Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-05 / 156. szám
1994. július 5., kedd 5 Körkép Öreg bikák vészhelyzetben Az orvvadászoknak még könnyű Nem hivatalos vélemények szerint az orvvadászok évente 10-30 százalékát ejtik el a „levadászható” állatoknak. Ha azt nézzük, hogy mezei nyúlból „hivatalosan” 127 400 darabot ejtettek el a tavalyi évben, fácánból pedig több mint félmilliót, akkor az orvlövészek sem panaszkodhattak 1993-ban. Vészhelyzetben a vadgazdálkodás? Mint az alábbiakban kiderül, ez így túlzás, de az öreg bikákat és más különlegesen értékes állatokat igenis van miért félteni. Munkatársunk a Földművelésügyi Minisztériumban Vajai László főosztályvezetőt kérdezte a vadállomány változásáról és arról, hogyan lehet megvédeni a vadállományt. Ez persze egyzersmind egy másik kérdést is felvet: hogyan lehet hatékonyan harcolni az orvvadászok ellen olyan körülmények közt, amikor az orvvadászat az érvényben lévő rendelkezések értelmében nem bűn- cselekménynek, csupán szabálysértésnek minősül?- Szó sincs vészhelyzetről - mondja Vajai László, a vadászati osztály főosztályvezetője. Mint kiderült, néhány régióban még ma is a kívánatosnál nagyobb a nagyvadállomány, ezért van az úgynevezett „állo- mányapasztási” program. A baj csak az, hogy gazdasági okok miatt a gímszarvasok közül például főleg a legöregebb, a legértékesebb bikákat lövik ki. Hiszen egy-egy tízkilós trófeáért tizenötezer márkát is fizet a külföldi turista. Veszélyes dolog ez: néhány év múlva az öreg bikák, a legértékesebb trófeák hordozói, egyszerűen elfogyhatnak. Az orvvadászokat nem szabad lebecsülni, de örvendetes tény, hogy egyre nő a felderített esetek száma. És ez a helyi ön- kormányzatok, a rendőrség és a vadászatra jogosultak közötti egyre szorosabb együttműködésnek köszönhető. Ugyanis már nemcsak egyedül a hivatásos vadászok ellenőrzik a vadászterületet, hanem a rendőrökkel együtt járőröznek. Figyelik a „gazdátlan” lövéseket, és szükség esetén „kéznél” van a hatósági segítség.- A gondok 1990-ben kezdődtek, mikor egy jogszabály módosítása során a vadőrök elvesztették a hivatalos személynek járó jogi védelmet, ami iga- zoltatási, előállítási jogosítványokkal járt együtt - mondja a főosztályvezető. - Ráadásul büntethetőség sem egyértelmű, pontosabban van egy kis joghézag, melynek betöltésére a tavaszi Btk.-módosítás alkalmából javaslatot nyújtottak be a minisztériumból az orvvadászat szankcionálására, ez azonban a módosított törvénybe nem került bele. így jelenleg a tízezer forint alatti érték eltulajdonítása (az orv vadászat lopás!) csak szabálysértésnek minősül. Igaz, ha nincs az illetőnek fegyverviselési engedélye, akkor a határérték alatti vadászat ugyanúgy büntetőeljárást von maga után, mint a tízezer forint fölötti. A 47 ezer hazai sportvadásznak van ugyan engedélye, de vadászati szabálysértés esetén 1-5 évre bevonhatják az illető vadászjegyét, ez azt jelenti, hogy ez idő alatt nem vadászhat, és a büntetés lejárta után újból vadászvizsgát kell tennie. Még agy tapsifüles elejtése esetén is, „aki” pedig csak 4 ezer forintot ér.- A vadgazdálkodás nem profitorientált ágazat, de sok közvetett haszonnal jár, és - eltartja magát. Ez pedig nagy szó manapság - mondja a főosztályvezető. A minisztériumban, az országos kép alapján úgy látják: a közvetett haszon a nyugati bérvadászok tőkebefektetéseiben realizálódik, hiszen a drága felszerelést és a trófeákat csak az amúgy is vastagabb pénztárcájú vállalkozóréteg tudja megfizetni. A vadászterületek bevétele már négy éve 4 milliárd forint fölött van, annak ellenére, hogy évente ötszáz-nyolcszáz fővel csökken a hazánkba érkező bérvadászok száma. A csökkenést a főosztályvezető véleménye szerint meg lehet majd állítani, hiszen az átmeneti állapot kialakulásában döntő szerepet játszottak a volt szocialista országokban újonnan megnyílt vadászati lehetőségek. Ezek - persze lehet, hogy csak ideiglenesen - mostanában sok pénzes turistát csábítottak olyan, korábban hozzáférhetetlen vadászterületekre, mint például a Kárpátok: öt éve még csak Ceausescu lőhette a medvét, ma már akárki megteheti, ráadásul néha olcsóbban, mint mondjuk nálunk a dámszarvast. A magyarok hímeve, a jól képzett szakmai személyzet és a balkáni országoknál sokkal fejlettebb infrastruktúra azonban visszaállíthatja a korábbi arányt. Egyébként a tavalyi évben még így is a 23 500 külföldi ejtette el az összes terítékből a trófeás gímszarvas- és dámszarvasbikák 63, illetve 73 százalékát, 42 800 vaddisznó 30, a 127 ezer nyúl 74 és a félmillió fácán 52 százalékát. És hogy mi lesz az orvvadászokkal? Az október elsején életbe lépő új rendőrségi törvény és a közeljövőben várható új vadászati törvény remélhetőleg megnehezíti az ő munkájukat is. Gáspár Ferenc (Atlantic) Dániai jegyzetlapok 1. Ahol a levegőbe is ritkán lő a rendőrség A kecskeméti Dán Intézet és a Magyar Népfőiskolái Társaság szervezésében negyven művelődési és felnőttoktatási szakember utazhatott Dániába. Úti céljuk a skivei Európa Népfőiskola volt, ahol kéthetes szakmai program keretében tanulmányozhatták a dán társadalmat és demokráciát. Az út anyagi feltételeit a dán parlament „Demokráciáért” Alapítványa finanszírozta. A csoportnak a JNSZ Megyei Népfőiskolái Társaságból is voltak tagjai. Közülünk még igen kevesen jártak Dániában, ezért mindannyiunk számára óriási élményt jelentett az ismerkedés. Dánia kis ország, fele akkora területen fekszik, mint Magyarország, lélekszáma is fele a mien- kének. Éghajlata északi fekvésű, szinte mindennapos az eső. Az 500 szigetre aprózott ország jórészt az Alföldre emlékeztet. A gondosan művelt sík mezőket, az erdős ligeteket csak néha övezik kisebb dombok, hegyeket szemünk hiába keres, az ország legmagasabb pontja 170 méter. „Magasságélményt” az ország minden táján látható, hatalmas szélmalmok és a jellegzetes fehér falú templomok jelentenek az átutazónak, melyek egyben a dán táj sajátos hangulatát is adják. A hosszan elnyúló fjordok szerteágazó öblei kedves, hangulatos halászfalvakat és hatalmas kikötőket rejtegetnek. Az Északi-tenger homokos partjait valaki találóan a hideg, naptalan Szaharához hasonlította, amely néha úgy morog és hullámzik, mint a tenger. Dánia Európa egyik leggazdagabb országa, ahol a GDP, a nemzeti össztermék tízszer akkora, mint Magyarországon. Általános a jólét, a gyermekhalandóság alig kimutatható, és az emberek hosszú ideig élnek. Kitűnő a nyugdíjrendszer, és a szociális biztonság is irigylésre méltó. Dánia az az ország, ahol Európa, de az is lehet, hogy a világ legnagyobb adóját fizetik a polgárok, ennek ellenére a társadalom középpontjában az EMBER áll. Dániában irigylésre méltó a közbiztonság. Állítólag száz év alatt egyszer vagy kétszer lőtt a rendőrség, akkor is a levegőbe. Izgalmas az az ország, ahol az időjárásról többet beszélnek az emberek, mint a politikáról; ahol a munkanélküliség csöppet sem komoly dolog, mivel az ilyen sorsra jutó hét évig kapja a fizetése 95 százalékát; ahol a legnagyobb szeletet a szociális minisztérium kapja az állami büdzséből, ezt követi a munkaügy és az oktatásügy. A helyi önkormányzatok a szociális problémák megoldását tartják a legfontosabb területnek. Mitől, ha nem ettől jóléti állam Dánia! Mit tudtunk eddig a dánokról? Közhelyeket... Ezek közül az egyik, hogy a dánok a vikingek utódai. Vendéglátóink rögtön helyére teszik a dolgokat, ugyanis a viking folytonosság nem csupán dán jellegzetesség, legalább annyira norvég. Amikor a viking ősökről, a viking múltról faggatjuk Christian Lund Jepsent, a skivei-népfőiskola igazgatóját, derűsen jegyzi meg: Spanyolországba kellett utaznia, hogy megtudja, kik is voltak valójában a vikingek. Turistaként, behúzott nyakkal, megtépázott büszkeséggel hallgatta az idegenvezető rémtörténeteit a vikingek hajdani, hírhedtté vált kalandozásairól. Mi, magyarok, Augsburg környékén nem ugyanígy tennénk? A vikingek a IX. században hajókon és szárazföldön messze földre elkalandoztak, kifosztották Nyugat- és Dél-Eu- rópát. A kései utódok mára eléggé megszelídültek. Békés természetűek és tisztes szándékúak. Hihetetlennek tűnik számunkra, de régen fordult elő, hogy valakit leütöttek és kiraboltak. A kereskedők őrizetlenül kínálják portékáikat az üzletek előtt, az uszodák öltözőiben a fogason is szabadon hagyják a látogatók a ruháikat és egyéb értéktárgyaikat. Ez a természetesség számunkra meghökkentően zavarba ejtő. Minden a bizalomra és az emberek magasabbrendű erkölcsiségére épül. A hangulatos, földszintes kertes házakból álló településeken sövények, gondozott virágágyások és bokrok jelzik a telekhatárt. Nyoma sincs kerítésnek, nincs mitől és kitől tartani. Ezt az egész országra jellemző idilli állapotot, az irigylésre méltó közbiztonságot egyre inkább múlt időben emlegetik azokon a településeken, ahol menekülttáborokat állítottak fel. A dánok hálátlanságról panaszkodnak. (Folytatjuk) Öllé Katalin Önellátó homokiak Tiszakürtön Húsz sátor van, amelyeket felkelés után illik rendbe tenni Ott, ahol az ég a földet éri, a világ végén, a Holt-Tisza egyik festői részén, Nagyrév külterületén keskeny, hosszú, behemót fákkal övezett tábor nyújtózkodik a víz partján. Egyfelől közelíthető meg, de a bejáratot szerfölött fondorlatos eb őrzi. Befelé jövet azt se mondja, hogy állj arrébb, csak éppen kimenni nem lehet tőle. Különösen így van ez, ha leszáll az est. Itt, a tiszakürti nevelőotthon táborában múlatja az időt harmincegy homoki diák, hét nevelő kíséretében. Székely László és Kremm Gábor tanár urak vezetésével egy hetet töl- i tedek 4 vadíegényes kör- ' * nyezetben. Tizenhat kilométerre a szülőfalű, és a pihenés, a horgászat, a foci, a fürdés számít fő programnak. Meg a bicajozás, hiszen mindenkinek van kerékpárja. Éjszaka a harapós négylábún kívül őrség óvja az alvók nyugalmát. Az ebédet hordják, a reggelit meg a vacsorát pedig maguk állítják elő. Olyan módon például, hogy pecáznak a gyerekek, és a horogra Úszómellénnyel lehet lubickolni, hiszen a víz három méter mély akadtak a kondértíán végzik. Hogy néhány napot eltölthessen itt a harminc-egynéhány ember, ebben segített a homoki sporthor- gász-egyesület, a megyei horgászszövetség is. Esténként pedig jönnek a szülők, megnézni táborozó, kikapcsolódó csemetéiket. A jelszó megszületett: jövőre ugyanitt, ugyanezzel a gárdával. D. Sz. M. (Fotó: Mészáros) Egy dekát sem hízott Beszélgetés Pécsi Ildikóval Mitől nem fogytam le ... és mitől fogytam le? - kérdezi, adja hírül népszerű könyvében Pécsi Ildikó. És most majdnem lebukott! Kollégánk Kecskeméten - ahol egyébként boldog színházi éveket is töltött egykoron - találkozott a művésznővel, aki fellépés előtt két szép termetes, szalámis, sajtos szendvicset akart elfogyasztani. *..-Hogy is van ez? Korpát kellene ennie hagymával és céklával. Nemdebár?- Igaza van! Nézze csak, íme, egy mozdulattal magának adom a sonkaszeleteket. Valamit azonban ennem kell, hiszen reggel jöttem el otthonról, és majd csak éjjel érkezem haza. A könyvem sikeres, és féken tart. Nem tudom magam elengedni, hogy ötven zsíros kenyeret felfaljak, mert mindig rám szól valaki, mint most ön, jobban tenném, ha a korpánál maradnék. Ennek következtében van esélyem, hogy megtartom a súlyomat.- Tegye a szívére a kezét: nem szedett vissza egy dekát sem?- Nem.- Borzasztó! Hogyan tudja megenni a rozmaringgal párolt tököt, a szezámmagos fótt tésztát, az almás sárgarépát?- Igazán megkóstolhatná egyszer, és akkor nem kellene megkérdeznie... A legnagyobb felháborodást egyébként a hideg vízzel feldúsított feketekávém okozta. Én pedig már másképpen nem is tudnám meginni. Olyan, mint egy üdítőital. A gyógyteáimat sem tudnám hanyagolni. Nem szeretném elkiabálni, de azóta kutya bajom.- Úgy tudom, újabb könyvet írt. Mikor olvashatjuk?- Készen van a mesekönyvem, kiadó után loholok. Illetve loholnék, de nem sok időm van ilyesmire. Tudja, a gyerekek olyan szépeket mondanak, csak egy idő után felnőnek. Kedvenc fiam, Csaba, például egy hóeséskor így szólt hozzám: „Nézd, édesanya, milyen szépen szitál az égi pék!” Újra fel- idéződtek bennem a régi emlékek, és sorban megszülettek a meséim.- Képviselő asszony lett?- Sokan megkérdezték, miért nem maradok meg inkább színésznek. Erre azt tudom felelni, hogy például a kecskeméti időszakomban valószínűleg nem szálltam volna be a politikai ringbe. Amíg színészt próbáló feladatokkal halmoztak el, nem kacsingat az ember másfelé. Nem így van ez mostanában. Rájöttem: eljutottam egy olyan korba, amikor más dolgok is érdekelhetnek. Egyébként szak- szervezeti ősmúltam már van, több mint tíz éve vagyok elnökségi tag. Tudom, most más és sokkal nehezebb lesz. Azt remélem, a legtöbben megőrzik emberségüket, hiszen rettenetesen fontos a békesség ebben a forrongó világban. A tisztességes harcok, rivalizálások híve vagyok. Ellenfélnek tekinthetjük egymást, de ellenségnek nem.- A népszerű embereknek könnyebb bejutniuk a parlamentbe? Ha igen, azután kemény munkára számíthatnak?- Most aztán megsértődnek rám a képviselők: szerintem a színészek keményebben dolgoznak. Amit mi csinálunk, az nem embernek való. Attól tehát nem félek, hogy még ennél is több munka szakad a nyakamba. Tudja, mi a meglátásom? Most, hogy viszonylag sok művész, köztük színész akar politizálni, a szakmával lehetnek nagy bajok. Valamiért megszűnt a varázs. A segítés, a hullámvölgyből való kisegítés fontosabbnak tűnik. Jó lenne újra több áldozatot hozni a színészetért, ami persze kissé ellentmondásos, hiszen eleve sok áldozatot követelnek tőlünk. Az biztos, a jobbítás érdekében szólok majd, ha olyan helyzetbe kerülök a kupola alatt.- Milyen ügyekben hadakozna?- Számtalan dologban kellene megoldást találni. Régóta harcolunk például a szakmai nyugdíjért. Nekünk semmi nem jár, legfeljebb csak a szánk. Nekem is vágyálmom a tanítás. Jó lenne, ha az egyetemmé vált színművészetin tanári diplomát is adnának, és ezzel a jövő biztosítékáról gondoskodhatnánk.-Addig beszéltetem, hogy véletlenül se tudjon a szendvicsébe harapni. Hogyan látja a jövőjét?- Erre még korai lenne válaszolnom. Összeegyeztethetőnek tartom a színészetet a képvise- lősködéssel. Ez azért még a közeljövő dilemmája. Addig inkább elmesélem magának, hogy mitől fogytam le...-Hallgatom... Borzák Tibor
