Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-16 / 192. szám

1994. augusztus 16., kedd 7 Jászsági körkép Honfoglaló magyarok helyett kelták Itt még nem tudják, hogy meglepetésben lesz részük Jászjákóhalma határában, az Apáti felé vezető főút mellett egy kis domb tövében ásatások folynak. Néhány srác dr. Madaras László, a megyei múzeum igazgatóhelyettese irányításával lapátolja a homokot. A feltárásvezető éppen nincs itt, átszaladt egy másik ásatáshoz, de kint tartózkodik Fodor István, Jákóhalma polgármes­tere. aki elmondja, 30 évvel ezelőtt az egykor használatos homok­bánya szélén egy honfoglaláskori harcos és lova maradványai, va­lamint fegyverzet és lószerszámok kerültek elő. Akkor a további kutatás ki tudja, milyen okból elmaradt, viszont most a polgármester a biztató - régi - előjelek alapján megpályázott a Lakitelek Alapítványnál egy lehetőséget, amin 70 ezer forintot nyertek. Hogy egy kisebb ásatás pénzügyi fedezete így megvolt, szóltak a megyei múzeumnak, jöjjenek ki, nézzék meg, mit rejthet a föld. Az ásatásban a helyi Horváth Péter Honismereti Szakkör fiatal gyerekei segítenek. Kintjártunkkor az alig megnyitott területen máris találtak egy el- színeződött részt, ami azt jelezte, itt valami lehet. A dr. Madaras László által készített feljegyzésben ez áll: „A szelvényeket az egykori homokbánya épen maradt peremén, vala­mint a 31-es műút túloldalán, a Csipke tanya udvarán nyitottuk. Legnagyobb meglepetésünkre honfoglalás-kori sírok helyett egy időszámítás előtti III.-II. századi kelta település maradványait tár­tuk fel. A két gödör közül az egyikben nagy mennyiségű háztatártási hul­ladékot találtunk, a mélyebb, méhkas alakú gödör fenekén pedig egy nagyobb méretű égetett agyagtárgy került elő, ami lehetett hor­dozható tűzhely töredéke vagy házi oltár egy darabja. A tárgyak mibenlétére további kutatással lehet választ adni. A feltárt objektu­mok egy nagyobb településhez tartozhattak.” Jászárokszállási skanzen Az újság mellett még ebédet is hord A fél települést ellátja egy különleges termékkel - vagyis lapunkkal. Gondoljunk csak bele, ez nem kis teljesítmény, elég csak a hajnali négy órai ke­lésre gondolni, aztán kerékpá­ron rengeteg újsággal minden nap megtenni sok-sok kilomé­tert, ha fúj, ha esik. Márpedig ezt teszi Jászkisé- ren Miklós Mihályné, aki Ba­logh Máriaként látta meg a nap­világot. Marika a kezdet kezdetén be­dolgozója volt a szolnoki Május 1. Ruhagyárnak. Aztán elment a bölcsödébe, ahol a mosónők fá­radságos munkáját végezte. Ezt betegsége miatt abba kellett hagyni. Kiment a járműjaví­tóba. Itt érte a Nagy Létszámleépí­tés „fedőnevű” rendszerváltás. Ha szintekben kellene mérni az elbocsájtást, úgy neveznék, hogy létszámfeletti lett. A mun­kanélküli időszakot teljes egé­szében kimerítette, és jött - ő mondta így - hála Istennek la­punk kihordásának lehetősége. Férje pont ellenkezője, legalább is abból a szempontból, hogy 24 éve egyfolytában a vízgazdál­kodási társulatnál dolgozik, mint gépszerelő. A család nagyon örült a fele­ség munkahelyének. Elkel a pénz a háznál, van hova költeni. Kisebbik fia már nős, de még a családi fészekben laknak. Most épül a házuk, oda pedig kell a pénz. A fiú egyébként üzletkötő a Colonia Biztosítónál. A na­gyobbik srác rendőr, ő szolgá­lati lakásban lakik. Kert nincs, föld sincs, úgy­hogy a gazdálkodás gondja nem nehezíti életüket. Marika néni azért még máshol is dolgozik, az öregek otthonában ebédki­hordó. Tíz gondozottnak kíván minden nap jó étvágyat az általa kivitt ebédhez. Ezt a munkát - tiszteletdíjas állásban - azóta látja el, mióta munkanélküli lett. Ezzel a két munkával el is megy a nap, aztán itthon is van azért teendő. Szeret kézimun­kázni, most éppen egy pulóvert köt. Az oldalt írta: Tóth András Fotók: Mészáros János Bejárta az egész országot Naponta ötven méh is megcsípi Valaki van azon a tanyán - ál­lapítjuk meg Jászdózsa előtt. És valóban, egy sor kaptár „társa­ságában” találjuk Csere Gyulát, aki éppen méheit itatja. A 79 éves férfi Lajosmizsén lakik, és már a beszélgetés ele­jén megállapíthatjuk, szerintünk nincs olyan helye az országnak, ahol ne járt volna. Mesterségé­vel jár ugyanis, hogy hol ide, hol oda megy a kaptárakkal. Sőt, gyerekkorában már a szüle­ivel is bejárta az országot, mert édesapja tönkrement téglagyá­rakat állított talpra, mai szóval élve válságmenedzser volt. Meghalt azonban, amikor Csere Gyula mindössze 6 éves volt. Ő volt a legkisebb a csa­ládban, tizenharmadik gyer­mekként. Anyjának el kellett mennie dolgozni, és hova ment volna, ha nem ugyancsak tégla­gyárakba. Majd maga is tégla­gyárakban dolgozott; 17 évesen égette ki első tégláját. Végül mégis méhész lett. Mivel édesanyja is foglalkozott méhekkel, hamar megismerke­dett ennek a mesterségnek a for­télyaival. No, nem is nagyon kellett erre noszogatni, hiszen: - Amikor 1 pengő volt a nap­szám, ugyanakkor egy kiló mé­zért is 1 pengőt adtak, tehát akárhogy szúrtak a méhek, ez könyebh volt, mint napfelkelté­től napnyugtáig húzni a napot a hátamon. Idővel elkerült egy evangéli­kus paphoz Szepetnekre, aki­nek, mire a háború kitört, 350 méhcsaládja volt. A németek később kivitték az egész német párti családot Magyarországról: a papot és ügyvéd testvérét, to­vábbá a németpártisággal min­den bizonnyal nem gyanúsít­ható méheket is. Csere Gyula itt, Szepetneken ismerkedett meg a nagybani méhészkedés­sel. Bár 1937-ban be kellett vo­nulnia katonának, továbbra sem hagyott fel szeretett mestersé­gével. 1938-ban egy hónap mé­hészeti szabadságot, majd még további két hónapi aratási sza­badságot is elért, csakhogy mé- heivel foglalkozhasson. Most a méhészettel baj van, mint ahogy az állattartással mindenfele. Leépülőben van az állomány, mert az előző kor­mányzat nem volt hajlandó ol­csó cukorral - ezzel váltják ki a mézet a méheknél - támogatni a méhészeket, márpedig külföl­dön óriási támogatást élveznek, a méhészek is, mint ahogy min­den mezőgazda. Megérdemel­nék viszont a méhészek a törő­dést, mert a magyar méz, főleg az akácméz, világhírű. Csakhogy a kínai akácméz óriási ellenfele a magyarnak, -viszont nincs olyan csodás íze. Csere Gyula véleménye szerint itt olyan a klíma, valamint a ta­lajban felhalmozódott ásványi anyagok öszetétele, ami máshol nem fordul elő. Ettől lesz jó az akácvirág, és persze a méz is. De hasonló az elv a gyümöl­csökkel is. Az idős ember ro­kona kint járt Hollandiában, látta, hogy gyönyörű gyümöl­csöket árulnak, de az ízük jel­legtelen. Nyomják hát a méhészeket, akár a nevezetes humorban Krahácsot. Az idén is felment Salgótarjánba Csere Gyula aká­cért egy autó méhhel. Ezért annyit fizetett, mint tavaly há­rom autónyi fuvarért. Mikor meg lejött ide, akkor azt mond­ták, jól van, de még többet kell fizetni a rakodásért. Csere Gyula- Nem tudtam mit csinálni, azt mondtam, annyit fizetek, amennyit mondtok. De megvolt minden, ami a-betüvel kezdő­dik: a bor, a sör, a pálinka, a szárazkolbász - idézi a közel­múltat az idős méhész. Jelenleg öt - itt kettő, otthon három - helyen van méhe kihe­lyezve. Ezeket mindig gondozni kell: anyásítani, itatni, vagyis hetente sűrűn rájuk kell nézni. A hét végén lezajlott herényi mézvásár után viszi haza a mé­heket, teleltetni kell a szorgos állatkákat. Hogy egy évben mennyi mézet termel, nem haj­landó elárulni, de azt megtud­juk, a termés zömét Olaszor­szágba szállítattja. Idén még nem adott el mézet, novemberig nem is fog, megvárja, míg kia­lakulnak az árak. Napjában 40-50 méh csípi meg, de meg se kottyan neki.-Úgy vagyok, mint aki do­hányzik: tavasszal már alig vá­rom, hogy szúrjanak, úgy meg­szoktam - magyarázza. A felesége is ugyanígy ért a méhekhez. 1936-ban ismerked­tek meg, amikor még mindket­ten másnak termelték a hasznot. - Azt mondta az asszony: minek hajtsuk másnak a lisztet, ma­gunknak meg a korpát, akkor inkább méhészkedjünk ma­gunknak - nevet Csere Gyula. Egy fia sajnos nem viszi to­vább a szakmát. Adott neki mé­heket, de vissza kellett venni tőle. Gyula bácsi és felesége na­gyon bírja a munkát. A felesége nemrég beteg volt, de mihelyt kijött a kórházból, mindjárt munkához látott, szaknyelven mondva, anyásított. Mi lesz a gödör helyén? Kellemes itt a nyaralás A kempinget mindig ápolják Hatalmas földgép gyúrja a földet Alattyán egyik részén, ahol egy nagy gödör tátong. A polgármester, Kiss Károly is úgy emlékszik vissza, itt régóta fogja a területet a gödör, amelynek helyéről került ki a 32-es út egy része. Nem biztos, hogy sokáig lesz ez így, mert az említett részt két éve megvásárolta egy, ma már a fővárosban élő, de a faluból el­származott hölgy. Az egy hek­táros területet mindössze 60 ezer forintért adta el az önkor­mányzat, csak történjen végre valami azon a területen. És valószínű, hogy történni is fog, legalább is ezt mutatják az előkészületek. Az egykor vizes, nádas rész a gép munkája nyo­mán szép tiszta, építkezésre al­kalmas lett. Építkezés? Igen! A birtok tu­lajdonosa ugyanis nagyon jól- menő vállalkozó, és nagy tervei vannak a területtel.- Én magam is kételkedtem ezekben, de örültem neki, hogy legalább a község képét szebbé alakítja - vallja be a polgármes­ter. Ugyanis az az elképzelés, hogy itt panzió, autósmozi, par­koló, kultúrközpont épül, ami­ket halastó fogna körül. A ter­veket - úgy hallani - a hölgy egy amerikai ismerőse készíti. A vállalkozónak van pénze. Ezt támasztja alá, hogy majd­nem akkora épületet húzatott fel apja portáján, mint a falu isko­lája. Mindössze raktározás cél­jára. Ha valami csoda, de mégin- kább a pénzes hölgy révén tény­leg felépülnének a megálmodott létesítmények, az komoly előre­lépést jelentene a falu életében. Egyrészt eltűnne a gödör, más­részt egy pazar, minden bi­zonnyal nagy látogatottságú idegenforgalmi létesítménnyel gazdagodna a község, mivel tényleg jó helyen van: közvet­lenül a nagy forgalmú országút mejlett. Éles szeme van ennek a vál­lalkozó hölgynek. És persze le­het, hogy több a pénze is, mint az önkormányzatnak ... Jászapáti többek között arról is híres, hogy jó strandja és kempingje van. Nagy is a forga­lom e két pihenőhelyen, sokan keresnek felüdülést a kellemes környezetben. A Termál kemping a kiváló gyógyvízre épült strand közvet­len szomszédságában található. A jászszentandrási Csiszár György irányítja mindkét ven­dégmarasztaló létesítményt. Csiszár úr bennfentes, hiszen eddig is ő volt ezeknek a veze­tője, de idén már bérlővé vált. Hogy milyen a forgalom? Mondhatni, nagyon jó. A tava­lyi évinél előreláthatóan több vendéget fogadnak - tudjuk meg Béres Lászlómétól, aki a recep­ción dolgozik. Rengetegen jár­nak ide a termálvíz miatt; Hol­landiából és Németországból már törzsvendégeket köszönt­hetnek a május elsejei nyitás­kor. A régi ismerősök letele­pednek, hogy csak szeptember közepén, záráskor váljanak meg megszokott helyüktől. Rajtuk kívül érkeznek azért ide más­honnan is: Lengyelországból, Szlovákiából, Belgiumból, Svájcból, Dániából, Norvégiá­ból. Ausztriából, de még Grúzi­ából is volt már vendégük. Július végéig több mint két­ezren fordultak meg a kem­pingben, míg tavaly 2590 láto­gatót szolgáltak ki. És augusz­tusban várhatóan még tovább növekszik a pihenési kedv, va­gyis többen lesznek, mint ta­valy. Ezt bizonyítja, hogy au­gusztus első 10 napjában többen voltak már, mint egész június­ban. A strandkaput is lényege­sen többen lépték már át eddig, mint tavaly a hasonló időszak­ban. A jó adatok annak is köszön­hetők, hogy igazi strandidő uralkodott hazánkban. Meg per­sze annak is, hogy nagyon jó vé­leményt visznek magukkal az itt nyaralók hazájukba a kemping­ről és a strandról is. Az idős méhész megszámlálhatatlan méhei egy töredékével

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom