Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-04 / 104. szám

1994. május 4., szerda Politikai vitafórum 9 'T U f ítt te * A kisgazdahagyomány örökösei Nem kis tétje a néhány nap ■múlva esedékes választásoknak, hogy miként alakul az agrárér­dekek politikai képviselete. Az elmúlt négy esztendőben erre az egykor nagy múltú kisgazdapárt lett volna hivatott, de az ismé­telt kizárások, pártszakadások, hamvába holt egyesülési kísér­letek a többfelé szakadt pártot alkalmatlanná tették a feladat ellátására. Az ajánlószelvények begyűj­tése után még mindig négy olyan „kisgazda” elnevezésű párt akad, amely jelöltet tudott állítani. Bizony a sokaság itt nagy hátrány. A választó így okoskodhat. Hogyan veszi a nyakába - akár részben is - az ország gondját-baját olyan párt, amely saját háza táján sem tudott ren­det teremteni, sőt, ahol a zűrza­var az elmúlt négy évben csak fokozódott. Igazából azonban csupán két kisgazdapárt van versenyben. A független és az egyesült. Az utóbbinak - a tizennégy területi listájával - az ország házába való bekerülésre csekély az esé­lye, noha programja érdemben foglalkozik a mezőgazdasági válság felszámolásának prob­lematikájával, de a hitelességet rontja az elmúlt három év kor­mányzati szerepe. Pedig néhány megyében szép számmal akad­nak támogatók, sőt vonzó jelöl­tek is, ami azonban alig lesz elegendő a bűvös százalékos küszöb átlépéséhez. A Belgrád rakparti pártvezér gyűlései változatlanul népesek. Kemény és népszerűnek tűnő a kormánybírálat is. A rabló pri­vatizációról, annak visszacsiná­lásáról. a görögdinnye-politiku­sokról, kommunista minisztráns gyerekekről, menekülő Ali Ba­báról meg hasonlókról szól a bőséges tapsokkal jutalmazott történet. Azért program is van. A mezőgazdaság két év alatt rendbe hozható. A hogyanról nem szól a fáma. Annál inkább alkotmányos törvényekről. így nem egyetemi alkotmánytörté­neti órán, hanem a nagy magyar Alföldön hallhattunk a 800 év előtti és a középnemesek jogait megszilárdító Aranybulláról, mint aktualitásról, a XXI. szá­zad küszöbén! A választások nagy kérdése: vajon a színes látványosságért, az odamondogatásért vagy a po­litikáért látogatja-e a főleg idő­sebb korosztályhoz tartozó hallgatóság ezeket a gyűléseket. Az előbbi esetben a párt még a küszöbben is megbotolhat, az utóbbiban a célszalag átszakí­­tása után a képviselők ott ülnek ugyan az ülésterem valamelyik karéjában, de a magyar faluért, mezőgazdaságért alig tehetnek valamit; egyrészt mert nincs ki­érlelt program, másrészt mert a hatalom közelébe sem kerülhet­nek, hiszen valamennyi számot­tevő politikai erő egyértelműen elutasította a velük való koalí­ciós együttműködés lehetősé­gét. Ezért vélekedik úgy sok elemző, hogy a Belgrád rakparti Független Kisgazdapártra le­adott szavazatok - még parla­mentbe kerülés esetén is - elve­szett voksok. Ilyen közegben jelent meg sokkal csöndesebben és szeré­nyeben az Agrárszövetség, amely minden megyében és a fővárosban is területi listát állí­tott, összesen 134 egyéni jelölt­tel. Ez az önmagát pragmati­kusnak, gyakorlatiasnak valló párt vállalja a - nem kirekesztő - nemzeti hagyományok ápolását és a nemzetet összetartó erők egyikének a keresztény érték­rendet tekinti. Programja átfogónak és ko­herensnek tűnik. Fókuszában a szétzilált mezőgazdaság talpra állítása, válságának megoldása áll. Hangsúlyos a hogyan, ame­lyet szakemberek széles köré­nek bevonásával dolgoztak ki. A piacpolitika, az agrárexport lehetőségei, az árpolitika, a tá­mogatáspolitika, a hitelezési és finanszírozási rendszer egy­aránt arról szól, hogy a mező­­gazdaság jövedelemteremtő ké­pessége javuljon és helyreálljon a föld valós piaci értéke. A ma­gántulajdon szentségének elis­merésében, az agrárolló ösz­­szébb zárásának igényében, pénztőke egyeduralmának kor­látozásában, a monopóliumok elleni fellépésben, a szigorúan önkéntes szövetkezés elvében az Agrárszövetség a legneme­sebb kisgazdahagyományokat követi. A kárpótoltaknál ked­vező visszhangra talál a jelszó­val is megerősített követelés, hogy: telekkönyvi végzést a kárpótoltaknak! A kárpótlási fo­lyamatot fel kell gyorsítani, be kell fejezni. Talán a jól kimunkált prog­ram, a pártelnök szakmai felké­szültsége, előadókészsége és fá­radhatatlansága lehet az oka a sokak által nem várt eddigi jó szereplésnek, ami nem egy elemző szerint: többet jelenthet az egyszerű parlamenti bekerü­lésnél. Nem egy szondázás jelzi, hogy , a kiábrándult MDF-szavazók szimpátiával fordulnak az agrárérdekeket markánsan megjelenítő Agrár­­szövetség felé. Sokan felismer­ték már a városlakók közül is, hogy a mezőgazdaság felemel­kedéséből a városi emberek is jócskán profitálhatnak. Sokan látják úgy, hogy mindezek a körülmények to­vább növelhetik az agrárszövet­ségiek bázisát a kisgazda szava­zók köréből. Az egyesült kis­gazdák szimpatizánsainak el kell gondolkodniuk azon, hogy szavazataik egy esélytelen párt­nál elveszhetnek. Ha meg kö­rülnéznek, mérlegelhetik a Belgrád rakpartiak koalíciókép­telenségét, tapasztalhatják har­­sányságát, no meg egyéb, nem kevés ok is van, ami onnan ta­szítja őket. így talán a friss agrárpártban, az Agrárszövetségben találhat­ják meg azt az erőt, amely nem egy a sok kisgazdaformáció kö­zül, nem nevében, hanem szel­lemében képviseli régi kisgaz­dahagyományokat. Boross Imre Agrárszövetség Cibakháza polgármestere elégedetlen és feledékeny Szeretném emlékeztetni a Polgármester urat, hogy 1990-ben Cibakházán is, mint az egész országban elkezdődött egy rendszerváltási folyamat. Ezt megelőzően az úgynevezett „ellenzéki kerekasztal”-tárgya­­lásokon egy olyan „megállapo­dás” jött létre a hatalommal (mert annak a kormánynak volt hatalma), hetgy kiírták a szabad választások időpontját. Mert rendszerváltozást lehet tankok­kal, fegyverekkel, vérző sebek­kel megkezdeni, de lehet de­mokratikusan, a nemzetközi jo­gok alapján. Hazánk állampol­gárai szerencsére az utóbbit vá­lasztották. Igaz, ez a folyamat lassúbb, évekig eltarthat. Ha Ausztriához hasonlítjuk a mi életszínvonalunkat, ahonnan 1955-ben vonultak ki a szovjet csapatok (nyugatabbra meg nem voltak) - tőlünk most, a je­lenlegi kormány idején vonul­tak ki, akkor mindenki számára világossá válik, hogy nem egy-két év alatt érjük el azt az életszínvonalat, ami a fejlett vi­lágban van. Úgy gondolom hogy egyetér­tünk abban, hogy a szocialista társadalmi rendszer összeomlott nemcsak hazánkban, hanem a világon mindenütt. Összedőlt, romba dőlt, mint ahogy az épü­letek, gyárak összedőlnek egy háború után. S mit kell tenni először? Megtervezni az épüle­tek újjáépítését. Szerencsére ná­lunk nem az következett be, mint szomszédainknál (kor­mányválság, háború). Nem az épületek romjait, hanem csak a szocialista gazdálkodási rend­szer romjait, törvényeit kellett eltakarítanunk, és új törvénye­ket kell(ett) alkotni a magántu­lajdonú fejlett világ piacgazda­sági törvényeinek. A piacgaz­daság alapelveit és hozzá a tör­vényeket az elmúlt négy év alatt a lehetőségekhez képest meg­hoztuk. Pl. ide sorolhatók a va­gyoni kárpótlással kapcsolatos, a szövetkezetekkel kapcsolatos törvények, az expo. Azzal, hogy megszavaztam ezeket a törvé­nyeket, elnézést kérek a pol­gármester úrtól, hogynem csak a cibakházi választókat képvi­seltem, hanem a többi település polgárait is. Azon viszont ér­demes lenne elgondolkodni, hogy kik és melyik pártok nem szavazták meg, hanem ellenez­ték, sőt olyan „szakszerű javas­lat” (SZDSZ) is volt, hogy 20 000 Ft mindenkinek elég lesz a kárpótlásra. De nézzük meg, Cibakháza milyen összegeket kapott az elmúlt három évben: 1991-ben 42 millió normatív támogatáson kívül 10 millió cél- és egyéb támogatást, 1992- ben 45 millió normatív és 20 millió céltámogatást, 1993- ban 57 millió normatív és 43 millió céltámogatást. Úgy gondolom, hogy az or­szág nehéz helyzetéhez képest ez a kormány és képviselői jobb helyzetbe hozták a település inf­rastrukturális fejlesztését, mint az előző. A létrejött alapítványok kö­zül például a Lakitelek Alapít­ványtól kapott támogatást a Ci­­baki Hírek szerkesztősége, a Kamasz Támasz Alapítvány, a polgármesteri hivatal. Apropó, alapítvány. Meg­szerveztem a tiszazugi polgár­­mesterekkel, és létre is jött az alapítvány a „Tiszazugi és a Körös-völgyi holtágak környe­zet- és természetvédelmére”. Jöjjön már valaki, lehetőleg az országgyűlési képviselő, és működtesse. De hiszen Ön az elnöke az alapítványnak! Vagy például kérésemre hónapokon keresztül hányszor kereste a polgármester urat dr. Török Ist­ván, a Gazdakörök megyei el­nöke gazdakör alakítása ügyé­ben, és végül az én aktivitá­somnak köszönhetően a Fe­­renczi úr sörözőjében alakult meg a gazdakör. Sajnálom, hogy a polgármester úr nem tudja, mi az igazi feladata ennek a parlamentnek és az ország­­gyűlési képviselőnek. Ez a par­lament nem úgy működik, ahogy azt a politikában tájéko­zatlanok képzelik. Vagy aho­gyan az előző rendszer játszott parlamentesdit. Illő lett volna ez alatt a négy év alatt tájékozódni: az igazi munka nemcsak az ülésterem­ben a plenáris üléseken folyik, nem egymás beszédeinek meg­hallgatása a munka, hanem a frakciókban, munkacsoportok­ban, különböző fontos gazda­sági szervezetekben, miniszté­riumokban, ahol eljárunk vá­lasztóink érdekében. De miért nem mondtuk meg ezt az elmúlt négy évben a választóknak? Miért nem mondta meg a mé­dia? Nem tartozom azok közé, akik állandóan a médiát kritizál­ják, de jó lett volna néhány filmsorozat, cikksorozat a nagy magyar napilapokban. Akkor nem kellett volna megnyitni a kárpótlási igény benyújtásának határidejét, a szövetkezeti tör­vényt stb. El kell végre dönteni: valóban azt akarjuk-e, hogy eb­ben a parlamentben a „nemzet legjobbjai, a nemzetközi hely­zetet figyelmen kívül hagyó ígérgetők” a „nagy igazmon­dók” vagy a nép képviselői ül­nek. Molnár István. országgyűlési képviselő (Magyar Demokrata Fórum) Kivasaltatom a nadrágomat A párbajból kimaradtunk 1994. április 13-i szerdán este 19 órakor a FKGP által Ti­­szaörsön rendezett szópárbajon Tóth Endre, a Vállalkozók Pártja 8. számú képviselője­löltje nem jelent meg. A ren­dezvényről sajtó útján értesül­tük. Képviselőink minden előze­tesen egyeztetett választási ren­dezvényen hajlandók részt venni, magukat megmérettetni. Kívánatosnak tartjuk azon­ban, hogy ezeket rendezvénye­ket szélsőségektől mentes szer­vezetek (művelődési intézetek, társadalmi szervezetek stb.) ko­ordinálják, egyenlő esélyt biz­tosítva az ott megjelenni kívánó képviselőjelölteknek. Magyarország politikai-gaz­dasági helyzetét figyelembe véve, csak olyan rendezvényen veszünk részt, ahol nem kerül­het sor szélsőséges megnyilvá­nulásokra. Az építő, előremutató, meg­oldást kereső viták híve va­gyunk. A rendezvény házigaz­dájából következtetve, itt más­ról lesz szó. Turcsányi István megyei elnök A Nyílt térben megjelenő anyagokat változtatás nélkül közöljük, azok tartalmáért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget Szóval döntöttem, tisztelt képviselő úr, most már beis­merem magának, tusakodtam, tusakodtam, menjek, ne men­jek, de most reggel kiadtam a parancsot szigorúan, Mari, va­sald ki a kockás nadrágomat, de az olyan legyen, jaj, nem azt, amiben disznót vágok, te, a má­sikat, amiben tanú szoktam lenni a bíróságon vagy megyek a munkanélküli-hivatalba, hát nem éred fel ésszel, megcéloz­tak, Mari, én vagyok a válasz­tópolgár, azt írja a képviselő úr, direkt nekem, hogy hátha éppen az én szavazatomon múlik a kormányzás, muszáj belátni, hogy itt már borzasztó a felelős­ség, hiányzik ez nekem, mint a cipőmbe a kavics, persze, nem értem, hogy nem tudnak a né­pek dönteni, itt vagyunk ebben a fellendülésben, már hatezer forintért is lehet kapni szoknyát a Marinak, mennek lefelé az árak, hogy az már eszméletlen, a múltkor, ahogy megyek az ut­cán, azon kapom magam, hogy hangosan mondogatom, de jó nekem, de jó nekem, hogy ilyen kormányom van, a miniszterel­nök úr a legokosabb, legművel­tebb, legmagyarabb, legjóságo­sabb, saját maga megmondta, ő csak tudja, kár, hogy nem mondta, hogy biliárdozni tud-e, biztosan kifelejtette ebben a nagy zűrzavarban, mert ha bili­árdban meg gombfociban is a legjobb, akkor, kérdem én, kell-e tovább vitatkozni, elné­zem a tévében azt sok vitatko­zót, nem tudom, minek engedik őket oda, elég lenne, ha a mi­niszterelnök úr jóságosán, szép komótosan elmagyarázná reg­gel hattól este tízig, hogy mi­lyen jó nekem, meg hogy ki ért hozzá, ki nem, nagyon bizako­dom, hogy ebben az utolsó hét­ben mindent megtudok, tényleg igaz-e, hogy Horn Gyula ölte meg Miklós cárt meg gróf Te­leki Pált, holtbiztos, így van, a Pálfi úr is mondta, meg hogy büdös a lába és nem mos fogat és folyton a padlóra köp, hiába inti a miniszterelnök úr, hogy ne köpjön, csak csinálja tovább, hát micsoda dolog ez, ilyen em­ber akar kormányozni, biztosan gombfocizni sem tud, ahogy el­nézem, de jó, hogy ezekről megvilágítják a fejemet, mióta független lett a tévé, kár, hogy éjszaka nincs felvilágosító adás, megtudhatnám, hogy a Kuncze vagy kicsoda, az a másik bolsi, a nyolcvanéves szegény nagy­anyját éjszakánként vizes kötél­lel veri, gyerekeivel meg visz­­kázt etet, kérdem én, hogy jön­nek ezek a miniszterelnök úr­hoz, hát sehogy, megmondom őszintén, na látod, Mari, remé­lem, tudod már, hogy kire kell szavazni, de az asszony csak ül, ingatja a fejét, ez még mindég ingadozik, mint az a bizonyos középparaszt, annak idején, hát sose volt gyors felfogású ez az asszony, magas neki a politika, mint nyúlnak a lórács, pedig ennél aztán világosabb már mi lehet, kérdem én, na, de van még három nap, szombaton, sajnos kampánycsend itthon is, elmagyarázom neki, hogy miért kell a mi kormányunkra sza­vazni, nyugodt és türelmes va­gyok, mióta a képviselő úr megköszönte nekem a nyuga­lom és a türelem erejét, MDF, hát mit mondjak, mindkettő na­gyon kellett nekem az elmúlt négy évben kefe Boross-kormányt? Horn-kormányt? - Kuncze-kormányt! Ahogy közeledik május 8-a, a választás napja, úgy erősöd­nek fel a koalíciós találgatások. A pártok különböző koalíciós lehetőséget mérlegelnek. Pedig ez a kérdésfeltevés hamis! A valódi kérdés ugyanis az, hogy ki alakít kormányt. A Boross-kormánynak mennie kell! A választók józan eszükre hallgatva már nagyobbrészt el­döntötték, hogy a Boross-kor­mánynak mennie kell. Az azon­ban föltételezhető, hogy a má­sodik forduló után Boross Péter vezetésével vagy részvételével alakul kormány (e két lehetőség között ugyanis nincs érdemi kü­lönbség). Milyen kormány lehetne ez? Nos, nyilvánvalóan a folyto­nosság kormánya lenne, kisebb személyi változásokkal, való­színűleg a parlamentbe be nem jutó MIEP-esek és szimpatizán­saik nélkül. Azt jelenti ez, hogy maradna a privatizáció eddigi rendje, hogy maradnának ugyanazok az emberek és ugyanazok az ügyek, amelyek eddig is méltán idegesítik a la­kosságot. E variáció azonban nem érdemel több szót, mivel a választók jelenleg a kormány­­alakítás lehetőségének a köze­lébe sem kívánják engedni az egyesült kisgazdák, a keresz­ténydemokraták és az MDF al­kotta koalíciót. Az alternatíva tehát az, hogy az MSZP alakít-e kor­mányt vagy az SZDSZ. Ebben a pillanatban mind a két lehetőség valós. Ha a választók jelentős része az MSZP-'re kíván szavazni, megerősíti Horn Gyula pozí­cióit a miniszterelnöki székben. Akkor arra is szavaz, hogy az MSZP az általa alkotott koalí­ciós kormányban kulcspozíció­kat kapjon. Sőt arra is, hogy Nagy Sándor és a nevével fém­jelzett kollektivista rész diktál­hasson a következő kormány­nak. Véleményem szerint ezzel képviselőségre alkalmatlan MSZP-jelöltek kerülhetnek a parlamentbe, akiknek a fog­lyává válik a Hom-kormány. Egy MSZP vezette koalícióban a liberális blokk négy pártja, vagyis az SZDSZ, a Fidesz, az Agrárszövetség, a Vállalkozók Pártja nehezen tudna részt venni. Egy másik MSZP vezette koalíció lehetne, a parlamentbe várhatóan bejutó MSZMP-vei alkotott páros. Vajon képes lesz-e egy ilyen kormány arra, hogy az előtte tornyosuló fel­adatoknak eleget tegyen? Talán igen, különösen ha liberális pár­tok a koalíciós partnerek, de nem elhanyagolható az a ve­szély, hogy a társadalom nagy része, amelyik nem fogadja el azt, hogy az MSZP vezesse a következő kormánykoalíciót, szembefordul egy ilyen kor­mánnyal. Mi lehet tehát a meg­oldás? A megoldás az SZDSZ ve­zette kormánykoalíció, Kuncze Gábor miniszterel­nökségével. Ebben az esetben ugyanis, harmadik vagy további koalí­ciós partnerrel együtt, ami akár a KDNP is lehet, széles alapo­kon nyugvó, a társadalom kí­vánságának megfelelő kormány alakulhat. Egy ilyen kormány­ban az SZDSZ feltétlenül szá­mít a Fideszre, mint ahogy a li­berális blokk további pártjaira is. Nem lehet megengedni, hogy a társadalom egyik fele négyévenként leváltsa a mási­kat! Ehhez viszont az kell, hogy az SZDSZ megfelelő súllyal vegyen részt a következő kor­mányban. Meg kell teremteni a lehetőségét egy olyan kormány­zati munkának, ahol a mai jobboldal értékei mellett a mai baloldal értékei (s nem értékte­len sallangjai) is egyenrangúan jelen lehetnek. Fel kell szá­molni a kamarillapolitikát, ami most már 44 éve sújtja hazán­kat. Meg kell szüntetni a társa­dalmi érdekszférák zárt ajtók mögötti egyezkedésének lehe­tőségét, nyílt, szókimondó kor­mányzatra van szükség. Szavazzanak az SZDSZ-re, ez az a párt, amelyik nem titko­­lódzik, amelyik mindig a nyil­vánosság előtt, Önök előtt sze­repelve bizonyítja, hogy meg tudja oldani a gazdaság problé­máit, amelynek kormányprog­ramja mindenki számára hozzá­férhető. Erdei A szocialisták a televízió politikai műsorairól A választások közeledtével veszélybe kerülhet az ország nyugalma, belső békéje. A Ma­gyar Televízió politikai műso­rai, a Híradó, a Hét és a Pano­ráma a választók tájékoztatása helyett azok tudatos megtévesz­tésére törekszik, rágalmaz és hazudik. Támadásaik első számú célpontja a Magyar Szo­cialista Párt. Azt a pártot tünte­tik fel felelősnek az elmúlt évti­zedek törvénysértéseiért, amely 1989 októberében alakult, kez­deményező szerepet játszott a rendszerváltozásban és annak békés végigvitelében. Azt az MSZP-t állítják be veszélynek a demokráciára, amely nemcsak elhatárolódott a múlt bűneitől, de tevékenyen részt is vett a ko­rábbi rendszer lebontásában. A Magyar Televízió hetek óta a rágalmak özönét zúdítja rám, és ehhez bizonyítottan hamis ta­núkat is felhasznál. Ismételten szeretném megerősíteni, hogy sem 1956-ban, sem azt köve­tően senkit nem bántalmaztam, semmilyen törvénytelenséget nem követtem el. Tiszta lelki­ismerettel állok a választók előtt. Elutasítom a gyűlöletkel­tést, amelynek Magyarországon már sok százezer ember esett áldozatul, köztük édesapám, majd testvérbátyám. A Magyar Szocialista Párt és személy szerint ellenem folyta­tott gyűlöletkeltő kampányért súlyos felelősség terheli a Ma­gyar Televíziót felügyelő kor­mányt, a koalíció vezető politi­kusait és pártjait. Mi továbbra sem akarunk ilyen méltatlan eszközökkel élni. Nemzeti megbékélést kí­vánunk. Ha a választók kor­mányváltozásra szavaznak és bennünket tisztelnek meg bi­zalmukkal, azon leszünk, hogy a fordulat európai módon men­jen végbe, mert ezt kívánja az ország, a nemzet érdeke. Arra kérem Önöket, tisztelt választópolgárok, hogy május 8-án és 29-én ne a gyűlöletkel­tőkre, hanem saját józan ítélő­képességükre hallgatva szavaz­zanak. Horn Gyula a Magyar Szocialista Párt elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom