Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-04 / 104. szám

1994. május 4., szerda 5 Kultúra A tévé képernyője előtt Nehéz egy elfogult tele­vízióról elfogulatlanul be­szélni; legalábbis néhány olyan műsoráról, amely lát­hatóan mellőzi a tárgyila­gosságot, egyoldalúan lát­tatja a valóságot, de akár azt is megteszi, hogy valóság­nak tüntesse fel a látszatot. Hogy mik vannak? A választási küzdelem hevében manapság a képer­nyőn sok minden megtör­ténhet. Váratlanul megvál­tozik a műsor rendje, mert mondjuk helyet kell szorí­tani egy dokumentumfilm­nek, fő műsoridőben. Ez tör­tént például csütörtök este, amikor a Szomszédok egy­szerűen helyet cserélt a Pin­cebörtönnel; a közkedvelt, népszerű sorozat, a televízió teleregénye el kellett, hogy hagyja évek óta megszokott helyét. Az efféle, sebtében hozott döntés egyébként nemcsak kellemetlen, de még azt is gyanússá teheti, ami önmagában egyébként aligha kelthetne gyanút. A kétrészes Pincebörtönnel is ez történt, amely valójában épp egy gyanú, avagy titok felfedését kívánta megtenni, bemutatni, hogyan is festhe­tett ama hírhedt föld alatti börtön, melynek a forrada­lom idején, ’56-ban sem tud­tak igazán nyomára akadni; öntsünk hát végre tiszta vi­zet a pohárba, járjunk alapo­san utána, Dézsi Zoltán két­részes filmjében erre vállal­kozott, s ez tisztes szándékra vall. Miért kellett vajon ilyen „rendkívüli” helyzetbe • hozni végül is a képernyőt? Rendkívüli fontossága mi­att? Akkor pedig miért nem ennek megfelelően jelölték ki helyét eredetileg is a mű­sorok rendjében? Egyébként a kicsit túlméretezett doku­mentumfilm, ha nem is tu­dott egyértelmű bizonyos­ságot teremteni minden vo­natkozásban, kétségtelenül szolgált néhány elgondol­kodtató újabb részlettel, ta­núsággal. Aztán akad más váratlan meglepetés is, az ember csak dörzsölheti a szemét, vajon jól lát-e; odaül a kül­politikai magazinhoz, a vi­lágot járó és pásztázó Para­bolához, és a belpolitika egyik szereplőjével találja magát szemben, Horn Gyula hajdani „viselt” dolgaival kínálja meg Chrudinák Ala­jos műsora. Hát már a műfa­jok is összezavarodnak, ide­gen vonások kerülnek meg­szokott műsorának kialakult arculatára is? Ilyen „zűrza­varban” igazán nem meg­lepő, hogy a nemzet, a ma­gyar nép televíziója május ragyogó első napján megfe­ledkezik arról, hogy nem­csak nagygyűlések napja ez, hanem a természet ébredé­sén felujjongó emberé is, meg a májusban oly hevesen bimbózó szerelemé, amikor régi, hangsúlyozom, régi népszokás szerint kedvesük kapujára májfát állítottak a virágos kedvű legények, s a színes szalagokkal díszített fácskával vígan játszadozott a szél. Vagy erről a népszo­kásról is „illik” immáron megfeledkezni, még nyoma sem lehet a képernyőn? Nagymamák és torták Boldogan mondanám, nem feledkezett meg viszont televíziónk az édes­anyákról, akiknek ünnepe ugyancsak e napra esett. Szépen ünnepelni a legdrá­gábbakat, a megszokás unalmát, manírjait elkerül­vén, nem könnyű dolog; hogy a tiszta érzések útját ne keresztezze holmi mester­kéltség - a képernyőn sem. Nos, épp ez okból nem szer­zett felhőtlen boldogságot a televízió anyák köszöntője, mely lehet, hogy ötletében újszerű és szokatlan volt - nagymamák versenyének képében jelent meg -, de hangulatában, természetes­ségében csalódást okozott: holmi szépségverseny után­zásaként hatott, ahol szem­pontként már-már az játszott szerepet, hogy ki is a legfia­talabb nagymama, s lám, milyen csinos maradt még ebben a korban! Hallhattuk, edzőtáborban vettek részt a döntőbe jutott nagymamák, ahol jól érezték magukat, a műsorvezető is, aki ebbéli örömét többször is hangoz­tatta, és ahol kecsesen járni is tanították őket; aztán né­hány mondat erejéig meg is szólalhattak, nemcsak lát­hattuk a kiválasztottakat; sőt, a tortájukat is megpil­lanthattuk... Aztán meg­hozta döntését a nagy lét­számú zsűri, állítólag ajelöl­tek mozgása, megjelenése és belső kisugárzása alap­ján. Vajon, amit láthattunk, abból ítélve, komolyan lehe­­tett-e vennünk e versenyt; Az év nagymamája ’94 című vetélkedőt? Aligha, akkor meg mire való volt az egész felhajtás? Nem tette volna-e meg egyszerűen az, ha megismerkedhetünk né­hány kedves nagyival, hisz a nagymamaság szépségét úgysem a külső megjelenés, a mozgás adja; „szépségver­seny” helyett talán nem azt kellett volna-e sugározni ezen az estén, hogy minden nagymama drága és csodála­tos, egyetlen és pótolhatat­lan, akár hullámos fekete vagy ezüstös hajjal, akár 50-en innen, akár 70-en túl. Végül is Kristóf Jánosné vállára került az aranystóla, aki valóban sugárzott, egyé­niségét meg tudta őrizni a „versenyzőkre rákényszerí­­tett” nehéz helyzetben is, őszinte, természetes maradt, nem engedett az alkalmi alakoskodás csábításának, amiben bizony a műsorve­zető járt leginkább az élen. Hogy világos legyek: a nagymamák igen, a velük és róluk készült műsor már ke­vésbé, a közreműködő mű­vészek ellenére is! Friderika negyedik! Mert magyar siker is szü­letett - hisz a huszonöt in­duló között negyedik lett a magyar versenyző a dalosok dublini eurovíziós fesztivál­ján, Bayer Friderika előkelő helyen végzett - feltétlenül meg kell említenem az ese­ményt. Annál is inkább, mert élő adásban lehettünk részesei, mi nézők is való­sággal „ott lehettünk” a ha­talmas fesztiválcsamokban. Csak a tények kedvéért: a pálmát a házigazdák, az írek vitték el, ők kapták a nem­zeti zsűriktől a legtöbb pon­tot, mi magyarok is a máso­dik legjobb helyre tettük őket. Ami azonban feltűnhe­tett e kiterjedt pontosztoga­tásban: milyen szélsőségek is előfordulhatnak sorjában. Amikor az egyik versenyzőt az egyik nemzet zsűrije a legmagasabbra értékeli, míg egy másik meg sem említi az érdemlegesek sorában. Véletlen-e - vetődhet fel bennünk -, hogy míg a fin­nek, északi rokonaink a leg­több ponttal jutalmazzák Bayer Friderika teljesítmé­nyét, addig például északi szomszédunktól, Szlovákiá­tól egyetlen pontot sem kap, hogy csak a mi esetünknél maradjunk. ízlés dolga lenne csupán, mely a pofo­nok módjára különbözik, avagy más is közrejátszhat benne? Az ebbéli gyanút az adás magyar kommentátora, Vágó István is táplálhatta olykor bennünk, ügyetlen szavaival, tőle szokatlanul egyébként; ezúttal úgy lo­csogott, fecsegett a közvetí­tés során, mint valami sza­tócs a maga kis boltjában. Egy biztos: látva a dalosok megítélését, megállapíthat­tuk: elfogultság nemcsak a politikában, a dalosok vilá­gában is megeshet, leg­alábbis a gyanúja. Az egy­oldalú rokonszenv és ellen­szenv éppúgy működhet ki­csiben, például pártok vi­szonyában, akár nagyban, nemzetek egymás iránti kapcsolatában. És akár a muzsikában is - sajnos. Valkó Mihály A pedagógia hétköznapjai Érettségi után, elhelyezkedés előtt A képesítő- és érettségi, to­vábbá a felvételi vizsgák megha­tározó jelentőségűek a gyerekek további életútja szempontjából. De ebben az időszakban már gondolni kell arra, hogy a tanulói jogviszony megszűnése, a 18 éven felüliek teljes állampolgári jogviszonya lényegében a felnőtt létforma kezdetét jelenti. Az érettségi után minden fiatal még 18 hónapon át pályakezdőnek számít, s több kedvezmény illeti meg. Ezért a sikeres érettségit köve­tően nyomban érdemes - az érettségi bizonyítvány, a szakké­pesítést igazoló okmány és a személyi birtokában - a lakóhe­lyiig illetékes munkaügyi köz­pontban jelentkezni. A pálya­kezdők segélye ugyanis csak a bejelentkezéstől számított 90. nap után folyósítható, 6 hónapon át. Ennek összege a mindenkori minimálbér, azaz a jelenlegi 10 500 forint 75 százaléka, vagyis 7 875 forint. A központ egyébként igyekszik a bejelentkezőknek - a közlekedési és az egészségügyi feltételeket is figyelembe véve - munkahelyet keresni. Fontos tudnivaló, hogy az érettségizettek, akik valamilyen átképzési lehetőséget találnak, a képzés idején keresetpótló jutta­tásban részesülnek. Ez nem ala­nyi jogon jár, tehát kérvényezni kell. A tanfolyami képzés ideje alatt adható összeg a pályakez­dősegély összegének 110 száza­léka. Ezen túl bizonyos esetek­ben mód van arra is, hogy a tan­folyami díj egészét vagy egy ré­szét visszatérítse a munkaügyi központ. Támogatás azonban csak egyféle képzéshez nyújt­ható; s ha a fiatal saját hibájából nem fejezi be a tanfolyamot, a tandíjtámogatást vissza kell fi­zetni. Azoknak, akiket a bejelentke­zés után fölvesznek valamilyen felsőoktatási intézménybe, vagy pedig el tudnak helyezkedni, természetesen a munkaügyi köz­pontot erről értesíteniük kell, hogy tovább ne szerepeljenek a nyilvántartásokban. Jelenleg egyébként a központokban ösz­­szesen 168 000(!) 18-24 év kö­zötti fiatalt tartanak munkanélkü­liként nyilván, s számuk a most érettségizők köréből bizonyára tovább nő. Az érintett szülőknek és matu­­ránsoknak tehát érdemes meg­szívlelniük azt, hogy a középis­kolától való búcsú utáni heteket, hónapokat ne tekintsék holt idő­nek, amikor a pihenésen kívül nincs más tennivaló. A kikapcso­lódás persze az eredményes érettségi után jogos járandósága a fiataloknak - de az útkeresést, a munkába állás lehetőségeinek felkutatását ne halasszák a nyári vakáció utáni időkre. Már csak azért se, mert - mint az előzőek­ből is kitűnik - segélyekre tartó­san aligha lehet berendezkedni. Ferenczy Europress Nemzeti társastáncbajnokság Országos „A" osztályú tár­sastáncbajnokságot rendeznek május 7-én Békéscsabán a vá­rosi sportcsarnokban. A nem­zeti táncversenyen Szegedtől Szombathelyig az ország nyolc tánckörének tizenkilenc párosa indul. Az „A” osztályú párosok a hagyományos európai és a la­tin-amerikai táncok előadásával vetélkednek a győzelemért. A látványosnak ígérkező nemzeti táncbajnokságon számos hazai társastánckor tagjai - versenyen kívül - formációs- £s akrobati­­kustánc-bemutatókat tartanak a várhatóan szépszámú közön­ségnek. (MTI) A legnagyobb próbatétel a franciás reggeli volt Építőtábor a kóruskapcsolatokért A felújított népi műemlék mosóház A Jászkun-Picard Baráti Körök Egyesülete révén a két régió kóruskapcsolatai évek óta szépen fejlődnek. A franciaországi Siré Zenei Egyesület négy évvel ezelőtt nagy vállalkozásba kezdett. Megvásárolta a Cirey-Sur- Blaise-ben régen iskolaként működő Saint-Bernard-házat, és itt kórustovábbképzések, nemzetközi találkozók rendezé­sét szervezi. Az egyesület vezetője, Jacques Duvivier úr a régi is­kola felújításához a Jászkun Ba­ráti Körök segítségét kérte. Rö­vid időn belül sikerült megszer­vezni, hogy a kunszentmártoni „Veress János” Szakmunkás­­képző Intézet és a törökszent­miklósi „Székács Elemér" Szakközépiskola fiataljai - taná­raik vezetésével mintegy negy­ven fő - március 26-án útra kel­jenek a Haute-Mame megyei kis településre. A fiúk a vendéglátók meg­elégedésére kezdettől fogva szorgalmasan dolgoztak, míg a lányok a konyhán és a benti munkában segédkeztek. Né­hány fontosabb munka, amit a Jász-Nagykun-Szolnok megyei fiatalok elvégeztek: az udvari kút megjavítása, parkrendezés, a népi műemlék mosóház felújí­tása, a zsalugáterek és ablakok kijavítása. Ezek előre tervezet­tek voltak, hozzájött viszont egy váratlan és komoly szakér­telmet követő pótmunka: új ka­puszárny készítése és kapuosz­lop állítása. Történt ugyanis egyik nap, hogy a szomszéd a Joan Deerjével erősen próbára tette a kapu állékonyságát; az oszlop húzta a rövidebbet. Ez a művelet néhány másodpercig tartott, a javítás egynapi ke­mény munkát jelentett néhány ember számára. A fiúk szeren­csére - az állandóan megújuló eső ellenére - jól bírták az igénybevételt, ami leginkább próbára tette őket, az a franciás reggeli volt: a magyaros kol­bászhoz és szalonnához szokott gyomroknak nehéz volt átállni az állandó margarin-dzsem kombinációra. A reggel igen­csak hiányzó kalóriákat az ebéd és a vacsora pótolta valameny­­nyire, sőt, a kunszentmártoni tanár urak birkapörkölttel lepték meg a vendéglátókat és a hazai ízekre vágyó magyarokat. F. T. / ÍHÍf' <! Egy nap a B’nai B’rith Alapítvánnyal Április 26-án a B'nai B’rith Alapítvány ügyvezető igazga­tója, Bakonyi Éva és két munkatársa tartott nagy si­kerű szemináriumot az érté­kesítésről. Akik ott voltak, bi­zonyíthatják, nagy élmény volt az előadás. Az igazgatónő elmondta, hogy az angol kormány 25 mil­lió fontos know-how-alapot ho­zott létre a kelet-európai piac­­gazdaságok kialakulásának ösz­tönzésére. A pénz kezelői a se­gítség hathatós formáit keresve, mindenekelőtt az üzleti módsze­reket, a piaci tapasztalatokat és a gyakorlati szakismereteket igyekeztek hozzáférhetővé tenni Kelet-Európa átalakuló gazda­ságai számára. A B’nai B’rith (kiejtése: bné brit) - ez a 150 éves múltra visz­­szatekintő, jelentős részben üz­letembereket tömörítő zsidó tár­sadalmi szervezet - elsősorban széles körű karitatív tevékeny­ségéről ismert. A nyugati üzleti körökben mindenütt nagy tekin­télyt kivívott szervezet a know-how-alap tőkéjével létesí­tett magyar B’nai B’rith Alapít­vány révén kész mozgósítani szakirányú szellemi kapacitását az újjáformálandó magyar gaz­daság aktív szereplőinek, kivált a nyugati piacokon is érdekelt kis- és középvállalkozók réte­gének megsegítésére. A segít­ség, habár elsősorban szellemi természetű, minél közvetlenebb és kézzelfoghatóbb kíván lenni. Ez a törekvés határozza meg londoni és budapesti irodájuk működését, ezt szolgálja tanács­adói hálózatuk, és ehhez nyújta­nak stabil hátteret partnerszer­vezeteik. Ezért, ha vállalkozá­soknak szeretnének markáns profilt adni; ha az előrelépéshez kapcsolatokra van szükség; ha az egészséges önbizalmat a nyi­tottságra alapozzák: kapujuk mindenki előtt nyitva áll! Nem küldenek el senkit, aki hozzájuk fordul, de az ajánlata­ikban rejlő lehetőségekkel első­sorban azok a már működő kis- és középvállalkozók élhetnek eredményesen, akik - akár ve­vőként, akár eladóként - nyugati picokon is jelen kívánnak lenni. Budapesti irodájuk állandó ta­nácsadói segítséget nyújtanak: kidolgozni az üzleti tervet; el­igazodni a Magyarországon el­érhető hitelek között; kialakítani marketingstratégiát; elkészíteni angol nyelvű cég- és termékis­mertetőt; elhárítani a piacra ke­rülés akadályait; felkutatni a po­tenciális partnereket. Kérésre Magyarországra hív­nak vállalkozás szakterületén jártas angol tanácsadókat, akik­kel egyeztetni lehet az elképze­léseket és megosztani a konkrét üzleti gondokat. Üzleti könyvtáruk országos hírű, ha máshol esetleg hiába keresik, az alapítvány könyvtá­rában valószínűleg meg lehet ta­lálni a keresett információt. Az európai, amerikai, tá­vol-keleti országokban működő Ezzel a címmel szervezték meg a kistérségi szövetségek III. országos konferenciáját a napokban Zalakaroson. Ha a házigazda Zalai Fal­vakért Egyesület vagy a Ga­­lyasági Faluszövetség, Kis-Balaton Térségi Terület­­fejlesztési Társulás, az Őrség- Göcsej-Hetés Térségi Terület­­fejlesztési Társulás és más kis­térségi szövetségek és társulá­sok tevékenységének bemuta­tása, önmeghatározásuk, eredményeik és gondjaik meg­ismertetése nem lett volna elég érv a címben szereplő kérdés megválaszolására, akkor ezt minisztériumi és más szakér­tők, elméleti kutatók referátu­mai alapján eldönthette a részt vevő állampolgár és szövet­cégek és az általuk gyártott ter­mékek átfogó - és könnyen ke­zelhető - információs bázissal rendelkeznek. Évente töbször szerveznek szemináriumot, amelyek több­nyire az export és a marketing témakörbe tartozó kérdésekkel foglalkoznak. Az elődások rendszerint „földhözragadt” gyakorlati kérdésekkel foglal­koznak. De közvetlen konzultá­cióra is nyílik lehetőség a hall­gatóknak a szakértőkkel. Szakmai tanulmányutakat is szervez az alapítvány annak, aki közelről szeretné látni, mit és hogyan csinál egy cég a fejlett piacgazdaság viszonyai között. Partnerszervezeteiken keresz­tül lehetőségük van arra, hogy hosszabb időre, akár 3-4 hónpra az adott területen jártas angol konzultánst hívjon el a vállalko­ségvezető polgármester egy­aránt. Egyértelműen kiderült számomra, mint érdeklődő résztvevő számára legalábbis -, hogy a kistérségben, a kis­tájban gondolkodás, az össze­fogás. a társulás, szövetkezés nem divat - bár vannak, mint minden másnak „divatlovag­jai” is -, hanem elemi szükség­lete az elmaradott vagy elma­radottabb térségeknek. Mint dr. Gadóczyné dr. Fe­kete Éva tudományos kutató előadásából megtudtuk: ma Magyarországon 70 bejegyzett kistérségi szövetség, társulás tevékenykedik. E szövetségek zöme önkormányzati jellegű, de mint az elődó mondta: „...a tortából 12 százalékot tesz ki zókhoz, vállalkozásokhoz. És ami nagyon fontos: szolgáltatá­saink túlnyomó többsége ingye­nes. Elképzelhető azonban, hogy egy-egy kérést csak úgy tudnak teljesíteni, ha a költsé­gekhez - csekély mértékben - a vállalkozó is hozzájárul. És még valami - a sikeres el­adás titka:- Fontos, hogy büszke legyen arra, amit csinál. Sugározza át ezt a büszkeséget a vásárlóknak, a munkatársainak és barátainak.- Keresse meg a vonzó tulaj­donságokat a vásárlóban, a kol­légáiban és a cégben. Tehát büszkeség, jó technika, vágy a segítségnyújtásra, pozitív hozzáállás. A B. B. Alapítvánnyal szep­temberben újra találkozhatunk. Vajó Sándorné azok száma, ahol már a civil szervezetek is megjelentek...” A jól sikerült, szakmailag tar­talmas konferencián megyén­ket hárman képviseltük. Jó lett volna, ha több kistérségi szö­vetségünk bekapcsolódott volna az országos vérkerin­gésbe, mert egymástól tanul­hatunk legtöbbet... A konferenciasorozat foly­tatódik - döntöttek a Zalakaro­son megjelentek -, és kezde­ményezik a kistérségi szövet­ségek országos szervezetének kialakítását. Remélhetően eb­ben már a mi kistérségi szö­vetségeink is nagyobb lét­számmal és sok hasznos gon­dolattal segítve, részt fognak venni. Kenyeres Sándorné Civil sarok Kistérségek - divat vagy szükséglet? A rovatot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat munkatársai gondozzák. (Cím; Szolnok, Pf. 198. 5001. Tel/fax: 56/344-614.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom