Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-29 / 177. szám

1994. július 29., péntek Nyugdíjasok fóruma 5 ü íme: kedves Marikám Nagybányai vendégeink A csoportkép szombaton ko­rán reggel készült, a Pelikán Szállónál várakozó autóbusz előtt. Nemcsak a Nagybányai Magyar Nyugdíjasklub hozzánk érkezett negyvenkét tagja lát­ható rajta, hanem azok a szol­noki nyugdíjasok is, akik a kul­turális egyesület felhívására szíves házigazdái voltak három napon át a baráti, testvéri kül­döttségnek. A mieink már jártak Nagybányán, s ez a mostani lá­togatás sem az utolsó lesz a két nyugdíjasközösség életében. A házigazda, a programok szerve­zője Ferenc Tiborné igyekezett emlékezetessé tenni ezt a három napot, ami igazság szerint va­lamivel több is volt. A nagybá­nyaiak ugyanis már csütörtökön délután a megyébe érkeztek. Először Kenderesen álltak meg, ahol a helyi nyugdíjasklub tag­jai várták őket, ismerkedésre, s ismertetésre. Nem véletlen, hogy elkísérték vendégeiket a temetőbe, vitéz nagybányai Horthy Miklós családi síremlé­kéhez. Pénteken először a városhá­zán jártak, ahol Lengyel Györ­gyi alpolgármester fogadta őket, s tájékoztatta a megyeszékhely­ről. Jártak a művésztelepen (a nagybányai és a szolnoki mű­vésztelep is „rokoni szálakkal” kötődik egymáshoz), s megte­kintették a megyeházát, ahol dr. Sebők György és Boda Ferenc nyugdíjasok kalauzolták őket. Délután a galéria következett, majd sétahajózás Tiszapüspö- kiig a Tiszán. Szombaton Kecs­Lepencen strandoltak A jászsági vöröskeresztes szervezetnek van egy nyugdíjas­klubja, mely a vöröskeresztes aktivistákat tömöríti. Rendszere­sen járnak kirándulni az ország különböző tájaira. Néhány napja a Dunakanyarba látogatott el 45 klubtag. A budai hegy egy szép barlangját, a szemlőhegyit néz­ték meg először. Ezután a lepen- ctei strandon fürdőztök, amely csodálatos környezetben van. Ám nemcsak a dunakanyar cso­dálatos látványa, hanem a strand kellemes vize is élményt jelen­tett. A visszaút során Rákoske­resztúron is megálltak. Felkeres­ték a 301 -es parcellában elteme­tett nagyjainkat. A klubtagok már az őszi ki­rándulást tervezik. Szóba került Aggtelek vagy Ópusztaszer. Kí­váncsiak lennének, áll-e már a Feszty-körkép. A szeptemberi kirándulás tehát a megvalósulás útján halad. A klub rendszeres programjá­ban szerepel a mindenki neve napja, melyet októberben szok­tak megrendezni. Itt' tulajdon­képpen minden klubtag ünne­pelt, hisz egy alkalommal mind­nyájuk névnapját megünneplik. A karácsonyi ünnepségen is ők a főszereplők, hisz a Vöröskereszt gondoskodik arról, hogy a klub­tagok számára ez is kellemesen teljen. A kézbesítés kiváló! Az előfizető elismerése kémét, Cegléd, Lakitelek, Tisza- kürt és Martfű nevezetességei­vel és nyugdíjasaival találkoz­tak kirándulásukon (indulás előtt készült fotónk), és vasár­nap, némi szabad program után már búcsúztak is. Volt, aki azt mondta, örül, hogy megérte ezt a kirándulást, az ismerkedést. Mások ígérték, a fél éve alakult nagybányai klub hűséges lesz szolnoki barátaihoz. Az bizo­nyos: végig jó hangulatban, s a nagy kánikula ellenére is kitar­tóan fedezték fel maguknak a tájat, a városokat és embereit a Nagybányáról érkezett vendé­gek. És a jó hangulatért nem­csak a kulturális egyesületet, hanem azokat a tagjait is dicsé­ret illeti, akik szállást, vendég­szeretetet adtak három napon át. Szolnokiak szóltak- méghozzá városközpont­ban lakó idős emberek. Panasz­kodnak a kerekesekre - már­mint a biciklisekre. Az utóbbi időben mintha szabad lenne a város szívében a gyalogjárókon kerékpározni. Az idős emberek azt mond­ják, száguldozás ez, többnyire cikázás a gyalogosok mellett, akik között sok az öreg ember, a bizonytalan járású, amúgy is szédelgős. Ha még utcára lépé­sétől minden pillanatban arra is figyelnie kell, mikor jönnek vele szemben, háta mögül, ol­dalról száguldó biciklisták - nos, félhetnek joggal. Mindezt egy, a szolnoki, Kossuth téren július közepén „elcsapott” nyugdíjas nénike mesélte el a szerkesztőnek. Azt mondta, lehet, csak megijedt a mellette elszáguldó kerékpáros­tól, vagy csak a,,szele” érte, az azonban bizonyos, hogy ijedté­ben térdre esett. Szerencsére az idegességen túl nagyobb baja nem lett, bár ki tudja, lehetett volna. Bemutatom: Kedves Marikámat Régi barátja lapunknak a ti- szaföldvári Huszár Károly. Sok éve már, hogy nyugállományba vonult még a hajdani sok ezer munkást foglalkoztató Tisza Cipőgyárból. Kétkezi munkás­ként kereste ő is a kenyerét, de a kétkezi emberek értelmesen, művelten élő jobbik és nagyob­bik feléből való volt világéleté­ben. Most is barátja a szép szó­nak, érdeklődéssel olvas újságot és könyvet, s éjjeliszekrényén verseskötetek sorakoznak. Idéz Adytól és Babitstól, szereti Krúdyt és Arany Jánost, de is­meri a mai költőket, írókat is. Pedig nem volt könnyű az élete. Évtizedekig maga ápolta nagybeteg feleségét, úgy indult munkába - három műszakos volt akkor a gyári részelge -, hogy nyugodtan végigdolgoz­hatta a 8 órát, betege mindent ágyához készítve talált. Már özvegyen él, a városközponthoz közeli csendes kis utcában, s már a magány ellen védekezik könyvekkel, folyóiratokkal.- És az újsággal - teszi hozzá -, s elmondja, hogy sok éven át a Népszava volt mindennapos vendége, az utóbbi években azonban már Néplapot járatott, később Új Néplapot. Kritikus szemmel olvassa el mindennap az újságot, olyannyira, hogy néhányszor már levelet is írt a szerkesztőségnek. Legutóbb vi­tázott a főszerkesztővel.- Az az észrevételem, hogy a Szolnoktól délre fekvő települé­sekről ritkán ír az újság. Ezt ír­tam meg a főszerkesztő úrnak, megkérdeztem azt is, Abony Reggel fél hatkor a ládámban az Új Néplap miért szerepel olyan sűrűn, egész oldalas beszámolókban is, hiszen nem is a megyéhez tartozik. Különben azt szeretem a legjobban az újságban, ami az idén történt: ez a saját terjesz­tés, kézbesítés. Az idős ember­nek kevés alvás kell, korán éb­red. Hát nem győzök csodál­kozni, már reggel fél hatkor a ládámban az Uj Néplap. Azt hi­szem, erre nem lehet mást mo- dani, mint: a terjesztés kiváló! Hűs szobájában, aztán kis vi­rágos kertjében szívesen beszél mindenről, ami élet, ami a vi­lág, s a mi világunk. Látszik, jól értesült hazai életünkben s a vi­lágban is. Talán a rádió meg a tévé mellett ebben az újságnak is van kicsi része. Az érdem az övé: 79 évesen is friss értelmű, érdeklődő ember. Fiatalabb ko­rában sem volt ez másképp. Ismeretes, hogy a Török­szentmiklósi Városi Művelő­dési Központ egy év kihagyás után, az idén ismét meghirdette a nyugdíjasok Ki mit tud?-ját. Az eddig ötször megrendezett vetélkedő elé nem merjük már leírni, amit eddig, mármint azt, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyei - ugyanis már 1992-ben is érkezett versenyző a szom­szédos Pest megyéből, most pe­dig, még a jelentkezési határidő lejárta előtt, máris bejelentették részvételüket horti és püspökla­dányi nyugdíjasok is. Július végén már tömérdek borítékról összegzi az eddig be­érkezett versenyzőket Sülye Ká­roly né, a kezdeményezés elindí- tója.- Százharminc műsorszám­mal, körülbelül hatszáz résztve­vővel számolok most, de au­gusztus végéig nem zárjuk le a határidőt. Egyre több a csopor­tos fellépők száma például csak énekkar tizenhat várható a ver­senyre. Ráadásul máris nagy az ér­deklődés a legújabb kategória, a családok nemzetközi éve al­kalmából meghirdetett „Együtt az unokákkal” fellépés lehető­sége. Nem gondoltuk rosszul, sokan családdal lépnek majd az elődöntők s a döntő színpadára.- Mikor kezdődik az idei ver­sengés?- Az időskorúak világnapján, október elsején tartjuk a már megszokott helységekben - Ci­bakházán. Karcagon, Jászapáti­ban, Mezőtúron és Török- szentmiklóson az elődöntőket, hogy minél kevesebbet utazza­nak az idős emberek. A döntőt október 15-én rendezzük meg, itt a szokásos helyen, a művelő­dési központban.- Szervezik már a zsűrit is?- Igen, és nagy örömünkre szolgál, hogy az országos hírű nyugdíjas-szervezet híres veze­tője, Knoll István vállalta a zsűri elnökének szerepét. Az 1988-ban először meg­rendezett Ki mit tud? sikerét ma már senki nem vitatja. Az öt év alatt hatszázkilencvenkettő műsorszámot mutattak be a ver­senyzők, s megmondani is ne­héz lenne, az elődöntők és dön­tők közönsége melyik évben volt a legtöbb. Az bizonyos, nyugdíjasok és családjainak százait mozgósította ez a török­szentmiklósi kezdeményezés, amit immár kétévenként hirdet meg a miklósi művelődési köz­pont. Hogy Sülye Károlyné és „csapata” mekkora munkát vál­lal ezzel magára, most ne firta- suk. A lényeg, közeleg a nagy vetélkedő ideje, tessenek félre­tenni derékfájást, szívpanaszo­kat, kánikulai fáradtságot - ké­szülni kell, próbálni, gyakorolni -, hogy majdan nagyon sokan örömüket leljék a nagy találko­zóban. Ugye mondanunk sem kell, hogy szponzorok változatlanul kerestetnek? A szervezők nem­csak versenyzőket várnak to­vábbra is, hanem nagy szeretet­tel támogatókat, akik pénzzel, ajándékravalóval vagy akár ajándékkal még szebbé, öröm­telibbé és főleg emlékezete­sebbé tehetik a törökszentmik­lósi vetélkedőt, a VI. nyugdíjas Ki mit tud?-ot, amelyre válto­zatlanul lehet még jelentkezni! Sülye Károlyné: - Nagy az érdeklődés a legújabb kategória, az Együtt az unokákkal című iránt Két éve biztosan, de lehet már régebben is, hogy a Nyugdíjasok fórumában rendre megjelenik egy levél, amely Kedves Mari­kám címzéssel sok olvasónak ismerős már. Az olvasó - még a legjobb szándékú, indulatú is - úgy van az ilyen levelekkel, hogy ha mondanák se hinné, a címzett valós, élő személy, s nemcsak az újságíró, ő is ír rendre leveleket az újságírónak. Nos, mielőtt újabb sorozatba fognánk - lehet, meglepetést okozunk -, bemutatjuk a Kedves Marikám címzettjét. Mert a leve­lek neki, hozzá szóltak, még ha olykor mindannyiunk baját-búját foglalták is össze. Jászladányban, a falu szélén áll egy szépen rendben tartott, kertes családi ház. Ebben él Kiss Jenő Béla és felesége, egy falusi nyugdíjas házaspár. Meglehető­sen rég nyugdíjasok már, lassan két unokájuk felnő, ők azonban arról is nevezetesek, hogy szere­tik sorstársaikat, segítenek, ha kell, szeretnek másokért tenni. Marika, a 66 éves kedves, mo­solygós, legalább tíz éve jó isme­rősöm. Egy megyeszékhelyi nyugdíjas-tanácskozáson talál­koztunk először, aztán levelez­tünk. levelezünk mind a mai na­épp tervezgetés közben: ideje már meghívni baráti találkozóra a szomszédos Jászkisér öregjeit. És - ezt eddig nem tudtam - egy minden bajra érzékenyen figyelő ember elismerését is megtapasz­taltam. Marika nemrég kapott levelet a szomszédos község szociális otthonából. Azt írja neki a ve­zető: „Drága jó Marika Néni, ne­kem már olyan sokat tetszett se­gíteni. Bejuttatott olyan elhagya­tott idős embereket ide az ott­honba, akik talán már nem is él­nének, ha nincs Marika Néni, a férjével együtt.” Ebben a mai világban nagyon nehéz embernek lenni és megma­radni. Az én kedves Marikámnak sikerült. Pedig nem kényeztette soha az élet. Hatgyerekes urasági cseléd családjából jött, kora ifjú­ságában, már a háborús években dolgozott, s férjével együtt két keze munkájából - sose másból - jutott el idáig. Szerényen, szépen élnek, bár kettejük nyugdíja nem fölözi sokkal a húszezret - adni még tudnak, s akarnak. Igaz, most örömmel így írta alá leg­utóbbi levelét: Üdvözletét küldi a dinnyecsősz Jenő bácsi és a Kissné Marika.” Viszont: Juliska pig, s olykor - Ki mit tud?-on, klubban - üdvözöltük egymást. így kezdődött a barátságunk, aminek alapján most „leleplezem Marikát”, Kiss Jenő Bélánét Jászladányban. A 10 éves nyug­díjasklub fáradhatatlan és névte­len munkását, nyugdíjas-talál­kozó szervezőjét, rendezőjét és szereplőjét, tömérdek szép vers ihletett szerzőjét, fia, menye, két unokája féltő-szerető édesanyját, nagyanyját. Otthonában jártam a múlt hé­ten, épp egy nappal azután, hogy unoka-nagyszülő találkozót tar­tottak nagy sikerrel Ladányban, s Összeállította: Sóskúti Júlia Fotók: Bíró Tibor és Imre Lajos Elődöntők az időskorúak világnapján Negyven településről jelentkeztek a Ki mit tud?-ra 8 százalék Abban már bizonyosak lehe­tünk, szeptemberben az eddi­ginél nyolc százalékkal több nyugdíjat hoz a postás. Vannak örök kételkedők, ők abban már nem bíznak száz százalékban, hogy év végén, „kis kalács- pénzre”(?) karácsonyra, meg­kapjuk az előző nyolc hónapra kiszámolt havi 8 százalékos emelést is egy összegben. Le­het, utóbb nekik lesz igazuk, ki tudja. Sajnos, erről nincs még or­szággyűlési határozat, csak ar­ról, hogy szeptembertől emel­nek 8 százalékot. A nyugod- tabbak nyugtatgatják társaikat: hogy is várhatnánk el, hogy a még aznap alakult kormány tudja előre, mire lesz lehető­sége? Megígérték, hogy októ­ber 15-ig újra tárgyal az Or­szággyűlés a nyugdíjak emelé­séről, egyébként pedig a vá­lasztások előtt épp a szocialis­ták ígérték meg többször és fennhangon, hogy a nyugdíjak értékállóságát biztosítják. Ugyan tele van már a hócipőnk választások előtti ígérgetések­kel, azért ne veszítsük el remé­nyeinket! Aki figyelt, látta, hal­lotta. hogy érveltek mellettünk, értünk - most július elején a parlamentben. Az a parlamenti vita bizo­nyosan sokaknak nem csak ezért emlékezetes. Mivel nem­rég van nálunk többpárti Or­szággyűlés és koalíciós kor­mány, láthattuk most először, mit, mennyit változtat az em­ber véleményén, ha másik ol­dalán ül a T. Háznak! Évek óta a nyugdíjak emelésének egyik „legszerényebb” szószólója az a Kiss Gyula MDF-es képvi­selő, az előző parlament szoci­ális bizottságának elnöke volt, aki most, ellenzékiként észér­vekkel és szenvedéllyel köve­telte, azonnal határozzon egész évről a Ház. Most már látja és belátja, hogy az infláció legtehetetle­nebb szenvedői a nyugdíjasok, akik többsége, még ha tudna, bírna, se dolgozhatna hol kis többletért, a megélhetéséért. Nos, Kiss doktor-országgyű- lési képviselő úgy látszik, négy év alatt rájött, pártja azért is lett vesztes a második szabad vá­lasztásokon, mert nem azt mondta és tette, amit a válasz­tóknak ígért és amit el is vártak tőle. - Csak megjegyzem, a „kedves unokáinknak” - a Fi­desznek sem javított a népsze­rűségén, hogy nyugdíjemelési vitákban úgy szóltak, ahogyan. Meglátszott a választásokon, mi jár annak, aki 15 millió ma­gyarban gondolkodik, de azt hajlamos felejteni, hogy hatá­rokon belül 3 millió szegény, öreg magyarja is van. Ne legyünk egyoldalúak. Az elmúlt, letűnt parlamenti cik­lusban Csehák Judit szocialista képviselő is nagyobb kritikai éllel szólt a nyugdíjemelések­ről, rendszerint többet javasolt, mint a koalíció. Úgy látszik, el­lenzéki képviselőként - ő ak­kor, Kiss Gyula most - megte­heti ezt az ember. Kormánypár­tiként már kevésbé. A most választott parlament szociális bizottságának elnöke, Csehák Judit tavalyi, tavaly- előtti szenvedélyét otthon felej­tette. Már csak észérvei voltak, magyarázta, a mostani nyolc százalék szeptembertől fontos és megnyugtató, s októberben nem feledkezik meg a kormány az idős emberekről, újból elő­terjeszti az emelés visszamenő- leges lehetőségeit. Majd meglátjuk - szól a leg­több nyugdíjas. És közben számol, hisz júliusban szép csöndesen szinte minden alap­vető élelmiszer, tej, hús, cukor, liszt és lisztesáru emelkedett. És az újságok már írják: lehe­tetlen tovább elodázni a veze­tékes energia áremelését. No- hát, akkor hogy is lesz, mikor lesz értékmegőrző a nyugdíj szegény kis hazánkban? Az ember belátó, tudja, sok a múltbéli adósságunk, rengeteg bajunk van piaccal, privatizáci­óval, termeléssel. Áz időjárás sem nekünk „dolgozik”. Mind­eközben azonban az is világos: rengeteg pénzt „kidobnak” az ablakon - végkielégítésre, túlfi­zetésekre, hm,.,.. erre-arra - ki ne mondjam, mire is. Hát az a 8 százalék, az a leg­nehezebb? És eddig is mindig az volt? Furcsa! S. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom