Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-18 / 194. szám

6 Szolnoki Extra 1994. augusztus 18., csütörtök o&éí * 8 Zsákutcát jelez a tábla Szandaszöllősön, pedig a Vörös Mező út és a Gorkij utca ko­rábban lezárt kereszteződésében hetek óta közlekednek a jármüvek. Igaz, idegenek ritkán vetődnek erre, a helybeliek pedig tudják, hogy nem kell figyelembe venni a jel­zést. Az ilyesmi azonban általában nem használ a közlekedési táblák tekintélyének. Vállalkozók - vállalkozások „Dolgozunk, hazarogyunk, és másnap kezdődik minden elölről...” Gyümölcsturmix joghurtfagyival A történet olyan házaspárról szol, kiknek eredeti mester­sége igencsak távol áll jelenlegi munkájától. Valaha, bizo­nyára ők sem gondolták volna, fognak révbe érni. Az egyenletek után jöhet a „pihenés” A feleség, Nagyné Megyeri Katalin eredeti foglalkozása ta­nár. Üzemmérnöki valamint pedagógiai végzettséggel a Pálfy János Műszeripari és . Vegyipari Szakközépiskolában tanít. Mint mondja, a vendéglátás számára a második műszak, az otthoni pedig a harmadik. Első diplomáját a műszaki egyetemen szerezte, majd a könnyűipari műszaki főiskola papírgyártó- feldolgozó szakát végezte el. S mivel tanítványai vegyészek, így a műszaki tu­dományok széles tárházát, a kémiától kezdve a géptan és a papírgyártás teljes szakanyagát, valamint a hozzátartozó gyakor­lati részt is tanítja. De iskola után sem a jól megérdemelt pi­henés, hanem a büfé ügyes-ba­jos dolgainak intézése, illetve a vendégek kiszolgálása követke­zik. S hogy a tanítványok mit szólnak mindehhez? — Nagyon változóan reagál­nak - mondja a tanárnő. - Attól függ, melyik korosztályról van szó. Én általában negyed-ötöd­éveseket tanítok, akik már ér­zik a piac szelét, az élet kemény oldalát, épp ezért inkább meg­értő, kommunikáló partneri be­szélgetések zajlanak le köztünk üzletről, lehetőségekről, esé­lyekről. De kell is beszélni róla, hiszen ők már vállalkozástant is tanulnak. Nagyon fontos, hogy legyen rálátásuk az üzleti életre, tapasztalatszerzésre, és ennek lehetőségét szeretné az iskola isv minél hamarabb megteremteni. Visszatérve a kérdésre, a 17-18 éves korosztály teljes mértékben megértőén áll a do­loghoz, az első- és másod­évesek viszont kevésbé, vagy egyáltalán nem reagálnak. — Sokan bejönnek vásárolni a tanítványok közül? — Hogyne. Nagyon sok po­zitív reagálást kaptam, főleg lá­nyoktól. A fagyiért is szívesen jönnek, de azért is mert,,,a ta­nárnő férje mindig mond valami jópofát”. Ennél a munkánál alapvető a kontaktusteremtő képesség, ezért nem csak isme­hogy a vendéglátás vadvizein rősökkel, hanem bárkivel szót kell érteni, és a lényeg: nem mindegy, hogy hogyan. Ahhoz, hogy a vállalkozás létrejöjjön, aktív, sőt kezdetben egyedüli főszerepet vállalt a férj, Nagy István. Ismeretségük még a vegyipari szakközépisko­lából származik, s mint ahogyan az lenni szokott a diákköri sze­relemből házasság lett. Őt arról kérdeztem, honnan jött az ötlet, és a késztetés a vál­lalkozás elindítására.- 18 éves múltam van a tej­ipari vállalatnál, gyártástechno­lógusként, illtve gyártmányfej­lesztőként dolgoztam. 18 év után szinte egyik napról a má­sikra szűnt meg a munkaviszo­nyom, olyan előzménnyel, hogy február 3-án pénzjutalmat kap­tam munkám elismeréseként, 8-án „ugyanazért” munkaköny­vét. Innentől kezdve kényszer- helyzetbe került a család. Sok álmatlan éjszakát okozott a munkanélküliség réme. Mert hiába írtam akárhány pályázatot különböző hirdetésekre, a leg­több válasz nélkül maradt. A tavalyi BNV-n láttuk meg ezt a különleges fagylaltgépet, nem sokat gondolkoztunk, csa­ládi segítséggel megvásároltuk. Először a Vízügyi székház alatti 4,5 négyzetméteres helyiséget béreltük. Tavaly júniusban in­dultunk, én voltam az anyagbe­szerző , illetve a kiszolgáló egy személyben. Tanítás után, va­lamint hétvégeken közösen dol­goztunk a feleségemmel. Csa­ládi segítségként édesanyám is, mint volt vendéglátós szakem­ber, segített a fagylaltárusításba. Októberben kerültek a mos­tani helyükre. Akkor még meg­osztva bérelték, mostanra vi­szont az egész terület rendelke­zésükre áll. Nyári szabadságuk épp ezért a rendezkedés jegyé­ben zajlott. Egy belsőépítész segítségével teremtették meg a mostanra inkább vendéglőhöz hasonlatos büfé bensőséges hangulatát. Amit forgalmaznak, mind az egészséges táplálkozást cé­lozza. A fagylalt Kanadából származó technológia alapján készül, kalóriaszegény, termé­szetes alapanyagból, mirelit gyümölcsből és fagyasztott jog­hurtból áll.- Szeretik az emberek az új ízt?- Azt hiszem a híresztelések ellenére mégiscsak „csemete csemege” lett belőle — mondja a szakmai háttérrel rendelkező férj. Tejipari múltját jól haszno­sítva ki-, illetve feltalálták a tej­alapú gyümölcsturmixitalt, amely egy speciális adalék­anyag hozzáadásával készül. Ugyancsak az egészséges táp­lálkozás jegyében szerettek volna diabetikus cukrászipari készítményeket is forgalmazni. Egyetlen akadálya volt, mégpe­dig a szállítás. Egyébként minden, ami a fentiekben elhangzott, másod­rangú, hiszen az első helyet 14 éves nagylányuk, Zsanett birto­kolja, aki a Kodály^ Zoltán Ének-zene Tagozatos Általános Iskola nyolcadik osztályos tanu­lója. A szülők joggal büszkék rá, hiszen mindvégig kitűnő bi­zonyítványt tett le az asztalra, s legalábbis most még a pedagó­gus pálya felé kacsintgat. Való­színű, tanév végén a kéttany- nyelvű gimnáziumot pályázza meg, minden bizonnyal sikerrel.-Egy-két hét, és kezdődik az iskola...- Ugyanúgy tanítok tovább, mint eddig. Bizonyára kevesebb időm lesz, ennek ellenére nem szeretnék teljesen elszakadni et­től sem. Szerencsére teljesen más jellegű a két munka. Az is­kolában zömében szellemileg terhelődik az ember, úgyhogy az itteni munka kifejezetten jól­esik utána, regenerálódnak az idegek. Sőt gyakran a nagylány is segít iskola után - mondja a tanárnő. A munkaidő általában addig tart, ameddig a rendezvények. Időközben két alkalmazottal így készül a finom gyümölcs­turmix bővült a létszám, mindketten munkanélküliként kezdtek, de szeretnének még egy munkale­hetőséget teremteni.- Egyébként nem vagyunk nagy társasági életet élő embe­rek. Dolgozunk, hazarogyunk, és másnap kezdődik minden elölről. Egy biztos, nem lehet semmit muszájból csinálni, eh­hez is a szakma szeretete kell. Itt nagyon fontos, hogyan bá­nunk az emberekkel, a megfe­lelő kapcsolatteremtési készség elengedhetetlen - mondják mindketten teljes egyetértésben. A vállalkozás „lelke” termé­szetesen a szülői segítség, hi­szen enélkül nagyon nehéz lett volna bármerre is elindulni. Egy-egy vacsora vagy ebéd a szülői házban, vagy akár az anyagbeszerzés fáradságos út­jának átvállalása, netán kirándu­lás a nagylánnyal, mind-mind olyan dolog, mely óriási segít­séget jelentett és jelent ma is a két-három műszakot is vállaló szülőknek.-tbg­Önsegítő csoportok és a szociálpolitika A helyi forrásokra támaszkodva 1987-ben eléggé újszerűnek számított egyesületi formában működtetni mentálhigiénés szolgáltatásokat. A közben eltelt hét év óta azonban ebben a formában létezik a Contact Mentál­higiénés Konzultációs Szolgálat. Fix támogatásuk nincs, pályá­zati lehetőségeket használnak fel, hogy pogramjaikhoz pénzt szerezzenek. Varga Tamást, a Contact elnökét kértük fel, hogy mu­tassa be a szolgálatot, ezen be­lül pedig egyik speciális terüle­tüket, az örökbefogadó szülők önsegítő csoportját. Varga Tamás elmondta, hogy munká­juk kezdetekor jellemző, az el­látásnak kicsit általános meg­közelítése mostanában kezd speciális ágakra szétválni. Az egyes rétegek, csoportok prob­lémái speciálisak, tehát ebből kiindulva próbálnak reagálni rájuk. A szociálpolitika-hu­mánpolitika abban az irányban kell, hogy elmozduljon, hogy ne nagy, globális ellátási rend­szereket működtessenek, ha­nem sajátos, „kis” problémák­kal foglalkozó csoportokat. Igazán nagy szakmai kihívás, hogy ezekre meg tudják szer­vezni a segítő programokat. Ugyanekkor ezek a csoportok költség szempontjából is haté­konyabbak lesznek, mert ha a több éves előkészítést, nagy munkát igénylő folyamat elin­dul, akkor egy önfenntartó rendszert majdhogynem anyagi források nélkül is tud működtetni. Hiszen az önsegí­tésnek pontosan az a lényege, hogy olyanokat mozgósít, akik érintettek saját problémáik megoldásában, tehát aktív részvevők. A szolgálat munkája eleinte mentálhigiénés tanácsadásból állt, ezután ágazott szét a tevé­kenysége. Ma működik a csa­ládterápiás műhely, kismama­klub, autogéntréning-csoport, pszichotikus betegségeken át­esettek segítő csoportja, és az örökbefogadó szülők önsegítő csoportja. Az örökbefogadás bizonyos szempontból lehet egyszerű, míg hazakerül a gyermek, és a szülő nagyon boldog. De azután elképesztő és váratlan helyzetekkel találja szembe magát. Amikor dr. Nyitrai Imréné került ilyen helyzetbe, rögtön azt gondolta, a problémájával nincs egyedül. Felkereste Varga Tamást, aki­ről tudta, hogy szervez ilyen jellegű programokat. Már akkor látszott, hogy nem lesz egyszerű megszer­vezni egy önsegítő csoportot, hiszen az örökbefogadás körül sok az előítélet, az eljárás pe­dig titkos. Nem lehet kiderí­teni, ki, kit, hol, hogyan foga­dott örökbe. Az újságokban közölt felhívások mellett in­tézményi kapcsolatokat is ke­restek (GYIVI, Gyermekvá­ros), de nem jutottak előbbre. Föltételezték, hogy valós igényre épül a szándékuk, ezért körbenéztek az ország­ban. A fővárosban találtak egy alapítványt, amelyben már el­kezdték ezt a munkát. Velük sikerült jó szakmai kapcsolatot kialakítani. Jó érzés volt szá­mukra, hogy most már többen vannak, és egymás munkáját segíteni tudják. Sok szó esett arról, hogy a „mesterséges” családokban olyan helyzetek, krízisek fordulhatnak elő, ame­lyeket nem tudnak kezelni az örökbefogadó szülők. Mert addig jutnak el: milyen jó ne­kem, hogy van gyerekem, de a háttérben rejlő problémákra nem készülnek fel. A csoport szervezői ezután cet . ítm turnéi a n looua szakmai felkészítő programon vettek részt. A családterápiás képzés keretében megismer­kedtek a mesterséges családok - örökbefogadás - nevelőszülő- ség speciális vonatkozásaival. Ez a képzés adott biztonságot a továbblépéshez. Mivel a tit­kosság miatt lehetetlen volt hozzájutni olyan címekhez, ahová az érintett szülőknek el lehetett volna küldeni a prog­ramot és az ajánlásokat, a GYIVI-ből Rozemberszky László segítségével és a me­gyei családvédelmi és gyógy­pedagógiai szolgálat jóvoltá­ból a felhívások eljutottak a megfelelő helyre. Idén január és június között sikerült megszervezni az első felkészítő csoportot, amelyen öt házaspár vett részt. Minden foglalkozáson - kéthetenként két órában - volt egy kijelölt téma, ahhoz kapcsolódó be­szélgetéssel és egy saját prob­léma feldolgozásával. Az utolsó találkozásra már a gye­rekeket is magukkal vitték a foglalkozásra a szüleik. Azóta már szervezik a résztvevőket a szeptemberben induló új felké­szítő csoportba. A csoport vezetője, dr. Nyit­rai Imréné nagyon aktívan és határozottan végzi ezt a mun­kát. Kitűnő ötletei vannak. Az ő erőssége - egyfajta természe­tes, laikus hozzáállás - nagy ér­ték Varga Tamás szerint.- A továbblépés lehetőségei határtalanok, mivel a problé­mák még mindig előttünk van­nak - mondta Varga Tamás. Elmondta még, hogy ügyel­nek arra, hogy intézményi kompetenciát ne sértsenek, hogy kiegészítő szolgáltatást, lehetőséget kínáljanak. Egy karitatív tevékenység, az önse­gítő csoportok köre nem vál­lalkozhat arra, hogy helyette­sítse egy intézmény ellátási kö­telezettségét, de nagyobb lehe­tősége van egy problémára ru­galmasabban reagálni.- Sok mindent kellene tenni, az egész szociálpolitika kor­rekcióra szórni, az eddigi gya­korlat nem vihető tovább - mondta. - Érzékenyebb, konk­rét problémára irányuló, szak­mailag és emberileg jól mű­ködő ellátórendszereket kell kiépíteni. Ugyanis ma ezeket az önkormányzatoknál össz­pontosítják, ennél sokkal ru­galmasabban és célzottabban lenne jó fölhasználni a helyben rendelkezésre álló forrásokat.-SZE­Egy szolnoki fesztivál feltételei • • Örökzöld dzsesszgondok Térségünkben csak a ha­táron túl, Bécsben rendeznek nagy nemzetközi dzsesszfesz- tivált. Máshol e zenei műfaj rajongói zarándokhelyként látogatják meg a világhírűvé vált kultúrközpontokat. Pe­dig azokban a városokban sem volt mindig pezsgő zenei élet, nekik is el kellett kez­deni valahol. Nem kevesebbre vállalko­zott Koós Zoltán, mint arra, hogy jövő nyáron dzsessz- fesztivált szervez Szolnokon. Úgy tűnik, nem kamikazeak- cióról van szó. Ismeri a mű­faj kiválóságait és sajátossá­gait; Siófokon az idén, és már tavaly is, főszerepe volt egy többnapos találkozó lét­rehozásában. Kezdjük a gyökereknél. Ah­hoz, hogy Koós Zoltán zene­értő lemezhallgató-koncertlá- togató fiatalból olyan felnőtté váljon, akinek - mintegy ön­megvalósításként - a dzsessz ismertetése, rendezvények szervezése a célja hosszú éveknek kellett eltelnie. 1976-óta hallgatja, gyűjti a rá­diófelvételeket. Szolnokon is egymásra találtak azok, akik a MÁV Csomóponti Művelődési Házában 1984-ben megnyílt klubba zenészeket hívtak meg, előadásokat, lemezeket hall­gattak. A szolnoki klub rendszere­sen helyiséggondokkal küsz­ködött, mígnem rövid agonizá- lás után megszűnt. Ám egy-két évvel később az a 10-20 em­berből álló mag - még szeren­cse, hogy a tanulók aránya alapján Szolnok iskolaváros - a Demisz, majd a város anyagi támogatásával a Studentben, a mai Városmajor úton és a Vá­rosi Művelődési Központban programokat szervezhettek. A pénz a honoráriumokra volt elég. Koós Zoltán akkor már a Blue Moon Jazztársaság veze­tője volt. Vendégeik voltak többek között: a Pege Aladár kvintet, a Trio Midnight, a Fu- sió kvartét; az 1992-es év zárá­saként dzsesszkarácsonyt szerveztek, ahol a szintén ki­tűnő fiatal muzsikusokból álló Of Course volt a vendég. Ezek az előzmények arra ösztönözték, hogy a felmerült nehézségek ellenére se hagyja abba, amit elkezdett. Olyan ez, mint a sziklamászás: az akadá­lyok ellenére is előre lehet ha­ladni. A múlt év nyarán Siófo­kon a szolnoki fiatalember Ba­laton Jazz Fesztivál címmel háromnapos találkozó elindítá­sában vett részt. Akkor ez volt a dzsesszzenészek egyetlen nyári nagyszabású találkozója hazánkban. A cél az volt, hogy a tehetséges hazai fiatalok is a nyilvánosság elé tudjanak lépni. Az idén - ugyancsak a Bala­ton mellett, a déli part főváro­sában - sikerült megrendezni a Balatel Jazz Fesztivált. E nagyszabású rendezvényen sor került amerikai sztárvendégek fellépésére is. Jó tudni: a sztár­gázsi 10 ezer dollárnál kezdő­dik, viszont a józan többség beéri 30 ezer dollárral. Ezek alapján egy háromnapos nem­zetközi fesztivál - három sztárzenekar fellépésével - legalább hatmilló forintba ke­rül. Koós Zoltán véleménye szerint ilyen feltételek mellett van létjogosultsága Szolnokon is egy dzsesszfesztiválnak. A fesztiválban fantáziát lát a szervezésben részt vállaló Ars-In-Kom Művészeti és Kommunikációs Kft. is. Kivi­telezhetőnek tátják, hisz az idén immár másodízben szer­vezték meg Szolnokon a Zenei Fesztivált. Közlekedési szempontból Szolnok fekvése kedvezőbb mint bármelyik városé a keleti országrészben, ezért is méltó helyszíne lenne egy dzsessz­fesztiválnak. Koós Zoltán vallja: a rendezés költségei mindenképpen megtérülnek. Az előzetes egyeztetések ér­telmében a MÓL Rt. áten­gedné sportcsarnokát - tudtuk meg az ötlet gazdájától. Véle­ménye szerint a városnak kel­lene elsősorban támogatni egy ilyen rendezvényt, a tv és rá­dióközvetítések jóhírünket kel­tenék határainkon túl is. Szurmay Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom