Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-22 / 145. szám
12 Hírek----információk------érdekességek 1 994. június 22., szerda A 0 7 JELENTI 1994. június 22., szerda Paulina napja Napkelte: 4.47 órakor, napnyugta: 20.45 órakor. Holdkelte: 19.41 órakor, holdnyugta: 3.46 órakor. Születésnaptár 210 éve zsületett Kerekes Ferenc tanár, akadémikus. A debreceni református kollégiumban matematikát, mértani, fizikát, kémiát, ásvány- és növénytant tanított. „Tudományos szisztéma” című művében a debreceni kollégium felső osztályainak átfogó reformtervét dolgozta ki, a humán és a reál ismeretek oktatásának józan egyensúlyát tartva szem előtt. Javasolta a pedagógia tanításának bevezetését a kollégium tanulmányi rendjébe, A debreceni kollégiumban szervezett technológia tantárgy első tanára is ő volt. Beadott egy - a komplex számok elméletéről szóló - pályamunkát arra a lipcsei pályázatra, amelyre a két Bolyai is jelentkezett, s míg az ő munkájukat nem méltányolták, Kerekes elnyerte a díj felét. Nevezetes irodalomtörténeti cselekedete, hogy 1815-ben ő adta ki először - a szerző tudta nélkül Fazekas Mihály „Ludas Matyi- ját” Bécsben. Paulina Paulina. A Pál nőnemű alakjának továbbképzése, védőszentje Boldog Paulina remetenő. Ökumenikus egyházi naptár A katolikus liturgikus naptárban Nolai Szent Pau- linusz püspök és Morus Szent Tamás vértanúk emlékezete. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Evszeviosz (Özséb) szamoszatai püspök vértanú. A gázról Tiszavárkony. A község képviselő-testülete holnap 18 órakor falugyűlést tart a helyi tornateremben, ahol a gázberuházással kapcsolatosan tájékoztatják az érdeklődőket. Vita közben betörte az ismerőse orrát Hétfőn kora délután T. I. 34 éves tiszaföldvári férfi a lakásán vitába keveredett ismerősével. A szóváltásból verekedés lett, aminek során T. I. úgy megütötte társát, hogy annak orrcsontja eltörött. A rendőrség a verekedő ellen súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indított nyomozást. Kézigránát a dülőúton Hétfőn délelőtt Vezseny külterületén egy földúton, gyalogsági kézigránátot találtak az arra közlekedők. A rendőrség értesítette a Honvédelmi Minisztérium tűzszerészeit, akik elvégezték a robbanószerkezet hatástalanítását. Megerőszakolta a féltestvérét Súlyos, nemi erkölcs elleni bűncselekmény történt június 19-én Abádszalókon. B. T. helyi lakos alaposan gyanúsítható azzal, hogy lakásán megerőszakolta féltestvérét. Letépte az aranyláncot a sértett nyakáról Vasárnap lopást követtek el Abádszalókon egy budapesti nő sérelmére. Az ismeretlen tettes Egy könyv születéséről Szolnok. „Wieleglos We- gierski” címmel sok szempontból érdekes könyv jelent meg ez év márciusában Lengyelországban. Az író, Grzegorz Lubczyk, az egyik legrangosabb lengyel napilap, a „Rzeczpospolite” budapesti tudósítójaként dolgozik. Az újságíró most az elmúlt másfél évtizedben írt, 130 ismert honfitársunkkal készített interjúinak színe-javát kötötte egy csokorba. A Lengyel Klubban (az Űj Néplap-irodaház első emeletén) csütörtökön 18 órakor vele találkozhatnak és ismerkedhetnek meg. Az író-olvasó találkozón Grzegorz Lubczyk többek között „Magyar többszólamúság” című könyve megírásának kulisszatitkairól beszélget az érdeklődőkkel. azzal az ürüggyel szólította meg a hölgyet, hogy cigarettát kér tőle, majd mikor elutasításra talált, hirtelen letépte a nő nyakában lévő két aranyláncot, és elmenekült. Meglopták az amerikai diákokat Keddre virradóra betörés történt a Vegyiművek leánykollégiumában. A tolvaj két amerikai diákot lopott meg, akik angol nyelvet tanítanak Szolnokon. Az ismeretlen tettes a szúnyogháló leszakítása után az ablakon keresztül ment be a diákok szobájába, ahonnan két táskát vitt el útlevelekkel és valutával. Halál a pálinkafózdében Kedden késő délelőtt a tiszaföldvári Döbrei szeszfőzdében haláleset történt. Egy ott dolgozó 46 éves román férfi rosz- szul lett, és lezuhant egy létráról - a helyszínen meghalt. Piaci tolvajokat csíptek fülön Június 21-én a szolnoki KGST-piacon a közterület-felügyelő piaci tolvajokat ért tetten. Az elkövetőket a rendőrség segítségével elfogták, így megtérült a körülbelül tizenötezer forintos kár, amit a lopással okoztak. Elhúzzák a parasztszekeret Kunhegyes. A hét végén (szombaton és vasárnap) a Szent István Szabadidőparkban rendezik meg a Konok Kunok Kupáját, melynek keretében első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal a Kunság legerősebb emberei is összemérhetik falusi munkák során szerzett erejüket. A verseny olyan „alkalomhoz illő” erőelemeket tartalmaz majd, mint a szalmabála magasba hajigá- lása, a parasztszekérhúzás és egyéb „ínyencségek”. A Konok Kunok Hagyományőrző Baráti Egyesületének tagjai egyébként nemrég érkeztek haza Franciaországból, ahol a baráti Francs Picards Egyesület látta őket vendégül. Három alkalommal vettek részt (méghozzá igen jó eredménnyel) a francia népijáték-versenyen. Legnagyobb sikerüket mégis a kitűnő alföldi gulyásukkal érték el, amely osztatlan sikernek örvendett a francia gourmand-kö- rökben is! Lelki segély Minden nap 19 órától reggel 6-ig hívható a lelkisegély-szol- gálat, telefonszáma:422-222. Várandós mamáknak A Bounty cég tavaly októberben jelentette meg „Várandós mamák könyve” címmel ingyenes szaktanácsadó könyvét, melyet a hivatalos terhesgondozás keretében a védőnőktől vehetnek át a terhesség korai szakaszában lévő jövendőbeli kismamák. A kiadvány a fogamzástól a születésig foglalkozik a kismamák állapotával, tanácsokat ad a terhességből adódó kisebb egészségügyi problémákkal, a helyes táplálkozással kapcsolatban. Végigkíséri a terhesgondozás folyamatát, tájékoztat a szociális támogatások rendszeréről, és foglalkozik a baba első hónapjával. A könyvben egy kupon is található, melyért cserébe egy kis ingyenes csomagot kapnak a várandós mamák az azon megjelölt üzletek bármelyikében. Megyénkben Kunszentmárton- ban, Mezőtúron, Tiszafüreden, Törökszentmiklóson, Jászberényben, Szolnokon osztják a Bounty „ várandós mama csomagját”. C + C & DISZKONT Szolnok, Százados u.l.i Telefon: 56/342-644! FELVÉTELRE KERESÜNK szakképzett eladókat diszkontáruházunkba! Alkalmazási feltétel: kereskedelmi szakképesítés. Jelentkezni lehet: az áruházvezetőnél. Nálunk jól jár, minden méteren , TextilJ JSj J I'J sL ®s Szőnyeghóz Szolnokon, oz Ady 6. út 23. sz. alatt (a volt TÜZéP mintabolt helyén). Nyitva: 8.30 - 17.30-ig, szombaton 8.30 - 12 óráig Tel.: 421-119 Tovább bővül áruházunk kínálata a GRABOPLAST PVC-padlokkal! Június 30-ig 2 m széleseket már 1140 Ft/m-es reklámáron vásárolhat. Újdonságunk a TESA ablakra, ajtóra szerelhető, mosható, tépőzáras szúnyogháló! A A Q/ német 4 m széles y /Q padlószőnyegeket, görög 67-80-100 cm széles 0/ futószőnyegeket £v /0 -kai olcsóbban vásárolhat! INNEN - ONNAN Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villan a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma a megyeszékhely belterületén és a 4-es főúton Török- szentmiklós és Fegyvernek között, csütörtökön, június 23-án a 442-es és 44-es főút Szolnok- Cserkeszőlő-Ócsöd szakaszán. Ülésező önkormányzatok Jászalsószentgyörgy. A községi önkormányzat képviselő-testülete ma 14 órától ül össze, mikor is beszámolók hangzanak el az iskola és az óvoda oktató-nevelő munkájáról. Lejárt idejű határozatokról, a két ülés között történt eseményekről jelentést hallgatnak meg. Emellett több előterjesztést is megvitatnak. Jászszentandrás. Az ön- kormányzat testületének képviselői ma 15 órától tartják ülésüket. Ezen tájékoztatnak a két ülés között történt legfontosabb eseményekről, beszámolnak az önkormányzat tevékenységéről és a ciklusprogram végrehajtásáról. Emellett a belterületi föld értékesítésével kapcsolatos előterjesztés is a képviselők elé kerül. Háztűznéző- Uram, szeretném feleségül venni az ön lányát!- A feleségemmel már beszélt?- Igen, de ha lehetne, én mégis a lányánál maradnék! Vízállások A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 551 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 730 cm, duzzasztott, a víz 20,8 fokos volt. Szolnoknál 35 cm, apadó, a víz hőmérséklete: 19,7 C-fok. A Hármas-Kőrös Kunszentmárton- nál 111 cm, apadó, a Zagyva Jászteleknél 173 cm, apadó. □ Razzia a japán fővárosban. (Tokió.) A japán rendőrség majdnem ötven, illegálisan az országban tartózkodó iráni állampolgárt tartóztatott le és utasít majd ki várhatóan az országból. Több-kevesebb rendszerességgel razziáznak a rendőrök a külföldiek kedvelt találkozóhelyein, és tartóztatják le az illegális bevándorlókat, a kábítószer-üzletelőket. A főváros egyik csomópontját, az Ueno állomást kétszáz rendőr vette körül és vette őrizetbe az irániakat. Az akciót részben a helyi árusok kezdeményezték, akik nehezményezik, hogy az irániak és más külföldiek „rontják az üzletet” hamis telefonkártyákkal kereskednek, és sokféle más árut adnak-vesznek. □ A tüdőbaj áldozatai. (London.) Riasztóan növekszik a tüdőbaj halálos áldozatainak száma Kelet-Európábán - ezt közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben. A WHO becslése szerint tavaly a térségben 20 ezren haltak meg tüdőbajban, és 2 millióan voltak közvetlen veszélyben. A WHO felmérésében szereplő 27 kelet-európai ország közül csak Lengyelország, Magyarország, Szlovénia, Csehország és Szlovákia kerülte el a betegség visz- szatérését. Fenyegetőnek tűnik a helyzet Oroszországban: Moszkvában és Tomszkban például 1992 óta megkétszereződött a tüdőbajban elhunytak száma. A WHO jelentéséről kedden hírt adó brit lap szerint az ENSZ egészségügyi szervezetének tisztségviselői nem titkolták felháborodásukat annak láttán, hogyan építik le a volt kommunista országokban az ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat nyugati jó tanácsra. A tüdőbaj terjedéséért az ingyenes egészségügyi rendszerek összeomlását okolták. □ Vonatok ütköztek. (Ankara.) Frontálisan ütközött egymással kedden reggel két személyvonat Isztambulban. A török állami tévé jelentése szerint a balesetben megközelítőleg százan megsebesültek, de szerencsére nem volt halálos áldozat. Az Ankarából Isztambulba tartó gyorsvonat és egy helyi érdekű vonatszerelvény futott egymásba. A TRT és a nem hivatalos Anadolu hírügynökség közlése alapján a szerencsétlenség oka egyelőre nem ismert. Közlekedési balesetek Június 20-án kora este Martfű külterületén I. Mihály 29 éves kungyalui lakos személygépkocsijával egy bal kanyarba nagy sebességgel érkezett, elveszítette uralmát az autó fölött, és felborult. A baleset következtében a gépkocsi utasa, egy 24 éves fiatalember súlyos sérüléseket szenvedett. * Néhány órával később Vezseny külterületén egy motorkerékpáros villanyoszlopnak ütközött. * Hétfőn -Kisújszállás külterületén is történt egy baleset. H. Andrásné budapesti lakos vezetés közben eleludt az autója kormányánál, és emiatt egy út- árokba borult. A nő 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. * A hét végén Mezőtúron szintén történt sérüléses közlekedési baleset. M. Veronika helyi lakos kerékpárjával figyelmetlenül kanyarodott balra, és emiatt összeütközött egy őt már előzni szándékozó segédmotorossal. A kerékpáros könnyű, míg a motorkerékpár vezetője súlyos sérüléssel került kórházba. Száz embernek ... . .. biztosít majd munkalehetőséget az a gyártócsarnok, melynek építése remélhetőleg hamarosan elkezdődik Jászjá- kóhalmán. A Szinter Coop Kft. kereste fel az önkormányzatot, hogy ipartelepítés céljára vásároljon területet. A testület a József Attila út végén - a zártkert mellett - lévő településrészt ajánlotta fel erre a célra. Az üzemben a jászberényi hűtőgépgyár és a német piacok számára acélhuzalokat fognak feldolgozni. A lapunk terjesztésével kapcsolatos észrevételeket a tisztelt előfizetők az 56/424-444-es telefonszám 38-as mellékén mondhatják el hétköznap Az oldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott Legyen holnap is az olvasónk! Ql| kyikmti MmémMtemtax (N “ ____ ____■__lí _ n agy- és kiskereskedés 1W))"K«r Kft. Szolnok, Tószegi út 2. Tel.: 370-311/409 ANGOL, NÉMET, FRANCIA intenzív nyelvtanfolyamok kezdőtől a nyelvvizsga-előkészítőig, a LEXIKA Nyelvstúdióban! Újdonság! Angol nyelvtani rendszerező, illetve beszédkészség fejlesztő tanfolyamok. 60 óra, 6000 Ft. Beiratkozás: naponta 16- 19-ig. Cím: Szolnok, Dózsa György u. 2. Telefon: 56/424- 051. *53266/7H* ® MEGNYITOTTUK az EXKLUZÍV PARFÜMÉRIA ajándék shopját Szolnokon, a Pelikán Szálló földszintjén. Törzsvásárlói kedvezmény itt is érvényes! »54804/1T* tt A KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI TOVÁBBKÉPZŐ vállalkozási ismeretekkel bővített VENDÉGLÁTÓ ÜZLETVEZETŐ szakképesítést adó tanfolyamot szervez júliusi kezdéssel. MUNKANÉLKÜLIEK támogatást igényelhetnek. KIT KFT. 5000 Szolnok, Baross út 20. II. emelet 204. szoba. Telefon: 56/375-890. »54564/1T* ■ BUDAPESTI kft. a Kőbányai Gyógyszergyárba felvesz férfi vegyipari szakmunkásokat. technikusokat. Utazás, szállás biztosított. Érdeklődni: 36/320-249 telefonszámon, 15-18 óráig. *54557/1K* tt HASZNÁLT nyugati gyermekruhák fillérekért. Bálásruhák boltja Szolnok, Jászkürt út 2. (a Pelikán melletti ház pincéjében). *54708/1T* * KERESKEDŐK, fi- gyelem! Felújított hűtők, fagyasztóládák eladók. Érdeklődni: Szol- nok-Szandaszőlős, Ter- sánszky u. 46., Fálóczi. Telefon: 56/375-541. *54763/1T* JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Fős/crkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Berki Imre Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1.1. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 5. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Rákóczi u. 74. Tel.: 57/311-511, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Kossuth tér 6/G. Tel.: 431, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133