Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-10 / 135. szám
12 Nyugdíjasok fóruma 1994. június 10., péntek Ha Piroska azt üzeni: Mindnyájunknak el kell menni! Monstre nyugdíjas-találkozó volt Rákóczifalván Jókedvben, nótázásbán, táncban fáradhatatlanok voltak a találkozó résztvevői. A tágas tornateremben volt alkalmuk minderre, s nem hiányzott a jó zenekar, a kitűnő dalos sem: Kállai János és zenekara meg a képen is látható énekes, hangulatmester: Dalos Gizi (Fotó: Imre Lajos) Május 28-án reggeltől késő estig tartó nyugdíjas-találkozó volt Rákóczifalván. Még egy héttel utána is azon gondolkoztam, hogyan lehetséges, hogy egy öt és fél ezer lelkes falu így kitegyen magáért, ilyen jól szervezett, mindvégig érdekes, tartalmas találkozót rendezzen legalább 650-700 vendég részvételével, amelyben az ellátástól kezdve, egészen a kulturális programokig minden úgy menjen, ahogy ott, akkor. De hát ez Piroska - Tábori Béláné - s több mint félszáz társa, rákóczifalvi nyugdíjasok titka, akik elhatározták, megtervezték, megszervezték és lebonyolították. Sikerrel. Ennyi. Vagy mégsem? A nyugdíjasok rákóczifalvi, Arany János nevét viselő klubja épp a mi nyugdíjasfórumunkban közölte egy hónapja a felhívást, klubvezetőket szívesen lát a május 28-i országos kulturális nyugdíjas-talákozójára, melyre akkor már körülbelül húsz klub jelezte részvételét, köztük a szabadkaiak is, akik a csodával határos módon és leleménnyel, most is több mint ötvenen érkeztek a Tisza-parti faluba. Hát minden úgy történt - vagy még annál is jobban? ahogy Piroskáék megtervezték. Gyönyörűen berendezték az új tornatermet, színpadot állítottak, kiállítást nyitottak az idős asszonyok kézimunkáiból, finom süteményeket varázsoltak kis konyháikban, nem tudom, hány mázsa növendékmarha húsából főztek ízletes pörköltet, kínáltak kávét és kólát (meg egy kis töményt meg bort is az ebédhez),és közben percre sem lankadt az események sora, ki-ki kedvére múlathatta az idejét. Ezért mondom, ha Piroska azt üzeni, mindenkinek el kell menni - érdemes! Az összegyűlt sokaság köszöntésére ott voltak az Életet az éveknek országos klubszövetség vezetői, de maga a polgármester, Bodács István se restellt kiállni, bemutatni a falut, gondjaival, bajaival együtt. A fiatal polgármester, aki egyben a találkozó fővédnökségét is vállalta, becsülettel végigcsinálta; nemcsak a falu öröméről beszélt az új tornaterem megépülése okán, hanem arról is, itt is baj van, a pontosan 5614 lakosú községben hatszáz munkanélküli áhítja sorsa jobbra fordulását. Aztán köszöntötte a kitüntetett Tábori Bélánét, aki azon a héten kapta meg az Életet az éveknek plakettjét - e kitüntetést most adták ki először. Kapott is Piroska özönnyi virágot - de viszonozta a köszöntést, mert kiderült, hogy a polgár- mester, a nyugdíjasok igaz, őszinte barátja is megkapta a klub patronálásáért ugyanazt. Aztán még arra is volt figyelme, hogy nagy virágcsokrot adjon a 75. születésnapját aznap ünneplő rákóczifalvi Szőke Erzsikének. És már színpadra is léptek az elsők - akik mindvégig azok is maradtak -, a szabadkaiak, akiknek mind vegyes, mind férfi-, női kórusa elvitte a verseny első és két harmadik díját. Nagy sikerük volt csakúgy, mint a nádudvariaknak, a szolnoki népdalkörösöknek, az Ikarus nyugdíjasklubjának, a Taurus kórusának, a kunmadarasi- aknak s a kislacházi táncoslábú- aknak. Szóval: késő délutánig állt a bemutató, s nem unta senki, legfeljebb néha együtt énekeltek közönség és fellépők. Aztán a zsűri következett. A kézimunka-kiállítást közben több százan nézték meg a faluházban, s ennek megfelelően a zsűri kiosztotta az első díjakat, közte a közönség díját, aztán folytatták a kulturális szemle helyezettjeivel. Hála a sok szponzornak, volt díj, ajándék tömérdek. Emléket vittek Rá- kóczifalváról a szabadkaiak, ‘nem is egyet, a szolnokiak, nádudvariak meg sokan mások. Aztán nóta, tánc, énekszó, amíg erővel, lábbal, torokkal bírták. És a nyugdíjasok még mindig sokat bírnak! Szabó Rudolfné dr. és dr. Füle István részt vett a zsűri munkájában, sőt vállalták a győzteseknek járó rengeteg díj, jutalom átadását is. Képünkön épp a szabadkai vegyes kórus karvezetője veszi át az első helyezettek díját. Kedves Marikám! Addig készültem látásodra, míg közbeszólt a sors. így aztán megyek én, megyek én, de sose Hozzád, csak a nagy esz- tékáig. Tudod, úgy eltelik ott az idő az ember fölött, hogy észre se veszi, lement a nap! A héten egy délután csak jajgat a belgyógyászat előtt egy magunkfajta vidéki asszony, hogy aszongya, jaj, már nem éri el azt a buszt, ami hazavinné Külügyi ügyekig. No fene, gondoltam magamban, kiféle, miféle lehet az asz- szonyság, s csak, hogy me- • sélte tovább, rájöttem, a tévében mutattak egy ilyen sorozatot, azt hiányolja a lelkem. Pedig én azt hittem, csak a Dallasra kell figyelnem már a tévében. Igaz, a múltkor vasárnap megszegtem az ígéretem, mert fönn virrasztottam, néztem a választást, egészen addig, amíg az a frufrus öregember nem hülyézte le az országot. Biztos láttad már Te is, mintha szőke frufruja lenne, meg egy spárga lóg a nyakában nyakkendő helyett, valami izével. Eddig én fiatalnak láttam, de másnap benne volt az újságban, hogy hatvankét éves! Hát nem nőtt be még feje lágya ilyen idős, meg gondolom, tanult ember létére sem! Azt mondta ugyanis, hogy őreája azért szavaztak az emberek a pesti villák környékén, mert van eszük! Hát akkor a többinek, akik nem őrá meg a pártjára szavaztak, nincsen? Elegem is lett az egészből, kikapcsoltam a tévét, s álmodtam egy szép, békés világról, ahol minden úriember kedves, és szereti az egyszerű népet, s nem hülyézné le a világért se. Eddig ugye, ebben a fölszabadult világban annyiszor értésünkre adták már föntről, hogy buták vagyunk meg szolgalelkek, hogy a végén ők akartak belőlünk szolgalelket csinálni. No, abbahagyom, nem a magamfajtának való a politizálás, inkább elpanaszlom még, hogy ezek a városi hivatalnokok nem gondolnak az utazó polgárokra. Egy megyeszékhelyen alig talál az ember egy illemhelyet ha utoléri a baj. Mondtam is, hogy mentem az esztékába, no majd ott, ott gondolnak az ilyen bajra is. Hát, lelkem, összevissza jártam az első emeletet, ahol a belgyógyászat van, de egy női illemhelyet nem találtam. Mondtam is, ide ne jöjjön az ember egész napra, mert még betegebb lesz, mint volt. Igaz, azt is toldozzák, foldozzák már megint, költöznek a rendelések, az ember csak kapkodja a fejét, meg kérdezgeti a fehér- embereket, merre találja meg, ahová küldték. Kimentem, hogy a városban jártam, a piacra is. Tudod, azért a városi ember élete csak könnyebb! Amiért mi a kis kertünkben a lelkünket kikapáljuk, ilyen időben gazoljuk, hát azt ott megkapja készen. Csak azt láttam, nagy a baj: több a kínáló, mint vevő. Lehet, hogy városon sincs már pénz, nemcsak falun? Most azt mondják, emeli majd az új kormány a nyugdíjat - hát nem tudom, miből, de igen örülnék neki. Mert se- hogyse jött be eddig, hogy annyi százalék legyen az emelés mint a béremelés a fiataloknak. Igaz, azok közt meg ott a sok munkanélküli. Már csak így telik el fölöttünk az élet. Neked azért minden jót, főleg jó egészséget kívánok, Marikám! Juliska Ősszel Szolnokon A Kárpát-medence nyugdíjasszervezeteinek találkozója Még nyílnak a kerti virágok A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális Egyesületében soha nem unatkoznak. Szinte minden hétre jut valami olyan program, amelyre érdemes odafigyelni, s részt venni rajta. Épp a múlt héten írta meg „A szerkesztőség postájából” rovatunkban az egyesület elnöke, Ferenci Tibor né, hogy négy hónapon belül két, s nem is csak megyei eseményt szerveznek. Az egyik már rövidesen meg is történik, június 21-22-én megrendezik székhelyükön, a szolnoki Szapáry utca 19. szám alatt a Szépkorúak szavalóversenyét. A másik szeptember végén, az idősek nemzetközi hetének nagy kihívása lesz: szeptember 23-25-e között a kárpát-medencei nyugdíjasok találkozója. Az elnökasszonnyal ez utóbbiról szerettünk volna szólt váltani, hiszen egy nemzetközi találkozót rejt a terv címe, s tudjuk, manapság nem könnyű a nyugdíjasok helyzete, következésképp a nyugdíjasok szervezeteinek élete sem. Ferencz Ti- bomé, a pedagógus-nyugdíjas nem tért ki kérdéseink elől, szívesen válaszolt rájuk.- Hány nyugdíjasszervezetet tömörít ez az egyesület?- Tizenkilenc tagklubunk van a megyében, s ezek hét településen: Szolnokon, Martfűn, Ti- szaföldváron, Mezőtúron, Karcagon, Jászberényben és Jász- ladányban működnek. Vannak persze pártoló klubjaink is, amelyekkel ápoljuk kapcsolatainkat. így a miskolci, a kaposvári, nem is egy pesti, a zagyvarékasi és a rákóczifalvi nyugdíjasklubok. Nyugodtan idevehe- tem már - kapcsolatfelvételünk révén a nagybányai nyugdíjasok szervezetét is, s el ne felejtsük, hogy - bár a helység Szolnokhoz tartozik - a szandaszőlősi nagy nyugdíjasklub is pártolóink közé tartozik.- Egyéni tagság?- Természetesen van. Kétezer körül van tagjaink száma, s nem mondhatom, hogy csökken, inkább növekszik.- Ekkora bázisra talán nem merészség egy nemzetközi találkozót szervezni, bár...- Igen, a pénz sajnos kevés, a nyugdíjasok nem sokat tudnak segíteni, maguk is nehezen élnek. Ezért is fordultunk jó előre kéréssel például a megyei közgyűlés elnökéhez, a megye- székhely polgármesteréhez. Nos, ők már jelezték, illetve a megyei közgyűléstől már meg is kaptuk a pénzt, a polgármester úr pedig megígérte, hogy támogatja egyesületünket. Persze a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége is segít, nem véletlenül vállalta velünk együtt a házigazda szerepét. Ennek a szövetségnek mintegy 250 ezer nyugdíjas tagja van. Emellett levélben fordultunk sok szolnoki és megyei céghez, támogatásukat kérve. Remélem, találunk szponzorokat.- Annál is inkább, mert ennek a találkozónak igen nemes céljai vannak.- Azt hiszem, különösebben magyarázni sem kell, hogy mennyire. Elsődleges célunk, hogy a szomszédos országokban élő magyarok, nyugdíjasok megismerjék egymást, s a népi diplomácia segítségével gya- korlatiasabbá tennénk az anyaországi és a külhoni magyarok együttműködését. Aztán gondoltunk arra is, hogy az expo előtt talán nem árt fölhívni a figyelmet a magyar Alföldre, szűkebb hazánk értékeinek bemutatásával. A mi egyesületünk tagja a Magyarok Világszövetségének is, érthetően tudunk mit ajánlani az együttműködésre.- Milyen előzetes programja van a találkozónak?- Erről még csak távirati stílusban szólnék. Az már bizonyos, hogy az első két nap Szolnokon telne ismerkedéssel, eladásokkal, vitaindítókkal. Előadónak máris fölkértük a képviselő Tabajdi Csabát és Stark Ferenc gerontológust. A harmadik napon megyei kirándulást terveztünk, több csoportban hét megyei települést látogatnak meg a résztvevők. A negyedik napot a tapasztalatok összegzése, a tanulságok levonása zárná. Elmondom még, hogy a találkozó idején nemzetközi gálaműsort is tartunk, a Széche- nyi-lakótelep nagy tornacsarnokában, úgy, hogy a város lakói is megismerkedhetnek a nálunk vendégeskedőkkel.- Remélhetőleg találkozunk még a nagy esemény előtt, s beszámol olvasóinknak a várható résztvevőkről is, valamint megtudhatjuk, kik álltak a kulturális egyesület mellé támogatással.- Természetesen, szívesen. Józsi bácsi elment Manapság nem meglepő. Farba rúgtak egy dolgozó nyugdíjast, kimondták, nincs szükség tovább a munkájára, nincs pénz a foglalkoztatására. Pedig igen szerény pénzt kapott, s nem is lázongott miatta. Csak - „csak” dolgozott érte, nagyon sokat. Mit is? Józsi b4csi afféle mindenes volt az oktatási intézményben. Ha télen nagy volt a hó, végigtakarította a nagy ház és még nagyobb kert körül a járdákat, nehogy valaki elcsússzon a síkos úton. Ha jött a tavasz, rendbe tette az udvart, ágyásokat csinált a kert egyik sorában, virágokat ültetett, majd gondozott, bokrokat honosított, fákat nyesett, pázsitot telepített. És persze hogy „söpört is eleget”, mert az az udvar és az a ház itt, a megyeszékhely szívében, olyan volt, mint aminek van gondos gazdája, lelkiismeretes háziura. Józsi bácsi volt ez a háziúr, s nem nagyon nézte, meddig tart a nap - de az bizonyos, hajnali öt óra előtt öt perccel kinyitotta az intézmény hátsó kapuját, betolta a biciklijét, s már kezdett is. Mindig volt mit, minden napra beosztotta szépen a teendőket. Most április végén az ágyások között megint palántáit. Hadd lássák az ifjú emberkék, hogyan nő a karalábé, a zöldhagyma, a sárgarépa. Hát ennek most vége. Józsi bácsinak kitelt az esztendeje, vagy tízévi szorgos munka után tán a környékre sem jön többé. Hány Józsi bácsinak telt ki ebben a mai nehéz világban az élete? Hány nyugdíjasnak mondták meg üzemben és gazdaságban, hogy „Papa, nincs tovább, nincs pénz, éljen meg eztán a nyugdíjból, maga legalább nem lesz munkanélküli!” Ki tudja? Az azonban bizonyos, sok kis öregember fájlalja mostanában, hogy nincs már szükség rá, nem gyűjthet a kis keresetéből ajándékra valót az unokájának, nem vehet egy-egy új inget, pulóvert magának. Borzasztóan sajnálom Józsi bácsit. És mindazokat, akik így, munka nélküli nyugdíjasok lettek. Legalább a nyugdíj lenne vigasztaló... És közben gondolatban látom a családos munkanélkülit, aki szidja most az anyámat, meg minden „kapzsi” nyugdíjast. Nem is tudom, sajnálkozzam-e tovább? Legfeljebb azon: ha szerencséje van, egyszer megöregszik, és majd rádöbbentik, nincs már rá szükség... Ja, el ne felejtsem: már egy fiatalember dolgozik ott, Józsi bácsi helyén... A szociális intézmény Mezőtúron négy helyen, összesen száztizenöt férőhellyel működtet időskorúak napközi otthonát. E klubok célja a hiányzó családi gondoskodás pótlása, az egyedüllét megszüntetése. Mindezek mellett az egészségügyi és higiénés viszonyok javítása és meleg ebéd biztosítása a legfontosabb feladatuk. A négy klubban tízfős gondozószemélyzet dolgozik. Munkájuk igen sokrétű, hiszen a naponta 7.30-tól 15.30-ig nyitva tartó klubokban az ebédosztást, a mosogatást, a takarítást is ők végzik. A 3. számú, Achim úti klub 35 helyével a legnagyobb. Vezetője hosszú évek óta Szabó Imréné, akitől megtudtuk, hogy jelenleg harmincán látogatják rendszeresen a klubot. Közülük a hölgyek vannak többségben. Főleg az egyedülállók járnak ide, de jó néhányan, akik családjukkal élnek együtt, a társaság kedvéért a nappalokat itt töltik. Hétfőtől péntekig hetvenkét forintos egységáron ebédet kapnak, melyet a szociális otthon konyhájáról szállítanak. Szombaton és vasárnap zárva van a klub, de pénteken délután a következő napra hideg élelmet kapnak tagjai. Tíznaponként orvosi vizsgálatot tartanak, és betegség esetén lakásukon keresik fel a rászorulókat. A klubokba felvételt, egyéni kérelem alapján, a szociális intézmény igazgatójánál lehet kezdeményezni. Ezt tette Miskolczi Pálné, Boriska néni is tizenhárom évvel ezelőtt. Ő az Áchim úti klub legrégebbi tagja. Barátnője, Simon Istvánné Esztike néni néhány hónappal később követte. A beszélgetés, tévénézés, újságolvasás mellett kötéssel tölti az idejét. Hetvennégy éves kora ellenére boszorkányos ügyességgel kezeli a kötőtűket. Az elkészült darabokat Calcuttái Teréz anya közvetítésével Angliába, onnan pedig a leprás betgekhez továbbítják. A kötéshez szükséges pamutot maga szerzi be. Szívesen fogadja, ha valaki maradék fonalat juttat el hozzájuk. Sokan szívesen „forgatják” a kártyát, vagy éppen kertészkednek. Erre az udvarban van lehetőség. Mindenki névnapját megünneplik, de a karácsony, a szilveszter, a farsang, az anyák napja és a nők napja is közös program számukra. Részt vesznek a szociális otthon rendezvényein, 13-án pedig Gyulára kirándulnak. Az oldalt összeállította: Sóskúti Júlia A 3. számú napközis nyugdíjasklub néhány tagja kártyacsatát vív egymással (Fotó: K. É.) (SJ)
