Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-17 / 115. szám

1994. május 17., kedd 5 Körkép Kéziratos térképek a megyei levéltárban Bedekovich Lőrinc: Jászkun kerület (1782) A nagyközönség keveset tud arról, hogy a megyei levéltár milyen értékeket, kuriózumokat őriz, ezért e rövid írással adunk most bepillantást térképgyűjte­ményünkbe. Természetesen a teljesség igénye nélkül, mind­össze néhány jellemző sajátos­ság felvázolásával mutatjuk be több mint 300 darabból álló tér­képtárunkat. Az 1730 és 1867 között ké­szült térképek városokat, tele­püléseket ábrázolnak, illetve vízrajzi térképek. A térképek igen aprólékos pontossággal ké­szültek, és a címben általában feltüntették, hogy mit ábrázol­nak. Hogy mi mindent rajzolt meg például a legrészletesebb jász­berényi térkép készítője, érde­mes teljes terjedelmében idézni. A felmérési térkép a város bel­sőségét az utcahálózattal, a templomokat, szobrokat, a föl­dek osztályozását és területi adatait, a szántókat, kaszálókat, erdőket, káposzta- és kender­földeket, szőlőket, a halmokat, tavakat, ereket, laposokat, zsombékos területeket, hidakat, utakat, malmokat, téglavetőket, a kocsmákat (Homoki, Kaptza­­szárító), a Kisárkot, a határszé­lek régi elnevezését, valamint a Tama és a Zagyva folyókat is feltünteti. Térképek a legkülönfélébb célokból készültek, érdemes megemlíteni néhány jellegzetes esetet. Báró Orczy Lőrinc újszászi földbirtokos ellen, Jászalsó­­szentgyörgy község által indí­tott vízimalomperben készült vázlat. A vízimalmokat, halmo­kat, hidat, a mellette lévő Ne­­pomuki-szoborral és a kutakat tünteti fel. A királyi helytartó­­tanács 1822. évi rendeletére ké­szült Bedekovich Lőrinc tér­képe: „Rajzolattya a jász me­gyebéli utaknak és folyóvizek­nek” - amely a régi postautakat és postaállomásokat is ábrá­zolja. Szinte rejtvényként lehet megfejteni az egyik felmérési térkép kéziratát: - ,,Az nagy KVn KerVLetnek Igazi VI képe, kit Lelra kVMVrl beDe­­koVICh Lőrlntz IngenlVr” - a kiugró római számok összeadva a térkép készítésének időpontját adják (1795). Meglehetősen sok vízrajzi térkép található levéltárunkban, melyeknek egy része a folyó­szabályozásokhoz készült. Ilyen például a Tisza folyó térképe, mely a szabályozatlan Tisza fo­lyó folyását ábrázolja. Többek között jelzi a Tisza kanyarula­tain tervezett átvágások és az 1848. évi töltések helyét. A gyűjteményben található térképek túlnyomó része színes technikával, finom rajzolattal készült. A rajzolók törekedtek arra, hogy a térképek ne csak pontosak legyenek, hanem ugyanakkor díszesek és esztéti­kusak is. Példaként említsük meg itt a levéltár legrégebbi térképének (1730 körül) díszítő motívumait. A keretbe foglalt térkép címfelirata díszes és fi­gurális: a rúdra függesztett cím­feliratot kiterjesztett szárnyú sas karmaival tartja. A térkép jobb felső sarkában aranysárga na­pot, alsó sarkában két, mérnöki műszerekkel (körző, távcső, de­rékszög) játszó gyermeket ábrá­zol. A térképek - legtöbb esetben - tartalmazzák a készítő nevét és az évszámot, valamint szül­és jelmagyarázatot is feltüntet­nek. Feltétlenül meg kell emlí­tenünk azoknak a képzett föld­mérőknek és mérnököknek a nevét, akik a gyűjtemény leg­több darabját rajzolták: Bede­kovich Lőrinc, Kováts György, Toót Imre és Barócs János. Kö­zülük is kiemelkedik több évti­zedes munkásságával és szak­tudásával Bedekovich Lőrinc, aki a kerületi mérnöki tisztséget 1779-től 1819 végéig töltötte be. Mérnöki hírnevére sokat adó, széles látókörű, humánus ember volt. Méltán tarthatjuk számon - négy évtizedes mér­nöki munkássága alapján - a 18-19. század legkiválóbb mér­nökei között. Itt kívánjuk meg­jegyezni, hogy a Bedekovich életére és munkásságára vonat­kozó adatokat, forrásokat — töb­béves kutatómunkával - Nemes Gerzson tárta fel. Czégény Istvánná ELÉRHETŐ Budapest, Kecskemét és Debrecen után a Westel 900 szenzációs gyor­sasággal megérkezett már Szolnokra is! Ezzel rövid időn belül három­ra növelte vidéken az Eurofon szolgáltatásokkal ellátott városok számát - elsőként a magyarországi GSM szolgáltatók közül. A Westel 900 Ígéretéhez híven rendkívül gyors ütemben bővíti mind értékesítési hálózatát mind pedig a szolgáltatással ellátott területeket szerte az országban. Mostantól szinte hetenként kapcsolódnak be újabb és újabb területek a rendszerbe. Ha bármi kérdése van Eurofon szolgáltatásainkkal kapcsolatban, hívja, vagy keresse fel a Westel 900 szolnoki partnereit: Ofotért: Szolnok, Baross u. 2. Tel.: (56) 573-604 Westel Rádiótelefon Kft.: Szolnok, Baross u. 1. Tel.: (56) 571-511 Válassza Ön is a szabadságot, a biztonságot, a minőségi szolgáltatá­sokat! Válassza Ön is a Westel 900 GSM mobiltelefon rendszert, hogy még ma mindent elérjen! EUROFON Személyes szolgáltatás Önnek a Westel 900-tól Közeleg a nyár... Mi újság autóstopügyben Európában? A dolog úgy kezdődött, hogy bementem a Kunság Füszért szolnoki üzletházába, és háti­zsákomat telitömtem minden szükséges élelmiszerrel, mert ugye itthon mégiscsak olcsóbb megvenni, ráadásul itt egy he­lyen megkaptam mindent. Az­tán elindultam... bele a nagyvi­lága. Hogy hová...? Csak úgy, az orrom után. Hogy minek...? Számomra új, ismeretlen tájakat felfedezni, emberekkel ismer­kedni. A rablást és gyilkolászást mellőzve ugyan, de szilaj őseim példáját követve, kalandozni. Mert ugye nem véletlen szüle­tett a mondás: „de sagitis hun­­garorum libera nos domine”, és eleink vére nem tagadhatja meg önmagát bennem sem. Hogy mivel...? Jó adag elszántsággal, a papírvékonyságú pénztárcá­ból adódóan, az előzőekben már emlegetett hatalmas hátizsák­kal, autóstoppal, vagy ha úgy tetszik, gyalog. Furcsa életforma a stoposé. Ott áll, gyalogol az út szélén, szabad prédaként kiszolgáltatva a haramiáknak éppúgy, mint a hatóságok túlbuzgó képviselői­nek, ugyanakkor tanúja lehet az emberi jó szándék, önzetlen se­gíteni akarás legszebb példái­nak. És az a sok történet, sors, életszemlélet ami egy-egy rö­vidke utazás alkalmával szóba kerül az alkalmi útitársak kö­zött... De ne kanyarodjunk el a témától! Az első napomra igazán nem panaszkodhatom. Az időjárás pompás volt, és az éjszaka már Klagenfurtban ért. Bezzeg más­nap zuhogó esőre ébredtem. Az előző évek tapasztalatán okulva igyekeztem elkerülni Svájcot, ahol az országutak gyalogos vándora térdig koptathatja a lá­bát, mire valaki nagy sokára to­vábbviszi egy darabon. Tehát utamat Olaszország felé vettem. Nem is csalódtam, mert dél­utánra már Milánó mellett kop­tattam az aszfaltot. Elgondolá­som szerint Torinón át próbál­tam elérni a Lyonból, Géniből délre hömpölygő forgalmat, de az ország északnyugati csücs­kéhez közeledve a svájcihoz ha­sonló mentalitással találkoztam, ezért délnek fordultam. Azt hi­szem, ismét jól jártam, hogy így döntöttem, mert Genovához kö­zeledve a rossz idő ellenére is pompás tájak tárultak föl előt­tem, és az éjszakát már a francia határ közelében tölthettem. Ek­kor még nem sejtettem, hogy eddigi lendületem a határ túlsó oldalán alaposan meg fog csap­panni. Hiába keltem föl hajna­lok hajnalán, hiába próbálkoz­tam mindenféle rafinériával, a franciák csak nem akartak föl­venni sehogyan sem, pedig a forgalom igencsak nyüzsgőnek volt mondható. Nem csoda, hogy késő délutánig csak Mar­seille-ig jutottam, és ez is csak az itt külföldinek számító ola­szoknak, belgáknak volt kö­szönhető jobbára. Ha a helybé­liek számomra igencsak elíté­lendő hozzáállása nem csüg­­gesztett volna el egyébként is, akkor itt most biztosan sikerült volna magamba roskadnom, mert Marseille-hoz közeledve észrevettem, hogy nincs meg az útlevelem. „Csak annak az olasz tengerésznek az autójában hagyhattam, aki áthozott az olasz-francia határon” - próbá­lom találgatni irataim sorsát. „Mit is mondott az olasz...? Monte Carlóban egy hajóra megy vissza dolgozni. Nosza, nyomás vissza Monacóba. Meg kell találnom az emberemet, mielőtt fölszedik a horgonyt és elhajóznak!” Az utazás a (most már tapasz­talatból bátran állíthatom) a francia viszonyokra jellemzően nagyon keserves volt visszafelé is, de szándékomtól eltérően most végre itt vagyok Monte Carlóban. „Nézzük csak, mi­lyenek az esélyeim útlevelem visszaszerzésére. Egy vöröses hajú, 35-40 éves olasz tenge­részt keresek, aki egy magánha­jón szolgál. Van neki egy barna vagy szürke Renault 4-e ami, ha nem a parkolóházak valamelyi­kében várja gazdáját, akkor va­lószínűleg a kikötőben talál­ható. De melyik kikötőben...? Mert hál’ isten van három is eb­ben a csöppnyi országban. A város méregdrága. Anyagi helyzetem a helyi viszonyokhoz képest szerénynek mondható, papírjaim nincsenek. Mit mon­dok majd a rendőrnek, ha ki­szúrja magának ide nem illő, nem túl elegáns, hátizsákos ala­komat?” Körülbelül eddig juthatok gondolataimban, amikor már int is magához, és öt perc múlva az őrszobán kuksolok. Kihallgatás, motozás... Fegyvert, kábítószert keresnek. Látszik a rendőrökön, hogy hiszik is, nem is amit mondok az elveszett útlevélről. „Uram, ön szabad, de haladék­talanul hagyja el az országot, és térjen vissza Franciaországba!” - bocsátanak utamra jó negyed­óra múlva. Teljesen „ledöbbe­nek”. Nem csuknak le, nem te­lefonálgatnak a főparancsnok­ságra, minisztériumba, a legkö­zelebbi konzulátusra, nem to­­loncolnak ki, egyáltalán nem úgy viselkednek, mint hasonló szituációban a tőlük jóval kele­tebbre lévő kollégáik. Egysze­rűen úriemberek, akik feltétele­zik a másikról, hogy ő is gent­leman. Sajnos nem voltam ab­ban a helyzetben, hogy „ne él­jek vissza fogvatartóim” bizal­mával. Mivel az útlevelemet mindenképpen viszont szeret­tem volna látni, töredelmesen bevallom, ezért nem hagytam el „haladéktalanul” az országot, kimentem a kikötőbe, és háti­zsákomat egy gyönyörű háro­­márbocos vitorlás legénységére bíztam, magam pedig nya­kamba vettem a várost. Körbe­jártam a kikötőket, a mólókat, a kikötők körüli utcákat, még egy négyszintes parkolóházat is át­bogarásztam. Több tucat mat­rózt, hajóácsot kikérdeztem az én tengerészem és autója felől érdeklődve. Beszéltem a Forma-1 lelátóit szerelő munká­sokkal, a parkolóház biztonsági embereivel, de senki sem tudott semmi használhatót mondani. Fölkerestem a kikötőparancs­nokságokat is, de kérdéseimre csak fejcsóválás volt a válasz. „Ha emberem el is hajózott már, az autónak csak itt kell lennie valahol.” Újból végigjár­tam a kikötők mólóit, amikor az egyik eldugott távoli sarokban egy kis szürke foltra lettem fi­gyelmes. „Igen, igen, ez egy szürke Renault 4, de az útlevél nincsen benne” - állapítottam meg, amint a közelébe érek. „Emlékezzünk csak..., mi is volt a kesztyűtartóban, a szélvédő mögött...”- Szia, barátom! Az útlevele­det épp az imént adtam le a ki­kötői rendőrségre! - csattan mögöttem az olasz hangja. Útlevelem birtokában „hala­déktalanul visszatértem Fran­ciaországba”, és folytattam utamat. Illetve csak megkísérel­tem folytatni, mert egy nap alatt csak Nizzáig jutottam. Itt aztán önkritikát gyakoroltam, és be­láttam, hogy a franciák „nem szeretnek engem”, ha sikerül is eljutnom Spanyolországba, ott köztudottan még nehezebb au­tót stoppolni. Hiába, úgy lát­szik, errefelé nem divatos ez a „közlekedési forma”, és külön­ben is a mai, erőszakkal teli vi­lágunkban, támadástól tartva sokan nem szívesen fogadnak be idegent a saját autójukba. Az úton elszáguldó autó szélvédő­jén keresztül pedig mi az esély egymás bizalmának megnyeré­sére, a kapcsolat felvételére? Mindezeket átgondolva kora hajnalban indultam el Nizzából, immár hazafelé. Ötvenöt órára volt szükség hazáig úgy, hogy autóstop híján vagy 35 kilomé­tert gyalogoltam az olasz hatá­rig. Hiába, ez egy ilyen „sport”, egyszer hopp, máskor kopp, de azért ha valaki nem veszi vére­sen komolyan, akkor sok él­ményt nyújt számára. Remélem, sikerült a fönti so­rokban néhány „hasznos” in­formációval is szolgálni mind­azoknak, akik előre megfontolt módon egy nyári autóstopos „kirándulás” gondolatával fog­lalkoznak. Akinek kedve van hozzá, próbálja ki maga is! Szekeres Ferenc Muzsika és dráma / Évadzáró a Szigligetiben A szolnoki Szigligeti Színház legnagyobb közönségsikere az idei évadban valószínűleg a XIV. René című operett volt, Bíró Kriszti­nával a főszerepben. Képűnk a darab egyik jelenetét idézi föl. Az 1993/94-es évad utolsó előadásaira június első napjai­ban kerül sor, az év legsikere­sebb darabjaival és új cseme­gékkel. Június 2-án délután fél há­romkor és este fél nyolckor a legnagyobb közönségsikert ara­tott produkciót, a XIV. René című operettet mutatják be, Bíró Krisztinával a főszerep­ben, rendező Bor József, 3-án este hét órakor Foster amerikai író Tom Paine (filozófiai mo­zaik) című művét a marosvá­sárhelyi Színművészeti Aka­démia előadásában láthatják. Június negyedikén szomba­ton délután fél háromkor és este hét órakor operettparádé lesz Kalocsai Zsuzsával, Leblanc Győzővel, Oszvald Marikával, Szolnoki Tiborral, Réti Attilá­val, fellép a Pelikán táncegyüt­tes, a Honvéd együttes, Weiner Leó szimfonikus zenekara Ró­nai Pál vezényletével. Ötödikén este hét órakor Operagála címmel részleteket láthatnak az érdeklődők Bizet, Csajkovszkij, Gounod, Mascagni, Ponchelli, Puccini, Rossini és Verdi operáiból, Pánczél Éva, Skoff Zsuzsanna, Szilfai Márta, Anatolij Foka­­nov, Rácz István és Andrej Lancov előadásában. A Szolnoki Szimfonikus Ze­nekart Báli József vezényli, műsorvezető Baranyi Ferenc. Nyolcadikén este hét órakor ismét Erdélyből érkező vendég­együttest láthat a közönség: ezúttal a temesvári Csíki Ger­gely Színház mutatja be a né­met drámaíró, Peter Weiss Mockinpott úr kínjai és meg­­gyógyíttatása című játékát, ti­zenegy képben és egy felvonás­ban. Az évad utolsó előadásai bér­­letszünetesek, jegyek válthatók a színház jegyirodájában, ahol a Szegedi Szabadtéri Játékok programjaira, előadásaira is le­het jegyet váltani. (Műsoron lesz Erkel Bánk Bánja, Verdi Othellója, és Schönberg Miss Saigonja.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom