Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-15 / 165. szám

12 Sorstársak 1994. július 15., péntek Mi lesz veled, Szilviké? Pap Szilvia azok közé tarto­zik, akiknek az általános iskolát elvégezve, föl kell tenni a kér­dést: hogyan tovább? A Szolnokon végzett lány szerencsésnek mondhatja ma­gát, mert rögtön dolgozni kez­dett a Kézenfogva Rehabilitá­ciós Bt.-nél.- Mit dolgozol, Szilviké?- Papírzsebkendőt hajtogatok a Kézenfogvánál.- Jó munka ez?- Jó, nem unalmas, mert köz­ben beszélgetünk a többiekkel.- Miről beszélgettek?- Arról, hogy mi újság van otthon, mit csinálunk, ha haza­megyünk. Szoktam újságot is olvasni.- Mit olvasol az újságban?- Például a cikkeket a Kézen­fogváról.- Hogyan telik a nyár, Szil­viké?- Elmegyek a családommal biciklitúrára. Kirándulunk a Ti- szaligetbe. Biztos elmegyünk a strandra is.- És utána mit csinálsz?- Dolgozom a Kézenfogvá­nál. Nagyon szeretek dolgozni. Még otthon is van olyan munka, amit én is el tudok végezni, felmosok, mosogatok.- Hogyan tervezed az életed? Hogy szeretnél élni később?- Ugyanígy. TOLÓKOCSIVAL A TISZÁN. A fotósunk által ellesett pillanat azt igazolja, hogy nem törvényszerű, hogy annak, aki mozgássérült, a falak között kell leélnie az életét. „Ugyanolyanok, mint mi.. A Kézenfogva ÉFÉE Együtt Egymásért táborát a megnyitó után néhány nappal kerestem fel a Fiumei úti iskolában. Ahogy beléptem az aulába, ugráló, lab­dázó, táncoló gyerekek között ta­láltam magam. Egy szemüveges kisfiú hozzámszaladt és meg­ölelt. Kívülálló számára talán furcsa jelenet ez, de aki megszokta a fogyatékos gyerekek világát, tudja: ők ilyenek, ők kinyilvánít­ják a szeretetüket. Erre jött rá Trébics Sándor tanító is, aki vállalta, hogy a tá­borban felügyel a gyerekekre, programot szervez nekik.- Egy ilyen táborba érdemes lenne belecsöppeni minden pe­dagógusnak, mert itt jól lehet fejleszteni a toleranciát, elvi­selni a másságot. Ugyanakkor egyfajta érzelmi feltöltődést is jelent, mert itt egyetlen gyerek sem haragszik vagy sértődik meg, ha rászó­lunk. Mint pedagógus, úgy lá­tom, hogy a fogyatékos gyere­keknek sokkal több odafigye­lésre, segítségre van szüksége. Igényük van a szeretetre, és ezt ki is mutatják. Szerintem ez a tábor hiányt pótol, és a gyere­keket elnézve azt kell monda­nom, hogy több ilyen lehetőség kellene, amikor találkozhatnak az egészségesekkel. Én korábban nem ismertem közelebbről a fogyatékos gye­rekeket. Itt a táborban azt ta­pasztaltam, hogy mindegyikben van olyan képesség, amelyet fejleszteni lehet. Egy bizonyos szintig mindegyik önálló tud lenni. Azt hiszem, sokkal többet ki lehetne hozni belőlük, mint ami meg is valósul. Hiányzik, hogy szakszerűen foglalkozza­nak velük. Hogy ez kinek a hi­bája, nem tudom. A tábor megálmodója, Hof- gárt Györgyné, a Kézenfogva ÉFÉE megyei titkára:- Meggyőződésem, hogy egyszer mi is eljutunk oda, mint sok más ország, hogy a fogya­tékos gyerekeket olyan termé­szetesen fogadják, mint az egészségeseket. A szemlélet változását azonban gyerekkor­ban kellene elkezdeni. Ennek a tábornak az volt az előzménye, hogy Halász István országgyű­lési képviselővel előadást tartot­tunk iskolákban a másságról. Volt olyan gyerek, aki sírva fa­kadt, mert ő eddig bántotta a fo­gyatékost, mert azt hitte, hogy az kevesebb nála. Ezek az elő­adások rövid lélegzetű beillesz­kedési kísérletek voltak, de az életben nemcsak egy napot vannak együtt a fogyatékosok és az egészségesek. Ez a tábor a hosszabb együttlét gyakorlását szolgálja, játékos formában a legkönnyebb egymáshoz köze­líteni a gyerekeket. És valóban: nagyon toleránsak a gyerekek: vetélkednek azért, hogy ki tolja a tolókocsist, hogy ki tegye alá a széket. Tizenhét olyan egész­séges gyerek van itt közöttünk, akiknek a családjában nem él fogyatékos. Ha valaki leejti a botját, hárman-négyen ugranak oda, hogy segítsenek. Ez kívülálló számára talán nem olyan nagy dolog ... Mindig a Centrum étterem­ben ebédelünk. Ma ott ünnepel­tük az egyik táborozó születés­napját. Az étteremben csend lett, amikor énekeltük: „Boldog szülinapot!” A gyerek nagyon boldog volt. A táborban beiga­zolódik az, hogy minél több szeretetet ad az ember, annál többet kap vissza. Nagyné Labáth Erzsébet szülő mindennap a táborba hozza fogyatékos fiát:- Szerintem legjobb érték­mérő a gyerek. Roland már reg­gel háromnegyed hatra készen van, megmosdik, fogat mos, beágyaz, nehogy elkéssen a tá­borból. Pedig az óra csak hatkor csörög... Rengeteget fejlődött a táborban. Ha három életem lenne, akkor se tudnám neki megadni azt, amit itt kap. És hogy érzik magukat a gye­rekek? János:- Jól, mert itt vannak gyere­kek, és énekelünk, játszunk, be­szélgetünk. Finom az ebéd is. Jövőre is eljövök. Csaba:- Olyan jó itt! Szeretek labdázni meg játszani. Délben megebéde­lünk, utána csendespihenő van. Zoli az egészséges gyerekeket képviseli a táborban.- Hogy érzed magad?.- Nagyon jól, mert sokat ját­szunk. Rajzolni szeretek a leg­jobban, meg kirakózni. Na meg délután a diszkót. Az utolsó na­pon lesz farsang is.- Tudod-e már, hogy minek öltözöl?- Tudom hát! Batman leszek.- Milyenek az itteni gyerekek?- Tanulunk egymástól tole­rálni azt, hogy ők mások, de ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk.- Zoli: mit jelent az, hogy to­lerálni?- Hát türtőztetni magunkat, hogy ne csúfoljuk őket azért, mert mások ...- Régebben te csúfoltál vala­kit?- Nem. De nekem azt mondta apukám kiskoromban, hogy ha én is ilyennek születtem volna, a két kezével fojtott volna meg.- És neked erről mi a véle­ményed?- Szerintem ez nagyon nagy kegyetlenség, mert ők is olyan emberek, mint mi vagyunk. Az oldalt szerkesztette: Paulina Éva Fotó: Korényi Éva és Imre Lajos Mi is ott voltunk! Július 4-én nyílt meg a szolnoki Fiumei úti iskolában az Együtt - egymásért tábor, amelyet a Kézenfogva ÉFÉE, a megyei értelmi fogyatékosok érdekvédelmi egyesülete szerve­zett. A táborban fogyatékos és egészséges gyerekek töltik együtt napjaikat. Céljuk, hogy a játékos formával elősegítsék a fogyatékosok beilleszkedését a társadalomba, illetve megta­nítsák a gyerekeket együtt élni a mássággal. A programban szerepel gyógytorna, úszásoktatás, vetélkedők, diszkó, játé­kok. Ahhoz, hogy a tábor létrejöjjön, sok-sok támogatóra volt szükség. Adománnyal, kedvezménnyel segítette a tábort: a szolnoki önkormányzat, a Szolnoktej Rt., a Flamand pékség, a törökszentmiklósi ConAvis Kft. és a Baromfi-feldolgozó Rt., a Solami Húsipari Rt., a Bottyán Kft., a Grambius Ásványvíz, a martfűi növényolaj- és a sörgyár, a gyermelyi száraztészta­gyár, a Pélvi és Társa Bt., Békési Anikó önkormányzati képvi­selő, Bohácsi Ferenc virágkereskedő és felesége, Nagy Ferenc Filmnyomó és felesége, a Fiumei úti iskola, a PIÉRT Kér. Vál­lalat, a Nova Papír Kft., a budapesti Bahama Bt., Nász Mar­git, a mozgássérültek megyei elnöke, az Új Néplap, a gyógy­szertári központ, a víz- és csatornamüvek, a Cukorgyár Rt., a Centrum étterem. A tábor munkáját segíti: Tisza Tiborné, Turcsányi Piroska, Trébics Sándor, Pomáziné Farkas Katalin, Juhászné Nagy Il­dikó, Petrezselyem István, Réffv Tünde, Pásztor György , Bo- hács Istvánná, Diós Péterné, Pap Gézáné, Hofgárt Györgyi, Tamás Tímea, Bohács István. Képeinken: ellesett pillanatok a tábor életéből. Láttam az embereket örülni Már hagyományossá vált a Bice-Bóca Alapítvány nyári tá­bora a Tiszaligetben. Az idén nemcsak Magyarországról jöt­tek vendégek, hanem tizenket- ten Hollandiából is. Sebastian Grüschke orvostanhallgató se­gítségével beszélgettem velük, mivel Sebastian tud magyarul.- Hogyan kerültek Magyar- országra?- Tavaly kértek meg itt en­gem, hogy szervezzek Hollan­diából táborozókat - feleli Se­bastian.- Es nehéz volt?- Nem egyszerű, mert Hol­landia messze van, elég drága az út repülővel, és olyan embe­reket kellett találni, akik nem súlyosan sérültek.- Hollandiában is voltak már hasonló táborban?- Igen. Ott is van speciális tábor, ahol a házak berendezése - fürdőszoba, vécé - úgy van kialakítva, hogy kényelmes le­gyen a sérült embereknek. Itt ez nem volt meg, de a hangulat sokkal jobb volt. Az volt az ér­zésünk, hogy ez a tábor egy nagy család.- Hogyan élnek Hollandiá­ban? Ernst:- Amsterdam mellett, egy tengerparti városban lakunk in­tézetben. Százhetvenkét moz­gássérült otthona ez az intézet. Sokan közülünk dolgoznak is. Én például eladó vagyok. Hasz­nált ruhát, bútort árusítok. Charles:- Én egy sörözőben dolgo­zom, kávét főzök, és én vagyok felelős azért, hogy mindig le­gyen zene. Szabadidejükben sportolnak is. Ki hokizik, ki teniszezik. A Bice-bóca táborban talál­koztam Végső Bélával, az Olajbányász masszőrével. - Vé­letlenül kerültem ide. Kíváncsi voltam arra, hogy a magamfajta emberek hogyan élik meg az ál lapotukat. Meglepődtem azon, hogy milyen nagy szeretettel veszik körül itt egymást. És fel vetődött bennem az a furcsa gondolat, hogy vajon mi min­denre lennének képesek, ha az egészséges társadalomba been­gednék őket.- Hogy érti azt, hogy „been­gednék” ?- Mindenféle szempontból. Például dolgozhatnának. Én szerencsés vagyok, mert talál tam egy gyönyörű munkát. Az egészséges társadalomban van­nak olyanok, akik jó szívvel, jó szándékkal fogadják az embert, de nem mindenki. Sok mindenkivel beszélget­tem a táborban. Az itteni embe­reknek teljesen más a lelki beál­lítottságuk, mint az átlagé. Sérü lékenyebbek. A tábor arra is jó volt, hogy megerősített bennem egy gondolatot.- Éspedig?- Hogy a magamfajtának többet kell tennie, hogy a társa­dalom elfogadja, mint embert. Mindig duplán kell tenni ahhoz, hogy a mai viszonyok között életben maradjunk. Ézeknek az embereknek óriási akaraterejük, lelkierejük van. Ez az akaraterő, élni akarás példaértékű lehet. Talán egy kicsit több törődést érdemelnének ... Mint ahogy azok a szülők is, akiknek telje­sen megváltoztatta az életét, a szemléletét, hogy sérült gyereke van. Örülök, hogy eljöttem ebbe a táborba, mert láttam kétszáz mozgássérült embert örülni, egymást becsülni, szeretni, és a mai viszonyok között ez egy szuper dolog. Szolnok volt a házigazdája a Hallássérültek Országos Szö­vetsége által megrendezett hallássérült fiatalok országos ifjúsági túrájának. A túrát támogatta a Mól Rt. A program­ban szerepelt tájfutóverseny, szellemi vetélkedő, múzeum- látogatás. Képünkön: már összebarátkoztak a fiatalok. Kirándulás Gyulára Autóbuszos kirándulást szervez a vakok és csökkentlátók megyei szervezete szeptember 24-én és 25-én Gyulára és Szarvasra. Az indulás napján reggel 8 órakor a szolnoki vasútállomáson lesz a gyülekező és másnap ugyanide érkeznek 17 órakor. A program­ban szerepel városnézés, fürdés, arborétumlátogatás, esetleg hajó- kirándulás. Az ellátás egy éjszakai szállást, vacsorát, reggelit és ebé­det is magában foglal. Tagoknak és kísérőiknek egyaránt ezer forint a részvételi díj. Befizetni augusz­tus 22-én vagy 23-án lehet 8 órától 12-ig a megyei szervezet, Szol­nok, Móra F. u. 15 szám alatti iro­dájában. Érdeklődni a 341-919-es szolnoki telefonszámon lehet. A megyei szervezet irodájában augusztus elsejétől 19-ig szabad­ság miatt szünetel az ügyfélfoga­dás. Levelet írt szerkesztőségünk­nek a megyei szervezet elnöke, Kis Endre. Levelében örvendetes tényről számol be. „Örömmel tapasztalják a gyen- génlátóink a szolnoki autóbusz egyes járatain a hatalmas, számki­jelző táblákat. Ahogyan elterjed­nek, egyre inkább csökken azok­nak az eseteknek a száma, amikor sorstársaink más buszra szállnak fel. Reméljük, hogy rövid időn be­lül az egész országban elterjed ez a módszer, hiszen ezzel több évti­zedes vágyunk teljesül.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom