Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-27 / 123. szám
iT^ét fzez,etnmeCj maß am varrtamí Dobosné Mádl Veronika, szolnoki olvasónk leveléből idézünk: „Foglalkozásom közgazdász. 17-18 éves voltam, amikor igazából varrni kezdtem. Édesapám tanított meg a varrógép használatára egy hagyományos Singer varrógépen. Soha nem jártam varrótanfolyamra, a szabás, az összeállítás fortélyait könyvekből és a Burda újság segítségével sajátítottam el. Kezdetben lezser, egyenes vonalú, ujjatlan nyári blúzok, húzott szoknyák készítésére vállalkoztam. Mióta megszületett kislányom és kisfiam, nekik varrók. A hálózsáktól kezdve a nadrágig sok mindent megvarrok, sőt még papucsot is készítettem már. A képen kislányom, Agika az általam készített csipkés pulóverben látható, kisfiam, Ferike flanellel bélelt kordnadrágját szintén én varrtam. Ezeknek a holmiknak talán az az érdekességük, hogy mindegyiknek van „előélete", azaz megunt, felnőtt holmik anyagának felhasználásával készültek. A háttérben látható falikép is saját kreáció. Rajtam egy selyemblúz látható, a szoknya érdekes megoldású, pamutból készült; szintén saját készítésűek.” „Szántó Imréné mesterszállási lakos vagyok. Két gyermekem van, egy kislány és egy kisfiú. Először tavaly húsvétra készítettem nekik ruhát. Ennek az az érdekessége, hogy sógornőmmel együtt - akinek két kislánya van - egy héttel húsvét előtt találtuk ki, hogy lepjük meg új ruhával a gyerekeket. A lányoknak egy-egy bolerót, blúzt és szoknyát, a fiúnak nadrágot varrtunk. Talán hihetetlenül hangzik, de mind elkészült időre, pedig csak egy varrógépünk volt. Ez késztetett arra. hogy én is pályázzak az önök által meghirdetett versenyre. Sajnos a fent említett ruhadarabokról nem készült el időben a fénykép. Legutóbbi ruhadarabomat 4 éves kislányomnak, Ildikónak varrtam a farsangi bálra. (A képen pöttyös bohócruhában látható.) Azért küldöm el a szabásmintát, mert a jelmez könnyen átalakítható nyári ruhává." A szabásminta szerkesztőségünkben van! Csillogó szempár Vasárnap gyermeknap! De mint a képek is bizonyítják, a szülők, nagyszülők nemcsak ezen a május végi vasárnapon, hanem szinte az év minden napján szeretnék meglepni gyermekeiket valami széppel, újjal. Ezt a szerkesztőségünkbe érkezett képek is bizonyítják, hiszen a beküldött fotók többségén gyermekruhák láthatók. Sokan hobbiból, még többen szükségből varrnak. De mint a levelekből kiderül, szívvel-lélekkel készítik ezeket a ruhadarabokat, s többen írják, gyermekeik szívesebben is hordják ezeket, mint az üzletek „tucatruháit”. S milyen jó érzés, mikor elújságolják az oviban, isiben: „anya varrta”! És mi szebb, mi nagyobb boldogság a szülőnek egy csillogó gyermeki szempárnál? Nem sajnálnak időt, fáradságot, hisz mindezt feledteti velük gyermekük mosolya. S aki varrni tud, nemcsak ruhát: játékot, „gyerekszoba-öltöztetőt” is készít. Mert a gyerek, az gyerek, s neki játszani kell! - szk -„Örömmel veszünk részt ezen a pályázaton lányaimmal" - írja Császárné Tóth Irén Jászalsószentgyörgyről. „A lányok, Császár Dorina, Császár Zsófia a képen még 1 évesek, most 21 hónaposak. A nyári nadrág és sátoros blúz anyagszükséglete 40-40 cm, a fodros ruhához 60 cm virágos batiszt anyagot és 30 cm selymet vettem." Donkóné Kovács Rita írja: „Én magam nem szeretek szerepelni, de küldöm a kislányaimról készített képeket. Nagyon szeretek varrni. 18 évesen vettem egy varrógépet, addig soha nem varrtam. Nem tanultam, de sok mindent megvarrok a családnak. Szívesen varrók két kislányomnak, Anitának és Bettinának. Általában leértékeléskor szerzem be az anyagokat, de felhasználom a már kinőtt, divatjamúlt ruhákat is. így készült Anita télikabátja az én régi kabátomból. Bettina kabátját kopott farmerokból varrtam. A nadrág bélelt kantáros farmer. A másik képen: Anita lila blúzát egy kislányéról készítettem, mert nagyon megtetszett. Anyaga pamut. Bettina nadrágja egy felnőttnadrágból készült, egyszerű gumis derekú. A blúz elöl gombos, nyakánál fodros gallér díszíti.” **************** Tóth Urbán Zoltánná Újszászról küldte a levelet, s kisfia fényképét (balra): „Pályázati darabom egy gyermek átmeneti kiskabát, valamint egy kertésznadrág. Leírom ezek elkészülésének rövid történetét: elmentem a boltba azzal a céllal, hogy vásárolok kisfiamnak egy átmeneti ruhát. Szebbnél szebbeket láttam az áruházban, de sajnos a pénztárcám nem engedte meg, hogy megvegyem. Ezért úgy döntöttem, próba-szerencse, megvarrom én. Bár nem vagyok varrónő, nincs is nagy gyakorlatom a varrásban, mégis vettem a bátorságot, és elkészítettem Zolikának a ruhát, mely egyben névnapi ajándéka is. A barátnőmtől kaptam a Burdát, melyben nagyon jó szabásmintákat találtam. Hozzáfogtam kiszabni és megvarrni; az eredmény a képen látható. Anyaga vízieper - getős, bélése flanell.” Tóthné elküldte a kabát és nadrág szabásmintáját is! Az oldalt szerkesztette: Szabados Krisztina Borbély Sándomé Mezőtúrról nevezett be pályázatunkra. Ezt írja: „A családban magam készítem a ruhákat. A varrás a hobbim, nagyon szeretek ezzel foglalkozni. Míg dolgoztam, amellett is sokat varrogattam odahaza, mindig terveztem valamit, s azt elkészítettem. Most már nyugdíjas vagyok. A képen (balra) két kisunokám látható: Borbély Blandina és Borbély Antonietta Bianka. A ruhák tűzpiros színűek, születésnapra készítettem nekik. ” Posztós Zsigmondné Kisújszállásról: „A fotókon (balra és lent) negyedik gyermekként született kisfiam, Pistike látható. A nagyobb gyerekeimnek is varrtam régebben ruhákat, de azokról nem készült fénykép. Azért varrók, mert az árak magasak, a gyerekruhákat szinte már nem lehet megfizetni. Kicsi fiamnak szinte csak olyan ruhái vannak, melyek itthon készültek. Az a kép, melyen Pistike sálat visel, a pályázat kiírása előtt készült, de a másik képen láthatót kimondottan a pályázatra készítettem el.” Szabásminta van! Szponzoraink Játékunk egyik fődíját, egy Elnita típusú varrógépet a Varrógép Kft. ajánlotta fel. Kiss János úr, a kft. ügyvezető igazgatója a játékunkban részt vevő hölgyeknek ingyenes szaktanácsadást és bemutatót is kínál. Helye: a kft. szakboltjának bemutatóterme. (Szolnok, József A. u. 34., telefon: 56/343-340). A Zanzart butik (Szolnok, Sütő u. 9.) egy 5.000 forint értékű ruhát ajánlott fel, az Exkluzív parfüméria (Szolnok, Városi Művelődési Központ - Hild tér I.) 5.000 forint értékű parfümöt ajánlott fel egyedien gazdag kínálatából a legszebb alkalmi ruha készítőjének. További díjaink: Stex Méteráru és Lakástextil Kereskedelmi Kft. (Szolnok, Arany J. u. 15.) - a következő ruha anyagának biztosítása; Integrál Bt. müholdvevőszakboltja (Szolnok, Nagy Imre u. 16.) - egy kézivarrógép; Süti büfé (Szolnok^ József A. u. 63.) 2.000 forint értékű házi sütemény; „Édes-Titok” Bt. Cukrászüzeme (Szolnok, Eper u. 36.) - 3.Ü00 Ft értékű dísztorta; Fodor István, Jászjákóhalma polgármestere a jákóhalmi pályázóknak ezer-ezer forintos vásárlási utalványt ajánlott fel. A Lampion Világítástechnikai Szervező-Fejlesztő Kft. (Szolnok, Tószegi u. 36.) egy ötágú vörösréz csillárt, Barna Sándor (Video-Dekor Stúdió) egy mese-videokazettát ajánlott fel. Várjuk továbbra is a felajánlott díjakat pályázatunkhoz!