Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-25 / 199. szám
10 Sport------hirdetés 1994. augusztus 25., csütörtök A „Király” Szolnokon járt ■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Berkics még mindig 13-as mezben Kedden egy edzőmérkőzés erejéig Szolnokra látogatott a Salgótarján férfi kosárlabdacsapata. A hírek szerint nem akárkivel erősítették állásaikat a nógrádiak, hiszen a Tisza-parton legendává nőtt Berkics László igazolt - újból - vidékre. A „füles” igaznak bizonyult, így a mérkőzés után - több hónap elteltével - ismét nyilatkozott az Új Néplapnak, akinek a 13-as mez Tarjánban is kijár Bár egy kissé megkopott a régen oly sokszor megcsodált technika, de azért 14 ponttal hozájárult, hogy a tarjániak elkerüljék a „zakót”. Már-már akadnak olyanok, akik elfelejtik, a szolnoki kosárlabda időszámítása vele kezdődött, személyében pedig először igazolt fővárosi válogatott kosaras vidékre. Az edzőmeccs után arról kérdeztük, milyen érzés volt újból itt játszani, ráadásul az Olaj ellen.- Gyakran járok errefelé, ugyanis a szívem még mindig idehúz, ezért különösebb érzések nem cikáztak bennem. Ámbár előfordul, hogy nosztalgiázok a régi sikereken, hiszen tagadhatatlan, a legszebb éveimet a piros-feketéknél töltöttem.- Egyetlen árva évet húzott le Budapesten a Csepelben. Hiányzott a vidéki levegő, vagy talán az anyagiak motiválták, mikor Salgótarjánba igazolt?- Sajnos a szigetországiak vezetősége nem sokat törődött a játékosokkal, ráadásul a nézőtér is kongott az ürességtől, ami merőben szokatlan volt a számomra. Azt hiszem, így már érthető, hogy az első hívó szóra váltottam. Király csak egy volt Szolnokon- Elmúlt 30 éves. Egy NB l/B-s együttesbe sodorta az élet, milyen cél lebeghet még ön előtt?- A Karancsalján is szeretnének kitömi a szürkeségből, ami az A-csoportot jelentené. Ebben kívánok tevékenyen részt venni. Két évet írtam alá, utána ismét megpróbálok Németországba szerződni, mivel a legutóbbi kísérletem kútba esett.-Apropó, külhon. Miért pont a németeknél akar tevékenykedni, hiszen már a szolnoki évek alatt is csak ez az ország merült fel alternatívaként?- Több ismerősöm dolgozik Köln térségében, ezért a megkülönböztetett érdeklődés.- A nyelvekkel, hogy áll? Kérdem azért, mert nemcsak játékosként, hanem edzőként is kíván dolgozni.- Az angollal közelebbi a barátságom, a némettel már kevésbé. Egyébként az a véleményem, a kosárlabda nyelvezete nemzetközi, emiatt nem lennének gondjaim.- Ezek szerint a háttérben az anyagiak húzódnak meg?- Két évet írtam alá jó feltételekkel, ráadásul Érden van egy éjjel-nappali ábécénk, melyet egy barátommal közösen működtetünk. Egyszóval különösebb anyagi gondjaim nincsenek.- Milyen kaliberű gárdánál jutott volna szóhoz?- Egy negyedosztályú együttesnél. Az az igazság, inkább edzősködésben gondolkodom, hiszen a hosszú évek során felhalmozódott tapasztalatot mindenképpen szeretném átadni. S. L. Lábtenisz Balatoni halászok: Fehér-Balla duó Immár harmadik alkalommal rendezték meg a festői szépségű Balatonalmádiban a Dré- her-Neptun Kupa országos pénzdíjas lábteniszversenyt. Szolnokot a rendkívül tehetséges Fehér Norbert-Balla 2Endre páros képviselte, akik ;tz elrnúlt hónapok játéka alapján magabiztosan várhatták a magyar tenger partján rendezett derbit. Fiaink igazolták kivételes klasszisukat, és nem mindennapi izgalmak után Fehér szenzációs játékának, valamint Bállá remek védőmunkájának köszönhetően megnyerték (18 induló) a 20 ezer forintos fődíjat. Végeredmény: 1. Fehér- Balla (Szolnok), 2. Németh- Hódosi (Budaörs), 3. Balogh- Juhász I. (Paks). Legközelebb szeptember utolsó napjaiban rendeznek versenyt a sportág szerelmeseinek, amely egyben válogatóverseny is lesz a tengő ördögeinek. Ugyanis ez év végén rendezik meg Kassán az első lábte- nisz-világbajnokságot, ahol hazánk az egyik favoritnak számít. A szolnoki páros - amint azt az eddigi eredményeik is alátámasztják - jó eséllyel pályázhat a címeres mezre. A Pénzintézeti Központ Rt., mint a Mezőtúri Bútoripari Szövetkezet felszámolója nyilvános értékesítésen eladja a szövetkezet teljes vagyonát, egyben. A vagyon elemei a következők: I. Ingatlan Központi telephely Mezőtúr, Regálé 1. Tulajdoni lapszáma: 10234 Helyrajzi száma: 12204/4. Területe: 4924 négyzetméter Felépítmények ,,Malom" épület, raktár, műhely, kazánház Irányár: 2,7 m Ft + áfa II. Gépek, szerszámok Különféle faipari kéziszerszámok, alkatrészek Irányár: 40 e Ft + áfa III. Anyagok, félkész-, késztermékek Különféle faipari alapanyagok, segédanyagok, védőfelszerelések, klf. méretű asztallapok (kb. 250 db/db, 300 db ékszeresláda. Irányár: 200 e Ft + áfa További felvilágosítást ad és megtekintést biztosít FÓRJÁN LAJOS az 56/361-347 telefonon. A vételi ajánlatokat kérjük eljuttatni a Pénzintézeti Központ Felszámolási Igazgatóságára (1387 Budapest, Pf.47). A nyilvános értékesítést, melyen az ajánlatok ismertetése után licitálási lehetőséget biztosítunk 1994. augusztus 26-án 10 órakor tartjuk a szövetkezet Mezőtúr, Regálé 1. alatti központjában. *59263/ih* OTP Karnevál Kupa ’94 Debrecenbe kéne menni... Egy társaságban a sikeresen szerepelt két korosztályos szolnoki csapat Forma-1 Csaknem két hete, a Hunga- roringen megtartott Magyar Nagydíj alatt jelentették be, hogy a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságon szereplő Williams-csapat és a Renault autógyár további három évre meghosszabbította együttműködési szerződését. Kedden érkezett az újabb hír, ez a Benetton versenyistálló és a Renault autógyár „házasság- kötéséről” tájékoztatott.- Számunkra csak a győzelem az elfogadható - szögezte le Patrick Faure, a Renault sportigazgatója. Elképzeléseinkkel kapcsolatban semmit nem titkoltunk el régi partnerünk, Frank Williams, a Williams-csapat főnöke elől. Nem tagadom, eleinte nem lelkesedett, de később megértette érveinket. A francia autógyár képviselői ígéretet tettek, hogy a jövő évtől egyforma, tízhengeres motorokkal látják el a világbajnokság két élcsapatát. Az idei világbajnoki pontversenyben mindenesetre a Ford motorokat használó Benetton az éllovas, nemcsak a konstruktőröknél, hanem - Michael Schumacher révén - a pilótáknál is. Wendlinger visszatér Nemrégiben még az életéért aggódott a sportszerető közvélemény, s az is kérdéses volt, újra egészséges lesz-e. A legfrissebb hírek szerint azonban már merész terveket dédelget Karl Wendlinger ausztriai Forma-1-es autóversenyző. Az osztrák televíziónak adott nyilatkozatában a 25 éves sportoló elmondta, hogy már az idén vissza akar térni a versenypályára, egyelőre tesztelő pilótaként. A május 12-i szabadedzésen Monte-Carlóban súlyosan megsérült Wendlinger sokáig egy nizzai klinika intenzív osztályán feküdt, mesterségesen kómában tartották őt, majd az eredményes újraébresztés után június 6-án szállították haza Innsbruckba. A cívisvárosban most már hagyományosan az augusztus 20-i ünnepi forgatag frekventált programját jelenti az a nagyszabású gyermek-labdarúgótorna, amit Debrecen város nagydíjáért írnak ki. Idén 81 csapat gyűlt össze a Hajdúságban. A népes mezőny egy részét a magyar együttesek alkották, de a miénknél jóval magasabb „árfolyamon” jegyzett országok futballista palántái is elfogadták a meghívást. Az olasz, svájci, szlovák és amerikai labdarúgás jövőbeni reménységei társaságában Szolnok városát a 9 és a 11 évesek kategóriájában a Góliát FC apróságai képviselték. A legkisebbek az 5 tagú csoport mérkőzésein először „beleszaladtak” egy négygólos vereségbe Vásárosnaménytől, utána viszont Tuncz, Módos és Balogh T. találataival 3-1-re eltángálták a Budapesti FC-t. Belelendültek a picik, mert a következő ellenfelük hazai környezetben pályára lépő, Debreceni Olasz Foci Sulit, a háromszor „beköszönő” Simó vezérletével egy hetessel keserítették el. A Hátralévő cs3portmeíiJsen::rnár rtérrt tnent ilyen fényesen;'htívei egy árva góllal alulmaradtak a Csepel SC ellenében. Az A-gruppban elért második helyezésük azt jelentette, hogy a helyosztókon az 5. pozícióért szánhattak harcba. A góliátok alapos fricskát adtak az olasz futballnagyhatalomból érkezett Angelo Balardo Genoa együttesének, ugyanis Simó (3), Balogh T„ B. Tóth és Módos góljaival 6-1-re legázolták a taljá- nokat. A Lippai Ferenc által dirigált 11 éves szolnoki gárda még fiatalabb társainál is fényesebben szerepelt. A BVSC-nek és Hajdúszoboszlónak gurítottak egy négyest, majd az Ebesi Focisulinak rámoltak be hetet. Veretlenül végeztek csoportjuk élén, így elődöntőt játszhattak a debreceniekkel. Áz ellenfél maximálisan kihasználta a megszokott környezet előnyeit, és fölényes, 5-0-ás győzelmet aratott megyeszékhelyünk reprezentánsai ellen. A Szolnok a fiaskó után a bronzéremért mérkőzhetett Nyíregyházával, ám az elpártolt szerencse a döntő pillanatokban sem tért vissza, mert 2-2-es végeredmény után büntetőkkel alulmaradtak, így meg kellett elégedniük a 4. hellyel. Urban Út a gazdaságos fűtéshez! Gázüzemű fűtés és melegvíz szolgáltatás lakásokban és egyéb helyeken. Földgáz és PB gáz üzem. Fali kazánok szivattyúval és helyiségtermosztáttal. Teljesítmény: C-12, 18, 24, 30, 40 kW Vízmelegítők: V-4; 10-13 liter/min Kombinált fűtők és vízmelegítők: K-24; 24 kW, 9-13 liter/min. Automatikus és gazdaságos üzem. Országos szervízhálózat! 100 éves múlt, magyar gyártás, európai színvonal. Mintabolt: 1095 Budapest, Soroksári út 158. idviáinklirana Telefon: 127-3897 FÉGTHERM Fégtherm Rt. Cím: 1095 Budapest, Soroksári út 158. Levélcím: 1440 Budapest, Pf. 6. Telefon: 127-1823, 280-1445 Telefax: 280-1445 Kereskedők, viszonteladók jelentkezését is várjuk!