Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-21 / 119. szám

// // És akkor dühbe jövünk Befutók a kifutóra Orvosszemmel Török szegfű Piroska asszony boszorkánykonyhája Bérelni vagy nem bérelni? (8. oldal) Horn balesete A Horn Gyula autóbalesete kapcsán a tanúvallomásokban fel sem merült a szándékos­ság lehetősége - hangzott el pénteken az ORFK sajtótájé­koztatóján. A szakértők ugyanakkor nem tudták tisz­tázni, hogy a pártelnököt szál­lító gépkocsi miért tért át a menetirány szerinti bal ol­dalra. Koalíciós tervek A közvélemény már-már ténynek tekinti az MSZP­­SZDSZ koalíciót, noha az eddig nem történt meg, és csak kiegyenlített erőviszo­nyok alapján jöhet létre. Erről Pető Iván, az SZDSZ elnöke beszélt Tatabányán tartott saj­tótájékoztatóján. A pártelnök közölte: csak a koalíciós tár­gyalásokon hozzák nyilvá­nosságra, hogy az SZDSZ mely tárcák élére kíván mi­nisztert állítani. Kisebbségi konferencia Az MSZP reményei szerint a napokban Párizsban meg­nyíló európai stabilitási kon­ferencia lehetőséget teremt arra, hogy a kisebbségek ma­guk is megjeleníthessék vé­leményüket. A megállapodás ugyanis csak akkor lesz sta­bil, ha az abban foglaltakkal a térségben élő kisebbségek is egyetértenek - hangzott el azon sajtótájékoztatón, ame­lyet a parlamenti pártok kép­viselői tartottak, miután meg­beszélést folytattak Je­szenszky Géza külügyminisz­terrel az európai stabilitási konferenciára való felkészü­lésről. Érdekegyeztetés A tervezett gazdasági-szo­ciális megállapodás biztosítja majd, hogy a döntéshozók a döntéseket csak az érintettek, azaz munkaadók és a munka­­vállalók bevonásával hozzák meg. A szocialista párt azt ígéri, hogy megteremti a ha­tékony érdekegyeztetési rendszer feltételeit, és hogy annak garanciái majd jogsza­bályokban is helyet kapnak - hangsúlyozta Kósáné Kovács Magda képviselő egy pénte­ken Budapesten tartott meg­beszélésen. Nőtt az ipari termelés Az idén az első negyedév­ben 9,4 százalékkal növeke­dett az ipari termelés - álla­pítja meg a KSH jelentése. Eszerint tovább folytatódott a gazdálkodószervezetek szá­mának növekedése, és vala­melyest élénkültek a beruhá­zások is. Meleg idő Egyre kevesebb lesz a felhő, és csak szórványosan valószínű zápor, zivatar. A nyugati, délnyugati, majd északnyugatira forduló szél élénk, időnként erős lesz. Zivatar környezetében viha­­ros széllökések is előfordul­hatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet szom­baton 21 és 26 fok között va­lószínű. Javaslat a gabonaár-csökkenés ellen Annak megakadályozására, hogy a termelői árak aratás után lehetőleg ne csökkenjenek az ét­kezési búzánál tonnánként 8200 forint alá, az Országos Gabona Terméktanács elnöksége intéz­kedéscsomagot dolgozott ki és adott át az érintett tárcáknak. A javasolt intézkedések lényege: a búzafelesleget állami támogatás­sal búza, liszt és tészta formájá­ban kell kivinni az országból. Mivel a termelők jelentős részé­nek augusztusban hitel-visszafi­zetési kötelezettsége van, olyan intervenciós felvásárlásra tesz javaslatot a terméktanács, amelynek segítségével a terme­lők a hitelek visszafizetése elle­nére várni tudnak a kedvezőbb értékesítési lehetőségekre és az exportbevételre is. (MTI) További 120 ember kaphat munkát Adókedvezmény a Lehelnek Öt éven át 100 százalékos, további öt évig pedig 60 száza­lékos társaságiadó-kedvez­­ményt biztosít jövő év január­jától a kormány a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár Kft. által létrehozandó 500 millió forint alaptőkét meghaladó társaság számára. A fejlesztés meghaladja a 400 millió forintot, mellyel a Lehel az Electrolux csoporton belül egyedüli gyártóvá válik az 50 liter űrtartalomnál kisebb hű­tőszekrények területén. A mű­szaki színvonal emelése mellett környezetvédelmi szempontból is előrelépés történik. A beruházás eredményeként a tavalyi 63 ezer darabról 1996-ra 212 ezerre futhat fel a termelés, melynek 40 százalé­kát francia, 23-at német s to­vábbi 20 százalékát egyéb nyu­gati piacokon értékesítenék. A cég árbevétele ezzel együtt vár­hatóan 700-ról 2400 millió fo­rintra emelkedne. A kapacitás bővítés egyben a mostani, 280 fős alkalmazotti létszámhoz további 120 ember foglalkoztatására ad lehetősé­get. ORSZÁGOS DALVERSENY SZOLNOKON. Tegnap este kezdődött az első Ádám Jenő dalverseny a Városi Művelődési Központban. Várhegyi Attila polgármester kö­szöntő szavai után a kisújszállási Phoenix Kórus lépett színpadra Vájná Katalin ve­zényletével. A háromnapos rendezvényről keddi számunkban részletes tudósítást olvashatnak. (Fotó: Mészáros) Pünkösd (7. oldal) Negyvenmillió forintos gyorssegély napi kiadásokra Mentőövet dobtak a megyei kórháznak A többségi tulajdonos kérésére Mégsem döntenek kedden a Szolnok Papír Rt.-röl A megyei Hetényi Géza Kór­ház 40 millió forintot kap, hogy a napi kiadásait fedezze. Az egészségbiztosítási pénztár és a kórház szakembereinek tárgya­lásain több szervezeti átalakí­tásról született döntés. A Hetényi vezetése két hetet kapott arra, hogy az átszervezé­seket megkezdje, mert ennek eredményességétől függ, hogy a társadalombiztosítás folyósít-e még pénzt. Már eldöntött tény például, hogy az újszászi pszi­chiátriai osztály beköltözik Szolnokra, a két sebészeti osz­tály pedig egybeolvad. A szakemberek még szor­galmaznak néhány olyan intéz­kedést is, amely megszünteti bizonyos osztályok túlkölteke­zését. Természetesen a kórházat nem fenyegeti bezárás, hiszen ez elképzelhetetlen, egyelőre azonban a finanszírozó az itteni szakemberekre bízza az átszer­vezést. A szakmát eltiporta az indulat Az indulatok és az érzelmek diadalmaskodtak, amikor az ag­rárkamara ideiglenes szervezőbizottságát választották meg. Me­gyénk mezőgazdasági termelésének több mint felét adó szövetke­zetek érdek-képviseleti szervét, a Teszövöt ugyanis kiszavazták az előkészítő bizottságból. A jelenlévők megfeledkeztek arról, hogy falvaink lakosságá­nak jelentős része még mindig a mezőgazdasági nagyüzemekben dolgozik, az ágazat termelésé­nek zömét a szövetkezetek ad­ják. A választáson 53 megyei szervezetnek a képviselői voltak jelen, amelyek között döntő többségben voltak a gazdakörök és falugazdászok képviselői, amelyek mind úgy jelentkeztek, mint érdek-képviseleti szerv, ugyanakkor a nagyüzemeknek csak egy megyei érdek-képvise­leti szerve van, a Teszöv. Ezért aztán nem is okozott gondot a gazdaköröknek, hogy a bizott­ságból „kigolyózzák” a területi szövetséget. A szervezőbizott­ságban ugyanis a hét helyből hármat foglalnak el a kisterme­lői érdekképviseletek, egyet­­egyet a kereskedelmi és iparka­mara, a növényvédő mérnöki kamara, az MTESZ megyei szervezete, valamint a megszű­nés határán lévő agrárkamara. Vagyis a kistermelőket képvi­selő három szervezet tevékeny­sége fedi egymást, ugyanakkor a Teszövöt nem választották be a szervezőbizottságba. Eredetileg jövő héten ked­den tartották volna a Szolnok Papír Rt. közgyűlését, melyen napirenden szerepelt (volna) a társaság jövőjét döntően érintő kérdés: az állam felé fennálló tartozás tulajdonná válik a többségi tulajdonos be­leegyezésével, vagy ellenkező esetben megindul a felszámo­lási eljárás. Az eredeti elkép­zelések azonban nem váltak be, ugyanis a közgyűlést majd csak június 27-én tartják. Korábban részletesen fog­lalkoztunk megyénk egyik - volt - legnagyobb vállalatának jövőbeni kérdésével. Akkor olyan álláspontot ismertettünk, mely szerint a kisebbségi tu­lajdonos Papíripari Vállalat a részvénytársaság Állami Fej­lesztési Intézet felé fennálló tartozás rendezése érdekében felajánlotta ennek tulajdonná konvertálását. Mindez csak a többségi tulajdonos beleegye­zésével történhet, amihez szükséges a közgyűlés össze­hívása, melyen a legfontosabb kérdésről is döntés születik. Az osztrák fél nem „dalolt” az ajánlat hallatán, hiszen a mos­tani 51 százalékról 15-20-ra csökkenne „igenlő” válaszával a tulajdoni részaránya. A közgyűlés időpontját má­jus 24-re tűzték ki, mely így is volt egészen tegnapig. A több­ségi tulajdonos ugyanis a köz­gyűlés - s ezzel a válasz - el­halasztása mellett döntött. Mindez tegnap délelőtt jutott tudomására az rt. vezetőségé­nek is. Információink szerint a közgyűlés elhalasztására azért volt szükség, mivel a Brigi & Bergmeister AG tárgyalásokat folytat. Azt nem tudni, miről, mindenesetre tény, ha a tárgya­lások nem vezetnek ered­ményre, akkor egy hónappal elhúzódik a gyár jövőjét érintő döntés. Márpedig addig a fel­­számolási eljárás sem indul meg, míg a többségi tulajdonos nem nyilatkozik: hozzájárul-e a hitel és kamatai tulajdonná váltásához vagy sem. Az óra viszont ketyeg, s vállalat újra­indítása egyre inkább a messze jövőbe tolódik. A Szonda Ipsos választási előrejelzése * Amennyiben mind a 174 választókerületben érvényes lesz a választási forduló (Folytatás a 3. oldalon.) Újabb honvédségi bűnügy A Budapesti Katonai Ügyészség pénteken nyomo­zást rendelt el a Magyar Hon­védség Anyagi-Technikai Fő­csoportfőnökség alárendeltsé­gébe tartozó élelmezési szol­gálatnál elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt. Dr. Székely György ezre­des, a Budapesti Katonai Ügyészség vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az ügyben április 6-án kapták meg a büntetőfeljelentést. Ezt követően feljelentés-kiegészí­tés keretében vizsgálatot ren­deltek el. Az beszerzett adatok megerősítették, hogy az ügy­ben fennállnak a nyomozás el­rendelésének törvényi feltéte­lei. Kijelentette: a nyomozás érdekeire és az ártatlanság vé­lelmének alapelvére tekintettel a bűnügyről nem adhat bő­vebb tájékoztatást. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom