Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-17 / 141. szám

É •íi-ífíí m mg? Meteorológiai távprognózis 1994 második felére (12. oldal) Új Ikarus Szántód. A legújabban ki­fejlesztett Ikarus autóbusz prototípusát tegnap mutatták be Szántódon. Az úgyneve­zett alacsony padlós autóbusz megjelenésében, műszaki adottságaiban európai szín­vonalú. Idegenforgalom Budapest. Állami forrá­sokra, valamint nemzetközi projektekre, például a Phare-program keretében megpályázható forrásokra - lesz szükség az idegenforga­lom fejlesztéséhez és ezen be­lül is a falusi-tanyasi vidéki vendégfogadás feltételeinek javításához - mondta Csáky Csaba, a Szövetség a Kö- zép-kelet-európai Fa­lusi-Zöld Vendégfogadásért elnöke tegnap, az USA Ta­nácsadó Segélyszervezete, az International Executive Ser­vice Corps, képviselőivel le­zajlott eszmecserén. Kossuth kardja Szolnok. Tegnap délután ismét visszakerült a szol­noki Kossuth-szoborra az újraöntött és megerősített kard. Lukács István és Bíró János szobrászok megpró­bálták erősebb felfogatással megelőzni a kard újabb sé­rülését. Zápor, zivatar Napközben északnyugat felöl felszakadozik a felhőzet, már csak keleten, délkeleten valószínű zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél gyakran lesz erős, időnként viharossá fokozódik. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let általában 19 és 24 fok kö­zött alakul. V. évfolyam, 141. szám 1994. június 17., péntek 900-as GSM rádiótelefonok és szolgáltatási rendszer értékesítése. INFORMÁCIÓ: 06-56-1,22-232, 06-30-623-637 Üzletkötőnk felkeresi Önt, ha hídja a: 06-60-386-220, 06-60-327-973 számokat. Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap Emelkedett a költségvetés adóssága Kormányszóvivői tájékoztató «VI RÁDIÓT A költségvetés bruttó adós­sága 1.762,8 milliárd forinttal emelkedett az elmúlt három év­ben. E jelentős növekedésen be­lül azonban csak 547 milliárd forint hozható kapcsolatba a központi költségvetés hiányá­val, az adósság túlnyomó része az adósságterhek emelkedésé­ből és a nettó kamatkiadás megkétszereződéséből fakad - olvasható abban a tájékoztató­ban, amelyet a pénzügyi tárca készített a kormány számára az államadósság 1990 és 1993 közti alakulásáról. A beszámo­lót tegnapi ülésén a kabinet el­fogadta. Juhász Judit kormányszóvivő a beszámoló további részleteit ismertetve szokásos sajtóérte­kezletén elmondta, hogy az or­szág bruttó devizatartozása ta­valy év végén 3,3 millió dollár­ral haladta meg a ’90-es szintet, nettó devizatartozásunk ugyan­akkor csaknem 1 milliárd dol- (Folytatás a 2. oldalon) A rendőrkapitány köszöni a lakosság segítségét Betörök jártak az ügyvédeknél Tegnap éjjel lakossági beje­lentés nyomán vonultak ki a nyomozók a szolnoki Arany Já­nos úti ügyvédi irodaházhoz. A szemfüles bejelentő ugyanis éj­fél után nem sokkal az épület hátsó része felől - a betörésekre tipikusan jellemző - üvegcsö­römpölést hallott. Mivel nem késlekedett, és azonnal a rendőrséget tárcsázta,. nem sok esélyt hagyott az ille­gális behatolóknak a menekü­lésre. A hamarosan kiérkező nyo­mozók még idejében megzavar­ták a betörőket „munkájukban”. Ha már zsákmányt nem sikerült „ejteni”, legalább saját bőrüket igyekeztek menteni az éjjeli lá­togatók. Bár az egyik szom­szédos épület fészerében egy ideig meghúzhatták magukat, a rendőrök azonban ott is rövide­sen megtalálták őket. Sz. Miklós szolnoki, bünte­tett előéletű férfit és társát el­fogták, majd őrizetbe vették. (Fogva tartásuk alatt bizo­nyára azon is elgondolkodnak majd, hogy ezek után - adott esetben, ha szükség^ lesz rá - melyik ügyvédet hatalmazzák meg védőjükként.) Vörös Miklós őrnagy, rend­őrkapitány ez ügy kapcsán is nagyra értékelte a lakosság se­gítségét. Mint mondta, a polgá­rok és a rendőrség ilyen együtt­működése jelentős eredmé­nyeket hozhat a bűnüldözés te­rén. Szolnokon a Városi Művelődési Központ balettiskolája és a Szolnoki Balett ma és holnap este tartja évzáró balettkoncertjét, melyen hat korcsoportban mutatja be tu­dását Mozsonyi Albert balettmester kétszáz növendéke. Felvételünk tegnap este ké­szült a nyilvános főpróbán a szolnoki VMK-ban. (Fotó: K. É.) Július 1-jétől az OTP-nél Magasabb kamatok Július 1-jétől emelkednek az Országos Takarékpénztár és Ke­reskedelmi Bank (OTP) egyes lakossági betéteinek kamatai. Az emelkedés mértéke jellem­zően 0,5-1 százalék, a lakáscélú betétek esetében azonban ennél magasabb - tájékoztatta az MTI-t az OTP sajtóosztálya. Az egy évre lekötött kama­tozó betétek kamata 17,5 száza­lékról 18,5 százalékra emelke­dik. Az egy éven túli lekötésű takaréklevél-betétek kamata 0,5 százalékkal — 19,5-21 száza­lékra - nő. A lekötött lakossági folyó­számlabetétek és junior folyó­számla kamatai lekötési időtől függően 0,5-1 százalékkal nő­nek. Változatlanul 20 százalék marad a gyámhatósági betét, 10 százalék a gépkocsinyere­mény-betét és 7 százalék a lekö- tetelen folyószámlabetétek, a zsebpénztárbetét, illetve a KST-betét kamata, s összegtől függően 1-2 százalék a lekötött folyószámlabetétek kamatpré­miuma. A lakáscélú betétek kamata öt éven túli felhasználás esetén 19-ről 21 százalékra, ennél rö- videbb, de egy évnél hosszabb felvételkor 16 százalékról 19 százalékra módosul. Az egy éven túli lekötésű nyugdíj-előtakarékossági betét kamata fél százalékkal emelke­dik, 3 évnél későbbi felhaszná­lás esetén 21 százalékra. Tíz év után továbbra is 1 százalékos prémiumot ígér az OTP a betét­fajtára. Az egy éven túli időre elhelyezett gépkocsiletét kamata 17,5-ről 18,5 százalékra nő. Szekeres­Kuncze találkozó A kormányzati feladatok át­tekintése során az MSZP és az SZDSZ megállapodott abban, hogy 12 minisztérium működ­jön a jövőben. Ez azt jelenti, hogy több jelenlegi tárca felada­tait átcsoportosítják: összevon­ják például a külgazdasági, va­lamint az ipari és kereskedelmi minisztériumot. Ilyen értelmű javaslatot terjeszt a kormányzati struktúrával foglalkozó szakbi­zottság a pénteken összeülő ko­alíciós politikai tárgyalóbizott­ságnak - közölte Szekeres Imre azután, hogy tegnap másfél órás megbeszélést folytatott Kuncze Gáborral, a szakbizottság sza­bad demokrata társelnökével. A szocialista politikus el­mondta az újságíróknak: egy részletes tervezetet vitattak meg a kormányzás elvi kérdéseiről. Ennek során megállapodtak ab­ban, hogy olyan javaslatot ter­jesztenek a pénteki főbizottsági ülés elé a kormány szerkezeté­ről, amely nem igényel alkot­mánymódosítást. Az MSZP és az SZDSZ meg­állapodott abban is, hogy nem változtat a minisztériumok belső szerkezetén: megmarad­nak a politikai államtitkárok, a szakmai munkát pedig tárcán­ként egy-egy közigazgatási ál­lamtitkár fogja össze. Javasolni fogják ugyanakkor, hogy az ál- (Folytatás a 2. oldalon) A nagyobb bajt egy lelkiismeretes fiatalember előzte meg „Időzített bomba” a parkolóban Legalább tíz liter benzin folyt ki a szolnoki Kossuth téri iroda­épület mögött a parkolóban álló egyik autó csomagtartójából. A tulajdonos nem tartózkodott a járművénél, ezért egy éppen arra járó fiatalember értesítette a tűzoltókat. A helyszínre érve - mivel más választásuk nem volt a tűzoltóknak -, erőszakkal kellett a gépkocsi csomagtartó­ját kinyitni, hogy hozzáférjenek a robbanásveszélyes folyadékot tartalmazó húszliteres kannák­hoz. A két edény egyike lyukas volt, ezért folyt ki a benzin, elő­ször a csomagtérbe, majd az aszfaltra. Ki tudja, mi történt volna, ha nem érkezik időben segítség, milyen következmé­nyekkel járhatott volna például, ha egy járókelő egy eldobott csikkel berobbantja az erősen párolgó anyagot? Azzal mindenesetre a tűzol­tók is egyetértettek, hogy a kö­zelben parkoló autók tulajdono­sai új járgány után nézhettek volna, ha robban az „időzített bomba”. A budapesti Nagykörúton Vízcsőcsere és vágányfelújítás Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka megkezdődött a Nagy­körút Blaha Lujza tér-Nyugati pályaudvar közötti szakasza alatt húzódó több mint 100 éves vízfőnyomócső, illetve a villa­mosvágányok cseréje. Kiss Mik­lós, a Fővárosi Vízművek Rt. szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a munkálatok mindenütt az előírt terveknek megfelelően, fennakadás nélkül zajlanak. A 137 napra tervezett nagyszabású rekonstrukció 800 millió forin­tos költségét a parlament bizto­sította. A generálkivitelező Fő­városi Vízművek Rt. megbízása alapján az Alterra Kft. és a Be­tonútépítő Rt. feszített ütemterv szerint, éjjel-nappal dolgozik majd a beruházás mielőbbi be­fejezésén. Az egyes munkafázi­sok késedelmes átadása, illetve az október 30-ai végleges befe­jezési határidő csúszása esetén ugyanis a kivitelezőknek súlyos milliókat kell majd átutalni a vízműveknek. Növekedett az ipari termelés Az ipar az első negyedévben 9 százalékkal többet termelt és értékesített - mennyiségben -, mint az előző esztendő hasonló időszakában. A növekedés első­sorban a feldolgozóiparban kö­vetkezett be, ugyanakkor az energiafelhasználás - az egész országot tekintve - 5-6 száza­lékkal maradt el a tavalyitól. A külkereskedelemben az export még mindig lassabban növek­szik, mint az import, de a kü­lönbség csökkenőben van - ál­lapítja meg a Pénzügyminiszté­rium legutóbbi jelentése, amely a gazdaság első négy hónapját tekinti át. A vámstatisztikából származó előzetes adatok sze­rint április végéig a magyar cé­gek 2,9 milliárd dollár értékű terméket értékesítettek külföl­dön, ami 4,7 százalékos növe­kedést jelent. Az import 4 milli­árd dollárt tett ki, és ez 7 száza­lékkal haladja meg a múlt évit. ■©■ MEZŐTÚR / EV INGYENES BIZTOSÍTÁS Tel./fax: 56/361-911 KOSZORÚZÁS. A megbékélés jegyében Horn Gyula, az MSZP elnöke és Nagy Erzsébet, a mártír miniszter- elnök lánya tegnap déleló'tt együtt koszorúzta meg a 36 éve kivégzett Nagy Imre és társai síremlékét. Ko­szorút helyezett el Göncz Árpád államfő', Boross Péter miniszterelnök, Szabad György házelnök, a pártok képviselői és az ’56-os szervezetek. rendkívüli ajánlata 770.7 Energomat termál 30.900 Ft 770.8 Energomat komfort 32.500 Ft GL 887 lámpás rádió 470 Ft GL 909 lámpás rádió 410 Ft 99 1803 órás rádió 850 Ft 200 l-es fagyasztóláda 30.150 Ft 300 l-es fagyasztóláda 35.370 Ft 400 l-es fagyasztóláda 39.420 Ft Elektromos fűgyűjtős fűnyíró 10.500 Ft Pedrolló öntözőszivattyúk 9.950 Ft-tól Robbanómotoros szivattyúk 14.000 Ft-tól Házi vízellátók 19.300 Ft-tól Pb-gáz hősugárzó 9.750 Ft Pb-gáz nyomáscsökkentő 499 Ft amíg a készlet tart! Várjuk kedves vásárlóinkat! ‘Zc&ámn JÁSZBERÉNY 0 GOLF Center 5000 Szolnok, Vércse út 17. Telefon: 56/423-324, 423-456, 422-559 Fax: 56/421-857

Next

/
Oldalképek
Tartalom