Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-28 / 124. szám

Gjerekoldal Beköszöntő Retkes játékok „A papír mindent elvisel” Fejtörő Szerkesszük együtt! Romhányi József: Okozatosan Gyereknapi keresztrejtvény (11. oldal) Elhunyt Kéri Kálmán Budapest. Kéri Kálmán vezérezredes életének 94. évében május 26-án, csütör­tökön este 23 órakor lakásán váratlanul elhunyt. Kéri Kálmán haláláról a Honvédelmi Minisztérium Sajtóosztálya tájékoztatta az MTI-t. Betörés Szolnok. Tegnap reggel je­lentették a rendőrségnek, hogy Szolnokon betörtek a Piremon Kft. Bajcsy Zsi­linszky utca 10-12-ben lévő munkaruházati boltjába. A tettesek a kirakatüveget tör­ték be, majd több farmer­­dzsekit, farmernadrágot és bőrdzsekit vittek el. Az anyagi kár mintegy hatvan­ezer forint. Szolnok. Telt ház előtt lé­pett színpadra tegnap este Zorán a Városi Művelődési Központ nagytermében. Ismert dalaival két órán át szórakoztatta a lelkes kö­zönséget. Vasúti újdonságok Pécs. A Dunántúl legna­gyobb városa és Budapest között is megindulnak vasár­naptól az Inter City vonatok - jelentették be a MÁV pécsi üzletigazgatóságának pénteki sajtótájékoztatóján. Pécsről reggel hat óra tíz­kor indul az első, a Baranya, majd négyóránként a Misina, a Mecsek és a Zengő elneve­zésű, kényelmes városközi gyorsvonat. Budapestről reg­gel hét óra harminctól ugyan­csak négyóránként indul a ha­sonló elnevezésű négy Inter City vonat Pécsre. Vasárnap egyedül a Misina vonatpár nem közlekedik. Menetidejük két óra harmincöt perc, s ez versenyképessé teszi e vona­tokat a közúti közlekedéssel szemben. Sok napsütés Több órás napsütés való­színű, nappali gomolyfelhő­­képződés legfeljebb néhol alakul ki záporesö. Az északi szél eleinte még gyakran erős, néhol viharos lesz, majd a szél mérséklődik változó irányú marad. A hőmérséklet kora délután 20 fok körül va­lószínű. Az önkormányzatoké a patikavagyon Jelentős fordulatot hozott a patikavagyon sorsát illetően a Belügyminisztérium, a Telepü­lési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TOOSZ), valamint az Állami Vagyonügynökség május 26-i megállapodása. Eszerint meg kell kezdeni a gyógyszertári központok va­gyonának átadását az önkor­mányzatoknak - tájékoztatta az újságírókat tegnap Köllner Fe­renc, a TÖOSZ főtitkára. A megállapodást egyeztető tárgyalás előzte meg - mondta a főtitkár. Számos helyi bíróság után ugyanis a Legfelsőbb Bíró­ság (LB) is kimondta: törvény­­sértő volt a Belügyminisztérium azon gyakorlata, amely lehetet­lenné tette, hogy az önkormány­zatok megkapják a gyógyszer­tári központok vagyonát. Á Bel­ügyminisztérium ezért - le­vonva az LB döntésének kon­zekvenciáját - egyetértett az önkormányzatok szövetségével abban, hogy immár értelmetlen tovább folytatni a tulajdonjogi pereket. Sőt, a BM saját hatás­körében visszavonja az önkor­mányzatok tulajdonjogi igényét elutasító határozatait is - mondta Köllner Ferenc. A rendőrökről azt hitte, hogy stoposok Ellenszegült a részeg kocsis Tegnap a Szolnoki Városi Bí­róságon egy szelevényi férfinek lovas kocsis „produkciója” mi­att kellett megjelennie. Áz eljá­rás alapjául szolgáló különös eset még tavaly ősszel történt. Takács Pál már jó néhány éve megszerezte a lovas kocsi hajtá­sára szóló engedélyét, így min­denképpen tisztában lehetett a .játékszabályokkal”. Ennek el­lenére október utolsó napján alaposan felöntött a garatra, mi­előtt kezébe vette a gyeplőt. A szemmel láthatóan erősen ittas ember járművével még az igen forgalmas 44-es főútra is kimerészkedett. Az elképesztő látványt nem hagyhatta „szó nélkül” az éppen arra szolgála­tot teljesítő rendőr. A fogatot megállította, de a szondáztatá­sig már nem jutott el, mert a ko­csis a lovak közé csapott, és el­hajtott. A következő sikertelen próbálkozás után a rendőr kény­telen volt segítséget kérni. Rendőrautóval állták el a lo­vas kocsi útját. A ló vontatta járgány azonban lassítás nélkül rohant az akadály felé. Az „Állj!” jelzést mutató egyenru­hás sem tehetett mást, mint hogy mentse a bőrét. Szeren­csére nem történt baj. A tegnapi tárgyaláson Takács egy percig sem tagadta, hogy it­tasan hajtott. „Ha nem lettem volna részeg, akkor megálltam volna, az biztos. Nem is tudtam, hogy rendőrök állnak az úlon, azt hittem, stoposok” - vcüeKe­­zett a bíróság előtt. Mint ahogyan az ítéletből is kiderült, az ittasság egyáltalán nem enyhítő körülmény, mint ahogyan az sem, hogy a vád­lottnak otthon mennyi jószágról kell gondoskodnia. A kiszabott - még nem jog­erős - büntetés szerint egy évet kell Takácsnak tette miatt bör­tönben eltöltenie. Az persze to­vábbra is kérdés, mi lesz akkor az állatokkal. Ezen viszont már akkor is el lehetett volna gon­dolkodni, még mielőtt a baj megtörtént. Megyei programok a gyermeknapon A szervezőkön biztosan nem fog múlni, hogy a gyermekek jól érezzék magukat az ünne­pen. íme megyénk eseményei­nek bó kínalata. Szolnokon vasárnap a rendez­vények egyik helyszíne a Tisza Szálló és környéke, illetve a Ver­seghy park lesz, ingyenes hajóki­ránduláson is részt vehetnek a gyerekek. A program 14 órakor kezdődik a Varga-Torda humo­ristaduó műsorával, 15 órakor a Vitéz László bábelőadást nézhe­tik meg, 16 órától pedig Robin Hood bűvész és Dudás Zoltán ,.kápráztatja” el a jelenlévőket. A 100 Folk Celsius együttes kon­certje 17 órakor kezdődik. To­vábbi programok: játszóház, já­tékos sportversenyek, kirakodó­vásár. A Globe Stúdió is gyer­meknapi meglepetéssel szolgál a fiataloknak, a művelődési köz­pontban. Vasárnap 17 órától a Kék madár című „egyfelvonásos utazás” részesei lehetnek az ér­deklődők. Emellett a VMK aulá­jában 10 órakor, az M&M’s rajz­versenyre várják a gyerekek ne­vezését. Martfűn vasárnap délután 3 órától a művelődési központban színes kavalkád szórakoztatja az egész családot! A „mackókiállí­tás” megnyitójával kezdődik a program a művelődési központ emeletén, 15.30-kor táncbemuta­tók lesznek a művelődési központ előtti téren, 16 órától több hely­színen játékos vetélkedőkön mérhetik össze tudásukat az ügyesebbek. Lesz aszfaltrajzver­seny, kerékpáros ügyességi ver­seny, „kézművessarok”, játékok készítése, kötélugró és hulahopp­­karika-verseny, lepényevő és lisztfujó verseny, zsákbamacska. 18 órakor kezdődik a családi tré­fás vetélkedő a Pódiumteremben. Emellett egész nap kirakodóvásár csábít a művelődési központ előtti téren. Tiszaföldváron május 28-án, szombaton rendezik meg a gyer­meknapi műsort. Színes program várja a legkisebbeket, melyet a gimnázium és a Kossuth Lajos Ál­talános Iskola előtti szervizúton rendeznek meg a tiszaföldvári kul­turális és oktatási intézmények. Egész napos elfoglaltságot kínál az (Folytatás a 2. oldalon iHf) Vita blokáddal Jászberényben IfB^^ ■1 Rendőrök, kommandósok a sör kiszabadítására Járművek állják el az utat a volt állami gazdaság irodája előtt A megvásárolt tender visszaváltható „Visszakozz” a patikaprivatizációban Jászberényben tegnap a rendőrség és kommandósok se­gítségét kérte egy bérlő ahhoz, hogy tulajdonát elvihesse bér­leményéből. Ezt azonban a bér­beadó gépkocsiblokád segítsé­gével megakadályozta, emiatt kisebb csoportosulás keletke­zett az állami gazdaság volt iro­daépülete előtt. Á bérbeadótól, Nagy Varga Gézától megtudtuk, tavaly no­vemberben vette meg 52,5 mil­lió forintért az Á. G. irodaházát és minden, az udvarban levő in­gatlant, az abban levő gépekkel, berendezésekkel együtt. Az egész objektumban több cég bé­rel (bérelt) irodát, és itt található a Dreher sörgyár sörpalacko­zója - ahol Nagy 53 dolgozót jogfolytonosan foglalkoztat - és a tegnap kirekesztett Sass János sörraktára és kft.-jének irodája is. Ahogy Nagy Varga Géza la­punknak elmondta, Sass János tegnap délelőtt el akart pakolni. Ezt azért nem tehette meg, mert nincs tisztázva a vagyoni hely­zet, nem rendezett még, hogy mi a kft. és mi az ő tulajdona, mert vagyonleltár nem készült. Elhangzott, hogy nem rende­zett az eddigi bérleti díj összege sem. Ugyanis amikor Nagy Varga Géza átvette az objektu­mot, azt tapasztalta, hogy az addigi bérleti díjak nagyon ala­csonyak voltak, ezért új árakat határozott meg. Történt is egy szóbeli megállapodás az eset­ben érdekelt két fél között ápri­lisban. Az új díjat Sass János -ahogy a bérbeadó fogalmazott - ráutaló magatartásával elfo­gadta, hiszen tovább bérelte az irodát és a raktárát, bár nem fi­zetett - állította Nagy Varga Géza. Sőt, semmiféle jogvi­szonyban nem áll a két fél egy­mással, mert Sassék csak-csak húzódoztak a díj miatt. Most pedig legújabb lépésként min­den előzetes értesítés nélkül a bérlő elpakolna. El is pakolhat, de a blokád addig tart, amíg - fogalmazott délelőtt Nagy Varga Géza - ki nem egyenlítet­ték az eddigi bérleti díjat, és nem történt tételes vagyonleltár. Ha nem egyenlítik a számlát, akkor a bérlemény ellenértékére zálogjogot helyeznek, és persze a 90 napos felmondási határidőt is ki kell fizetni. Természetesen megkérdez­tük a bérlőt, Sass Jánost is, aki 1983-tól jogfolytonosan bérelte a raktárát. Új helyzet állt elő azonban akkor, amikor új tulaj­donosa lett az ingatlannak. Saj­nos a bérleti díjról nem tudtak megegyezni - állítja ezt Sass János -, a felajánlott pénzösz­­szeget nem is fogadta el. Más, olcsóbb telephelyet né­zett ki, viszont elpakolni nem tud, mert most önkényesen le­zárta a raktárát és az irodát Nagy. Csakhogy Sasséknak több láda söre van odabent, aminek szavatossága nem vég­telen. Az ügyben egész napos tár­gyalás után a felek megegyez­tek, hogy az elmaradt három havi bérleti díj kiegyenlítéséig a telepen hagyják a göngyöleget és az ott lévő eszközöket. Az Állami Vagyonügynök­ség visszavonja a már meg­hirdetett 61 gyógyszertárra vonatkozó pályázatát, így a megyénkben kalapács alá he­lyezett nyolcat sem értékesíti. Á megvásárolt tenderek pedig visszaválthatók. Az ÁVÜ igazgatótanácsa azért fújt visszavonulót a pati­kaprivatizációban meghirdetett egységekre, mert a Legfelsőbb Bíróság május 3-ai határozatá­ban a Békés megyei gyógyszer­­tárakat tanács által alapított közüzemi vállalatoknak minő­sítette. Ezért ezen egységekre nem vonatkozik az ÁVU-ről szóló privatizációs törvény. Rá­adásul a döntés után - bár az csak Békésre vonatkozott - több megyei önkormányzat is megtámadta az ÁVÜ-vel kötött megállapodást. Mint arról korábban hírt ad­tunk, megyénkben - vélhetően Földrengést jeleztek május 27-én 3 óra 51 perckor a pisz­­késtetői, a budapesti és a sop­roni szeizmológiai állomás mű­szerei. A rengés epicentruma Piszkéstetőtől keletre volt mint­egy 15-20 kilométernyi távol­ságra. A rengés mérete, vagyis amp­litúdója a Richter-skála szerint az említett döntés hatására - a megyei bíróság is úgy foglalt ál­lást, hogy a gyógyszertárak ön­­kormányzati tulajdont képez­nek. Ezzel felborult a megkötött egyezség, viszont ennek meg­támadásáról megyénkben nincs szó. Egyébként az ÁVÜ a Legfel­sőbb Bíróság döntését szakmai­lag és jogilag aggályosnak tartja, ezért az Alkotmánybíró­sághoz fordul, továbbá vélemé­nye szerint a meghozott LB-ha­­tározat alapján a magánpatikák engedélyét is be kellene vonni. A meghirdetés után me­gyénkben - legutóbbi informá­cióink szerint - három gyógy­szertári pályázatot vásároltak. Mint Mogyorósi Mártától, az ÁVÜ igazgatóhelyettesétől megtudtuk, aki vissza akarja adni a tendert, annak a vásárlási helyen kell jelentkeznie, s a tender visszaadásával együtt a kifizetett pénzt is visszakapja. 3,5 volt. A földrengést az epi­centrum térségében lakók az épületekben érezték, sokan fel­ébredtek a talajmozgásra. Egerben egy műemlék épü­letben kár keletkezett, az Irgal­­masrendi kápolna homlokzatá­nak háromalakos szoborcso­portjában, a középső szobor feje leesett. Földrengés Piszkéstető közelében

Next

/
Oldalképek
Tartalom