Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-11 / 136. szám

Mondja hát el mindenkinek... / En életben maradtam Szabálytalan portré Tizennyolc éves lesz, és négy nyelvből van vizsgája Majd a békák Az én gyermekkorom ide­jén a falvakban sok helyütt villany helyett még petróle­umlámpa világított. Nagyra nőttek a hófehér falakon az árnyak, amikor estelente fel­lobbant a láng. Nyáridon ilyenkor poroszkáltak haza­felé a legelőről a teffenek, csoda volt nézni, ahogy a fő­utcáról melyik-melyik csak letért, s komótosan a gazdája háza felé vette az irányt. Fe­jével belökte a kiskaput, és beballagott az istállóba. A gyerekek csapatokba verődve kint játszottak az ut­cán, mezítláb taposva az út hűvös porát. A felnőttek az árokszélre telepedtek, az idő­sebbek kiültek a ház eleji kispadra, és beszélgettek. Békesség volt, valamiféle együvé tartozás, csönd és nyugalom. Hogy miről folyt akkor ott az eszmecsere? Nem tudom. Én, mint az aprónép egyik gézengúza a fal mellett ugrándozó béká­kat hajkurásztam, versenyre kelve a többiekkel, vajon ki gyűjti tele hamarabb a kis- vödröt. Visszapillantva értelmet­len játék ez, de minket akkor igazi vadászszenvedély haj­tott, hisz bizony nem kis ügyességünkbe tellett egy-egy ugróbajnok foglyu- lejtése. Régen volt. De szép volt! Ma már a nagyváros so­kablakos fölémmagasodó háztömbjei között a szürke járdán élesen koppanó lép­teim hangját hallgatva, csak ritkán jutnak eszembe ezek az esték. Leginkább akkor, amikor a perzselő nyári nap után az esti enyhületben szinte felsóhajtanak az épüle­tek, forróságot lehel az asz­falt, és az emberek a folyó­partokon keresnek menedé­ket. Sétálnak, fagylaltot nya­logatnak, szemlélik a gátol­dalakon nyüzsgő kutyahadat, sörözgetnek az éttermek dús lombú fái alatt. Békés, idilli a kép. Mégis .. . Mégis olyan más minden. Más ez a csönd, ez a nyugalom, mint akkor ott, a vályogfalú apró kis há­zak tövében. Mások az ar­cok, a hangok, a hangsúlyok, a mozdulatok, a pillantások . . . Az emberek együtt van­nak, mégis, mintha mindenki egyedül lenne. Elsiklanak a szavak egymás mellett, min­denki a maga monológját hajtogatja. Nem kapcsolód­nak össze a szemek, és zártak a gesztusok. Mi hiányzik vajon? Miért nem járja át a levegőt itt is valami megfoghatatlan ösz- szetartozás? Mi a titka a régi falusi esték meghittségének? Talán a petróleumlámpák fénye? A hazatérő gulya fel­csendülő kolompszava? Az árokszéli zöld fű, a durván ácsolt kispadok? ... Nem. Gyanítom, a békák. Ha most a folyók brekkencsei elözön- lenének minden utcát, s az emberek korra, nemre, pártra való tekintet nélkül önfeled­ten hajkurásznák őket, meg­oldódna minden. Egymásra találna ember és ember. Bár ... ha szkeptikus va­gyok, nem hiszek ebben. Va­lószínűleg inkább ádáz küz­delem lenne belőle. Ember ember ellen. Egyesek az ön- kormányzatot emlegetnék, mások a közterület-felügye­lőket, megint mások a köz- tisztasági hivatalt. Csináljon már végre va­laki valamit! Az emberek fecsegnének - a békák brekegnének. Angéla, a 28 éves fiatalasz- szony életében közeleg egy év­forduló. így nyár elején úrrá lesz rajta egy különös érzés, nem találja a helyét. Gyakran áll a tükör elé, és hosszú ideig csak néz szembe önmagával. Kicsit szomorúan, kicsit értetlenül. Angéla, évtizedes barátnőm az év egyéb napjain ezernyi más aprósággal és jelentős dologgal van elfoglalva. De így nyár ele­jén ... emlékezik. Tizenhat év telt el azóta, és ő még mindig ezen gondolkodik. Ő itt van, ez biztos, de az a má­sik ...? * * *- Úgy érzem, így nyár elején, visszatér hozzám a nővérem - mondja Angéla. - Ekkor arra kérem, bocsássa meg, hogy én életben maradtam. Es ő nem tesz szemrehányást. Szeme könnyes lesz, amikor halott nővéréről kezd beszélni. Más napokon is eszébe jut, de már régóta nem sír.- Közöttünk alig volt különb­ség, csak pár centi és egy év - meséli. - Az édesanyánk egy­forma ruhában járatott, a szem­üvegünk is azonos oldalon volt letakarva, és ugyanolyan vastag volt. Sovány, csúnya kislányok voltunk, és folyton betegek. Bár én talán még betegesebb voltam- néz rám.- Az okát nem tudom, azt be­szélték - gyerekfejjel szörnyű volt hallanunk - azért, mert lá­nyok lettünk. Lányt nem lett volna szabad szülnie anyánknak- valami öröklődő baj vagy ösz- szeférhetetlenség miatt. Az öcsémnek nem is lett semmi baja, de mi, lányok kórházból Valljuk be: már kevesebben szeretünk a „másik oldalon” állni. Vitán felül, kényelmesebb a vendégnek, de a vendéglátás­nak, a házigazdái, háziasszonyi szerepkörnek is megvan a vará­zsa. Éz pedig az alkotás öröme, az elismerés, amelyet egy-egy jól sikerült étel- vagy süte­ménykreációval arathatunk. Akik csinálták, tudják, hogy percek alatt tűnnek el az asztal­ról a sok munkával, apróléko­san eltervezett, „művészi” tála­lással megkomponált ételköl­temények, vendégeink bókkal felérő pillantásai között. A „te, ezt hogyan csináltad?! - felkiáltások máris elfeledtetik az addigi fáradtságot, talán még a mosogatás réme sem riogat annyira. Ilyenkor szívesen élünk egy rövid kis „előadással”, esetleg rögtönzött bemutatóval, a re­cept leírásával, amivel már fel is tettük az „i”-re a pontot. Szakácskönyvek, receptgyűj­temények tömege árasztotta el mindennapjainkat az elmúlt években, s úgy tűnik, ez az ára­dat, ha lassabban is, de folyta­tódik. Igaz, hogy csak könyvből igazán jól sütni-főzni megta­nulni nem lehet, de ötletet, hasznos tanácsot, útmutatást adhatnak a kiadványok. Némi vállalkozószellemmel, kis gyakorlattal, s nem utolsó­sorban némi anyagi ráfordítás­kórházba jártunk. Hasunkon egyforma műtéti heg húzódott végig - most is látni még - kicsi korunkban kivették a lépünket. A sok hiányzás ellenére azért haladtunk az iskolában, a nővé­rem jobban tanult, kicsit szebb is volt, mint én. Emlékszem, azt is mondták rólunk, mi nem fogunk rende­sen fejlődni, nem fogunk fel­serdülni sem. Tizenegy éves voltam, akkor már kevesebbet jártunk kór­házba. Sokat játszottunk, babáz­tunk. A nővérem azon a nyáron tanult meg kézen állni. De még ugyanazon az őszön egyszercsak egy púp nőtt az egyik térdén. Anyuék orvoshoz vitték, nemigen tudtuk, mi lehet az, vizsgálgatták. S mivel vala­hogy nem akart megszűnni, megműtötték. A nővéremet már haza sem engedték a kórházból. Elvégez­ték a szövettani vizsgálatot, amely kimutatta a csontdagana­tot. Egy tizenkét éves gyerek lábán. Hihetetlennek tűnik, de sajnos van ilyen. Nagyon-na- gyon ritkán ... Már nem tudták eltávolítani másképp, csak a lá­bával együtt. Az emberek a fa­luban ekkor sem kíméltek min­ket. Azt beszélték, meg fog halni. Egy évet jósoltak még neki. Közben némileg jobban lett, hazajöhetett. Iskolába is járha­tott, de a műlábbal, mankóval, a kihullott hajával feltűnően más volt, gond és nyífe. Ehhez nem is lehetett hozzászokni, mert va­lahol mind azt kérdezték: med­dig még? Pedig ő nagyon akart. Tervei voltak, keményen tanult, és kín­sal minden feltétel adott a jó otthoni vendéglátáshoz. Szokásos a megérkezőknek valamilyen röviditalt felszol­gálni - konyak, pálinka - höl­gyeknek esetleg likőr- vagy vermut-féleség. Az étkezés so­rán bor, sör. Kész. Sokan sze­retnének azonban a szokásos menetrendbe valami teljesen újat meghonosítani. Úgy tűnik, ennek leghathatósabb módja az italkínálat bővítésében van. Erre a megoldás - amely ta­lán most még a legtöbb Olvasó­tól minden bizonnyal távol áll - az italkeverés! Természetesen az italfo­gyasztásban figyelembe kell vennünk a vendég igényeit. Mégis lényegesen színesebbé válhat vendéglátásunk, ha meg­próbálkozunk az italok keveré­sével. Ma ez még igazán nem elterjedt a hivatásos vendéglá­tásban sem, nemhogy otthon. Okait most nem érdemes mé­lyen elemezni, de minden bi­zonnyal az italkeverésről meg­lévő igen minimális ismeretünk az egyik ok, hogy nem is igé­nyeljük és nem is „gyakoroljuk” a vendéglátás e műfaját. Természetesen a mixer, mint a szakember, egy más és maga­sabb kategória, de az otthoni kevergetéshez kevesebb tudás is elegendő. Következő sorozatunkban ehhez kívánunk kedvet csinálni. Sonyák Béla lódva, de járkált. Mi akkor pró­bálgattuk az első diszkótánc-lé- péseket... Néhány rövid hónapon belül olyan rosszul lett, olyan fájdal­mai voltak, hogy naponta jött az orvos a morfiummal. Ez pedig már azt jelentette: nincs re­mény. Még alig múlt tizenhá­rom ... Engem elvittek a faluból a nagyszüleimhez. Hogy ne lás­sam. Ez épp az iskolaév vége felé volt. Egyik este aztán csör- rent a telefon ... a nagymamám zokogott... én megértettem. A fal felé fordulva szűköltem, mint egy kutya. Anyám hosszú évekig csak feketében járt, még akkor is, amikor az öcsémet szülte. He­lyette . .. Azóta valahogy megértettem: megtörténhetett, igen, meghal­hat egy gyerek is. Bármilyen fájdalmas, el tudom fogadni. Csak azt kérdezem azóta is: hogy lehet, hogy én megmarad­tam? Jósolták nekem is, hogy úgy lesz. Pár évig készültem, keres­tem, vártam a jeleket. De nem történt semmi. Csak felserdül­tem. Beteg azóta egyszer vol­tam - azt mondták, pszicho­szomatikus - ez már elmúlt. Férjnél vagyok, gyerekem is lett. Boldog is lehetnék, de va­lami mindig hiányzik az éle­temből. A gyerekkorom olyan volt, mint egy lázálom. Mióta meg­született a gyermekem, és ő is egészséges, kezdem magam jobban érezni. Kezdem elhinni, hogy megmaradtam. De így nyár elején mindig álmodom Vele is. - em ­Mint lapunk arról már tudósí­tott, az elmúlt hét szombatján átadták a Tisza-tó legnagyobb szállodáját, a tiszaörvényi Hab­leány Hotelt. A nyitás utáni első napokban nagy volt a „nyüzs­gés”. A kíváncsi vendégeken kívül lépten-nyomon talpig ünnep­lőbe öltözött fiatalembereket láthatott az ide betérő. Ők a Munkaügyi Központ Tiszafü­redi Irodája és az Egri Idegen- forgalmi Továbbképző Intézet egyéves szakács- és felszolgálói kurzus hallgatói, most vizsgáz­tak. Oktatójuk, Görgényi László elégedett volt munkájukkal. Le­endő kollegái jól sajátították el a szakmai ismereteket, a tanu­lók által készített ételek valóban kapósak voltak, állták a próbát. Igaz, nem sokáig, mert a minő­sítő kóstolók hamar az elmú­lásra kárhoztatták őket. A mes­ter látható örömmel nyugtázta ezt. Kihasználva az alkalmat, megkértem, hogy az egyik leg­kedveltebb étel receptjét írja le lapunknak. Kérésemet teljesítve a mesterszakács maga állt a gáz­Amikor azt hallottam, hogy Szolnokon, a Varga Katalin Gimnáziumban, a 4.c-ben akad egy diák, aki még csak a jövő hónapban tölti a tizennyolcat, és eddig máris négy sikeres közép­fokú nyelvvizsgával rendelke­zik: elképzeltem a hölgyet. Gondoltam, van vagy húszdi- optriás szemüvege, afféle nagymama típus, aki a könyv­vel kel és azzal fekszik, ezért a tudományokon kívül az égvilá­gon semmi nem érdekli. És akkor tessék! Berobban a szerkesztőségbe egy kék szemű, szőke hajú, szép arcú tini, aki mellesleg kerékpározásban Ivánfy Brigittával csapatban or­szágos bajnok, de országos do­bogós is többször volt. A neve Kiss Anett Julianna.- Már elnézést, Anett vagy Julianna, de téged zseninek vagy lököttnek tartanak a tár­said?- Zseninek még véletlenül sem, mert a matek, fizika kie­sik. Matekból például az érett­ségire közepest írtam. Van aki szerint ez már születési hiba, mások csodálkoznak, és akad aki kissé őrültnek gondol. Ho­lott alapvetően vidám vagyok, és olykor néha tényleg őrült.- Az utóbbi állítás miben nyilvánul meg?- Márciusban például Olasz­országban megfürödtem a ten­gerben. Mit mondjak? Megúsz­tam, túléltem.- Vallják: a nyelvekhez fenék kell, meg idő. tűzhely mellé, hozzátéve, hogy tanítványai is el tudják készíteni ezt az ételt. „Legalább olyan íz­letesen, mint én” - kommen­tálta mosolyogva. Finom szűzpecsenye A szűzpecsenyét vagy ser­téscomb részéből vágott hosz- szúkás darabokat füstölt sza­lonnával tűzdeljük, borsoz- zuk, rövid ideig forró zsírban elősütjük. Zsírjában karikára vágott vegyes zöldséget pirí­tunk, húsleveskockával ké­szült alappal fölengedjük, egész borssal, kevés babérle­véllel ízesítjük, és ebben az alapban pároljuk meg a húst puhára. A húst kivesszük a léből, a visszamaradt alapot tejfölös habarással besűrít­jük, mustárral, sóval, kevés cukorral ízesítjük. A húst föl­szeleteljük, és a mártással le­öntve tálaljuk. Köretnek bur­gonyafánkot, ropogóst, zsem­legombócot vagy csőtésztát ajánlok hozzá. - percze ­- Az én hátsómra ez nem vo­natkozhat, hiszen állva tanulok.- Milyen idegen nyelveket beszélsz? Melyekből van nyelv­vizsgád?- Angolból, németből, olasz­ból és franciából.- Vegyük sorba. Melyik megy legjobban?- Most talán az angol, mivel kéttannyelvű osztályba járok. Ha az érettségim négyes-ötös, megkapom a felsőfokút. A né­metben is otthon vagyok, mert anyukám német. Ezeket követi az olasz, és érzésem szerint a sort a francia zárja.- Hová készülsz?- Az érettségi után a szegedi egyetemre, olasz szakra.- Olaszra? Amikor az angol, meg a német megy legjobban?- Megy az is.- Talán fiú van a dologban?- Igen, a barátom olasz.- így már érthető. Ha nem si­kerül bejutnod?- Beadtam Pécsre is, erre a szakra. Elutasítás esetén me­gyek a külker nulladik évfo­lyamára.- Milyen környezetben tanu­lod a nyelveket?- Nem tanfolyamokon. Ott lehet, másra ragad, de rám nem. Segítenek viszont az utazások. Voltam az USA-ban, Franciaor­szágban, Svájcban, Ausztriá­ban, Németországban, Angliá­ban, Csehszlovákiában, Romá­niában, Jugoszláviában. A volt Jugoszláviában például megis­merkedtünk egy olasz család­dal. Utána következett egy tan­folyam, de minek. Végül magánórákat vettem, és úgy tanultam meg a nyelvet.- Van-e kedvenc fiútípusod?- Mivel én szőke, kék szemű vagyok, a sötét hajú, fekete szemű déliek tetszenek. Olyan a barátom is.- Kedvenc ételed?- A pizza.- Italod?- A gyümölcslé. De én is kérdezhetek?- Tessék!- Mikor jelenik meg a cikk?- Sietek, nehogy letedd köz­ben az ötödik nyelvből is a kö­zépfokút! D. Szabó Miklós Fotó: K.É. Jogi jo-jó Happy end nincs! Május 21-i lapszámunkban Károly történetét mondtuk el, aki kizárólagos tulajdonosa egy családi háznak, édesapja holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten. Andornak, az édesa­pának van saját lakása, de Ká­rolynál szállásolta el magát, ha külföldről - ahol dolgozott -, hazajött látogatóba. Jól műkö­dött ez a rendszer, míg Károly megismerkedve Évával, hozzá költözött, s a házat bérbe adta havi 15.000 forintért egy házas­párnak. Andor leközelebbi ha­zalátogatásakor döbbenten ta­pasztalta jelenlétüket a lakás­ban, és kiutasította őket. Ők erre nem voltak hajlandók, azzal ér­veltek, hogy érvényes bérleti szerződésük van, s az abban vál­lalt kötelezettségüknek mara­déktalanul eleget tettek. Olvasó­inktól azt kérdeztük, vajon ér- vényes-e a lakók Károllyal kö­tött bérleti szerződése? Lássuk, mi a jog döntése ebben az eset­ben! A haszonélvező hozzájáru­lása nélkül a tulajdonos nem adhatta volna bérbe a jogeset­beli ingatlant. A tulajdonos és a bérlők között létrejött bér­leti szerződés a haszonélvező hozzájárulása, aláírása nélkül érvénytelen. A holtig tartó haj- szonélvezőt a Polgári Tör\ vénykönyv 157. paragrafus (1.) és (2.) bekezdése védi, mi­szerint a haszonélvező más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szed­heti. Ugyanakkor ugyanezen törvényhely szerint a tulajdo­nos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él. A haszonél­vezetijog tehát a birtoklás és a használat terén erősebb jogo­sítvány, mint a tulajdonosi jog. Dr. Mosonyi Csaba Koncentrálás a serpenyő mellett Bizonyára nagyon sokan szeretünk vendégek lenni, gondtalanul élvezni, hogy a házigazdák miképp igyekeznek ellátni, kiszolgálni minket, minél teljesebb megelégedésünkre. Tepsilesen Vizsga a Hableányban

Next

/
Oldalképek
Tartalom