Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-02 / 180. szám
1994. augusztus 2., kedd 7 Jászsági körkép Nagyszerű szórakozás volt Jászkiséren Lukácsi György (balra) és Varga József Nagy siker volt - lehet tömören jellemezni a közelmúlt egyik hétvégéjének eseményét Jászkiséren. Hogy azért ennél bővebbet is megtudjunk, betérünk a művelődés házába, ahol Varga József igazgató azonnal áthívja Lukácsi Györgyöt, nem véletlenül. Ő és a diri rendezték meg első ízben a településen a megyei gyermek-néptáncfeszti- vált. Varga Józsefé a szó:- Az alapötlet a Gyurié volt, aki a művelődés házában két- két és fél éve egy gyermekcsoportot vezet. Köztudott, hogy a Jászságban igen nagy hagyománya van a néptáncmozgalomnak, a környező településeken is nagyon sok néptánccsoport működik. Gyuri is táncolt a Jászság Népi Együttesben. Azt tapasztalta, hogy a felnőtt együtteseknek sok fellépési lehetőségük van, a mellettük működő gyermekcsoportoknak viszont alig akad. Csakhogy a gyerekek alkotják a nagy együttesek utánpótlását. Gyermekfesztiválokat tőlünk messze rendeznek. Ezért is gondoltuk, hogy nekünk is tartanunk kell ilyet. Részben azért, mert úgy tűnt, hogy a gyerekeknek is ez az igényük, részben azért, hogy a településnek is legyen olyan eseménye, ami a nyári szezonban elszórakoztatja az embereket. A megyéből hét együttes jött el. Ilyen nagy rendezvényt tekintve mi is kezdők voltunk, de jövőre arra számítunk, hogy még több csoportot láthatunk vendégül, hiszen a mostani hagyományteremtő szándékkal is jött létre. Külföldi, svájci és francia kapcsolataink révén nemzetközivé is szélesíthetjük a fesztivált, amely kétnapos: az egyik nap a táncé, a másik nap már falu- és sportnap. Jövőre meg amúgy is még több apropója lenne a rendezvénynek, hiszen akkor lesz a jász világtalálkozó a csángó fesztivállal. Mi ezzel csatlakoznánk ezekhez. Lukácsi György veszi át a szót: - Szerintem mindenképpen hasznos volt ez a találkozó. Azok a célok, amikre gondoltunk, megvalósultak. Persze lehetne bővíteni a fellépők körét, de én ezt megyén belül gondolom. Mert nem az a cél, hogy nagyobb együtteseket elhozzunk más vidékekről, hanem az, hogy megyénk táncos gyermekei bizonyíthassanak, kaphassanak a továbbiakra itt lendületet. Fontos, hogy tanuljanak, lássák egymást, megismerkedhessenek egymással és szórakozzanak. Meg legalább a csoportvezetők is egy évben egyszer találkozhatnának. Nekem mindazokon túl hogy öröm volt látni a gyerekeket táncolni, hasonlóan nagy öröm volt azt a nagy tömeget is látnom, amelyik összejött megtekinteni a rendezvényt. Varga József akar még valamit mondani: - Megvallom, félve fogtunk a rendezvény szervezésébe. Ellenben óriási élmény volt, hogy bárkihez elmentünk a községben, szinte kivétel nélkül mindenki segített. És az volt aztán a visszhang, hogy ez egy nagyon klassz dolog, és milyen jó, hogy ez Jászkiséren történik és együtt csináltuk meg. Jövőre a szervezés már most elkezdődött. Amelyik csoport fel akar lépni 1995-ben a jászkiséri gyermek-néptáncfesztiválon, az már most érthesítheti szándékáról a szervezőket. Több szoknya, több nadrág Csendes üzem húzódik meg Jászladány szélén. Csak annyi a feltűnő rajta, hogy a kapuban felirat: járatkezelés. Hogy ez mire vonatkozik, nem tudni, de az biztos: itt egy férfi fűtőnek jó dolga lehet, annyi a női dolgozó. Igaz, a korábbiakban még jobb dolga lehetett, hiszen a Minta Nőiszabó-szövetkezet helyi részlegében - ami az első varroda volt a faluban - közel tízszer annyian dolgoztak, mint most. A mai aktív létszám 44, a 23 évvel ezelőtti pedig 380 is volt. Volt, amikor még volt a Szovjetunió. A budapesti szövetkezet 1971-ben talán éppen azért, mert sok volt a munka, talán pártkötelezvényből, hogy kell a vidéki munkahely, hozta létre ladányi részlegét. Mindenesetre tény, hogy volt munka, mindenki ruhákat varrt a keleti piacra. Kissé sprődebb kivitelben, mint ma, mert alaposan fordult a kocka: mostanság, úgy hat éve, kizárólag finom alapanyaggal dolgoznak. Hiába, a nyugati piac igényesebb, mert bizony a német polgár a vevő termékeikre. A szezonális német piacra való gyártás közben azonban van egy-két hónap idő a belföldi vevőknek is dolgozni. Főleg a szoknya volt unásig a varmivalójuk, most azonban idén csak a nadrág megy. Talán a nők ismét át akarják venni a nadrágot a férfiaktól? A múlt elmúlását jelzi az is, hogy a Mintának több helyen is volt részlege. Ma már a ladányin kívül csak Jászszentandráson és Nyergesújfaluban dolgoznak nekik. Hogy a 380 dolgozó sorsa mi lett? - Óh, hát több varroda nyílt azóta Ladányon, és oda mentek dolgozni. Meg Alsószentgyörgyre, a cipőüzembe. Akik itt maradtak, azok nagyon jó gárdát alkotnak, velük sok mindent meg lehet csinálni - mondja Molnár Józsefné telepvezető. Szoknya helyett nadrágot varrnak a nőknek A dinnyére is meleg volt Dinnyehegyek a vevőktől körülfogva Jászapátit elhagyva, a ben- zinkúttal átellenben, sokakat késztet megállásra és vásárlásra a kirakott dinnyekupac. Az eladónak bőven van dolga, mindig ki kell valakit szolgálnia: a belga vendégtől a hazai, helybeli vásárlóig. A dinnye arról a dinnyeföldről származik, amelynek gazdája Pócs János és családja. Itt laknak kint, a városszéli faházban, közvetlen a földjük mellett, mert a dinnyét mindig gondozni kell, főleg pedig őrizni muszáj. Most csak a feleség, Tóth Katalin van itthon, aki elmondja, 24 hektárnyi területen dinnyéznek. Ebből fele bérelt, fele saját. Csak a dinnye adja a család bevételét. A férj szüleivel már ré- ges-régi dinnyés, a nej viszont csak nyolc éve „csatlakozott a brigádhoz”. Azért nem mindent egy lapra tettek fel, mert tavalytól táp- és takarmányboltjuk is van. „Augusztus, dinnyére van most a gusztus” - tartja a mondóka, de ez a gutaütéses, tikkadt szöcskenyájas forróság fittyet hányt a rigmusnak, és így jó korán beérett a dinnye. A görögdinnyék ráadásul nem nőttek meg, 3-4 kilogrammosak korukban már érettek voltak. A termés így is aránylag jónak mondható. Főleg a külföldiek számára, mert Pócsék is, mint itt többen, külföldi kamionokba rakják termésük jó részét, hogy osztrák, lengyel és más piacon vallassák kopogtatva a zamatos gyümölcsöt, érett-e. Pocsékhoz és társaihoz évek óta jár egy osztrák, aki az exportot intézi. A helyzet furcsasága, hogy az idei dinnyenagyság - a 3-4 kilogrammos méret - pont nagyon jó a külföldieknek, míg mi, magyarok, ugye legszívesebben a 10 kilogrammos diny- nyével egyensúlyozunk haza a piacról. Közakaratra visszavették a boltot A sötétben is belebotlik az ember Jászteleken az újjáalakított nagyábécébe, olyan szép sárgára és fehérre festették, szinte világít. A Jászsági Áfész 324-es boltja 9-10 évig volt bérbe adva egy maszeknek, de most a tagság határozott kérésére visszavették. Nagy átalakítás következett, a felújításra másfél millió forintot költött a szövetkezet. A pénztárgép pedig alkalmas arra, hogy a tagok kedvezménnyel vásárolhatnak. Tulajdonképpen az is gond volt a maszekkal, hogy nem lehetett nála az áfész-tagságot érvényesíteni. Bizony be kellett járni Jászberénybe, ha valamit olcsóbban akart az ember venni, de az utazás ugye külön nyűg és pénz volt. Az újjávarázsolt üzlet kívülről A bolt belülről A nyitva tartás szinte nem változott (6.15-től 12-ig és 14.30-tól 17-ig tartanak nyitva), de sok minden más - például a dolgozói állományban - igen. Új a gárda ugyanis, öten látják el egy műszakban a kiszolgálást. Vezetőjük Nagy-Kollár Imréné, aki ezt megelőzően Jászfelsőszentgyörgyre járt ki Jászberényből dolgozni. Árukészletben is gazdagabbak lettek, még kerti bútorokat és műanyagárukat is árulnak. És hogy növekedjen a forgalom, a kezdeti időszakban vevőcsalogatónak szánták az akciós árakat: 15-20 féle terméket adnak olcsóbban a szokottnál. De aki most megy, már ne keresse a 86 forintos étolajat, mert azt mind elkapkodták. Abba akarták hagyni Az első, visegrádi kiránduláson Jászteleken már régóta működik egy nyugdíjasklub, amelynek tagjai egy „őrült” ötlettel tavaly úgy határoztak, hogy abbahagyják, kész, nincs tovább.- Mondtam nekik, hogy ezt azért nem kellene - fogalmaz világosan Kisbakonyi Zoltánné polgármester hiszen olyan ügyesek, aranyosak, és elég sokan, negyvenen vannak. Tavaly szeptemberben át is vette a menedzselést a polgármester asz- szony, és ez a lépés meghatározó volt a későbbiekre nézve. Pályázatot adtak be ugyanis a Lakitelek Alapítványhoz, és 20 ezer forintot nyertek. Ez mindjárt hatott a klub életére, a le- horgadt hangulat helyébe vidámabb élet tért. A pénzt kirándulásra fordították idén. Júniusban egynapos utat tettek Visegrádra és Szentendrére, ahol negyvenketten voltak. Nemrégiben harmincnyolcán újra felkerekedtek, és Bükkszékre látogattak. Az idősek fantasztikusan jól érezték magukat. Egyébként is nagyon szeretnek kirándulni. Másra is kihatott a feloszlási hangulat. A klubon belül ugyanis egy népdalkórus is működött, amelynek tagjai jól együtt voltak. Ha a községben valami, például búcsú volt, akkor a többi asszonyt is ők hívták a falut csinosítani. Sajnos megszűnt a kórus, de a polgármester asszony most reményt lát arra, hogy fel tudják támasztani haló poraiból. Ha a mostani, augusztus 7-ei búcsúra nem is áll össze a társaság, remélni azért lehet, hogy ez mielőbb megtörténik. Munka volt az élete Jászszentandrás körül meglehetősen sok tanya van. A település utáni, szinte majort alkotó részen, a Felsőtanyai út egyik házának udvarán mérges kutya riasztja el a látogatót. A földszintes „véreb” csak a házigazda, Guba Józsefné (Márkus Margit) határozott közbelépésére enyhül meg. Margit néni 66 éves, és olyan dolgos életet tudhat maga mögött, ami erre az országra nagyon is jellemző. Viszont az is jellemző, hogy a szinte belerok- kanásig végzett munka ellenére nem veti fel a pénz. Mindig is szentandrási volt Margit néni. A 66 évből azonban kilencet távol töltött szülőföldjétől, leginkább Fejér megyében. A történet a következő. Idehaza az ’50-es évek elején nem volt munka, mert akinek volt egy kis földje, az megművelte maga. Meghirdették, hogy máshova viszont lehet menni. Margit néni ment is három testvérével, a többi három, még kicsi testvér itthon maradt. Nem maradt viszont itthon 250 szentandrási, hisz’ annyian hagyták el akkor a falut, kenyérkeresetért. Teherautóra szálltak, hogy aztán vagonokban jussanak el a munkahelyre, amit előzőleg nem is tudtak, hol lesz. Először Mohácson voltak. Kaszával arattak, meg géphez voltak beosztva. Ott ismerkedett meg egyébként szintén szentandrási férjével. Tavasszal mentek, ősszel jöttek vissza. Még azon melegében össze is házasodtak. Aztán már mentek is vissza Fejér megyébe, a pusztaszabolcsi állami gazdaságba. Ott a konyhán dolgoztak, később pedig a tehenészetben. Nem volt valami rózsás a helyzetük. Rossz körülmények között éltek, ennek ellenére négy gyermekük született. Margit néni férjének pedig már előzőleg volt kettő. 1958-ban vették ezt az akkor még igencsak rozzant házat, ami tulajdonképpen félig-meddig istálló volt. A teteje kukoricaszárból volt, piciny ablakán alig szűrődött be a fény. Mindegy, nagy volt a honvágy, és csak ennyire volt pénz. Beköltöztek a sok gyerekkel ősszel. Hol itt, hol ott csurgóit be az eső. Margit néni még télen is a sarat taposta, hogy be lehessen tömködni a lyukakat. Csak tavasszal lehetett hozzákezdeni némi csinosításhoz. Itthon voltak, de továbbra sem volt valami jó soruk. A kis házban a hat gyerekkel pláne Guba Józsefné nem volt könnyű. Csak a férj dolgozott a téeszben, Margit néni itthon tette a dolgát. El kellett látni a gyerekeket, főzni, mosni a családra, még pedig kézzel, mert csak 1973-ban lett villanyuk, aztán a nagy kertben is dolgozni kellett, és mindemellett még napszámba is eljárt hol ide, hol oda, esténként pedig takarított az iskolában. És hogy ki ne hagyjuk, Margit néni egy idős házaspárt is gondozott. Tőlük örökölt két hold földet, amit most bérbe adott, mert azt nem bírja már. A férjére később már nem is nagyon számíthatott, mert beteg lett, négy évig nyomta az ágyat, abból kettőt a kórházban. 1980-ban halt meg, 61 évesen. No, azért Margit néni sem az már, aki régen volt, ma már nem bír annyit. Egészsége megromlott. Térdében protézis van, mert egyszer leesett a kocsiról és a küllők közé került az egyik lába. Lábszárain is meglátszanak a visszérműtét nyomai. Összevissza kilencszer volt műtve sok mindennel. Azért most is dolgozik, viszi a vizet a két hízónak. A csirkéket, tyúkokat is el kell látni, és még mindig ott van a kert, amiben nemrég a mákot aratta le. Nem mondhatni, hogy unatkozott volna az életben Margit néni. Nem tudja elképzelni se, milyen lehet, hogy valaki unja magát. Például a lányáék építkeztek, hát nem ott volt mindig, még idősen is! Csak az fáj neki, hogy ilyen kis kunyhóban kellett megöregednie. Viszont nagy öröme, hogy együtt van a család, a gyerekek - akiket minden nehézség ellenére tisztességgel felnevelt - gyakran látogatják.-------------------------------------------Az oldalt Tó th András készítette
