Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-09 / 186. szám

1994. augusztus 9., kedd Érdekességek 9 A hatalom mint terápia? Beteg politikusok életveszélyes döntései- Miért érdekli a nagy politi­kusok kórtörténete?- Nem értettem sem az 1929-es nagy gazdasági össze­omlást, sem azt, hogy az ameri­kaiak, akik megnyerték az első világháborút, miért nem voltak ott a Népszövetség születésénél. Az okot később tudtam meg, kutatásaim során: azért, mert elnökük, Woodrow Wilson be­teg volt.- Talán beteg mindenki, aki hatalomra tör?- Nem, nem. De a hatalom­vágy kiindulópontjánál valóban fennáll egy pszichológiai prob­léma. A hatalom megragadása és gyakorlása sokak számára gyógykezeléssel ér fel: a gyer­mekkorból eredő trauma gyógykezelésével. Ami minden esetben közös, az az apa hiánya. Sok állam- és kormányfővel, sok miniszterrel beszéltem és arra a következtetésre jutottam, hogy személyes ok nélkül sen­kiből sem lesz politikus. Erről azonban az illető nem beszél. Amikor Willy Brandt kancellár lemondott, megpróbáltam vele beszélgetni, és váltottunk is né­hány levelet. Az utolsó pilla­natban mégis elhárította, hogy a gyermekkoráról beszéljen. Még nem jött el a kellő pillanat, mondta. Döntését azzal indo­kolta, hogy még nem teljesült be a sorsa. Ez később ugyan igaznak bizonyult, de én más­ként értelmeztem visszakozá­sát: a seb nyilván még nem gyógyult be, és Brandt ezért nem volt hajlandó beszélni gye­rekkori problémáiról, még a ti­toktartás pecsétje alatt sem. Vagy ott van Indira Gandi.ő nem volt beteg, de egész gye­rekkorában egy beteg nő gon­dozta: az anyja. Apja szintén ál­landóan börtönben volt. Már kora fiatalságában úgy viselke­dett, mint Jeanne d’Arc, és hihe­tetlen becsvágyat fejlesztett ki magában. A kérdést azonban meg is fordíthatjuk; vajon miért nem mond le soha egy állam­férfi sem egészségi okokra hi­vatkozva? Hatalmon marad, mivel gyermekkori problémái­nak leküzdéséhez szüksége van a terápiára.- Az orvosnak lemondásra kellene tudnia kényszeríteni egy elnököt?- Amerikában az orvosok, hivatalnokok beletartoznak egy hierarchiába, amelynek élén az ember áll, akinek vizsgálatát és gondozását végzik. Teljesen el­képzelhetetlen, hogy bármelyi­kük is azt mondja az elnöknek, alkalmatlan a kormányzati fe­lelősség vállalására. Régebben az orvosok függet­lenebbek voltak. 1920-ban, amikor Paul Deschanel francia államelnök Montargis-nál elbo­rult elmével kizuhant a vonat­ból, ez nem is jött rosszul. Még ma sem tudni pontosan, mi baja volt, valószínűleg előrehaladott szifilisze. Két orvos, akik közül az egyik sem volt független a politikai hatalomtól, vizsgálta Deschanel, és úgy találta, hogy hivatala a kelleténél jobban igénybe vette. Felszólították, hogy mondjon le - és az ország szerencséjére el is távozott posztjáról. Ma ez elképzelhetet­len.- Wilson elnöknek mi baja volt?- Trombózist kapott. Sokszor már képtelen volt beszélni, s bal keze megbénült. így aztán visz- szahúzódott a szobájába. A színjáték, amit körülötte rendez­tek, tökéletesen egybevág azzal, ami később a Szovjetunióban történt, például amikor Andro­pov beteg volt. A kormányt többé nem hívták össze, Wilson felesége és orovosa kormány­zott. A miniszternek azt mond­ták, hogy Wilson megfázott. Amikor aztán nyolc hét múlva a kabinet végül önhatalmúlag mégis összeült, és az egyik mi­niszter felvilágosítást követelt, a parlamenti képviselőket ösz- szehívták és egyenként Wilson elé bocsátották, akit előzőleg gondosan kioktattak. így aztán Wilson mindenkit nevén üdvö­zölt: Hello Mister Smith, how are you ... Persze roppant lel­kesek volt a jókedvű elnök lát­tán: no lám, felismert, igazán pompás egészségnek örvend. A külügyminisztert, aki végig­nézte az egész komédiát és ma­gyarázatot kért, nyomban me­nesztették:- Ez ma Amerikában már nem lenne lehetséges?- Hát nemigen. Ha egy elnök negyvennyolc óránál hosszabb időre eltűnik, a média máris haj­tóvadászatot indít utána. Rea- gen orvosa mesélte, hogy a me­rénylet után minden rendben ment, s úgy tervezték, hogy hamar kiengedik a kórházból. Aztán, mikor Reagen mégis hosszabb ideig maradt benn, egész Amerika felháborodott.- Kennedy betegségét ille­tően, miért csak oly későn került nyilvánosságra az igazság?- Kennedy súlyos Addi- son-kórban szenvedett, ami a mellékvese hormontermelésé­nek megszűnéséhez vezetett. Ez olyan betegség, mely könnyen halált okozhat. Kennedy csak azért maradt életben, mert rend­szeresen óriási kortizonadago- kat kapott. Valamennyi munka­társára és orvosára ráparancsolt, hogy hallgassanak a betegségé­ről. Attól tartott, hogy nem vá­lasztják meg. A szenvedés nem illett a ragyogó, fiatal elnök ké­péhez. A merénylet után a csa­lád kieszközölte, hogy a bonco­lás során csak a fejet vizsgálják - az igazságnak nem volt szabad kiderülnie. Csak miután a hiva­talos személyiségek már elvo­nultak, sikerült az orvosoknak szemrevételezniük a két mel­lékvesét - az eredmény: Addi- son-kór. A Szovjetunióban szo­kás volt, hogy a vezetőről már akkor is részletes kórbonctani leletet vettek fel, ha természetes halállal fejezte be életét, és a lát­leletet nyilvánosságra hozták. Amíg élt, a betegségeit letagad­ták, mivel a beteg pártvezér képe mind az ideológiával, mind a személyi kultusszal ösz- szeegyeztethetetlen volt. Az or­vosoktól hallottam, hogy a bon­colás hagyománya még a cári időkre ment vissza. Annak bi­zonyítására szolgált, hogy az elhunytat nem mérgezték meg.- Kennedy betegsége kihatott a politikára?- Valószínű, hogy a gyógy­szerek, amelyeket szedett, sze­repet játszottak a Disznó-öböl- beni partraszállásban. Feltehe­tően ezeknek a gyógyszereknek volt köszönhető, hogy az elnök, aki teljesen figyelmen kívül hagyta a CIA dokumentumait és meglepően könnyedén vágott bele a veszélyes partraszállási kalandba, olyan felhangolt és vállalkozó kedvű volt.- És Wilson esetében?- Amerika megmentette Eu­rópát. Wilson az elhallgatott ro­hamok áldozata volt a versail- lesi béketárgyalásokon. A tüne­tek lelki megbetegedésre utal­tak. Wilson azzal vádolta a francia kormányt, hogy meg akarta mérgezni. A békeszerző­dés aláírása után Wilsonnak rá kellett volna vennie országát, hogy lépjen be a Népszövet­ségbe. Igyekezete azonban ku­darcot vallott. Súlyos begeg volt, és meggyőzőképességét elvesztette.- A betegségek mindig csak kedvezőtlen irányba befolyásol­ják a történelmet?- Óvakodjunk az általánosí­tástól. Woodrow Wilson eseté­ben kétségkívül negatívak vol­tak a következmények. Az 1870/71 -es német-francia há­ború idején is egy betegség állt a középpontban, III. Napóleon betegsége, akinek veseköve volt, de még a francia hadsereg vezetését is magára vállalta, ho­lott e feladatra egyáltalán nem volt alkalmas. Ezért vesztették el a franciák a háborút. Nagyjá­ból ugyanezt mondhatjuk el az 1940-es vereségről is. Gamelin tábornok súlyos beteg volt: az orvosi titoktartás nem tette lehe­tővé, hogy betegségét - agylá- gyulásos szifilisz - nyilvános­ságra hozzák. A francia hadse­reg megmagyarázhatatlan ösz- szeomlása - Franciaország ak­koriban világhatalom volt - sok más egyéb ok mellett ezzel a be­tegséggel függ össze. A hadse­regfőparancsnok képtelen volt kezdeményezőleg fellépni, és amikor kitört a háború, olyan hibákat követett el, amelyek el­kerülését már az iskolában ok­tatják.- Hogyan jut ön ezekhez az adatokhoz?- Rengeteget utaztam, sok ál­lamfő orvosát ismertem és is­merem, közöttük például az összes szovjet vezetőét, Leninét és Sztálinét is beleértve. Velük beszélgetve nagyon sok min­dent megtudhat az ember, akár közvetett formában is. Megint mások megírták már az emlék­irataikat. Nagyon sokféle forrás létezik. Brezsnyev esetében én vol­tam az első, aki szívritmusza­varra következtettem. A diag­nózis felállítása visznylag egy­szerű volt. Utazásaira egész orvossereg kísérte, akik kap­csolatba léptek a felkeresett városok vezető specialistáival, és megtekintették a kardioló­giai részlegeket. A vendéglátó kormányok a hivatalos látoga­tás előtt riadókészültségbe he­lyezték legjobb szakorvosai­kat. A televízió is könyörtelen szemtanú. Amikor Kohl egy­szer Andropov idején hivatalos látogatáson Moszkvában járt, volt egy felső kameraállás: Kohl kéziratán a szokásos harminc sor volt minden olda­lon, Andropov kéziratán pedig öt nagybetűs sor oldalanként.- Miért neveztek ki a Szovjet­unióban rendszeresen beteg embereket az állam és a párt élére?- A Szovjetunió, mondhatni Sztálin-komplexusban szenve­dett. Nem kartak fiatal és egész­séges embert, mert annak elég ereje és ideje lett volna mindazt végigcsinálni, amire Sztálin hajdan képes volt. Brezsnyev után súlyos beteg embereket tet­tek meg „átmeneti pápának”. Andropovot és Csemyenkót. De akkor még nem ismerte fel senki, hogy ez már az összeom­lás tünete.- Csúcspolitikusok esetében nem kellene az orvosi titoktar­tást hatályon kívül helyezni?- Valahányszor egy-egy ne­vesebb politikus egészségi álla­potáról tájékoztatják a közvé­leményt, az orvosi titoktartást mintegy felfüggesztik. Pompi­dou, francia elnök esetében módszeresen manipuláltak a közleménnyel: kitaláltak egy betegséget, hogy így a valódi, súlyos betegséget elleplezzék. Pompidou rákos volt, és gya­korló elnökként halt meg. Csak mendemondák voltak az állapo­táról. Az orvosi titoktartás köte­lessége ma már négyezer éves múltra tekint vissza, és érvény­ben kell maradnia. De abban az esetben, ha egy embernek ak­kora hatalma van, hogy módjá­ban áll háborúról és békéről dönteni, ostobaság az orvosokat hallgatásra kényszeríteni.- Szükség esetén tehát le­mondásra kell kényszeríteni a vezetőt?- A régebbi időkben több­nyire ez történt. Paul Descha- nelről már tettem említést. De gondoljunk csak például III. György angol királyra, aki el­mebeteg volt. Valahányszor a kertjében sétálgatott, beszélge­tett a fákkal, amelyekről azt hitte, hogy a miniszterei. A par­lament ezt elég nyugtalanítónak érezte. Reakcióját példamutató­nak tartom. Megbízott egy bi­zottságot azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg a király ál­talános állapotát. A parlament elnöke gondoskodott róla, hogy a betegség neve ne kerüljön szóba: nem kívánt részletes je­lentést, csupán arra a kérdésre kért választ, hogy a király ké- pes-e a kormányzati teendőket ellátni. A válasz nemleges volt, mire régenst neveztek ki a ki­rály mellé. II. Lajos bajor király eseté­ben viszont roppant ügyetlenül jártak el. A király nagyzási hó­bortban szenvedett, és egy pszi­chiáter arra a következtetésre jutott, hogy a király többé nem képes irányítani a kormányt. A pszichiáter azonban elkövetett egy óriási hibát: nem Lajos álta­lános állapotát, hanem kifeje­zetten szellemi állapotát vizs­gálta. Emiatt aztán a király szel­lemi károsodását minden jelen­tés részletesen taglalta. A törté­net tragikus végét jól ismerjük: a megalázott és leváltott Lajos vízbe fojtotta az orvost és saját magát.- Tudunk olyan vezetőkről, akik súlyos betegségük ellenére ragaszkodnak a hatalomhoz. Van, amikor ezt kötelességtu­datból teszik. így volt például Georges Pompidou esetében, Mitterand ezért, amióta megvá­lasztották, évente kétszer hiva­talos jelentést adat ki egészségi állapotáról.- Csakhogy ezekből a jelen­tésekből mindig hiányzott az urológusi látleletet tartalmazó rész. Vajon miért? Az csak ter­mészetes, ha Mitterrand-nak az ő korában már problémái van­nak a prosztatájával. De Gaulle például egyáltalán nem feszé­lyezte magát, egyszerűen beje­lentette, hogy prosztataműtét­nek kell alávetnie magát, Mitte- rand esetében a műtét híre meg­lepetést keltett a nyilvánosság körében. A kis daganatos fe­kély, amelyet el kellett távolí­tani, nyilván súlyosabb volt a vártnál, s ő a közelgő fontos vá­lasztásokra gondolt. (Pozsonyi Új Szó) Pierre Rentchnick genfi orvosprofesszor több könyvet írt történelmi személyiségek és jelentős politikusok betegségeiről. E könyveit számos nyelvre lefordították. Kifelé az atomkorszakból? KIRÁLYI ESKÜVŐ. Férjhez ment Margit hercegnő lánya, Sarah Armstrong Jones. A boldog vőlegény Daniel Chatto festőművész. Az esküvőn természetesen megjelent a teljes királyi csalód. Még lady Di is ott volt. Sokan nem Is a szép menyasszonyt fi­gyelték, hanem azt, hogy hónapok óta most találkozott a különváltan élő pár. De Ká­roly herceg csak hűvösen köszöntötte volt feleségét. FEB-fotó Mennyire ura Jelcin hadseregének? Orosz repülök szaudi zsoldban Derűlátást sugallnak a Géniből érkező jelentések: tapintható közelségbe érke­zett a „teljes atomcsend” megvalósulása, az atomfegy­ver-kísérletek általános és ta­lán örök időkre szóló szerző­déses betiltása. Míg világunk helyi konfliktusai inkább az erőszak, mint a tárgyalások diadalát illusztrálják, a lesze­relés, a fegyverzetkorlátozás területe olykor hoz ellenkező példákat is. A nukleáris kísérleti robban­tások vonalán az elmúlt évtize­dek amerikai-szovjet primátust hoztak. Az Egyesült Államok először 1945. július 16-án rob­bantott atombombát. Nyolc amerikai atomrobbantásról tud­tunk 1949. augusztus 29-éig, amikor magasba emelkedett az első szovjet atombomba „gom­bája”. A „Hruscsov-bomba”, az 50 megatonnás termonukleáris szerkezet 1961. október 30-án robbant Novaja Zemlja felett 3500 méter magasban. A világ­rekorder szovjet hidrogénbom­bát egy 12 ezer méter magasban repülő Tu-95-ös hadászati bom­bázóról ejtőernyővel eresztették le. A XXII. pártkongresszus tisz­teletére rendezett bemutatót megelőzően, 1961. október 23-án egy 30 megatonnás „szu­perbombát” is kipróbáltak No­vaja Zemlján. 1961-62 csúcsforgalmat pro­dukált az atomkísérleti terepe­ken. A szovjetek két esztendő alatt 94, az amerikaiak 106 atomrobbantással járultak hozzá a fegyver tökéletesítéséhez és egymás megfélemlítéséhez. A Szovjetunió megszűnéséig, gya­korlatilag 1992. január elsejéig a világon 2053 atomfegyver-kísér­letet végeztek, ebből egyedül Nevada 699 robbantást mondhat magáénak. Az Egyesült Álla­mok saját kísérleteinek zömét bejelentette, de 270 olyan atom­robbantást is végzett, amelyet nem kötött a világ orrára. Az 1963-as részleges atomcsend- szerződés előtti időszakban a két szuperhatalom az ellenrakéták vezérlésének nagyobb bizton­sága, a rádióelektronikai zavarás hatásainak kiszűrése érdekében végzett sorozatos magaslégköri atomrobbantásokat. Az amerikai .Árgus” és a szovjet „K műve­let” nevű programok keretében 100-300 kilométer magasban végeztek nagy hatóerejú atom­robbantásokat. 1963 meghozta a moszkvai részleges atomcsend- szerződést, amely a légköri, a kozmikus és a víz alatti atom­robbantások betiltása mellett azért nem vetett véget a föld alatti nukleáris kísérleteknek, mert ezek ellenőrizhetőségét, észlelhetőségét és azonosítható­ságát a nyugati atomhatalmak kétségbe vonták. És elérkezett 1993. július 3., amikor Clinton elnök, szakítva a korábbi érvek­kel, az Egyesült Államok első számú prioritásának minősítette az atomfegyver-kísérletek teljes betiltásának megvalósítását a sokoldalú fegyverzetellenőrzési tárgyalásokon. Az ENSZ Köz­gyűlés közfelkiáltással elfoga­dott határozata alapján ez év ja­nuár 25-én kezdődtek meg Genfben a Leszerelési Bizottság tárgyalásai a teljes atomcsend­ről. Két munkacsoport augusz­tusra gyakorlatilag kidolgozta a szerződéses kötelezettségeket, a hatályba léptetés módozatait, a végrehajtás ellenőrzését és a nemzetközi megfigyelő rendszer működésének elveit. Kimunká­lásra várnak az ellenőrzés tech­nikai részletei és a világméretű szerződés megkötésének üteme­zése. Ismeretes, hogy 1995 ápri­lisában New Yorkban monstre tanácskozás kezdődik az atom­fegyverek terjedését megakadá­lyozó atomsorompó-szerződés érvényességének meghosszab­bításáról. A feltétlen és határ­időhöz nem kötött meghosszab­bítás egyik feltétele általános vélemény szerint az atomkísér­letek átfogó megtiltása. Utóbbi­nak az ellenőrzésében sze­repet kaphat a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, amelynek atomsorompó vona­lon már jelentős ellenőrzési ta­pasztalatai vannak. Az atom­csend ellenőrzése óriási mű­szaki és pénzügyi probléma, de egyetértés van egy globális sze­izmológiai rendszer kiépítésé­ben, légköri radioaktivitás-mérő hálózat létrehozásában, vala­mint a helyszíni ellenőrzés főbb feltételeiben. Százszázalékos ellenőrzési biztonság természetesen nem lehetséges, de a fejlődés ma már megismételhetetlenné teszi a negyedszázaddal ezelőtti „trükköket”. A világ földren­gésjelző állomásai 1968. de­cember 12-én egy amerikai föld alatti atomrobbantást észleltek, ezt Washington be is jelen­tette. Valójában egyszerre hat, egyenként 20 kilotonnás szer­kezetet robbantottak fel a neva- dai sivatagban, mintegy bizo­nyítva az észlelési eljárások akkori megbízhatatlanságát. A teljes atomcsend, egy időben és térben korlátlan atomsorompó-rendszer aztán lehetővé teszi olyan feladat napirendre tűzését, mint a ha­sadóanyagok katonai célokra való előállításának betiltása, ami már nagyobb esélyt ad egy újabb tömegpusztító fegyverfajta kiiktatásának. Pirityi Sándor A szaud-arábiai kormány ki­bérelte az orosz légierő egy részét a dél-jemeni marxista lázadók támogatására - így értesült a The Sunday Times című brit lap vasárnap az amerikai Cl A-tói. Legalább egy század MiG-29-es vett részt a je­meni polgárháborúban: egy Aden melletti támaszpontról felszállva bombázták az elő­nyomuló északi csapatokat. A szaudi kormányzatot megriasztotta, hogy az észa­kiak korszerű berendezke­dést vezettek be egész Je­menben a két országrész 1991-es egyesülése után. A szaudi monarchia bizonyítani akarta, hogy a pluralista de­mokrácia nem való és nem életképes intézmény az Arab-félszigeten, és ezért támogatta pénzzel és fegy­verrel a déli marxista lázadó­kat, bevonva Dél-Jemen egykori szovjet szövetsége­sének bombázóit is - írta a The Sunday Times. A lap úgy értesült, hogy Washing­tonban aggodalmat okozott a MiG-29-esek megjelenése Jemenben szaudi zsoldban. ­Amikor az orosz hivatalos szervek elé tártuk a hírszer­zői értesüléseket, először ta­gadták, hogy tudtak volna a dologról. Most azt mondják, hogy ha igaz a hír, akkor az orosz bombázók hivatalos engedély nélkül voltak ott. Ez utóbbi sok vonatkozás­ban még riasztóbb változat, mert fölveti a kérdést, hogy Borisz Jelcin egyáltalán mennyire ura saját hadsere­gének - mondta a The Sun­day Timesnak a CIA egy meg nem nevezett tisztségvi­selője. MTI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom