Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-26 / 174. szám
1994. július 26., kedd Riport 9 A fegyveres rablás olyan volt, mint a narkó vagy az alkohol, minél többször akarta élvezni Szemtől szemben a rendőrgyilkossal készültem a gyilkosságra, de csak az utolsó pillanatban. Az eredeti terv szerint két oldalról közelítettük volna meg a taxit, és felszólítással, esetleg riasztólövéssel kényszerítettük volna a kísérőket a pénz átadására. A társam azonban nem vállalta a rá eső részt...- Maga viszont vállalta, hogy akkor egyedül támad, és öl...- Pontosan arról van szó, hogy mivel egyedül maradtam, a munka dandárját nekem kellett elvégezni. Ki volt számolva, hogy mennyi időnk van, tudtuk, hogy a pénzkísérőknél fegyver van. Csak egyféleképpen lehetett megoldani a rablást, ha az első pillanatban sakk-matt helyzetet teremtünk. Gyakorlatilag már előző éjszaka eldöntöttem, hogy lőni fogok...- Ennyire keveset jelent magának egy ember élete? Hideg fejjel ki lehet számítani, hogy egyedül van, kevés az ideje, az elsőt fejbe kell lőni, hogy azonnal meghaljon?- ...Sajnos igen...- Volt ideje a fiúnak felfogni, hogy mi történik vele?- Nem, még annyi ideje sem volt, hogy felém nézzen. Gyakorlatilag semmit sem fogott fel az egészből... Se borzalom, se rettenet- Milyen közelről lőtt rá?- Mint ahogy most ülünk, körülbelül fél méterről...- Mit érzett, miközben szétlőtte a fejét egy védtelen embernek?- Igazából nem éreztem se borzalmat, se rettenetét. Teljesen érzelemmentes voltam, hidegen csináltam mindent, hogy minél gyorsabban, terv szerint menjen minden...- Később sem érzett semmit?- De igen, az ő esetében lelki- ismeret-furdalásom volt. Különösen, amikor megtudtam, hogy nem hivatásos pénzkísérő volt, és fegyver sem volt nála. A többi gyilkosság feldolgozása nem okozott gondot, de ez igen...- És azt hogyan élte meg, amikor egy célba lövése alatt két vadász meglepte magukat, és ezért társával mindkettőt megölték?- Az más szituáció volt. Tűzharcba keveredtünk, lövöldöztünk egymásra. Az, hogy meghaltak, abszolút semmi gondot nem jelentett, mintha meg sem történt volna az eset.- Az első - katonatisztként- Hogyan telik mostanában egy napja?- Elég egyhangúan. Ha nincs kihallgatás, olvasni és tornázni szoktam. Most éppen „Stephen King-korszakom” van, nagyon sok a restanciám. Szeretem Shakespeare-t, Hamlettól a III. Richárdig, ha tehetem, egész nap olvasok. Vigyázok a kondimra is, hogy kiegyensúlyozott maradjak. így nem vagyok ideges, nem vagyok feszült, annak ellenére, hogy bekövetkezett a végkifejlet, amire korábban is számítottam.- Mennyi haladékra számított még?- Négyéves volt a „futásom”, de éreztem, hogy túl sok olyan információ lehet a rendőrség birtokában, ami elvezethet hozzánk is. Jó esetben még egy negyedévet adtam volna magunknak.- Hogyan akart védekezni a lebukás ellen?- Illegalitásba akartam vonulni. „Nem a pénz motivált”- Külföldön vagy itthon?- Itthon. Korábban sokat jártam külföldön, de nem tudtam volna ott gyökeret ereszteni, ezért inkább itthon maradtam.- Érdemes ennyi bűncselekményt, rablást, gyilkosságot elkövetni azért, hogy utána bujkáljon?- Tudtam: ha sikerül is elbújnom, utóbb akkor is elfognak. Szeretem volna elkerülni, hogy börtönbe kerüljek. Akkor már inkább tűzharcban lőttek volna agyon az elfogásomkor.- Ez volt a célja?- Nem sürgettem volna, de erre készültem fel.- A bűnözők nem azért szoktak milliókat rabolni, hogy utána bujkáljanak és lelövessék magukat...- Itt válasszuk szét az én indítékaimat a társaimétól. Pénzre szükségem volt nekem is, de elsősorban nem a pénz motivált. Nekem csak arra kellett, hogy kitágíthassam a korlátokat, megvásárolhassam a szabadságot. Negyvenéves vagyok. Bármilyen furcsán hangzik is, úgy érzem, hogy egész életemből az elmúlt öt évben voltam igazán szabad. Engem az életforma motivált, szerettem ezt a közeget, a feszültséget, a kalandot...- Miért lett katonatiszt, ha zavarták a kötöttségek?- A sors fintora, de egyik kötöttségből megmenekültem a másikba. Korán, 19 éves koromban nősültem, hogy önálló életet kezdhessek. Felvettek a pécsi jogi egetemre, de a házasság miatt nem kezdtem el. Az elkerülhetetlen bevonulás miatt jelentkeztem a tiszti főiskolára, és végül megtetszett ez az élet. A katonásdi sosem volt idegen tőlem.- Öt évig volt tüzértiszt. Hogyan jött a váltás?- Hat évig voltam nős, és az évek alatt felhalmozódott bennem a türelmetlenség és a kitörési vágy. A változtatást, a személyes konfliktusokat nem mertem vállalni. Kész helyzetet akartam létrehozni, ahol nem kell magyarázkodni a családnak, a honvédségnek.- Csak nem azt akarja mondani, hogy egy fegyveres rablással akart megmenekülni a honvédségtől és a családjától?- De igen, tulajdonképpen erről van szó...- Miből ered ez az állandó kitörési kényszere? Gyerekkorában konfliktusai voltak szüleivel?- A család elvárásai nagyon sok ponton nem találkoztak az én elképzeléseimmel. Ennek ellenére állandóan meg kellett felelnem a szülői követelményeknek, hiszen apám jogász volt, édesanyám pedagógus. De nem is az elvárásokkal volt gond, hiszen azok nem voltak teljesíthetetlenek, inkább én voltam más. Jelképes, amit most mondok, de fontos lehet. Sokszor megkérdezték, hogy ki a példaképem. Az emberek erre a kérdésre mindig a szituációnak megfelelően, a kérdező szája íze szerint válaszolnak, de nekem bármilyen furcsa is, valójában fiatal kamasz korom óta egy kutya a példaképem. Jack London A vadon szava című könyvében ír Buckról, farkasvért ereiben csői edez- tető kutyáról. A szánhú/ > kutyát mindig hívja a vadon, és végül felébred benne a vad. Hiába húzatják vele a szánt, ez a vadság végül is kitör... Példakép a vad kutya- És ez a vadság magában is megvan?- Igen.- Annyira, hogy embereket ölt meg?- Igen - felsóhajt.- Tudom, hogy ez egy nagyon borzasztó dolog. De sosem arra készültünk, hogy öljünk, nem ez volt a cél...- Javítson ki, ha rosszul tudom, de már a vízműves rablásnál is csőre töltött, felhúzott ka- kasú pisztolyt szegezett a pénz- kísérőkre...- Én olyan alakulatnál voltam tiszt, hogy nem számított, hogy milyen áron, de a feladatot mindenképpen teljesíteni kellett. A stopper beindult, és másodpercre pontosan végre kellett hajtani a tervet. Ez benne van a véremben. Ha kitűzök magam elé egy célt, attól kezdve, hogy az „óra” beindul, semmi sem számít, csak az eredmény.- A pénzkísérőkben ezek szerint csak leküzdendő akadályokat látott? Három ember életét oltotta ki- Igen.- Tudta, hogy a második pénzkísérő rendőr?- Nem. Ha tudom, hogy rendőr kíséri a szállítmányt, akkor nem vágtam volna bele.- És ha folyamatban van a rablás, és közbelép egy rendőr...?- Akkor már ő is csak egy leküzdendő akadály...- Mit érzett, amikor látta a golyókat becsapódni, amikor az áldozata teste megrándult?- Akkor nem tudatosult bennem, hogy ez mit jelent. Utána... - kissé zavarba jön. - Bármennyire szörnyű dolog történt, képes voltam feldolgozni. Soha nem gyötrődtem miatta...- Érzett félelmet, amikor Ósz Zsigmond a folyosón visszalőtt?- Nem - a válasz határozott. - Félelmet mindig csak a munkák, az akciók előtt éreztem. Nem is félelem, inkább feszültség volt bennem. De amikor elindultunk, már ezt sem éreztem. Reggel felkeltem, megborotválkoztam, megfürödtem, a fegyvert eltettem, és gyakorlatilag megszűnt minden rossz érzésem.- Azt mondta, hogy sosem készültek gyilkosságra. Az egyik pesti támadást mégis azzal kezdte, hogy feltépte a pénzt szállító taxi ajtaját, és egyetlen szó nélkül szétlőtte egy fiatal egyetemista fiú fej ét.- Ebben az esetben valóban Számkombinációs zárak, majd nehéz vasajtó állja utunkat, ahogy a rendőrségi fogda felé haladunk. A környezet egyre komorabb. A folyosó egyik végén az őrszemélyzet szobája, a másikon nehéz rács. A rácson innen kihallgatóhelyiségek, ide várjuk Donászi Aladárt, az utóbbi évtizedek egyik leghír- hedtebb magyar bűnözőjét, Ősz Zsigmond rendőr főtörzsőrmester, egy egyetemista fiú s egy vadász gyilkosát. Magas, jól fésült, frissen borotvált férfit vezetnek a szobába a rendőrök. Két keze a háta mögött összebilincselve - Donászi Aladár végig így maradt a beszélgetés órája alatt -, az ajtó előtt ugrásra készen állnak a rendőrök. Mindez az újságíró biztonságát szolgálja, a Győr-Mo- son-Sopron megyei bűnügyi szolgálat vezetői nem akarják megkockáztatni, hogy a többszörös gyilkos egy hírlapírót ejthessen túszul. Azt mondják, a veszély reális. Legyek óvatos. Donászi Aladár azonban nyugodtan viselkedik. Az asztal másik oldalán ül le, és készségesen válaszol a kérdésekre. elkövetett - rablás után tudatosan fegyveres rablásokra készült a szegedi börtönben. Miért ragaszkodott a fegyveres bűn- cselekményekhez ?- Mert ez jár a legtöbb olyan feszültséggel, amire nekem igényem volt. Számomra ez olyan volt, mint másnak a narkó vagy az alkohol. Szerettem volna minél többször élvezni.- Ha ilyen igénye van, akkor miért nem ment el légiósnak?- Próbáltam Franciaországban, de egy korábbi műtétem miatt nem vettek fel.- Amikor az első rablás miatt börtönben volt, fel sem merült magában, hogy esetleg jó útra kellene térnie?- Nem. Eldöntöttem, hogy bűnöző életmódot fogok folytatni. Én ezt az izgalmas, veszélyes létet szerettem. A társaim hittek abban, hogy ezt büntetlenül megúszhatják hosszú távon is, és a sikerek sokáig erősítették bennük ezt a hitet. Végül is éveken keresztül az egész ország rendőrsége bennünket keresett, és sokáig nem fogtak meg. Én az első percben tudtam, hogy ez nem fog menni, csak az volt a kérdés, hogy a bukás mikor következik be. Ezt az időpontot próbáltam elodázni.- Hol követtek el hibát?- Nem lett volna szabad ugyanazt a fegyvert több akcióban is használni. De ez csak egy kis részlet volt, mert a nyilvánvaló azonosságok miatt e nélkül is elfogtak volna bennünket. A végrehajtás módja, annak precizitása, agresszivitása, kegyetlensége, dinamizmusa, az egésznek a lélektana meghatározza, hogy milyen körben kell keresni az elkövetőt. És mivel erre a bűnözők közül is csak kevesen képesek, előbb vagy utóbb a mi nevünk is szóba került volna.- Ezek szerint nevük volt a „szakmában" ?- Nem, mi nem jártunk bűnözőkörökben. Néhány kivételtől eltekintve, amikor hamis iratokra volt szükségünk, nem kerestük az alvilági kapcsolatokat. Nem szórtuk a pénzt az éjszakában, nem nőztünk. A konspirációnak megfelelően igyekeztünk normálisnak látszó életet élni. Ez annyira sikerült, hogy amikor egy akció vagy a vele járó emberölés után hazamentem, az élettársam semmit sem vett észre rajtam. Tudta, hogy van egy másik életem, hiszen gyakran két hétre is elmentem otthonról, de nem kérdezősködött, mert ezt a kapcsolat elején határozottan megtiltottam.- Mire fordították a több millió forintot, amit összeraboltak?- Rengeteget elvitt a bűncselekmények előkészítése, a konspiráció. Csak üzemanyagra több százezer forintot elköltöttünk, mire a helyszíneket alaposan feltérképeztük. Saját magunkra lényegesen kevesebbet fordítottunk, mint ahogyan azt az emberek képzelnék.- Tehát a rablással, gyilkolással szerzett pénzt arra használták, hogy újabb bűncselekményeket készítettek elő?- Gakorlatilag igen.- De hát ez egyáltalán nem logikus, a rabló a pénzért rabol.- A társaim fektettek be maguknak is, de nekem, mint ahogy már mondtam, nem a pénz volt a fontos.- Mi véleménye rendőrökről, akik elfogták?- Csak maximális elismeréssel tudok szólni győri, pesti és a fehérvári rendőrökről is, mert annyira megvariáltuk az ügyeket, annyi csavart tettünk a kivitelezésbe, hogy minderre rájönni, és apránként összerakni emberfeleti munka lehetett. Kezdettől fogva ellenfelekként és nem ellenségekként gondoltam rájuk. A letartóztatásom után ismerkedhettem meg két győri rendőrtiszttel, ők foglalkoztak kezdettől fogva az ügyemmel. Ha lehetett volna, inkognitóban is szívesen találkoztam és beszélgettem volna velük, mert becsülöm őket azért a munkáért, amit elvégeztek.- Hogyan bánnak magával a fogdában?- Keményen, de korrektül. Véleménye szerint mit gondolnak magáról az emberek?- Az átlagember valószínűleg borzad, és iszonyattal gondol rám. Biztos arra gondolnak, hogy fel kellene akasztani...- Es van rá okuk, hogy borzadjanak?- Van.- És mit gondolhatnak a bűnözők?- A bűnözők? Egy részük valószínűleg szeretne olyan lenni, mint amilyenek mi voltunk. A másik része, aki nem érez magában ehhez elég elszántságot, merészséget, az talán csak tisztel.- Hogyan vélekedik saját magáról?- Más vagyok, mint egy sorozatgyilkos, én nem azért öltem, mert élveztem magát a gyilkolást. Egyszerűen része volt a feladat végrehajtásának.- Ha valaki bérgyilkosnak akarta volna felfogadni, elvállalta volna a megbízatást?- Igen - felelte Donászi kis gondolkodás után.- Mi lett volna a segítők sorsa, ha társával időben értesülnek a készülő rendőrségi akcióról? „Leküzdésre váró akadályokká” váltak volna ők is, akiktől meg kell szabadulni?- Igen. A különbség csak annyi lett volna, hogy akkor mindig fegyverrel jártam volna, és az elfogásomkor bizonyára használtam volna. Bármilyen furcsán hangzik, a halálbüntetés eltörlését én korainak tartom, csupán a végrehajtásának középkori, megalázó módjával nem értettem egyet.- És a katonai módszerről mi a véleménye?- Golyó általi halál? Minden további nélkül...- Milyen büntetésre számít a jelenlegi körülmények között?- Számomra nem kétséges, hogy életfogytig tartó büntetést fogok kapni, azzal a kitétellel, hogy 25 évnél korábban nem bocsáthatnak szabadon.- 65 éves lesz, amikor letelik...- Nem hiszem, hogy meg fogom érni. Nem tudok arról, hogy a magyar büntetés-végrehajtásban valaki is ilyen hosszú ítéletet letöltött volna. Az ember vagy teljesen eltompul és megzavarodik, vagy az egészsége nem bírja...- ír még verseket? Hajdanán több költeménye nyomtatásban is megjelent.- Egy időben sokat írtam, most már nem. Talán majd egy könyvet a későbbiek folyamán.- A saját történetét?- Igen, azt mindenképpen szeretném...- És miért?- Túlzás lenne azt mondani, hogy megtisztulnék, de ha kiírom magamból, talán kicsit könnyebb lesz, és talán valakinek okulás lehet.- Azt hallottam, szökni készül...- Nagyon sokat gondolkodtam ezen az elmúlt napokban. Minimális esélyem van arra, hogy 25 évnél korábban kikerüljek, de a szökés gyakorlati esélye is nagyon kicsi. Rám különben is fokozottan vigyáznak, lehet, hogy meg se próbálom. Űzött vadként lehetetlen úgy menekülni, hogy ne kövessek el újabb bűncselekményeket - akár a legsúlyosabbakat is - azért, hog\ minél később fogjanak el újra. És hát elég volt...- Viszont a szökés meghozhatja az inkább vágyott és gyors véget egy tűzhrachan. Ez nem motiválja?- Motiválna, de szökésről most inkább ne beszéljünk. Egyáltalán nem biztos, hogy nekem még ilyen vágyaim vannak. Mészáros Gábor
