Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-23 / 197. szám

1994. augusztus 23., kedd Tiszafüred környéke 9 Az önkormányzat nem ül ölbe tett kézzel Nyitva hagyják a lehetőségeket Tiszaörsön a legfrissebb statisztikák a munkaképes korúak számát 804 főben állapították meg. Ezzel szemben a munkavi­szonyban állók száma csupán 255 fő. Az önkormányzat augusz­tus 15-én megtartott ülésén éppen ezért úgy fogalmazott, hogy a községben romlott a foglalkoztatási helyzet. Sokaknak a hagyma jelenti a kiegészítő jövedelmet. Ugró Zol­tán portáján saját és a testvére, Rudolf hagymáját pucolja csa­ládtagjaival, rokonaival együtt kalákában. Még igazabbnak tűnik - saj­nos - ez a ténymegállapítás, ha hozzátesszük, hogy a munka­nélküli-járadékban részesülők száma 70, továbbá azt, hogy 20 fiatal veszi igénybe a pályakez­dőknek nyújtott segélyt, és a munkanélküliek jövedelem- pótló támogatását már 104-en veszik igénybe. És a sornak itt egyáltalán nincs még vége. A 69 százalékos községi munka- nélküliség annak a 355 főnek okozza a legnagyobb fejfájást, akik a községi vezetés informá­ciói szerint semmilyen jövede­lemmel nem rendelkeznek. Az örsi vezetők éppen ezen tények miatt sem akarnak bele­felejtkezni gondjaikba, és nyitva hagynak minden olyan lehetőséget, melyek esetleges progresszív változások idején munkahelyeket teremthetnek itt. Az önkormányzat már rájött arra, hogy botorság lenne ré­szükről az állami támogatásokra várni. Lehetőségeikhez mérten maguk készülnek a jövőre. A még Tiszaörsön 18 embert fog­lalkoztató Vas- és Fémipari Kisszövetkezet, mivel áttelepült Tiszafüredre, azt tervezi, hogy szeptembertől megszüneti itt a telephelyét. Az önkormányzat ezt tudva azonnal tárgyalásokat kezdett a telep új hasznosítása érdekében. Már most szinte biz­tos, hogy ősztől közel ugyan­ennyi, ha nem még több ember­nek lesz itt továbbra is munka- lehetősége. Mindenesetre az üzemhez vezető portalanított utat kedden délelőtt már átadták a forgalomnak. Majdnem ha­sonló a helyzet a korábban leg­több embert foglalkoztató üzem, a varroda esetében is. Miután a Sikk Ruházati Szövet­kezet kivonult a varrodából, szinte azonnal talált új vállalko­zót az önkormányzat. Biztató feltétlenül az a tény, hogy októ­bertől a budapesti székhelyű Marketing- és Consulting Bt. ígéretet tett arra, hogy 50 em­bernek ad továbbra is a ruha­iparban munkát. Az még job­ban javít majd a község munka- lehetőségein, miszerint a bt. to­vábbi fejlesztéseket végrehajtva ez a létszámot 100-ra akarja emelni a jövőben. Az önkor­mányzat nem felejtkezett meg a szakmai utánpótlásról sem. Már él az a szerződés, melyet a tiszafüredi szakmunkásképző intézettel kötöttek. Ennek ér­telmében a helyi varrodában fo­lyik a többségében örsi szak­munkástanulók gyakorlati kép­zése. Szinte biztosra vehető, hogy pozitívan fognak hatni a jövő­ben azok az önkormányzati in­tézkedések, melyek a vállalko­zók számára adókedvezményt, adómentességet biztosítanak. Különösen jó hatással lehet ez az intézkedés a mezőgazdasági termelésre, hiszen a községben már 220 új földtulajdonost tar­tanak nyilván. Megállapítható tehát, hogy Őrsön valóban nem ül ölbe tett kézzel az önkormányzat. Gond­jai a munkaellátottság szem­pontjából elég nagyok, de igye­keznek minden adódó lehetősé­get kihasználni, nyitottá szeret­nének tenni minden járható utat azok számára, akik az örsi vál­lalkozásokban fantáziát látnak. Ez lehet a jövőben a biztosítéka a község jobb ellátásának, s se­gítséget nyújthat a ma még na­gyon is feszítő munkanélküliség terheinek enyhítéséhez ... Tiszaigar magára maradt a gondjaival Korlátok közé szorítva Tiszaigar először talán 1990-ben ízlelhette meg iga­zán az önállóság ízét. Az ön- kormányzat - ahogy dr. Márki Zoltán jegyző fogalma­zott - szinte új honfoglalóként látott hozzá a település ügyes-bajos dolgainak intézé­séhez. Nagy lelkesedéssel és tenni akarással. Nem kötelező a megállapítás, ha azt közli: ekkor még nem gondolták, hogy nagyon kevés sikerél­ményben lesz részük az elkö­vetkező négy esztendőben. Talán az sem túlzás, ha leírom azt is, hogy ennek a legfőbb oka az volt, hogy a falucska magára maradt a gondjaival, problémáival. Hogy miért? Több kis településsel együtt kántálva mondhatják a képvi­selők: kevés volt a pénz, a szűkös anyagi lehetőségek behatárolták tenni akarásukat, önerős fejlesztésre pedig semmi lehetőségük nem volt. A község ezért pályázik, pró­bálkozik mindenütt, ahol tud, szeletkéket kér magának a szent, de szűkösen szétoszt­ható állami nagy kalapból, hi­szen a fentiek miatt nincs is más lehetősége. A legfőbb gondot azonban az okozza, hogy ezek a köz­ponti támogatások korlátok közé vannak szorítva. Okos emberek szabták meg ezeket a limiteket. Többnyire jól, ám amikor a helyszínre ér a sta­tisztika és a bürokrácia út­vesztőin keresztül a jószán­dék sokszor egészen más ar­cát mutatja az olyan falucs­kákban, mint Tiszaigar. Miért írom én ezt most ilyen határozottan le? Nem akarom számokkal, statiszti­kákkal untatni az olvasót, de egy dolog elkerülhetetlen Ti­szaigar esetében. Egy új tí­pusú mezőgazdasági szövet­kezet és az állami gazdaság jogutódjaként tevékenykedő kft. jelenti itt a munkalehető­séget, ha eltekintünk attól a néhány kereskedelmi vállal­kozástól, amely munkát ad még itt néhány embernek. Nem csoda tehát, hogy a hiva­tal 160 munkanélküli-támoga­tásra szoruló helybélit tart nyilván. Az még nagyobb gond, hogy a megye ezen tér­ségében, ha húznánk egy 50 kilométer sugarú kört, akkor sem javulna a helyzet, ha csak a munkalehetőségeket néz­zük. A falu emellett öregszik, és egyre fogy. Túl morbidnak tűnne a humor, ha úgy fogal­maznák, hogy nem elég gyor­san. Mielőtt megköveznének a helybéliek, megpróbálom megmagyarázni: a hátrányos helyzetű települések támoga­tásának egyik központi felté­tele, a munkanélküliség ará­nya, a szociális helyzet stb. - kívül az, hogy a falucskák 1000 fő alatti lakost számlál­janak. Nos, Igar pechjére, itt még 1041-en vállalják ezt a szomorú, máról holnapra való reményt, mert hátrányos helyzetű ez a település a javá­ból. Az már a zsörtölődésem csimborasszója, ha most úgy fogalmazok: lehet, hogy ez a tény is szerepet játszott ab­ban, hogy Tiszaigar most csak 2,7 miliő forint központi tá­mogatás birtokosa, pedig jó­val többre tartott igényt. Hogy ez mire elég? Gyanítom, csak arra, hogy az elmúlt négy év­ben egyre mélyülő sebeket nyalogassák az igariak, azaz­hogy ne legyek ennyire vulgá­ris, legminimálisabb lehető­ségeik határain belül biztosít­sák az igari lét legszűkösebb feltételeit. Ez a tüneti kezelés azonban nem teszi optimis­tává az itt élőt. Ne tűnjön hí­zelgésnek, de én csak a leg­nagyobb tisztelettel szólhatok az ilyen időben ezt a küzdel­met felvállalok munkájáról. Ezért nem ártana az, ha a köz­ponti szervek kicsit humánu­sabban kezelnék ezeket a kor­látokat, amiket önmaguk tel­jesen demokratikus játéksza­bályok között hagytak jóvá, hosszú időre behatárolva így az Igar formátumú kicsiny te­lepülések jövőjét. Sajnos! Mondom én így felkiáltójelesen, mert tudom, hogy a központi akarat is csak az ország anyagi helyzetétől függően tud jobbítani jószán­dékán. Ám ennek az akarat­nak azt is jó lenne tudni, hogy ezeket a kisfalusi létet vállaló embereket nem az úri szeszé­lyük tette esetünkben éppen igari lakossá. A legkevésbé ők tehetnek arról, hogy nekik itt, az isten háta mögött, több jut a nélkülözésből, mint pél­dául egy Sopron melletti fa­lucskának. Ok vágynak egy olyanfajta esélyegyenlőségre, mely engedi őket bízni a jö­vőben, hitet ad nekik a nehéz idők átvészeléséhez. Pláne így, az áremelések idején! A szabálytalan régit szerették a kereskedők Az eldugott piac Tiszaigaron ez évben döntött úgy az önkormányzat, hogy megszünteti a falucska főterén, közvetlenül a forgalmas busz­megálló mellett levő „zsibo- gót”. A 6/1990. IV. 5-i kereske­delmi minisztériumi rendelet alapján teljesen jogszerűen jár­tak el. Ám akadtak bonyodal­mak az új helyszín kijelölése körül. Heves vita után az igari testület úgy döntött, hogy a gázcseretelep melletti területen fog ezentúl üzemelni a piac. Miután a faluban híre ment a döntésnek, több lakossági ész­revétel érkezett a városházára. Kérték, hogy tegyék át a piacot a katolikus templom háta mö­götti területre, ahol minden esz­tendőben a búcsú- és kirakodó- vásárt rendezik. A testület úgy méltányolta ezen kérést, hogy szórólapokat osztott ki a helyi­eknek, melyen választhattak a gázcseretelepi és templom mö­götti helyszín között. Nos az igariak éltek demokratikus joga­ikkal, és úgy döntöttek, hogy a faucska első nyilvánosan kije­lölt piaca a templom mögött le­gyen. Demokrácia ide vagy oda, azóta sokan zsörtölődnek a dön­tés miatt. Főleg a kereskedők. Valahol érthető is az álláspont­juk, mert a régi terület tényleg szembeötlött mindenkinek, mert a főút mellett volt. Helybé­linek és átutazónak egyaránt. A mostani piacot pedig azok szá­mára, akik nem ismerősek Iga- ron, valóban jól eldugták. Ezért a vidékről érkező zsibárusok többsége át is kocsizik a falun, miután megtudja, hogy kitiltott lett a főtérről. Hát így áll most a piaci hely­zet Igaron. Az önkormányzat el­járása és álláspontja is érthető, hiszen azon fáradoztak, hogy megszüntessék a főtéri baleset- veszélyt - olykor a busz be sem tudott állni a parkolóba, akkora volt itt a csődület -, kulturálttá tegyék a falu szívében lévő te­ret. Ennek ellenére a kereske­dők morcosságán sem lehet csodálkozni, hiszen valóban el­dugott helyen árulnak lassan két hónapja. Ám ha ez a hely bú­csúnak és kirakodóvásárnak jó volt, idővel piacnak is megfelel majd. Talán ez az írás is segít abban, hogy a vevők odatalálja­nak. A templom előtt a kereskedők szerint eldugva működik a piac Az oldalt készítette: Percze Miklós Munkanélküliként nehéz az életet tervezni A kócsújfalui kényszerperspektíva A mai bérek mellé mindig jól jön egy kis mellékes Szíveslátás, vendéglátás Nagyivánon A nagyiváni Nyíri család 1991 őszén kötött szerződést a német Novasol Iroda magyarországi megbízottjával. Ebben azt vállal­ták, hogy kulturált, szépen berendezett lakásukban egyidejűleg nyolc fő számára biztosítanak pihenést és szállást. Tiszafüred-Kócsújfalu Tiszafüred és Hortobágy között meg­bújva éli életét. Gondjait növeli, hogy Tiszafüredtől, mely város közigazgatásilag felel a sorsáért, 20 kilométeres köldökzsinór választja el. Talán ez az oka legfőképp annak, hogy ha az ember arra jár, legtöbbször idős emberekbe botlik, akik évekkel ez­előtt döntöttek úgy, hogy vállalják a pusztaszéli lét komfortta- lanságát, röghöz kötöttségét. Ezért tűnik érdekesnek, hogy akad azért itt egy-két olyan fiatal házaspár, akik itt vettek házat, itt szőttek olyan közös terveket, melyekben látni vélték jövőjüket, boldogulásukat. Nyíriék szerint a Horto- bágy-széli eldugott falucska igen népszerű a külföldiek kö­rében, hiszen a község hagyo­mányőrző épületei, védett ma­daraknak és növényeknek ott­hont adó határa jóvoltából - kü­lönösen nyáron - gyakori itt az idegen szó. Svédországból és Ausztriá­ból voltak már olyan vendégeik, akik naphosszat barangoltak a pusztában, csupán a sóvirágok kedvéért. Egy német családot pedig annyira megfogott egy patinásán nagyiváni lagzi han­gulata, hogy hajnalig együtt ropták a táncot a vendégserggel. Persze közben mindent fotóztak és videóztak. Az elmúlt évben olyan pesti fiatalok jártak náluk, akik itt pattantak először nye­regbe, itt sajátították el a lovag­lás tudományának alapjait. Nyíriék nem titkolják, hogy amikor csúcsszezonját éli a szí­veslátás, vendéglátás, akkor ők az alagsori pincét teszik ottho­nossá, lakhatóvá. Tizennégy éves Józsi fiuk és húga, a 13 éves Milena ilyenkor a nagyszü­lőknél - Kunhegyesen vagy az iváni papánál és mamánál - él­vezi a vakáció örömeit. Ősztől tavaszig fiuk a gyöngyösi szak­középiskolában mezőgazdasági technikumban tanul, a kislány pedig a füredi nyolcosztályos gimnázium padjait koptatja. A falusi turizmussal immár három éve foglalkozó család szerint - a feleség a helyi iparcikkszak- üzletben eladó, a férj pedig a mezőgazdasági szövetkezet ko­vácsa - a mai keresetek mellett szükség van erre a mellékes jö­vedelemre. Évente vendégeik átlagosan négyszer veszik igénybe a nagyiváni Nyíri csa­lád szíveslátását. Vendégszere­tetüknek köszönhető, hogy ka­rácsony táján és az év forduló­ján csaknem kicsinek bizonyul levelesládájuk, annyi üdvözletét kapnak a náluk járt külföldi is­merőseiktől. Elmondható, hogy megszok­ták ezt az életritmust, és be is rendezkedtek erre az életfor­mára, éppen ezért nagyon sze­retnék Nyíriék, ha több vendé­gük lenne. Nemcsak nyáron, hanem az őszi és a téli holt sze­zonban is. Nem nehéz következtetni arra, hogy ezeket a fiatalokat egyáltalán nem a pusztai roman­tika vonzotta erre a tájra, hanem sokkal inkább a kényszerűség, hiszen nincs itt munkahely, megszűntek az óvodák, az isko­lák, a huszadik század végi mo­dem világ csak évtizedes késés­sel kopogtat az ajtajukon. A fa­lucska sorsáért felelős „nagybá­csi”, Tiszafüred, lehetőségeihez mérten igyekszik enyhíteni a gondokon. Van telefon, ABC, posta, gázcseretelep, buszjárat - csak a legnagyobb tisztelet hangján szólhat az ember azok­ról, akik vállalják az itteni élet­vitelt. Közéjük tartozik ifj. Vi­rág Pál is, aki feleségével és nyolchetes Viktor fiával a Munkácsy út 7. szám alatt él. A fiatalok egymásra találásának története igazi huszadik század végi sztori. A feleség - Priznicz Tímea - Celldömölkről került fel a fővárosba, ahol a BKV-nál találkozott férjével, aki ugyan­ott dolgozott forgalomirányító­ként. Mindez 1989-ben történt, amikor elkezdték tervezni kö­zös jövőjüket. Miután Budapes­ten a közös családi fészek meg­teremtésére fikarcnyi esélyük sem maradt, úgy döntöttek, hogy Kócsújfalun, a Debrecen és Tiszafüred között elterülő „senki földjén” próbálnak át­meneti megoldásként otthont ta­lálni. Itt, Európa egyik legna­gyobb síkvidéke szomszédsá­gában is csak úgy sikerülhetett nekik, hogy 200 ezer forintos adósságot vállaltak fel, amit es­küvőjük után folyamatosan tör- lesztenek. Kezdetben nem is volt ezzel gond, hiszen a fiata­lok munkát találtak a környé­ken. Pár évig mindketten a ven­déglátóiparban dolgoztak. Ke­resetük íehetővé tette, hogy bir­tokosai legyenek egy hatéves járgánynak, szocialista múltunk jó létszimbólumának, egy Tra­bantnak. A férj ennek igazán akkor látta hasznát, miután a vendéglátó megszüntette a lét- biztonságot adó havi jövedel­mét, s a tiszafüredi Metal Fab­rik Kft.-nél lett alkalmazott, hi­szen a hatórai tiszafüredi mun­kakezdésre csak a jó öreg plasz­tikcsoda segítségével tudott be­érkezni. Ám ez az áldozatválla­lás megérte számukra, hiszen a férj - túlórákban, hétvégi mun­kák vállalásával - olyan jól ke­resett, hogy elérkezettnek látták az időt arra, hogy gyermeket vállaljanak. Aztán, az asz­szonyka terhessége idején érte őket a meglepetés: a cég nem hosszabbította meg a család- fenntartó egyéves, korlátozott időre szóló munkaszerződését. Mikor várva várt gyermekük, Viktor, meglátta a napvilágot, elkezdhettek számolgatni. Ho­gyan húzzák ki hónap végéig az apuka 13 ezer forintos munka­nélküli-segélyéből és az anyuka szülési szabadságra jutó 4400 forintos járandóságából? Ehhez még hozzájön a „Trabicsek” havi 2100 forintos terhe és a 4600 forintos lakástörlesztést megfejelő 2500 forintos rezsi. Mindez Kócsújfalun, ahol nem olyan tág a perspektíva, mint az ország többi településein. Most nézik a hirdetőújságokat, kere­sik a lehetőségeket. Viktorka büszke apukája ottjártunkkor azt mondta, hogy most talán esélye nyílik a munkára: jelent­kezett egy Szuperinfóban meg­jelent hirdetése, ahol fegyveres őrök kiképzését és esetleges al­kalmazását is vállalja a hirdető. Ifj. Virág Pál most ebben bízik. Sokkal több esélye nem is lehet, hiszen az olcsón vett házára, gyanítom, itt a puszta közepén, nem nagyon akad majd vevő. Ennek ellenére hisznek abban feleségével együtt, hogy Viktor fiuk útját nem a kócsújfalusi kényszerperspektíva fogja egyengetni. Éhhez már csak az kell, hogy dolgozzanak és tud­janak örülni annak, amit elter­veztek ezelőtt négy évvel. Nem mondták el, de látva a tekinte­tüket éreztem: nem szeretnének hatéves Trabanttal röghöz kö­töttek maradni Kócsújfalun. Nyíriné a szépen berendezett lakás társalgójában

Next

/
Oldalképek
Tartalom