Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-09 / 134. szám
1994. június 9., csütörtök Szolnoki Extra 7 A fészek melege - családportrék VII. • • Örülünk annak, amink van Érdemes-e föltennünk azt a kérdést: mi ér többet - a család összetartása, a gyerekek kényelme, a jó légkör vagy az egyéni sikerek? Erre nem lehet kizárásos alapon válaszolni. Egyik sem ér annyit a másik nélkül, mint azzal együtt. Hogyan lehet megteremteni az egyensúlyt? Erre példa a Tóth család. A Gorkij Úti Általános Iskola rekonstrukciója A város legnagyobb beruházása Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala megbízása alapján az „Invesztációs” Gmk versenytárgyalást hirdetett meg az iskola bővítésének kivitelezési munkáira. A verseny- tárgyalás nyertese a Hajlék Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. lett. A Hajlék Kft. május 2-án kezdte meg a munkálatokat, s igen rövid idő alatt: október 10-ig végeznek az emeletráépítéssel, a magastető-építéssel és a tanterembővítéssel. Mindez annyit jelent, hogy az első emeleti szinten 227,24 négyzetméterrel (négy tanteremmel), a tetőtéri szinten 451,03 négyzetméterrel (kilenc tanteremmel, illetve szakköri szobákkal) bővül a hasznos alapterület. A tantermek számának növelése mellett korszerűsítik a régi szárnyak fűtését is, vagyis egyedi gázfűtés helyett központi fűtést alakítanak ki. A beruházás költsége a kivitelezési költségeket, a bútorzatot és belső berendezési tárgyakat takarja, mely bruttó áron 40 millió forint (a város legnagyobb beruházása). Ottjártunkkor a régi szárny te- tőszerkezet-burkolátát bontották - mint azt képünkön is láthatják -, illetve már fölállították az első emelet pilléreit és a födémpaneleket. Történelmi képeslapok Szolnokról Szolnoki boltosok ... 1887-ben Szolnok középpontjában 12-15 üzlethelyiség volt, s ezeken kívül a külterületi részeken és néhány mellékutcában számos szatócsüzlet látta el a lakosságot szükségleti cikkekkel. A szatócsüzletek kisebb vegyeskereskedések voltak, nem specializálódtak egy vagy néhány árucikk forgalmazására, mint az úgynevezett boltok, kereskedések. Tóth István és felesége, Irén 1977-ben kötöttek házasságot, oda-vissza is teljessé téve a só- gorságot. Ugyanis István húga már Irén bátyjának a felesége volt ekkor. Balmazújvárosból kerültek Szolnokra. István akkor liftszerelő volt, ide hívták, szolgálati lakást is kaptak. Később OTP-öröklakást vásároltak, s ahogyan szaporodott a család - többször is cserélték, a munka pedig továbbra is itt tartotta őket. Közben megszületettek a gyerekek: Attila már 16 éves, gimnazista, Anita 14 éves, leendő gimis, Petra 4 éves, ő az óvodán gondolkodik. A két nagy gyerek volt „tervezve”, addig minden simán is ment. Irén betegsége után - amikor már nem jósoltak több gyereket neki - megszületett Petra, „ő tu- lajdonképpe ajándék” - mondja az édesanya. Irén annak idején szülésznő volt, csodálatosnak találta ezt a szakmát, de Szolnokon csalódott. „Itt a kórházi rend, a szokások, teljesen mások, mint ahonnan én jöttem” - mondja. Jelenleg egy üzemorvosi rendelőben dolgozik mint asszisztens. Közben lehetősége nyílt arra, hogy főállású családanya legyen, így a rendelőben heti két alkalommal dolgozik. Férje a liftszakmában maradt, jelenleg egy kft. ügyvezető igazgatója. „Ez nem azt jelenti, hogy istenien keres” - nevet Irén. - „A pluszt, ami lenne, mindig visszaforgatják, hogy a céget növeljék.” Jelenlegi lakásukban két hétig sem laknak már, mivel építkezésbe fognak. A vágyuk egy viszonylag nagy kertes ház, s bár tudják, hogy iszonyúan nehéz idő következik, a három gyerek miatt vállalják. Szokványosnak tűnik, amikor az anya otthon van: főz, mos, várja a gyerekeket, a férjet. Náluk ez mégsem sablonos. Tóth Istvánná nem csak családanya, nem csak asszisztens - többszörös országos bajnok sportlövészetben. Férje és a két nagy gyerek is hódolója lett ennek a sportnak.- Nálunk nem olyan a hétköznap, mint átlagban - mondja Irén. - Azért vettem igénybe a főállású családanyaságot, hogy a gyerekeknek jobban menjen a tanulás, legyenek egy kicsit kiszolgálva. Emelett minden másnap edzésre megyek - vagy a sajátomra, vagy én tartom az edzést. Huszonöt éve sportolok, de amikor megszülettek á gyerekek, ez konfliktust jelentett: a férjem nem értette, hogy miért kell ez még mindig nekem. Hozzám meg csak jöttek, kerestek, hogy menjek, kellek a csapatba. Egyszer úgy jött ki a lépés, hogy a férjem is velem jött. Ottragadt, ő is sportlövő lett. A fiam a sport tagozaton sok mindent kipróbált: úszott, csel- gáncsozott, kosárlabdázott. Aztán kivittük lőni - azóta mindennap megy edzésre, hétvégeken versenyekre. Anitát is kivittük, mert csapattagként szükség volt rá, aztán országos versenyen 4. helyezést ért el. Petrának meg - neki muszáj lesz lövésznek mennie, ezt az osztrák lövészbajnok keresztapja kötötte ki feltételként.- Háromszor voltam országos bajnok, mióta itthon tudok lenni - folytatja Tóthné. - Nemcsak arra használom fel az időt, hogy robotolok, hanem sok olyanra is, amire eddig, a munka mellett nem volt lehetőségem. Azt hiszem, megéri. A pénz sokkal kevesebb, de az nem minden. így másabb az ember. A három gyerek annyival többet ad - sokat jelent, hogy velük lehetek. A férjem egész nap dolgozik: reggel megy, este jön. A versenyekre viszont együtt utazunk, így külföldön is jártunk már nemegyszer. Egyébként ezt sem tudnánk megengedni magunknak. A gyerekek élvezik, hogy mások a szüleik. És arra törekednek, hogy ők is adjanak valami ilyen pluszt magukból - nem mások miatt, hanem hogy több legyen az önbecsülésük. Ahol három vagy több gyerek van, ott megértőbbek lesznek, szerintem még jobb emberek is. Talán sok mindenük nincs meg - például versenybicikli -, fáj is a szívük, de megértik, hogy most inkább nyaralni megyünk együtt helyette. Őrülünk annak, amink van, és erre tanítom a gyerekeimet is. Ami megfoghatatlan, ami nincs, azt lehet növelni, de mi örüljünk annak, ami megfogható, amit mi magunk tudunk elérni.- Mi kell hozzá? - kérdezem. - Mitől megy így a sport, a család?- Akarat - feleli határozottan Irén. - Minden sporthoz ez kell. Menni kell akkor is, ha annyi minden mást csinálhatnék, mert borzasztó strapás. A rendszerességhez akarat kell. És úgy könnyebb, hogy együtt van a család. így, ha az egyikünknek nincs "kedve, a másik biztatja. Ha pedig jönnek az eredmények, az újabb erőt ad. Szerintem bármit vállal az ember, valamit kell, hogy hozzon. * * * Náluk bizonyára így van. A rengeteg kupa, serleg nagy része ugyan már be volt csomagolva - tudják, az építkezés -, de még láthattam belőlük néhányat. S közben készülődnek egy nem is akármilyen kihívásra. Ahogy nőtt Szolnok megye- központ szerepe, úgy nőtt a számuk a kereskedéseknek is. Valami olyanféle módon, ahogyan azt napjainkban is tapasztaljuk a gombamód szaporodó butikok, kis vegyes boltok esetében. Még a működési mechanizmus is hasonlított: a század- forduló utáni évtizedben átlag 20 árusítási engedélyt váltottak, ugyanakkor átlagosan heten adták elnyert engedélyeiket visz- sza. Vagyis az éves gyarapodás átlagosan 13-14 főnyi lehetett. Tíz esztendő alatt ez azonban már jelentős szám: kialakulhatott belőle az egész várost átszövő magánkereskedelem. Voltak közöttük olyan nagy- kereskedők is, akik az 1920-as, 1930-as években nem csak a város kereskedelmét határozták meg, de a város társadalmának életében is irányító szerepet játszottak. Mint Rosenzweig Ede fűszer- és gyarmatáru-nagykereskedő, aki 1883-ban alapított vállalkozásával a 30-as évek derekán a város legidősebb nagy- kereskedője volt, és választott tagja az 1896-ban létrejött Kereskedelmi Társulatnak, amely testület életre hívása már magában is a kereskedőréteg megerősödését jelezte; vagy Holczer Vilmos divatáru-kereskedő, aki ugyancsak a nyolcvanas években nyitotta vállalatát és lett Ro- senzweighez hasonlóan kereskedelmi társulati tag. De említhetnénk Nerfeld Ferenc nevét, aki negyven éven át volt fűszer-nagykereskedő, s akinek a Szapáry út sarkán álló impozáns palotájára, mint a város akkortájt egyik legrangosabb épületére még ma is sokan emlékezhetnek. Az élénkülő kereskedelmi élet bizonyítéka volt az is, hogy a városban a Kereskedelmi Társulat 1896-ban kereskedelmi tanonciskolát és női kereskedelmi tanfolyamot, 1911-ben pedig felsősokú kereskedelmi iskolát és vele kapcsolatosan női szaktan- folyamot nyitott. 1914-ben már létezett a Szolnoki Kereskedelmi Alkalmazottak Köre is, s ha a két világháború közötti statisztikai adatokat nézzük, kiderül, hogy a városban az élelmezési és élvezd cikkeket 343, a textilféléket 193, a faárukat 100, a többi cikkeket másik 100 kereskedő forgalmazta, akiknek száma a második világháborúig majdnem megduplázódott: tíz esztendő alatt 610-ről 1023-ra emelkedett. És mind meg tudott élni, pedig a lakosság a fele sem volt a mostaninak: 1920-ban csak 33 ezer 60, s ez a szám 1942-ig is csak 42 ezer 756 főre emelkedett. A békés egymás mellett élés azért volt lehetséges, mert minden tulajdonos igyekezett a vásárlóinak a legjobbat nyújtani. „ ... ha a kereskedőhöz bementéi vásárolni, az nem létezett, hogy nem az ajtóig kísért. Akármilyen egyszerű kis apróságot vettél tőle. Egy gyerekcipőt, ami hatvan-egynéhány fillér volt. Vagy kékfestőt. Aminek 6 fillér volt métere. Ugyanúgy, mint a flanelé. De ez a flanel olyan volt, mint a spon- gya! De ha nem vettél semmit, hanem csak érdeklődtél vagy nézelődtél, akkor is körbeugrált. Nemcsak az ajtóig kísért, hanem szinte körbetáncolt, úgy köszönte, hogy hozzá mentél vásárolni. Hát még ha vettél is valamit! Mondjuk egy pár bolti cipőt! Nem csináltatottat, mert az drága volt, hanem olyat, mint amit most 2-3 ezer forintért adnak. A gyárit. Amit akkor 4 pengő húszért árultak. Vagy ha bementéi egy fűszerüzletbe? Ott nem kellett rögtön fizetni. A rendszeres vásárlóknak volt egy könyve. És amikor az ember odahaza összeírta a listát, hogy mi kell, ez kell, az kell - mert minden hónapban általában egyszer vásároltak, főleg a családosok - ezzel a listával bementéi a fűszereshez, és a kaportól kezdve a cukorig, fűszerig mindent ösz- szevásároltál. A boltos meg beírta a tételeket a könyvbe. Az anyám nem Rosenzweignél, nem is a kis Weisznél vásárolt, akik egyébként a város legrégibb fűszer-nagykereskedői voltak, hanem Kánitznál. Minden hónapban vagy másfél hónapban. Az üzletben megtudták, hogy apám nagyon szereti a süvegcukrot, ezért mikor a boltból az inassal hazaküldték a vásárolt árut - mert nem kellett a vevőnek hazacipelni, utánahozták -, akkor az apám vásárolta nagy süvegcukron kívül minden gyerekenek küldött ajándékba egy-egy kis süvegcukrot is. Ilyen picit. 10-20 dekásat. Vagy ha jött a karácsony? Újév? Az asszonynak csokoládét, a gyerekeknek cukorkát, a családfőnek a kedvenc cigarettáját vagy szivarját küldte, csomagolta az ünnepi csomaghoz. Hát persze, hogy odament az ember mindig vásárolni, ahol így számon tartották és nem pedig a konkurenciához! Ilyen fogásokkal igyekeztek a kereskedők a maguk vevőkörét kialakítani, és ki is alakította mindegyik. Jól megéltek egymás mellett, nem kellett csaláshoz, inkorrekt fogásokhoz folyamodni. De nem is lehetett. Mert egy-egy ilyen nagy cég táblájára mindig ki volt írva, hogy mikor alapították: egy 1880 táján alapított kereskedés, ha a harmincas években is működött, az már garancia volt. Az már hitelezhetett, nem kérte az áruért az azonnali fizettséget. Nem is bajlódott akkor az ember a pénzzel, bement hónap végén vagy egy-két hónap múlva és kiegyenlítette. Hát miért tetszik? Ráér. Nem. Kiegyenlítem. És kiegyenlítette. Ma is elég sok új kereskedés nyílik, de míg idáig eljutnak a kiszolgálásban, az még éveket követel...”-emVasárnap délután? A Kertvárosban megnőtt a fü Isten áldása, ha az ember munkája a lakóhelyétől száz méterre esik, de Isten átka, hogy vasárnap délután derül ki, ott van egy kis munkája. Bizony, kicsit bosszúsan emelkedtem fel a film elől, amit éppen akkor néztem, hogy-hogy még ilyenkor is zaklatva van az ember. Vasárnap délután - dolgozni! Abszurdum. No, de mindegy, lássuk csak. A téma szintén egy munka. Mégpedig fűnyírás. A helybéli orvos évek óta panaszkodik, hogy a rendelője körül, közterületen nem nyírják le teljesen a füvet, hézagokat, sövényeket hagynak, a gesztenyefák vonalán túl ott az irdatlan dzsumbuj, mellmagasságig emelkedve. Jómagam odamegyek, köszönök a munkásoknak, az arcomról lerí a mélységes szolidaritás, merthogy ők is dolgoznak. De a fent jelzett hézagokat bizony érintetlenül hagyták. Ellenben lenyírták egy olyan területről is a füvet, mely ugyan egybefolyik a közterülettel, mégis magán, hiszen másfél évvel ezelőtt megvásárolta a Szivárvány utca egyik lakója. Hozzá ellátogattam, erről a bizonyosságot megszerezvén, a tulajdonos elmondja, ő ugyan nem tiltakozik. A Napsugár utca közepe táján, ahol kereszteződik egy másikkal, ott a gázcseretelep, a rendelő, a játszótér, s szép, esős tavasz után zölden magasodott rajta a fú. Az emberek fenték a kaszát, homlokukat törölgették, vasárnap délután, négy óra körül, önkormányzati megbízatás alapján dolgoztak a fizetésükért. Arra a kérdésre, hogy miért kaszálnak olyan helyen is, amelyre nincs megbízatásuk, tehát nem kapnak érte fizetést, Rafael Róbert nem tudott válaszolni. De mindannyiuknak szöget ütött a fejébe. Egy fél óra múlva, amikor újra arra jártam, a Kommunális Rt. vállalati autója, az emberek mind eltűntek, félbehagyván a területet, mintázott szintkülönbségben az egész zöldség, ami beborítja arrafelé az anyaföldet. Erre az ember csak felvonni tudja a szemöldökét. De hétfőn reggel éri egy kellemes meglepetés. A dzsumbuj eltűnt, a fú kezd az angol pázsitra hasonlítani. Mintha valami jótékony ma- nócskák jártak volna az amúgy is kedves Kertvárosban, tehát elképzelhető... Az pedig teljesen logikus, hogy közpénzen a közterületet kell megművelni, méghozzá maradéktalanul. B. G. Kiállítás Múlt héten csütörtökön olvashattak lapunkban egy riportot D. Tóth Csabá\'al, azzal a 21 éves fiatalemberrel, akinek első kiállítását június 6-án nyitották meg a Magyar Honvédség Szolnoki Helyőrségi Klubjának konferenciatermében. Akik szeretnék megismerni a tehetséges fiatalember műveit, azok június 18-ig, hétköznap 10 órától 18 óráig megtehetik a HEMO-ban. Egy ritka pillanat: előkerült a Gazdálkodj okosan!
