Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-28 / 176. szám

2 Körkép 1994. július 28., csütörtök ENSZ-katonák szerb fogságban A boszniai szerbek ked­den késő este túszul ejtették a gorazdei ENSZ-segélyal- kalmazottak vezetőjét és két munkatársát. A szerbek állí­tólag egy fogságban lévő szerb családért kívánják el­cserélni túszaikat. Husszein király interjúja Husszein jordán király történelmi interjút adott az izraeli televíziónak, és eb­ben kijelentette, hogy re­ményei szerint a két ország még ez év vége előtt béke- szerződést ír alá. Jordán ki­rály ezelőtt még sohasem nyilatkozott meg az izraeli tévében. Husszein a rövid interjúban a maga és a két nép életében is egyedülálló napnak nevezte a hétfőit, amikor a két ország nyilat­kozatot írt alá a háborúsko­dás beszüntetéséről. Hazatérő menekültek A hét első napjaiban több mint 30 ezer ruandai mene­kült tért vissza hazájába a zaire-i Gomából - jelentette be Ray Wilkinson, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossá­gának szóvivője. Hozzá­tette, hogy sokan nem a hi­vatalos határátlépési pon­toknál hagyják el Zaire-t, hanem elvileg illegálisan lépik át a határt. A ruandai kormány Kigaliban azt is bejelentette, hogy a főváros repülőtere és az ország ösz- szes útja a menekültek megmentésén fáradozó nemzetközi szervezetek rendelkezésére áll. Ünnepség Kubában A nyugati megfigyelők számára meglehetősen vá­ratlanul nem Fidel Castro államfő, hanem öccse és első helyettese, Raul Castro tartotta a beszédet a kubai forradalom kezdetének 41. évfordulója alkalmából tar­tott ünnnepségen. A hallga­tóság első sorában azonban ott ült az első számú kubai vezető is. A szigetország­ban július 26. a legnagyobb ünnepek közé tartozik. 1953-ban ezen napon zajlott le az a katonai barakkok el­leni támadás, amelyet az 1959-es forradalom előfutá­rának tartanak. Emigráló rokonok Nemrégiben Dél-Kore- ába menekültek magas rangú észak-koreai szemé­lyiségek közeli rokonai. Közöttük van Kang Mjong Do, aki Kang Szong Szán miniszterelnök veje. E té­nyeket szerdán hozta nyil­vánosságra a dél-koreai hír­szerzés. A szöuli közlés szerint a kormányfő veje május végén érkezett Dél-Koreába - egy meg nem nevezett országon ke­resztül. A 36 éves Kang ha­zájában egy olyan kereske­delmi vállalatot igazgatott, amely közvetlenül az elnöki palota számára dolgozott. Már az első nap sokan oltották szórajukat Amstel sörfesztivál sok látványossággal Jólesik ebben a nagy melegben egy korsó Amstel sör A holland érdekeltségű Ko­máromi Sörgyár Rt. és a Szi- getker Kft. sörfesztivált rende­zett Szolnokon. A rendezvény tegnap délután kezdődött a vá­rosi művelődési központ előtti parkban, és július 31-ig tart. Minden napra tartogatnak látványosságot. Már szerdán is sok látogatója volt Európa leg­nagyobb sörgyára szomjat oltó termékeinek. A minőségre rábó- lintottak a művelődési ház és a Pelikán Szálloda közötti téren megforduló fogyasztók is. A fesztivál színfoltja a városnak. A város vezetői is meglátogaták a rendezvényt. A Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Hajdú-Bihar, Sza­bolcs-Szatmár megyét össze­fogó kelet-magyarországi háló­zat képviselőitől megtudtuk, hogy a találkozó helyszínére ér­keznek egy kerékpárosverseny résztvevői. Csütörtökön délután négy és öt között áttetsző hő­légballon ereszkedik le a téren, amely egyedülálló az ország­ban. SZ. Z. A nagyvilágban történt Bomba robbant Londonban is A tegnapi összesítés szerint hat könnyű sérültje volt annak az éj­szakai merényletnek, amelyet ismeretlen tettesek követtek el Lon­don északi részén, Finchley kerületben a Balfour Ház ellen, amely 15 zsidó és izraeli szervezetnek ad otthont. Csakúgy, mint kedden az izraeli nagykövetségnél, Finchleyben is autóba rejtett pokolgép robbant, száz méteres körzetben megrongálva az épületeket. Az éjszakai órára tekintettel a belülről jól megerősített, jól védett Balfour Házban csak a biztonsági személyzet tartózkodott. A sérül­tek járókelők és épp arra autózó helyi lakosok voltak. A Balfour Ház főútvonalon van, amely nappal igen forgalmas. Az épületben van a székhelye a Joint Israel Appeal nevű, humanitárius célra adományokat gyűjtő szervezetnek, amely a legnagyobb zsidó jóté­konysági intézmény Nagy-Britanniában, és ott működik a Zsidó Ügynökség izraeli bevándorlást szervező részlege is. Eldred Tabachnik, a nagy-britanniai zsidó szervezetek képviselő­inek elnöke szerdán éberségre szólított, és találkozót kért a brit bel­ügyminisztertől. Tabachnik a zsidó intézmények őrzésének erősíté­séről és arról akar tárgyalni, miként lehetne időben megakadályozni iszlám szélsőségesek beutazását Nagy-Britanniába. Szerdán elégedetlenségét nyilvánította Izrael londoni katonai at- taséje, Azriel Nevo tábornok is. Úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy a nagykövetségi robbanás elég figyelmeztetés lehetett volna a Scot­land Yardnak, és megtehette volna a kellő lépéseket más intézmé­nyek, egyebek közt a Balfour Ház védelmére. Azt mondta, hogy az izraeli nagykövetség és a brit zsidó szervezetek pontos tájékoztatást adtak a rendőrségnek arról, hol képzelhetők el újabb merényletek. - Mi tagadás, ezt elrontották - mondta a tábornok. Brit lapok szerint az izraeli és a brit szakemberek a libanoni Hez­bollah iszlám szervezetet vádolják a merénylettel. (MTI) Rövid távon is magas hozadék Új biztosítási konstrukció Az Agrárkamara már berzenkedik Az élelmiszerek áfa-emeléséről- A fogyasztói árakat érintő egyszázalékos adókulcsemelés is hátrányosan hatna a mezőgaz­dasági és élelmiszer-ipari termé­kekre - nyilatkozta Mészáros Gyula, az Agrárkamara közgaz­dasági igazgatója a tervezett fo­gyasztási és általános forgalmi adó emelésével kapcsolatos hí­rekre utalva. Mint ismeretes, a pénzügyi kormányzat a költség- vetési hiány mérséklésére emelni kívánja a fogyasztási adókat és az általános forgalmi adót úgy, hogy az áfa-kulcsot egységesen 25 százalékban álla­pítaná meg. Az Agrárkamara megítélése szerint az adó oly mértékben emelné az árakat, hogy a terme­lők a saját költségnövekedésüket már nem tudnák érvényesíteni az árakban, hiszen kevesebben tud­nák megvásárolni a megdrágult élelmiszereket, csökkenne a bel­földi kereslet, beszűkülne a piac. Ezért nem értenek egyet azzal, hogy a költségvetés tovább ter­helje az ágazatot és a lakosságot, hiszen már amúgy is számos olyan diszkrimináció van jelen az adópolitikában, amely súlyo­san érinti a hazai mezőgazdasági termelőket. Mészáros Gyula egyébként hiányolja, hogy a koalíciós szer­ződésben nem esett szó a mező- gazdasági kistermelők adómen­tes jövedelemhatárának feleme­léséről. Pedig jó lenne, ha az legalább megközelítené a többi európai országban elfogadott mértéket. Az igazgató szerint a kistermelőket megillető jelenlegi 1 millió forintos adómentesség nevetségesen alacsony összeg, hiszen például a szomszédos Ausztriában 700 ezer schilling, azaz mintegy 7 millió forint a mezőgazdasági kistermelők ár­bevételének adómentessége. Ami pedig a költségvetés vár­ható hasznát illeti? A számítások szerint nem jelentene különö­sebb többletbevételt a kisterme­lők által befizetett személyi jö­vedelemadó, ugyanakkor az adómentes jövedelem határainak megemelése gesztus értékű in­tézkedés lenne, ami jelentősen növelné a termelői kedvet és ez­zel együtt az eladható árualapo­kat is. Ferenczy Europress Emlékkiállítás A szegedi Móra Ferenc Mú­zeum kiállítótermében tegnap megnyílt az egy éve elhunyt szegedi festőművész, Dér Ist­ván emlékkiállítása. Dér István a szintén szegedi Vinkler László tanítványaként szerzett rajztanári diplomát. Alkotásait bemutatta hazai és külföldi tár­latokon, első kiállítását a hód­mezővásárhelyi múzeumban rendezte 1966-ban. Tagja volt a Művészeti Alapnak. (MTI) Minden banki befektetésnél magasabb hozadékot ígérő be­fektetési-biztosítási konstrukció bevezetését jelentették be az ÁB-Aegon Biztosító Rt. pécsi kirendeltségének szerdai sajtó- tájékoztatóján. Az idén ősszel bevezetendő új biztosítási forma rövid távú, alig néhány éves olyan befekte­tés, ami egyben életbiztosítást is tartalmaz. Hozadéka legalább egy-két százalékkal magasabb lesz, mint a legmagasabb banki kamat. Ennek előteremtésére rész­ben azok a vállalkozási formák jelentenek garanciát, amelyek­ben a holland tulajdonban lévő biztosítótársaság részt vesz, biz­tosítéknak tekinthető továbbá a már nemzetközileg is elismert cég vagyoni háttere, s az sem elhanyagolható szempont, kö­zölte Haraszti András befekte­tési vezető, hogy ezt a hozadé­kot nem terheli az egyszeri for­rásadó. A családok éve alkalmából is több újfajta biztosítást vezettek be mind Pécsett, mind a társa­ság többi fiókjánál. Ezek a családok komplex biz­tosításán kívül a gyermekek többoldalú védelmét tűzik ki cé­lul. (MTI) Agócs Andrea elhatározta, hogy befejezi a versenyzést A Tisza-tó szépe másfajta megmérettetésre készül Abony a Pannon GSM hálózatában A TMTO Építési, Szerelési Kft. megkezdte a víztoronynál a rádiótelefon-állomás kiépítését - tudtuk meg Tamás Miklós Ti­bortól, a kft. ügyvezetőjétől. Az állomás a Pannon GSM Rt. hálózatának részeként épül. Külföldi tőke segítségével ké­szül, 900 MHz-es frekvencián működik. A világ legkorsze­rűbb rádiótelefon-hálózata lesz. A kivitelező szerint ha kell, a víztoronyra antennatartó is sze­relhető majd. A tervezett létesítmény bá­zisállomásként működik, ami azt jelenti: erről a helyről fogják adni és venni azokat a rádióje­leket, amelyek a rádiótelefonok összeköttetését biztosítják. Je­lenleg Szolnok és Budapest kö­zött bővül a hálózat. Ha minden rendben megy, nemsokára meg­történhet a beüzemelés. PANORAMA * * PANORAMA * PANORAMA * PANORAMA Megszűnik a horkolás? Megitták... Egy német cég bejelentette: megoldotta azt a problémát, amely éjszakáról éjszakára sok millió hálószoba békéjét megzavarja. E ké­szülék visszaállítja a csendet az ágyban. Egy most közölt közvélemény-kutatás szerint Németországban az asszonyok 37 százaléka mérgelődik partnerének horkolása miatt. A „SnorEx” nevű készülék azonban orvosolja a hölgyek panaszát. A készülék úgy működik, hogy egy mozgatható műanyag billen­tyű enyhe nyomást gyakorol a nyelv hátulsó részére, és ezáltal távol tartja a nyelvet a szájpadlástól. A gyártók szerint a készülék próbája sikeres volt. A horkolásgátlót persze fogtechnikusnak, a szájpadlás- és foglenyomat segítségével, „testreszabottan” kell elkészítenie. Krónikus horkolást hivatalosan 200 ezer férfi esetében állapítot­tak meg. A valóságban ez a szám sokkal nagyobb. A laboratórium­ban az új készülék a megvizsgáltak 50 százalékánál használt. A SnorExet előállító vállalat vezetője, Ralf Überheim már tár­gyalásokat folytat a betegbiztosító pénztárral, hogy az vállalja az 1600 márkába kerülő gyártási költséget. „A horkolást - mondta - már két év óta betegségnek ismerik el.” (MTI) Egy ideje valami nem stim­melt a kávéval a Montana ál­lambeli St. Joseph városka drótgyárában. Külsőre ugyan­olyan szépen gőzölgött, ám az illata már hagyott némi kíván­nivalót maga után, az íze pedig még többet. A vállalat vezetése, hogy megfejtse a rejtélyt, rejtett kamerát szereltetett fel, amely azután fényt is derített min­denre: az egyik munkás rendre a központi nagy kávéskannába enyhített húgyhólyagja feszült­ségén. A rendhagyó „kis dolog­ból” elég nagy lett. A kollégák majdnem összetörték a vétkes vizelő csontjait. (MTI) Volt idő, amikor Agócs And­rea neve jóval kevesebb ember­nek mondott valamit. Egy na­gyon csinos, ám szerény lány élt közöttünk feltűnés nélkül, amíg aztán egyre többet hallhat­tunk róla. Szépségversenyeken itt és ott, kezdve ’92-ben Bé­késcsabán, 4. helyezéstől a Ke- let-Magyarország szépe címig sok mindent elért. Tapsvihar, csillogás, siker. Ezen a nyáron ő lett Abádszalókon a Tisza-tó szépe.- Ez a helyezés mit jelent számodra?- Azért volt fontos, mert ezt szántam az utolsó megmérette­tésnek ezen a vonalon. Ez na­gyon szép zárás volt, és olyan emlék lesz, amit emlegetni fo­gok még az unokámnak is.- Hogyha most lezárod a ver­senyzést, hogyan folytatódik az életed?- Már elvégeztem a Testne­velési Egyetem úszóedzői szak- tanfolyamát, és most mint úszóoktató a tiszaligeti strandon gyerekeket tanítok úszni. Ez nyár végéig tart, szeptembrtől pedig újra tanulni fogok, ugyanis felvettek a Testnevelési Egyetem sportrekreációs sza­kára, oda két évig fogok járni.- Ugye, nem véletlenül kapott ekkora szerepet az életedben a mozgás, a sport?- A tiszaligeti strandon nőt­tem fel - apukám is úszóedző -, 2 és fél évesen már tudtam úszni, sport tagozatos iskolába jártam, ahol szintén úsztam és versenyeztem is. A mozgás ma is fontos az életemben, a Kont­roll Bt. fitnessklubjába járok kondicionálás céljából.- Elég-e ehhez a sportos for­mához a mozgás, a kemény munka?- Figyelnem kell az étkezésre is. A rengeteg gyümölcs, zöld­ség mellett olyan termékek ke­rültek be az étrendembe, ame­lyek rendkívül jól segítik az egészséges életmódra való han- golódást, ezeket a Kontroll Bt.-ben táplálkozástani útmuta­tókkal együtt kaptam meg. Agócs Andrea a királynői trónon — Választottál már? Volt, amikor inkább a sport, aztán a szépség felé fordultál. Kevés kellett volna ahhoz, hogy mond­juk fotómodell vagy manöken légy. Voltál az Új Néplap házi- aszonya is - így most ide szinte „haza" jöttél. Megtaláltad már a célodat, vagy keresgélsz még?- Most, hogy lezártam a szépségversenyeket, a magán­életem rendbetétele lesz újabb kihívás, az eddigiek után egy másik megmérettetés. A kozmetikának, a „szépítés­nek” és a mozgásnak így együtt is jelentős szerepet szánok, mert nemcsak külsőleg, hanem fizi­kálisán is kell formálni az em­bereket, idetartozik az élet­mód-változtatás is, sőt a gyere­kek is, mert gyerektomával és az úszásoktatással is kapcsolat­ban maradok. * A csillogás, a siker - azt mondják - megváltoztatja az embereket. Andrea kitűzött maga elé egy egyszerű célt, amikor elkezdődtek számára a megmérettetések: olyan akart maradni, amilyen azelőtt volt. S aki ismeri, ma azt mondja: meg is maradt olyannak. És ez jól is áll neki.-em­(Fotó: Barna)

Next

/
Oldalképek
Tartalom