Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-09 / 160. szám
8 Kulturális panoráma 1994. július 9., szombat A Szolnokon is festő Pettenkofen képeivel Ahonnan jöttünk Legnépszerűbb: a tizenkilencedik század Arnold Böcklin (1827-1901): Kentaur a falu kovácsánál Ha van a képzőművészetnek népszerű, a laikusok által is ismert, szeretett korszaka, az minden bizonnjtol az impresszionizmus. Gauguin, Cézanne, Manet, Renoir nevét és festményeit a nem műértők is ismerik, kedvelik. Most újból megtekinthetők a múlt századi francia mesterművek a Szépművészeti Múzeumban, ahol az épület nagyarányú rekonstrukciója miatt időlegesen egy-egy gyűjtemény bezárt. A bal oldali földszintes szárny helyreállítása után nemrégiben végleges helyére került a Tizenkilencedik századi gyűjtemény állandó kiállítása. A korábbi gyakorlattól eltérően együtt láthatók festmények és szobrok. Az első két teremben a francia kollekció, míg a harmadikban a német és osztrák biedermeier és akadémikus művészet darabjai láthatók. A negyedik teremtől kezdve megszűnnek az országonkénti elkülönítések, itt a múlt századra jellemző tájképfestészetnek néhány remekét láthatjuk. Végül az ötödik teremben, az úgynevezett ion csarnokban egymás mellé kerültek a historizmus, az akadémizmus, a szalonművészet, a szecesszió illetve ezen irányzatok kölcsönhatását bemutató művek. Delecroix romantikus képével, a Marokkói lovával című festménnyel találkozik látogató elsőül a francia művek közül. Corot, Courbet és a barbizoniak „vissza a természethez” elvet valló művei sorakoznak. És olyan szobrok, amelyek először szerepelnek kiállításon. Majd az impresszionista és posztimpresszionista nagyságok láthatók: Manet, Renoir, Gauguin, Dóré, Cézanne, Toulouse-Lautrec, Bonnard és a szobrász Renoir és Maillol. A múzeum egyik elődje, az Országos Képtár 1877-ben a Műcsarnok megnyitó kiállításáról vásárolta az első modern francia művet, Jacque Pásztorjelenetét. Legutóbb pedig 1986-ban szerzett e kollekcióba illő festményt, Pascal Dag- nan-Bouveret Fák tájjal című alkotását. A közbenső száz évben számos műgyűjtő adományával gyarapodott a képtár, míg 1912 és 16 között, Petro- vics Elek igazgatósága idején áldozott legtöbbet francia művekért az intézmény. A bécsi és német életképek és az akadémikus történelmi festészet nagy vásznai között üde színfolt August von Pettenko- fennek a magyar Alföldet megjelenítő néhány vászna. Azért is, mert az 1851-es évektől nyarait rendszeresen Szolnokon festészettel töltő mesterben a szolnoki művésztelep megalapítóját is tisztelhetjük. Ugyanígy magyar tanítványai révén fontos nekünk Carl Theodor von Pi- lotynak, a müncheni akadémia tanárának munkássága. Tanítványait Benczúr Gyula képviseli itt egy dekoratív festménynyel. Norvég, holland, német mesterek romantikus, impresszio- nisztikus és már-már naturalista képei, és a munka emlékművét egész életében megalkotni vágyó, belga Meunier szobrai vezetnek át a századvég és a szimbolizmus művészeit bemutató záróakkordig. Amikor is a múltba vágyódás, a primitív népek művészetének felfedezése, az erotika megjelenése tölti be a vásznakat. (kádár) A nyár mindig gonddal jár Lelki vihart kelt minden vakáció - kisebbet-na- gyobbat -, de legjobban a nyári szünidő készteti töprengésre a családokat. A szülők azt hiszik, hogy az ő gondjuk az igazi, hiszen az anyák dolgoznak, mi legyen a gyerekekkel?! Pedig a gyermek, aki epedve várta a vakációt, rendszerint mégis megszenvedi a vágyak teljesülésének első napjait. Nem leli helyét, hiányzik az élet megszokott rendje, a társak, a környezet, ez a hiányérzet azonban hamar eltűnik, amint belezökkent a vakáció másféle létezésébe. Sokan kifogásolják ezt a több mint két hónapos nyári szabadságot, mondván, Európa más országaiban arányosabban váltakoznak a tanulás és a pihenés szakaszai, többször kap szabadságot a diák, de rövideb- bet, mint nálunk. Mégis kár lenne változtatni ezen a beosztáson, nemcsak azért, mert nemzedékek hosszú sorában rögzült, hogy a nyár a „miénk” és „szabad”, hanem mert az „egybeszabott” hosszabb időszakaszt könnyebb változatosan és hasznosan beosztani. Hogy aztán ki hogyan osztja be, az a körülmények egész sorától függ, de leginkább attól, mekkora a gyermek, milyenek a családi körülmények és az anyagi helyzet. Kicsiket nem lehet egyedül hagyni, ám az óvodában is van szünet (takarítás, revonálás), ilyenkor, ha nincsenek unokapásztorolásra kész nagyszülők, akkor a szülőknek kell helytállniuk úgy, hogy felváltva mennejc szabadságra. Ha mindkét fél üdülőbeutalót is tud szerezni (és annak jelentős drágulását is képesek viselni), akkor már egy hónap nyaralás biztosított. Ha nem, akkor az uszoda meg a kirándú- lások sora is megédesíti a nyári napokat. Elképzelhető, hogy részfoglalkozású szülő téli hónapokban „ledolgozza” a nyarat; de sajnos napjainkban gyakoribb a munkanélküli, aki ráér ugyan gyermekével vakációzni, de se pénze, se hangulata nincs hozzá. Pedig, ha az előbbit nem is, az utóbbit kellő önfegyelemmel elő lehet teremteni, a természetjárás nem kerül pénzbe, viszont örökre megmaradó szép emléket hagy, az ismeretekben való gyarapodásról nem is szólva. A legnagyobb élmény és évtizedek múlva is szívmelengető emlék a vidéki nagyszülőknél töltött nyár - bár jutna belőle minél több gyermeknek! Ha a nagyszülők hiányát érzelmi téren nem is pótolja, de a falusi világ megismerését elősegíti a ma kibontakozó falusi turizmus is, a városi gyermek idestova csak az állatkertben lát tehenet, és azt hiszi, a „nejloncsirkét” üzemben gyártják. A tíz év feletti korosztálynál jól bevált nyári program a „cseregyerekek” útnak eresztése. Már a hajdanvolt Monarchiában Iglóra meg Sopronba küldték német szóra a süvölvény palántát, hogy aztán az Alföldön vendégelvén a hegyvidéki partnert, magyar beszédre tanítsák. Idilli állapot lenne, ha ez a mai csereügylet nemcsak az egykori NDK-ban szerzett barátokkal virágozna (ott a valaha volt cserepartnereknek lassan már az unokái cserélődnek), hanem a szomszédos országokkal is. Mivel napjainkban az angol nyelv tölti be a latin hajdani szerepét, természetesen mindenki azt tanulja, de a tengeren- vagy akárcsak a Csatornán túlról nehezebb cserepartnert találni. ezért jó lenne, ha a Magyarok Világszövetsége karolná fel az ügyet, hogy a szülők nyugodtan engedhesék megbízható családokhoz gyermekeiket. Itthon szép számmal akadnak nyári táborok - ha nem is a korábbi évek mértékében -, mégpedig anyagilag elérhetők is. (A drága lovas- és egyéb sporttáborokat kevés család képes megfizetni.) De szerveznek táborozást az iskolák, a művelődési házak, az egyházak, a cserkészek, a különféle egyesületek - ezeknél az önköltség szerény, és az sem baj, ha a körülmények is szerények, természetközeli élet vadromantikájához nem kell összkomfort. (De a lehetséges és szükséges védőoltások igen!) Nem tudom, a meglévő munkanélküliség okozza-e vagy gyermekeink elkényeztetése, de a nyári munka mindinkább kimenni látszik divatból. Pedig a mai szülőkorban lévőket sem kenyérkereset végett küldték dolgozni, hanem elsősorban nevelési okokból. Belekóstoltak a munka, a felnőttélet világába, öntudatosabbak lettek, s ha vidéken munkálkodtak, meg is erősödtek. A vakáció legalább kis részének munkával töltése ma is ajánlatos lenne, s ha a szülők munkahelyén nincs rá lehetőség, az alkalmi tevékenység is megteszi, a takarítástól a kutyasétáltatásig és néha a „boyszolgálatig”. Ha csak annyit tanul meg a diák, hogy a munka nem szégyen, már nem telt el hiába a nyár. Akinek nincs más lehetősége '„kulcsos” gyerek marad. Tizenkét-tizennégy éven alul semmiképp sem ajánlott. Unalom, magány, rossz társaság, gázolás, sok minden fenyegeti a sorsára hagyott kisdiákot. „Társadalmi önszerveződés” révén kellene arra törekedni, hogy a közelben lakó, egymással legalább gyerekeik révén megismerkedő családok összefogjanak. Ha példaképpen csak három családot veszünk alapul, akkor hat felnőtt 18 hét szabadsága adott, esetleg egy-két nagyszülőre is lehet számítani, és ily módon 10-12 gyermek felügyelete - ha némi áldozat árán is, de - biztosítva lenne. A tizennégy év feletti nagydiákoknál azonban már nem káros a vakáció egy részének kulcsos eltöltése - ha diákunk tudja, hol a könyvtár, és szeret olvasni; ha derék és értelmes baráti köre van; ha az előbbiekkel együtt szívesen sportol, és lehetősége is adódik sportra; ha az elmélyült tevékenységet kedveli, és szívesen tölti idejét magában, mert tudja, mit cselekedjék; vagyis ha korábbi neveltetése folytán nem ismeri az unalmat, és nem is kell félteni sem zülléstől, sem balesettől. Ez esetben kipihenten, szellemiekben gazdagodva kezdi az új tanévet. De ehhez az kell, hogy kiskorában nagy gonddal, figyelemmel, szeretettel, áldozatoktól sem visszariadva nyáraltassák a felnőtt családtagok. Bozóky Éva A honfoglaló magyarság kultúrájának keleti gyökerei Kontinensnyi területről, kétezer esztendő távlatából, tíz múzeum anyagából ezerötszáz régészeti lelet, néprajzi anyag, fénykép érkezett a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítására. Csupa különleges, a hazai látogatók előtt mind ez ideig ismeretlen tárgy, dokumentum. S valamennyi azt hivatott bizonyítani, hogy - Fodor István szavai szerint - finnugor közösségből kiszakadt magyarság történelmi életútja igen változatos és gazdag volt. Nem holmi primitív, vérszomjas vad pásztorok keltek át 895-ben a Keleti-Kárpátokon, hanem olyan nép, amelynek gazdálkodása és műveltsége magában hordozta a kor és környezet legmagasabb- rendű értékeit. Az apropót a honfoglalás közelgő ezeregyszázadik évfordulója adta a múzeumnak, hogy megrendezze az Őseink és rokonaink - A honfoglaló magyarság kultúrájának keleti gyökerei című kiállítást, amely honfoglaló elődeink történeti, gazdasági és műveltségbeli változásait mutatja be az időszámítás kezdetét ezerötszáz évvel megelőző időktől a honfoglalás koráig. Ekkorra, Krisztus születése előtt 1000 és 500 közé tehető finnugor nyelvű magyarság önálló néppé válásának időpontja. Ekkor vált ki a magyarság legközelebbi nyelvrokonai, az obi-ugorok közül, s ekkor tértek át a vándorló, nomád életformára. Az őshaza és a vándorlás helyszínei a mai Oroszország területén voltak. Ezért a leleteket is ott őrzik az omszki, a sziktivkári, az izsevszki, a jeka- tyerinburgi, a kazányi, bolgari, sztavropoli, a moszkvai, minu- szinszki, szentpétervári gyűjteményeken. Gazdag sírleletek, ékszerek, ruhadíszek, lószerszámtartozékok kerültek elő az Omszk környéki szidorovkai kurgántemető sírjaiból. Onnan, ahol a magyar őshazát sejtjük. Feltehető, hogy a pompás veretek, ezüstdíszítmények az ősmagyarság hagyatéka. Miközben összehasonlításul ott láthatók más irányba fejlődöft és némileg különböző kultúrájú rokon népek emlékanyagai is. A néprajzi gyűjtemények tárgyai pedig azt tanúsítják, őseink hitvilágukban a honfoglalásig megtartották a közös ősi elemeket. Soron követi a tárlat a magyarok vándorlásait. Ötszázban nomád magyarok Nyugat-Szibériából a Volga és az Ural közötti területre költöztek. Amikor kétszáz évvel később tovább vándoroltak a Volga és a Don vidékére, egy népcsoport ott maradt az Urál-vidéken. Ezek leszármazottak lelte fel 1236-ban Julianus barát, s nevezte el a helyet Magna Hungáriának, régi Magyarországnak. E helyen (Bolsije-Tigani falu mellett) olyan VIII-X. századbeli temetőket tártak fel a régészek, amelyeknek leletanyaga nagyfokú hasonlóságot mutat a honfoglaláskori magyar temetőkben talált tárgyakkal. Az észak-kaukázusi alánokkal való kapcsolatainkra jövevényszavainkon kívül az öntözködésbeli hasonlóságok utalnak, ugyancsak sírleletek tanúsága szerint. Vándorló nomád népekkel, hunokkal, szkítákkal, szakákkal, török nyelvű nomádokkal került kapcsolatba a magyarság. Közvetve és közvetlenül. A türk rovásírás például a kazárok közvetítésével jutott őseinkhez, amelyről egy honfoglaláskori sírlelet is tanúskodik. A félnomád magyar állam- szervezetnek, az úgynevezett kettős fejedelemségnek pedig kazár eredete van. Számos azonosság, hasonlóság lelhető fel a nomád népek és a honfoglaló magyarok használati tárgyai, viseletéi között, szállása, életmódja, berendezkedése között. A látványos és elmélyülésre késztető kiállítás július végéig látogatható. (A képeken sírleletek, ékszerek, veretek láthatók.) (kádár) • • Unneplőruhánk, az opera Beszélgetés Vámos László főrendezővel Az év elején kérték fel az Operaház főrendezőjének Vámos Lászlót, aki majd fél évszázada rendhagyó tehetségével színházkultúránk meghatározó személyisége. Máris hatalmas életművet alkotott: 220 színházi rendezése (fele zenés előadás) Budapesten, vidéken és külföldön ékesen bizonyítja robosztus alkotóerejét. Pályafutását Debrecenben kezdte 1952-ben, huszonnégy évesen lett a Csokonai Színház főrendezője. A debreceni opera egyik alapítója volt.- Jósolgatják régóta az opera halálát, mondván: e műfaj a modern ember számára elveszítette vonzerejét. Mi ebből az igazság?- Éppen ellenkezőleg, az operajátszás reneszánszát éljük. Világszerte populáris jelenség lett az opera - ha nem is futballszin- ten, de hasonlóan - hatalmas stadionokban koncerteznek az opera nagy sztárjai, zsúfolt nézőterek előtt. E sajátosan felfokozott népszerűségre mutat többek között az a jelenség, hogy a külföldi operák gyakran a „repülőtérről” tartják az előadásaikat. Megérkeznek a vendégművészek, rövid próba után máris a színpadon vannak, és már száguldanak is tovább. Óriási a jövés-menés, jóllehet ez nem mindig válik az előadások javára. De mutatja a tényleges közönségigényt.- Milyen a műfaj helyzete idehaza?- Nálunk az operakultúrának nagy hagyományai vannak, és voltaképpen együtt alakult ki a magyar nyelvű színjátszással. A vidéki városok - miként a magyar színjátszás hőskorában vállalták - ma is őrzik az operajátszás gazdag hazai örökségét. Hozzátéve: ma sem könnyebb a helyzetük, mint egykoron. Komoly gondokkal küzdenek a vidéki társulatok. Egyik-másik helyen megteremtődtek már a feltételek, például Miskolcon az újjáépült színház fölöttébb alkalmas e célra. Olyan városokban is vannak operai előadások, ahol azelőtt nem nyílt erre lehetőség. Szeged operakultúrája tartja a vezető szerepet mindmáig, ami visszavezethető a legendás Vaszy-korszakra, amikor is az ország legjelentősebb operai élete zajlott a Tisza-parti városban. Fej fej mellett az élen van Debrecen is, habár az anyagi megkötöttségek számukra komoly nehézségeket okoznak. Egyik-másik nagyvárosunkban az önkormányzatok mintha nem tudnák eldönteni, hogy akamak-e operát vagy sem. Pécsett Breitner Tamás halála óta tart ez a dilemma.- Milyen megoldást lát?- A határozott és szisztematikus vezetés hozhat eredményt. Győrben is így valósult meg az opera. A nyári rendezvényeken, biztosra menő operett, musical mellett már egyre több helyen jelenik meg az opera. Egykor a nagyszínházas vidéki városokban univerzális művészek voltak, akik egyként játszottak Shakespeare-t és Mozartot vagy később Verdit, Rossinit. Déryné, Scholdelné az első magyar opera-énekesnők, drámai színészek is voltak. Egyébként az univerzális színház gyakorlata érvényesült Pesten is: a Pesti Magyar Színház, majd a Nemzeti Színház 1884-ig, az Operaház felépítéséig egyaránt játszott operát, drámát, népszínművet.- Az ország két reprezentatív dalszínházának, az Operaháznak és az Erkel Színháznak mennyiben van meghatározó szerepe az ország kulturális életében?- A két színház - amely egy vezetés alatt működik - estéről estére három és fél ezer néző befogadására alkalmas. Nálunk az államosítás után az opera kiemelt támogatásban részesült, ma gazdasági mélyponton vagyunk, a húszas évekhez hasonlóan. Reményünk van arra, hogy az új kormányzat felismeri - a mecénás szerepén túl -, hogy az opera a politikai kultúrának is része, hiszen mindenütt a világon a zene palotájába hívják meg a külföldi politikusokat, tudományos konferenciák résztvevőit. Mi szegény és kis ország lévén úgy vagyunk az Operaházzal, mint a szegényember az ünnepi ruhájával: ápolnunk, karbantartanunk kell, hogy ünnepi alkalmakkor fel- ölthessük. T. I.
