Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-28 / 124. szám

1994. május 28., szombat Jegyzet----riport 5 A jó munka jutalma: tanulhatsz mindhalálig, avagy miért akart iskolapadba ülni a tanárnő ötvenkét évesen? A helyzet patt, de nem reménytelen Jónéhányszor megénekeltük már az F-kategóriába be-, majd visz­­szasorolt pedagógusok vesszőfutását. Perek garmadája várja a tör­vénykezés hűvös, józan döntését. Meddig lehet hitegetni a pedagógu­sokat? Tudod, Te jól dolgozol, előbbre is soroltunk, csak most jött egy rendelet, így vissza kell hogy léptessünk. A tiszajenői tanárnő a mai jogértelmezés szerint „másfél” diplomával rendelkezik. Évtize­deken át végzett jó munkáját senki sem vonja kétségbe, ám a besoro­lási játszmát ő is elvesztette. Sebaj, gondolt egyet 52 évesen, úgyis ta­nult egész életében, elküldte a jelentkezési lapját a szekszárdi peda­gógiai főiskolára, hogy kitanulja még azt a kis időt nyugdíjig, csak hogy megfeleljen annak a fránya jogszabálynak. Szombati jegyzet fa Szemünk fényei Ők azok, akik semmiről sem tehetnek, tehát ártatlanok. Vannak, lettek, élnek a világon, mert mi, felnőttek így akartuk. Ki kövér, ki sovány, ki izmos közöttük, ki szorgalmas, ki lustácska, ki alacsony, ki karcsú, ki szolid, ki cserfes, ki kacér, ki félénk, szóval ők a mi gyerekeink. Meg a másoké. Csillog a szemük: tele tervek­kel, elképzelésekkel, romantikával. Mi leszek, ha felnövök? Hány gyerekem születik? Vajon ki lesz a párom, szóval hasonló témák foglal­koztatják őket. Tényleg, mi lesz a gyermekeinkkel? Sze­münk fényeivel? Mivégre jöttek a világra? Azért, hogy idős korunkra támogassanak ben­nünket? De tessenek mondani: marad, lesz erre idejük a mostani nagy hajtás mellett? Esetleg azért, hogy jobbá, szebbé tegyék a világot? Jó, de amíg oda eljutnak, tanulniuk kell. Ámbár so­kan már az általános iskolát sem képesek befe­jezni. Mert nincsen apukájuk, mert van, de iszik, mert szegények, esetleg szaknyelven fo­galmazva: veszélyeztetett környezetben, csa­ládban élnek. Nincs, aki számonkérje tőlük: hová mész reggel? Gyere üljünk le, hadd néz­zem az ellenőrződet! Mutasd a mértant, segítek egy kicsit! Jó? Elvégre a tudáshoz vezető út rö­gös, kemény, nehéz - nem árt, ha a lustábbak­nak, szerényebb képességűeknek főleg a kez­detben fogják a kezét, számonkérik a leckét, az idejét. Igen, ez is hozzátartozik az életükhöz, az életünkhöz. Ma már annyi iskolaféle szerveződött, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Akad zenei, nyelvi, testnevelés és ilyen-olyan szakmai tago­zatú, imformatika, vannak számítástechnikai, vallástagozatos osztályok, nem beszélve a kü­lönböző képzőművészeti látásmódot, vagy kéz­ügyességet igénylő speciális tagozatokról, is­kolákról. Ugyanakkor az is tény, a gyerekek­nek, a gyerekeinknek a zöme se kiváló, se gyenge, hanem közepes képességű. Ez a nagy átlag. Mi lesz velük? Jó az iskolarendszerünk, a szakmai oktatásunk? Mert, ha a válasz igen, ak­kor következik egy újabb kérdés: tessenek mondani egy-egy iskolatípus elvégzése után miért kell rögtön átképzésre menni, jelentkezni a végzetteknek? Mondom a feleletet: mert a vá­lasztott szakokban lehetetlen elhelyezkedni, vagy egyáltalán nincs szükség rájuk. Akkor vi­szont miért képezzük, tanítjuk őket évekig? Kérdések, amelyekre a válaszokat nem nekik, hanem nekünk kell megadnunk. Elvégre ők is sokszor morfondíroznak arról: mivégre tanu­lunk? Erre az a felelet, ha többet tudsz, más em­berré válsz, másképpen nézed, látod a világot. Ez mind igaz, de az embernek élni is kell vala­miből, és a tudás akkor teljes, ha azt hasznosí­tani lehet. Igaz, adódnak másféle jellegű isme­retek is, ezeket nevezzük hobbiszerűnek. Az il­lető dolgozik, csinál valamit, de az igazi hírne­vet másnak köszönheti. Mondjuk csigákat gyűjt, esetleg rádiókat, fúr-farag, régiségek után kutat. Mindebből következik: vajon mivégre fordul gyermekeink sorsa? Képesek lesznek-e elhe­lyezkedni választott szakjukban, hivatásukban, vagy ők is úgy járnak, mint annyi ember: jó, jó amit tanultak, de arra nem, hogy keresőfoglal­kozásnak tekintsék. Szóval ezzel azt akarom fe­szegetni: mire nőnek fel a gyerekeink, meg a többi gyerek. Talány, kérdés ez, komoly kérdés, gyorsan változó, alakuló mindennap­jainkban. Ennél azért adódik köze­lebbi feladatunk is. Két szűk hét és nya­kunkon a hosszú nyári szünidő. Mivel a munkalehetőség túlontúl takaréklán­gon pislákol, minden bizonnyal a tizenévesek tekintélyes hányada idővel unatkozni is fog. Csoportokba verődve beszélgetnek, olykor el­kérik, elveszik a kisebbek kerékpárját, egy-egy füles is elcsattan néha, mert mit lehet csinálni? Anyu dolgozik, vagy ha teljes a család anyu, apu is. Még szerencse, ha valahol vidéken, igazi falusi környezetben, egy jókora kertes házban él a nagymama, aki jól bírja magát, és hozzá el le­het vinni néhány hétre a csemetét, vagy cseme­téket. Igen ám, de akiknek a szülei már kiköl­töztek a temetőbe? Hova adja az illető fiát, lá­nyát tizenegy hétre? Mondjuk kis időre táborba. Oda is elmehet a gyerek, dehát ez nem olcsó mulatság. Akkor mi a megoldás? A legtöbb anyuka, apuka ezt igyekszik valahogyan olymódon megoldani, hogy néhány, tartalékolt nap kivételével kiveszi az összes szabadságát. Felváltva vigyáznak a gyerekre, gyerekeikre. Ha ez sem megy, marad az iskolanapközi. Bizony jó lenne, ha vidéki családok - ahol nagy a kert, több a szoba, akad­nak háziállatok is - néhány gyereket vállalna. Természetesen nem ingyen, pénzért. Ilymódon ők is jól járnának, és a nebulók is felügyelet alá kerülnek tíz napra, két hétre. Hiszen a vidéki, falusi nyaralás is egyféle megoldás. Persze, ha valaki ennél jobbat tud, szívesen közreadjuk. Ejnye, ejnye, milyen komoly témákról írok én ezen a kedves hétvégén, az idei gyerekna­pon. Ahelyett, hogy minden szépet, jót, egész­séget kívánnék szemünk fényeinek. Esetleg fog­jam meg a kezüket, vigyem ki őkete a ligetbe: sergőzni, fagyit enni, célba lőni, lufit venni? Én vinném, de ők már abba a korba jutottak, hogy a felnőtt kísérő: égő. Ezért majd viszem az uno­kákat tíz-tizenöt év múlva. Akiknek kisebbek fiai, lányai, azért kedves apukák-anyukák kísér­jék el őket egy kis kikapcsolódásra, szórako­zásra. Útközben beszélgetni is lehet, hiszen megérdemlik ezt a törődést a gyerekek. Nem másért, elvégre nehéz volt az idei év: sok a lecke, az új tanár, a tanulnivaló. A hajtós, a ko­rai ébresztők után hadd legyen egy jó napjuk. (Közben azért a kísérőknek is le lehet gurítani egy-egy pohár sört, ugye?) Mert egyéb napokon sok, olykor túlontúl sok a panasz. Mint az egyik szomszéd kis lurkó sorolta nekem:- Tessék elképzelni, nálunk a tanító néni tud a legkevesebbet!- Ne beszélj! Honnan gondolod?- Mindent tőlünk kérdez . . . Hát kérem, ilyenek vagyunk, mi felnőttek. Éppen ezért ha lehet, arra a napra, néhány órára feledjük az élet kisebb-nagyobb bosszúságait. Nem magunkért, hanem szemünk fényéért, a gyerekekért.;. j i Tóth József tanító naplója 1865-ből (VI.) Szeptember. 5. Kedd. d.e. a szőllőben a magvaváló szilvát szedtük le, lett mindössze egy jó kila - ebéd után alvás, azután pedig napló irás egész 6. óráig, vártam a Farkas Jóskáné any­­nyát, hogy Ígérete szerint majd meglátogat, és csak ugyan este 7. órákkor a leányával meg is lá­togatott, nálunk egy kévésig időzvén, elkísérem őket, és be is mentem Farkas Jóskáékhoz, 8. órákkor onnan eljővén, vacsora és 9.kor lefekvés. Szeptember. 6. Szerda. Dél­előtt a kertben a luczema magot kaszáltam le, és a tányérvirág kórókat, mink két kertben kinőt­tem, András öcsém nálunk ebé­delt, ebéd után egy keveset aludtam, és azután Andrásékkal kimentem tanyára, Bélát is ki­vivén, ott a kukoriczát körül­néztem, és nem találtam benne egyéb fogyatkozást, hanem szé­len a kutyák nagyon pusztíta­nak, nyabban rábíztam Me­gyeinek az anyóssára. Jövőhé­ten kezdi András a szántást, és 3. köböl tiszta búzát vetni kell készitettnem Bélával azután haza gyalogoltam, mire haza ér­tünk, mindjárt 8 óra lett, és 1/2 9 kor lefekvés. Szeptember. 7. Csütörtök. Reg. 6.kor kimentem a szöllőbe a két fiammal és Julis dajkával, a diót leszedettem velők 1. nagy kosárral lett, a barátalma 1 ki­sebb kosárral lett, ezt haza hoz­ták, és pedig 29. darab éretlen őszibaraczkot bengéztem le és hoztam haza, hogy a másé ne legyen, mint a birsalma már há­rom egymásután években, ab­ból is tegnap 9 darabot menthet­tem meg. egy gödröt megin ás­tam fa ültetésre, igy már 3. van kiásva, ebéd után egy kis heve­­rés. - azután dohány vágás, és estig a kertben dolgozás. 8kor lefekvés. Szeptember. 8. Péntek. Kis­asszony napja nem mehettem se kis se nagy misére a kalapom miatt, melly a kalaposnál volt újítás végett, hanem olvasgat­tam 8 vecsemye után elmentem a nőmmel Kertész Károlyék­­hoz, ahova Kordáné is oda ve­tődött, ott ozsonáztunk és elbe­szélgettünk, este lett mire haza­jöttünk és lefek. Szeptember. 9. Szombat, megszedtem a szöllőnek az éret­jét haza hoztam a szolgálókkal és ott maradtam a szöllőbe es­tig, nyesegetvén a fákat. Szeptember 10. Vasárnap. Mária neve napja. Voltam a kismisén, azután pedig a Desz­­pot János kocsiján kimentem a dinnyeföldre, hozván 4 zsák dinnyét. - András bácsi nálunk volt ebéden D.u. megszollitot­­tam Darázs Pált a 3. köböl búza tartozásáért hogy adná meg - és GyuriGyurát a kamatokért - ez a czigány mindig biztat, és nem vehetek rajta semmit. - A bába Miazga volt egyedül, ki a nőmet megtisztelte. - Kálmán Béla és Etelka köszöntve verset mond­tak az annyuknak. Este 8 után lefekvés. Szeptember. 11. Hétfő. d.e. 8. órákkor kimentem a kertbe 1 liter bort szűrtem 1 akós hordó­ból azután luczema magot fel­­gyüjtöttem, és Borics Sándorért elküldöttem a gyerekeket, ki el is jött 2 lóval és elnyomtata a luczemát délig, a kerten volt az ebéd u. pedig mindig csépel­tünk és ki lett tisztítva 7. órára 20 itcze lóheremag. Szeptember. 12. Kedd. d.e. a répás kertben a tányérvirág kó­rokat tisztogattam meg, és a szolgálóval haza tolattam tali­gán, d. u. ismét kaptam 1 fél akós hordót, és abba szücsölget­­tem a bort. azután taligáztam a kis kertből ki felesleg földet a Tama szélére este 8kor lefek­vés. Szeptember. 13. Szerda. Tóbiás István tegnap fát vágott nállam napszámba. Ma pedig elkezdttem az udvar töltését és palnirozását Tóbiással d.u.4. óráig dolgozván ekkor kimen­tem két fiammal a szöllőbe és másodszor szüreteltem t.u. a múltkor csak az érettjét szedtem le a szolgáló haza tolt egy dé­zsával és 1 kosárral. Szeptember. 14. Csütörtök, reggel ismét a szöllőbe mentem, mert tegnap már nem láttuk be­végezni szüretet, még ma 3. ko­sárral szedtünk, és itthon ráfor­dítottam az első törkölyre. - az­után egésznap Tóbiással dol­goztam az udvar planirozásban. Szeptember. 15. Péntek. Egésznap töltés planirozás, közben olvastam a Politikai di­vatok czimű regényt. Szeptember. 16. Szombat. Dinnye szüret, Borics Sándor hozta haza a dinnyét, és a ko­­rumpli szedés majd estig tartott, még is csak 2. zsákkal lett. Szeptember. 17. Vasárnap. Kis misén voltam, Király Balázs újságolta nekem, hogy ő már vissza van helyezve a Jegyző­­ségbe, hanem Csőke József ur fel van függesztve a hivataloskodás­tól. - du. Andrással kimentem a tanyára, este Tóbiás István és Demke is kijöttek és a kukoric­­zába háltunk. (Folytatjuk) A pedagógus szolidaritás független az országrészektől. Gergely János, a Szekszárdi Ily­­lyés Gyula Pedagógiai Főiskola főigazgatója figyelt fel a távoli megyéből jött felvételi jelentke­zési lapra, s pedagógusok során, szájról-szájra terjedve jött a hír lapunkhoz: vajon mi lehet a hát­térben, hogy az igazgató-helyet­tes tanárnő két és fél évvel a nyugdíj előtt a már meglévő ta­nítói és tanári diploma mellé újabb főiskolai diplomát kíván szerezni? Csak egyet tudnak mondani, hogy nem- Hogyan mutatná be kollé­ganőjét, Verebélyi Józsefnét? - kérdezem a Tiszajenői Általá­nos Iskola igazgatójától, dr. Doboss Istvánnétól.- Úgy szoktam bemutatni, hogy ő az igazgató-helyettesek gyöngye. Amikor én idekerül­tem ’86-ban, a vezetői dolgok rejtelmeibe teljes odaadással és abszolút segítő szándékkal ve­zetett be, végtelen nagy türe­lemmel. Ezt azért hangsúlyo­zom, mert nem csak a vezetőjé­vel tette ezt és teszi nap mint nap, hanem a munkatársaival, a gyerekekkel is ilyen a kapcso­lata. Rendkívül jó szaktanár, ki­váló kolléga, mint vezetőhelyet­tes, naprakész a rendeletek is­merete terén. Állandóan képzi magát önképző jelleggel. Min­dig tanult. Ha csak megközelí­tően ilyen kollégákból állna egy-egy tantestület, az csoda­számba menne.- Amit eddig elmondott, ab­ból az derül ki, hogy a munká­jával maximálisan meg van elé­gedve.- Példaértékű a munkája. Egy ízben „Tiszajenő közsé­gért” kitüntetést is kapott. Én csak legekben tudok róla be­szélni.- Ide kívánkozik a kérdésem. Az F-kategóriáról hogyan ma­radhat le egy évtizedeken át ki­váló munkát produkáló tanár?- Amikor a közalkalmazotti törvény életbe lépett, lehetősé­gem nyílt arra, hogy a két dip­lomásokon túl - velem együtt hárman vagyunk a tantestület­ben -, a jó munka alapján F-ka­tegóriába soroljak kollégákat. Meg is tettem ezt, több kolléga nevét rangsorba állítva leadtam a polgármesteri hivatalba, első helyen javasolva Verebélyinét, nem csak az igazgató-helyet­tesi, hanem szaktanári és min­den egyéb munkájáért. Akkor azt mondták, a leirat különö­sebben nem érdekli őket, a fe­lelősség az enyém, hogy mennyire támasztom alá a mi­nőségi munkát. Csak egyet tud­nak mondani, hogy nem.- Ez volt az indoklás?- Indoklás? Volt más is: nincs pénz. Azóta többször szóba került már ez, vegyük na­pirendre, de elmaradt. Rossz döntés volt az F-fokozat- A „simább átsorolás" ér­dekében kolléganőjének Ón ja­vasolta, hogy végezze el a szek­szárdi főiskolát, ha már az egyik korábbi végzettsége nem minősül felsőfokúnak?- Ő gondolta ezt így. Van há­rom éve a nyugdíjig. Amióta ismerem, ilyen letargikus álla­potban még nem láttam. Olyan apátiába esett, hogy alig tudtuk felrázni. Azóta is azon munkál, hogy a nyugdíjas éveit hogyan tudná biztosítani, hangsúlyo­zom: anyagi helyzetének meg­érdemelt javításával.- Jól érzékelem-e? Az ön­­kormányzat esetében csupán emberi hozzáálláson, jóindula­ton múlik a dolog?- Csak azon. Hisz meg van a pénz! Meg van rá a pénz. * * *- Polgármester úr! Kik kap­tak F-es besorolást az iskolá­ban? Horthy Csaba: - A jogszabá­lyok alapján, akiknek a két dip­loma miatt mindenképpen meg kellett adni, vagyis hárman. A költségvetés tárgyalásánál az igazgatónő szerette volna, ha még három személynek adunk, ám kevés a pénzünk, ez lehetet­len. Javaslatomra egy pedagó­gus részére tettünk tartalékba még pénzt.- Tehát van pénz. Miért nem adják ki?- Mit mondjak a másik kettő tanárnak, aki nem kap?- Vagyis van ez a pénz, de egyelőre még nem döntötte el a képviselőtestület, hogy kinek adja. Nem feltétlenül Verebé­­lyiné fogja megkapni?- Mi személyekben nem dönthetünk. Az igazgatónő fe­lelőssége, hogy kinek adja, tudjuk azt is, megmondta, hogy Verebélyinének szánja.- Nekem is elmondta, hogy őrá gondolt első helyen. Akkor csak beleszólnak, ha nem érte­nek a döntésével egyet? Verebélyi Józsefné, a „más­fél diplomás”, peches tanárnő- Igen, hát úgy tudat alatt vé­­gülis. Csak beleszóltunk. Meg van ez a pénzösszeg. Különben ez az F-fokozat egy nagyon rossz döntés volt, én ennyit nem adtam volna, csak a felét és ak­kor már nincs ez az összetűzés az emberek között. Vagy adják ki jutalomként a jó munkáért járó bért.- Akkor most patt helyzet van?- Végül is igen. Majd jön egy javaslat az iskola részéről, ott dolgozik az alpolgármesterem, félig-meddig ő is javasolva van az F-fokozatra negyedikként és a képviselőtestület eldönti, hogy odaadjuk-e, vagy tarta­lékba hagyjuk ezt a pénzt. Nem kizárt, hogy esetleg Verebé­­lyiné kapja meg. Azért van for­ráshiányunk egyébként, mert 1.350 ezer forint hitelt kellett felvennünk, hogy a meglévő pedagógusbéreket is ki tudjuk fizetni., * * * Verebélyi Józsefné, aki újra iskolapadba szándékozik ülni, itt-ott már a harmadik nemze­déket tanítja Tiszajenőn. Nem csak az iskolájához, hivatásá­hoz is hű, ezért tudja elfogadni az örökös áldozathozatalt, amit a pálya megkíván.- Harmincnégy éves munka­­viszonyomból 31-et itt töltöttem el Tiszajenőn - kezdi a szakmai út összegzését -, igazgatóhe­lyettesként 1971 óta dolgozom. Á Jászberényi Tanítóképzőben végeztem, mi voltunk az utolsó (!) középfokú tanítóképzősök. A képesítő vizsgámon egy né­gyes csúszott be mindössze. Első gyermekem megszületését követően végeztem el a négy­éves matematika-kémia főis­kolai szaktanári szakot. Egerbe jelentkeztem, de Salgótarjánba kellett utaznom konzultációkra, miközben már Tiszajenőn dol­goztam. Azért is kértem át ma­gamat Szegedre, mert oda már jobb volt a közlekedés. Igaz, hogy innen meg Budapestre kel­lett járni a kémia konzultációra.- Ön akkor már rutinos utaz­gató. Most jön be a képbe Szek­­szárd. Iskolák, amelyek nem számítanak- Igen - mondja széles, bele­törődő mosollyal -, nekem ál­landóan tanulni kellett. A tör­vény számomra szerencsétlenül fogalmaz, mert én pechemre mindig olyan továbbképzése­ken vettem részt, ami most nem számít. De gondolom, sok pe­dagógus van így.- Soroljon néhány iskolát.- Elvégeztem a kétéves mar­xista szociológia szakot, egy C-kategóriás karvezetőit, állan­dóan részt vettem intenzív to­vábbképzéseken. Az egyetemet csak azért nem végeztem el, mert az akkori főnököm nem írta alá a továbbtanulási lapot, aminek féltékenység lehetett az oka. Megszerveztem a felnőtt­­oktatást itt helyben úgy, hogy 3-4 év alatt az összes 16-50 év közötti lakos, akinek hiányzott, megszerezte az általános iskolai végzettséget.- Eltelt munkával több mint harminc év. Jött az új jogsza­bály, bízott benne, átsorolják. . .- Igen. Azonban a középfokú végzettségnek minősülő heré­nyi diplomát nem fogadta el fel­sőfokú végzettségnek az új jog­szabály, de megnyugtatott az igazgatónő és besorolt a mun­kám alapján az F-be. Nagyón rosszul esett a visszasorolás, mivel egy megbeszélésen a jegyző úr megígérte, hogy ha másnak nem, nekem minden­képpen jogos az F-kategória, fi­gyelembe véve a munkámat, az itt eltöltött időt, a koromat. En­nek ellenére a polgármester úr javaslatára, tartalékba tették a pénzt. Gondoltam azért sem ha­gyom magam, azért is megmu­tatom, hogy a meglévő tanítói oklevelem mellé egy felsőfokú tanítói oklevelet is szerzek. El­küldtem a jelentkezési lapot, egy kérvényt is írtam, hogy ne kelljen felvételiznem, illetve engedélyezzék, hogy a két év vizsgáit egy év alatt letehessem. Erre választ nem kaptam. Epilógus A válasz már nem is jön meg, mivel Zsuzsa tanárnő a napok­ban visszakérte a jelentkezési lapját Szekszárdról. Nem a fel­vételitől ijedt meg, hiszen kar­vezetőként nem gond neki az éneklés, szolmizálás. Az élet osztotta ki olyan feladatokkal, melyek ötvenkét évesen so­kunknak megadatnak, s melyek teljesítését megkívánja az em­beri tisztesség. Édesapja meg­halt, anyukájának ő viseli gond­ját, beteg nagynénje is igényli, akár csak a nagymamát a négy kicsi unokája. Mindebbe már nem fér bele a Szekszárdra való utazgatás. Zsuzsának a havi bruttó 12 ezer plusz esetleges elvesztésé­nél sokkal jobban fáj: ő, aki annyira szívén viselte a jenői iskolát, hogy a 34 tanévből 31-et itt töltött el, úgy érzi, ide­genek sokkal jobban megértik, mint azok, akiknek a gyerekeit szívvel-lélekkel tanította. Bár csalatkozzon érzéseiben. Hi­szen a pénz tartalékolva van. Kép-szöveg: Simon Cs. József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom