Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-14 / 113. szám

4 1994. május 14., szombat Családok világnapja----hirdetés Aki szereti a kihívásokat Beszélgetés dr. Komlósi Piroska családterapeutával »Gyógyítsuk meg” a családot! A Szolnoki Városi Nevelési Tanácsadó jubileumi konferenciá­ján - melyet április végén rendeztek meg „20 éve a családokért” címmel - több, országosan ismert, elismert szakember tartott előadást. Dr. Komlósi Piroska családterapeutát kértük beszél­getésre, hiszen a munka, amelyet végez, igen fontos szerepet tölt be az emberek segítésében, fejlesztésében, gyógyításában. Amikor először találkoztam Nagyné Kasza Ilonával egy fó­rumon, magával ragadó módon mondta el gondolatait a család szerepéről. Aki családban él, bát­rabb, magabiztosabb, könnyeb­ben legyőzi a nehézségeket, megvalósítja önmagát mások le­győzése nélkül. Szeretet, féltés, védelem, küzdeni tudás, a más­ság elfogadása - ezt mind a csa­lád biztosítja, mondta. így csak az tud beszélni, aki képes a másik ember szemével is látni, fülével hallani, szívével érezni. Ő ennél is többet tesz: se­gít. Intézményt vezet, szervez, kigondol és megvalósít dolgokat, meghallgat és tanácsot ad. Azon emberek közé tartozik, akiknek megismerése által gazdagodunk. Megkértem, beszéljen életút­­járól, munkájáról, céljairól.- Gyermekkorunkban édes­apámtól láttam, hogy minden csavart, limet-lomot felvett a földről, mondván: „ez még jó lesz valamire”. Ezt láttuk! Mé­lyen belénk ivódott, hogy min­dennek van valamikor, valahol, valakinek értéke, szükség van rá - idéz a múltjából. - Nekünk - gyermekeinek - is azt mondta, hogy értékesek vagyunk, és szükség van ránk. Emellett számtalan gyerekkori emléke utal arra, hogy fel akarta karolni és segíteni a gyerekeket és az időseket. Nem véletlen te­hát, hogy azóta is ezt teszi. Gyermekeket nevelt, nevelők­nek, szülőknek adta át azt a sok szépet és jót, amit tanult és ma­gával hozott. Lassan fél évszázada... Harminc éve kezdett dolgozni, először óvónőként. Ezután más­fél évtizedig volt vezető óvónő, szakfelügyelő. Elvégezte a Jó­zsef Attila Tudományegyetem pedagógia szakát. Amikor a vá­rosi nevelési tanácsadó önállóvá vált Szolnokon, a vezetője lett, 1986-ban.- Nehéz, de csodálatosan szép munka volt - mondja. - Ugyanis ezekbe az intézményekbe azok a családok jönnek, akikkel valami­lyen gond van. Ezután a polgármesteri hiva­talban dolgozott főelőadóként. Ekkor hozták létre a városban az első óvodát mozgássérült gyere­kek részére.- Örülök, hogy megcsinálhat­tam - mondja. - Egyáltalán nem érzem, hogy büszkének kellene lennem, ezt hozta az élet, ezt kel­lett tenni. 1991-ben hozták létre a me­gyei Családvédelmi és Gyógy­pedagógiai Szolgálatot.- Nagyon örültem, hogy en­gem választottak az intézmény vezetésére, ami nem kis feladat, én viszont szeretem a kihíváso­kat. Ez a munka érdekes, közel áll hozzám. Az intézmény a megye városa­iban, falvaiban élő gyermekek, ifjak, felnőttek pedagógiai, pszi­chológiai, gyógypedagógiai és logopédiai megsegítésében, va­lamint gyámügyek megoldásá­ban részt vevő intézmény. Családot „szervezni”- Talán a legszebb feladat, amit csinálhatunk. Fantasztikus jó érzés elbeszélgetni olyan em­berekkel, akikben ott a szeretet, a jó szándék, hogy ezt átadhassák másoknak - kezd bele az örökbe­fogadás előkészítéséről, a szülői szerepre való felkészítésről, az alkalmasság véleményezéséről és az örökbe adható gyermekek vizsgálatáról szóló munka ismer­tetésébe. A beszélgetéseken szó esik ar­ról is, milyen gondok adódhat­nak a gyerek nevelése kapcsán, mire lehet szüksége. A kellő fel­készítés arra nyújthat garanciát, hogy a gyereknek lesz otthona, nem adják vissza, ha nem sike­rült jó kapcsolatot kialakítani vele. Nagyné Kasza Ilona munkájá­hoz különösen nagy segítséget nyújt Adler individuálpszicholó­­giája. A Szuhányi Mária által tar­tott módszertani képzésen meg­tanulta, hogy az emberek nem­csak azok, amit tanultak, hanem azok is, amit hoztak magukkal. Az ember 5 éves koráig kialakul alapvető életstílusa. Fontosak a gyerekkori élmények és az ál­mok, amely dolgok tudat alatt foglalkoztatják az embert. Tovább kell lépni Nagyné Kasza Ilona elképze­léseiről szólva elmondta, hogy szükségesnek látja a pszicholó­giai kultúra fejlesztését, mivel megyénkben nagyon kevés pszi­chológus él; a „kemény jászok és a konok kunok nem lelkiztek”. Szeretné megszervezni a me­gyében is azt a kétéves IP (indi­­viduálpszichológiai) képzést, aminek elvégzése még olyan ké­vésüknek adatott meg. Sokan ér­deklődtek, várják, hogy bátorítsa őket, hogy ők is bátoríthassanak másokat. Az IP új lehetőséget nyit a világ megértésére.- Összességében nagyon sok gondunk van - mondja végül. - Ügy látszik, hogy szeretnék az emberek a belső értékeket meg­érezni, jó lenne, ha helyreállíta­nánk a dolgokat. Igazából ez a szolgálat kevés, hogy az egész megye gondját fel tudja vállalni. De ha felismerjük „kicsinysé­günket”, azzal még nem értünk el semmit, csak ha továbblépünk, és megpróbálunk másokért is tenni. Mi mást kívánhatnánk Nagyné Kasza Ilonának és munkatársai­nak - nekik, akik annyit tesznek a családokért - a Családok Vi­lágnapján, mint további sikeres munkát, s egyre több családot, aki boldogan mond nekik köszö­netét. Sz.E.- Mit jelent ez a kifejezés: családterápia?- Egy olyan pszichológiai módszer, amely azt a célt szol­gálja, hogy a családtagok kö­zötti kapcsolatokban rejlő erő­ket, energiákat - amik valami folytán nem tudnak jól működni - felerősítse. Ezzel együtt a ne­gatív tendenciák természetsze­rűleg lecsökkennek, tehát in­kább a család erőit, meglévő kapacitását, képességét, az egymásra figyelést, az egymás elfogadását tudjuk ezzel a mód­szerrel segíteni, és aztán a csa­lád a saját tehetsége folytán vi­szi tovább az életét egyre job­ban. Még mindig nagyon kevés a szakember, mivel az előző rendszerben nem figyeltek oda az emberek lelki egészségére.- A végbement társadalmi változások milyen hatással van­nak az emberekre? Hogyan élik meg ezt a családok? Változott-e a jelentősége a munkájának?- Nagyon sokban megválto­zott. Régebben a családterápiát csak beteg emberek és család­juk gyógyítására használták, s kevesebben is voltunk, akik eh­hez értettünk. Manapság az emberek egyre inkább felismerik, hogy a bajt megelőzni kellene. A társa­dalmi változásban tulajdonkép­pen egy nagyon érdekes jelen­ségnek vagyunk mindannyian tanúi és szenvedői. A változás mindig megkínozza az embert. Minden, ami eddig biztonságot adott, a megszokott - akármi­lyen is - az már egy kicsit jó volt, mert ismerős volt, ki lehe­tett számítani, hogy holnap mi lesz. Az emberek, az emberiség életében amint megszűnik egy bármilyen fajta megszokott biz­tonság, jelentkezik egy nagy­fokú szorongás, a bizonytalan­ság miatt, ami törvényszerű. A család egy olyan emberi együt­télés, amelyik természetesen hozzászokik ilyen változási krí­zisekhez. Amikor egy fiatal há­zaspár esetében megszületik az első gyerek, az egy óriási válto­zás. Aki ezt átélte, tudja, hogy ez normális krízisnek nevez­hető. Mert minden, ami addig volt, a feje tetejére áll. Ezeket a párhuzamokat azért mondtam el, mert társadalmi méretekben ugyanezt éljük meg. Ez már tart negyedik éve, és az embereket lelkileg elfá­­rasztja. Mert még mindig nem lehet azt mondani, hogy a vál­tozásnak vége, és most jön va­lami, ami holnap és holnapután ugyanaz lesz. Meglátásom sze­rint még újabb négy vagy hat év, amíg beáll egy viszonylagos egyensúly. A nehézség, és ez a család­ban is így van, hogy a változás mindig pici dolgokban hoz stabilitást, aminek lehetne örülni. Körülötte még káosz van, de az a dolog már biztos. Mindennapjainkban alig mer­jük elhinni dolgokról, hogy azok már relatíve stabilan ma­radnak, sőt erősítjük egymás­ban a pánikot, a bizonytalan­ságot: „Ó, csak ne bízzál, ki tudja ...”. Ezek nagyon káros hangok. Arról van szó, hogy aki szorong, az megkönnyeb­bül, ha kimondja, és sose gon­dol arra, hogy milyen kárt okoz. Én, mint pszichológus azt gondolom, hogy ahogy van egy-egy családtag, aki az ügye­letes pesszimista, a mindenben a rosszat látó, aki az egész csa­lád légkörét meg tudja keserí­teni, ugyanúgy a társadalom­ban is néhány hangos ember állandó elégedetlenséget, bol­dogtalanságot hangoztat. Ahogy a család megtanulja, hogy ezt az örök elégedetlen­kedőt hogyan kezelje, a társa­dalomnak is meg kell tanulnia egy egészséges egyensúlyt ta­lálni a pozitív és negatív han­gok között. Nagy felfedezés volt szá­momra is, amikor egy jó évti­zedes családterapeutai tapasz­talat után hirtelen rádöbben­tem, hogy a társadalomban is hasonló dolgokat ismerek föl.- A családok boldogságán múlhat a világ, az emberiség boldogsága?- Az egyén, hogy tudjon örülni, hogy tudja önmagát és a környezetét elfogadni, az ehhez való képességét a családban szívja magába, és ezt semmi sem pótolhatja. Bár ott tudnánk kezdeni, hogy a szülőket még jobban ráébresztjük arra, hogy micsoda fontos dolog az a pár év, amíg gyermekük lényét, személyiségét útra indítják. Az intézményekben a szakembe­reknek is sokkal több hozzáér­tés kellene, hogy jobban értsék a gyerek és a szülő, az iskola és a család kapcsolatát. Ha az em­ber megérti a dolgokat, akkor jobban tudja kezelni. Vagy ha vannak, amelyeken nem tud változtatni, attól, hogy megér­tette, jobban el tudja fogadni és fölöslegesen nem emészti rajta magát. Sok a bepótolnivalónk, hi­szen mint mondtam, itt évtize­dekig nem vették tudomány­számba a pszichológiát, de azt gondolom, hogy bevonul majd a köztudatba, és az emberek ké­pesek lesznek önmagukat fej­leszteni, nevelni, segíteni.-em-Leváltottuk az MDF-kormányt. Gőgös volt, nem állt szóba a társadalommal. Az ország számára fontos javaslatokat sorra elutasította. Megtehette: túl nagy hatalma volt. Most furcsa helyzetben vagyunk. Az MSZP egyelőre a 176 körzetből 160-ban vezet. Az Önök bizalmából az SZDSZ az erős második. De ha minden így marad, az MSZP-nek egyedül több hatalma lesz, mint az MDF-kormánynak volt. Valóban akarjuk-e, hogy négy évig egyetlen párt hozza meg a fontos döntéseket, rendelkezzen a közpénzekkel, az adókkal? Mi azt g ondoljuk, ezt senki sem akarja. Talán az történt, hogy a nagy lendületben átestünk a ló túlsó oldalára. Az igazi döntés most következik. Május 29-én még egyszer választunk. Csak az SZDSZ jelöltjeire adott szavazatukkal biztosíthatják az egyensúlyt. Bízzunk magunkban és Magyarország nyerni fog SZDSZ (Politikai hirdetés) Pillanatfelvételek I. Variációk Apa és fia a kocsinál matat, az anya az erkélyen tesz-vesz. Apa és fia egy kőkorszaki Trabantot festeget, teljesen hobbiból. Van még két másik autó is, nyugati is, keleti is. Kutya is van, lenn ólálkodik az autók között. Apa és fia néha elmegy fordulni egyet a Trabanttal. Anya és apa délután felül néha a robogóra - mert az is van - és felmegy a gátra, a kutya a nyomukban. II. Töredékek A csúszdánál egymásba érnek a vasárnapi apukák és gyerekek . . . Oda is felmegyek - csússz már - hahó, apa! - még egyet - el­megyünk fagyizni? - most hason is - gyere ki - tudod mi vagyok most, apa? - még egy utolsót - ne feküdj a sárba! - menjünk, mert anyád nézi az órát... III. Harmóniák Két koszos, szakadt kölyök szalad az anya előtt az utcán. Csak egy pillantást vetnek a kukába, de ma valahogy nem megy a „munka”. A játszótér érdekesebb. Odafutnak a mérleghintához, üggyel-bajjal felkerülnek mind a ketten. Önfeledten, vidáman hancúroznak. Az anya is végzett a konténernél, csíkos szatyrát le­veszi a hátáról, a padra ülve eligazítja szoknyája ráncait, s szere­tettel néz a játszó kölykökre. - em -

Next

/
Oldalképek
Tartalom