Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-09 / 160. szám
1994. július 9., szombat Jegyzet----riport 5 S zombati jegyzet fa Olcsó húsnak ... Egyre inkább az a közmondás jár az eszemben, amelyet olyan gyakran hallottam nagymamámtól: Kisfiam, jól jegyezd meg: olcsó húsnak híg a leve .'. . Az elmúlt napok történései, riasztó hírei egyre inkább ezt igazolták. Kitalálni sem lehetett volna jobban, előre eltervezni, ahogy egymás után írtunk lapunkban, az elmúlt hetekben, napokban a veszett tehén olcsón árusított tejéről, az olcsón kimért, ismeretlen származású cukorról, a földről árusított halról, amelynek származását szintén nem lehet tudni, ismerni, ellenőrizni. A hírek mellett ott voltak a következmények, figyelmeztetések: be kellett oltani a veszettség ellen embereket, az olcsó cukor fogyasztásra alkalmatlan, mert hatóságilag nem ellenőrzött. Vajon hány forint a különbség egy liter zacskós tej és a „csak úgy” kimért tej között? Mennyivel volt olcsóbb az a cukor, amelyet árultak? Tíz forinttal, hússzal? Negyvennel? Mennyivel olcsóbb a döglött hal, amelyet a földre terített zsákból lehet vásárolni, mint az, amelyik a halasboltban a tartályban még úszkál, amikor kifizetjük az árát? Jó, tudom, a pénz nagy úr. A szükség úgyszintén. És sok háztartásban tíz-húsz-harminc forint is számít. De azért érdemes elgondolkozni: megéri-e az egészségünket kockáztatni érte? Nem érdemesebb-e a boltban, hatóságilag megvizsgált élelmiszert vásárolni? A feketén árult ennivalók szinte észrevétlenül terjedtek el. Annak idején a lengyel piacon jelentek meg először húsáru formájában. Akik vásároltak ott némi ruhát, vettek mellé egy kis kolbászt is. De a kettő nem ugyanaz! Mert ha kiderül, hogy a ruha rossz, silány, - az ember legfeljebb eldobja. De ha megeszi a fertőzött, beteg állattól származott húst, annak tragikus vége is lehet. De talán sokan nem is gondolták ezt így végig. Örültek az olcsó lehetőségnek, és arra gondoltak, mennyit tudnak így megspórolni, hogyan tudnak ügyeskedni a háztartásban. Sokan még csak a napokban - e riasztó hírek olvastán - kapják fel a fejüket: hát baj is lehet belőle? Meg kellene tudni, honnan származik az olcsó cukor? Meg kellene nézni, hogy a zsákról árult halat megvizsgálta-e az állatorvos? Ez a spórolás lehet ilyen veszélyes is? Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt napok történései sok vásárlót szoktatnak vissza a drágább, de megbízható élelmiszerek vásárlására. Biztosan sokan ítélik meg úgy, hogy nem érdemes kockáztatni: inkább a közismert vállalattól, elismert vállalkozótól, évek óta jól működő cégtől vásárolnak. Még ha drágábban is. De itt is meg kell állni egy szóra. Mert vajon mitől drágább a megbízható helyről származó áru? Például attól, hogy az árában benne van az adó, az áfa, az alkalmazottak bére, a gyártás, eladás higiénés körülményeinek betartása. Mert tudjuk, sok helyről „szorongatják” a vállalkozókat. Szigorú előírásai vannak az élelmiszer előállításának, forgalmazásának. De ez az ellenőrzöttség nekünk, vásárlóknak nagyfokú garancia is arra, hogy egészségre ártalmatlan terméket kapunk. Mert mitől lehet olcsóbb az élelmiszer? Például attól, hogy a gyártó vagy aki eladja, nem bejelentett tevékenységet folytat, nincs adója, sztk-ja, nem kell biztosítania a higiénés körülményeket, mert senki sem ellenőrzi. Netán valahol gyanússá vált terméket szállítanak más vidékre, hogy ott értékesítsék az eladhatatlanná vált árut. Persze, igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, hogy nincs hiba a törvényi szabályozásban, az ellenőrzésben. Liberális a jogszabály, sok kiskaput hagy, és igazából csak azzal szemben lép fel kemény követelésekkel, akik tisztességes, bejelentett tevékenységből akarnak megélni. De a vándorárusokra, mozgóárusokra, alkalmanként árulókra ki vigyáz? Az ő portékájukat ki ellenőrzi? Kevés a közegészségügyi-járványügyi ellenőr is. Kevesen dolgoznak az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Hivatalban. Ahhoz képest kevesen, ahány kis büfé, kocsma, élelmiszerbolt működik. Hányszor látjuk, hogy a kis boltban ugyanaz az eladó kezeli a pénzt és adja a kenyeret, felvágottat, lángost? Elmosogat- ják-e előírásszerűén a kis talponállókban a poharat vagy aki odamegy, magára vessen? Vannak élelmiszert, italt forgalmazó egységek, amelyek hosszú idő óta nem láttak ellenőrt. Például egy Kunhegyes nagyságú városban nincs ÁNTSZ kirendeltség, pedig volna mit ellenőrizni. (Ráadásul több falu is hozzájuk tartozik...Furcsaság ugyanakkor , hogy több tízmilliókért irodaházat bővít az ellenőrzés hivatala Szolnokon.) Mindenképpen szorítani kell a liberális ellenőrzés gyeplőjén, mint ahogy a vásárlóknak is meg kell gondolniuk: megéri-e az a néhány forint a kockázatot. Vagy inkább kerüljön vékonyabb szelet hús az asztalra, kevesebb cukor a teába. cuaJUl'W é* Megtalálni a személyiséget, aki Juhász Judité Zászlót is visz a kormányszóvivő Tartogatja még a minapi kánikula melegét a Kossuth térre néző szoba. Benne - a békesség és a megszokott harmónia mellett - talán túlságosan is nagy a rend. „Nagyjából már összecsomagoltam” - mutat körbe irodájában Juhász Judit kormányszóvivő, akit július 15-én, péntek délig illet meg még ez a titulus. Mosolya most is nyílt, de talán fáradtabb.- Mit visz el magával?- Azt a kis talponálló zászlót, amit majd otthon az íróasztalomra teszek. Ezt az Antall Józsefről készült riportfotót... Fölemeli és felém fordítja a képtartót. A néhai miniszterelnököt örökítette meg a felvétel, amint visszanéz és búcsút int egy repülőgép ajtajából.- Mögötte - folytatja Juhász Judit -, olyan különös az a fekete folt, a gépben a sötétség. Jelképes. A halála idején szomorúnak láttam, most viszont biztatás érződik belőle. Elviszek még néhány könyvet, több kiló levelet, néhány cserép virágot, ami nem szerepel a parlamenti leltárban.- És emlékeket?!- Igen, rengeteg emléket. Rendkívül izgalmas és szép volt ez a pár esztendő és nagyon gyorsan eltelt. Mintha még csak most lett volna 1990. május 13-a, amikor is este fél tízkor felhívott Surján László - anélkül. hogy egyszer is találkoztunk volna -, hogy ő lesz a népjóléti miniszter, nem mennék-e ' el hozzá s zóvivőnek.- Kire gondol a leszíveseb- ben, kivel tudott a legjobban együtt dől '.ózni?- Dr. Kajdi Józseffel, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjével. Fiatal kora ellenére rendkívül nagy tudású államigazgatási szakember. Ezért is hívtam meg az utolsó kormányszóvivői tájékoztatóra. Mindenkor hozzá fordulhattam, hiszen én nem ismerhetem olyan mélységében ezt a területet, ő pedig nagyon egyszerűen és nagyon érthetően magyarázott el mindent. Az újságírók előtt nem tévedhettem. Elgondolkodva kortyolgat teájából.- Két pólus közt ültem. A kormány és a sajtó. Tudjuk, az érdekek nem mindenkor esnek egybe. A sajtó legtöbbször nem arra kíváncsi, amit a kormány közöl. Igyekeztem mindkettőnek megfelelni. Korábban nem gondoltam volna, mennyire fontos, milyen elementáris dolog, hogy eljussunk az emberekhez. Hiába a „magas” pozíció. Nagyon meg kell dolgozni a kommunikációért. Erre a kormány nem fordított elég gondot. Elszálltak az információk, kisebb volt a hatásfoka, mint amilyet szerettünk volna elérni.- Váltsunk szót a jövőről. . . Hol fog elhelyezkedni?- Őszre talán ez is kialakul. De nem kívánok státuszba kerülni sehol. Igaz, erre nincs is lehetőségem. Am, ha lenne sem fenném. Egy ilyen meghatározó „politikai elkötelezettség” után még véletlenül se jöhessen szóba az elfogultság. Hiszen akik hallgatni, nézni fognak, még jó darabig a kormánytisztviselőt fogják látni bennem. Nekem is időre van szükségem, hogy megtaláljam azt a személyiséget, aki Juhász Judité.- Ez milyen változást jelent?- Természetesen egy csöppet sem fogok megváltozni. S ezt bárki bármikor számonkérheti, hiszen az újságíró nem illegalitásban dolgozik. A riporter, ahogy kérdez, akit kérdez - tetten érhető érzelmi hovatartozása. Célom, hogy tárgyilagos, értékekre törekvő újságíró lehessek. Egy érdekel: adni az embereknek. A Rádióban is ezt tettem a hangommal. Az elmúlt években mindent úgy olvastam, úgy néztem: mit szólnának a hallgatók, ha ezt témaként földolgoznám?-Hol?- Ezt tényleg nem tudom még. Megkerestek már néhá- nyan, de még nem döntöttem. Egy biztos: státuszba nem megyek közszolgálati intézményhez. Remélem, hogy tovább csinálhatom a műsorvezetést a Szülőföldünk muzsikájában. Levelek közt keresgél. Kettőt megmutat. Erdélyből, s a Felvidékről érkeztek. Arról szóltak, hogy vasárnap délután összeülnek és együtt hallgatják ... Juhász Judit lassan fogalmazza meg a következő mondatot:- Sokkal több sikerélményt hordozó munkát vállalok majd, mint a kormányszóvivői.- kl/>gy-hogy?- Újságíróként csak egyedül magamért kell felelnem. Itt egy egész kormányért kellett felelősséget viselnem, és betartanom azokat a szabályokat, amik miatt az újságírók néha úgy érezték: kevesebbet kaptak, mint amennyit vártak. Az újságíró legyen hiteles, s a lényeg: a beszélgetőtársat tárja fel, ne saját személyiségét igyekezzék előtérbe helyezni, amit ma gyakran tapasztalhatunk.- Az őszről már szólt. Mit tervez a nyárra?- A nyár? Kismaros. Börzsöny. Csönd. Családi összejövetelek. Vennes Aranka Szántó László adni szeret Verseket ír a vasbetonszerelő Őszintén sajnálom, hogy nem rádióriporter vagyok. A nyomtatott szó sosem tudja visszaadni a kimondott szó hangsúlyait, a hangzás árnyalatait, ritmusait. Pedig Szántó Lászlót igazán jellemzi a hang is. Ahogyan kiáll a színpadra, s ahogyan elmondja verseit. Sajnos ezt nem tudom igazán bemutatni. Szántó Laci bácsit megismerni, verseit hallani együtt lehet élmény. A 68 éves árokszállási férfi különleges életútja, a szeretet, ami sugárzik belőle, megismerésre érdemes. Ha névjegykártyát csináltatna ezt írathatná rá: Szántó László vasbetonszerelő és költő. így bizony rejtőjenői humort sejtet, de igaz.- Hetedik gyerekként születtem 1926. március 2-án. Szegény sors jutott nekünk. Apám kubikos is volt, dolgozott napszámban. Ennivalóra is alig tellett. Nővéreim szőttek, abból volt egy kis bevétel. Egy bátyám kovács volt. A mostani Széchenyi iskola elődjébe jártam. Félénk gyerek voltam. A szigorú tanítónő előtt megszólalni is alig mertem. Megbuktatott fogalmazásból. Később Bakos Dénes tanító úrhoz kerültem, aki kiváló ember volt. Nála már jeleskedtem. Egyszer a tanfelügyelő vizsgáztatott, s 1 pengőt adott, mert mindent tudtam. Bakos tanító úr csinálta, hogy indult 7.osztály. Azt is kijártam. Mondta édesanyámnak, hogy taníttatni kellene, mert jó eszű gyerek vagyok. Dehát nem lehetett. Mit szólt volna a többi testvér, hisz azokat se taníttatták. Engem cipészinasnak adtak. Azért, mert az már haszon volt, ha a család cipőit megcsináltam. Kegyetlen 3 év volt. Reggel 6-tól este 8-ig dolgozni kellett. No, de a munkát, a fegyelmet is megtanultuk az biztos. Nyáron libapásztorko- dás jutott a falusi gyereknek. Sokszor voltam bizony éhes, mert nem úgy gondoskodtak a gyerekekről, mint most. 1944- ben 18 évesen összeterelték a leventéket Árokszálláson, s elvittek bennünket. Vitéz Bakos Dénes tanító úr, főhadnagy volt, bizony sokat köszönhetek neki. Ő vigyázott ránk, hogy bajunk ne essen. Elvittek bennünket előbb Győr, mellé. Egy uradalomban dolgoztunk. Utána vittek tovább Pozsony mellé. Itt kaptunk kiképzést, majd 1945 elején nyugatra hajtottak. Lóska Károly vezérezredes volt a parancsnokunk. Össze-vissza' terelt minket, mentünk hegyen-völgyön, csakhogy a hadműveleti területet kikerüljük. Sokat köszönhettünk neki is, mert menteni akart minket. Fiatal levente-gyerekek voltunk, távol a családtól, a hazától. A lelkemet annyira megrázta a dolog, hogy akkor kezdtem verseket írni. A honvágy, a szomorúság erre inspirált.- Nyugati hadifogság lett a vége a leventeségnek ?- München mellett 1945. május 8-án estünk amerikai fogságba. Több ezren kerültünk lágerbe. München romjait velünk takaríttatták el. Itt azonban már elég jó volt. Ennivalónk volt, ami korábban hiányzott. A táborban népfőiskolát szerveztek. Kása Barna erdélyi mezőgazdász vezetésével mezőgazdasági ismereteket tanultunk. A táborban volt Mikó Zoltán. Ő Ady-stílusú verseket írt. Adott nekem egy Ady-kötetet, akkor találkoztam költészetével. A szabadversek azonban nem tetszettek. Nem is értettem meg őket. Mikó Zoltánnal azonban jó barátságba kerültem. Ő leírta nekem a főiskola megnyitására a bevezetőt. Én ezt elmondtam. Utána én voltam ott amolyan konferancie. Szántó László hihetetlen módon, de szó szerint elmondja pia is az 1945-ben betanult köszöntőt. Úgy tudja, mintha könyvből olvasná. Saját versei is így peregnek ajkáról, pedig van ami 1946-ban született, mint például az itt közölt vers is.- Térjünk vissza még a fogsághoz. Hogyan került haza?- 1946. április 4-én jöttem haza Árokszállásra. Hát itt egy teljesen más világot találtam. Szegénység volt. Dolgoztam a Szerencsés cipésznél. Apámnak az volt a vágya, hogy földje legyen. így nagyrészt az én keresetemből lett 4 holdunk. 1948-ban megnősültem. Házat építettünk a Az én első dalom Vámosgyörk tornyánál elbújt a vörös nap S megcsillant a selymes réten a gyöngyharmat. Az apró libácskák vígan legelésztek S szívem dalához gí-gázva zenéltek. Tán azért zenéltek oly szépen a libák Mert nékik daloltam szívem első dalát. Szép volt a dal - olyan, ahogy szív dobogja Ringó rónaságról szól, ahogy felfogja. A hulló harmat, fúszál dudorássza. Szófián szavaknak beszédes varázsa Kis libák hallgatják, jaj, más meg ne hallja Ki ne figurázza, ne nevessen rajta. Nem volt ceruzám sem, hogy a dalt leírjam Lehet, hogy akkor még a betűt sem tudtam Csak arra emlékszem nekem tetszett nagyon A róna zenéje, az volt első dalom Kis, libás énekem boldog kis fájdalom Dicséretet kaptam, jól emlékszem rája Megpihent arcomon a szép hold sugára. két kezünkkel, minden verejtékünkkel. Mindenki azt mondta aranyat hoztam a fogságból, pedig dehogy. Sajnos 1950-re az iparosokat megfojtották. Nem lehetett anyaghoz jutni, így a cipész munkát nem lehetett folytatni. Előbb a vasútnál voltam, majd 1952-ben Pesten az Illatos úti aluljáró építkezésén dolgoztam. Tösér Sándor árokszállási vasbetonszerelő vett maga mellé. Később elvégeztem az iskolát, én is letettem a vizsgát. Nagyon sokfelé dolgoztam Pesten. A Metró építésén, a Déli pályaudvarnál, a Határ úti aluljárót is én építettem. Sokat dolgoztam a csepeli gyárban. Huszonnyolc évig laktam munkásszállón, 16 évig szállóbizott-. sági elnök voltam.- Nem irigylem , hisz munkásszállón élni szörnyű lehetett.- Egyáltalán nem volt rossz. Sok programot szerveztünk a dolgozóknak. Egy ilyen alkalommal találkoztam ismét Mikó Zoltánnal, aki tanáremberként jött a szállóra előadást tartani. Nekem mindig volt feladatom amit teljesíteni kellett. Nem mondom elég sok léhűtő gyűlt össze az építőiparban. Sokan csak a fizetést akarták, a munkát nem. Ilyen is volt, de sok kiváló ember is akadt köztük, akivel a jóra, a szépre, a tartalmas életre törekedtünk. Megemlíthetem dr. Bors Lászlót, aki köztünk dolgozott, bár diplomás volt. Kádárék nem engedték valamiért az ügyvédi pályára. Ő mindig követelte tőlem a verseket. Nem állhattam meg előtte, ha egy újabbal nem készültem. Megemlíthetem Bokodi Béla újságírót. Ő szerkesztette be a Metró építők lapjába verseimet.- Hogyan születnek a versei ?- Hát csak úgy jönnek. Élmény kell hozzá. Van, hogy éjszaka felébredek, mert kiböki az oldalamat egy négysoros. Én nem tanultam verstant, nem értek hozzá. Számomra a hangzás is fontos. Ezért is mondom szívesen őket, mert ha a ritmus, a rím nem stimmel azt meghallom, s igazítok rajta. Nekem olyan a versírás mint a vasbetonszerelés. Ott is minden elem pontosan illeszkedik. Lerakjuk az alapját annak a valaminek, s megkeressük a hozzá illő következő elemet. A vers is ilyen. Sokat kell gondolkodni, hogy minden ösz- szeálljon. Az én verseim szívből jövőek. Az élet tele van szép dolgokkal. A család, a gyerekek, az Unokák, a barátok, a munka. Én szeretek örömet szerezni. Szeretek adni valamit az embereknek.- Ma nyugdíjasként mivel foglalkozik ?- Jaj, rengeteg a dolgom ! A magas vérnyomás miatt 1984-ben nyugdíjas lettem. Itt a ház körül, meg a két fiammal, két unokámmal, no meg a Mamával is akad tennivaló. Bekapcsolódtam az Árokszállásiak Baráti Körébe. A kertbarátklubba is eljárok, aztán itt van a népfőiskola. Mindenütt kérik a verseket. Mondom is őket ' szívesen, meg írok is. Gyakran megyünk találkozókra, nyugdíjasok köszöntésére, ahol mindig mondok néhány verset. Olyan jó szívvel fogadják. Csodálatos emberekkel kerültem kapcsolatba. Macsi Sándor, Faragó Jánosné, dr. Wirth István, nem is jászok mégis annyit tesznek Árokszállásért. Ebből én sem maradhatok ki. Most talán lehetőség mutatkozik, hogy kis verseskötet megjelenjen. Sajnos elég sok versem elveszett, sose adminisztráltam jól. Összeszedem, leírom őket. Újak is születnek, hisz mindig van valamilyen élményem. Hát így telnek a napok nálunk, Árokszálláson. Kiss Erika Négy meztelen Óriási hirdetőtáblák Marc Camoletti: Négy meztelen férfi című vígjátékának pénteki előadásával kezdi meg vendégjátékát a Vidám Színpad Budapesten a Városmajorban. A Révay utcai társulat hat alkalommal játssza a kétrészes bohózatot a Városmajori Szabadtéri Színpadon júliusban. Kállai Ilona, Markos György, Straub Dezső, Nyertes Zsuzsa, Rátonyi Hajnal, Böröndi Tamás, Mihály Marianna és Boros Zoltán lép színpadra az olasz szerző komédiájában. Az előadást Várkonyi Gábor rendezte. A díszletek Szojka Gyula munkái. MTI Magyarország eddigi legnagyobb hirdetőtábláját állították fel az Ml-es autópálya mellett, Mocsa határában és a 11 -es főút pomázi szakaszánál. A tábla felülete 300 négyzetméter, súlya 42 tonna, stabilizálására 1.437 darab csavart és 230 tonna betont használtak fel, így a legerősebb széllökésnek is ellenáll. Az óriási hirdetőtábla már nagy távolságról is észrevehető, éjszaka erős fényű lámpákkal világítják meg. A tervezők és a kivitelezők figyelembe vették a környezetvédelmi előírásokat is: a tábla szétszerelhető, helyén minimális munkával visszaállítható a környezet eredeti állapota. A tulajdonos, a CMC Rt. (Contact Médai Congres) az ország más településein is hasonló méretű reklámtáblák felállítását tervezi. Ebben érdekeltek a települések is, mert a hirdetésből származó bevételből részesülnek az érintett önkormányzatok. MTI
