Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-01 / 153. szám
24 Hírek----információk — érdekességek 1 994. július 1., péntek 1994. július 1., péntek Tihamér, Annamária napja Napkelte: 4.51 órakor, napnyugta: 20.45 órakor. Holdkelte: 24.35 órakor, holdnyugta: 13.45 órakor. Születésnaptár 110 éve született Kisfaludy Strobl Zsigmond (Alsó- rajk) Kossuth-díjas kiváló szobrászművész, aki 1909-ben rendezte első kiállítását. 1912-ben „Finale” című hatalmas aktjával elnyerte a Rudics-díjat, amelyből itáliai, franciaországi és belgiumi tanulmányútra ment. Angliában G. B. Shaw, 1947-ben a fel- szabadulási emlékművet, 1942-ben a Parlament előtti Kossuth-emlékmű főalakját mintázta, több mint 80 évesen készítette egri „Végvári vitézek” kompozícióját. Eseménynaptár Építészeti világnap. - Magyarországon 1988-ban ünnepelték meg először az építészeti világnapot. Július első napját az Építészek Nemzetközi Szövetsége (VIA) nyilvánította világnappá. Tihamér, Annamária Tihamér. Szláv eredetű név, jelentése csendes béke, védőszentje Szent Theod- órosz, Konstantinápoly környékén élt remete. Annamária. Az Anna (jelentése Isten kegyelme) és a Mária (jelentése Istent szerető) név összekapcsolása, védőszentje Taigi Boldog Annamária, hét gyermek anyja, aki szegénységében is segített a rászorulókon. Ökumenikus egyházi naptár Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Kozma és Damján orvos vértanúk, csodatevő szent szegények. « Eltűnteket keres a rendőrség A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya keresi azt a fiatal lányt, aki ez év május 31-én Rákócziújfaluról Szolnokra indult iskolába, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Bodnár Brigitta 16 éves, kb. 160 centiméter magas, közepes testalkatú, barna rövid göndör hajú, szeme barna, fejformája hosszúkás. Eltűnésekor ruházata: piros szabadidőruha-felső, szürke vászonnadrág és fehér színű szandál volt. Keresik azt a férfit is, aki február 16-án tűnt el martfűi lakásáról. Forgács Mihály 39 éves, Martfű, Ifjúság út 1. szám alatti lakos este 6 óra körül távozott el, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyi okmányait nem vitte magával. Eltűnésekor rozsdabarna színű kabátot, padlizsánlila bélelt nadrágot, barna félcipőt viselt. A Szolnoki Rendőrkapitányság kéri, hogy akik az eltűntekkel kapcsolatban valamilyen adattal rendelkeznek, jelentkezzenek. Bejelentéseket a Szolnok, Baross u. 39. szám alatt vagy telefonon, az 56/372-222 számon tehetnek. A 07 JELENTI Dzsesszkoncert Szolnok. A budapesti Delirium kvartett vendégszerepei holnap 21 órától a Táncsics Mihály úti Helyőrségi Klub színpadán. Jegyek a helyszínen válthatók. Tévét lopott a betörő Június 29-re betörést észleltek Szolnokon, egy Bercsényi úti lakásban. Az ismeretlen tettes a bejárati ajtó üvegét betörte, és úgy ment be a házba, ahonnan televíziót vitt magával. Megtalálták Csőkét A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya hosszabb ideje körözte Csőke István 48 éves hajléktalant. A férfit június 30-án, a hajnali órákban Szolnokon, a Kassai úton igazoltatta és elfogta a rendőrjárőr. Szatír a Jászságban A Jászberényi Rendőrkapitányság szemérem elleni erőszak bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes elÜléseznek az orvosok Szolnok. A Magyar Orvosi Kamara városi szervezete július 4-én 14.30-kor taggyűlést, majd küldöttgyűlést tart a Hetényi Géza Kórház régi ebédlőjében. A KŰTIVIZIG Szolgáltató Üzeméből alapított KÖTIVIÉP KFT. felvételt hirdet távközlési hálózatépítés kivitelezésében gyakorlatot szerzett építésvezetők és művezetők részére. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: 1994. július 4-én 8-10 óra között a KÜTIVIÉP KFT. Szolnok, Ghz u. 1. sz. alatti telephelyén. Törökszentmiklós város polgármestere I pályázatot hirdet irodavezetői állás betöltésére. Pályázati feltételek:- állam- és jogtudományi egyetemi végzettség- legalább 3 éves közigazgatási gyakorlat Csatolni kell:- a diploma másolatát,- szakmai tevékenységet is bemutató önéletrajzot,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Fizetés a hatályos jogszabályok alapján, megegyezés szerint. Lakás megoldható. A pályázatokat Szegő János polgármesternek címezve (Törökszentmiklós, Kossuth L. u. 135/a.) kell benyújtani a megjelenéstől számított 10 napon belül. •55365/1H* len. Az elkövető alaposan gyanúsítható azzal, hogy Jánoshi- dán, a Zagyva-híd közelében egy gyalogosan közlekedő lányt megtámadott és erőszakoskodott vele. A lánynak végül sikerült elmenekülnie, de a történtek annyira megviselték, hogy sokkos állapotba került. Gyalogost gázolt a teherautó Június 28-án Örményes belterületén történt súlyos baleset. Nagy Szilárd 7 éves kisfiú figyelmetlenül próbnált átmenni az úttesten, és nem vette észre a balról érkező tehergépkocsit. A sofőr az ütközést nem tudta elkerülni, a jármű eleje a gyermeket fellökte, aki 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Zenés korzó Szolnok. Július 1-jétől augusztus 12-ig minden pénteken a Városi Művelődési Központ előtti Hild téren zenés korzózásra invitálják a város lakosságát. Délutánonként (16 és 18 óra között) ifj. Monori Tibor és tánczenekara, illetve az Origó együttes játszik. Aki szeret táncolni Szolnok. A Privavera reneszánsz táncegyüttes ma 16 órakor, a Zöld Iskolában (Széche- nyi-ltp.) tartja felvételijét. Minden olyan táncos lábú tinédzsert (14-17 év) várnak, aki szeretne különleges helyeken, külföldön szerepelni és vonzódik e műfaj iránt. Azok is nyugodtan próbálkozhatnak, akik előzetes tánctudással nem rendelkeznek. A felvételt nyert új tagok már részt vehetnek egy nyári felkészítő táborban, amelyet a világhírű táncpedagógus, Lou Flagel vezet majd a tiszaligeti ifjúsági üdülőben. Rock és motor Törökszentmiklós. A Fiatalok Egyesülete az ifjúsági parkban (a strandfürdő melett) - motorostalálkozóval egybekötve - ma és holnap rendezi meg a Squad Rocks '94 rockfesztivált. A fellépő együttesek: Coda, The Bedlam, Takáts T. DDB., Nonsense, NRG, Tasso (emlék- zenekar), Doors (emlékzenekar), Grund, Prosectura, Baby Face, Móqs Örs, Kolizsi T. Gábor, Adam 30, Big Botom, Sonic Smell, Sonia és a Sápadt- arcúak. INNEN-ONNAN Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villan a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma és július 2-án, szombaton Szolnok és Karcag térségében, illetve a 32-esen és a 31-esen Jászberénynél számíthatnak ellenőrzésekre. Hetven éve szól a dal Tiszaföldvár. A város polgármesteri hivatalának és szövetkezeteinek férfikara szép jubileumhoz érkezett. Hetven évvel ezelőtt csendültek fel a kórus tolmácsolásában az első dalok, melyről most méltóképpen emlékeznek meg. Szombaton 18 órakor, a városi sportcsarnokban (Homoki Általános Iskola) kezdődik ünnepi koncertjük, melyre egy finn és német férfikart, valamint egy német kamarazenekart is várnak. Az ingyenes rendezvényen minden érdeklődő megjelenését szívesen látják. A külföldi vendégek vasárnap is hallhatók lesznek! Ekkor Kunszentmártonban, a szépen felújított római katolikus templomban 10 órától adnak egyházzenei hangversenyt. Ünnepség a díszteremben Szolnok. A város önkormányzata ma 11.30-kor, a városháza dísztermében köszöni meg a város alapellátásában és az egészégügy egyéb, területein dolgozók hasznos és nélkülözhetetlen munkáját. A hagyományos Semmelweis-ünnepségen a megnyitó és az ünnepi köszöntő után fogadás lesz. □ Törődő Akropolisz. (Athén.) Rács mögé juttatott egy spanyol turistát szenvedélye. Az Athén több ezer éves műemlékeire rácsodálkozó 59 éves férfi ugyanis letört egy darabka márványt az Ak- ropoliszból, hogy otthonában is felidézhesse a látvány emlékét. Bal- szerencséjére azonban egy szemfüles őr észrevette, amint a 15x20 centiméteres márványdarabot táskájába akarta csúsztatni.- Még mindig nem nyiffant ki a szolnoki szúnyog. A leghatásosabb védekezés, ha csomót kötünk a vérszívó ormányára. Csípős-szúrós levélváltás az ir- tók és írók között.- Nagy lagzi van kilátásban. Házasodni készül a Jászkun Krónika. Hallani, hogy a kezét a Népszabadság kéri meg. Ugye, összeillő pár?! Ki látta a balesetet? Egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázásához kéri a lakosság segítségét a rendőrség. Kérik, hogy jelentkezzen az a 14-15 év körüli fiatalember, aki ez év június 29-én délelőtt, 9 óra előtt néhány perccel Törökszentmiklós belterületén kerékpárjával összeütközött egy idős hölggyel, aki szintén kerékpárral közlekedett. A törökszentmiklósi rendőrkapitányság közlekedési osztálya azok jelentkezését is váija, akik látták a balesetet, vagy felismerték a kerékpáros fiút. Bejelentéseket a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságon lehet tenni. □ Irán(y)vonal. (Nicosia) Szerte a világban bombaüzletnek bizonyulnak a szextelefonvonalak. Irán is lépést tart a „vonalas” korral, bár kicsit vonalasán: a legújabb teheráni telefonszolgáltatás Korán-idézetekkel szolgál. A szent vonal száma 114 - mert összesen ennyi fejezetből áll a Korán -, ez után a kívánt fejezetszámot kell tárcsázni, s abból a megfelelő „alegységet”.- A tűzoltók le vannak égve. Lehet, hogy pár hónap múlva hiába tárcsázzuk majd a 05-öt, egy géphang azt feleli: nincs pénzünk hívásra házhoz menni.- Végóráit éli a szolnoki szociális diszkont. Pedig mondták már sokan: szociális szempont és piaci verseny nehezen pasz- szolnak egymáshoz. De ki figyelt oda! Nyári szünet a könyvtárban Karcag. A városi Csokonai Könyvtár értesíti olvasóit, hogy július 1-jétől szeptember 1-jéig szombati nyitvatartásiik szünetel. A könyvtár szokásos nyári szünete július 18-tól augusztus 1-jéig tart. Tessék választani Szolnok. Az ex-Momentben ma este több párhuzamos rendezvény közül választhatnak azok a fiatalok, akik úgy dongnék, a hangulatos nyári estét szórakozással kötik egybe. A Bonanza-Depesh Klubot 19 és 21 óra között tartják, 22 órától diszkó, mindezzel párhuzamosan Sai-gon Koktélkert (rulettjáték sok nyereménnyel) csalogat. A JAM Café teraszán 21 órától a Ronte 66 és a Robert Johnson Blues Band bulija hallható. Vízállások A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 540 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 730 cm, duzzasztott, a víz 25 fokos volt. Szolnoknál -63 cm, apadó, a víz hőmérséklete: 23,9 C-fok. A Hármas-Körös Kun- szentmártonnál -38 cm, apadó, a Zagyva Jászteleknél 146 cm, változatlan. A csillagos égboltot... ... kémlelhetik mindazok, akik péntekenként 19 órakor részt vesznek a TIT által szervezett csillagászati távcsöves bemutatón. Szolnokon, a Jubileum tér 5. XXIII. emeletén előadások és videofilmvetítés is várja a csillagászat szerelmeseit. Csoportok jelentkezését előzetesen kérik jelezni, a következő telefonszámokon: 375-122, 377-501. Az oldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott Legyen holnap is az olvasónk! KFKÉKPÁK-AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! Mountain-bike kerékpárok nagy választékban, kamatmentes részletre is! Szolnok, Tószegi út 2. T: 56/370-311/498. IlkerKft. nagy- és kiskereskedés NYUGATI autókhoz Szolnok, Móricz Zs. út 16. (volt mentőállomás utSája) Telefon: 56/422-466 JÁSZBERÉNY MÁRKAKERESKEDÉS és SZERVIZBÁZIS Telefon: 57/312-166. Fax: 57/311-770 Minden típus raktárról MŰTRÁGYA-AKCIÓ! 34 % ammóniumnitrát I. o. 50 kg-os műa. zsák: 1350 Ft/q + 10 % áfa. 10 q feletti vásárlás esetén 1300 Ft/q + áfa. Megvásárolható telepeinken: Agroker Kft. Kecskemét, Halasi út 29. Tel.: 76/482-682; Agro- ker Kft. raktára Kiskőrös, Izsáki út Tel.: 78/311-152; Baja-Máté- házapuszta Tel.: 79/321- 805, 79/321-057; Szentesi kirendeltség Tel.: 63/312-801; valamint Kalocsa KAGE Agrokémiai telep Tel.: 78/361- 211; Jánoshalma HAD MAKER Bt. Agrokémiai telep Tel: 77/321-540; Abony Agrokémiai telep Tel.: 60/386-342. ♦54680/4H* _________ A PANORÁMA TOURIST KFT. 1 napos autóbuszos színházlátogatási programot szervez 1994. augusztus 13-án Szegedre, a Szabadtéri Játékok Miss Saigon című előadására. Jelentkezés és részletes felvilágosítás: Szolnok, Ady E. úti autóbusz-pályaudvar. Telefon: 56/340-806. »55170/1H* ss AKCIÓ! NIKE és ADIDAS nagyméretű cipők érkeztek a TIMI- MANÓ Üzletbe Szolnok, Szapáry u. 28. »55497/1T* PÉNZTÁRGÉPVÁSÁR! Telefon: Törökszentmiklós 139-es, Nagy Béla. Eladás + az APEH által előírt procedúra teljes körű bonyolítása. Ön hív, mi szál- lítjuk! *55288/3K* FÜGGÖNY-FÜGGÖNY. Újjítsa fel otthonát! Csodálatos csipke- és sötételő függönyöket kínálunk kedvező áron. NAGY TÉTELNÉL ENGEDMÉNY! „GARDÉNIA” Márkaüzlet Szolnok, buszpályaudvar. »55424/1K* «NITTOURS ajánlat: Trieszt: minden pénteken. Olcsó tengerparti üdülések, ajánlatok. SZOLNOKI indulással: Spanyolország Lloret D Mar 1994. augusztus 19-28-ig 10 nap szállóda + félpanzió + busz. Ára: 25.800 Ft/fő. OLCSÓ Görögország Korfu 10 nap: szálloda, félpanzió, busz már 16.000 Ft-tól. Szállóda, reggeli, busz már 11.000 Ft-tól. Júliustól októberig folyamatosan. Érdeklődni: Szolnok, Jászkürt út 2. (virágbolt mellett). Telefon: 56/375-882. *55454/lT* JÁSZBERÉNYBEN 3 szobás, I. emeleti, összkomfortos lakás eladó. Telefon: 06-60-389- 418. *55467/1H* KUKORICA olcsón eladó nagyobb mennyiségben is. Érdeklődni 06-60-389-904-es telefonon. *55468/lH* DÍZEL vízszivattyú, nagyteljesítményű, 2800 1, eladó. Üzemközben megtekinthető. Eszes Sándor, Jánoshi- da, Magtár út 5. ♦55472/1H* MUNKALEHETŐSÉG nyugaton! Szüret és egyéb munkák széles választéka. Kereseti lehetőség napi 5000 Ft. Postai utánvéttel 1500 Ft-ért részletes tájékoztatót küldünk. Leveleket „Mostantól-55471 ’’jeligére a kiadóba kérjük Szolnok, Kossuth tér 1. *55471/1K* A LINEA NYELV- ISKOLAa július 4- től induló nyelv- tanfolyamaira 2-án (szombaton) is várja a beíratkozókat, 9-11 óráig. Szolnok, Városi Művelődési Központ, fsz. 11. Te^ lefon: 56/341-543. »55499/1K* Miről ír az e heti Telegráf? JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Bárányi György, Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1.1. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban teijeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 5. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Rákóczi u. 74. Tel.: 57/311-511, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. n. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/371-681,45. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kéijük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133