Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-21 / 170. szám

1994. július 21., csütörtök Sport 11 Triatlon, ifjúsági és junior Európa-bajnokság Mérföldkő a sportág életében YOUTH A.MO JUNIOR T R I ATHLON EUROPEAN CHAMPIONSHIPS Mérföldkő lesz a sportág éle­tében a hét végi. kaposvári ifjú­sági és junior Európa-bajnok­ság. Két évvel ezelőtt pályázta meg a magyar szövetség a ren­dezés jogát, melyet több nyu­gat-európai ország előtt nyert el. Az odaítélésnél döntőnek számított, hogy a magyar fiata­lok évek óta a „spiccen” van­nak, számos nagy viadalt, kon- tinensvetélkdőt nyertek a kö­zelmúltban. Az, hogy mi láthat­juk vendégül a földrész legjobb korosztályos triatlonozóit, na­gyot lendített a sportágon: a versenyzőknek erőt adott, a szponzorok pedig „adakozób- bak” lettek. Somogyország fővárosa, Ka­posvár már eddig is több jelen­tős nemzetközi versenynek adott otthont, így például kadett kosárlabda Eb-nek, díjlovagló Világ Kupának, motorcsónak- és birkózó Európa-bajnokság- nak. A háromtusának hagyo­mányai vannak a városban. Több éve megrendezik a De- seda triatlont, s mivel az eddigi viadalok sikeresek voltak, bí­zunk benne, hogy az Eu- rópa-bajnokságról is szép élmé­nyekkel távoznak a vendégek. Ekkora mezőny még soha egyetlen korosztályos vetélke­dőn nem jött össze. Huszonhét ország küldte el nevezését, köz­tük olyan kuriózumnak számító területről is, mint Málta vagy Izrael. Kaposvárott egyébként szombaton 9.30 órától vasárnap délig folyamatosan lesznek be­tétversenyek - pl.: Pharmavit olimpiai távú, Timex váltó - melyekre közel kétezer indulót várnak a szervezők. A csúcs azonban mindenképpen az Eu­rópa-bajnokság, az ifjúságiakra 750 m úszás, 20 km kerékpáro­zás, 5 km futás vár, míg a junio­rok ezen távok dupláját teljesí­tik. A rajtpisztoly először ifi fi­úkat indítja útjukra (15 órakor), majd a lányok következnek (15.15-kor). A junior hölgyek 15.30 órakor, míg e korosztály fiú versenyzői 16.30-kor kezdik meg csatájukat. A magyar válogatott esélyei­ről Márkus Gábor, az utánpót­lás-bizottság vezetője csupán annyit mondott: „Tavaly ma­gasra került a mérce, hiszen a spanyolországi Banyolesben rendezett Eb-n négy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szerez­tek fiataljaink. Most a legna­gyobb esélyesnek a junior lá­nyok számítanak, egyéniben és csapatban is megörvendeztethe­tik a szurkolókat. Az ifjúsági­aknál a négyszeres Eu- rópa-bajnok Walkó Andrea to­ronymagas favoritnak számít. ” A többiek esélyeiről nehéz beszélni, hiszen a legtöbb csa­pat tagjai tavaly óta kiöreged­tek, így majdnem minden együttesben új emberek húz­zák magukra a válogatott me­zét. A magyar fiatalok már két hete az Eb helyszínén készül­nek, s talán az is erőt adhat hét végi vetélkedésükhöz, hogy szponzori ígéret van arra: ha si­keresen szerepelnek a konti­nensvetélkedőn, a támogatók hozzásegítik a versenyzőket ah­hoz, hogy elindulhassanak az új-zélandi világbajnokságon... Mikor az Európai Triatlon Szövetség vezérkarának leg­utóbbi ülésén szóba került a fia­talok nevelése, a „magyar isko­láról” beszéltek a legtöbbet. Tréfásan meg is jegyezték, most valamennyi érdekelt elhozhatja versenyzőit az „oroszlán bar­langjába”, hogy testközelből megismerjék az egyik legered­ményesebb utánpótlásbázissal rendelkező országot. Az Eb-n szereplő magyar versenyzők névsora - junior lányok: Maros Vera (Tritex), Molnár Erika (UTE), Molnár Adél (Tritex), Strauvinger Györgyi (Oxigén), Harangi Petra (Ferencváros), Bodrogai Judit (Esztergomi TK), tartalék: Szabó Zita (Oxigén). Junior fiúk: Hóbor Péter (UTE), Kut- tor Csaba (UTE), Lenhardt Zol­tán (Mikó Pro Team), Ódor At­tila (Oxigén), Nagy Gerzson (Mikó Pro Team), Márkus Gá­bor (Supralux Küllő), tartalék: Héczey András (Mikó Pro Team). Ifjúsági lányok: Walkó Andrea (Dunapack), Golubics Andrea (UTE), Frick Eszter (Trikac), Binder Helga (Trikac), Góg Anikó (Makói SVSE). Kozma Noémi (Tritex), tarta­lék: Borsi Ágnes (Dombóvári Sportiskola). Ifjúsági fiúk: Pe- leskei Zsolt (Tritex), Gazdag Péter (Trikac), Rajnai Frigyes (UTE). Kovács Péter (Duna­pack). Kristóf Róbert (Vitái SE Kaposvár), Kovács Dénes (Du­napack), tartalék: Laczkó Zol­tán (Esztergomi TK). (géléi) Labdarúgó NB III. A Mátra-csoport őszi sorsolása 1. forduló: augusztus 13.: Rákospalotai EAC-Multi Rocco FC, Jászberényi SE- Recski ÉSE, Füzesabonyi SC- Apci TE, Dunakeszi VSE- Gyöngyösi AK, Szécsény VSE-Tenk SE, Palotás Dréher SE-Monori SE, Augusztus 14.: FC Egér-Pásztói SE, Szolnoki MÁV MTE-Balassagyarmati LC. 2. forduló: augusztus 20.: Apc-Sz. MÁV MTE, Balassa- gyarmat-Jászberény, Recsk-FC Eger, Pásztó-Rákospalota, Multi Rocco-Palotás Dréher. Augusztus 21.: Monor-Szé- csény VSE, Tenk-Dunakeszi VSE, Gyöngyös-Füzesabony. 3. forduló: augusztus 27.: Jászberény-Apc, Füzesabony- Tenk, Dunakeszi VSE-Monor, Szécsény VSE-Palotás Dréher, Multi Rocco-Pásztó. Augusz­tus 28.: Rákospalota-Recsk, FC Eger-Balassagyármat, Sz. MÁV MTE-Gyöngyös. 4. forduló: szeptember 3.: Szécsény VSE-Multi Rocco, Palotás Dréher-Dunakeszi VSE, Apc-FC Eger, Balassa- gyarmat-Rákospalota, Recsk- Pásztó. Szeptember 4.: Mo- nor-Füzesabony, Tenk-Szol- noki MÁV MTE, Gyöngyös- Jászberény. 5. forduló: szeptember 10.: Jászberény-Tenk. Füzesabony- Palotás Dréher, Dunakeszi VSE-Szécsény VSE, Pásztó- Balassagyarmat, Multi Rocco- Recsk. Szeptember 11.: Rá- kospalota-Apc, FC Egér­Gyöngyös, Sz. MÁV MTE- Monor. 6. forduló: szeptemer 17.: Dunakeszi VSE-Multi Rocco, Szécsény VSE-Füzesabony, Palotás Dréher-Szolnoki MÁV MTE, Apc-Pásztó, Balassa- gyarmat-Recsk. Szeptember 18.: Monor-Jászberény, Tenk- FC Eger, Gyöngyös-Rákospa- lota. 7. forduló: szeptember 24.: Jászberény-Palotás Dréher, Fü- zesabony-Dunakeszi VSE, Recsk-Ápc, Pásztó-Gyöngyös, Multi Rocco-Balassagyarmat. Szeptember 25.: Rákospalota- Tenk, FC Eger-Monor, Sz. MÁV MTE-Szécsény VSE. 8. forduló: október 1.: Fü- zesabony-Multi Rocco, Duna­keszi VSE-Sz. MÁV MTE, Szécsény VSE-Jászberény, Pa­lotás Dréher-FC Eger, Apc-Ba- lassagyarmat. Október 2.: Mo- nor-Rákospalota, Tenk-Pásztó, Gyöngyös-Recsk. 9. forduló: október 8.: Jász- berény-Dunakeszi VSE, Balas- sagyarmat-Gyöngös, Recsk- Tenk, Pásztó-Monor, Multi Rocco-Apc. Október 9.: Rá- kospalota-Palotás Dréher, FC Eger-Szécsény VSE, Sz. MÁV MTE-Füzesabony. 10. forduló: október 15.: Füzesabony-Jászberény, Duna­keszi VSE-FC Eger, Szécsény VSE-Rákospalota, Palotás Dréher-Pásztó. Október 16.: Szolnoki MÁV MTE-Multi Rocco, Monor-Recsk, Tenk-Ba- lassagyarmat, Gyöngyös-Apc. 11. forduló: október 22.: Jászberény-Sz. MÁV MTE, Apc-Tenk, Balassagyarmat- ‘ Monor, Recsk-Palotás Dréher, Pás'ztó-Szécsény VSE, Multi Rocco-Gyöngyös. Október 23.: Rákospalota-Dunakeszi VSE, FC Eger-Füzesabony. 12. forduló: október 29.: Jászberény-Multi Rocco, Fü- zesabony-Rákospalota, Du­nakeszi VSE-Pásztó, Szécsény VSE-Recsk, Palotás Dréher- Balassagyarmat. Október 30.: Szolnoki MÁV MTE-FC Eger, Monor-Apc, Tenk-Gyöngyös. 13. forduló: november 5. Apc-Palotás Dréher, Balassa- gyarmat-Szécsény VSE, Recsk-Dunakeszi VSE, Pásztó-Füzesabony, Multi Rocco-Tenk. November 6.: Rákospalota-Sz. MV MTE, FC Eger-Jászberény, Gyöngy ös- Monor. 14. forduló: november 12.: Jászberény-Rákospalota, Füz- esabony-Recsk, Dunakeszi VSE-Balassagyarmat, Szé­csény VSE-Apc, Palotás Dré- her-Gyöngyös. November 13.: FC Éger-Multi Rocco, Sz. MÁV MTE-Pásztó, Monor- Tenk. 15. forduló: november 19.: Apc-Dunakeszi VSE, Balassa- gyarmat-Füzesabony, Recsk- Szolnoki MÁV MTE, Pásztó- Jászberény, Multi Rocco-Mo- nor. November 20.: Rákospa- lota-FC Eger, Tenk-Palotás Dréher, Gyöngyös-Szécsény VSE. Coca-Cola Tour de Hongrie A magyar kerékpársport nép­szerűsítésének legjelentősebb állomásához érkezett az idén 100 éves Magyar Kerékpáros Szövetség. Jövő hétfőn indul ugyanis útjára a Coca-Cola Tour de Hongrie, a magyaror­szági kerékpáros-körverseny, amelyet kizárólag klubcsapatok számára írtak ki. A jelentős nemzetközi érdeklődésre is számot tartó viadalra idén im­már 23. alkalommal kerül sor. A szervezők sajtótájékozta­tón számoltak be az előkészüle­tekről. Hangoztatták, az először 1925-ben megrendezett körver­seny újjáélesztésétől a magyar kerékpársport újbóli felvirágzá­sát remélik. A várhatóan kiéle­zett küzdelemre előzetes bizto­síték, hogy a mezőnyben 14 or­szág mintegy 120 kerekese küzd majd. Ä nevezési listán olyan nagy „nevek” szerepel­nek, mint az 1992-es barcelonai olimpián arany- és ezüstérmet szerzett német Jens Lehmann, illetve a szintén olimpiai bajnok honfitársa, Guido Fulst. Schillerwein István szövet­ségi kapitány természetesen magyar sikerekre is számít. A magyar színeket képviselő 11 klub versenyzői közül a Szol­noki Cukorgyár kerekesét, Steig Csabát mindenképpen a dobogóra várja. A szolnoki ver­senyző mellett még a Tipográfia TE csapatát erősítő Nagy Kor­nél is jó esélyekkel vág neki az 1093 km-es távnak, amelyet 7 nap alatt, 10 szakaszban kell tel­jesíteniük a résztvevőknek. A Coca-Cola Tour de Hong- rie-n részt vevő 48 magyar ke­rékpárosnak más miatt is fontos lesz a jó szereplés. Az augusz­tusi világbajnokságra ugyanis ez a viadal az utolsó válogatási lehetőség. Az MKSZ döntése értelmében a Szicílián megren­dezendő vb-n Magyarországot egy négytagú küldöttség képvi­seli. Az igencsak szűk keretben két hely „megingathatatlannak" tűnik, Steig Csaba és Nagy Kornél mellett már csak két hely szabad. A szervezők azt is elmondták, hogy - mint egy év­vel ezelőtt - idén is 500 000 fo­rintot osztanak szét a verseny­zők között. A megszokott ju­talmakon kívül minden sza­kaszgyőztes egy-egy mountain bike-ot vihet haza. Államalapítónk emlékére Opel Klíma Kupa Lassan már megszokottá vá­lik, hogy a mezőtúri Joker Club SE autóversenyek szervezésé­vel foglalkozó fiataljai nyár vége felé kirukkolnak valami meglepetéssel. A kezdeti lépé­sek, az amatőrviadalok rende­zése után idén július 30-31-én már igazi „nagy durranásnak” lehetnek tanúi a kilátogtó né­zők. Országos meghívásos tú­rasprintverseny színhelye lesz Mezőtúr és környéke, melyen nemcsak a hobbiautósok, de lincenccel rendelkező „profik” is rajthoz állhatnak. A 110 ki­lométer össztávú, hat különpró- bát tartalmazó viadalon két gyorsasági szakasz lesz, az egyik a tiszaföldvári úton, a másik a túrke vei úton. Három csoportba - N (széria), A, H -, öt géposzályba sorolják be az au­tókat. A versenyzők a közúti forgalom elől elzárt területek kivételével kötelesek betartani a KRESZ előírásait, annak durva megsértése kizárást von maga után. Ugyan a bukócső egyedül az A-csoportban indulók szá­mára kötelező, de a szervezők mindenkinek ajánlják beszere­lését. Nevezni 1994. július 25-ig lehet az alábbi címen: Joker Club SE, 540t) Mezőtúr, Sza­badság tér 28. II/5. Örömünnep Szófiában Szófiában a televízió és a rá­dió egyenes adásban közvetí­tette a hazatérésre szervezett ünnepséget, jóllehet a játékoso­kat szállító repülőgép másfél órát késett. A bolgár válogatott tagjait elhalmozzák ajándékokkal. A köztársasági elnök szerdán a Sztara Planina-érdemrend első fokozatával tünteti ki Dimitar Penev szövetségi kapitányt és az Egyesült Államokban pá­lyára lépett játékosokat, máso­dik fokozattal pedig a keret tag­jait. A Bolgár Olimpiai Bizott­ság aranyérmével is kitüntették a labdarúgókat. Számtalan ma­gáncég is megajándékozta őket, így például egy biztosítótársa­ság a mindenkori minimálbér ötszörösével egyenlő nyugdíjat fog fizetni majd minden játé­kosnak élete végéig, ha betöltik a nyugdíjkorhatárt, a Volvo cég egy gépkocsival lepte meg Bo- riszlav Mihajlov kapust, Hriszto Sztoicskov pedig egy Renault Lagúnát kapott. Lecskov egy négyszobás, míg Mihajlov ka­pus egy kétszobás lakás boldog tulajdonosa lett. Augusztus 19-én és 20-án or­szágos nyílt asztalitenisz-baj­nokságot rendez a Szolnoki Ti­sza SE a körcsarnokban. A Szent István Kupa, államalapí­tónk nevét viseli, mely küzde­lemsorozatra női, férfi, ifjúsági, serdülő és újonc veresenyzők nevezését várják a rendezők, mindkét nem képviseletében. Pénteken (19-én) a felnőttek és ifjúságiak állnak asztalhoz, míg az évforduló napján az utánpótlás korúak (serdülők és újoncok) fognak ütőt kezükbe. A versenyszámok végig kiesé­ses rendszerben - selejtezőtábla közbeiktatása nélkül - kerülnek lebonyolításra, kivéve az újonc egyéni számokat, amelyekben csoportos körmérkőzéseket kö­veti a kieséses forma. Minden meccs két nyert játszmáig tart, folyamatos játékkal a döntőkkel befejezve, a harmadik helyért nem kell játszani. Immáron hu: zonkettedik al­kalommal rendezték meg Sió­fokon az évad legrangosabb láb- tenisztornáját. A sportág Wimb­ledonjának is nevezett találko­zón népes küldöttség képviselte szűkebb hazánkat, Jász-Nagy- kun-Szolnok megyét. Nos, nem nagy merészség a világ legna­gyobb tenisztornájához mérni a Balaton-partit, hiszen aki szá­mít a „szakmában”, az mind képviseltette magát. Természe­tesen hőseink is a legjobb garni­túrával szálltak „ringbe”, mivel az évek hosszú során kivívott nimbuszt nemcsak megsze­rezni, hanem megtartani is szükségeltetik. Szó se róla, a lelkes szerve­zők próbáltak minden igényt ki­elégíteni, ugyanis a nemesebb vetélkedés érdekében négy ka­tegóriát is felállítotak. Az első­ben a pettyest professzionálisan űző párosok vetélkedtek. A má­sodikban az amatőrök, míg a harmadikbán, áíz ékesebb kor- • osztály (45 év felett) mérte ösz- sze tudását. Végül azok sem maradtak hoppon, akik egyéni­ben kívánták magukat letesz­telni. A szolnoki különítmény sze­replése minden várakozást fe­lülmúlt, mivel a dobogó leg­magasabb fokáért folytatott harcba nemigen szólhatott bele más. A lavinát az Európa-baj- nok párosunk, a Dárdai Ervin- Márkus László duó indította, mely magabiztosan nyerte a versenyt. De nemcsak az első hely került a Tisza partjára, ha­nem a Szentesi-MárkUs II. ré­A verseny nyílt, ezért mind­azok az asztaliteniszezők indul­hatnak, akiket egyesületük be­nevez, a nevezési díj (újoncok 50, serdülők 70, ifjúságiak 100, felnőttek 150 forint) befizetése ellenében. Külföldiek részvé­tele nem kizárt, ellenben a II. osztályú ifjúsági és serdülő ver­senyszámokban aranyjelvényes minősítéssel rendelkező ping- pongosok nem indulhatnak. Korosztályok: újoncok: 1982. július 1. után születettek, serdülők: 1980. (júl. 1), ifjúsá­giak: 1977. júl. 1. vagy az után születettek. Minden versenyszám dobo­gós helyezettje éremdíjazásban részesül, emellett a győztesek 5000, a másodikok 3000, a bronzérmesek 1500 forint kap­nak jutalomként. Nevezés: Ti­sza SE, Lesskó László, 5000 Szolnok, Batthyány u. 12. Ha­táridő: augusztus 16. vén a harmadik, az Ignácz-No- vák csapat által az ötödik is. Az amatőröknél igazi monstre - 58 páros - mezőny vetette bele ma­gát a küzdelmekbe. A maratoni csatározások után a Kun-Ács páros nyakába akaszthatták a babérkoszorút. És még nem volt vége! A szeniorok mezőnyében, ahol azok a „kiváltságosak” indul­hattak, akik betöltötték 45. éle­tévüket, az Ignácz-Novák duett brillírozott, mindenki nagy ámulatára. A végeredmény nem is lehetett kétséges: szolnoki si­ker. Ismét túl vannak egy meg­mérettetésen a tengó varázslói, akik bizonyították, a trónfosz­tásra még egy jó ideig várni kell. Nem ülhetnek sokáig tort az elért eredmények felett, ugyanis újabb kihívások várnak rájuk. A legközelebbi máris itt van, hi­szen a tiszaligeti strandon ren­dezik meg Kadi Kupa néven az idei legrangosabb szolnoki láb- tenisztornát. A szombaton 9.00 órakor kezdődő küzdelmek ér­dekessége, hogy nyílt, tehát bárki párosban, vagy akár egyéniben is lemérheti, mit is tud valójában a „szakmából”. Ily módon lehetőség nyílik, hogy a sportág legkiemelke­dőbb alakjaival is összemér­hesse tudását. Sőt! Akár a sor­solás szeszélye folytán, az Eu- rópa-bajnok Dárdai-Márkus párossal is összehozhatja a for- tuna. Rajta hát! Aki egy kelle­mes napot kíván eltölteni, ve­gye az irányt szombaton a tisza­ligeti strand felé. S. L. Aranyban fürödtek a szolnoki tengósok Cselgáncs, E. O. R. V. - Reebok Kupa Kovács Imre paksi ipponjai Július 15-17-e között Paks adott otthont az ifjúsági nem­zetközi dzsúdóversenynek, me­lyen hat ország - Ausztria, Bul­gária, Románia, Szlovákia, Uk­rajna, Magyarország - vett részt. Közel száznegyven ver­senyző lépett szőnyegre a két napon. A színvonalasan meg­rendezett versenyen, a hazai if­júsági rangsor első négy helye­zettje állt szembe a külföldiek­kel és egymással. Az Európai Olimpiai Re­ménységek Versenye, a meg­szűnt IBV-t kívánja helyettesí­teni és kiterjeszteni Európára. A verseny célja az ifjúságiak nemzetközi megmérettetése, külföldi kapcsolatok kiépítése, valamint az ifjúsági válogatott keret kialakítása. Érdekességként megemlít­hető, hogy Kovács Antal olim­piai bajnokunk karrierje is egy ilyen versenyen kezdődött. „Átom Anti” 1989-ben Berlin­ben megrendezet utolsó férfi dzsúdó lBV-n szerzett helyezé­sével került be a junior Eu­rópa-bajnokság utazókeretébe, és sikerült bronzérmesnek len­nie. A Szolnok Városi Sportis­kola dzsúdószakosztályából két fő szerezte meg a jogot az indu­lásra. Kovács Imre szereplése sikeredett a legfényesebbre, hisz 45 kg-ban 2. helyezést ért el! Ebben a súlycsoportban körmérkőzéses rendszerben Kovács, a nagy ígéret folytak a küzdelmek, melyek érdekessége, hogy a döntőben ismét összekerülhetett a bemér- kőzéseken már egyszer találko­zott két dzsúdós. Imre pontosan így járt, mert az első összecsa­páson yukóval kikapott a Bp. Spartacus versenyzőjétől, Pér- csitől, majd sajnos a döntőben, ugyanúgy tőle szenvedett vere­séget, igaz, sokkal szorosabb mérkőzésen. A többi öt ellenfelét viszont bravúrosan, ipponnal verte, és szerezte meg az előkelő máso­dik helyet! A súlycsoportban öt külföldi versenyző indult. A „kertvárosi” fiatalember ser­dülő kora ellenére az ifik között is bizonyította tehetségét. Nem­zetközi eredményével elisme­rést szerzett a Szolnoki Városi Sportiskolának. Gecse Imre - +86 kg-ban - sajnos arcüreggyulladással küszködött, ennek ellenére ki­tűnően helytállt, amit 7. helye­zése is fényesen igazol. Ez a részeredmény is bizonyította, kedvezőek a feltételek a fiatalok számára a sportiskolában. Jó szakmai elképzelések, a ver­senyzők készsége a recept az eredmények eléréséhez mondta Vörös Zoltán szakedző. A dzsúdó szakág még fiatal az SZVSI-ben, de van bennünk - edzőkben és versenyzőkben - egy bizonyítási vágy sportá­gunk elismertetése és népszerű­sítése iránt. Igazi baráti társaság alakult ki más szakágak, veze­tők és szülők között. Szeret­nénk, ha Szolnokról is elindulna egy dzsúdós sportkarrier. Összegezve: az utánpótlás jó kezekben van. A felnőtt, I. osztályú csapat (Szolnoki Re­pülőtiszti Főiskola HSE) a fia­talok későbbi sportpályafutá­sát gondozza. Akár úgy is, hogy a sportolás mellett repü­lőmérnökök, pilóták lehetnek, tehát a kiváló képességűek eg­zisztenciális gondjai is meg­oldhatók. Továbbá, ami talán a legfontosabb, nyerünk a sport számára plusz négy évet a főiskola elvégzése alatt - nyi­latkozta Török Ferenc szak­ágvezető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom