Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-10 / 187. szám

1994. augusztus 10., szerda Kunsági Extra----Kunhegyes 7 S zent István napi rendezvények Mint korábban, ebben az évben is jónéhány érdekes esemény színhelye lesz augusz­tus 20-án a nagykun város, vagy a környéke. A rendezvé­nyek délelőtt tíz órakor kez­dődnek: a szentmise színhelye a katolikus templom. Fél ti­zenkettőkor az ismerősöket, érdeklődőket, a SUZUKI bará­tokat kenyér- és csárdaszente­lésre, piknikre várja Mester János az abádszalóki út mel­letti Mester csárdába. Délután öt órakor nyílik meg Párdi Mihály magángyűjteményéből az a kiállítás, amely szeptem­ber 30-ig tekinthető meg a Zsigmond Ferenc Városi Könyvtárban. A tárlaton sok­száz csiga, kagyló, értékes ás­ványok, ősmaradványok vár­ják a látogatókat. Este hét órakor egy másik tárlat fo­gadja a kíváncsiskodókat. A címe: A közművelődés har­minc éve Kunhegyesen és a városi művelődési központban lévő kiállítást dr. Horváth At­tila, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat igazgatója nyitja meg. Ez is szeptember 30-ig kereshető fel. Este nyolc órakor a nemzet­közi folklór fesztivál résztvevő­inek Szelekovszky István mond polgármesteri köszöntőt. A kultúrházban tartott műsorban görög, török, olasz, kárpátal­jai magyar csoportok, együtte­sek szórakoztatják a nagyér­deműt. Este tizenegykor pedig nemzetközi bál kezdődik, ame­lyik hajnali kettőig tart a vá­rosi művelődési központban. Egyéb, érdekes programok is színesítik ezt a jeles ünnepet, így augusztus 19-én este ki­lenctől medencebál várja a strandon a mozogni vágyókat. Itt a zenét az Androméda Old Boys szolgáltatja és, hogy a táncot meddig lehet ropni? A meghívó szerint: kifulladásig. Augusztus 20-21-én délelőtt kilenctől este hatig a strand­fürdőben meghívásos strand­röplabda-torna indul vegyes csapatokkal. A helyi együtte­seken kívül lesznek résztvevők Debrecenből, Jászberényből, Budapestről és Szolnokról is. Végül, de nem utolsósorban augusztus 21-én, vasárnap délelőtt 9-kor a református nagytemplomban új kenyéri hálaadó istentisztelet kezdő­dik, amelyet úrvacsorával köt­nek össze. A rendezvényekre, eseményekre tisztelettel, szere­tettel várják a híveket, és min­den érdeklődőt. Huszonötéves az Androméda Van-e aki nem ismeri Kun- hegyes-szerte ezt a nevet, hogy Androméda? A zenekar 1968. június 25-én alakult Parázsó trió néven. A gitáros Parázsó Imre, a szaxofonos Mándoki László, a dobos Nagy János lett. Még ab­ban az évben csatlakozott hoz­zájuk Sós Károly orgonista, és felvették az Androméda nevet. 1970-ben a Kunsági Seregszem­lén első lett a zenekar, majd rá egy év múlva az V. Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztivá­lon arany diplomás. 1971-ben rádiófelvétel készült róluk. Többször átalakult, változott az együttes: a régiek elmentek, he­lyettük újak jöttek, rövid ideig a tiszafüredi FŐNIX-szel is egye­sületek. 1975-ben a Bergendi együttes előzenekaraként, or­szágos túrán vettek részt, majd ugyanebben az esztendőben kö­zös műsorban szerepeltek a Skorpió együttessel. Miért, miért nem, de 1977. augusztus 6-án, a sikerei csú­csán feloszlott az Androméda: többen befejezték a zenélést, mások egyéb szakmákban pró­bálkoztak. Kimondva, kimondatlanul azért nagyon sok embernek hiá­nyoztak. Meg nekik, egykori zenészeknek is hiányozhatott a világot jelentő pódium, hiszen 1986-ban afféle nosztalgiából megalakult az Androméda Old Boys. Ők azok a régiek, akikért ma is fütyülnek, ovációznak. Talán csak a hajuk lett kevesebb és a meglévő szálakat festették ezüstösre az elsuhanó telek, őszök. De a szívük, a lelkesedé­sük a régi, és hívják is őket a fél megyébe. Jelenleg a régiek, az alapítók közül Janika, azaz Nagy János a dobos maradt meg. Mellete Hajdú Ferenc gi­tározik, énekel, Pólyák Csaba szaxofonon, basszusgitáron ját­szik, Kiss András orgonái, a prímás pedig Illés Lajos. Ké­rem, aki látni, hallani akarja őket, teheti. A zenekar a régi tagjaival augusztus 19-én a strandon, a medencebálon szol­gáltatja a zenét. Előttük az utódzenekaruk, a Kirakat részvénytársaság szere­pel. Nem tudok mást ajánlani: tessék eljönni, megnézni, meg­hallgatni őket. Sőt, ha nem sa­jog a derék, csak kicsit fáj a láb: talán még táncra is lehet per­dülni. Úgy mint a régi, szép időkben, húsz, huszonkét éve tették.. . JÓZSI BÁ’A DINNYÉS. Va­lahol Garahalom környé­kén, az irdatlan határban találkoztunk egy emberrel. Úgy hívják, hogy Bene Jó­zsef és a 74. esztendejét tapossa. Messzeföldön hí­res dinnyés, és jelenleg is jónéhány kunhegyesi ó't bízta meg a termeléssel. Szerinte nem titok: a bicska nyelével meg kell ütögetni a görögdinnyét. Ha úgy kong, akár a csiz­maszár, szedhető, vihető. Egyébként a színe is el­árulja, az érett dinnye külső erezése, héja söté- tebb az érésben lévőnél. Próbálgattam a nagy táb­lákon en is, de egyik sem kongott úgy, mint a csiz­maszár. Ugyanis világéle­temben félcipőt, bakancsot hordtam, így fogalmam sincs miféle hangot ad az efféle lábbeli, ha az ember megpaskolja. TEJ BOLTBAN A SZA­LON. Helyesebben fogal­mazva a város széléről a központba, az egykori tej­bolt helyére költözött a SUZUKI szalon és itt fogad­ják az érdeklődőket reggel kilenctől este ötig. Jelenleg a kis hazánkban gyártott kocsi bármelyik változata megrendelhető itt: 905 ezertől kezdve a két és fél­milliósig. Ha esetleg a kira­katban, akarom mondani a bemutatóteremben nem lenne, a vásárló reggel megrendeli, estére viheti is haza a kívánt típust és színt. Az ügyintézés min­denre kiterjedő, nem tudok hát mást mondani: tessék kipróbálni. Már akinek adódik ennyi forintja .. . A legszebb focista(lány) A képen látható ifjú szőke hölgy boldogan fogadja a gratu­lációkat, ami nem véletlen, hi­szen a focitoma legszebb, leg- csinosabb résztvevőjének vá­lasztották. 1977vjúlius 7-én szü­letett, és az USÁ-ban, Chicagó­ban él. Negyedikes középisko­lás és van egy 19 esztendős bátyja is. A lány neve Nicole Forradó, ami nem kimondottan amerikai eredetű. Ez nem vélet­len, hiszen ügyvéd édesapja ku­bai, az anyukája pedig skandi­náv. Úgy tűnik egyszem lányuk inkább a mamára ütött. Melles­leg tanárnőnek készül: hobbija a sport, a foci, a röplabda: szóval a testnevelés. Kisportolt alakú, és meglévő 172 centiéjéhez 60 kiló társul. Mellesleg életében másodszor járt Európában és korábban már volt Spanyolor­szágban, Nagy-Britanniában, Dániában és Németországban is. Tetszik neki ez a kis ország, meg a barátságos népe is, és ha lehet, jövőre ismét szívesen el­jönne a következő tornára is. Mellesleg Nicole a csapatban csatárt játszik, és akik látták, elmondták róla: nagyon gyors. Ez kiderült az interjúból is, mert sietnie kellett átvenni egy cso­daszép kerámiát. Amelyet leg­szebb focistalányként kapott a fiúk szavazatainak összeszám- lálása alapján. A volt munkásőr bázis ma szabadidő központ. Még pontosabban: B kategóriás turistaszálló és ebből kifolyólag a száz­húsz személyes létesítmény jószerével egész nyáron foglalt. Hogy kik jönnek ide néhány napra lakni? A teljesség igénye nélkül az idei lista: otthont kapott itt az alkotótábor, azután Dorogról, Esztergomból, Dunántúlról ren­getegen érkeznek egy-másfél hétre. Első­sorban azért, mert közel van Abádszalók, a tó, és az itteni szálláshelyek árai nem csillagászatiak. A gyerekeknek napi 200 forint, a felnőt­teknek 250. De itt volt a felkészítő tábor a játékvezetőknek is, és ottjártunkkor pedig a Kun Kupa focistái népesítették be a he­lyiségeket. Augusztus hátralévő napjai­ban sem lesz uborkaszezon, hiszen az abádszalóki népi játékok idejére állítólag már száz helyet kértek, kérnek a szerve­zők. A szőke, 17 éves Nicole Torradó boldogan fogadja csapattársa gratulációját, amelyet azért kapott, mert ő lett a torna legszebb lány focistája Kapósak a kerók A városházán hallottuk, hogy a településen változatlanul so­kan nézik trombitának más két­kerekű drótszamarát, és nemes egyszerűséggel megfújják. Olykor a kocsmák, boltok elől, de bizony már arra is akadt példa, hogy a folyosóról tolták ki a kiskapun. Éppen ezért hatá­rozott úgy a rendőrség, hogy mindenképpen megnehezítik ami a tied az enyém is típusú elkötők munkáját. Ezért bizo­nyos, különböző számokat üt­nek, gravíroznak a kerékpárba. Egyszer már volt ilyen, és teg­nap megint el lehetett vinni a tu- lajdnosoknak féltett kétkerekű­iket. A gravírozás egyébként ingyenes, és igény szerint, eset­leg még lesz egy nap, amikor ismét fogadják számbeütésre a bicigliket. írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János és Imre Lajos I “'»’»míVii T Akad Hegyesen egy kocsma, kinn a város szélén, ame­lyik a hangzatos Cserepes nevet viseli. Ezt a helyet az önkormányzat a sportkörnek adta, így a haszon is az eb­béli ténykedést segíti elő. Ottjártunkkor éppen a nagybá­nyai illetőségű 26 éves kapus, Gál Zoltán állt a pult mö­gött és szolgálta ki az aszályos torkú betérőket. Érdekességek a kupáról Immáron negyedik alkalommal adott otthont a város a Hungary Kun Kupának. Erre az augusztus eleji nagy seregszemlére, megmé­rettetésre nyolc ország száznegy­vennégy csapata nevezett. A legfia­talabb résztvevő tízéves múlt, a leg­idősebb pedig tizennyolcon felüli. Tulajdonképpen az egész torna Szabó András direktor úr vállalko­zásában szerveződött, bonyolódott. Hogy ebben a nagy-nagy munká­ban kik segítettek neki az átlagos­nál is többet? így az AGK Kft. Kunhegyesről, azután a Középti- szavidéki Áfész, a Hydrogép Kft. Kunhegyesről, a Megyei Labda­rúgó Szövetség, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Önkormány­zat, a Kunhegyes város Polgármes­teri Hivatala, valamint a helyi in­tézmények. Érdekességek, sajátos megfigye­lések a tornáról. Az egyik az, hogy tengerentúlról, az Amerikai Egye­sült Államokból hét csapat is érke­zett. Volt közöttük fehér, fekete, mulatt, szóval képviseltette magát az összes bőrszín. Az amik kitűntek szervezettségükkel, azzal, hogy végtelenül sportszerűek voltak és komolyan vették a kupát. Női csa­patok is akadtak, hiszen összesen a különböző korosztályosok között tizenhét együttes versengett. A né­zők hiányolták az összecsapások után a lányok mezcseréjét. No, nem baj, majd jövőre. Remek szórako­zásnak bizonyult a hízóvágás, ami­kor egy 180 kilós behemót jószág búcsúzott a kultúrház udvarán a moslékos vödörtől. Ennél nagyobb sikere csak a maradványaiból készí­tett hurkának, kolbásznak volt. Tet­szett a falusi lakodalmas, a tűzijá­ték is, amikor a petárdákat a temp­lomtoronyból eregették légi útra. Végül egy kis statisztika: a tömény­telen mérkőzést közel húszezer ér­deklődő nézte végig, közöttük öt­száz külföldi. Jöttek focirajongók az USÁ-ból, Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Finnországból. Legérdekesebb szponzoruk a spa­nyoloknak bizonyult, egy babagyár segítette őket. Ezért rengeteg cso­daszép babát hoztak ezek a srácok ajándékba. Kapott belőlük jószeré­vel mindenki, aki egy kicsit is akart. Abban már csak reményke­dünk, hogy ez a nagyarányú baba­szaporulat kilenc hónap múlva az események egyetlen színhelyén sem ismétlődik meg. Annak elle­nére, hogy közvetlenek, aranyosak, jóvágásúak voltak ezek a kreol bőrű spanyol „gyerekek”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom