Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-27 / 201. szám

1994. augusztus 27., szombat Nézőpontok 5

Szombati jegyzet fa

Kényszervállalkozók

A rendszerváltást követő időszakot sokféleképpen nevezték már. Legtöbbször vadkapitalizmusnak, a zavarosban halászni tudók aranykorának titulálták. Nyugodtan nevezhetjük azonban a kényszervállalkozók, kényszervállalkozások korának is. Hiszen nemcsak a politikai szándék és akarat, hanem a gazdasági kényszer vezetett százezreket a vállalkozóvá válás göröngyös útjára. Elszegényedett városiak, munkanélkülivé vált falusiak tömegei bíztak a fennen hirdett vállalkozásbarát politikai és gazdasági környezet megvalósulásában, s önállósították magukat. Legtöbbjük persze kényszerből. Hiszen a téeszből vagy a fővárosi vállalatok vidéki gyáregységeiből elbocsátottak mihez is kezdtek volna? Néhány hónapig még csak-csak eltengődnek a segélyekből, de azután ...

Megyénkben - a gazdaság sajátosságai miatt - az agrárágazat lett a vállalkozók egyik kedvelt célpontja. Leendő farmereink zöme - nagyra törő tervekkel, de néhány garassal a zsebében - rohant is a bankba, hogy minden lehetséges hitelhez hozzájutva belekezdjen élete nagy művébe. A „kedvező” feltételekkel kihelyezett hitelek, az adóprés és nem utolsósorban a piaci anarchia azonban lassan, de biztosan kifejtette alattomos hatását. Most már egyre élesebben körvonalazódik ezeknek a kényszervállalkozásoknak az eredménye. Tönkrement családok és egyéni egzisztenciák jelzik, hogy elfogyott a tejszínhab a tortán: a vállalkozásbarát gazdasági környezet ígérete mézesmadzagnak bizonyult. Ugyan hányán lehetnek szűkebb hazánkban, akiknek már minden ingó és ingatlan vagyonukra rátette a kezét a bank? Ezek az emberek, azt hiszem, soha többé nem akarják hallani a vállalkozás szót.

Persze az élet más területén is akadnak bőven kényszervállalkozók. Gondoljunk csak az egészségügyre vagy az oktatásra. Ha egy költségvetési intézmény előre akar lépni, kénytelen a „leosztott” pénzösszegeket más úton kiegészíteni: szponzorokat keresni vagy a piacon értékesíteni „szolgáltatásait”. A minap például óvónőktől hallottam, hogy az intézmények működtetésére fordítható összegek éppen arra elegendők, hogy nyitva legyen az épület ajtaja, égjen a lámpa, legyen némi fűtés. Sajnos ismerünk olyan eseteket, ahol még ezekre is csak nagy nehezen futja.

Ahhoz tehát, hogy színvonalas oktató-nevelő munkát lehessen folytatni, pluszforrásokra kell szert tenni. Ennek pedig már vannak jól bevált receptjei. Szponzorok és pályázati pénzek mellett, „szolgáltatásból” származó bevételekkel is lehet kalkulálni. Például különféle műsort adhatnak a gyerekek - persze megfelelő díj fejében - az éppen aktuális közönségnek. Ezek a bevételek teszik lehetővé, hogy az óvoda például komolyabb szemléltető eszközök vásárlásába kezdhessen. Az más kérdés, hogy a kisgyerekek szellemi és testi fejlődését nem éppen az ilyen állandó színházasdi szolgálja.

Igaz, nem lehet csodálkozni ezen sem. Ha jól belegondolunk, az egész ország egy nagyméretű kényszervállalkozás. Ennek is - egyre gyakrabban és egyre szigorúbban - a hitelezők, finanszírozók határozzák meg a mozgásterét. Ha pedig nem tetszik, hogy például nem emelkednek megfelelő mértékben a nyugdíjak vagy éppen túlságosan meglódulnak a fogyasztáshoz kötődő adóterhek, lehet panasszal élni - a hitelezőinknél.

Á

Cc-d-*-»Lassan oldódik a régóta tartó gond

Megnyíló és hiányzó határátkelők

Szalka és Letkés között, az Ipolyságban a tervek szerint végre megnyílik az új szlovák-magyar határátkelőhely, amikor Göncz Árpád államfő a szlovák nemzeti felkelés évfordulója alkalmából rendezett besztercebányai ünnepségekről hazafelé tartva átmegy a hídon, s talán átvágja az ilyenkor szokásos szalagot is. Ám a szlovák-magyar határ több más pontján mindkét oldalon keseregnek a közeli átkelő hiánya s az ebből fakadó gazdasági károk miatt, ha nem is mindenki olyan elkeseredetten teszi ezt, mint a pácini polgármester, aki „berlini falat” akar építeni Pácin és Nagykövesd közé, ha már az átkelőt annyi kilincselés után sem kaphatják meg.

„A hadigondozásról szóló törvény ritka példája egy torzszüleménynek”

Beszélgetés dr. Leskó Ferenccel

Horn Gyula miniszterelnök augusztus eleji pozsonyi látogatásának egyik fő témája volt a határátkelők kérdése. Három átkelő megnyitásáról volt szó, ám a szlovák fél anyagi természetű gondokra hivatkozva úgy nyilatkozott, hogy hamarosan a legjobb szándék ellenére is csak egy átkelőt tudnak megnyitni, további kettőt pedig csak a - közelebbről meg nem határozott - mielőbbi jövőben.

Pedig Letkésen és Szálkán már Horn Gyula látogatásakor is felkészültek az átkelő megnyitására s a magas vendégek fogadására. Ez esetben szinte csak a népviseletes kislányok megszervezését jelentette, hiszen a két falu közötti híd már nem is az első, hanem a háborúban felrobbantott híd helyére épült az ötvenes években.

Azóta a két végén lévő sorompók felnyíltak néha: először 1968 augusztusában, majd 1990. március 15-én sok helybeli először léphetett a hídra, hogy a legközelebbi határtáke- lőig teendő 55 kilométeres kerülő kihagyásával ellátogasson a szomszédba. Azóta egyes ünnepi alkalmakkor felemelkednek a hídon a sorompók, de amúgy marad az 55 kilométeres kerülő.

Minthogy Horn Gyula pozsonyi látogatásakor a bizalmasan megsúgott, kósza hírek alapján még a határőrök is felkészültek az ünnepi fehér inggel, a szlovákiai Szálkán minden készen áll Göncz Árpád fogadására és a határátkelő megnyitására.

Sajnos a letkési helyzetről a pozsonyi Új Szó munkatársa ottjártakor nem tudott meggyőződni, mert a kerületi rendőrkapitány azt sem engedélyezte, hogy a hídon találkozzék az újságíró a letkésiekkel.

Ennél azonban sokkal lényegesebb, hogy a szlovák kormány augusztus 16-i döntése értelmében végre megnyílik a határ: ez alkalmat ad új munkahelyek teremtésére, vegyes vállalatok alakítására, az üzletek forgalmának és választékának növelésére s arra, hogy az eddiginél jóval kevesebb gondot okozzon például egy esküvő lebonyolítása, hogy csak az örömteli eseményekről essék szó.

Ahogyan a szalkaiak és a let- késiek nem értik, hogy miért kellett erre ennyit várniuk, úgy nem értik a szlovákiai Domicán és a magyarországi Aggteleken, hogy miért kellett ugyancsak a szlovák kormány augusztus 16-i döntéséig várniuk, noha főleg Domicán súlyos anyagi károkat okoz annak az átkelőnek a hiánya, amelyet már 1992-ben szándékozott megnyitni Václav Havel csehszlovák és Göncz Árpád magyar államfő, mégpedig elsősorban is a föld alatt, a csodás aggteleki vagy - ha úgy tetszik - domicai cseppkőbarlangban.

Domicán a szlovák sajtó jelentése szerint már sok vállalkozó is tönkrement abba, hogy a határátkelő csakis a szlovákiai

és magyar állampolgárok számára áll nyitva. Mind Domicán, mind a vele határos magyar Hosszúszón úgy vélik, hogy jelentősen nő a forgalom, s vele a munkalehetőség és a vállalkozási kedv, ha nemzetközivé válik a határátkelő. Itt az idegen- forgalom fellendítése és a vele járó gazdasági lehetőségek mellett még a környezetvédelmi együttműködés megszervezése is az átkelő nemzetközi forgalom számára történő megnyitása mellett szólna, hiszen erre a célra az egyedülálló barlang- rendszer kapcsán közösen lehetne az ENSZ-től pénzt kérni és kapni.

A domicai barlang vezetője, Mackó Dusán a Szabad Újság című, magyar nyelvű gazdasági hetilapnak elmondta: többszöri sürgetésére a szlovák belügyminisztériumtól azt a választ kapta, hogy a magyar fél zárkózott el az átkelő nemzetközivé nyivání- tásától. Farkas Lajos aggteleki polgármester viszont elmondta a lapnak: a nemzetközivé tételhez csak a pénzváltási lehetőség hiányzott az átkelőhelyen.

A szlovák kormány augusztus 16-i döntése tehát meghozta a megoldást a szalkaiaknak és a letkésieknek az átkelő megnyitásával, Domicának és Aggteleknek, valamint Párkánynak és Esztergomnak pedig a meglévő átkelő nemzetközivé nyilvánításával.

Kérdés, hogyan alakul annak a két határátkelőnek az ügye, amelyről Horn Gyula pozsonyi látogatásán még szó esett: Pácin és Nagykövesd, valamint Sátoraljaújhely és Slovenské Nővé Mesto között. Az itt lakók jelenleg csak reménykedhetnek Mi- chal Kovác szlovák államfő azon kijelentése kapcsán, amelyet a tiroli Alpbachban tett, mikor Göncz Árpáddal találkozott: szívesen látogatna hamarosan Magyarországra s nyitna meg újabb határátákelőket. (MTI)

Az 1994. évi XLV. törvény a hadigondozásról szeptember elsejével lép hatályba. E szerint mindenki, akit ’49. január előtt hadigondozásba vettek és pénzellátást kapott, majd ’49. január után ezt politikai okokból megvonták tőle - és természetesen mindkettőt bizonyítani is tudja -, csak az részesülhet a törvény által meghatározott juttatásban. Hogy mennyire igazságtalan a törvény, arról dr. Leskó Ferenc, a Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetségének elnöke beszélt.-Mi a hadigondozás célja?- A rokkant, sérült embereket alkalmassá kell tenni arra, hogy egzisztenciát teremtsen. Apáink, nagyapáink, dédapáink még bölcsek voltak, amikor a ’33-as törvényt megalkották. Most pont azt nem szabályozzák, amit szabályozni kellett volna, azt ismerik el, amit nem szabad elismerni. Ezt a törvényt, amit most kiadtak, végre sem szabad hajtani. Nincs egyetlen paragrafusa, ami jó lenne. Mi úgy látjuk, ez egy végrehajthatatlan törvény.

Ez nem egyszerűen igazságtalan, annál sokkal rosszabb. Vegyünk egy példát. Minden volt hadiárva, akit ’49 előtt hadiárvaként gondozásba vettek és valaha pénzellátást kapott, az a törvény szerint 50 ezer forint egyszeri térítésben fog részesülni. Amennyiben nem volt hadiárvaként nyilvántartva és pénzelátást sem kapott, akkor most sem kap semmit. Ez több, mint kemény kitétel, ez egy erkölcstelen politikai indítékból született törvény, amit annak idején így is minősítettek.

Bizonyítani nem lehet- Ha ennyire rossz, miért szavazták meg?- Akinek több volt a szavazógombja, az megszavazta. Ennyi ennek a története... Bizonyára abból a feltételezésből, hogy ha a közvélemény tudomására hozzák, hogy a hadi- gondozottak térítést kapnak, akkor választáskor rájuk voksolnak majd. Csak azt felejtették el közölni, hogy az emberek túlnyomó többségét kizárták ebből a térítési lehetőségből. Aki bent maradhat ebben a körben, annak jó része nem fogja tudni igazolni, hogy jogosult, mivel az elmúlt 50 év nem kedvezett az iratok megőrzésének.- A másik feltételt hogyan lehet bizonyítani?- A politikai okból történő megvonást, álláspontom szerint a vezérkari tiszteken vagy az elit hadosztályokban harcolókon kívül senki nem tudja igazolni. Ezeket politikai okból diszkriminálták, amit bizonyítani tud, mert erre még jogszabály is van. Ezt egy sorkatona, egy özvegy, a volt hadiárvák nem fogják tudni bizonyítani, mert ilyen határozatot soha senki nem hozott.- Miért a félnek kell bizonyítani?- Az államnak eleve el kellett volna ismerni, hogy a hadigondozási ellátások megszüntetése politikai okból történt. Ezt nem ismerte el a törvényhozás. Ha voltak is okmányok, az állam nem őrizte meg azokat. Ha a félnek sincs birtokában semmilyen irat, akkor abszolút reménytelen helyzetben van.

Azt aligha tudják az emberek, hogy ’49. január 1 -je előtt nem volt 5 járadékcsoport, csak

4. Olyan járadékcsoport is fel van tüntetve, amilyen csoport ’49 előtt nem létezett. Hogy szabályoz egy olyan juttatást, aminek nincs semmi előzménye, mert egyszerűen nem is létezett. Az egész törvény életszerűden, ésszerűtlen, ellentétes a honvédelem és a hadigondozottak érdekeivel. Ritka példája egy torzszüleménynek.

Például a vak hadirokkant vaksági pótlékát eltörölték. A világ legszerencsétlenebb rok- kantja a vak hadirokkant. A 7000 forintos pótlékot szeptember 1-jétől már nem kapja.

A törvény egyáltalán nem

rendelkezik a békeidőben sérült, károsult emberekről, illetve hozzátartozóikról.

Képviselet nélkül- Ki számít hadiárvának?- Az a gyerek, aki még kiskorú, de lehetett nagykorú személy is, ha pl. egyetemen tanult. A felnőttkor a hadiárvaságot megszünteti. A háború előtt a nagykorúság határa 24 év volt. Jelenleg a hadiárvaságra vonatkozó két ellentétes szabály van. Az egyik a 16. életévhez köti a nagykorúságot, a másik teljesen normálisan, a gyerekkorhoz, vagyis akinek nincs jövedelme és tanul, azaz az egyetemi kor befezjezéséig. Tisztázatlan, hogyan fogják a jegyzők ezt elbírálni.

Egy teljesen életszerűden dolgot szabályoz. Azt mondja, mindenkinek egyforma összegű járadék jár. Az, aki egy két kéz, két láb nélküli embert tartott el, emberfelettit vállalt, mégis csak annyit kap, mint az az özvegy, akinek férjének a háborúban a kisujját lőtték el. A kettő nem egy fajsúlyú dolog. Meg kellene kérdezni, hogy mi vezérelte a jogalkotókat, hogy ilyen marhaságba belementek.

Például a hadiözvegy, ha férjhez ment, második férje halála után kérheti, hogy az első férje után nyilvánítsák újra hadiözvegynek. Vagy az a nő, aki gyorsan holttá nyilváníttatta férjét, és új házasságot kötött, megkapja az egyösszegű térítést. Ellenben, aki tisztességgel várta haza gyerekei apját ’49 után is, ezt a nőt kizárta a törvény a hadigondozásból.- Megindokolták, miért?- Nem, és nem is tudták volna. Mert erre nincs szerintem értelmes válasz.- Hogyan képviseli a szerezet a hadigondozottak érdekeit?- Gyakorlatilag most már sehogy. Ugyanis a törvény az érdekképviselet minden jogát szeptember 1-jétől eltörölte. A hadigondozottaknak a ’33-as törvény szerint testületi érdek- képviseleti jogosítványa volt.- Mit jelent ez?- Nem tagsághoz kötődik az érdekképviselet, vagyis el kell látni annak a képviseletét is, aki nem tag. A tagsághoz kötött érdekképviseletet viszont a tagoknak kell vállalni. A hadi- gondozottaknál a testületi érdekképviselet működött, teljesen ésszerűen. Bölcsek voltak eleink, nagyon jól tudták, hogy tagsági érdekképviseletet ebben a körben nem szabad működtetni, hisz nem tudja fenntartani, mert nincs vagyona, jövedelme, az állam támogatására szorul. Az összes jogokat, ami az érdekképviseletnek volt, Für Lajos egyetlen tollvonással megszüntette, vagyis törvényen kívül helyezte a szervezetet. Egyetlen jogosítványunk van, ami úgy szól: a hatóság, ha akarja, kikérheti az érdek-képviseleti szerv véleményét, amit aztán teljes lelki nyugalommal figyelmen kívül hagyhat. Minden más érdekképviseletnek törvényes jogai vannak, addig ennek minden jogát eltörölték. Megszüntette Für Lajos a jogsegélyszolgálatot a hadigondozó bizottságokkal egyetemben. Egyet tehetünk, hogy tanácsokat adunk, és közben nézzük tehetetlenül, hogy egy hatósági tortúrával hogyan őrlik fel az emberek idegrendszerét, és nem tudunk beavatkozni. Eddig perjogunk volt, a hatóságot, az államot beperelhettük. Szeptember 1-jétől viszont marad az alapszabályunk, aminek nincs törvényi háttere.

Törvényen kívül- Ezek szerint senkihez sem tartozik?- Eddig a honvédelmi miniszter volt a főfelügyelője a hadigondozásnak. Für Lajosnak az volt az első dolga, hogy megszüntette főfelügyeleti jogát, ami a honvédelmi törvénnyel is ellenkezik, mert az a hadigondozást honvédelmi feladatnak mondja, ebből következik, hogy a főfelügyeletet nem szüntethette volna meg.- Milyen körülmények között született meg a törvény?- Létrehoztunk egy társadalmi bizottságot, aminek jogászok, közgazdászok, katonai jogászok, katonai orvos szakértők, és országgyűlési képviselők is tagjai voltak. Az ország legjobb szakemberei elkészítettek az előző törvény nyomdokain haladva egy európai színvonalú törvénytervezetet. Kidolgoztuk a tételes jogszabályt, a honvédelmi bizottság egyetértésével. Olyan törvényt adtunk be, ami tisztességes kárpótlást nyújtott volna, nem egyszeri térítést, ami inflációt gerjeszt, a költségvetést terheli.- Mi volt erre a válasz?- Egy ellentervezet, amelyet a tárcaközi egyeztetésen egyértelműen elutasítottak. Márciusig nem történt semmi. A kormány a hadigondozásról szóló törvényt be sem jelentette a tárgyalásra váró törvények közé. Ekkor a kereszténydemokrata frakció benyújtotta a javaslatot. Nagyon jó minősítést kapott a törvény. Ki volt tűzve a plenáris ülés. Előző nap a honvédelmi miniszter és a házbizottság elnöke nagy egyetértésben levették a törvényt a napirendről, helyette a kormány javaslatát tették be. A honvédelmi bizottság jegyzőkönyve is tanúsítja, hogy ezt az eljárását rosszhiszeműnek nyilvánították. A képviselők újra benyújtották a törvény- tervezetet a kormánytervezetével szemben, mint módosítást. Alig egy-két szavazattal tudták csak megakadályozni, hogy egy korszerű törvényünk legyen. Azt tudni kell, hogy az MDF leszavazott minden értelmes törvényt, semmit nem indokoltak, azt sem, miért törlik el a meglévő jogokat, csak leszavaztak, így működött a gépezet.

Ez is példa nélküli, mert ha egy jogintézményt eltörölnek, a kormány köteles az Országgyűlés előtt indokolni, miért kell megszüntetni a jogintézményt. A válasz nagyjából így szólt: csak.- Ezek után kezdeményezni fogják a törvénymódosítást?- Szerencsére mindenki ellene szavazott, aki ellenzéki volt. Reméljük, újra fogják alkotni. -tbgA telefondoktor az ételmérgezés elkerüléséről

Az augusztus 29-től szeptember 4-ig terjedő héten a telefondoktor tisztiorvosi tanácsokat ad az ételkészítés higiéniás követelményeiről, az ételmérgezés elkerüléséről. Hangsúlyozza, hogy körültekintően keli bánni a főzés nyersanyagaival, mert az erősen szennyezett hússal, tojással, szitálatlan liszttel, túl sokáig tárolt gombával, rosszul megmosott zöldséggel, gyommagvakkal keveredett lencsével, lejárt szavatosságú élelmiszerrel nagyon sok kórokozó baktérium, vírus, féregpete, mérgező vegyi anyag kerülhet az ételbe.

Alapvető, hogy főzéskor alapos sütéssel, forralással kell elpusztítani az ételbe került baktériumokat, a kész ételt nem szabad sokáig langyosan tárolni, s természetesen az ételt főző személynek és a munkájához használt eszközöknek is tisztának kell lenni.

A nagy darab húsok, mint egész pulyka, töltött baromfi sütésénél is lassú, folyamatos legyen a melegítés, hogy a hús belseje is a megfelelően magas hőmérséklet elérésével elpusztíthassa a baktériumokat. A telefondoktor száma: 117-2111. (MTI)