb 16 közé jutott a pécsi második versenyhéten. Pertovics Szilárdnak esélye sem volt a verseny favoritja, az an­gol Could ellen. Pécsen pénte­ken lesznek a döntők, így csak ma derül ki, hogy kik fémek fel selejtező nélkül a szolnoki fő­táblára. A Tiszaligetben ugyanis a satellite körverseny szabályai szerint már az első két hét eredményeit veszik figye­lembe a rendezők a kiemelés­nél. Ezáltal előfordulhat, hogy sok, előkelő helyen rangsorolt játékos kvalifikációra kénysze­rül. A főtábla küzdelmei hétfőtől szombatig zajlanak majd Szol­nokon a világranglistaponto­kért, valamint 6500 dollárét. rendez tornát, melyet az 1979. augusztus 1 -je után született gyerekek indulhatnak. Rétsági Gyula a ’60-as évek elején a Jászberényi Vasas játé­kosa volt, majd edzősködött a felnőtteknél. Mind játékosként, mind edzőként sokat tett a váro­sért. Munkájával tiszteletet és megbecsülést vívott ki. Az em­lékére kiírt torna a jászberényi szervezők eredeti elképzelése szerint nemzetközi lett volna, azonban a testvérvárosok csapa­tai idén nem tudnak részt venni. Ennek ellenére a labdarúgás szerelmeseinek érdemes lesz megtekinteni a csatározásokat, hiszen a fővárosi Diák SE a leg­jobb korosztályos magyar gárda, s a másik két vendég is várhatóan kemény feladat elé állítja a hazai együtteseket. Mű­sor: Péntek. 10.00-kor meg­nyitó. 11.00: Hatvan FC-JSE L, 15.00: Tápiószecső-Diák SE. Szombat. 10.00: JSE I.-JSE II., 11.00: Tápiószecső-Hatvan FC, 16.00: Diák SE-JSE II., 17.00: Tápiószecső-JSE I. Vasárnap. 10.00: Diák SE-JSE I., 11.00: Hatvan FC-JSE II., 16.00: Diák SE-Hatvan FC, 17.00: Tápió- szecső-JSE II., 18.00: Ered­ményhirdetés. Szántai A volt Szovjetunió öt kö­zép-ázsiai köztársaságának sportolói az ősszel Hirosimában sorra kerülő Ázsiai Játékokra készülnek - immár önálló or­szágok képviselőiként. Ám Kazahsztán, Kirgizisz- tán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán versenyzői nemcsak részt kívánnak venni a küzdelmekben, hanem érmes helyezésekben reménykednek, ami - ismerve a mostoha kö­rülményeket - nagy önbizalom­ról ad tanúbizonyságot. Baglan Idrisszov, a kazah­sztáni olimpiai bizottság veze­tője elmondta, hogy bár az edzéslehetőségek és a felkészü­lés körülményei a múltban job­bak voltak, most mégis örülnek Forma- 1-es hírek Damon Hill, a Williams-Re­nault Forma-1-es csapat brit pi­lótája úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt vasárnap rendezett ho- ckenheimi Német Nagydíj előtt két nappal telefonon névte­lenül megfenyegették őt. Mint Hill elmondta, a telefonáló az­zal fenyegetőzött, hogy rálőnek, ha a viadalon megelőzi a haza­iak kedvencét, Michael Schu- machert. A brit versenyző szál­lodai szobáját éppen ezért őrök vigyázták, s biztonsági emberek kísérték őt mindenhová. Azt nem tudni, miért éppen most „tálalt ki” Hill . .. * * * A Benetton-Ford istálló köz­leményben jelentette be, hogy alapos, minden részletre kiter­jedő vizsgálatot folytatnak Jós Verstappen autójának lángra- lobbanása ügyében. Mint is­mert, a holland pilóta üzem­anyag-felvételre kiállt, s ekkor kifröccsent a benzin, ami szinte azonnal be is robbant. A ver­senyzőt kimentették az autóból, de a pilótát és öt szerelőt kór­házba szállították. A sérültek közül öten még aznap hazame­hettek, míg Simon Morley sze­relő kedden hagyta el a kórhá­zat. az önállóságnak. Büszkék arra, hogy saját törvényeik vannak, s a sporthivatalok maguk jelölik ki a versenyzőket.- A „Szojuz” létezése idején a sportban az oroszok játszották a főszerepet, hiszen ők állta köze­lebb a „tűzhöz”, s ez megnehezí­tette az egyes köztársaságok ver­senyzőinek dolgát. Például egy kazahsztáni sportoló csak akkor tudott bekerülni a válogatottba, ha többszörösét tudta teljesíteni, mint szovjet kollégája. Most vi­szont ezek a tehetségek kijuthat­nak a nemzetközi porondra, ami azt jelenti, talán ők is előbb-utóbb megtalálják számí­tásukat az önállóság révén hazá­juk sportéletében - mondta Bag­lan Idrisszov. 1. forduló augusztus 13. (szombat), kezdési idő: 14.30, 16.30. Jászdózsa - J.jákóhalma, Jászárokszállás - Zagyvarékas. Augusztus 14. (vasárnap). Tiszapüspöki - Kőtelek, Jász- fényszaru - Pusztamonostor, Jászágó - Jászszentandrás, Ti- szajenő - Jászkisér, Jásztelek - Szajol, Jászladány - szabadnap. 2. forduló augusztus 20. (szombat), kezdési idő: 14.30, 16.30. Szajol - Tiszajenő, Kőte­lek - Jászladány. Augusztus 21. (vasárnap). Jászkisér - J.árokszállás, Zagy­varékas - Jászdózsa - J.jákó­halma - Jászágó, J.sztandrás - Jászfényszaru, P.monostor ­T.püspöki, szabadnap - Jászte­lek. 3. forduló augusztus 27. (szombat), kezdési idő: 14.30, 16.30. Jászdózsa - Jászkisér, J.árokszállás - Szajol. Augusztus 28. (vasárnap). Jászladány - P.monostor, T.püspöki - Jszentandrás, Jfényszaru - J.jákóhalma, Jász­ágó - Zagyvarékas, Tiszajenő - Jásztelek, szabadnap - Kőtelek. 4. forduló szeptember 4. (vasárnap), kezdési idő: 13.30, 15.30. Jásztelek - J.árokszállás, Szajol - Jászdózsa, Jászkisér - Jászágó, Zagyvarékas - J.fény- szaru, J.jákóhalma - Tiszapüs­pöki, Jszentandrás - Jászladány, Pusztamonostor - Kőtelek, Ti­szajenő - szabadnap. 5. forduló szeptember 10. (szombat), kezdési idő: 13.30, 15.30. Jászdózsa - Jásztelek, J.árokszállás - Tiszajenő, Kőte­lek - J.szentandrás. Szeptember 11. (vasárnap). Jászladány - J.jákóhalma, Ti­szapüspöki - Zagyvarékas, Jász­fényszaru - Jászkisér, Jászágó - Szajol, szabadnap - Pusztamo­nostor. 6. forduló szeptember 18. A sportéletben lassan meg­szokottá válik, hogy a kitűnő versenyzők pályafutásuk befe­jezése után átállnak a másik ol­dalra, nem művelik, hanem közvetítik a sportot. A Szentpé­terváron zajló Jóakarat Játékok tomaversenyein az egykori olimpiai és világbajnok tor­násznő, Natalja Kucsinszkaja (45) mutatkozott be új szerep­körben. Az 1968-as olimpián csapatban és gerendán arany­érmet, egyéni összetettben és talajon pedig bronzérmet szer­zett Kucsinszkaját az ITAR- TASZSZ munkatársa sokévi távoliét után köszöntötte ismét szülővárosában, a Néva partján. Az 1968-as mexikói ötkarikás játékok után ugyanis Kucsinsz­kaja férjével Kijevbe költözött, s ezúttal a Jóakarat Játékok mi­att látogatott Szentpétervárra.- Nagyon örültem a meghí­(vasárnap), kezdési idő: 13.00, 15.00. Tiszajenő - Jászdózsa, Jásztelek - Jászágó, Szajol - Jászfényszaru, Jászkisér - Ti­szapüspöki, Zagyvarékas - Jász­ladány, J.jákóhalma - Kőtelek, Jszentandrás - Pusztamonostor ­J.árokszállás - szabadnap. 7. forduló szeptember 24. (szombat), kezdési idő: 13.00, 15.00. Jászdózsa - Jászárokszál­lás, Kőtelek - Zagyvarékas. Szeptember 15. (vasárnap). Jászladány - Jászkisér, T.püs­pöki - Szajol, J.fényszaru - Jász­telek, Jászágó - Tiszajenő, Pusz­tamonostor - J.jákóhalma, sza­badnap - J.szentandrás. 8. forduló október 1. (szombat), kezdési idő: 12.00, 14.00. Jászárokszállás - Jász­ágó. Október 2. (vasárnap). Ti­szajenő - J.fényszaru, Jásztelek - T.püspöki, Szajol - Jászla­dány, J.kisér - Kőtelek, Zagyva­rékas - Pusztamonostor, J.jákó­halma - J.szentandrás, szabad­nap - Jászdózsa. 9. forduló október 8. (szombat), kezdési idő: 12.00, 14.00. Kőtelek - Szajol. Október 9. (vasárnap). Jász­ladány - Jásztelek, T.püspöki - Tiszajenő, Jászfényszaru J.árokszállás, Jászágó - Jászdó­zsa, J.szentandrás - Zagyvaré­kas, Pusztamonostor - Jászkisér, szabadnap - J.jákóhalma. 10. forduló október 15. (szombat), kezdési idő: 11.30, 13.30. Jászdózsa - Jászfény­szaru, J.árokszállás - T.püspöki. Október 16. (vasárnap). Ti­szajenő - Jászladány, Jásztelek - Kőtelek, Szajol - Pusztamonos­tor, Jászkisér - J.szentandrás, Zagyvarékas - J.jákóhalma, Jászágó - szabadnap. 11. forduló október 22. (szombat), kezdési idő: 11.30, 13.30. Jászladány - J.árokszál­vásnak, ugyanis már nyolc éve nem jártam ebben a városban, ahol születtem. Most újból ta­lálkoztam egykori társaimmal, barátaimmal - mondta Ku­csinszkaja.- Mi volt az oka a hosszú tá­voli étnek?- Az utóbbi három évben Ja­pánban edzősködtem.- Milyennek látja csaknem egy évtized elteltével Szentpé­tervárt?- A város megszépült, meg­újult. Most mindenütt ünnepi hangulat érződik, köszönhetően a Jóakarat Játékoknak.- Milyen tervei vannak a kö­zeljövőben?- Edzőnek hívnak az Egye­sült Államokba, ahol egykori mesterem is dolgozik. Bár csá­bító az ajánlat, de Amerika túl messze van... - nyilatkozta Natalja Kucsinszkaja. lás, Tiszapüspöki - Jászdózsa, Jászfényszaru - Jászágó, J.jákó- halrha - Jászkisér, J.szentandrás- Szajol, Pusztamonostor - Jász­telek, szabadnap - Zagyvarékas. 12. forduló október 29. (szombat), kezdési idő: 11.30, 13.30. Jászdózsa - Jászladány, Jászárokszállás - Kőtelek. Október 30. (vasárnap). Jászágó - Tiszapüspöki, Tisza­jenő - Pusztamonostor, Jászte­lek - J.szentandrás, Szajol ­J.jákóhalma, Jászkisér - Zagy­varékas, Jászfényszaru - sza­badnap. 13. forduló november 5. (szombat), kezdési idő: 11.00, 13.00. Kőtelek - Jászdózsa. November 6. (vasárnap). Jászladány - Jászágó, T.püspöki- Jászfényszaru, Zagyvarékas - Szajol, J.jákóhalma - Jásztelek, J.szentandrás - Tiszajenő, Pusz­tamonostor - J.árokszállás. sza­badnap - Jászkisér. 14. forduló, november 12. (szombat), kezdési idő: 11.00, 13.00. Jászdózsa - Pusztamo­nostor, J.árokszállás - J.szent­andrás. November 13. (vasárnap). Jászfényszaru - Jászladány, Jászágó - Kőtelek, Tiszajenő ­J.jákóhalma, Jásztelek - Zagy­varékas, Szajol - Jászkisér, Ti­szapüspöki - szabadnap. 15. forduló novembr 19. (szombat), kezdési idő: 11.00, 13.00. Kőtelek - Jászfényszaru. November 20. (vasánap). Jászladány - Tiszapüspöki, Jászkisér - Jásztelek, Zagyvaré­kas - Tiszajenő, J.jákóhalma - J.árokszállás, J.szentandrás - Jászdózsa, Pusztamonostor - Jászágó, szabadnap - Szajol. *** Kőtelek csapata az első négy hazai mérkőzését a jász- jákóhalmi községi sportpá­lyán rendezi. Labdarúgás Rétsági Gyula-emléktoma Labdarúgás, megyei II. osztály A Jászsági csoport őszi sorsolása

Next

/
Oldalképek
Tartalom