Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-24 / 120. szám

16 Hírek----információk — érdekességek 1994. május 24., kedd 1994. május 24., kedd Eszter, Eliza napja Napkelte: 4.58 órakor, napnyugta: 20.25 órakor. Holdkelte: 19.48 órakor, holdnyugta: 4.16 órakor. Születésnaptár 100 éve született Kom­játhy Aladár (Újpest) Ba­­umgarten-díjas költő és természettudós. Az újpesti gimnázium diákjaként ta­nára, Babits Mihály irányí­tásával kezdte irodalmi munkásságát. Tagja volt a Petőfi és a Kisfaludy Társa­ságnak, versei jelentek meg, Zola és Farrére regényei mellett lefordította Ruther­ford: Az atomkutatás mód­szerei és eredményei című művét is. Eközben előbb a Miniszterelnökség sajtóosz­tályában, majd az MTA könyvtárában dolgozott. Eseménynaptár A bolgár kultúra és mű­velődés - cirill és métád napja. A szláv írásbeliség, valamint a Sajtó Napja, Konstantin-Cirill és bátyja, Metód görög szerzetesek, hittérítők emlékére. Cirill a 9. században megalkotta az ún. glagolita ábécét, lefordí­tott egy evangéliumokból készült válogatást szláv dia­lektusra. Halála után bátyja, Metód folytatta a ázláv li­turgikus nyelv terjesztését és védelmét. A szláv írásbe­liség megteremtőinek ün­nepe 1857 óta egyben a kul­túra napja Bulgáriában. Eszter, Eliza Eszter. Bibliai név jelen­tése csillag, védőszentje az Eszterről elnevezett bibliai könyv hősnője, aki közben­járásával megmentette né­pét Asvérus király idejében (Kr.e.V.század). Eliza. Az Elisabet (ma­gyarul Erzsébet) név önál­lósult rövidülése. Ökumenikus egyházi naptár Az ortodox és a görög ka­tolikus naptárban Oszlopos Szent Simeon remete. A védelem jegyében A megyei környezet- és ter­mészetvédelmi napok alkalmá­ból rendezett holnapi esemé­nyekről számolunk be. Martfűn 15 órától a művelő­dési központban Ne vágj ki minden fát! címmel kömyeze­­védelmi vetélkedő lesz általá­nos iskolások között. Mezőhéken a művelődési központban 8 órától megemlé­kezés lesz a madarak, fák napja tiszteletére, majd a virágosker­tet teszik rendbe az iskola előtt, 10 órától gyalogtúrát tesznek a falu határában levő tóhoz, ott ismerkednek a természet élővi­lágával, ebédet készítenek, majd visszaballagnak az isko­lába. Minden érdeklődőt vár­nak,____________________ Tiszabőn 14 órától sétát tesznek a nyugdíjas klub tagjai a Tisza parton, majd a folyóról szóló dalokat, verseket hallgat­nak meg. Jászágón az iskolában 10 órától a Gyönyörködj a termé­szetben elnevezésű, előzetesen meghirdetett rajzpályázat érté­kelése, a munkákból kiállítás megnyitása. Jászteleken a hónap utolsó hetében határszemlét tartanak; a szövetkezeti és magán területek összehasonlítása, a helyi termé­szetvédelmi terület megtekin­tése. Az általános iskola tanuló­inak Egy nap a településért el­nevezésű tisztasági akciója, a település utcáinak, parkjainak szépítése.______________________ Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villan a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma a 32-esen Újszász- Szászberek között és a 4-esen Törökszentmiklóson és környé­kén. Kit válasszunk? Kötelek. Fodor György (SZDSZ) és Túróczi János (Ag­rárszövetség) ma 19 órától a művelődési házban lakossági fórumot tartanak. Szászberek. Fodor György, az SZDSZ országgyűlési képvi­selőjelöltje holnap 19 órától az általános iskolában választási gyűlést tart. Jászapáti. Dr. Szekeres Imre, az MSZP alelnöke, országgyű­lési képviselőjelölt ma 19 óra­kor, a művelődési házban tar­tandó lakossági fórumának vendége Juszt László lesz. Karcag. Dr. Kasuba János, az MSZP képviselőjelöltje ma 19 órától a Déryné Művelődési Központban választási gyűlést tart. Vendége Nagy Sándor, az MSZOSZ vezetője lesz. Mezőtúr. A művelődési köz­pontban a 6. számú választóke­rületből továbbjutott képviselő­­jelöltek (Tokár István /MSZP/, Dögéi Imre /FKGP/, dr. Amb­­rózy Péter /SZDSZ/) vitáznak egymással ma 18 órától, holnap ugyanezt teszik szintén 18 órá­tól a tűrkevei moziban. Kenderes. Herbály Imre, az MSZP megyei listás jelöltje tart fórumot a művelődési házban holnap 18 órától. Mesterszállás. Dögéi Imre, az FKGP megyei elnöke várja a választókat ma 19 órától a mű­velődési házba. Törökszentmiklós. Gyi­­móthy Géza, az FKGP főtitkára, Dögéi Imre és Mihály Márton képviselőjelöltek részvételével választási nagygyűlés lesz hol­nap este 7 órától az Almási ut­cai kisgazda székházban. Törökszentmiklós. Az Apá­ról fiúra Alapítvány kézműves sátortábort szervez Bartapusz­­tán július 23-30 között, 7-14 évesek számára. A foglalkozá­sokon a gyöngyfűzés, a népi bőrművesség, a fafaragás, a gyékényezés és a szalmafonás fortélyait tanulhatják meg a résztvevők. Jelentkezni lehet június 30-áig a városi művelődési központban (Kossuth Lajos utca 135., telefon: 13) Bukta Évánál. Megnyitó Abony. Szerdán 16 órakor a művelődési házban a helyi kép­zőművész kör és a Somogyi Is­kola gyermekmunkáiból nyílik kiállítás, mely megtekinthető június 1-ig naponta 9-16 óra között. A tárlatot megnyitja: Molnár V. József. Indul a busz Szolnok. A Merlin Szín­házba, a Valahol nevű képző­­művészeti színház előadására ma 16.30 órakor indul a busz az Ifjúsági Iroda elől (Somogyi u.). Lezárják Jászberény. A Kihívás napja országos sportrendezvény miatt a 31-es és 32-es főutak város­központi szakaszát teljes széles­ségben lezárják ma 23 órától holnap 0 óra 40 percig. A kijelölt terelőút a 32-esen Hatvan felől Budapest felé: Gyöngyösi út-Nádor út-Hatvani út-Szőlő utca-Rákóczi utca-Vaspálya utca-31-es főút; a 32-esen Hatvan felől Szolnok, illetve Heves felé: Gyöngyösi út-Bercsényi utca-31-32-es fő­utak közös szakasza. A forga­lomirányításban a városi rend­őrség vesz részt. Testületi ülések Karcag. Ma 15 órától a vá­rosházán összeül a városi ön­­kormányzati képviselő-testület. Egyebek mellett megvitatják a világkiállítással kapcsolatos he­lyi feladatokat, terveket, az egyházak szerepét a város köz­életében, a város sportéletét, a közbiztonság helyzetét, az ön­­kormányzat tulajdonában levő lakások és nem lakás célját szolgáló helyiségek elidegení­téséről szóló rendelettervezetet, a város óvodáinak nyitva tartá­sát. Tájékoztatnak a Madách és a Sarkantyús utcákban a terve-Véradó naffok A megyében a következő he­lyeken és időpontokban lesz véradás:- szerdán a szolnoki véradó állomáson a Solami Rt. dolgo­zóinak és a lakosságnak 7-től 12 óráig, a mezőtúri véradó állo­máson 8-tól 14 óráig a könyv­tár, a Közösségi ház, a Tisza Cipő. a Biztosító, az OTP és a Klímatechnika dolgozóinak szerveznek véradást;- csütörtökön Törökszent­miklóson, a a művelődési ház­ban 8-tól 12 óráig lesz szerve­zett véradás a város lakosságá­nak.- pénteken a szolnoki véradó állomáson 7-12 óra között, Ti­szafüreden 7.30-tól 12 óráig lesz véradás a művelődési ház­ban. Május 28-án, szombaton Szolnokon a Városi Művelődési Központban a „Család Nemzet­közi Éve” jegyében szerveznek véradást 9-től 12 óráig. A karcagi véradó állomáson keddtől péntekig 8-tól 12 óráig lehet véradásra jelentkezni. »üt« Kft. Szolnok, Tószegi út 2. Tel.: 370-311/409 | Kereskedelmi Kft. KOZU LETEK, VÉGFELHASZNÁLÓK, VISZONTELADÓK, FIGYELEM! A HÍRŐS PIÉRT Kereskedelmi Kft. szolnoki lerakata és diszkontáruháza (Szolnok, Nagysándor J. u. 33., volt PIÉRT lerakat helyén) 1994. május 24. és május 31. között irodai papírárukat, irodai iratlerakó rendszereket (levélrendezők, dossziék, mappák, iratlefűzők) 10 % engedménnyel értékesít! Bővült választékkal várjuk megszűnt törökszentmiklósi lerakatunk minden kedves vásárlóját, valamint Szolnok megye viszonteladóit és végfelhasználóit! Nyitva tartás: H - P 7 - 15 óráig Telefon: 56/420-903 Fax: 56/422-633 FEKETE LYUK Folyik a vita a személyi szám körül. Már nem először és valószínűleg nem utoljára. Az Alkotmánybíróság több ízben is alkotmányellenesnek nyilvání­totta, meg hogy mikor melyik számmal, betűvel, névvel meg akármivel nem lehet együtt használni - ám mégis fel-feltünedezik hivatalos és nem hivata­los papírokon. Igazából nem is értem ezt a nagy nekibuzdulást személyi szám ügyben. Ezt a II számot legalább meg tudtam jegyezni. Mert hát szü­letési dátumát csak tudja minden halandó, plusz négy számot meg olyannak is könnyű fejben tartania, aki rendszeresen eltéved a számok birodalmában. Mint én is. Mert őszintén bevallom, például a mai napig nem tudom kívülről a személyi igazolványom számát, pedig igazán igyekszem. Lehet persze, hogy a személyi szám esetében a születési dátum csípte egyesek csőrét (fl­ieg a hiúbbakét), mert hát kénytelenek voltak valódi korukat így (közvetve) bevallani. Egyesek azt sérelmezték, hogy ők miért kettesek - mármint hogy az ő számuk miért kettessel kezdődik, és hogy hol itt az egyenjogúság. Meg az örökké tagadók, akik a soha semmi nem jó alapján támadták a számot, mert bár fogalmuk sincs róla, hogy mikor milyen adatok hozhatók össze és kapcsolhatók egymáshoz általa, de az biztosan sérti a személyiségi jogokat. Mindegy. Egy kicsit sajnálom a számomat majd, ha megszűnik - persze na­­ivság azt hinni, hogy nem lesz helyette más, amin úgyis számon (s lehetőleg nem féken) tartanak minket mert hozzámnőtt. Pedig ha babonás lennék, sikítozva kellene tőle megszabadulnom. Mivelhogy jó- (vagy bal?)sorsom két 13-as számmal is megáldott benne... Aláírás helyett: 1641213 5713 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakképző Iskola és Gyermekotthon (Szolnok, Gyermekváros út 1.) pályázatot hirdet az alábbi állásokra: 1 fő magyar-történelem szakos tanár 1 lő matematika-fizika szakos tanár vagy gyógypedagógus 1 fő nevelőtanár 1 fő faipari szakoktató 1 fő ruhaipari szakoktató, aki szövés-oktatást is vállal 1 fő iskolatitkár - középfokú végzettséggel. Bérezés a Kjt. szerint. Az állás augusztus 15-től tölthető be. Pályázatotot a fenti címre, 1994. június 15-ig lehet benyújtani. Méhméreg és egerekből nyert antitestek segítségével ausztrál tu­dósok új utakat remélnek nyitni a rosszindulatú daganatok kezelé­sében. A hír szerint a méhméreg hatóanyaga, a melittin, egér-antites­tekhez kapcsolva olyan egyedülálló tulajdonságú antitestet hozott létre, amely kizárólag a rákos sejteket támadta meg, s az egészsége­seket érintetlenül hagyta. A kutatók nagy reményeket fűznek az új módszerhez, hiszen ez­zel a hagyományos besugárzásos- és kemoterápiával szemben az egészséges sejteket nem kellene elpusztítani. Ha az új terápiát sike­rül emberekre is átültetni, az elsősorban a már meglévő rákos daga­natok elpusztítására irányul, a megelőzésben - jellegénél fogva - csak kisebb jelentőségű lehet. * Egy 99 éves iráni ajatollah úgy rendelkezett, hogy a műholdas tévék adását nézni bűnös cselekedet, s ezért betiltotta a műholdas antennák felállítását. Ajatollah Mohammad Ali Araki úgy rendelkezett: tilos a műhol­das antennák beállítása, amelyek megnyitják az iszlám kultúrát de­kadens nyugati kultúra behatolása előtt és lehetővé teszik, hogy a pusztító nyugati betegségek elárasszák a muzulmánokat. A 99 éves ajatollah jelenleg a legfőbb siíta vallási vezetőnek számít, amióta a múlt decemberben elődje meghalt. * Diana hercegnőnek, Károly brit trónörökös felesége a minap személyesen vett részt egy vízben fuldokló csavargó életének megmentésében. A hercegnő Regent’s Park-i kocogásából hazafelé hajtatván átkelt a park mellett folyó csatorna, a Regent’s Canal egyik hídján, és ott autóját megállította egy finn operaénekes-nö­vendék azzal, hogy ember van a vízben. A walesi hercegné és a finn diák együtt húzta ki a vízből a fuldoklót, akiről kiderült, hogy egy 42 éves hajléktalan csavargó és koldus. Életre keltették a szeren­csétlenül járt embert, és közben Diana kocsitelefonján kihívta a mentőket is. zett szennyvízcsatorna-építés­ről. Döntenek különböző helyi­ségek további hasznosításáról. Jászberény. Holnap 16 órai kezdettel ülésezik a város ön­­kormányzati képviselő-testülete a városházán. Többek között döntenek az Ifjúsági Ház önálló működtetésének megszünteté­séről és a Déryné Művelődési Központba való csatolásáról, az Apponyi Alapítvány, a Nagy­kanizsáért - Dél-nyugat Ma­gyarországért Alapítvány és a Megyei Megelőzési Alapítvány támogatásáról. Az oldalt szerkesztette: Tóth András (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Telefondoktor A 082-es számon hívható Te­lefondoktor ezen a héten a házi ételkészítés higiénés aranysza­bályairól beszél hallgatóságá­nak. Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! MARKAKERESKEDES és SZERVIZBAZIS Telefon: 57/312-166. Fax: 57/311-770 Minden típus raktárról SZUPEREXPRESSZ az ÉLKER Kft. martfűi TISZA ABC-jében akciónál is akciósabb áron: élker kft- Vienna pörköltkávé- hús- és ételkonzervek- 2 l-es Pepsi Cola, 7 UP, Mirinda- 1,5 l-es Oympos narancslé- 1 l-es dobozos üdítők- 0,5 l-es gyümölcsnektárok- Tomi Sztár 2,4 kg- Tix mosópor 2,4 kg- Papírzsebkendő, eü. papír, hypo. « TISZTELT HÖL­GYEIM! Ha most kivá­lasztják, akkor az önöké lesz a ’94-es tél legdi­vatosabb bundája. Hosszú és 7/8-os ne­messzőrme bundák SZEZON ELŐTTI ÁRON, KAMAT­MENTES RÉSZLET­­FIZETÉSI KEDVEZ­MÉNNYEL kaphatók a Bőr-szőrme üzletben, Szolnok, József Attila út 5. (a Tűzoltókkal szemben, a régi 4-es úton). *49801/5T* MÁSFÉL literes Mari­na narancs üdítő 77 Ft­­os áron kapható a C és P Kft.-nél Szolnokon, a Tószegi út 9. szám alat­ti raktárházban. (Papír­gyárral szemben). *52078/1K*_________ TAPÉTÁK óriási vá­lasztékban Szolnok, Ba­ross út 11. /udvarban/.' *52089/5K* A BUC'CO BÚTOR­SZALONBAN tovább­ra is diszkontáron kap­hatók: szekrénysorok, sarokgarnitúrák, fran­ciaágyak, heverők, fote­lok, fotelágyak, kiegé­szítő bútorok. Helyszíni vásárlás esetén 10 %-os árkedvezmény! OTP hitellevelet is elfoga­dunk. Címünk: Szol­nok, Pólya Tibor út 16/a. (Tabánkapu ven­déglő mellett.), Jászbe­rény, Dózsa Gy. út 16. (Kőnigbrau serfőzde udvara). *52110/3K* MÁJUS 27-én újra in­dul a kazánfűtő és ka­zánkezelő tanfolya­munk. Érdeklődni: az 56/378-021 telefonon, vagy személyesen a STUDIUM SZERVE­ZŐ IRODÁNÁL Szol­nok, Pozsonyi út 20. 1/39. szám alatt. *52175/3H*_________ MŰTRÁGYA AKCIÓ! 34 % ammóniumnitrát I. o. 50 kg-os műa.zsák: 1350 Ft/q + 10 % áfa. 10 mázsa feletti vásár­lás esetén 1300 Ft/má­­zsa + ÍC % áfa. Komp­lex N-P-K 15-15-15 % 50 kg-os műa. zsák: 1710 Ft/mázsa + 10 % áfa. Megvásárolható te­lepeinken: AGROKER Kft. Kecskemét, Halasi út 29. Tel.: (76)482- 682, AGROKER Kft. raktára Kiskőrös, Izsáki út Tel.: (78)311-152, Baja-Mátéházapuszta Tel.: (79)321-805, (79)321 -057, Szentesi kirendeltség Tel.: (63)312-801, valamint Kalocsa KAGE Agro­kémiai telep Tel.: (78)361-211, Jánoshal­ma HALMAKER Bt., Agrokémiai telep Tel.: (77)321-540, Abony Agrokémiai telep Tel.: (60)386-342. *52240/3H* MICHELIN gumi­­abroncs, NYUGATI GÉPKOCSI alkatré­szek, szélvédők. Cím: DATE Kft. Arany J. út 1. Tele­fon: 56/422-522/126. »52276/1K* MAR 100 Ft-tól tapé­ták! Cím: Szolnok, dr. Elek I. út 1. (volt Men­tőállomás mellett) TAFI TAPÉTA NAGYKE­­RESKEDÉS! »52319/2K* JÖJJÖN velünk BIBI­­ONE-ba 1994. május 30-tól június 1-ig fürdő­zéssel egybekötött ten­gerparti kirándulásra! Utazás autóbusszal, ide­genvezetés biztosítva. Elhelyezés jól felsze­relt, háromszobás apart­manokban. Részvételi díj: 5.000 Ft/fő. Jelent­kezés: 56/421-670 tele­fonszámon 8-14 óráig, üzenetrögzítés és tele­fax 0.00-24.00 óráig. Jelentkezési határidő: május 26-án 20.00 órá­­ig. *52398/2K* KÁRPÓTLÁSI jegyet napi ár felett, kész­pénzért vásárolok. Jász­berény, Thököly 16. Te­lefon: 57/312-053. *52421/1H* MOONLIGHT disco fiatal pultos lányokat keres. Végzettség előny. Érdeklődni sze­mélyesen a helyszínen, Szabadság tér 9., min­dennap, hétfőtől - csü­törtökig 17 órától 19-ig. Telefon napközben 10 -16-ig, 421-450. ♦52434/2K* PRO-NEX Kft. Vállal­kozások menedzselése (hitelfelvétel, külke­reskedelem, könyve­lés) címmel tanfolya­mot indít. A tanfolya­mon részt vevő vállal­kozókat a Vállalkozás­­fejlesztési Alapítvány támogatja. Érdeklődni: Szolnok, Baross út 12. Telefon: 56/344-052. *52435/1K* 1 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Bistey András, Néder István-^|l|n|'ll rjk ■ ^ Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, I 1^ H Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére jp jp terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. “ Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 5. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Rákóczi u. 74. Tel.: 57/311-511, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Kossuth tér 6/G. Tel: 431, Kunhegyes. Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, félévre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 í

Next

/
Oldalképek
Tartalom