Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-20 / 143. szám

1994. június 20., hétfő Húszon innen tízen túl A kislány és az elefánt A közelmúltban Tengely Eszmeralda, a szolnoki Szé­chenyi Krt.-i Általános Iskola diákja ezzel a meséjével nyerte el a Közérdek Alapít­vány pályázatán az első díjat. Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt. Élt egyszer egy kislány, Marikának hívták. Szüleivel a város szélén laktak egy kis lerobbant házban. Egy vidám tavaszi napon beköszön­tött hozzájuk a szerencse. Ke- resztrejtény-pályázaton állat­kerti belépőt nyertek. Egyik va­sárnap délelőtt felvették leg­szebb ruhájukat, és elmentek az állatkertbe. A kislányt megbabonázta az elefánt, és hosszasan elidőzött körülötte. Amikor hazamentek az állatkertből, az új élmények­től be sem állt a szája, de ami­kor egyedül maradt a szobájá­ban, nem tudott másra gondolni, csak a nagy ormányú, nagy fülű, hatalmas szürkeségre. Reggel búsan ment az iskolába, és ez a szomorúság a napok ha­ladtával sem akart elmúlni. Szülei hallgatagon figyelték a kislány kedvtelenségét, de pénzügyi helyzetüknél fogva nem tudtak még ígéretet sem tenni arra, hogy mikor jutnak el legközelebb az állatkertbe. Egy napon Marika nem vett reggelit magának. Megtakarított pénzén buszjegyet vett, és taní­tás után nem haza, hanem az ál- latkerbe igyekezett. Pénze arra már nem maradt, hogy belépőt is tudjon venni, de már annak is nagyon örült, hogy a kerítés túl­oldaláról látja az elefántot. Ezt a kis kiruccanást ezután egyre többször megejtette. A belépő­ket áruló néni is észrevette a ke­rítésen túl gyakran álldogáló Marikát. Többször beszélgetett vele, és egyre jobban megked­velte, s mivel a néni nagyon szerette a gyerekeket, belépő nélkül is beengedte kedvencé­hez. A kislány rengeteget me­sélt az elefántnak a kinti világ­ról, és érezte, hogy a nagy szemű Jumbó megérti őt. Egy napon aztán a hatalmas állat kezdett még terebélye­sebbé válni. Marika időközben az állatgondozóval is megis­merkedett, és megkérdezte tőle, hogy mi történt az elefánttal. A gondozó nevetve válaszolt:- Gyarapszik nemsokára az állatkertünk. A kislány eddig is nagyon boldogan járt ide, de a bácsi szavai hallatán még boldogab­ban. A boldogság a legjobbakat hozta ki belőle, tanulmányi eredménye javult, és mindig vi­dám volt. Szülei örültek ennek, de nem tudták mire vélni ezt a változást, s a kislány nem árulta el féltett titkát. Egy napon azonban kitudódott a titok. Ma­rika anyukáját hamarabb elen­gedték a munkahelyéről, és a kislánya elé igyekezett, s na­gyon megdöbbent mikor a ta­nító néni közpite, hogy Marika már elment. Édesanyja hazasie­tett, de lányát otthon sem ta­lálta. Idegeskedve ült a házban, és már azon gondolkozott, hogy elmegy a rendőrségre, mikor végre betoppant a kislány. Ma­rika látta édesanyja kisírt sze­mein, hogy nagyon ideges, és nagyon haragszik rá. Magyará­zatot kért lányától, s a hosszú elbeszélés végére megenyhült, de Marikát eltiltotta az állatkerti látogatásoktól, nem tudván, hogy ezzel a büntetéssel mek­kora fájdalmat okoz a kislányá­nak. Ismét búskomor napok kö­vetkeztek, a kislány mindig szomorú volt, s jegyei minden eddiginél rosszabbak lettek. Enni nem nagyon evett, az elé rakott ételben csak turkált. A kislány állapota egyre rosszabb lett, s egy napon kórházba ke­Válogatósdi - táborajánlatok Az Ifjúsági Iroda olvasótá­borába még jelentkezhetnek azok a középiskolások, akiknek szülei közül akár egy is munka- nélküli, vagy egyedül nevelik őket, ugyanis az iroda vezetésé­nek sikerült több támogatást szerezni, így kedvezményt és helyet tudnak adni azoknak, akik kíváncsiak a bővített prog­ramú Duna-parti táborra, ott lesz a Kispál és borz, un­plugged. Tel.: 56/422-429. A zebegényi Szőnyi István írás az írásról A közlés színtiszta önzés. Ez lehet, hogy csak egy szerény vélemény, de mindenesetre megér néhány sort, hogy megvizs­gáljuk. Kifejezhetjük magunkat gesztusokkal, élőszóban vagy írás­ban, esetleg vizuálisan. A gesztusokról - vagy más szóval test­beszédről - azt tartják, hogy jóval többet árulnak el, mint a be­széd, sőt az ember ezt nem is tudja „hamisítani”, de a szeme közben villámokat szór, és a keze is ökölbe van szorítva, jobban tesszük, ha elkerüljük az illetőt. A beszéddel lehet hazudni és igazat mondani, mindenesetre ismeretes az az érzés, hogy ezt és ezt nem tudtam, nem mertem, elfelejtettem elmondani - tehát kevesebbet (jóval kevesebbet!) mondunk el, mint ami bennünk van. Miért is írunk? Hogy elmondjunk valamit, ami régóta érlelő­dik bennünk, vagy amit egy külső élmény váltott ki belőlünk. Azaz azokból, akik éppen írnak. Tehát az író szemszögéből lát­juk a közlendő dolgokat, légyen ez a nézőpont akármilyen való­sághű. Azután nézzük csak, hogyan születik az „írásmű”. Meg­van a döntés (külső vagy belső kényszerből), hogy márpedig egy életem, egy halálom, én most írni fogok. Eztán megfogal­mazzuk a mondandónkat, majd papírra vetjük (netán előbb piszkozatot vagy ne adj’ Isten, vázlatot írunk). Ha ez megvan, akkor elolvassuk, amit alkottunk, és ránk tör a felismerés, hogy ez így bizony nem jó. Na de még mennyire, hogy nem! Elkezd izzadni a tenyerünk, hátunkról csorog a veríték, és hajunk bősz tépése közben krokodilkönnyek záporoznak szép szemünkből.. De hát miért is ez a nagy felhajtás, hölgyek és urak? Most hiú­ságból - válaszol belülről a mindig igazat mondó hang. S lön - tényleg. Nehogy azt gondolja a világ rólunk, hogy ennyire va­gyunk képesek! Hát tudunk mi olyan briliáns mondatokat al­kotni, hogy csak na! A tépelődés és filozofálgatás szakaszát fel­váltja a lázas munka. Nekiesünk, újraírjuk, átfogalmazzuk, ki­húzunk belőle (esetleg az egészet a címen kívül), és hozzáírunk. Majd átfutunk rajta - miközben már a könyökünkből kifolyva a telítődő hócipőnkbe csurog az egész - és bele-belejavítunk egy­szer, kétszer (háromszor, négyszer ...). Most már bátran félrerakjuk az egészet - úgyse tudjuk már látni sem -, és bőszen belevetjük magunkat a „jól végzett munka” örömébe. Örömbevetés közben elmélázhatunk azon, mi is az, ami az írásra késztetett bennünket. Frued doktor biztosan kerekebben elemezné, olyan élmények, olyan képek, amelyek már régóta a tudtunkban vannak, velünk születtek esetleg, estik arra várnak, hogy egy késztetés előhozza belőlünk, például akkor találko­zunk, ha nagyon fáradtak vagyunk és agyunk meglepő dolgokra képes. Az órán hirtelen felkapom a fejem, hiszen én ezt már át­éltem valahol, valamikor... Aztán rájövök, hogy hát igen, ilyen Volt már és lesz még... Bagaméry Ábel rült. Szülei nagyon bánták, hogy ennyire szigorúak voltak lányukhoz. Édesapja vett neki egy kis plüsselefántot, hogy egy kicsit felviduljon, és megígérte neki, ha hazamegy, közösen újra elmennek az állatkerbe. Marika bocsánatot kért szülei­től, hogy ilyen sok bonyodalmat okozott nekik. Egy hét múlva hazamehetett a kórházból, de a közös állatkerti sétára jóval ké­sőbb került sor. Amikor aztán eljött a várva várt nap, hatalmas csalódás érte Marikát, Jumbónak hűlt helyét találta. A kerítésen belül csak egy aprócska nagyfülűt látott. Elkezdett rohanni az állatgon­dozó felé, s már-már kiabálva kérdezte: - Hol van Jumbó? A gondozó észrevette zaklatottsá­gát, de nem bírta eltitkolni a kis­lány elől az igazat. Elmondta, hogy a kis nagyfülű születése után - akit egyébként Nellinek hívnak -, nem sokkal Jubó saj­nos meghalt. A kislányt nagyon bántotta, hogy barátja nincs többé, és elkeseredettségében csak úgy patakzottak a könnyei. Szülei próbálták vigasztalni a pici lányt. Amikor elapadtak a könnyei, könyörögve kérte szü­leit, hogy azonnal induljanak haza. Szülei teljesítették kíván­ságát, de nem jutottak el még a kijáratig, amikor Marika rádöb­bent arra, hogy nem szabad há­tat fordítani a kis Nellinek, aki talán új barátja lehet. Szó nélkül visszarohant, és egyből mesélni kezdett a kis elefántnak. Ked­venc meséi témája Jumbó volt. Az állatkert igazgatója hallott Marikáról, és egy napon állandó belépőt ajándékozott a család­nak. Az állatkerti látogatás szinte mindennapossá vált. A család nagyon hamar megsze­rette Nellit, s ez elhalványította a Jumbó után érzett fájdalmat négyük szívében. Tengely Eszmeralda A sztárjátékos nyilatkozik Mondtam a fiataloknak, nem kéne leégni Nyári Képzőművészeti Iskola július 10-től augusztus 6-ig tart, huszonhetedik évfolyamát kezdi. A hallgató bármely szakra jelentkezhet, egyetlen feltétel van, tizenhat évesnél idősebbnek kell lennie. Vá­lasztható szakok a következők: kerámia, sokszorosító grafika, rajz, plein air, tűzzománc, festő, szobrász. Cím: Szőnyi István Emlékmúzeum Baráti Köre, Zebegény, Bartóky út 7. Tele­fon: 27/370-104. • Június 24-én, a Péntek 21 szervezésében, az egykori Moment teraszán este, bizony­talan időpontban ugyan, de bi­zonyosan játszik a Dr. Valter and Lawbreakers (blues). A világ egyik legjobb cen­tere, válogatott, megigazította uszodavíztől fénylő haját, egy kicsit figyelt a zenére, ami szólt a vendéglőben, s azt mondta: „Nagy utazás. Amikor kijött, mindenki erre volt szerelmes.” Tóth László, mint már emlí­tettem, a világ egyik legjobb centere, a Fradi egyik játékosa, vízilabdatomára érkezett Szol­nokra. Az első mérkőzést a Fradi és a Szolnok játszotta, fá­radt vízben, száz néző előtt. A lefutott bajnokság után, a dísz­szereplésben, amit a Damiban kellett művelniük, a Fradi nem tépte magát kifejezetten a győ­zelemért. Nyert is a Szolnok. A mérkőzés Tóth Laci az első félidő ne­gyedik percében az ellenfél ka­puja előtt megforgatta a védőt, a labdát a vízről a kapus feje fölé emelte. Gól. A mai akciógól- szegény időkben ez szemet gyönyörködtető volt. A második negyedben a Szolnok átvette a vezetést, mi­közben Tóth kinn zuhanyozott. A harmadik negyed végén fordult elő először, hogy mind­két csapat, az egész mezőny rendesen úszott a labdáért. Több olyan elemet láttam vi­szont a mérkőzés során, mely igazolja azt a megállapításomat, hogy a lelátó nem rágta tövig a körmét izgalmában. Többször előfordult ugyanis, hogy a fiúk a vízilabdában szokásos gyors­úszás helyett mellen tingli- tangliztak. Időközben azért fi­gyeltem Tóthra, hiszen ő volt a faggatózásra kiszemelt áldoza­tom, lőtt egy szépet, passzból, erőből, a levegőből húzta be a labdát a kapuba. A negyedik negyed végén, amikor a Szolnok már 13:9-re vezetett, az egyébként igen hig­gadt, Fradi-edzőségből lekö­szönő Kásás ingatta a fejét, és cserélt néhány embert. De ezt már nem lehetett behozni. Ezek után Tóthot meghívtam egy narancslére, egy közeli A 6-os számú játékos Tóth László vendéglőbe, s miközben a Nagy utazás szólt, arról faggattam, hogyan bírta ezt az elképesztő feszültséget idegileg benn a vízben. A nyilatkozat- Figyelj, azt magyaráztam a fiataloknak, nem kéne leégni. Egyébként meg edzés nélkül, egy csalódott csapat játszott. Ennyi lett az egészből.- Mennyire kényeztet téged a sajtó?- Annyira nem. Ha a Fradi jó, én is jó vagyok, ha a Fradi rossz, én is rossz vagyok. Akkor, ha jól megy nekünk, ünneplésben odáig megy a köz­vélemény, hogy még a Fürge Ujjakban is kötött Fradi-pulóve- rekben feszítenek a lányok ... Egyébként marhára bírom, ha nagy a közönség a meccseken, mert az üvöltéssel befújják a labdát a hálóba. Az szép jelenet.- Tudom, szereted Zappát. Milyen nélküle? Tóth visszaengedett egyéb­ként feltartóztathatatlan hőfo­kából, és azt mondta:- Hát azt nehezen. - Szünet. - Ezt még senki nem kérdezte meg tőlem. Kiborulásszintű ál­lapotban voltam, amikor meg­tudtam, hogy meghalt. Tavaly, december 4-én. Zénóval... (Tóth barátja Kárász Zénó, aki felhagyott a vízilabdával, a Fa­mília Kft.-ből, Ádám gyanánt ismerhetitek.) ... Zénóval na­pokig ültünk csuma depresszió­ban, csak bámultunk magunk elé. Aztán három héttel később Pesten egy társaságban megün­nepeltük Zappa születésnapját. Eszméletlen volt.- Mennyi zenéd van tőle?- Hát abba belefektettem. Van egy lemezsorozat, minden, amit kiadott, körülbelül 250 óra kalózanyag meg vagy másfél óra videón.- Miért szereted ennyire?- Nem egy nyálkapec. Zene. Mindenek felett áll. A csapat­ban sokszor nevettek rajtam, miért vagyok oda annyira egyet­len dologért. Aztán amikor meghalt, senkinek nem volt egy bántó szava. Abszolút korrektek voltak.- Zénó valamiért szerencsé­sebb nálad.. .- Az. Egyszer találkozott egy emberrel, aki egy színházi vé­cében egyszerre hugyozott Zappával. Úgy nézett rá, mint az Istenre.- Beszéltek is valamit?- Nem, csak egyszerre hu­gyoztak .. . BG Erkölcstelen járat Légy szerencsés, cigánylány! A hogy állok Szolnok köz- kedveletlen buszjáratán, a 24-esen, körülöttem go- molygó tömeg, kapaszkodnom nem szükséges, mivel a közeg úgyis megtart. Nem vagyok egy született közösségi ember, most valahogy iszonyú tömegiszo­nyom van. Kínomban nem tu­dok mit kezdeni magammal, kapálózni kezdek. Innen is, on­nan is hangfoszlányok tapossák ki a fülemhez vezető utat. Hi­szen a busz egy olyan hely, ahol mindenkit érdekel minden, s mindenki részese egy folytonos összeömlő érdeklődésnek. így történt, hogy feltűnt ne­kem egy különleges csevegés. Képzeld, öreg, nem sikerült ellopnunk azt a Ladát, abban a parkolóban, mert túl sok ember járkált arrafelé. - Mindegy, legközelebb majd máshol pró­bálkozunk. De azért nem unat­koztunk, jó muri volt a kirakat- betörés is, mi?” K icsit meglepődve hallgat­tam ezt a párbeszédet, ami két fiatalember között zaj­lott. Először nem láttam őket a nagy tömegben, de a kíváncsi természetemnek köszönhetően egyre közelebb húzódtam, a hang irányába. S meglepődve láttam, hogy két fiatal, jóképű, jól öltözött srác beszélget egy­mással. Úgy gondoltam, hogy hiá­nyos ismereteimet ebben a té­mában bővíteni kellene. így egy kissé szemtelen kérdést dobtam feléjük: - Fiúk, hogy kell ezt csinálni? E kérdés nyomán gyanakvó tekintettel néztek le rám, ez egy súlyos pillanatig tartott, aztán egyáltalán nem finoman, de elküldték melegebb ég­tájakra. Fekete Zsanett u/',! „lújfj ''Ví 1 rx !! 11 .í Vjí ­1 i i,, iffcr« r; 1 1 ,\r i •’ i\i .....i ^ KÉSŐNKELŐ. - Mi van, haver, véget ért a hippikorszak? Egyszer egy kislány, egy a sok közül, azt álmodta, hogy a világon egyetlen nyelvet be­szélnek az emberek, az pedig nem más, mint a cigány nyelv. Megriadt a kislány, s álmában keserves sírásba kezdett: - Én nem vagyok cigány! Én nem le­szek cigány! A cigány nyelv a tolvajok nyelve!... - ismétel­gette egyfolytában. De mivel továbbra is erről álmodott, kis idő elteltével beletörődött sor­sába, s módfelett eltöprengett azon, hogy hogyan is fogjon hozzá eme nem kívánatos nyelv elsajátításához. Ha az álom megvesztegethető lenne, a kis­lány bizonyára mindent megtett volna annak érdekében, hogy ne kelljen cigányul tanulnia. Már hosszú ideje gyalogolt, amikor elébe toppant egy kisfiú. •- Légy szerencsés! - üdvö­zölte a kislányt. - Hová, merre tartasz? - érdeklődött.- Megyek cigány nyelvet ta­nulni! - válaszolt a kislány.- Cigány nyelvet? - csodál­kozott a fiú. - Miért kell neked a cigányul tanulnod, mikor úgy beszéled, akár a vízfolyás?- Még hogy beszélem? - most rémült meg igazán a kis­lány.- Hát már hogyne beszélnéd, hiszen én is cigány vagyok. Kü­lönben engem Princónak hív­nak. És téged? - kíváncsisko­dott a kisfiú.- Engem Margarétának ke­reszteltek.- Szép neved van - örvende­zett Princo.- Tehát te azt állítod, hogy én máris beszélem a cigányok nyelvét?- Hát már hogyne beszélnéd, hiszen mondom, hogy az első perctől fogva cigány nyelven beszélgetünk.- Nahát! De hiszen ez akkor csodálatos. Amikor beszélek, akárha a nyelvem helyett ma- dárszámy suhogna. A gondola­taim madárröptűek. A végtelen szabadság nyelve ez! - ujjon­gott Margaréta. Reggel, amikor a kislány fel­ébredt, s eszébe ötlött, hogy mit is álmodott, kezébe vette iskola­táskáját, és ... ettől kezdve az álomfejtésben a tudásszomj ve­zényelte. Puzsama Tündi Szerenád Azt hiszem, vak szemekkel jártam eddig és néztem Kovácsra. Azt állítottam, hogy nem sokban különbözik a többi fiatalember­től, pedig igen. Legutóbb például szerenádot adott egy lánynak, akiről álmai szólnak, és a lány valóságos hiányában Kovács esténként ma­gával alszik el. Aztán mindig szomorú a reggel, halványan, de­rengve süt a napsugár, gátlások gyötrik, már akkor is, ha kinéz az ablakon, és tudja, hogy mennie kell. Az erdő kegyes volt hozzá, amikor tegnapelőtt benne aludt, hogy segítsen magán. A hajnal ott érte, az erdőben, illattal, hű­vös harmattal, önfeledt, őszinte madarakkal ébredt. Kovács maga alá húzta a térdét, hiszen nagyon kevés ő az erdőhöz ké­pest. Kovács mégis melegségre-vágyott, a kisgyermek elhatározta, ő cselekedni fog, s a cselekvése nem szól majd másról, mint a nemcselekvésről, arról az állapotról, ami az erdőben volt, a hű­vös hajnalon. Kovács valahogy kibírta a napot, egyedül csatangolt a vá­rosban, a barátai keresték, kutakodtak utána, de Kovács útja követhetetlen volt. Este tizenegy óra felé, amikor végképp elunta azt a helyet, ahol üldögélt, talpig vágyban elindult egy külvárosi ház elé, ott megállt, és pengette, mint húrt, a cipőzsinórt... Fanny

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom