Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-21 / 144. szám
1994. június 21., kedd Jászsági körkép 7 • • Örökre kocsihoz kötve Tolókocsihoz kötve Ha minden igaz, akkor hamarosan megnyílik Jászárokszál- láson a Jászság első tájháza. Tavaly az önkormányzat megvett egy régi épületet, amely magán viseli a jellegzetes jász építési vonásokat. A korábbi módos gazda házának megvétele réges-régi álma volt az Árokszállásiak Baráti Körének, ami be is teljesült - tájékoztat Szikra Ferenc, a település polgármestere. Persze nem volt elég megvenni az épületet, azt át is kellett alakítani, pontosabban vissza kellett állítani eredeti állapotába. A munkálatok már javában folynak, a jász házra jellemző ámbitusos tornác újra látható. Kicserélték az utcafronti ablakot is, újra két ablakon kap fényt a szoba. Most a tető helyreállításával vannak elfoglalva az építők, aminek végén ismét hódfarkú cserép kerül a házra. A tervek szerint a házat szeptember 30-ára adnák át. Ä munkák ezzel még nem fejeződtek be. Az udvaron található jellegzetes istállót is szeretnék helyreállítani, valamint a dongaboltozatos pincét is. A vágy, hogy minden úgy legyen, ahogy azt régen, egy módos gazda idejében hagyták, kétágassal, kocsival, egyebekkel. A házat is a régi bútorokkal rendezik be. Éppen a minap vettek egy komplett szobabútort, és kapnak két ágyat is az ennek felújítását végző asztalostól, A Jászság első táj háza lehet ezenkívül vannak régi használati tárgyak is. Természetesen nem maradt egyedül az önkormányzat a ház átalakításánál. Felvették a kapA leendő tájház (Fotó: Mészáros) csolatot az Országos Műemlék- védelmi Felügyelőséggel (OMF), akik támogatást biztosítanak a munkákhoz. Időközben védetté is nyilvánították a házat. Az átalakítás összes költsége egyébként 3,5 millió forint, amiből 1 milliót ad az OMF, és 700 ezret adott már az OTP Rt. A Jánoshidára rendszeresen betérő utazó a főút bal odalán megszokott képet láthat. Egy utca elején ugyanis szinte mindennap kint ücsörög Varga Antal. A hatvanéves férfi sajnos kénytelen ülni, mégpedig tolókocsiban, hiszen bal lábát térd felett amputálták. Cukorbeteg tíz éve. Tóni bácsi 28 évig dolgozott a téeszben mint traktoros. 1960-ban állt munkába, addig családtagként édesapjánál volt „állásban”. Hol tejeskocsisként a tejet hordta, hol a cséplőgépnél segédkezett, mikor mi munka adódott. Édesapja 7 hold földje jelentette a birtokot. Most a szövetkezetben van a föld, ott gazdálkodnak vele. A lóról a traktorra áttérnie nem volt nehéz, mert míg tejes volt, időközben gépkocsira levizsgázott. A téeszben aztán minden gépet vezetett: traktort, személyautót, kombájnt. Természetesen műlábbal nem irányíthatta ezeket. Nem is kellett, mert csak négy éve kényszerült tolókocsiba. Fokozatosan épült le. Egy időszakos vizsgálaton vették észre, hogy cukros. Akkor még megadták neki két évre a jogosítványt, aztán már csak egy évre. Végül egy szombaton megfájdult a lába, másnap már be is vitték a kórházba. Egy évig még kezelték az érszűkületes lábát, de csak menthetetlen lett. Ha nem amputálják, hamarosan meghalt volna miatta. Mára az erőteljes férfinek csak ülőmunka „jut”: bab-, borsófejtés. Menyének is besegít, virágokat kötöz. Mégis némiképpen enyhít gondján, hogy kijár ide az út mentére nézelődni. - Itt elszórakozok az autókkal, ahogy jönnek, mennek. Meg gyűrnek ide fiatalasszonyok, lányok és elviccelödünk. Még az a jó, hogy csak a lábammal van bajom, a fejemmel nincs. Jólesik az ennivaló is, aztán így megvagyok - mondja Tóni bácsi. Az ura csinál mindent Anya és lánya a ház előtt Alattyánban egy szép utcába fordulunk be, amelynek közepén nagyon takaros épületre bukkanunk. A ház karbantartott, és a kert is nagyon gondosan ápolt. A porta előtti, kerítésen „átfolyó” futórózsa is csak emeli a megkapó látványt. Szabó Lászlóné (Kiss Mária) és lánya éppen itthon tartózkodik, szívélyesen fogadnak. Férj és feleség 10 éve házasok. Mindketten 38 évesek. Máriának két gyermeke van, egyik, aló éves az első házasságában született. A kisebbik hat és fél éves. Marika már nyugdíjas, leszázalékolták. Második szülése után derült ki, hogy még régebben eltörött két gerinccsigolyája. Tizennégy éves korában ugyanis átesett a biciklin, és megütötte a gerincét. Azóta állandóan fájt a bal lába, a háta, a dereka, de fogalma sem volt, mitől. Hat és fél éve aztán kiderült, miért. Az évek során aztán még rakódott is a baj, mert keringési zavarok is jelentkeztek nála, legújabban pedig asztmás. A család jövedelmét a házhoz pár éve épített fagylaltozó adja. A faluban volt valamikor a presszóban egy „fagylaltkimérés”, de az bezárt. így egyedül csillapítják a fagylaltimádók éhségét. Mégpedig nem akármilyen fagylalttal, mert az alapanyag madárlátta, vagyis azt a fővárosból hozzák. Azért onnan, mert ott kapnak jó minőségűt. A hét végén Jászapátiból szállított süteménnyel is kedveskednek az édesszájúaknak. A fagylaltozó alapos kitérő végzettségükhöz képest. A férj géplakatosként dolgozott a téeszben. Tavaly óta azonban már főállásban maszek fagylaltos. Marika pedig óvónő volt, míg le nem százalékolták 17 éves munkaviszony után. A boltból élnek fél évig, amíg tart a szezonja a nyalánkságnak. Igaz, a szövetkezetben krumpliföldjük is van, az is szépen hoz a konyhára. Marika egyik nagy szerencséje a férje. Mivel a gerincét nem terhelheti, szinte minden munkát élete párja csinál. - Áldott jó ember, rengeteget segít idehaza. Főz, takarít, de a kertet, a házat is ö tartja rendben - dicséri urát Marika. Hol van már a nagyüzem? Kalaphegyek Ha Jászfényszaru, akkor kalapgyár. De hol van már a hajdani nagyüzem! Ma már egy kopottas telepen pár ember állítja elő a fejfedőket. Az üzem élete meglehetősen változatos volt, nem lehet azt mondani, hogy állóvíz alakult volna ki- körülötte. 1975-ben jött létre. Budapestről, a kalapgyár gyáregységeként került a településre. 1984 januárban azonban megszűnt a gyár, és akkor már csak üzemként „futott” tovább. Átvette a helyi Béke Tsz. Most pár napja pedig ismét újabb váltás következett be, önállósodtak, és nevük Szombréró Kft. lett. A dolgozók egy része összesen 120 ezer forinttal szállt be a vállalkozásba - tudjuk meg Turu István ügyvezető igazgatótól. A szép, kalapgyári időkben 600-700 foglalkoztatott ontotta a kalapokat, a téeszes időkben már csak 70, most pedig 23. Gyapjú-, nyúlszőr és műszalma, ezen belül női és férfikalapot gyártanak, ötvenféle fazonban. Mindenfelé viszik áruikat: a polgári megrendelőkön kívül még a honvédségnek és a rendőrségnek is. Nemcsak belföldre, hanem német, orosz, ukrán piacra is dolgoznak. Szállítanak alapanyagért cserébe szalmakalapot a híres cseh Tónak kalap- gyárnak is. Érdekesség, hogy bármilyen megrendelést ki tudnak elégíteni, még a konfekcióiparon belül is, mivel felsőruházati cikkeket is képesek varmi. Jó hír azoknak, akik szeretnének dolgozni, hogy a jelenlegi létszám dupláját is tudnák alkalmazni. Szépül a város Jászfényszarun igényesebb körülmények között árulhatnak a piacon, mert lefedték azokat a sorokat, ahol a legnagyobb forgalom zajlik. - Mióta ez így van, mindennap árul ott valaki, mert nem éri az eső, a tűző napsütés. Vagyis több árufelesleget tud a piac „ levezetni” - mondja Győriné Czeglédi Márta polgármester. A tetőzet Szilágyi Dezső helybeli fafaragó iparművész elképzelései szerint készült, Pál János ácsmester és csapata volt a kivitelező. Azonkívül, hogy lefedték, le is aszfaltozták a piacot. Ezzel a korszerűsítéssel régi igényt váltott valóra az ön- kormányzat. Ugyancsak új színfoltot jelent a városban a játszóterek építése. A játszóterekkel az eddig kihasználatlan terek közcélú hasznosítását biztosítják. Az elsőt a templomkertben valósították meg, ahol már nagyon régen is volt játszótér. A játszóeszközöket, a pihenőpadokat ugyancsak Szilágyi Dezső készítette. A továbbiakban az orvosi rendelő mögött is épülne (augusztus 20-áig) játszótér, tollaslabdapálya, valamint idővel a sportpálya környékén. Itt jót lehet játszani Kicsi a tanya, de mindig van benne munka Jászdózsa előtt, a volt Kápolna-dűlőn, bent, messze az úttól kicsiny tanya húzódik meg. A házhoz vezető út elején a sorompó nyitva fogadja a kíváncsiskodót. A bekötőút mentén sűrű erdősáv tiszteleg a vendégnek. A számtalan fával beültetett tanyán zajlik az élet éppen, mesterek javítják a nádtetőt, és a házigazda is kint kapál a portát körülvevő kukoricásban. Ördög Lászlóné, Vajda Ilona néni szabadkozva fogad, hogy most éppen ilyen szerényen van öltözve, munkához. A hatvannégy éves Ilonka néni ebben a tanyában élt negyven éven át. Hároméves volt, amikor szülei kiköltöztek ide Jászdózsáról. Édesapjáék építették a kicsiny házat, amit a front idővel összetört, nem maradt belőle semmi. Újraépítették. Aztán át kellett vészelniük az újabb „háborút”, a tanyamegsemmisítéseket, de azt is sikerült. Földjükön maguk gazdálkodtak, nem álltak be a téeszbe. Két lovuk, meg volt úgy, hogy négy tehenük is volt. Most Ilonka néni visszakapta a saját földrészét a tanya körül, de az ura részét nem adták, mondván, ez hobbitanya, holott épp ellenkezőleg. Ilonka néni férjével is itt lakott. Az ő halála után, 1983-ban költözött vissza a faluba, oda, ahonnan korábban szülei „elindultak”. Azóta üresen áll a tanya, pontosabban orvos fia jár néha ide Jászberényből pihenni. Azért nem marad látogatatla- nul a tanya, Ilonka néni ugyanis kijár dolgozni. - Odaadtam a kukoricát harmadába, de ha én ki nem jövök kapálni, akkor soha nem lesz a munka elvégezve. Inkább én dolgozok, csak meg legyen kapálva, hogy úgy ne maradjon - kacagja el magát Ilonka néni. Látszik rajta, hogy nem fáj neki a munka. A háziasszony beinvitál a házba. Villany nincs, petróleummal világítottak. A „szobák” száma egy, piciny területéből jó darabot elfoglal a kemence. Szinte hihetetlen, hogy egykoron itt egyszerre többen is éltek. Mégis biztosan békességben. Lónak muszáj lenni Irány hazafelé Hazafelé tart lovas kocsiján Kiss Balázs Gábor Jászteleken. A 71 éves férfi 250 négyzetméter földrészt váltott a gáton, onnan a széna. Viszi haza a takarmányt a tehénnek és persze a lónak. Balázs bácsinak a szövetkezetben is van földje, 20-21 holdnyi, de ennek helyzete még nem rendezett teljesen. Áz idős ember a téeszben 26 évet húzott le, ahova 1959-ben „lépett be”. Volt ott minden: traktoros, a tehenészetben munkacsapat-vezető, de dolgozott a kertészetben és a magtárban is. Nem csak egy tehenet tartottak, korábban három-négy adta a tejet, de már kiöregedtek a jószágtartásból. Ma a „maradék” egytől hordják a csarnokba a tejet, meg viszik háztól is. Most még bírják ezt, bár ahogy elszomorodva mondja Balázs bácsi, 66 éves felsége nagyon beteg. A Laci nevű ló hasznos társa, ahogy más gazdáknak is. Muszáj is tartani, már csak azért is, mert a tehéntrágyát valamivel ki kell hordani a portáról. Most már lehet is lova az embernek, nem úgy, mint a régi időkben, amikor a téeszben még azt is rossz szemmel nézték, hogy valaki lovat tart. Az oldalt Tóth András készítette
