Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-22 / 145. szám

1994. június 22., szerda 5 A tévé képernyője előtt Meg vagyunk mentve (meg a televízió is), legalábbis azok a nézők, akik rajonganak a labdarúgásért; itt a világbaj­nokság, biztosítva vagyon a látnivaló, naponta akár több mérkőzés is, tehát válogatni is lehet. Aki azonban nem híve e labdajátéknak, az kell, hogy megelégedjen továbbra is a te­levízió szűkös kínálatával. Fesztivál Keszthelyen Ami talán a jövőben bő­vülni fog, bővülhet remélhe­tően. Talán az e héten rende­zett Balaton fesztivál is hoz valamit a Magyar Televízió asztalára, hisz a szomszédos országok küldik el legjobb drámai és szórakoztató műve­iket, hogy az immár hagyo­mányos seregszemlén meg­mérettessenek. Figyelemre méltó ez az esemény azért is, mert Európa e feszültségekkel terhes tér­ségében az összefogás, a megbékélés irányába mutat, s ha a művészetben lehetséges az együttgondolkodás, akkor miért ne lehetne ez hasonló­képp a politikában is? Keszt­hely, a pompás Festetics-kas- tély ezekben a napokban Ke- let-Közép-Európa kulturális központja, s ez biztató, ha arra gondolunk, hogy déli szom­szédainknál még fegyverek is dörögnek. Egyébként idézve az előző évi fesztivált, a tele­vízió bemutatta néhány díj­nyertesét, így láthattuk többek között az osztrákok humoros Tévéegyvelegét és a lengye­lek izgalmas dokumentum­filmjét - Picasso Varsóban -, vasárnap este a kettesen. Megemlítendő, hogy „im­portból származik” az a do- kumentumfilm-sorozat is - angolok csinálták -, amelyben Churchill életútja, politikusi és emberi alakja tárul elénk, igen szemléletes formában, sok-sok megszólalóval, akik felidézik szubjektíve is e le­gendás férfiú cselekedeteit, jellemének különleges voná­sait. Hatvanöt év a politikusi pályán! S micsoda történelmi események, most angol szem­szögből értékelve is láthatjuk őket. A XX. századi portrék sorában készült arckép a mű­faj nemes erényeit - színes­ség, gazdagság, változatosság és pontosság az ismeretekben - egyaránt felvonultatja. 40 millió Többször elhangzik, ma­gam is szóltam már róla e ha­sábokon: túl sok a krimi, a vé­res történet a képernyőn, aránytalanul „gazdag” a bűn­ügyi filmek kínálata. S lám, most televíziónk is egy ha­sonló tárgyú tévéfilmet kínált vasárnap estére, a 40 milliót. Ez a címe Szinetár Gábor munkájának, azaz az a 40 mil­lió, amit elrabolnak álarcos banditák, s amely az egyik pesti kerület egészségügyi in­tézményeiben dolgozók fize­tése lenne. Állítólag az ötletet, mármint a film ötletét az élet adta, ám sietve hozzáteszik az alkotók: képzelőerejükkel formálták műalkotássá a va­lóságos történetet. Nos, alig­hanem az életbeli változat iz­galmasabb lehetett, mint ez a bűnügyi filmek sémáiból, pa­neljeiből összetákolt mű: za­jos indítás, agresszív muzsi­kával, éjszakai lokál csiklan­dós vetkőzőszámmal (kell egy kis meztelenség a néző­nek), egyénítés egy szájszeg­letbe illesztett gyufaszállal, a főalak szája sarkában ott fi­tyeg, még a rendőrségen is ezt követeli, van humor is, egy esetlen járókelő kutyával, aki precíz ember, s aki véletlenül meglátja a távozó rablókat, természetesen látjuk magát a rablást is, még a fegyver is el­dördül, s megsebesít egy fér­fiút a lábán, aztán ütemes, iz­galmat keltő kopogás a valla­tás percei alatt, ha már maga a vizsgálat nem eléggé feszült, adjunk hozzá egy kis effektet, azaz kívülről jövő elemek nö­veljék a hatást - nem részlete­zem tovább: gyámoltalan egy munka, s még az sem ment­heti, hogy a végén némi ideo­lógiát is kanyarítottak hozzá, mondván, hogy manapság nem az egyetlen eset, amikor áldozat és tettes ismeri egy­mást, s ezzel bizony alaposan rossz hírét is keltve a védő­szolgálatnak (nem csodálkoz­nék, ha kikérnék maguknak ezt a megbélyegző általánosí­tást). Ha arra gondolok, mennyi profi módon elkészített krimi áll rendelkezésre, akkor érthe­tetlen, hogy televíziónknak ebben a nehéz, szűkös anyagi helyzetében miért érdemes áldoznia egy bizonytalan ki­menetelű kísérletre. Hisz be­bizonyosodott már, hogy ed­dig még soha nem született igazi alkotás ebben a műfaj­ban a televízió műhelyében, pedig próbálkoztak vele nem egy esetben gyakorlott filme­sek. Kojak, Colombo és a többi külföldi „klasszikus” mellett holmi Kovács Csa­bákról összeeszkábált filmek (így hívták a 40 millió fősze­replőjét) aligha rúghatnak labdába. Ugyanez elmond­ható televíziónk úgynevezett erotikus show-járól, a furcsa című mmmÁMOR-ról, mely­nek címében nagybetűkkel szerepel a szerelem istennő­jének neve, de közönséges, kicsinyes, mondhatni mucsai tartalma ellenkezőleg, még egy nyugati külvárosi olcsó lokálban sem állná meg a he­lyét. Még szerencse, hogy ak­kor jelentkezik, amikor a né­zők többsége az álmok mesés birodalmában jár, vagy egy­szerűen csak alussza az iga­zak álmát. Hagyományőrzők Álom, szépség, varázslat - ezek juthattak eszünkbe pén­teken, amikor a kettes prog­ramjában a magyar folk- együttesek kamarafesztivál­járól adott beszámolójában - felvételről - hallhattuk a cser- keszőlői lányok elbűvölő cite- ramuzsikáját. Négy bájps „ti­szazugi grácia”, akiknek lei­kéből fakad a derű, a mosoly, a zene, s nevük is mily ked­ves, Pántlika. Aztán élvezhet­tük a Jászsági Népi Együttes zenekarának varázsos játékát és a úszások muzsikusait, akik szintén ragyogó „kiejtés­sel” szólaltatták meg a népze­nét. És láthattuk ismét az együttes táncosait is, amint ropták férfiasán, keményen, jókedvű legények módjára. Palóc táncokat táncoltak, s a táncukban a tisza, szép for­mákat szinte szétfeszítette, szétrobbantotta a nyers erő. Méltó utódai ők a Molnár- Sajti-Tímár alkotta, hajdani szolnoki együttesnek, mely első volt az országban egyko­ron. A cserkeszőlői citerások azt bizonyítják, nemcsak egy legény, Csíderék Mezőtúron, csak ők vannak a népi muzsi­kálásnak ezen a megyei gát­ján, azaz a hagyományoknak mindig akadnak újabb és újabb őrizői itt, Jász-Nagy- kun-Szolnokban is. Persze vannak, akik a világ- örökség ápolásán fáradoznak, a szolnoki Reneszánsz tagjai, Lengyel Boldizsámé vezény­letével. Őket a Stúdió ’94 leg­utóbbi adásában láthattuk. El­hangzott többek között az is ebben a riportfilmben, hogy bár Európában is jól ismerik már a Reneszánszt, megjárták Spanyolországot és Belgiumot - ez utóbbi helyről táncoktató is járt már náluk, hogy igazán eredeti táncokkal ismertesse meg a lelkes társaságot -, de idehaza mintha kevésbé vol­nának közismertek. Igaz lenne talán, hogy senki nem próféta a saját hazájában? - tette fel a kérdést nyugtalanítóan a mű­sorvezető Bayer Ilona. Látva e színes társaságot, kecses moz­gásukat, s érezvén a kellemes hangulatot, melyben a rene­szánsz életöröm van jelen, va­lóban érdemes figyelni rájuk. Ezt tette a Szolnoki Városi Te­levízió is, amikor kamerájával felkereste őket, a riportfilm az ő műhelyükben készült. Ami azt jelentheti, a vidéken dol­gozó televíziók is lassan-las- san bekapcsolódnak az orszá­gos televízió vérkeringésébe, s ezzel is csökkenhet a két köz­ponti csatorna főváros-köz­pontúsága. Valkó Mihály Kultúra----körkép S ci-fi és az elképzelt egyszerűség MOSZ-álláspont: gyors döntések kellenek Egy amatőr festő vallomása Búzacsapdában a termelők 1994. június 17-én nyitotta meg dr. Füvessy Anikó, a Kiss Pál Múzeum igazgatója azt a kiállítást, melyen Járdán Má­tyás 24 éves tiszafüredi fiatal­ember mutatta be képeit a he­lyi művelődési házban. Az ama­tőr festő először vállalkozott arra, hogy a művelődési ház se­rúságát felvillantó jövő élő alak­jai kicsit visszaidézik diszkóvi­lágunk foszforeszkáló poszte­reit. Fellelhető giccses elemek­kel, gigantikus döbbenettel, de feltétlenül kíváncsivá téve a né­zőt, feltétlenül úgy, hogy érző­dik benne a munka, érződik benne a gondolat. gítségével összeállít egy kollek­ciót képeiből. Ismerősei, barátai és szakmai tudásban felvértezet- tebb segítői biztatták erre. Jár­dán Mátyás tősgyökeres tiszafü­redi, hiszen itt járt iskolába, itt szerzett szakmát az ipari szak­munkásképző intézetben. Elő­ször sci-fi grafikával próbálko­zott, majd Vladár László festő tanár biztatására kezdett tájké­peket festeni. „E műfajnál is inkáhb fantá­ziámra, mint az adott környe­zetre hagyatkoztam” - vallja önmaga erről az időszakról a kiállítását beharangozó meghí­vóban. Valóban igaz. A fantázia ki­állítását nézhetik meg az érdek­lődők 1994. június 26-ig, a kul- túrház kiállítótermében. Nem sértő szándékú a megállapítás: a pályakezdet naivitásába már komolyan beleivódtak a tanult ecsetmozgatás elemei. A har­sány színekkel prezentált mo­dem, az automatizmus szomo­Járdán Mátyás tájképein markánsan észrevehető a „nem jártam ott” őszintesége. Ám mégis - a kicsit egyszerűbb színhatások, a még nem eléggé .karakteres kompozíciók is tu­datják, hogy festőjének köze van ehhez a tájhoz, s kötődése, ami motiválja is. Komolyan ve­szi szeretett hobbiját, amiről így ír a már említett meghívó záró soraiban: „Művészileg és tech­nikai tudásban szeretném elérni példaképeimet: Boris Vallejo, Rvena Morill vagy a magyar festőpáros, Boros Zoltán-Szik- szai Gábor alkotásainak színvo­nalát.” Ehhez tette meg az első lépé­seket pénteken Járdán Mátyás. Hogy meddig jut az úton, amire elég határozottan rálépett? Ha fantáziájának a még megmun­kálandó szakmai „kötelezvé­nyek” csak úgy szabnak határt, hogy nem veszti el egyéni arcát, akkor messzire.-percze­Az előrejelzések szerint bő­séges termés várható, a gabona­piacon tehát túlkínálattal és nyomott búzaárral kell szá­molni. Az étkezési búzára ta­valy meghirdetett tonnánkénti 8200 forintos garantált ár vi­szont legfeljebb a termelési költségeket fedezi. A gazdák sajátos búzacsap­dába kerültek: minimális az összeg, amellyel az intervenciós felvásárlás kecsegtet; s ezt a ke­veset is későn, szeptember 15-e után kapják meg. (Az érvényes rendelet szerint ugyanis a garan­tált ár csak szeptember közepe után lép életbe.) Nekik azonban már a betakarítás kezdetén kel­lene a pénz az aratáshoz, a jövő évi termés megalapozásához, műtrágyázáshoz. Ráadásul a felvásárlók egy része már levél­ben tudatta a szerződött gaz­dákkal, hogy az aratás után ton­nánként csak 7500 forint körüli áron veszi át az étkezési búzát.- Késedelem nélküli döntés kellene a búza intervenciós fel­vásárlása és az exporttámogatás ügyében - véli Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövet­ségének főtikára.- Célszerű lenne, ha az állam július és augusztus 15-e között az általa vállalt mértékig min­den felajánlott, legalább B/2 sü­tőipari értékű búza után megfi­zetné a garantált ár 60 százalé­kát, azaz a tonnánkénti 4920 fo­rintot - folytatja a főtitkár. - A termelő pedig november köze­péig tárolhatná, illetve tároltat­hatná terményét, vagy eddig az időpontig - a 2,5 százalékos ke­zelési illeték mellett - élhetne visszavásárlási jogával. Ennyi idő elegendő ahhoz, hogy el­döntse: visszavásárolja-e búzá­ját, vagy garantált áron végleg eladja az államnak. Horváth Gábor szerint jó megoldás lenne az is, ha az Ag­rárrendtartási Hivatal - a köz- raktározó társaságok közremű­ködésével - intervenciós felvá-. sárlást hirdetne a szóban forgó időszakra. A társaságok a köz­raktári kölcsönhöz szükséges fedezetet kereskedelmi banki háttér szervezésével, közraktár- jegy kiállításával és letétbe he­lyezésével biztosítanák. így a termelő maradna az áru tulajdo­nosa, a letétbe tett jegy ellené­ben pedig közraktári kölcsön­ként kapná meg a garantált ár 60 százalékát. Ha utóbb úgy dönt, hogy megtartja a gabonát, az előleget visszafizeti - ha el­adja a termést, életbe lép a ga­rantált felvásárlási mechaniz­mus. A MOSZ álláspontja szerint az exportszubvenciót az inter­venciós felvásárlással egyidejű­leg kellene meghirdetni. Ennek költségkihatása - az előzetes számítások szerint, félmillió tonna búzaexporttal számolva - 400-800 millió forint lenne. Újvári Gizella (Ferenczy Europress) Bioszféra ’94 szakkiállítás Második alkalommal rendezik meg Budapesten a „Bioszféra” elnevezésű, környezetvédelem­ről, egészséges életmódról szóló nemzetközi szakkiállítást és kon­ferenciát. Az idei, június 23-ától 25-éig tartó eseménysorozaton csaknem félszáz cég mutatja be a környezetvédelemmel, valamint az egészséges életmóddal kap­csolatos termékeit, technológiáit, illetve ismerteti legújabb kuta­tási, fejlesztési eredményeit. A rendezvény másik fő témájával, az egészséges életmóddal össze­függésben szó lesz a bio-mező­gazdasági termelésről és a bio­kertészetről, a gyógyturizmusról, a természetgyógyászatról. (MTI) Hollandiai képeslapok (2.) Keukenhof, a virágok szerelmeseinek Mekkája Hatmillió tulipán, nárcisz, já­cint és egyéb hagymás virág. 28 hektárnyi paradicsom Amszter­dam és a főváros, Hága között, egy Lisse nevű helység közelé­ben. Ez Keukenhof, a világ egyik csodája. A mi fogalmaink szerint leginkább arborétumnak nevezhető virágos park bejára­tánál ottjártunkkor legalább öt­ven turistabusz utasai várnak bebocsátásra. Svédek, spanyo­lok, japánok kanadaiak, írek és még ki tudja, hányféle nemzet utazói tátják el szájukat, amikor átlépik a paradicsom kapuját. - Fantastico - jegyzi meg a mel­lettem álló olasz hölgy, és sza­porán kattogtatja fényké- pező-masináját. Valóban, az évszázados fák, a hihetetlen szín és formagaz­dagságban pompázó virágágyá­sok, a már bosszantóan tökéle­tes pázsit és nem utolsósorban az ékszerként tündöklő kis ta­vacskák láttán bizony legtöb­bünknek eláll a lélegzete. A levegőben oly sokféle vi­rág illata kavarog, hogy nincs az az ember, aki meg tudná mondani, melyik fajta szirom felhőjét lélegzi be éppen. Az el­igazító táblácskák mellett nép­viseletbe öltözött lányok igye­keznek elmagyarázni az érdek­lődőknek, merre találják pél­dául a jácintok házát vagy a szolgálaton kívüli, kilátóként funkcionáló, 1892-ben épült szélmalmot. A parkban és az üvegházak­ban sétálva az az érzése támad az embernek, hogy álmodik. Ennyiféle színű és alakzatú tu­lipánt, nárciszt és jácintot szinte követni sem lehet. „Félelmetes” szakmai hozzá­értésről árulkodik Keukenhof minden négyzetmétere, az üvegpavilonoktól a szabadföldi virágkiállításokon keresztül a virágkötők és virágszobrászok csodálatos műremekéig. Azt gondolná az ember, hogy a hol­landusok már-már sportot csi­nálnak a virágnemesítésből. Honfitársaimmal egyetértünk abban, hogy a pontosan 400 éve Hollandiába behozott tulipánt bizony aligha lehet még tovább nemesíteni. Az a színárnyalat, az a sziromforma vagy az az il­latanyag, amit a németalföldi kertészek eddig nem tudtak elő­állítani, az talán még a mesében sem létezik. Keukenhof persze nem csak a szemnek létesült. Aki teheti, megszabadulhat itt pénztárcája tartalmától is. Több olyan üzlet található a parkban, ahol szapo­rítóanyagokat, cserepes és vá­gott virágot lehet vásárolni. Ez azonban Keukenhofban nem is olyan egyszerű, sőt. Az ember ugyanis egyszerűen képtelen el­igazodni és választani a sok száz vagy inkább sok ezerféle növényke között! Ha Keukenhofnak van va­lami hátrányos tulajdonsága, az nem lehet más, mint a park nyitvatartási ideje. Ez a csoda ugyan tovább tart, mint három nap, de mindössze két hónapig. A park nemesítői és gondozói minden évben, március 24. és május 23. között tudják csak ga­rantálni ezt az óriási, meseszép virágkamevált, ahol szinte haj­szálpontosan egyszerre nyílik valamennyi virág, az idelátoga­tók legnagyobb bámulatára. A holland virágkultusz per­sze nem csak Keukenhofban ér­zékelhető, hanem mindenütt az országban. A lehető legtermé­szetesebb, hogy a holland házi­asszony mindennapi bevásár­lása alkalmával egy csokor vi­rággal tér haza; a gyerekek nem csak anyák napján lepik meg édesanyjukat virággal; s nincs olyan vidéki ház, melyhez - akármilyen rossz legyen is a ta­laj - ne tartozna legalább né­hány kvadrát virágoskert. A virágkultusz egyik sajátos megjelenési formája Észak-Hollandia egyik kis tele­pülésén, Anna Paulownában ta­pasztalható. Az itt lakók május­ban nemcsak arra „vetemed­nek”, hogy virágba csomagol­ják házaikat, hidaikat, utcáikat, tereiket, hanem virágmozaiko­kat is készítenek. Ez utóbbi speciális időtöltése a nyugati polderek lakóinak. Több ember dolgozik telepü- lésszerte azon, hogy virágok ez­reinek szárát rövidre vágják, il­letve a sziromleveleket eltávo­lítsák a tőről. A napokig, sőt olykor hetekig tartó munka so­rán a különféle színű és alakú sziromleveleket egyenként, gombostűvel erősítik fel hunga­rocell táblákra, egy négyzetmé­terre 8-10 ezret! Az eredmény bámulatba ejtő. Az így elkészült virágmozaikok azután alkotói házai elé kerülnek, és megmé- rettettnek a minden évben meg­hirdetett versenyben. Érdekes, hogy nemcsak felnőttek töltik idejüket ezzel a foglalatosság­gal, hanem gyerekek is. Az idén négyéves kisgyerekek is kiruk­koltak saját készítésű virágmo­zaikjaikkal. A „virágművészek” fantázi­ája nem ismer határokat, egy­mást licitálják túl ötleteikkel az itt lakók. Rembrandt-önarckép- től kezdve a mesefigurákon át a dinoszauruszig, káprázatosnál káprázatosabb képekkel talál­kozik minden évben a zsűri, mely megválasztja Hollandia bajnokát. (Folytatjuk) Az a fajta tulipán, amely Keukenhofban nem látható, valószínű­leg nem is létezik Jurassic Park holland módra - virágmozaikokból

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom