Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-16 / 140. szám
1994. június 16., csütörtök Sport 11 Tnatlonos megye leszünk? Barócsi „Kengyelfutás” Kengyelen A mozgalmas és látványos margitszigeti döntővel befejeződött az OTP Bank triatlon-di- ákolimpia versenysorozata. A megyei szövetségben is összegezték a tapasztalatokat. Nagy Imre, a szövetség elnöke értékelte az egy hónapos versenysorozatot.- Az elmúlt négy hét fárasztó, de sikeres volt. Különösen büszke vagyok arra, hogy egyik megyében sem rendeztek annyi helyszínen versenyt, mint mi. A résztvevők számában is elsők vagyunk. A tizenkét helyszínen 548-an triatlonoztak Szolnok megyében.- Hogyan sikerült ezt elérni?- Hosszú, már márciusban elkezdett munkával és a lelkes helyi szervezők segítségével. A megyei szövetség oktatófilmet, módszertani segédanyagot készített. A szövetség képviseltette magát valamennyi versenyen. A szervezést nagyon megkönnyítette az OTP Bank által biztosított anyagi támogatás és a sok-sok OTP-s versenykellék. A helyi OTP-fiókok is kitettek magukért.- Milyenek voltak a versenyek?- Változó létszámúak, változó színvonalúak, de mindegyikre jellemző volt a gyerekek nagy lelkesedése. LétszáSzolnok, 100 n., v.: Farkas SZTE: Tóth-Mező, Lajkó, Mustár, Szikszainé (Kovács), Aknainé (Ábel), Pálszabó, Lévai, Márki (Szajkó), Pádár, Molnár. Edző: Munkácsi József Pentele: Póka-Bartalik (Kiss L), Simái, Szerényi, Czum, Pető, Árgyelán (Paulik R.), Borsos, Hergert, Paulik É., Nagy. Edző: Szentandrássy Gyula 5. perc: bal oldali partdobás után Aknainé elé került a labda, aki kapura emelt. A könnyű zsákmány Póka kezéből kiperdült, és Pádár három méterről a kapu közepébe továbbított, 1 -0. 6. perc: Lévai jobb oldali szögletét a jól érkező Pálszabó öt méterről bólintotta a hálóba, 2-0. 16. perc: Lévai a védőktől elmát tekintve kiemelkedett a martfűi, a kunhegyesi, a karcagi és a tiszafüredi verseny. Jó volt a jászapáti, a cserkeszőlői, a ti- szaföldvári és a mezőtúri, ám a szolnoki körzeti döntőre nagyobb létszámot vártam.- Milyen eredményeket hozott a megyei döntő?- Azon huszonkét általános iskola és tizenhat középiskola képviseltette magát. A megyei válogatottba az általános iskolásoknál legnagyob létszámban a szolnoki Belvárosi Általános Iskola tanulói kerültek be. Tízen indultak a Margitszigeten. Az újszászi Vörösmarty Általános Iskolát heten képviselték. A most először indulók közül Ti- szaföldvárról, Martfűről is voltak döntőseink. Ez további lendületet adhat ezeken a településeken a triatlonnak. Tiszaföld- váron már tervezik is a triatlon- szakosztály létrehozását. A középiskolásoknál a Verseghy Gimnáziumból indultak az országos döntőn a legtöbben.- Elégedett-e az országos döntőn elért eredményekkel?- A korábbi években két alkalommal Szolnok megye nyerte az összesített pontversenyt, és több diákolimpiái bajnokunk is volt. Tavaly már csak tizenkettedikek voltunk, és bajnoki cím nélkül maradtunk. Aranyérmet csent labdát középre gurította, ahonnan a tiszta helyzetben lévő Pálszabó hat méterről a kapu jobb oldalába bombázott, 3-0. 22. perc: Lévai jobbról ívelt be szögletet, a hosszú saroknál helyezkedő Pálszabó visszafejelte a labdát középre, és Mustár öt méterről fejelt a hálóba, 4-0. 24. perc: Márki a félpályáról indította Pádárt, aki 16 méterről az elfekvő kapus mellett gurított a kapu közepébe, 5-0. 73. perc: Lévai egyszerre három védőt ültetett hintába, majd néhány lépés után 11 méterről a háló közepébe gurított, 6-0. 80. perc: Lévai szögletét követően Aknainé szúrta kapura a labdát, amit Póka éppen Pálszabó elé paskolt, aki három méterről a az idén sem sikerült nyernünk, de a pontversenyben 101 ponttal a hatodikok lettünk. Az esélyeinket jól mértük fel. Akiktől dobogós helyezést vártunk, azok teljesítették azt, vagy alig maradtak le róla. Az első kor- csoportos lányok - Baky Réka, Papp Eszter, Toldi Sarolta - az őszi duatlon-aranyérem után biatlonban ezüstérmesek lettek. Ami a siker értékét növeli, az, hogy Réka és Eszter újszászi, és csak szülői áldozatok árán tudnak elgendő számú úszóedzést tartani. Bronzéremmel búcsúzott az érettségiző Szabó Zita. A hatodik hely ellenére azt azonban látni kell, hogy egyelőre igazán a tömegversenyben vagyunk jók. Amikor elkezdtük szervezni a sok helyszínes versenysorozatunkat, sokan azt mondták, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Nem így volt. Mi nem fát vágtunk, hanem facsemetéket ültettünk, amelyek megerednek, és két-három év múlva ez az összesített pontverseny eredményén és az aranyérmek számán is meg fog látszani.- Lesz-e folytatás?- Remélem, igen. Van még egy-két stranddal rendelkező település a megyében, ahol az idén nem rendeztek triatlonver- senyt. Fehér léc alá helyezett, 7-0. A hazaiak tetszetős, könnyed játékkal és az ellenfél hibáit maximálisan kihasználva már az első játékrész közepén eldöntötte a mérkőzés sorsát. Ä második félidőre a szolnoki lányok kissé visszavettek az addig diktált tempóból, és ekkor már ellenfelüknek is adódtak lehetőségei, ám ezzel nem tudtak élni. Jók: Pálszabó (a mezőny legjobbja), Lévai, Mustár, ill. senki. Munkácsi József: - Valamivel többet akartunk, mint az elmúlt hetekben, úgy látszik, ez ma elég volt a győzelemhez. Szentandrássy Gyula: - A mai találkozón a két csapat nem volt egy súlycsoportban. Urbán Barócsi felépült Barócsi Helén, a Szolnoki MÁV MTE hosszútávfutónője sérüléséből felépülve, kitűnő eredménnyel mutatkozott be. Az NSW Industria GmbH által támogatott sportoló a Szentpéterváron megrendezett 2. orosz nemzeti félmaratoni bajnokságon, az erős mezőnyben 71:41-el az előkelő 4. helyen végzett. Teljesítményének értékét növeli, hogy az ukrán Klockó a ’92-es Párizs Ma- raton győztese, valamint Ivanova, a Duna Maraton idei első helyezettje is a vert mezőnyben végzett. A nagy meleg és az erős szél ellenére, a legjobb idei magyar eredmény született. Hatvannégy év távlatából nehéz hitelesen rögzíteni, hogyan is zajlott le 1930-ban Uruguayban az első labdarúgó-világbajnokság. A Wiesbadenben székelő, a labdarúgás nemzetközi statisztikájával foglalkozó IFFHS mégis erre vállalkozott. Az IFFHS munkatársai átnéztek minden, a vb-vel kapcsolatban megjelent dokumentumot, 150 fotót vizsgáltak meg, és természetesen megkeresték a világbajnokságon pályára lépett játékosokat, játékvezetőket. A kutatás eredménye szenzációs és egyben megdöbbentő. Az IFFHS megállapítása szerint ugyanis a 1930-as vb góllövőlistája teljesen rossz! Egyszerűen azért, mert a labdarúgók nem állandó mezszámmal játszottak, így követhetetlen volt, ki játszott éppen a pályán. Mint kiderült, az első vb-n Európából mindössze két, egy szerb és egy román újságíró vett részt. A dél-amerikai zsurnaliszták Június 19-én ismét megrendezésre kerül a hagyományos „Kengyelfutás” tömegsportnap a bagimajori parkerdőben. Ä tizenharmadik alkalommal lebonyolítandó tömegsportversenyre ezúttal is több ezer embert várnak, ahol a sportversenyeken kívül játékos vetélkedőkre is sor kerül. A rendezvények 9 órakor kezdődnek, szórakozási, mozgási lehetőséget biztosítva gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt. A következő eseményekre nevezhetnek be az érdeklődők: Futás, kerékpárverseny, női-férfi kispályás labdarúgás, női-férfi kézilabda, kötélhúzás, tekefoci, helyből távolugrás, rönkhajítás, grundbirkózás, lövészet, köcsögtörés, kolompverés, lepényevés. Mint a fentiekből is kitetszik, igen széles skálán mozog tudósításai erősen elfogultak voltak. Ismert, az európai válogatottak többsége nem vállalta a hosszú hajóutat, így az „öreg kontinens” labdarúgását csak Franciaország, Jugoszlávia, Románia és Belgium képviselte. Az IFFHS '130 oldalas anyaga bővelkedik érdekességekben. íme ezek közül néhány:- a nyitómérkőzésen tíz francia játékos győzött 4:1-re egy 11 tagú mexikói együttes ellen, amelynek több tagja még írni-olvasni sem tudott;- az uruguayi szurkolók állandó zaklatása és fenyegetése következtében az argentin sztár, Roberto Cherro idegösszeroppanást kapott;- a román Adalbert Desu érte el a vb leggyorsabb gólját, az 50. másodpercben talált a kapuba;- Jugoszlávia csapata kizárólag szerbekből állt, közülük három Franciaországban játszott. Az elődöntőbe jutott jugoszláv együttes átlagéletkora 21 év volt;- a 3:1-es győzelemmel véga választék, mindenki a saját ízlésének megfelelő sportjátékot választhatja ki. A hangsúly ezúttal nem azon van, hogy melyik sporteseményen vegyünk részt, hiszen szinte minden sportág képviselteti magát. Leginkább azon, hogy mindenképpen, ha csak egy órácskát is, de áldozzunk csöppke szabadidőnkből a testmozgásra. Ha testet öltött a felismerés, már megérte kilátogatni a helyiek joggal imádott parkerdőjébe. Ehhez csak az szükségeltetik, hogy az időjárás is kegyeibe fogadja a résztvevőket, és akkor semmi akadálya nem lesz, hogy mindenki, aki kilátogat, remekül érezze magát. Az érdeklődők ezúttal is gondos kiszolgálásban részesülnek, hiszen a kitelepülő vállalkozók biztosítják, hogy terülj asztal várjon mindenkit. ződött Uruguay - Jugoszlávia elődöntő során egy egyenruhás rendőr beszaladt a pályára és beadott egy labdát;- a világbajnokságon három lábtörés volt, és csak egy kiállítás;- az Egyesült Államok válogatottjában három honosított skót és egy angol játszott;- Manuel Ferreira, az argentin válogatott csapatkapitánya két mérkőzésről egyetemi vizsgái miatt hiányzott;- az Argentina-Mexikó (6:3) találkozón az argentin csapatban két testvérpár szerepelt, akik három tizenegyest „hoztak össze”;- két csapatkapitány később a német fasizmus áldozatává vált: a jugoszláv Milutin Ivkovicsot 1943-ban, a francia Alexandre Villaplane-t pedig 1944-ben hurcolta el a Gestapo;- az Egyesült Államok-Ar- gentína (1:6) találkozón az amerikai Raphael Tracy lábtörést szenvedett, de folytatta a játékot! A szünetben kórházba szállították. Csapata a második félidőben öt gólt kapott. (MTI) Női labdarúgó OB I. Szolnoki TE-Pentele-Dunakeszi 7-0 (5-0) A focisták nem állandó mezszámmal játszottak Az első világbajnokság hiteles története(?) 1930-ban nem volt minden rendben A labdarúgó-vb csapatairól — néhány sorban Pénteken kezdődik a XV. labdarúgó-világbajnokság. Az alábbiakban az első három csoport válogatottjait mutatjuk be néhány sorban. A-csoport Egyesült Államok: Rendezőként, házigazdaként selejtezők nélkül, temérdek előkészületi összecsapással a hátuk mögött rohamra induló hazaiaktól bravúr lenne, ha a legjobb 16 közé lépnének. Ismert egyéniségeik közül a németországi születésű Thomas Dooley nevét érdemes kiemelni: 1991-ben a Kaiserslautemnel Bundes- liga-aranyérmet szerzett. A középpályás John Harkes és Roy Wegerle az angol ligában vérte- ződött fel rutinnal. A támadó Cobi Jones rakéta gyorsaságú csatár. Mindenféle előkészületek ellenére elenyésző a nemzetközi rutin. A játékosok kevés eredeti ötlettel állnak elő. Szorosan embert fogó védelmük teszi a dolgát, de a csapat képtelen azonnal támadásba átmenni. Kolumbia: Olyan pompás egyéniségeire számíthat szakvezetése, mint Fredy Rincon, az elegáns játékmester és Carlos Valderrama, a „fehér Gullit”. Aki mérkőzéseket dönthet el, és a World Cup egyik frontembere lehet: Faustino Asprilla. A selejtezők során Argentínát pótvizsgára utalta ez a gárda. Ki állhat akkor most az útjába...? Vélhetően ott szerepel a negyeddöntőben. Furfangos mezőnyjáték, a rövid középpályás átadások után robbanásszerű támadások - ez jellemzi. Románia: A gyakorta jelentkező formaingadozás ellenére Gheorghe Hagi a világ egyik legképzettebb középpályása, a gólokkal sem adós. Florin Ra- ducioiu góllövőtudományát szintén sokfelé megcsodálták már. Valódi csoda, hogy a selejtezők közepette megejtett szövetségi kapitányváltás ellenére döntőbe jutott ez a válogatott. Papíron esélye van a 16 közé jutásra, de onnan vezet-e út tovább...? Svájc: Európa- vagy világ- bajnoki finálénak a közelébe sem került 1966 óta. Most egy új nemzedékkel, akaratosan lendületes játékmodorral próbálkozik. Kimagasló ásza Stephane Chapuisat. Bal lábának lövőerejéről legendák keringenek. Egyedül persze mit sem érne, de ott van mögötte a középpályássávban Ciriaco Sforza, aki művészi szinten irányítja társait. Inkább „kollektív erejével” okozhat meglepetést ez a csapat, az egyéni vállalkozások Chapuisat-ra várnak. A 16 között lehet hely, a negyeddöntőben már aligha. B-csoport Kamerun: Ha 1990-ben még komoly meglepetést okozott olasz földön, akkor most az lenne a szenzáció, ha újra a nyolc közé lépne. Sokan azt is megkérdőjelezik: egyáltalán a csoportból „kilép-e”? Noha akaratos futballistákkal rendelkezik (a csillagok: Francois Omam-Biyik, Alphonse Tsham), Omam Biyik, Kamerun egyik „oroszlánja” ebből a roppant erős kvartettből csak szerencsével vezethet útja a 16 közé. Játékosai futballozni ugyan tudnak, de a szövetségét jellemző kíméletlen hatalmi harcok után nagy kérdés, milyen idegállapotban érkeztek az Egyesült Államokba. Mondják, felkészülésük jószerével a nullával volt egyenlő, éppen a szövetségi csatározásokból fakadóan. Oroszország: Igor Sali- movra és Dmitrij Popovra, a két alkotóképes középpályására okkal büszke, de arra nem, hogy hónapokon keresztül több ismert, a labdát külföldön kergető légiósa palotaforradalmat robbantott ki Pavel Szadirin szövetségi kapitány leváltásáért. Az ok nélkül lázongok többnyire nem lesznek ott amerikai földön... A széthúzás éreztetheti hatását a csapatteljesítményen. Pedig hát remekül csiszolt gépezet, erőteljes védelemmel. Azzal a képességgel is, hogy villámgyorsan képes kontraakciókat vezetni. A 16 között mindenképpen helye van ennek a válogatottnak. Brazília: A világ legzseniálisabb labdaművészeit verbuváló válogatott, hagyományosan erős aranyéremreményekkel. A sztárokat hosszan lehetne sorolni vb-keretükből. Ilyesmire nincs szükség, puszta időpocsé- kolás. Védelme jól zár, de olykor kapható a könnyelműségre. Középpályásvonala meglepő ötletekkel áll elő. Brazília támadói utánozhatatlanok. Ha ez a csapat nem végez dobogón, az maga az igazságtalanság. Svédország: Hátul egy betonvédelem, elöl pedig a Bro- lin-Dahlin ékpáros. A két csapatrész között a futball ró 1 mindent tudó középpályás négyes. Hideg, józan fővel gondolkozó legénység. Nem szépségdíjas mutatványok, de kiérlelt célratörés. A nyolc közé valószínűleg eljuthat a skandináv gárda, sokak szerint az elődöntőt is ennek a csapatnak „találták ki”. C-csoport Németország: Címvédőként automatikusan bérelt helyet a földkerekség legjobbjai között. Amennyire előnyös az, hogy a kvalifikációs csaták verítékezése alól fölmentést kapott 1990 aranyérmese, legalább annyi hátulütővel is jár az ilyesmi. Berti Vogts szövetségi kapitány alapvetően azokat a legényeket használta, akik olasz földön a dobogó csúcsáig futballozták fel magukat. Csillagjaik nem újak, legföljebb új szerepkörben említhető Lothar Matthäus. Mellette szintén nem „mai gyerek” Jürgen Klinsmann és Rudi Völler. 1938 után egyébiránt ez az első német válogatott, amely teljes, a történelem viharai által immáron meg nem osztott legénység. Buldog módjára küzdő védelem; precíziós óraműként robotoló középpályássor; meglepő manőverekkel előálló támadósor - ez Németország. Vajon mi újat lehet mondani Völleréknek? Megszerezni az újabb aranyérmet, ami a negyedik lenne a világbajnokságok történetében. Koreai Köztársaság: Fizikailag tökéletesen felkészített gárda, kevés képzelőerővel, még kevesebb egyéniséggel. Azért küzd az „ázsiai tigris”, hogy szövetsége kiérdemelje a 2002-es vb házigazdái szerepkörét. Eredmény nélkül ugyanis nincs vb-rendezés! Spanyolország: Javier demente szövetségi kapitány módfelett merész ember. Eltanácsolta a csillagokat válogatottjából, elővette szürke, hétköznapi embereit. Ha döntését jó eredményekkel igazolják bizalmat kapott jelöltjei, Clemente a mennyekbe megy; ha az ibériai válogatott kiesik, akkor könnyen megkaphatja a selyemzsinórt. Nagy múltú válogatott, szerény kilátásokkal. Érdemes figyelni Julio Salinast, aki a Barcelonában kevés bizonyítási lehetőséget kapott. A középpályás Miguel Angel Na- dal és Fernando Hiero ügyes, de szolid iparos. De ha éppen lendületbe jönnek és jó a hangulatuk, akár a nyolc közé is elrepíthetik Ibériát. Bolívia: Látszólag unalmas tologatás jellemzi játékát. Azután hogy ez mennyire veszélyes is lehet, arról mesélhetnének a brazilok, akik a vb-selej- tezők során 2-0-ra kikaptak a magaslatokon. Oroszlánokat idéző hősiességgel küzdő támadók és középpályások szerepelnek Bolívia csapatában, amely a továbbjutásban hisz. Erre akkor van reménye, ha a koreaiakkal elbánik. A többi pedig a matematika dolga, hiszen a 16 között már egyenes kieséses rendszer dívik. Marco Etcheverryre érdemes figyelni, ügyes fiatalember! 'Úxí Jürgen Klinsmann duplázásra készül