Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-08 / 159. szám

2 Körkép 1994. július 8., péntek Ellenzék Oroszországban Moszkva. Oroszország­ban ma gyakorlatilag nincs ellenzék. Vannak ugyan egyes ellenzéki vezetők, ám őket megosztják az el­lentétek és a hiúság, így a hatalom csak nevet rajtuk - jelentette ki Ruszlan Hasz- bulatov volt parlamenti el­nök, aki minden jel szerint még most sem írta le ön­magát a politikai élet szín­padáról. Az ITAR- TASZSZ-nak adott nyilat­kozatában Haszbulatov úgy vélte, hogy Alek- szandr Ruckoj volt alelnök politikai lehetőségei igen szélesek maradtak. Önma­gáról annyit mondott, hogy könyvet ír az 1993 októbe­rében történt események­ről, a Nagy orosz tragédia címmel. „Új hatalmasok” Bécs. Eredetileg ősszel akarta kezdeni új sorozatát Lendvai Pál, az osztrák te­levízió Kelet-Európa-szak- értője, a rádió nemzetközi intendánsa. Első beszélge­tőpartnere Václav Klaus cseh miniszterelnök lett volna, ám Lendvai előre­hozta az „Új hatalmasok” című sorozatot, és változta­tott a sorrenden: első be­szélgetését Hóm Gyula ki­jelölt magyar miniszterel­nökkel már tegnap este lát­hatták a kettes csatorna né­zői. Ki lesz a tanácselnök? Ungvár. Ki lesz a me­gyei tanács elnöke Kárpát­alján: Szerhij Usztics a megyei állami közigazga­tás elnökének első helyet­tese, az ukrán legfelsőbb tanács márciusban megvá­lasztott képviselője vagy Viktor Begy volt parla­menti képviselő, a jogász­ból lett üzletember? A jú­nius 26-i első fordulón Szerhij Uszticsnak a sza­vazatok 22,8 százalékát si­került megszereznie, míg Viktor Begy 19,72 száza­lékkal lett a második. A szélsőséges ukrán naciona­lizmus hívei, akik szorosan a nyugat-ukrajnai terüle­tekhez szeretnék fűzni Kárpátalját, Viktor Begyet támogatják. A nemzetiségi kisebbségi szervezetek ve­zetői pedig - közös nyilat­kozatukat tegnap tette közzé a kárpáti Igaz Szó - Szerhij Uszticsot. Folytatódnak a harcok Szarajevó/Belgrád. Tegnap hajnalban is folyta­tódtak a szerb-muzulmán harcok Eszak-Boszniában. Az ENSZ-békefenntartók szóvivője szerint a szem­ben álló felek Brckótól délre és az Ozren-hegy- ségben lőtték egymás állá­sait Eric Chaperon azt is elmondta, hogy két szerb nehézfegyvert láttak a Sza­rajevó környéki tilalmi övezetben. A szóvivő sze­rint egyelőre nem lehet tudni, hogy honnan érke­zett a 30, illetve 75 milli­méteres löveg. Csütörtö­kön elutazott Belgrádból Andrej Kozirev orosz kül­ügyminiszter. Elutazása előtt adott nyilatkozatában az orosz politikus kijelen­tette: a Belgrádban elért legfőbb eredmény az volt, hogy Slobodan Milosevic szerb elnök nem mondott „nemet” az elképzelésekre. Gyilkosság Algériában Róma. Meggyilkoltak hét olaszt az algériai Dzsi- dzselli kikötővárosban, Algírtól keletre. Az ANSA olasz hírügynökség csütör­töki jelentése szerint felte­hetőleg terrortámadás ál­dozatai lettek. Az olasz külügyminisztériumban egyelőre nem tudták meg­erősíteni a hírt. További részleteket a hírügynökség nem közölt. Államtitkári székátadás a Földművelésügyi Minisztériumban Folyamatosság az agrárágazat érdekében A nagyvilágban történt Feszült helyzet Kolozsvárott Elkezdték az ásatásokat a főtéren A kormányváltás európai módon való megvalósítását kí­vánta példázni Medgyasszay László és a Felső-Jászságban képviselői mandátumot szerzett Kis Zoltán azzal, hogy együtt tartottak tegnap sajtótájékozta­tót. Míg előbbi a Földművelés- ügyi Minisztérium távozó poli­tikai államtitkáraként adott tá­jékoztatást a hivatalba lépése óta eltelt több mint egy évről, utóbbi - e poszt biztos váromá­nyosa - a jövőbeni feladatokról szólt. Abban egyetértés mutat­kozott, hogy folyamatossá kell tenni az agrárágazat irányítását, hiszen ez az ágazat a politikai csatározásokat nem bírja. A tárca által folyósított tá­mogatások felhasználásának el­lenőrzését hatékonyabban, szi­gorúbban és következetesen kell végrehajtani - mondotta Kis Zoltán. A távozó Medgyasszay László egyik legfontosabb elért eredményének tartja az MFA-támogatás kiterjesztését és az ehhez szükséges pénzösz- szeg megszerzését. Kérdéses azonban, hogy a már elbírált 6000 pályázó megkapja-e az igényelt összeget. Dr. Kis Zol­tán erre vonatkozólag semmi jóval nem biztatott, ugyanis nincs 7 milliárd forint az igé­nyek kielégítésére, ráadásul ma még azt sem tudni, hogy az őszi munkákhoz szükséges 6-6,5 milliárd forintot honnan terem­tik elő. A falugazdász-hálózatról a politikai államtitkári poszt vá­rományosa pozitívan nyilatko­zott, s megnyugtatta az e mun­kakörben tevékenykedőket, hogy személyi tisztogatásokra nem kerül sor. A jövőben azon­ban a megyékben felálló agrár­kamarák fennhatósága alá kerül a falugazdász-hálózat, s e vá­lasztott testületek döntenek majd arról, hogy kit kívánnak ilyen feladatokkal megbízni. Egyébként maga a hálózat nem kapott megfelelő jogkört - fej­tette ki dr. Kis Zoltán, ezért fe­lelősségre sem vonhatóak a fa­lugazdászok. Az új kormány programja egyébként olyan tá­mogatási elemeket is tartalmaz a mezőgazdaság szereplői szá­mára, mellyel kiemelten prefe­rálja majd az exportorientált termékek előállítóit. - ez ­Elkezdték tegnap reggel az archeológiái ásatásokat Ko­lozsvárott, a Mátyás-szobor környékén. A város főterére ki­vonult a rendőrség, jelen van az ásatások egyik fő szorgalma­zója, az Erdélyi Történelmi Múzeum igazgatója is. Kolozsvárott a magyar temp­lomokban reggel félreverték a harangokat, a magyarok tilta­kozó akciókra készülnek - érte­sült az MTI. Az RMDSZ kolozsvári tit­kára, Pálffy Zoltán a Magyar Távirati Irodával közölte, hogy a feszültség növekedésével kell számolni a Szamos-parti város­ban. Az MTI bukaresti diplomá­ciai körökből származó értesü­lései szerint Rudas Ernő, Ma­gyarország bukaresti nagykö­vete a román hatóságokhoz for­dult. Az élénk parlamenti élet miatt a román fővárosban csu­pán a külügyi bizottság elnöke tudta a magyar diplomatát fo­gadni. Rudas Ernő szóvá tette a román hatóságok felelősségét a kialakult helyzet miatt. A Romániai Magyar Demok­rata Szövetség Kolozsvárról tegnap arról tájékoztatott, hogy a román rendőrség erőszakosan lépett fel a Fő téren kezdett „ré­gészeti ásatások” miatt tiltako­zókkal szemben. Több mint negyven versenyző IS Angol nyelvi vetélkedő a televízióban Tóth József ügyvezető ismerteti a verseny eredményét Az idén áprilisban közös vál­lalkozásba fogott a PRodukció Kft. és a Szolnoki Városi Tele­vízió, hogy az idegen nyelvek, pontosabban az angol nyelv iránt érdeklődő fiatalok tanu­lási, megmérettetési lehetősé­geit bővítsék. A nyolc héten át tartó vetélkedő kérdéseit Gáspár Ferenc, a Kereskedelmi és Gaz­dasági Főiskola tanára állította össze. > A városi televízió képújságá­ban hetente megjelenő felada­tokra több mint negyven iskolás küldte el a megfejtéseket. Az angol nyelvi vetélkedő harmadik helyén Kiss Andrea végzett, aki az idegen nyelvű könyvesbolt háromezer forint értékű könyvutalványát Vehette át. A második Horváth Julianna lett, ő a Holiday Tours ötezer forintos nyelvtanfolyamát nyerte. Az első helyezett pedig Orbán Gábor lett, ő nyerte a Pe­likán Tours fődíját, egy egyhe­tes londoni utazást. A verseny különdíját Papp Márton kapta a Solamitól, a cég a verseny legif­jabb versenyzőjének ajánlotta fel ajándékát. A PRodukció Kft. és a SZTV szeptembertől ismét szeretné megrendezni a nagy sikerű vetélkedőt, amelyben a döntő a képernyő nyilvánossága előtt zajlana. Újabb sikeres rendőri akció a meggyesben (Folytatás az 1. oldalról) jat igyekezett elkaparni orrával a porszáraz homokban. A mostoha körülmények el­lenére sem panaszkodtak a „la­kók”. „Van itt egy tál, még mo­sakodni is lehet” - adták tud­tomra olyan hangsúllyal, mintha valami ellenük felhozott koholt vád ellen védekeznének. A „begyűjtött” kilenc ma­gába roskadt embert a rendőr­ségi járművekben „szétszortí- rozták”, majd irány Szolnok, a főkapitányság épülete. A folyo­són üldögélve aztán a jegyző­könyvek felvételénél ki-ki bé­kében várt sorára.- Tudja, hogy most mi fog történni magukkal? - kezdtem kérdezősködni.- Gondolom, megvernek bennünket - válaszolta vállát vonogatva egy idősebb férfi. - Otthon és itt Magyarországon is üldöznek minket. Én és a fe­leségem nyugdíjasak vagyunk, így Romániában nem vállalha­tunk munkát. Nem vagyunk tisztában az itteni törvényekkel. Ha tudtam volna, hogy ez lesz velünk, biztosan nem csináltam volna ezt.- Csak annyi történik, hogy a jogtalan munkavállalás miatt valószínűleg mindannyiukat ki­utasítják az országból.- Akkor hazamegyünk, de így is megérte. Jártunk legalább itt is. Beszélgetőtársam a munka­adóját illető kérdések elől igyekezett következetesen ki­térni. Arról, hogyan ismerked­tek meg vele, szemérmesen hallgatott, pontosabban ezzel kapcsolatban egy kevésbé élet­szerű „régi barátság” történetet adott elő. A kilenc külföldi sorsa ezút­tal is gyorsan rendeződött. Rö­vid magyarországi látogatásuk kiutasítással végződött. A munkaadóval szemben a munkaügyi ellenőrök „járnak el”. Részben saját hatáskörben, részben pedig más hatóságok - APEH, társadalombiztosítás - értesítésével teszik ezt. A meggy lassan leérik, a ti- szajenői gyümölcsös is talán el­néptelenedik végre. Az ellenőrzők így újabb „va­dászterület” után nézhetnek. Most a barack szezonja köze­leg. H. Gy. PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA Több mint tízezren óvták Varsóban Példátlan biztonsági intézkedések Clinton védelmére Tilos volt kinyitni az ablakokat Az amerikai elnöki utazá­soknál szokásos, de a lengye­lek számára egyáltalán nem megszokott biztonsági intéz­kedések közepette került sor Bili Clinton szerda délutántól csütörtök estig tartó varsói lá­togatására. Valamennyi úton és azok mellékutcáin, ahol az elnöki kocsisor elhaladt, már öt napja tilos volt gépkocsival nemcsak a parkolás, de a megállás is — az utasítást megszegő járműveket azon­nal elszállították. Természe­tesen a kocsisor áthaladásá­nak idejére az érintett utakat lezárták. Mivel az elnök a város- központban s annak is egyik legforgalmasabb főútvona­lán, a Marriott Szállóban la­kott, s tárgyalásainak színhe­lyei a belvárosban voltak, a rendőrség példátlan közleke­dési zűrzavarra számított. Ezt súlyosbította az is, hogy biztonsági okokból nem hozták előre nyilvánosságra, melyik út mikor lesz lezárva s hogy a tömegközlekedési eszközöket milyen útvona­lakra terelik át. Az amerikai titkosszolgálat emberein kívül több mint tíz­ezer rendőr, detektív és kormányőr gondoskodott Clinton biztonságáról. Amerre az elnök elhaladt az ott lakóknak tilos volt kinyit­niuk ablakaikat, helikopterek és repülőgépek nem repülhet­tek át Varsó fölött. A háztetőkön mesterlövé­szek helyezkedtek el, a csa­tornákat pedig tűzszerészek járták, hogy onnan se lehes­sen bombamerénylettel kísér­letezni. Az elnök páncélozott li­muzinjában ugyan közönsé­ges fegyverrel nemigen lehet kárt tenni, mégis szigorú ti­tok, hogy a konvojban ha­ladó, egyforma autók melyi­kében foglalt helyet Clinton. Személyes védelmének leg­belső gyűrűjét saját testőr­sége adta. A második gyűrűt a lengyel kormányőrség, a harmadikat pedig a antiterro- rista kommandó emberei ké­pezték. Barabás T. János Megadásról tárgyal Dél-Jemen? Az Egyesült Államok közve­títésével alkudozások folynak Észak-Jemen és Dél-Jemen kö­zött a déli vezetők megadásáról - közölte szerdán este a QNA qatari hivatalos hírügynökség, mely egy New York-i jemeni tisztségviselőre hivatkozva hoz­zátette: Washington a két féllel azt vizsgálja, hogyan távozhat­nának a vezetők Ádenből a to­vábbi vérontás elkerülése vé­gett. Dél-jemeni politikai források a Reuterrel ugyancsak azt közöl­ték, hogy az elszakadni kívánó Dél-Jemen Áden megadásáról próbál tárgyalni, miközben még ellenőrzése alatt tartja az észa­kiak által ostromlott város egyes részeit. A brit hírügynökségnek nyi­latkozó források szerint a város feladásáról szóló tárgyalásokon szó volna arról, hogy a déli ve­zetők - akik közül néhányat az északiak árulónak tartanak - vagy elhagyhassák Jement, vagy garanciákat biztosítsanak a számukra tartózkodásuk esetén. Arafat-Peresz találkozó Tegnapra virradó éjszaka újabb találkozóra került sor a francia fővárosban Jasszer Ara­fat, a PFSZ vezetője, illetve Si­mon Peresz izraeli külügymi­niszter között. A két politikus, valamint Jichak Rabin kor­mányfő - aki most nem vett részt az eszmecserén - már szerdán is megbeszélést folyta­tott egymással, kihasználva, hogy mindhárman Párizsba ér­keztek az UNESCO békedíjá­nak átvételére. A két és fél órás éjszakai találkozó után mindkét politikus elégedetten nyilatko­zott a tárgyalásokról, de nem voltak hajlandóak részletekbe menni. Peresz mindenesetre kö­zölte: megállapodásra jutottak arról, hogy miként kell meg­kezdeni a palesztin autonómia­megállapodás második szaka­szának végrehajtását, s a részle­tek kidolgozására bizottságot hoztak létre. • Mekkora nálunk az ózonveszély? Föltámadnak a keletnémet posztkommunisták? • Hogyan bánnak a fogyatékos gyermekekkel? • Vízmű és csatornázás koncesszióban? ...egyszerűen minden

Next

/
Oldalképek
Tartalom