Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-31 / 204. szám
Gyerekkorától szeret szakácskodni Egy bereki fogadó Két fodrász - egy üzletben Bibliai népfőiskola másodszor Tájékozódási lovasverseny V # Kiesik az „-úti” Jótékonysági bált szerveznek Szuper terepjáró Megint népfőiskola (6-7. oldal) Nyugdíjgondok A kormányzat szerint megvalósíthatatlan a nyugdíj-biztosítási önkormányzat közgyűlésének azon javaslata, miszerint a nyugdíjasok még az idén 8 százalékos, januárig visszamenőleges hatályú nyugdíjemelésben részesüljenek. A nyugdíjbiztosító elnöksége viszont kitart elképzelése mellett, és legfeljebb technikai jellegű engedményre hajlandó - nyilatkozta Szeremi Lászlóné, a nyugdíj-biztosítási önkormányzat alelnöke az elnökség keddi ülését követően. Pótköltségvetés A Pénzügyminisztérium eljuttatta az Érdekegyeztető Tanácshoz az 1994. évi pótköltségvetésről készült előterjesztést. A törvényjavaslat általános indoklása szerint annak beterjesztése azért vált indokolttá, mert év közben a gazdasági körülmények olyan mértékben megváltoztak, hogy azok már jelentősen veszélyeztetik a központi költségvetés teljesítését. Vállalkozói napok Göncz Árpád köztársasági elnök üdvözlő levelének felolvasásával kezdődött tegnap Kecskeméten az a kétnapos konferencia, amelyen a kis- és középvállalkozók tanácsadó szervezetei, szakértők, valamint vállalkozók vitatják meg a szaktanácsadói tevékenység eddigi tapasztalatait, jövőbeni feladatait. Atomcsempészek Két kilogramm egészségre ártalmas sugárzó anyagot, feltehetően urán fűtőelemet foglalt le a rendőrség hétfőn a fővárosban egy budai szálloda parkolójában. Vámfogások A vám- és pénzügyőrség az elmúlt héten 154 pénzügyi bűncselekményt, illetve szabálysértést derített fel és akadályozott meg, összesen több mint 28 millió forint értékben. Az év eddigi részében a felderített pénzügyi bűncselekmények és szabálysértések száma meghaladja a 7450-et. Az eljárás alá vont fizetőeszközök és egyéb tárgyak összértéke több mint 6,5 milliárd forint volt. Az elmúlt hét egyik legnagyobb fogása: M. Emil román állampolgárnál, a táskájában elrejtve, 100 ezer német márkát és 70 ezer forintot találtak. Két Lotti A 35. heti játékban a 3 talá- latosok nettó nyereménye 83.845, a ketteseké 323 forint. Nyerőszámok: 7, 49, 57 és 10, 40,42. Változékony idő A többórás napsütés mellett időnként megnövekszik a felhőzet, és egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. A reggeli órákban köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között lesz. HÍVOTT MÁR bennünket? "N TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL: (52)^29^29 Segélyszállítmány Ruandának Egykamionnyi segélyszállítmányt indítottak útnak tegnap Debrecenből a hollandiai Amszterdamba, ahonnan hajóval viszik tovább a ruandai rászorulóknak. A magyar Dorcas Segély- szervezet gyűjtésének eredményeként a 16 tonnányi szállítmány többek között rizst, búzát, babot, befőttet, bébiételt, egyszer használatos injekcióstűt, ruhaneműt, gyógyszert és kötszert tartalmaz. A debreceni Dorcas-köz- pontból a jövő héten újabb 16 tonnás segélyszállítmányt indítanak Ruandába. (MTI) TETŐT KAP A KODÁLY ISKOLA TANMEDENCÉJE. Tegnap - egy hosszabb kényszerszünet után - megkezdődött a szolnoki Kodály iskola udvarán lévő tanuszoda befedése. Ez alkalomból az intézményben sajtótájékoztatót tartottak - az ott elhangzottakról a 2. oldalon számolunk be. (Fotó: Bíró) Médiaegyeztetés A parlamenti pártok, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió, valamint a kereskedelmi televíziózásban és rádiózásban érdekelt szakemberek tárgyalássorozata tegnap utolsó fázisába lépett. Schiffer János MSZP-s médiaszakértő tegnap délelőtt elmondta: este befejeződik a munka, s az így kialakult kodi- fikációs változat kerül tárcaközi egyeztetésre. Ezután a kodifi- kációs bizottság elkészíti a végleges változatot, amely szeptember 29-én a kormány ülésének napirendjére kerül. A szocialista képviselő ugyanakkor úgy gondolja, hogy a kormányülés előtt még egy vitára kerül sor a pártokkal és a szakmai szervezetekkel. Ennek némileg ellentmondani látszik Nehéz-Posony István jogász kedd délelőtti nyilatkozata. Szerinte már a jövő héten a kormány elé kerül az a törvénytervezet-szöveg, amelyet e héten a kodifikációs bizottság az egyeztetésen elhangzott javaslatok alapján készít el. Nehéz-Posony István emlékeztetett arra, hogy a kormány a dokumentumot szeptember 29-éig fel akarja terjeszteni a parlamentnek. (MTI) A kunmadarasi képviselő-testület véleménye Teher repülőtér lenne jó Immár sokadszor tárgyalta tegnap a kunmadarasi képviselő-testület a repülőtér ügyét. Ahogy ezt lapunk augusztus 24-i számában megírtuk, a Mérnöki Tanácsadó Kft. a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet megbízásából szakvéleményt készített a terület megosztásáról. A tanulmány a jelenlegi repülőtér polgári repülőtérré történő átalakításáról szól, figyelembe véve a területigényeket, a meglévő infrastruktúrát, a kiszolgáló épületeket. Erről kérte ki a kunmadarasi önkormányzat véleményét. A testület közel kétórás tanácskozáson döntött arról, támogassa-e a tanulmánytervet. Egyetértettek azzal, hogy lépni kell, hogy elindulhasson a reptér ügye. A hasznosításra vonatkozó 9 alternatíva közül ők azt tartanák jónak, ha itt teherforgalmú repülőtér lenne a hozzá tartozó ipari, üzemi területtel, vagy körzeti repülőtér a hozzá tartozó ipari területtel. Csík József a megyei önkormányzat területfejlesztési és koordinációs irodájának irodavezető-helyettese arról szólt, hogy tisztázni kell a tulajdonviszonyokat a reptéren, s ha kikristályosodott, ki a gazda, akkor a környező települések képviselőivel és a megyei önkormányzattal karöltve tárgyaljon az önkormányzat a tulajdonossal. Úgy ítélte meg, hogy ki kell írni egy megvalósíthatósági tanulmányra pályázatot, s ott azt kell előnyben részesítem, aki a javaslatával együtt a beruházót, a vállalkozót is hozná. így el lehetne indulni. Szólt még arról a kormányhatározatról is, amely pénzt biztosít a tanulmányterv készítésére. A jászberényi bíróság már elöntött Felfegyverkezve támadt a közfeladatot ellátó mezőőrre Amikor a jászdózsai fiatalember kézikocsiját tolva el- idult a szomszéd faluba hullámpalát vásárolni, bizonyára nem is sejtette, hogy rövidesen milyen kalamajka főszereplője lesz. Arra aztán végképp nem gondolhatott, hogy még egy hét sem telik el, és - az addig makulátlan előélete ellenére - bűnösnek mondja majd ki a bíróság. A kétkerekű járgányt toló férfi egy elgázolt fácánt talált az út mentén. Gondolta, ha ott hagyja, kárba vész, így hát saját kocsijába tette a levesnekvalót. Balszerencséjére épp arra járt a mezőőr, aki igazoltatni akarta őt. Mivel közben a férfi megszabadult a számára terhessé vált fácántól - a bokrok közé dobta -, ezért az őr annak megkeresésére is felszólította. Ezzel „betelt a pohár”. A tetten ért ember elővett egy jókora szögvasat, és — vesztére - a mezőőrre rontott. Az összecsapás végül a támadónak okozott nagyobb kárt. Míg ő az orrát törte, addig ellenfele „csak” köny- nyebb sérüléseket szenvedett. A nyomozás nem tartott sokáig. Mivel a gyanúsított őszintén beismert mindent, nem volt akadálya annak sem, hogy a Jászberényi Városi Bíróság - az ügyészség kezdeményezésére gyorsított eljárásban - tegnapra kitűzze a tárgyalást. Nem jogerős ítéletében dr. Gondos Imre tanácsa megállapította a vádlott bűnösségét - felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlete bűntettében -, de a halmazati büntetés kiszabásánál gondosan „mérlegre tette” a sértett már-már provokatív magatartását. Ugyanis a tettes visszatartásához igen, de az igazoltatáshoz és persze ahhoz sem volt joga, hogy a bozótba küldje a „lefülelt tolvajt” a bűnjelért. Bár a 27 éves fiatalember terhére rótt cselekmények igen súlyosak, mégsem kell börtönbe mennie. A kiszabott 7 havi szabadságvesztés végrehatását két év próbaidőre felfüggesztették. A bíróság döntését a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész azonban három nap gondolkodási időt kért. Szalmatűz Szájúinál Tegnap reggel Szajol határában 19 kisebb-nagyobb összehúzott szalmakazal gyulladt meg és égett le. A ti- szapüspöki kft. területén történt tüzek keletkezésének okát a rendőrség és tűzoltóság vizsgálja. Az óriási füst veszélyeztette a négyes főút forgalmát is. -Mészáros-!! 'í!!1111'!1!.!11! Befejeződött a nyári rendkívüli ülésszak Szeptembertől még sincs tandíj Tegnap, estig tartó plenáris üléssel befejeződött a parlament nyári, rendkívüli ülésszaka, és a jövő héten már kezdődik is az őszi ülésszak. A tegnapi tanácskozáson roppant sürgős és valóban a közérdeklődés központjában álló kérdésekben kellett döntenie a nemrég megválasztott Országgyűlésnek. Módosítani kellett például a felsőoktatási törvényt, illetve annak húsbavágó paragrafusát, amely előírta, hogy 1994. szeptember elsejétől, tehát holnaptól kezdve az egyetemi és főiskolai hallgatók kötelesek tandíjat fizetni. Nos, hosszú s elég meddő vita, szenvedélyes vádaskodás után megnyugodhatnak az egyetemisták, főiskolások, de még szüleik is: az Országgyűlés Fodor Gábor művelődésügyi miniszter előterjesztése alapján leszavazta az előző parlament törvényének ezt a passzusát! Ezzel - s nem a hétfőn elkezdett házszabály-módosítással - kezdte tegnap reggel a nyári rendkívüli ülésszak utolsó napját a parlament. Fodor Gábor miniszter szóbeli előterjesztésében két technikai változtatás mellett csupán ezt a nagyon fontos tartalmi rész módosítását javasolta a felsőoktatási törvényben, mivel idő igencsak kevés állt rendelkezésére a nyáron megalakult kormánynak, s a kompenzációk, állami támogatások, adókedvezmények és hallgatói hitelek rendszere még nincs kidolgozva, arról az előző kabinet megfeledkezett, vagy - s utóbb inkább ez derült ki - kifutott az időből. A törvénymódosításhoz különben délelőtt is, s délután is tíz-tíz képviselő mondott véleményt. Az SZDSZ, a Fidesz, áz MSZP képviselői általában gyors intézkedésnek tartották a javaslatot. (Folytatás a 2. oldalon) A Szolkom Rt.-t nem privatizálják A Verseghy Nyomda fizesse ki tartozását! Tegnap délután egy órakor tartotta Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése munkaterv szerinti soros ülését, mely huszonhét megjelent képviselővel határozatképes volt. Első napirendi pont az ön- kormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek bérletéről szóló rendelet módosítása és kiegészítésére vonatkozó előterjesztés volt, melyet egyhangúlag (tartózkodás nélül) elfogadtak a képviselők. Második napirendi pontként a Verseghy Nyomda Kft.-ben lévő önkormányzati üzletrész értékesítéséről szóló önkormányzati határozatban megállapított fizetési határidő módosításáról döntöttek. A város polgármestere a közgyűlés felhatalmazása alapján 1993. november 30-án kötött szerződést az Elektrosoft Rt. elnök-vezérigazgatójával az ön- kormányzati üzletrész eladásáról. A közgyűlési határozatnak megfelelően a vételár teljes ösz- szegének megfizetésére 1994. március 31-ig biztosítottak haladékot a vevő részére. (Folytatás a 2. oldalon)