Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-12 / 162. szám
2 Körkép 1994. július 12., kedd Jelcin hazaérkezett Nápolyból Moszkva. Borisz Jelcin orosz elnök, aki vasárnap este hazaérkezett Moszkvába, elégedetten nyilatkozott a Hetek nápolyi csúcs- találkozóján való részvételéről. Az orosz államfőt megelégedéssel töltötte el, hogy Nápolyban senki sem vonta kétségbe: Oroszországban nem lesz visszarendeződés. Jelcin hangsúlyozta, hogy Nápolyban elismerték Oroszországnak a többi nagy állammal egyenjogú belépését a világközösségbe. Kormányt alakítottak a vörös khmerek Bangkok. Khieu Samp- han vezetésével ideiglenes kormányt alakítottak a vörös khmerek Kambodzsa északi tartományában, Preah Vihearban - jelentette be hétfőn a lázadók rádiója. Az AFP szerint a vörös khemerek kormányalakításának célja, hogy összefogják a phnompeni kormány ellenzékét, és megszüntessék a vietnami befolyást Kambodzsában. Érvényes a választás Kárpátalján Ungvár. Kárpátalján is érvényes a helyi önkormányzati és az elnökválasztás második fordulója, habár a részvételi arány kisebb volt, mint június 26-án, s az országos átlagnál is alacsonyabb. A választási bizottság hétfőn még nem közölt végleges eredményeket, de már bizonyos: Szerhij Usz- tics lett a megyei tanács elnöke, aki a megye különleges önkormányzatának (autonómiájának) elkötelezett híve. Orosz munkásokat öltek meg Algírban Tunisz. Hétfő reggel megöltek öt orosz vendég- munkást Algériában. Az áldozatokat Algír egyik külvárosában feltehetőleg muzulmán fundamentalisták lőtték agyon. A merényletet öt nappal azután követték el, hogy egy algériai kikötőben megöltek hét olasz tengerészt. Robbanóanyagot találtak cseh rendőrök Pozsony. Tíz kiló samte- xet - nagy erejű, tulajdonságai miatt a terrorcselekményeknél gyakran használt robbanóanyagot - találtak a cseh közlekedési rendőrök egy szlovák állampolgárságú férfinál. A rendkívül veszélyes - az egykori Csehszlovákiában kifejlesztett és gyártott - robbanóanyagot a rendőrség feltevése szerint valamelyik nyugati országban akarta eladni, ahol egy kilogramm samtex ára 2000- 5000 márka között mozog. MSZP-frakcióülés Ma tárgyalnak a nyugdíjemelésről A szocialisták kedden megbeszélést folytatnak a társadalombiztosítási önkormányzattal a nyugdíjemelés végrehajtásának módjáról és mértékéről, s az MSZP parlamenti frakciója e vélemény ismeretében szerdai ülésén alakítja majd ki végleges .álláspontját ez ügyben. Az viszont már most bizonyos, hogy a szocialisták azon lesznek: az Országgyűlés még ezen a héten tűzze napirendre a nyugdíjemelés ügyét, és nyomban a kormány megalakulása után, még pénteken hozzon is erről döntést - közölte Szekeres Imre frakcióvezető az MSZP képviselő- csoportjának hétfői ülése után. Hozzátette: az a tervük, hogy az idegen haderők magyarországi gyakorlatozásának engedélyezésével kapcsolatosan szintén pénteken döntsön az Ország- gyűlés. Szekeres tájékoztatott arról, hogy a kormányprogram vitája volt a frakcióülés másik fő témája. Bemutatkoztak a képviselőknek azok a politikusok, akiket az MSZP és az SZDSZ miniszternek, illetve politikai államtitkárnak jelölt. A frakció döntött arról, hogy a kormányprogram csütörtöki és pénteki vitájában mely témában kik szóljanak hozzá a szocialista párt nevében. Úgy foglaltak állást, hogy ne a miniszterek és államtitkárok fejtsék ki véleményüket, hanem olyan képviselők, akik az adott témában szakemberként is komoly gyakorlatra tettek szert. Az oktatásügyi kérdésekről például Orosz István professzor a debreceni egyetemről, ifjúsági' témákról Molnár Gyula, a XI. kerület korábbi alpolgármestere, környezetvédelemről Nemcsók János, a Bay kutatóintézet vezetője, az érdekegyeztetés és érdekképviselet kérdéseiről pedig Nagy Sándor mond majd véleményt. A határon túli magyarság ügyeiről a szocialisták szintén szót kívánnak ejteni, már csak azért is, mert az RMDSZ minapi állásfoglalása erre külön felkérte őket. A frakcióülésen áttekintették a házszabály tervezetét is. Kívánatosnak tartják, hogy augusztus 31-ig megszülessen az Országgyűlés új működési szabályzata. Ezért még a héten hatpárti egyeztetés lesz, s az ezzel kapcsolatos munka koordinálásával Bihari Mihályt, az alkotmányügyi bizottság alelnökét bízták meg. A frakció működéséhez szükséges technikai teendők áttekintése során a képviselők elhatározták, hogy még a hétfői nap folyamán megalakítják a frakció munkacsoportjait, s az egyes műhelyek megválasztják vezetőiket. A 15 munkacsoport felállásában nagyrészt követi majd a parlamenti bizottságok szerkezetét. Úgy döntöttek továbbá, hogy a képviselőcsoport szerdai ülésén megválasztják a frakcióvezető-helyetteseket, valamint a frakcióigazgatót. Az MTI értesülése szerint Orosz Sándor, Lampert Mónika, Tompa Sándor és Antalóczy Attila neve vetődött fel a helyettesi posztokra. Színesednek a fácánkakasok Kitűnőnek ígérkezik a fácánszezon Abádszalókon Az abádszalóki Hubertus vadásztársaság mesterséges fácánkeltető telepe brillírozik a mostani szezonban, meglehetősen régen volt olyan eredményes a keltetési idény, mint a jelenlegi. A korszerű, egy szezonban négyszázezer csibe keltetésére alkalmas „műkotlósok” a tavalyihoz képest öt százalékkal több tojást keltettek ki, gyakorlatilag a keltetőgépekbe behelyezett tojások 75-80 százaléka kelt ki. Az alapanyagot, a fácántojást a telep hétezer törzstojóállománya biztosította, xle sok tojást vásároltak is. Az egyik legjobb partnerük a jász- kiséri fácántelep, kétezres törzsállományának tojáshozamát csaknem teljes egészében felvásárolták. Az abádszalókiak a jelenlegi szezonban eddig „termelt” napos fácáncsibékből 180 ezer darabot értékesítettek Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye vadásztársaságainak, 35 ezer szárnyast pedig saját nevelésre hagytak meg. Tízezer mezei madár a jövő évi törzsállományt szaporítja. Új színfoltja a fácántenyésztésnek, hogy bekapcsolódtak egyéni vállalkozók is, főleg Dabas és Nagykáta térségében 25 ezer fácáncsibe felnevelésére, majdani értékesítésére tettek kezdeményező lépéseket magánerőből. Örvendetes ténynek könyvelik el a vadászok, hogy a mesterségesen keltetett fácánok egészségesek, kitűnően fejlődnek, ezért elismerésüket is többen kifejezték az abádszalóki- aknak. A hazai és a külföldi vadászok optimizmusát növelheti, hogy az alföldi mezők, rétek színes tollazatú, kedves madarainak természetes szaporulata is igen jó, nem ritka a hét-, nyolc-, sőt tíztagú fácáncsalád megfigyelése sem. Az alföldi mezők tarka, de érzékenyebb, ritkább lakói, a foglyok száma is érezhetően szaporodik. A vadászok által kidolgozott ötéves program keretében ugyancsak igen szép családi szaporulatot érzékelnek a vadászok. Az abádszalókiak kétszáz újabb tojóval kezdték meg a fejlesztést, és a szaporulat most a júliusi napokban szépen nyomon követhető, többek között a learatott gabonatáblákon vagy azok közelében. A jelenlegi apróvadprognózis szerint az alföldi mezőkön, réteken szabadon engedett mesterséges fácánokból és a természetes szaporulat „terméséből” bőven lesz „aratni” való az itthoni és a külföldről, főleg olasz, belga, német honból érkező, ínyenc fácán- és fogolyhúsra áhítozó vadászoknak.-endrészA végső megsemmisülés órái szombattól várhatók Haldokló üstökös a Jupiter légkörében A P/Shoetnaker-Levy 9 (1993e) üstökös haláltusájának kezdete feltehetőleg 1992. július 8-ra esett. Ekkor suhant el a Jupiter légköre felett 45 ezer kilómét *rre, amely jócskán belül van a Roche-ha- táron. Ha ezt a határt bármely objektum átlépi, akkor a bolygó árapály erői széttépik. A legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy az üstökös 21 részre darabolódott fel. A szétesett üstökös a végső megsemmisülése felé közeledik, ami valószínűleg 1994. július 16. és 22. között fog bekövetkezni. Az üstökösmagok méretei 0,5-2 kilométer közé esnek. A becsapódások a Jupiter jelenleg tőlünk nem látható oldalán fognak bekövetkezni. A bolygó gyors forgása miatt, esetleg láthatóak lesznek amatőr távcsövekkel és nagy nagyításokkal a Jupiter légkörében fellépő háborgások. A másik, talán szabad szemmSl is megfigyelhető jelenség a Jupiter Galilei holdjainak felfénye- sedése, melyek normális esetben csak távcsővel láthatóak. Az üstökösmagok csóvájuktól megfosztva, közel 60 kilométeres sebességgel fognak a bolygó atmoszférájába belépni és felrobbanni. A robbanások a légkör felső néhány 100 kilométeres, még viszonylag kis sűrűségű rétegében várhatóak. Az egész jelenség során körülbelül 100 millió megatonnányi TNT robbanásával egyenértékű energia szabadul fel - ez nagyságrendekkel múlja felül a hidegháború éveiben meglévő nukleáris készlet robbanóerejét. Az üstökös utolsó útját végigkísérik a bolygónkon található nagyobb távcsövekkel és a Hubble-űrtávcsővel. Feltételezhető, hogy első alkalommal a csillagászat történetében egy üstökös becsapódását megfigyelhetjük. De példátlan olyan szempontból is, hogy egy generáció életében nagy valószínűséggel nem lesz másik alkalom ilyen jelenség tanulmányozására. - prohászkaA nagyvilágban történt Horn-interjú a bécsi Kurierban- Nincs modellje annak, hogyan építi fel a kapitalizmust egy szocialista párt - idézi a bécsi Kurier hétfői száma Horn Gyulát. A lap egész oldalas, fényképekkel illusztrált cikkében a budapesti tudósító, Berényi György adja közre a kijelölt miniszterelnökkel folytatott beszélgetését. A tudósító a beszélgetés nagy részét saját szavaival mondja el, s szó szerinti idézetekkel tűzdeli meg. Horn utalt arra, hogy a polgári-demokratikus rendszert nem leváltani, hanem inkább továbbépíteni szándékozik. Az elmúlt négy évben épített szociális piac- gazdaságnak az eddiginél erőteljesebben kell szociálissá válnia, s a magántulajdon jobban fog dominálni. A Kurier megítélése szerint Horn szakít a kommunista múlttal, amikor így fogalmaz: „A politikai üldözöttek kártérítést kapnak; egyébiránt viszont nem a múlttal, hanem a jövővel akarunk foglalkozni”. Horn új munkastílusában szerepel a néppel folytatandó állandó párbeszéd, az élő kapcsolat vállalkozókkal, művészekkel - írja a tudósító, s hozzáteszi: a párbeszédbe Horn bevonja a parlamenti ellenzéket is. A nagyvonalúság, amellyel a jóval kevesebb mandátummal rendelkező szabad demokratákat egyenrangú koalíciós partnerként kezelte, nem kísérlet pótolni a hiányzó legitimitást - írja a lap, és idézi Hornt: „A legitimitást a választóktól kaptuk. Engedményeket azonban csak az erősebb tehet. A cél a nemzeti konszenzus, amelyre ennek az országnak az örökös viszály helyett sürgősen szüksége van”. A bécsi lap összegezi a gazdasági helyzetről mondottakat: Horn tudja, hogy sok magyar csodát vár, de mégis számít a megértésre. A szociális paktumnak minden oldalú önmérsékletet kell biztosítania, s ebben Horn fontos szerepet tulajdonít a szakszervezetekhez fűződő jó kapcsolatnak. Mindenképpen szeretne legalább szerény eszközöket fordítani a legsanyarúbb helyzetben lévők terheinek enyhítésére. A Nyugattól a magyar kijelölt miniszterelnök több „valós támogatást” vár. Ebbe nézete szerint nem tartoznak bele a továbbra is szívesen látott beruházások. Azokat igencsak gyümülcsöző üzletnek tartja a befektetők szempontjából, amit szavai szerint „bizonyít a tekintélyes tőkekiáramlás (1993-ban 15 milliárd dollár) is” Magyarországról. Az Európai Uniótól legalábbis a csatlakozási tárgyalások időpontjának megadását várja, a NATO-belépésnek pedig még ebben az évezredben meg kellene valósulnia. Az ország stabilitása miatt ilyen nagy támogatottságú kormány esetében senkinek nem kell aggódnia - idézi a lap Hornt. Elhalasztották a Korea-közi csúcstalálkozót Hétfőn az észak-koreai egyesítési bizottság elnöke arról értesítette dél-koreai partnerét, hogy Phenjan - Kim ír Szén halála miatt - elhalasztotta a Korea-közi csúcstalálkozót. A levélben nincs szó arról, mikor rendeznék meg új észak-koreai vezető részvételével a történelmi találkozót, amelyet eredetileg július 25-27-re tűztek ki. Phenjan ezzel a levéllel első ízben vette föl a kapcsolatot Szöullal, amit örvendetes tényként értelmeznek a megfigyelők. Az észak-koreai üzenetben nem a csúcstalálkozó lemondásáról, hanem elhalasztásáról van szó, ami annak jele lehet, hogy a KNDK folytatni kívánja a megkezdett nyitási politikát, párbeszédet kíván folytatni legmagasabb szinten a dél-koreai vezetéssel. Phenjan a nukleáris létesítményekről - illetve az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok rendezéséről - is tárgyalni kíván. Ezt jelzi, hogy Genfben szintén megállapodás született a múlt héten elkezdett, majd félbeszakadt tárgyalások átmeneti időre történő elhalasztásáról. Kang Szók Dzsu külügyminiszter-helyettes közölte Robert Gallucci amerikai külügyminiszter-helyettessel, hogy Kim halálával nem fog változni a KNDK politikája. Kim ír Szén helyébe még nem nevezték ki az ország új első emberét. Az utódlásról esetleg már hétfőn döntést hoznak, Phenjanba rendelték ugyanis a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának 145 tagját és a Legfelsőbb Tanács 687 tagját. A phenjani rádió és a televízió műsoraiban vasárnap óta Kim Dzsong II nevéhez kapcsolják azokat a jelzőket, amelyekkel eddig csak Kim ír Szent tisztelték meg. „Nagy vezérnek”, illetve „szintén kiváló vezérnek” nevezik az elhunyt elnök fiát. Mindez arra utal, hogy Kim Dzsong II teljhatalmat élvez. Varga Mihály a Fidesz alelnöke A Fiatal Demokraták Szövetségének hét végi kongresszusán nem csak új elnököt, hanem nyolc alelnököt is választottak. Varga Mihály karcagi születésű politikus sorrendben a második legtöbb szavazatot kapta. Előtte Pokomi Zoltán „futott be”, őt követi Szájer József, Áder János, Kövér László, Wachsler Tamás, Illés Zoltán és Deutsch Tamás. Értesüléseink szerint a választmányi elnöki posztra, melyről e hét végén döntenek, Varga Mihály a legesélyesebb. PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMt * PANORÁMt PANORÁMt * PANORÁMt * PANORÁMA A világ legfiatalabb gyémántja Megtalálták a világ legfiatalabb gyémántját, amelyen tanulmányozni lehet, hogyan keletkeznek ezek a drágakövek a Föld burkolatában évmilliárdok során. A folyamat most is tart. A gyémántot az Indianai Egyetem geológiaprofesszora, Henry Meyer találta meg és az Edinburghi Egyetem professzorával, Peter Kinneyvel együtt vizsgálta jneg. Megállapították, hogy a drágakő 628 millió éves, sokkal fiatalabb, mint a 2,4 milliárd éves gyémántok, amelyeket korábban találtak.- Nagyon nagy jelentőséget tulajdonítunk e fiatal gyémánt megtalálásának. Segítségével bebizonyosodott, hogy a gyémántok hosszú geológiai időszakokban keletkeznek, nem pedig egyetlen geológiai esemény során - írták a tudósok a The Journal of Geology című szakfolyóirat júliusi számában. - A Föld burkolatában most is keletkeznek gyémántok - állapították meg. Meyer kialakított egy módszert, amellyel meg lehet állapítani a gyémánt korát. Ennek a módszernek az alapja a gyémántban található anyagok korának meghatározása. A most megtalált gyémántban cirkon található, amely részben urániumból keletkezik. Az uránium ólomra bomlik le. Az ólom izotópjainak mérésével Meyer és Kinny meghatározhatták a cirkon korát és ezáltal a gyémánt korát is. Mint a tudósok elmondták, a gyémántok mintegy 200 kilométerrel a Föld felszíne alatt formálódnak. Ott a magas hőmérséklet és a nyomás a szénatomokat kristályosítja. Ezeket a kristályokat vulkanikus tevékenység hozza a Föld felszínére. Felesége volt a tét Elvesztette a fogadást A pénzhiány mit sem csökkenti a hazárdjátékok iránti kedvet Albániában. Pénz híján akadnak olyanok, akik a feleségüket teszik fel tétként. A Koha Jone című lap szerint így tett egy ismeretlen nevű fogadó is, aki a nyári hőség és a labda- rúgó-vb hevében oly biztosra vette Argentína győzelmét Bulgária ellen, hogy vesztése esetén asszonyát ajánlotta fel egyik ismerősének. Ä sors azonban másképp döntött: Bulgária győzött, és a feleség annak rendje s módja szerint el is tűnt a nyertes cimborával. A könnyelmű férj most a rendőrséggel keresteti asszonyát. Prágai örömlányok, riadó! A prágai örömlányok által legkedveltebb utcasarokra látogatott vasárnap éjjel a cseh parlament védelmi és biztonsági bizottságának két tagja, Oldrich Kuzílek és Vladimír Suman. A két honatya persze nem szórakozott, hanem dolgozott: a cseh rendőrség és a prágai városi rendőrség nagyszabású közös razziáján vett részt. A főcsapás iránya a belváros szívében található Perlova utca volt, amely a prostitúció-szakértők szerint a legolcsóbb „húspiacnak” tekinthető a cseh fővárosban. Ennek folytán leginkább a vékony pénztárcájú helybéli kuncsaftokat vonzza, annak ellenére, hogy a turisták által is nagyon frekventált helyen ván. A Vencel tér alsó végében található Bata cipőbolt alatt egy passzázs vezet át a Jungmann térre, s onnan nyílik a Perlova, amelynek túlsó végétől csak néhány méterre esik az U dvou kocek nevű, vagyis a Két macskához címzett patinás söröző. Itt csaptak volna le a rendőrök és a törvényhozók az éjszakai műszakra, ha lett volna olyan. Merthogy a CTK jelentése szemérmesen hallgat arról, találtak-e akár egyetlen előállítható személyt is. Csupán annyit jegyzett meg a hírügynökség, hogy a Perlován „ezúttal viszonylag szerény volt a forgalom, ezzel szemben a közeli Vencel téren valósággal hemzsegtek a prostituáltak”. Kuzílek honatya mindazonáltal „kedvezően értékelte a rendőrségi akciót”. A prágai városvezetés az utóbbi időben egyre erőteljesebben törekszik a prostitúció kiűzésére a városközpontból. Tény, hogy a híres-nevezetes Vencel tér és környéke ma már esténként túlontúl is benépesül örömlányokkal, futtatókkal, valutaüzérekkel, zsebmetszőkkel. A tér „vonzáskörzetének” lokáljaiban állítólag szórványosan megjelentek a kábítószerkereskedők is. A legősibb mesterség űzésére - ahogy azt a főpolgármesteri hivatalban, íróasztal mellett elképzelik - a Florenc autóbusz-pályaudvar és a Ma- sarykról elnevezett vasúti pályaudvar közötti sötét utca szolgálhatna. Kérdés azonban, hajlandóak-e önszántukból átszokni oda a lányok. A vörös lámpás negyedhez „infrastrukturális létesítmények (bárok, kicsiny panziók)” - is szükségeltetnek, márpedig a szóban forgó utcában egyelőre mindennek semmi jele.