Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-11 / 188. szám

1994. augusztus 11., csütörtök 5 ICörkép Népszerű emberek a kábítószer ellen No drog! - Újra koncertezik az Origó Szalókon Fájó kérdőjelek, előd bált bűnbakok Úgy döntöttek, mégis mentenek A fotó is arról árulkodik, hogy a tavalyi rendezvényen is igen jól érezték magukat a résztvevők. Akik tavaly augusztusban ré­szesei voltak az abádszalóki „No drog!” koncertnek, ők talán azon nyomban elhatározták: „Jövőre is itt a helyünk!” A szabadtéri színpadon ugyanis fergeteges koncertet adott az Origó zenekar. Rend­őrök, művészek, sprtolók és a megye közéletének más szemé­lyiségei közösen adták közre a kábítószerről, a drogfogyasztás­ról alkotott véleményüket. Nos, egy év elteltével au­gusztus 12-én este kilenc órakor ismét a drog ellen csapnak a hú­rokba a zenészek ugyanott, a Tisza-tó partján a szabadtéri színpadon. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság a megyei megelőzési alapítvány­nyal együtt az idén is folytatja a már több éves múltra visszate­kintő kábítószerellenes hadjára­tát. Ebben ezúttal is partner lesz a szolnoki zenészekből - és per­sze énekesből - álló rockcsapat, az Origó. A neves vendégek sem ma­radnak el ezen a nyáron sem. A legutóbbi Ki-Mit-Tud résztve­vője Tombor Zoltán Kiss Judit nevű partnerével fog duettet énekelni, de ott lesz Greisz Pé­ter is, aki a távkerékpározásban aratott már babérokat. A péntek esti rendezvény sztárvendége pedig a Szolnoki Olajbányász kosárcsapatának elsőszámú centere Sztojan Ivkovics lesz. A „No drog” koncertsorozat támogatóinak jóvoltából a már szokásos és elmaradhatatlan já­tékos vetélkedő győztesei hasz­nos és sportos nyereményekkel lehetnek gazdagabbak. A jó hangulathoz tehát min­den adott, mi hallgatók pedig ott leszünk Szalókon pénteken este kilenckor. H. Gy. Európa Hangja Középkori Akadémia A Károly Róbert által 1326-ban alapított, majd 1990-ben újjáalakult Szent György Lovagrend immár másodszor rendezi meg augusztus 15-19-e között Esztergomban a Középkori Akadémia elnevezésű kul­turális rendezvénysoroza­tot. A Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium, a Határon Túli Magyarok Hivatala, Komárom-Esz- tergom és Pest megye köz­gyűlése, valamint Eszter­gom városa támogatta kur­zus célja a korszerű nem­zettudat és a tárgyilagos történelemszemlélet kiala­kítása. Az ötnapos akadémiára - amelynek fővédnökei: Paskai László bíboros­prímás, esztergom-buda- pesti érsek és Kosáry Do­mokos akadémikus, a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia elnöke - ezúttal is fél­száznál több, határokon túli magyar pedagógust hívtak meg, elsősorban Horvátor­szágból, Kárpátaljáról, Romániából és Szlovákiá­ból.Neves előadók ismerte­tik a magyar középkor egy-egy részletét. MTI Európa Hangja címmel kí­nai nyelvű, Budapesten meg­jelenő hetilap tájékoztatja e héttől a Magyarországon és Európában élő kínai állam­polgárokat a világ eseménye­iről .történődéiről. A BKV a gödöllői HÉV-vo- nalon közlekedő és szükség sze­rint sűrített járatokkal bonyo­lítja le az augusztus 12. és 14. között sorra kerülő Forma-1 Marlboro Magyar Nagydíj ver­seny látogatóinak tömegközle­kedését. Az Örs vezér teréről induló szerelvények mindhárom napon megállnak a Hungaroring HÉV megállóhelyénél. A verseny közlekedési menetrendje szerint pénteken, augusztus 12-én a hétköznapi rend szerint közle­kedtetik a szerelvényeket, szombaton, augusztus 13-án a hétvégi menetrendnek megfele­lően járnak a vonatok, s így a reggeli és a délutáni csúcsidő- szakban 35—40 percenként in­dulnak. Ám, ha az igények úgy kí­vánják újabb szerelvényeket ál­lítanak forgalomba, s ezekkel A Magyarországi Kínaiak Egyesülete és a Magyaror­szági Kínai Kereskedők Ka­marája által kiadott újság egyúttal beszámol a hazánk­ban és Európában élő kínaiak életéről és munkájáról. MTI biztosíthatják a 20 percenkénti indulást. Vasárnap, augusztus 14-én a hétvégi menetrend mel­lett 7.30 és 12.00 óra között, va­lamint 15.30 és 18.00 óra között az Örs vezér tér és Mogyoród állomások között 20 percenként indított betétjáratokat is forga­lomba állítanak. Szükség esetén újabb szerel­vényekkel a 8-10 perces vonat­követést is biztosíthatják. Az utasok az Örs vezér térről in­duló HÉV-járatokon a gödöllői vonalon bérlettel, illetve a pénz­tárban megváltott jegyekkel utazhatnak. Az Örs vezér téri végállomásnál kedvezményes, 90 forintos menettérti és 45 fo­rintos kiegészítő menettérti je­gyeket is válthatnak. A ked­vezményes jegyeket csak a bé­lyegzővel megjelölt napon használhatják fel ezen a vonal- szakaszon. MTI Irány a Hungaroring Ásatások kezdődtek Nagykörűben Monostor romjai a domb felszíne alatt Hétfőn délelőtt kezdődtek a munkálatok, a rekkenő nyári napsütésben a nagykörűi gá­tőrháztól nem messze, ott ahol emelkedik egy gyanúsan mes­terséges domb. Alatta lennie kell valaminek, méghozzá nem másnak, mint a XIII. századból származó mo­nostornak, ezt 1217-ből és 1219-ből származó oklevelek igazolják. Mindezek alapján kezdett az ásatásokhoz Polgár Zoltán ré­gész, aki nemrégiben végzett a szegedi tudomáyegyetemen, s ez az első önálló munkája. A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Múzeumok igazgatóságá­tól kapta a megbízást, már egy éve dolgozik Szolnokon. A monostor a tatárjáráskor elpusztult, s mivel az Alföld kőben igen szegény vidék, ezért a romok után felhasználható építőanyagot a környékbeli la­kosság széthordhatta, a hagyo­mány szerint e monostor romja­iból emelkedett Kőtelek falva. A dombon látszik, hogy a te­rületet nem művelik régóta, nem szántották, igen kemény és száraz a talaj. Az első, véletlen- szerű „kapavágás” után, húsz centiméter mélyről a munkát segítők jóvoltából máris előke­rült egy cserépdarab, melyről a régész megállapította, hogy kö­zépkori, ez látszik abból, hogy homokkal csiszolt, egyik oldala szürke, másik cserépszínű stb. Az Új Néplap kérdésére, mely szerint milyen sikerre számít a szakember, a régész úgy válaszolt, ha szerencséjük van, megtalálják a falalapozá­sokat. S ha megtalálják, a munka éveken keresztül is el­tarthat. Több száz év után jelen­tős iszapréteget kell majd ella­pátolni. A kis csoportnak a nagykörűi önkormányzat ingyenebédet ad, a szolnoki Környezetgazdálko­dási Szakközépiskola pedig szállást - a gátőrházban. BG A kép közepén, hátrafordított sapkában Polgár Zoltán régész, és az őt segítő csapat, bemérés közben. Fotó: Korényi. Abádszalókon ezelőtt tíz évvel alakult meg az Önkéntes Vízimentő Szolgálat. Har­mincnégyen határozták el, hogy kenyérkereső tenniva­lóik mellett társadalmi mun­kában felügyelik a 14 négy­zetkilométeres vízfelület abádszalóki partszakaszát. Tevékenységüket mind a mai napig a Vöröskereszt és a Magyar Életmentők Egyesü­lete támogatja. Működésük­höz elengedhetetlenül szüksé­ges még az a pénz, amit - anyagi lehetőségeiktől füg­gően - a helyi önkormányzat­tól és a Közép-Tiszavidéki In­téző Bizottságtól kapnak. Hogy munkájukra szükség volt és van mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt három év statisztikája: 1992-ben 11, 1993-ban 14, 1994 augusztu­sig eltelt időszakában már 17 alkalommal mentettek meg embereket. Ennek ellenére az idei év júliusa nagyon szomo­rúvá tette ezt a statisztikát. Miután a július 18-án kez­dődő héten 11 póruljárt kaja­kost sikerült kimenteniük a viharos vízből, 1994 július 22-én 13.30 órakor M. Róbert budapesti fiatalember egy szerencsétlen jet-ski baleset után néhány perccel életét vesztette. Ezután több sajtó- orgánum figyelmének közép­pontjába került a szalóki Ví­zimentő Szolgálat tevékeny­sége. Maguk a mentők azon­ban úgy érzik, hogy a közvé­leményt több újságcikk téve­sen informálta. Hogy miért? ők teljesen másképp látják az ok - és okozati összefüggése­ket, mint egynémely cikk írója. Hogy miképpen? Erről az egyesület elnöke, Oláh Imre az alábbiakban tájékoz­tatta lapunkat. *- Mi volt a legbőbb gondjuk azzal az ominózus újságcikkel kapcsolatosan?- Az egyik cikk írója úgy fo­galmazott, hogy rendfenntartó munkánk nem megfelelő. Nyomatékképpen még azt is hozzátette, hogy erről szemé­lyesen is meggyőződött. Látta, hogy különböző retorziók nél­Kétúj diszkont Két új bevásárlóközpont nyílt szerdán; az egyik Buda­pesten a Gyáli úton, a másik Budaörs határában. A budaörsi egységben ren­dezett sajtótájékoztatón a tu­lajdonos Metro International Management AG. képviselői elmondták: a viszonteladók kiszolgálására felépített két óriás raktáráruház összesen 3 milliárd forintba került.Az árut átlag 8—10 százalékkal olcsóbban kínálják, mint más hasonló kereskedelmi egysé­geknél. A 30 éve megalakult, Metro óriás konszernnek ez az első kelet-európai vállalko­zása. A tervek között szerepel, hogy három éven belül to­vábbi hat óriás diszkont áru­házát épít az országban, leg­közelebb Debrecenben, majd Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Győrben és egy újabbat Bu­dapesten. A most megnyílt két áruház összesen 450 ember­nek teremt munkaalkalmat. MTI Agyonszúrta kislányát Döbbenetes tragédia tör­tént szerda délelőtt Komlón. Egy huszonhét éves anya több késszúrással megölte négyhónapos kislányát, majd magával is végezni akart, többször is önmagába döfte a kést, végül pedig levetette magát a munkásszálló máso­dik emeletéről. A csecsemőt ért késszúrá­sok közül kettő is végzetes volt. A gyermekgyilkos anyát a komlói kórházban megope­rálták, súlyos, életveszélyes állapotban van. A rendőrség vizsgálja a borzalmas eset körülményeit. MTI kül többen tiltott helyen úszkál­hattak.- Biztosan nem írta volna, ha nem így történik?- Ez idáig rendben is lenne, de a pontos tájékoztatáshoz az is hozzátartozott volna, ha az újságíró hozzáteszi, hogy a mi munkánk csak balesetmegelőző és figyelemfelhívó tevékeny­ségre korlátozódik. Rendészeti tevékenységre semmiféle felha­talmazásúink nincs!- Ezt így elfogadom, de mégis mi történik egy esetleges baleset után. Úgy, mint július 22-én abban a szerencsétlen pil­lanatban?- Az valóban igen szerencsét­len időpontban történt. Ponto­san lejárt a vízimentők szolgá­lati ideje, s a leszerelést,a szük­ségszerű karbantartást végezték már. Valóban úgy történt ezért, hogy a baleset idején nem vol­tak a baleset helyszínén. Riasz­tásuk után értek csak oda, ami­kor egy civil, a vízibiciklijére fektetve a sérültet, már a part felé tartott. Ám ez nem a vízi­mentők hibája, hiszen szolgálati időben is előfordulhat, hogy nincsenek az adott esemény kö­zelében.- Akkor itt a helye az önkriti­kának! Vagy nem jól érzem?- Természetesen,^ bántott bennünket is az eset. Ám itt van egy pontosítani valónk. Ha az emberek tudnák azt, hogy mi mindenféle anyagi juttatás, pénzügyi kedvezmény nélkül dolgozunk, ha az olvasó meg­tudta volna, hogy a 14 négyzet- kilométeres vízfelület partsza­kaszán csúcsidőben is csak ket­ten teljesítenek szolgálatot, ak­kor nem lennénk most olyan „feketepéterek”, mint azt a cikk sugallta. Előfordulhat, sőt több­ször is előfordult már, hogy embereink az események idő­pontjában a többkilométeres partszakasz egészen más pont­ján vannak. Olyan is előfordult már a tíz év alatt, hogy mérle­gelnünk kellett kit vagy kiket mentünk először. Ezek tények. Zárt pályák esetében - mint a jet-ski pálya is - ma sem szabá­lyozott, hogy mit tehetünk. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy 14 jószándékú ember kari­Augusztusban Jászberényben csodálatos képzőművészeti al­kotások között válogathat a tár­latlátogató. Az Alkotárs Galéri­ában az Art Camp ’94 prog­ramja keretében július végén a második tárlat nyílt meg. Az Art Camp ’94 művészeinek modem szellemiségű kiállítása „The name of the game I.’’nevet viseli. A megnyitás alkalmával Rítta Sőtteri művészettörténész, a Raumai Modem Múzeum igaz­gatója, a finn-magyar kapcsola­tok előadója értékelte a művész­telep teljesítményét. Beszédé­ben kifejezte elismerését az eredményes és kitűnő munká­ért, a fiatal, tehetséges alkotók bemutatkozásáért. Díjat adott át Bangócs Gábornak, valamint Palkó Tibornak, az Alkotárs Művészeti Egyesület vezetői­nek, az alkotótábor évenkénti megrendezéséért. Egyúttal meghívót is adott át a két mű­vész számára, mely a Raumai Modem Múzeumban való kiál­lításra szól. A tárlaton számos festmény a tábor alkotóinak újdonsága, kö­zöttük elsőként itt szereplő fia­tal művészek képeit is láthatjuk. A kiállítás augusztus végéig tart nyitva a pincegalériában. tatív érzékenységén múlik sok­szor ez a munka.- Amit nem szapulni, inkább megköszönni kellene?!- Nem várunk mi ezért kö­szönetét, de azt feltétlen igé­nyeljük, hogy munkánkról a re­alitásoknak megfelelően sze­rezzen tudomást a közvéle­mény. Az mégis csak abszur­dum, hogy ha jól végezzük fel­adatainkat, azt mindenki ter- mésztesnek veszi, ám ha törté­nik rajtunk kívülálló okok miatt egy tragédia, mi vagyunk a bűnbakok. Bevallom, hogy ép­pen ezért fordult meg a fejünk­ben, hogy tíz év után abbahagy­juk ezt a munkát.- De nem így történt. Szeren­csére, mert így is van ez jól. Erre a tevékenységre, karitatív szolgáltatásra szükség van és lesz az öbölben. Am, én úgy ér­zem, hogy az elmúlt évtizedben sokat változott itt a világ. Ez a tragédia rámutatott arra is, hogy az öböl csúcsszezoni zsú­foltsága sokszor már túlnövi az önök önkéntes segítőkészségét, lelkesedését.- Valóban így van. Jú­lius-augusztus hónapban sok­szor még az is kevés lesz, ha mind a tizennégyen szolgálatot adnánk. Mentőmellényeinken és a mentőpatkóinkon kívül csupán két motorcsónak egy tar­talék csónakmotorral áll rendel­kezésünkre. Ez kevés. Az azon­ban a legnagyobb probléma, hogy a parton nincs szabá­lyozva a rendészeti tevékeny­ség. Le kellene ülni az illetéke­seknek - bérlők, önkormányzat, vízirendészet, vízimentők- és végérvényesen tisztázni: med­dig terjed az önkéntesek fel­előssége, kinek mi a joga és kö­telessége, anyagi megfontolá­sokból meddig zsúfolható még ez a partszakasz. Szeretném azonban itt leszögezni, hogy erre a munkára az elmúlt tíz év­ben szükség volt, és érzésem szerint mi azt jól és hatékonyan láttuk el. A hasonló tragédiák azonban sok mindenkinek szol­gálnak tanulsággal. Nem bűn­bakot kell keresni, hanem okulva a tapasztalatokból, job­bítani a mentést,a megelőzést. Percze Miklós A tárlatlátogatónak csak át kell sétálnia a Táncsics utca másik oldalára a Jász Múze­umba. Itt a Zománcművészeti Alkotótábor résztvevőinek munkáit csodálhatják meg. A Sisa József iparművész munkás­ságát fémjelző alkotótelep ne­gyedik éve létezik a tőtevényi tanyán. Az itt született alkotá­sokból most először rendeztek tárlatot. A tűzzománc-készítés rejtelmeivel való ismerkedéstől az alkotók eljutottak a legnehe­zebb, a legtöbb munkát igénylő technikák alkalmazásáig. Ti­zenkilenc alkotó munkáit láthat­juk a tárlaton. Közöttük rekesz­zománc, azsurzománc is talál­ható, mely a legigényesebb munkát jelenti. A zománcművészeti alkotó­telep megrendezéséhez, - min- tahogy az Art Camp-hoz is - az önkormányzat anyagilag is hoz­zájárul minden évben. A kultu­rális bizottság tavaly felaján­lotta, hogy a legsikeresebb alko­tókat díjazza. A kiállítók közül Majoros Klára , Farkas Zsuzsa, Horváth Magdolna és Császár Péter kapták ezt, ami azt jelenti, az alkotótáborás költségeihez kapnak szerény támogatást. A tűzzománc kiállítás a múzeum­ban augusztus végéig látható. Képzőművészek évadja A tűzzománc kiállítást sokan megnézik

Next

/
Oldalképek
Tartalom