Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-02 / 180. szám

A kisebbségben élők találkozója A cigányzene szerelmese A magyar zene követői Nagyszerű szórakozás volt Jászkiséren A dinnye is meleg volt Munka volt az élete Közakaratra visszavették a boltot (6-7. oldal) GiroCredit-ajánlat Budapest. A GiroCredit Befektetési (Budapest) Rt. nyilvános vételi ajánlatot tesz a magánbefektetők számára a Chinoin törzsrészvények visszavásárlására. Az ajánlat szerint a GiroCredit a Chi- noin-részvényekért egyen­ként 50.200 forintot fizet, amelyet a tervek szerint a kö­vetkező két hét során tartani fog. Mindazonáltal a bróker­cég fenntartja magának a jo­got, hogy a visszavásárlási ajánlatot bármely pillanatban visszavonja. Tizenkilencszer Szolnok. Tegnap csak a késő délutáni órákig tizen­kilencszer vonultak ki a tűzoltók a megyében. Sok volt az avar-, bozót- és tar- lótüz. Előfordulhat, hogy több helyen szándékosan gyújtják meg a tarlót, mert nem kell a szalma, pedig tűzgyújtási tilalom van. Ve­szélyesebb esetek szeren­csére ritkábban fordultak elő, Besenyszögön egy szal­makazal égett lakóház köze­lében, Rákóczifalván pedig a szeméttelep gyulladt ki. Képünk Besenyszögön ké­szült. Kárpótlási jegyek Budapest. A Budapesti Ér­téktőzsdén a múlt héten a kárpótlási jegyek piacán 281 üzletkötésben mintegy 216,1 millió forintos forgalmat bo­nyolítottak le a brókerek, s ez csaknem 70 millió forinttal alacsonyabb az előző hetihez képest. Az átlagár is valame­lyest mérséklődött: a meg­előző hétfői - a július 25-i - 576-os átlagárról július 29-ére, a hét végére, 559 fo­rintra esett vissza. Ausztria Lottó A 30. heti, július 31-i sor­solás utáni szelvényellen­őrzés során 3 hattalálatos szelvényt találtak, ezekre 3.876.697 schillinget, a 13 db 5 plusz 1 találatos szelvényre 298.207, a 644 db 5 találatos szelvényre 9029, a négye­sekre 290, a hármasokra 25 schillinget fizetnek. Telitalá- latos dzsóker nem volt. Folytatódik Folytatódik a kánikula. Túlnyomóan napos idő vár­ható, csapadék nem való­színű. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma 32 és 37 fok között várható. hívott MÁR BBtiNÜMET? rELEFOflOS HIRDETÉS­FELVÉTEL: Több turistadollár fogyott Az első félévben 264 millió Meghiúsított támadás a szolnoki Nagy Imre körúti OTP ellen Üres zsebbel, rendőri kísérettel távozott a bankrabló A szolnoki OTP-fiók kívül és belül, néhány perccel a rabló ártalmatlanná tétele után Tegnap délután - a hivatalos zárásnál korábban - három óra­kor húzták le a rolót a szolnoki Nagy Imre körúti OTP-fiók aj­taján. „Bankrablás miatt zárva” - akár ez a felirat is felkerülhe­tett volna a kényszerűségből becsukott kapukra. Az utóbbi időben jó néhány, különböző pénzintézet elleni támadásról hallhattunk már. Sajnos a legtöbb eset kapcsán azt is megállapíthattuk, hogy nem csak a rendőrség igyekszik lépést tartani a követelmények­kel, hanem a bűnözők is egyre felkészültebbek. Azonban van kivétel, mint ahogyan azt a tegnapi eset is bi­zonyítja. Az egyáltalán nem megnyerő külsejű, inkább visz- szataszító, mint vonzó, és egyébként is igen rosszul öltö­zött fiatalember a délutáni káni­kula óráira időzítette az OTP ki­rablására szövögetett tervei va­lóra váltását. Nem lehet tudni, meddig gondolkodott az „ak­ció” végrehajtásán, ám a kivite­lezés minőségéből nem vonható le olyan következtetés, hogy a legkisebb részletet is aprólékos gonddal dolgozta volna ki. Szerencsére már arról is meg­feledkezett, hogy - mint min­den „jobb” helyen - itt is biz­tonsági őr strázsál naphosszat. Az elszánt rabló, kezében pisz­tolyával, egyenesen az egyik pénztárablakhoz tartott. A fegyver, amit a pénztáros hölgynek szegezett, látszatra éppúgy lehetett igazi is, mint ahogyan nem. A követelés nyomán (rövid időre) mintegy százezer forint került a bandita táskájába. A „hihetetlen” ösz- szeg birtokában a rabló talán már annak elköltésén álmodo­zott, amikor (számára) váratla­nul következett a „feketeleves”. A pénzintézet személyi biztosí­tását végző Sec-Tor Kft. jelen lévő alkalmazottja ugyanis a gyanútlan bűnözőt észrevétle­nül megközelítette, és egyket­tőre „ártalmatlanná” tette. A történtek közben működésbe hozott - a Védelem Kft. által üzemeltetett - vészjelző rend­szer pedig a rendőrség ügyeletét értesítette. A tettes személyéről az elő­zőeken kívül egyelőre annyit sikerült megtudni, hogy egy 30 év körüli, hajléktalan férfi. Az ügyben a további vizsgálatot a megyei rendőr-főkapitányság folytatja. ✓ Göncz Árpád Szlovéniában A Szlovéniában tartózkodó Göncz Árpád köztársasági elnö­köt vasárnap a Dráva menti Ptuj városkában fogadta Milan Kucan szlovén elnök. A két államfő megbeszéléseiről semmit sem hoztak nyilvánosságra. Az MTI magyar diplomáciai forrásból úgy értesült, hogy a köztársasági elnök egy korábbi megállapodás alapján tölti évi rendes szabadsá­gának egy részét Szlovéniában. Göncz Árpád kifejezett kérésére a sajtót előzetesen nem tájékoz­tatták a hangsúlyozottan magán­jellegű látogatásról. A magyar ál­lamfő, szándékai ellenére, vasár­nap Ptujban nyilvános és rendkí­vül barátságos fogadtatásban ré­szesült. Fogadta őt Milan Kucan, majd kulturális műsort mutattak be tiszteletére és megismertették a városka nevezetességeivel is. Göncz Árpád vasárnap este to­vábbutazott egy tengerparti szlo­vén üdülőbe. „Furulyázik” a kukorica Emelkedő takarmányárak Napról napra rosszabbodik a kapás növények közül a kuko­rica helyzete. Már a reggeli óráktól „furulyázik” a növény, azaz összependeredik a levele, hogy minél kevesebbet párolog­tasson. Azon területeken, me­lyeknél nincs biztosítva az ön­tözés, a kukorica sorsa egyre bi­zonytalanabb. Információink szerint a me­gyében mintegy 20 ezer hektár­nyira rúg annak a kukoricave­tésnek a nagysága, melyet a szövetkezetek silóként kíván­nak betakarítani. Ha nem lesz eső a héten - márpedig ez szinte biztos -, akkor az említett szám véglegesnek tekinthető. A szokványos, normál években a silózott terület 10 ezer hektár körül mozog, ez most a duplá­jára aőü. Máskor augusztus kö­zepére dől eT, hogy mekkorák és melyek azok a területek, me­lyeket lesilóznak, most ez csak napok kérdése, s a végleges döntés megszületik. A szárazság befolyásolja a tőzsdét is. Míg július elején 1994. októberi Szállításra 9350 forintos tonnánkénti árért lehe­tett takarmánykukoricát vásá­rolni, addig a július 28-ai tőzs­denapon 10.000 forinttól 11.000 forintig terjedt az ajánlati ár. Nem is született kötés, ugyanis a vételi árajánlat tonnánként 9500 forintnál nem volt maga­sabb. Decemberi szállításra 10.600 forintért kötöttek üzle­tet. A takarmánybúza ára is las­san kúszik felfelé, július 28-án nem is született üzletkötés au­gusztusi szállításra, ugyanis a vételi ajánlatok rendre 600-800 forinttal kevesebbek az ajánlati árnál. - ez ­Tegnapi lapszámunkban adtunk hírt arról, hogy megújult Szolnokon a vasútállomás előtti szökőkút, amit ízléses kerámiakiömlőkkel láttak el a K+T Kft. szakemberei. A munka befejezését követő napon, szinte már Szolnokra jellemzően, vandál kezek vagy lábak máris megrongálták a tiszavirág életűnek bizonyult díszkutat. Képünkön a medence és az egyik összetört kerámiakiömlő. (Fotó: Barna Sándor) IMF, Világbank Tárgyalások Befejeződtek tegnap a Nem­zetközi Valutaalap és a Világ­bank, illetve a magyar kormány és az MNB képviselőinek tárgya­lásai. A tárgyalásokon a nemzet­közi pénzügyi intézmények kép­viselői személyesen is megis­merkedtek az új kormány vezető tisztségviselőivel, tájékozódtak a kormányprogramról. A delegá­ciók kölcsönösen tájékoztatták egymást a magyar gazdaság sú­lyos helyzetéről alkotott és a gazdaságpolitikai kihívásokra adható válasz jellegével kapcso­latos véleményükről. Rohamosan csökken a folyók és a holtágak vízszintje Ivóvízből lesz elég, a fürdést nem ajánlják A Zagyvában szennyvíz folyik, tömeges kagylópusztulás a Tiszán Bár a Tisza vízszintje ro­hamosan csökken, Szolnok vízellátása nincs veszélyben. A vízhozam csökkenése együtt jár a szennyeződések kon­centrálódásával is, ezért nem ajánlják, hogy a Szolnok alatti szakaszt fürdőzésre igénybe vegyük. A Tisza mostani vízállása Szolnoknál mínusz 252 centi­méter - ez 2 százalékos meder- teltséget jelent. Ha továbbra is marad a rendkívüli meleg és csapadék- talan időjárás, akkor a Tisza a hét végére eléri az 1992-es re­kordot, a mínusz 276 centimé­teres szintet. A további vízszintcsökke- nést a Kötivizig a Tisza-tó apasztásával pótolja majd, ugyanis Szolnok vízellátása úgynevezett felszíni vízkivé­teli műre épül, ami mínusz 280 centiméteres vízállás alatt lé­nyegében nem üzemeltethető. A Tisza-tó vízszintjének csökkentését a mezőgazdaság vízellátása is indokolttá teheti, azonban a megoldást kizárólag kompromisszumok által kí­vánja elérni a Vízügyi Igazga­tóság. Mint dr. Kovács Sándor elmondta, ez azt is jelenti, hogy a vízjogi engedéllyel rendelkezők vízfelhasználását is korlátozzák majd, ugyanis kevesebb vizet tudnak juttatni a főcsatornákba. Mielőtt még megijedne Szolnok lakossága, megnyug- tatólag közölte lapunk kérdé­sére Kaposvári Kázmér, a me­gyei Víz- és Csatornamű Rt. igazgatója, hogy lakossági és ipari vízkorlátozásra nem kell számítani Szolnokon, az ivóví­zellátást biztosítani tudják. ’ .(Folytatás a 2^oldalon) Az első félévben a magyar ál­lampolgárok 264 millió dollárt váltottak ki valutalapjukra, és ez több mint 30 százalékos nö­vekedést jelent az elmúlt év ha­sonló időszakához képest, ami­kor 197 millió dollárt vásárol­tak. A Magyar Nemzeti Banknál tegnap az MTI érdeklődésére elmondták, hogy csak júniusban 70 millió dollárt váltottak ki, míg 1993 júniusában 47 millió dollárt adtak el külföldi utazás céljára. Akárcsak tavaly, az idén is csaknem egymillió vásárlást re­gisztráltak. Azt nem lehet tudni, hogy hányán vásároltak több alka­lommal is konvertibilis valutát 800 dolláros éves keretük ter­hére. A pénzintézetektől származó információk szerint júliusban is élénk volt a valutavásárlási kedv, elsősorban a leértékelési várakozások miatt. Az elmúlt havi turistava- luta-eladás adatait azonban csak augusztus1 végére összesítik. (MTI) A tűzoltók bukkantak az áldozatra Halott asszony a leégett mezőn Ki tudja, hogy ezen a nyáron már hanyadszorra kellett kivo­nulniuk tarlóégés miatt a tűzol­tóknak? Bizonyára csak az ilyenkor „szokásos” teendőkre számítottak azok is, akik a va­sárnap délutáni rekkenő hőség­ben száguldottak szirénázva Portelek irányába, hogy megfé­kezzék az egyre „falánkabb” lángokat. Nem sokkal dél után a kis te­lepülés közelében, a környéken lakók által Tótkéri néven ismert tanya felől szállt a magasba a vészjósló füstfelhő. Messzire elhallatszó pattogással vált semmivé a teljesen kiszáradt, lekaszált mező. Az egyik közeli tanya gazdája az egyre terjedő veszedelmet észlelve segítsé­gért rohant. A sebtében kiér­kező tűzoltók - legnagyobb megdöbbenésükre - egy élette­len nőt fedeztek fel a leégett tar­lón. Sajnos az áldozaton már nem lehetett segíteni, így a rendőrséget értesítették a ta­pasztaltakról. Bár a rendőrség és a tűzoltó­ság hivatalos tájékoztatása sze­rint a „tűz keletkezésének oka ismeretlen”, a ..környékbebek­nek mégis van sejtésük a történ­tekről. Egy, a tűzeset közelében élő idős házaspár már régóta ismerte a szerencsétlenül járt 66 éves jánoshidai asszonyt. Mint elmesélték, a tragikus halált halt (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom