Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-17 / 141. szám

1994. június 17., péntek Hazai tükör 5 Száznál többen szívták mellre a tüdőkórház ügyét (2.) „Őrület, amit ebben a levélben leírtak” Dr. Lőrincz Ambrus tüdő­gyógyász-kardiológus, a tü­dőkórház vezetőjének megbí­zott helyettese. Kisebb meg­szakításokkal ’67 óta munka­helye az intézet. Amiért őt ke­restem meg, s nem az első számú vezetőt, annak oka, hogy tagja a városi egészség- ügyi bizottságnak is. Lőrincz doktor: „Amikor azt hittük, legyőztük a tuberkuló­zist, újra fellobbant.”- Nem érzek létbizonytalan­ságot, sem félelmet a házban - szögezi le mindjárt beszélgeté­sünk elején -, ezért is furcsál­lom ezt a nagyszámú aláírást. Hogy a levelet értékelni tudjuk, vissza kell menni az alapokhoz. Valamikor - hírből hallottam - együtt volt a tüdőgondozó és a megyei tüdőgyógyintézet. Amikor innen kivitték a gondo­zót, összeillő szervezeti egysé­get bontottak meg. ’82-ben ezt a kettészakadt hálózatot integrál­ták hibás megfontolásból a nagy megyei mamutintézménybe. Hiába tiltakoztunk. Az egész ház állaga azóta csak romlott. Öt-hat éve felmerült a kórhá­zunk gazdasági önállósága, amit nagyon sokan támogattak. Mi néhányan tiltakoztunk el­lené,’ mondván, "előbb hozzák egy szintre a másikkal. Azzal, hogy a tüdőgondozót idehoz­zák, visszakapja a szakma azt az egységet, ami hajdanán volt.- Ennek épp az ellenkezőjét állítják többen, rámutatva a la­boratórium és a mellkassebé­szet Hetényi Kórházba való át­vitelével. Azt mondják, megszű­nik a korábbi egység, feldara- bolődik a tüdőkórház.- Az emberek és vélemények különbözőek. A laboregység kikerülésére azért kerül sor - gondolom én -, mert olyan nagy teljesítményű laboresz­közt kapott a kórház, aminek a kapacitása még ott is kihaszná­latlan. Bármennyire szükséges néha nagyon gyorsan laborató­riumi vizsgálat, nem biztos, hogy gazdaságilag rentábilis. Semmiből sem lehet kihagyni a gazdasági számításokat.- A dolgozók a levelükben a sorozatos átépítésekkel járó pénzpazarlást teszik szóvá. Nem kellően átgondolt döntéseket éreznek a háttérben.- Mivel a teljes egészségügy átszervezésével egy időben ke­rült sor a kórház-rendelőintézeti és a tüdőkórházi rekonstrukció­ra, azt hiszem, emiatt kellett a terveket időközben megváltoz­tatni. Új feladat jött, új pénzek­kel - pénztelenséggel? -, új gaz­dasági koncepcióval.- Az egészségügyi bizottság tagjaként mit tud tenni a tüdő­kórház érdekében?- Nehéz erre válaszolni, mi­vel a városi bizottságban dolgo­zom, a kórház pedig a megyei önkormányzat tulajdona. Annak ellenére, hogy a megyei kór­házkomplexum 60-65 száza­lékban szolnoki betegeket lát el, a városnak erre címkézett pénze nincs. Az adott támogatás a vá­ros költségvetésében jelentős, ám a kórházéban csepp a ten­gerben. Semmit nem old meg.- Megítélése szerint hány dolgozó munkahelye kerülhet veszélybe a tüdőkórházban?- Lehet, nem jó az informá­cióm, de úgy gondolom, egyet­lenegyé sem. Valószínűbb, hogy az itteni dolgozók egy ré­szét, amennyiben megvalósul az átszervezés, áthelyezik a kinti kórházba. Erre a sebészeti ágyszámra biztosan szükség van, de nem biztos, hogy ennek külön telephelyen kell lennie.- Nincs tehát veszélyeztetve a tüdőgyógyászat helyzete Szol­nokon?- Az a baj, hogy amikor azt hittük, legyőztük a tuberkuló­zist, a betegség újra fellobbant. A betegszám felfelé tendál. A jelenlegi két osztály ágyszámá­val el tudjuk látni a tüdőbetege­ket. Ugyanakkor a szakma a pulmonológia fejlődésével a tbc gyógyítása mellett az általános belgyógyászat feladataiból - például a tüdőgyulladás, asztma kezelése terén - sokat átvállalt. Ha nagy vész lenne, a tbc ellátá­sára a jelenlegi ágylétszám fel­tétlenül elég. Résen kell lenni, de nem kell vészharangot kongatni. * * * Dr. Böjthe Lajos, a megyei kórház orvos-igazgatója nem titkolt ingerültséggel jogad, amikor szóba hozom a levelet:- Mélységesen fel vagyok háborodva, mert a májusi fóru­mot azért tartottam, hogy bárki bármit kérdezzen, mégsem vette a bátorságot senki ehhez. Pedig tele volt az ebédlő, több mint százan voltak jelen. A tü­dőkórházból is, de senki nem kérdezett. Nem értem, miért nem tudhatom meg, hogy kik ír­ták a levelet. Mert egész egy­szerűen kíváncsi vagyok, ki az, aki szakszerűtlenül, rosszindu­latúan, ország-világ előtt be­mocskol.- Igaz-e, hogy most Ón keres­teti a levélírás kezdeményezőjét a tüdőkórházban?- Nem, nem. De ha megtu­dom, ide fogom ültetni ebbe a székbe mellém, és három hóna­pon keresztül az lesz a köteles­sége, hogy azt csinálja, amit ne­kem csinálni kell.- Azt írják a dolgozók, hogy félnek.- Mitől félnek? Tőlem? Nem szoktam magamat dicsérni, de ebben a kórházban még az el­lenségeimnek sém esett bántó- dása. Egyszerűen npm tudom, mitől félnek.- Elég komoly vádak vannak ebben a levélben.- Olyan emberek írták, akik­nek félinformációik vannak, vagy még annyi sem, és akkor ezt egy országos lap, a Nép­szava kontroll nélkül közli. Mi lenne, ha én írnék valami becsü­letsértőt a magyar állam elnöké­ről? Azt is lehoznák? Fel va­gyok mélységesen háborodva.- A tüdőkórház helyettes ve­zetője úgy informált, egy dolgo­zónak sem kel! félni, hogy munka nélkül marad.- Teljesen jó az információja. Nézze, arról van szó, hogy egy egész telephelyet kell kiüríteni, hogy nem tudom megvenni a gyógyszereket, s akkor jönnek azzal, hogy az udvaron ázik a mosógép. Azt feltételezik, hogy nem akarom eladni. Ki vette volna meg? A kettes sebészeti osztályt megszüntetjük abban az épületben, mert itt is van se­bészet, s az ottani betegforga­lom nagysága nem indokolja a működtetését. Egész egysze­rűen gazdasági okai vannak. A mellkassebészet az itteni általá­nos sebészet részeként megma­rad. A dolgozókat átvesszük.- Megalapozottnak tartja-e az áthelyezésektől való félelmet olyan szempontból, hogy a He- tényiben leterheltebbek a kollé­gák, mint a tüdőkórházban? Volt olyan dolgozó, aki ki is mondta, inkább felmond, mint­sem ide átjön.- Ez igaz. Megváltozott a rendszer, ezek a dolgozók ma­guk is megváltoztatták, amikor elmentek szavazni ’90-ben, mégis a korábban megszokottak szerint gondolkoznak. Elvárá­saik vannak a biztos munka­hely, a szociális juttatások iránt. A munkáltatók felé viszont pi­aci feltételek diktálnak, amibe beletartozik, hogy a dolgozókat akkor bocsátják el, amikor nincs rájuk szükség. En is dol­goztam abban a kórházban öt éven át, pontosan tudom, hogy ott mi van. Ez valamikor egy kvázi szanatórium volt, a hozzá­tartozó munkatempóval. Ebből kellett átállni egy aktívabb kór­házi betegellátásra, de még mindig nincs annyi és olyan sú­lyos beteg, mint itt. Ma a kór­házi egységen belül ott kell dol­gozni, ahol a munka megkí­vánja. Hogy lesz, aki az áthe­lyezés helyett a munkanélküli­séget választja? Lelke rajta.- Öntől is megkérdezem: ve­szélyeztetve van-e a tüdőgyó­gyászat helyzete?- Őrület, amit ebben a levél­ben leírtak. Miért nem értik meg, hogy összefüggő nagy gé­pezet a kórház, és nem lehet azt csinálni, hogy mindenki tönk­rement, de a pulmonológia áll, mint a bérc. 270 milliós hiány melletti működtetésről van szó. Ha hiszik, ha nem, én is orvos vagyok, akinek az a célja, a be­tegek el legyenek látva és ne a kapuban haldokoljanak. A tisz­tiorvosi szolgálattal, szakmai kollégiumokkal egyeztetünk, értékelünk több hétig, olykor hónapig, mielőtt egy-egy osz­tály megszüntetéséről, ágy- számcsökkentéséről döntünk. Ez vonatkozik a tüdősebészetre is, ahol a betegforgalmi adatok azt mutatják, ilyen formában nincs rá szükség. De a reumato­lógia ágyszámát, ami nem a tü­dőszakmához kötött, a betegek igényeinek megfelelően fogjuk bővíteni például. Nekem az volna a legkényelmesebb, ha minden maradhatna a régi kö­rülmények között. A megyei kórház 2072 ággyal, boldog, szocialista ködfelhőbe burko­lózva ápolgatná a betegeit. Ak­kor nem vetnék naponta a sze­memre, hogy mindössze két­százzal csökkentettem az ágy­számot és nem bocsátók el dol­gozókat.- Elkészült, a közgyűlés elé került a kórház átszervezési ja­vaslata. Milyen osztályok ke­rülnek a tüdőkórházba?- Az utógondozó egy része a megüresedett sebészeti osztály ágyaira költözik. Ez egy nagy költöztetési terv része lesz. Az újszászi 180 ágyas pszichiátria - ami nagyon gazdaságtalan, mert egy röntgenvizsgálatra is 23 km-t kell autózni - beköltöz- tetésével a volt bábaképzőbe, évi 30 milliót takaríthatunk meg. Az itt lévő idősek geriát­riai (az öregkori betegségekkel foglalkozó - a szerk.) osztályá­nak fele a tüdőkórházba, másik fele a szülészet egyik üres ré­szére kerül.- A fertőző betegeket gyó­Böjthe doktor: „Ha hiszik, ha nem, én is orvos vagyok, cé­lom, hogy a betegek ne a ka­puban haldokoljanak.” gyító tüdőkórházba - vele egy épületbe - kerül a tüdőgondozó is, ami ellen berzenkednek a dolgozók.- A tüdőgondozás a fekvő tüdőosztályoknak a járóbe­teg-része. Van fertőzésveszély probléma. Azonban már az épí­tési engedélyt is úgy adták ki az erre vonatkozó szigorú előírá­sok alapján, hogy külön-külön bejáratot biztosítunk a szűrésre jövő egészségesek és a kont­rollra jövő betegek részére. Egy biztos: a megyei kórház szervezete és szerkezete nem felel meg a mai követelmé­nyeknek. Minden telephelyün­kön átalakítás és profilváltás lesz, ahol a környezet kihívása ezt szükségessé teszi. Tény, hogy a szolnoki tüdősebészet forgalma visszaesett. Amikor kezdték, több tbc-s tüdőt kellett megoperálni naponta, mint most daganatos beteget. A kór­házi szintű tervezett létszám- csökkentés a 3000 munkatárs 5-7 százalékát érinti majd, mintegy 150-200 dolgozót. Mindössze 10-15 tüdőkórházi kolléga munkahelye látszik bi­zonytalannak az átszervezések után, ami megítélésem szerint nem magas arány. (Vége) Kép és szöveg: Simon Cs. József „Nekem nincs bajom a népműveléssel” (Gondolatok a szakma közelmúltjáról...) Kulturális menedzserképző címmel érdekes írásra figyelhet­tek föl nemrégiben a Népsza­badság olvasói. Főképp a köz- művelődés területén dolgozók körében válthatott ki élénk visszhangot a Bújdosó Dezső­vel készített interjú, amelyből lényegét tekintve az kerekedett ki, hogy pokolba a népműve­lőkkel, jöjjenek a kulturális me­nedzserek. íme, itt a „legújabb” és leg­modernebb népművelési irány­zat - gondoltam. Az utóbbi 5-6 év közművelődést feledtető, il­letve parcellázó reformtörekvé­sei újabbal egészülnek ki. Már nem lelhetik nyugtukat a népfő- iskolázók, közösség- és falufej­lesztők, humánszervezők stb. sem, hiszen ők is a népművelés leváltását és kiváltását tűzték zászlajukra, s most jön a leg­újabb hullám, s rajtuk is át­csap. Míg ezen töprengtem, eszembe jutott egy 3 évvel ez­előtti kerekasztal-beszélgetés Abádszalókon, amelyen azt fe­szegettük, hogy feldarabol­ható-e a közművelődés. Az igen élénkre sikerült eszmecserén a szomszédos Békés megyei vá­rosi művelődési központok igazgatóin kívül részt .vettek a „feldarabolok” is. Amikor sike­rült kihámozni az ideologikus felhangoktól sem mentes re­formgondolatokból a szakmai mondanivalót, kiderült, hogy az „újítók” a közművelődés egy-egy részterületét hangsú­lyozzák túl. (Ami önmagában nem lenne baj, ha egyúttal nem tekintenék magukat az egész te­rület egyedüli, kizárólagos és hiteles képviselőinek ...) Mindezt végiggondolva gya­nakodtam, hogy megint egy új népművelési divatirányzat szü­letésének vagyunk tanúi... S mivel Bújdosó Dezsőt még kezdő népművelő korából Szol­nokról ismerem - hiszen pálya­futását itt kezdte 1966/67-ben az akkori Ságvári MMK-ban - kollégáimmal együtt úgy gon­doltuk, érdekes lesz szembesül­nünk vele és gondolataival. így hívtuk meg a jászsági népművelők fórumára, amelyre még a Kunságból is átruccan­tak; az újságcikk ismeretében élénk vita volt várható. Több mint húszán jöttünk össze. A vita azonban elmaradt. Helyette egy barátságos népművelői dis­kurzus zajlott le korunk népmű­veléséről és a mai népművelő személyiségéről. Ezt követően, közösen ízlelgettük a népműve­lés szót és változatainak sze- , mantikai tartalmát, örömmel nyugtáztuk - amit a művelődés- történetből úgyis tud, aki ta­nulta -, hogy a népművelés, ha nem is a legszerencsésebb, de a legrégibb gyűjtőszava az efféle tevékenységeknek, s ha átjár­hatta bármiféle „politikai töl­tet”, akkor azt még a Ferencz József-i „boldog békeidőben” kapta . .. Egyébként érdekes megfigyelni: bizonyos kifejezé­sek idővel a használat során „ki­fáradnak”, nem ritkán kompro­mittálódnak .. A néptanító már régen tanár úr, régi pályatár­saim jó része ma szociológus­ként, geográfusként, történész­ként tételezi magát. Ez történt a népműveléssel, hiszen 1945 előtt ezt használták, majd - ha rövid időre is - a szabadműve­lődés váltotta föl, míg 1949-től újra a népművelés volt a gyűjtő- fogalom a ’70-es évekig. Ezt váltotta a közművelődés, mely­ben a ’80-as években már meg­jelentek az új tartalmi és mód­szertani hangsúlyeltolódásnak, a mai irányzatoknak csírái. S e sorba illeszthető - mint a jelen és várható jövő társadalmi, gaz­dasági helyzetére legfrissebben reagáló - népművelői tevékeny­ség; a kulturális menedzseri szerepkör. Végül is egyetértettünk ab­ban, hogy nem elsősorban az elnevezés a lényeges, hanem a mögöttes tartalom, a fölkészült­ség. Hisz kétségtelen, hogy ma (is) újfajta tartalmi és módszer­tani ismeretekre van szüksége a népművelőnek (is), de mikor nem volt így? Hisz már a ’60-as, ’70-es évek nagy nép­művelő személyiségei is azzal maradtak településükön évtize­dekig korszerűek, hogy folya­matosan válaszolni tudtak a vál­tozásokra, az újszerű kihívá­sokra! A klasszikus népművelői fel­adat szerintem mindig is kettős volt. Őrizni a helyi hagyomá­nyokat, értékeket és egyidejűleg figyelni, reagálni környezetünk társadalmi-gazdasági változása­ira; sajátos eszközeinkkel befo­lyásolni, gyorsítani az újat, a korszerűbbet ígérő folyamato­kat. A jövőre orientált népműve­lői beállítódás okozta mindig - és föltehetően még sokáig - leg­többünk konfliktusforrását is a mindenkori hatalommal épp­úgy, mint a szakmán kívüli vagy belüli pályatársainkkal. A művelődési otthon hűvös falain kívül zajló helyi társadalmi problémákra, csöves vagy munka nélküli fiatalokra, vál­tozó lakossági szükségletekre fölfigyelni, s a tevékenység­szerkezetet ehhez folyamatosan átrendezni, úgy tűnik, bátorság kell ott, ahol a hivatalos meder­ben csak a „kultúrcsoport” mű­ködtetését tartják rendjén való­nak. A leköszönő kormánynak is megvolt a maga közművelő­dés-politikája, amely lényegé­ben arra épült, hogy a művelő­dési otthonok s az ehhez kötődő népművelői tevékenységek - fölszámolhatok, illetve kivált­hatók a helyi civil szerveződé­sekkel. Mint látjuk, a dolgok nem úgy alakultak... A civil szervezetek közül több csupán a cégbíróságon „létezik”, a mű­ködők pedig nem boldogulnak valamilyen intézményi háttér, infrastruktúra nélkül. Egyiket a másik rovására megspórolni nem lehet, legföljebb kijátszani, ami eddig tényleg sikerült. S, hogy én is hozzájáruljak a közművelődésen belül egy újabb „irányzattal” szakmánk fölcímkézéséhez, Bánlaky Pál­lal együtt már régtől vallom, hogy a jövő népművelője első­sorban társadalomszervező le­gyen. Ki kell lépnie a pusztán kultúraközvetítő, kultúraszer­vező funkcióból! Többre és másra kell vállalkoznia! Ő az, aki sajátos szaktudása révén ké­pes a közösségkatalizálásra, ő az, akinek megvan hozzá a tu­dása és széles látóköre, hogy segítsen, közreműködjön az ér­dekek megfogalmazásában. Ő az, aki munkája révén sok-sok emberrel van napi kapcsolat­ban, s ezért képes közvetíteni a különböző érdekű csoportok között. S hogy ne essem elődeim hi­bájába; a társadalomszervező népművelőt én nem tekintem szakmánk egyetlen küldetéstu­dattal fölkent papjának. Annál is inkább, mert e cél érdekében másokkal együtt őrzi a kulturá­lis értékeket, szervezheti a helyi közösségeket, népfőiskolákat, s lehetőségei szerint természete­sen a kultúrát is menedzseli. S ha jól teszi dolgát, jó népműve­lőnek, szakembernek tartja mindenki, ha nem, akkor rossz­nak, bármilyen hangzatos címet talál magának. Horváth Attila Újdonságok sokasága a Móra Könyvkiadótól Új ismeretterjesztő sorozatot jelentetett meg a Móra Könyv­kiadó a közelmúltban. Az „Ott­honunk; a világ” című négyré­szes mű első két kötete az óceá­nok és a madarak világával is­merteti meg fiatal olvasóit. A sorozat következő darabjá­ban az állatok világáról olvas­hatnak. A negyedik és egyben utolsó könyv A Föld címet vi­seli majd. A kötetek oldalpáronként négy-nyolc színes illusztráció­val és kevés, de pontosan in­formáló szöveggel tekintik át az élő és az élettelen természet vi­lágát. A Móra-klasszikusok soro­zatban jelent meg Molnár Fe­renc híres regénye, a Pál utcai fiúk. A mű sikerét jelzi, hogy eddig csaknem két tucat nyelvre fordították le, és ajánlott olvas­mány nemcsak a magyar isko­lákban, hanem távoli földrésze­ken is. Szintén a kiadó klasszi­kusokat tartalmazó sorozatában látott napvilágot Carlo Collodi meseregénye, a Pinocchio ka­landjai. A verseket kedvelő idő­sebb korosztályra gondolva adta ki a Móra a 99 híres magyar vers című kötetet. A könyv a lí­rai darabok mellett közli a köl­tők portréját is. Külön érdekes­sége a műnek, hogy a versek után neves irodalomtörténészek vállalkoznak azok értelmezé­sére. Szintén a versek szerelmesei örülhetnek három magyar költő - Illyés Gyula, Juhász Gyula - legszebb verseit tartalmazó kö­teteknek. (MTI) A JACOBS Café „Fedezze fel életének aromáját/" akciójának egyik nyertese a rákóczifalvai Köteles Lászlóné, aki egy 333.000 forint értékű aroma álomkonyhát nyert, mert a JACOBS Café Krönung, a JACOBS Café Mastro Lorenzo vagy a JACOBS Café Merido Mocca csomagolásáról beküldte a vonalkódot, bizonyítva ezzel azt, hogy kipróbálta a három új JACOBS kávé egyikét. A legjobb JACOBS kávé a Krönung, a fűszeres és erőteljes ízű Mastro Lorenzo és az erős, élénkítő Merido Mocca természetesen továbbra is kiváló JACOBS minőségben kerül az üzletek polcaira és az év folyamán további meglepetéseket tartogat a vásárlók számára. Érdemes tehát kipróbálni ezeket a végre nálunk is kapható finom kávékat és megismerni a csodálatos JACOBS aromát. *54427/1H*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom