Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-17 / 193. szám

10 Sport 1994. augusztus 17., szerda Karate, Wing-Tsun Kung-Fu szeminárium Yip Man utódai Tiszasason A Wing-Tsun a bőrreflexekre épít: küzdelem bekötött szemmel Véget ért a két hetes Wing-Tsun Kung-Fu edzőtábor és szeminárium a Tiszazug egyik legelbűvölőbb települé­sén Tiszasason. Lehet sokaknak ismeretlenül cseng ez az új irányzat, ezért nem árt egy kis történelmi visszatekintő, hogy megértsük, ez egyike a legtradi- cionálisabbaknak. A legenda szerint kb. 240 év­vel ezelőtt, amikor a Man- chu-katonák elfoglalták a Shao- lin kolostort a papokat megöl­ték, a szent helyet pedig fel­gyújtották. Csak öt mesternek sikerült kitömi és más néven és helyen letelepedni. Ezekhez a túlélőkhöz tartozott Ng Műi, aki az egyetlen Shaolin apáca volt. Egy taoista hegyi kolostorba költözött, hogy az árulóin bosz- szút álljon. Mivel a hitetlenek a Kung-Fu mesterei voltak, ezért az apáca szükségesnek tartotta egy teljesen új és ismeretlen rendszer megalkotását, mely a Shaolin Kung-Fu minden gyenge pontját kihasználja. Miben más a Wing-Tsun? Míg a hagyományos megbízik a korábban kialakított és besuly­kolt sztereotip mozdulat sorok­ban, addig a „Wing” azt mondja, „egy valódi harcban az ellenfél mégsem úgy támad, ahogy azt az ember tanulta”. Ezért a válaszmozdulatokat a támadó mozgása határozza meg. Először Yip Man nagy­mester tette hozzáférhetővé ezt a védekezési módszert a nyilvá­nosság számára. Tiszasason az utódok bizo­nyították - egy bemutató kere­tében - hazánkban is meghono­sodott ez az irányzat. Közel két­száz néző szorongott az impo­záns sportcsarnokban és léleg­zet visszafolytva figyelte a fur­csa, ugyanakkor célszerű moz­dulatokat. Laskai István szemé­lyében - aki a községben „ül­tette” el a Wing-Tsun magjait - szakkomentátora is akadt a ren­dezvénynek. Szinte minden korosztály képviseltette magát a 3-tól a 36-évesig. A szeminá­rium mottója - mely szerint ez nem csak sport, hanem élet­forma - több gyakorlatban is testet öltött. A leglátványo­sabbnak mégis a bekötött szemmel végrehajtott küzdelem bizonyult, igazolván, a karaté­nak eme sajátos ága a bőrrefle­xekre épít. Az idei tiszasasi tá­borral nem ért véget az idény, mivel októberben Makón ver­seny, majd Szlovákiában egy újabb szeminárium vár a csend harcosaira. Miként sikerült gyökeret ver­nie a Wing-Tsunnak a község­ben? Erről kérdeztük a főszer­vezőt, a szakkommentátor Las­kai Istvánt.- Több évvel ezelőtt kezdtem. Jelenleg 18 tanítványom van, akik közül ketten is instruktor jelöltek. Bagi Tamás mindössze 11-éves, Csongrádi Csaba pedig 18. Remélem szponzorainkkal - Kovács és Társa Kft, Iglódi Kft, Bodoglári Bt.,Sárközi György cukrászmester - sikerül még szorosabbra fűzni kapcsolatun­kat, ami azt jelentené, végleg otthonra találna berkeinkben a sportág. Már érezteti jótékony hatását a nemrégiben átadott sportcsar­nok az 1300 lelket számláló községben. Ám lelkes, megszál­lott sportemberek nélkül siváran konganának falai. Laskai István fejébe vette, megmozdítja a te­lepülés apraja-nagyját és próbál egy olyan alternatívát kínálni az ifjúságnak, mely inkább köve­tendő, mint az ital vagy a drog. Sok sikert! Sárközi Kajak-kenu Békésben is tarolt az SZVSI Békésszentandráson 25 éve rendezik meg a Simon Fiala Ti­bor emlékversenyt. A Hár­mas-Körös partján az utánpólás korúaktól a felnőttekig, idén is összegyűlt az ország kajak-ke­nusainak színe-java. A viadal névadója az 1969-ben elhunyt 1 2 3 4 5 6 7 8 9 1. forduló: Szolnoki Olajbá­nyász-Győri Gard. ETO, szep­tember 2. 18.00, Elektro­mos-Törökszentmiklós szep­tember 4. 18.00. 2. forduló: Ózdi KC-Szol- noki Olajbányász, szeptember 9. 17.00, T. miklós-Nyíregy- háza, szeptember 9. 18.00. 3. forduló: Szolnoki Olajbá- nyász-Törökszentmiklós, szep­tember 23. 18.00. 4. forduló: Pick Sze­ged-Szolnoki Olajbányász, szeptember 28. 18.00, Török- szentmiklós-Debreceni Dózsa, szeptember 28. 17.30. 5. forduló: Szolnoki Olajbá­nyász-FOTEX Veszprém októ­ber 2. 17.00, .Komlói Bá­nyász-T. miklós október 1. 17.30. 6. forduló: PEMÜ SE-Szol- noki Olajbányász október 9. 16.30, Törökszentmiklós-Száz- halombatta október 7. 18.00. 7. forduló: Szolnoki Olajbá­nyász-Pécsi MSC október 14. 18.00, Tatabányai Bányász-T. miklós október 15. 17.30. 8. forduló: Elektro­mos-Szolnoki Olajbányász, ok­tóber 21. 17.00, T. miklós-Bp. Hort SE, október 23. 15.00. 9. forduló: Szolnoki Olajbá­kiváló sportember, aki megho­nosította Békésben a sportágat. Az első időkben a rendezvény a minősítő versenyek kategóriá­jába tartozott, ám az utóbbi években a sportág népszerűsíté­sére helyezték a hangsúlyt. En­nek megfelelően „vérre menő” nyász-Nyíregyháza október 26. 18.00, Győri Gard. ETO-Tö- rökszentmiklós, október 26. 18.00. 10. forduló: Szolnoki Olaj­bányász-Nagykanizsa, október 30. 17.00, Törökszentmik­lós-Ózdi KC, október 30. 15.00. 11. forduló: Debreceni Dó- zsa-Szolnoki Olajbányász, no- vemer 11. 17.30, Nagykani- zsa-Törökszentmiklós, novem­ber 11. 17.30. 12. forduló: Szolnoki Olaj­bányász-Komlói Bányász, no­vember 18. 18.00, Pick Sze- ged-Törökszentmiklós, novem­ber 16. 18.00. 13. forduló: Százhalom- batta-Szolnoki Olajbányász, november 27. 15.30, Török- szentmiklós-FOTEX Veszp­rém, november 25. 17.30. 14. forduló: Szolnoki Olaj­bányász-Tatabánya, november 30. 16.15, PEMÜ SE-Török- szentmiklós, november 30. 18.00. 15. forduló: Budapesti HORT SE-Szolnoki Olajbá­nyász, december 3. 17.00., Tö- rökszentmiklós-Pécsi MSC, de­cember 4. 15.00. A mérkőzé­sekre az Olajcsamokban kerül sor. küzdelmek mellett igazi show-műsomak tapsolhatott a szép számú nézősereg. Ka­jak-póló mérkőzés, 200 m-es pénzdíjas futamok és egyéb lát­nivalók biztosították a magas szintű szórakozást. A Szolnok Városi Sportisko­lát Folláth János tanítványai képviselték. A Tisza-parti külö­nítmény nem hiába ült hajóba, ugyanis amelyik számban elin­dultak, ott érmet szereztek. Az SZVSI eredményei: K-2 kölyök fiú 2000 m, 3. évf.: 3. Folláth, Csőke, MK-1 gyermek leány 2000 m, 2. évf.: 2. Kerekes K., K-2 gyermek le­ány 2000 m 2. évf.: 1. Folláth V., Kecskés A., MK-1 yermek leány 2000 m, 1. évf.: 1. Tutor K., K-2 kölyök leány 2000 m, 4. évf.: 1. Lipták, Kerekes A. K-l serdülő leány 2000 m, 6. évf.: 2. Kecskés K., K-2 kölyök leány 500 m, 4. évf.: 1. Lipták, Kere­kes A., K-l serd. leány 500 m, 5-6. évf.: 3. Kecskés K. U. A. Meghívó Az Opel Hungary tisztelettel meghívja 1994. augusztus 17-én, délelőtt 11-kor tartandó sajtófogadására, amelyen egy újabb Opel érdekeltségű Gui- ness rekord előkészületeiről hallhatnak. A tavalyi emlékezetes Egyen­lítő rekord „tettesei”, László István és Újházi László, ezúttal a Rábaring nem éppen kíméle­tes gyorsasági pályáján szeret­nének minél több kilométert megtenni 24 óra alatt, egy új Opel Omegával. A szeptember 1-2-re tervezett száguldás egy­szerre lesz ember és autó pró­bája. A sajtófogadáson találkoz­hatnak a két versenyzővel, az új Omegával és a legrégebbi Omegával, azaz az ismét kon­certre készülő Omega együttes több tagjával. A sajtórendezvény helyszíne a budapesti John Bull Automo­bile Pub, 1122, Maros utca 28, ahová szeretettel várják az ér­deklődőket. Újabb próba előtt ember és a technika. Aki egyszer is meg­fertőződött a modem csodákkal, az a továbbiakban soha nem tud elszakadni tőle. így van ezzel a László Újvári páros is. Együtt a sikercsapat Kézilabdás órarend Asztalitenisz Hagyománynak számít már Szolnokon, hogy az Államalapí­tás ünnepére a városba seregük a magyar asztalitenisz élme­zőny. A Szent István Kupán mindenki részt vesz, akinek neve van a sportágban, s azok is eljönnek, akik még ezután sze­retnék megismertetni magukat a „nagyvilággal”. A kétnapos - augusztus 19-20. - verseny első napján a felnőtt férfiak és nők állnak az asztal mellé, szombaton az ifjú­ságiak, serdülők és újoncok folytatják. A felnőttek között olyan nevek­kel találkozhatnak a nézők, mint Németh Károly, Harczi Zsolt, Somosi Miklós vagy Braun Éva. Érdemes tehát az ünnepi programba beiktatni ezt a sporteseményt is. Kerékpár A pályaversenyzők csatáro­zásaival a hét elején megkez­dődtek a kerékpáros világbaj­nokság küzdelmei. Az olaszor­szági Palermóban zajló verse­nyek nyitányán már bajnokot is avattak.- Remekül sikerült minden. Erőmből is futotta, s végig kon­centrálni tudtam. Nagyon kihaj­tottam magam. Annyira, hogy a dobogón is le kellett ülnöm - nyilatkozta a Rousseau Öttusa Kedden zárónapjához érke­zett Sheffieldben a férfi és női öttusa világbajnokság. Az utolsó napon a férfi váltók ver­senyében hirdettek végered­ményt. A stafétában szereplő 12 együttes - közte a címvédő ma­gyar válogatott, amely ezúttal Fábián László, Kálnoki Kis At­tila, Martinék János összeállí­tásban szerepelt - a lőtéren kezdte a napot. Plank Gábor lö­vőedző elégedett lehetett tanít­ványai teljesítményével, egyi­küknek sem remegett meg a keze. A csapaton belül Kálnoki volt a legeredményesebb 90 körrel, Fábián 88, Martinék 86 A Szolnoki Olajbányász kézilabdázói is lejátszották első előké- kört lőtt. születi mérkőzésüket. Képünkön Bendó bombáz a kapura Konok kunok kálváriája Ha a kun fejébe vesz valamit, abból nem enged. így történt ez az alig tízezres ifjú városban Kunhegyesen, ahol legalább hu­szonöt nyakas ember elhatározta: több évtizedes megyei baj­nokság után irány a labdarúgó NB III. Soha nem látott ünnep­séggel köszöntötték az úttörő KESE együttesét. Szelekovszki Ist­ván polgármester egyenesen történelmi tettnek minősítette a fiúk sikerét. Az aranybetűs históriás könyv lapjaiba azonban hamarosan ákombákomokkal csúfított sorok kerültek, miután kitudódott, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség előzetes ígéretének és közbenjárásának dacára, Kunhegyes nem a Szolnok-központú Mátra-csoportba nyert besorolást a július 1-jén hozott MALE TB-határozat értelmében, hanem a jóval több utazással járó Tiszába került. A váratlan döntést Varga Ferenc, a Szolnok megyei LSZ főtitkára nyomban megtorpe­dózta a TB-elnök, Egyházi Gábornál, aki először telefonon, majd az MLSZ küldöttközgyűlésén személyesen is megerősítette Szabó Józsefet, a Mátra-csoport versenybizottságának elnökét Kunhegyes „visszacsatolásáról”. Mi több, az ellenérdekelt fe­lek - már mint a KESE és a Füzesabony, ugyanis az ő helycseré­jük volt a tét - hivatalos értesítést is kaptak az újabb fejlemé­nyekről. Ekkor aztán Füzesabony lépett a szorítóba. Polgármes­teri aláírással, valamint Puhl Sándornak az MLSZ elnökségi ülésén elhangzott élénk tiltakozásával síkra szállva Szentannai Józsefig, a MALL elnökéig jutott a rétestésztaként nyúló és nem kevésbé átlátszó ügy. Szentannai néhány nappal a rajt előtt szétküldte levelét a szélrózsa minden irányába, melyben minden érdekelttel közölte: „A csapatok besorolása a július I-én hozott határozat szerint változtlan marad.” No, ezek után szegény KESE végkép nekikeseredett, hiszen az első „leosztásban” a Mátrában jutott számára hely, a múlt szombaton aztán mégis a tiszás Ozdot kellett fogadnia. Most már csaknem mindegy számukra, hiszen ők nem perlekedni, ha­nem focizni akarnak. Szentannai úrnak pedig ajánljuk figyel­mébe a harmadosztályú felnőtt Nemzeti Bajnokság versenykií­rásának!, pontját, mely a következőkről rendelkezik: „A csapa­tok egyes csoportokba történő besorolását a MALL Területi Bi­zottsága dönti el!” Nem pedig a MALL elnöke! (néder) Ferencz testvérek sikeres visszatérése A fővárosban rendezték meg a 9. Nemzetközi Budapest Raly- lyet, amely a Mitropa Kupa 94. versenysorozat egyik futama volt. A nagyágyúk között felfe­deztünk egy párost, akik már elég régen, mint nézők figyelték az öldöklő küzdelmeket. Szelí­den szolid visszafogottsággal neveztek autójukkal és az „A” csoport abszolút kategóriájában a negyedik, saját géposztályuk­ban pedig az első helyet szerez­ték meg. Ők a Ferencz testvé­rek.- Milyen helye van a nemzet­közi versenyek közt ennek a fu­tamnak? - kérdeztük Ferencz Sándort.- Nagyon komoly megméret­tetésnek néztünk elébe. Látszott ez abból is, hogy a nagyszámú mezőny egyharmada ért célba. A feltételeket nehezítette az iszonyú meleg és a sokszor ki­bírhatatlan por. Igaz, szinte a klasszikus rallye pályához ha­sonlított az útvonal, hisz itt a technikás vezetésen és a jól fel­készített autón múlott az ered­mény.- Hány év óta műveli ezt a sportot?- 1980-ban kezdtük a bá­tyámmal, Ferencz Józseffel. Sajnos anyagi okok miatt 1992-ben szüneteltetnünk kel­lett a részvételt, akkor egy Toyotát kellett „szegre akaszta­nunk”. Jelenleg egy VW. Golf GTI 16 szelepes, gyári felkészí­tésű, professzionális autóval hajtunk.- Milyen vezetési technikát igényel az új járgány?- Ez pontosan megfelel a F-2 kategóriának, mivel 2000 köb- centiméter alatti, elsőkerekes és „mezei” befecskendezős motor hajtja, 16 szelepével. Közel 200 lóerős, 900 kiló, 5 fokozatú szinkronváltó és kétlábas fék jellemzi, ami nélkülözi a szer­vót. Eleinte olyan szokatlan volt, hogy a négysávos út is ke­vés volt neki. Igazán senki nem tudta megmondani miként lehet betömi ezt a paripát. Azért vá­lasztottuk e mellett, mert az előző gazdája - aki a német és osztrák bajnokságon ment vele - ténylegesen csak benzint, olajat és vizet töltött az autóba és még a fékbetétek is kibírtak egy évet versenyfeltételek között. Olyan a futóműve, hogy a lövészárkot is át lehet ugomi vele. Ezt most is bizonyította, mivel a verse­nyen az egyik gyorsasági sza­kasz belső ívében elénk került egy kilométerkő, ami a jobb első kerékkel telibe találtunk. Azt hittem, hogy a mellettem ülő navigátor kirepül. Ennek el­lenére tovább tudtunk menni, majd korrigáltuk a hibát.- Milyen anyagi vonzata van egy ilyen versenynek?- A szállás, étkezés és utazási költségeket leszámítva, csak a pálya bejárása, ami azt jelenti, hogy kétszer mentünk végig ga- lopban, 50 ezer forint üzem­anyagot emésztett föl. A totál­káros gumikról nem is beszélve. Példa erre az olasz Pierro Liatti, aki az olasz bajnokságot vezeti, közel 2 millió forintnak megfe­lelő valutát költött. Mi enne a pénznek a töredékéből autózunk egész évben.- Hogyan viselték a hőséget?- Nehezen. Nagy segítséget nyújtott azonban barátunk, egy­ben orvosunk is, dr. Ladoniczki Zoltán aki elmondta, ilyen iszo­nyú melegben kitágulhatnak az erek, a vérnyomásunk leeshet. Nagyrészt neki köszönhetjük az elért eredményünket.- Mik a tervei az elkövetke­zendő három versenyre?- Természetesen győzni sze­retnénk, de ha nem jön össze, akkor is megérte, mivel szere­tem az autós sportot és az éle­tem jelentős részének tartom. Van egy angol mondás: „Csak egyszer élsz, de ha azt jól te­szed, egy is elég. Barna Sándor Felhívás Női labdarúgó MK Jászdózsai NFC-Szolnoki TE 2-9 (2-4) Jászdózsa, 100 n., v.: Kovács V. Jászdózsa: Juhász-Antal, Nagypál É., Bozóki (Urbán), Hortiné, Palcsó, Horváth, Nagypál A., Bolya, Pócsai, Lantosné. Edző: Bolyós Ró­bert SzTE: Vincze-Szajkó, Ak­nainé, Lajkó, Mustár, Márki, Mező, Lévai, Tóth (Kovács), Pálszabó, Molnár. Edző: Se­bők György Góllövők: Nagypál A. (2), ill. Lévai (4), Pálszabó (3), Márki, Bozóki (öngól). Villám­rajtot vett a szolnoki csapat, a félidő végére azonban kiegyen­lítettebb lett a találkozó. A foly­tatásban megnyugodtak az ad­dig kapkodó szolnokiak és ma­gabiztos győzelmet arattak. A Jász-Ngykun-Szolnok Megyei Testnevelési és Sport- hivatal felvételt hirdet az 1994/95-ös tanévre sportági (33 sportágban) és sportrekreációs képzésre az alapfokú sportokta­tói tanfolyam keretében. Jelentkezési határidő: 1994. augusztus 31. Jelentkezési lapot és részletes felvilágosítást a sporthivatal székházában (Szolnok, Mátyás király út 31.), a polgármesteri hivatalok jegyzőjénél, sportügy­intézőknél, sportegyesületeknél kaphatnak az érdeklődők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom