Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-13 / 112. szám
12 Nyugdíjasok fóruma 1994. május 13., péntek Május 15-én Két évtized emlékei Martfűn „A Martfűi Nyugdíjasklub 1994. május 15-én, vasárnap ünnepli megalakulásának és fennállásának 20. évfordulóját. Az ünnepségre szeretettel meghívjuk...” így kezdődik az a meghívó, amit az Új Néplap szerkesztősége kapott Martfűről. Vasárnap ünnepelnek tehát a megye egyik legidősebb nyugdíjasklubjában, a művelődési házban nagy kulturális seregszemlét rendeznek maguk s vendégeik szórakoztatására a városi klub tagjai. Szikszói Róbertné, Ili asszony, aki a propagandista tisztét tölti be évek óta, szívesen rendelkezésünkre bocsátotta „csak” a két legutóbbi év, 1991-92 eseményeiről készült naplóját. Ebből érdemes mazsolázgatni egy kicsit. 1991. május 9-én új vezetőséget választott a klub. Ekkor már több mint 15 éves múlt volt mögöttünk, s valamennyien éreztük a folyamatos gyarapodást és fejlődést. A klub vezetője - megalakulása óta - Dombos László volt, aki ekkor korára és egészségi állapotára tekintettel lemondott. Előzőleg ismertette és értékelte a fejlődést, megemlékezve az alapító tagokról is. Szikszói Róbert - akit új vezetőjének fogadott el a tagság - azt javasolta, hogy örökös elnökévé válasszák Dombos Lászlót, akit nagy tapasztalataival a klub nem nélkülözhet. A jelenlévők egyhangúlag elfogadták a javaslatot. Az új vezetőség működési szabályzatot készített, s bár voltak először ellenvetések, megalapozta egy Városi Nyugdíjasklub létrehozását. A Tisza cipőgyáriak szerették volna a klub szuverenitását megőrizni. Ám a nagy társadalmi átalakulás ezen a téren is éreztette hatását, mert függőségük a Tisza Cipőgyártól - a vállalat részvénytársasággá alakulása miatt - megszűnt. Az eddig élvezett szervezeti, erkölcsi és anyagi támogatásról - önhibájukon kívül - kénytelenek voltak lemondani, illetve nagymértékben korlátozni azt. Azonban még évekkel korábban is segítették és segítik - ha csökkentett mértékben is - a klub működését. Az új városi szervezetnek megfelelően viszont az önkormányzat nyújtott segítő kezet. . . . Beléptünk a Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségébe, ahol klubvezetőnket beválasztották a szövetség választmányába. Szívós munka folyt érdekvédelmi és szociális tevékenységünk javításáért. A polgármesteri hivatal kérésére részt vettünk a szociális háló megteremtése érdekében egy széles körű felmérésben. Célul tűztük ki, hogy minden, a nyugdíjasokat, az időseket érintő kérdésben jelen lehessenek képviselőink a, vitában és a döntések előkészítésében. Csatlakoztunk az országos tiltakozóakciókhoz. Aláírásgyűjtéssel vettünk részt az országos megmozdulásokban az idősek, a nyugdíjasok helyzetének megjavítása érdekében. ... Hangulatos találkozónk volt a rákóczifalvaiakkal, a szolnoki papírgyáriak nálunk vendégeskedtek, előzőleg mi jártunk náluk. Díjakat hoztunk el a nyugdíjasok Ki mit tud?-járól Törökszentmiklósról, nálunk lépett föl a Szabadkai Nyugdíjasok Művészeti Együttese, nagy sikere volt érsekújvári (Szlovákia) kulturális szereplésünknek. Köszönet illeti a Tisza Cipőgyár Rt.-t, amely a hagyományos nyugdíjasnap megrendezését folytatta. A polgármester jóindulata is említendő, hiszen tatarozott, berendezett és folyamatosan karbantartott, ingyenes klubhelyiséget biztosított nekünk. Tőle kaptunk zenegépet is, aminek használata nagy öröm a zeneszeretőknek. Nem mindig felhőtlen, boldog a hangulatunk, a kapcsolataink sem. De együtt vagyunk, örömben, bánatban osztozunk. Mint a kiragadott, parányi részletekből látszik, vasárnap lesz mire emlékezni Martfűn. Sok boldogságot, jó egészséget a Városi Nyugdíjasklub minden tagjának, akik sose legyenek kevesebben, mint most: száznegyvenen! Anyák, nagymamák napja A patrónusok - a Bottyán Kft. és a Centrum étterem - szép ajándékai mellett sütöttek a nagymamák is az ünnepségre sósat, édeset, nehogy valamiben hiány legyen. S egy-egy szál virágot is kapott mindenki. (Fotó: Barna S.) M ájus első vasárnapja akkor is anyák napja, ha épp elsejére esik, amit évek, évtizedek óta ki így, ki úgy, de megünnepel, mivelhogy ez a munka ünnepe. Most is így volt, de a nyugdíjasklubok, idősek klubjai mégis megtalálták a módját, hogy őket is köszöntsék, mint édesanyáikat, nagymamákat, s még a családot se zavarja az ünneplésben az idősek külön, mégis közös üdvözlése. így volt ez a szolnoki, Fogjuk egymás kezét nyugdíjasklubban is, ahol jó előre megszervezték, s április 29-ére, péntekre össze is hívták a tagságot: anyák és nagymamák napjára, egy kedves, bensőséges hangulatú délutáni ünnepségre. Líbor Mihályné, a klubvezető Etuka meg a Humán Szolgáltató Központ munkatársai sokat szerveztek, rendezkedtek, hogy a Tisza és Zagyva deltájában álló öreg, emeletes ház kellemes külsőségekkel is fogadja az ünneplőbe öltözött, fiatalos nagymamákat, hófehér hajú dédnagymamákat. Náluk már hagyomány ez a tavaszi ünnep, s megint megnyerték a megszokott patrónusokat is hozzá. A Bottyán Kft. kirukkolt ajándékaival: gyümölcsleveket, üdítőket szállított meg banánt, narancsot, nem is keveset, aztán a Centrum étterem vezetője, Módos Zoltánná is elküldte a tortát, amely emeletesre sikerült, s olyan hatalmasra, hogy mindenki megkóstolhatta, jutott is, maradt is belőle. Csak hát az ünnep nem az köszöntő nélkül. Etuka tudja ezt, s rövid üdvözlése után tiszavárkonyi vendég, férfi állt az asszonyok koszorújába, saját versét mondta el Kiss Béla nyugdíjas az ünneplőknek. És a gyerekek - kell-e nagyobb öröm anyáknak, nagyanyáknak, mint vagy húsz bájos-édes, hét-nyolc éves kisfiú, kislány verselése, éneke, gondos rendező-tanárnőjük kíséretében? Nos, a Fiumei úti iskola kisdiákjai olyan szépen összeállított műsort adtak a nagymamáknak, hogy nem egynek könny csillogott a szemében a meghatódottságtól. Aztán gyermekvárosi kamaszok álltak elébük, mutáló hangon, maguk is megilletődötten szavaltak. Helyükre a Sabac együttes apró lánykái libbentek, tarka ruhákban, szalagokkal felricomázva - cigánytáncot jártak. Mindez egy hatvantagú nyugdíjasklub anyák, nagymamák napi ünnepsége volt, aminél szebbet, kedvesebbet aligha rendezett volna bárki. A sok éve együtt időt múlató klub ezen a délutánon a jókedv, az öröm otthona volt, s nem is jutott eszébe egy klubtagnak sem, hogy sokszor fáj a magány, s hiányzik a messze élő gyerek, unoka. Szép délután volt, nem felejtettek el a klubalapítóról, Lusztig Lászlónéról sem megemlékezni. Etukának erre is gondja volt ott, a Tisza-Zagyva deltájában. Egymás öröméért találkoznak kéthetente Húszéves a tiszafüredi nyugdíjasklub 1974 februárjában a Hazafias Népfront kezdeményezésére alakult meg Tiszafüreden a nőklub, 36 taggal. Az akkor még fiatal asszonyok nem gondolták, hogy az idő múlásával felvetődhet egyszer annak a kérdése is, miszerint nyugdíjasklubbá alakulhatnak át. Pedig ez történt. Ám női hiúságuk, asszonyi, mi több, már nagymamái büszkeségük nem szenvedett csorbát, amikor életkorukból adódóan 1987-től már Városi Nyugdíjasklub néven vezették tovább a tartalmas munkáról árulkodó eseménynaplójukat.- Kultúra és tanulás, s mindezt úgy, hogy itt minden ember egyformán jól érezze magát, pártoskodás és politika nélkül tisztelje és becsülje egymást. Ezt tűztük ki célul - emlékezett vissza ezekre az évekre Schmidt Imréné, a klub vezetője, majd így folytatta:- Én úgy érzem, hogy valóban sikerült egymás örömére eltölteni ezeket az éveket. A húsz év alatt jártunk Törökországban, Jugoszláviában, Képünkön: egy felejthetetlen kiránduláson a húszévesek Csehszlovákiában, Szovjetunióban, Lengyelországban és Németországban. Felkerestük kis hazánk szinte minden tájegységét. Hogy miért sorolom ezt fel? Mindezt a pedagógusok és az értelmiség segítségével tettük. így a szórakozás mellett tanulhattunk is az utakon. Szerencsésnek érezzük magunkat abból a szempontból is, hogy a helyi művelődési ház nemcsak a kezdet kezdetén, hanem most is szakmai segítséget nyújt nekünk, és helyet is biztosít a klubélethez. Persze szólok a problémákról is. Ez idáig a helyi önkormányzat évente 50- 70 ezer forinttal támogatott bennünket. Idén - talán a hivatal pénzügyi nehézségei miatt - erre nem került sor. Ennek ellenére júniusban Pécs- Harkány-Jánoshalma útvonalon háromnapos kirándulást szervezünk. Júliusban részt veszünk a tiszaörsi fürdőben megrendezendő találkozón. Szeptemberben pedig a hajdúdorogi testvérklub vendégszeretetét élvezzük. Közben persze szeretnénk mást is csinálni. Kéthetente találkozunk a programtervezetünk szerint, amibe belefér a névnapok megünneplésétől kezdve, az idősebb, beteg klubtagjaink látogatásán, ápolásán keresztül a csigatészta-csinálásig szinte minden. * Ismerve a klub működését, fogadóirodákban egy az egyben lehetne a fentiek teljesítésére fogadni. Hiszen a múltuk és jelenük tartalmáért jutalmazta őket díszoklevéllel Sípos József, az Országos Nyugdíjas Szövetség alelnöke idén februárban. A jövő biztosítéka pedig az, hogy már 138-an vannak a tervekhez és reményekhez. P. M. Jubilált a Déryné Klub Ezen a tavaszon néhány jubileumra kapott meghívót a nyugdíjasok fóruma. Először Szolnokon vendégeskedtünk, a Déryné Nyugdíjasklub megalakulásának 15. évfordulóján. Az ünnepséget április 23-án, szombaton este stílusosan a Véndiák étteremben tartották az Ady Endre úton. Először úgy tűnt, ez talán a legnépesebb klub a városban, aztán kiderült: sok vendég is megtisztelte a 15 éveseket, azért kellett új meg új asztalokat teríteni. A vendégek között ott voltak a martfűi városi klub képviselői, a szandaiak, akikkel régi barátság fűzi össze a szolnokiakat, de eljöttek a hasonlóan régi barátságot ápoló miskolci nyugdíjasok küldöttei is. És persze ott voltak a házigazdák, a városi művelődési központ vezető munkatársai, sőt Kiss Györgyi igazgatónő is köszöntőt meg ajándékot hozott. Dénes Pál, a nyugdíjasok megyei kulturális egyesületének titkára is üdvözölte a szép emlékekben általa is gazdag, idős klubtagokat. Bozsó Gyuláné Jolika a klub vezetője. Nem tizenöt esztendeje, de mellette ott ült az alapító, Drávucz Gyuláné, aki kora, betegsége miatt kénytelen volt a rendszeres találkozásokról is lemondani, pedig hajdanán ő volt a sok, emlékezetes országjárás, kirándulás, színházlátogatás lelke, szervezője. Láthatóan nem először ültek a „15 évesek” együtt fehér asztal mellett, mert otthonosan, jól érezték magukat, s még a gyülekezést sem töltötték haszontalanul. Igaz, ebben része volt Dóró Andrásnak és zenekarának, akik már tudják, mit dalolnak szívesen Déryné késői utódai, de még azt is tudják, milyen muzsikára kerekednek táncra az asszonyok, férfiak. Mert ennek a klubnak láthatóan nemcsak nők a tagjai, hanem férfiak is, házaspárok töltik kellemesen idejüket együtt. Most, a jubileumon is így történt. A megemlékezés után rendre köszöntötték vendégklubok küldöttei az ünneplőket, aztán szóra bírták az alapító klubvezetőt, s végül mindenféle ének meg zeneszám közepette jóízű vacsorával, utána többnyire pár korty vörösborral csináltak maguknak még jobb kedvet. Amikor a klubnak otthont adó művelődési központ igazgatónője bejelentette, hogy hozott egy kis pénzt is, jó lesz majd egy kiránduláshoz vagy színházlátogatáshoz, bizony mindenki örült, s jó szívvel, virággal köszönték meg a ritka pillanatot. Áztán megszólalt ismét a zenekar, s olyan tánc kerekedett, hogy azt mondtam a mellettem ülőknek, mintha tizenöt évesek járnák. Az egyik hölgy megrótt érte: tudnak is a mai tizenöt évesek táncolni - mondta, s nem tagadom, igazat adtam neki. így biztosan nem, ennyi sikkel, bájjal, s felszabadultan, jókedvvel. Többnyire azt mondogatta mindenki a hosszú este végén: majd a legközelebbi jubileumon is így, ilyen szépen összejövünk, ugye? - Adja az Isten! Dorók Laci bácsi Amikor Dorók Laci bácsi 1981-ben 31 év után a hűtőgépgyár nyugdíjasa lett, azonnal kapott új feladatot. A nyugdíjasklub vezetőjének választották, e tisztséget ma is ő viseli. A gyár 600-650 nyugdíjasa szakszervezeti tag maradt. Laci bácsi 25 bizalmi segítségével intézi ügyeiket. Legfontosabb, hogy a bajban lévő idős ember segítséget kapjon. Néha a jó szó a legdrágább. A segély forintjaira is szükség van azonban, s ezt a nyugdíjas szakszervezeti közösség Laci bácsi közreműködésével intézi. Fontos a klub is. A hűtőgépgyár 1978-ban építette sok társadalmi munkával az Ifjúsági Házat. Itt lelt igazi otthonra a nyugdíjasok 1971 óta létező klubja. A társas együttlét, beszélgetések, kártyacsaták, sok vidám ünnepség, kirándulások élménye teszi feledhetetlenné a klubot. A nyugdíjasok közül a hétfői és pénteki klubnapokon ma is hatvanan ott vannak. Dorók Laci bácsi azonban most igencsak búslakodik. Az Ifjúsági Házat eladták az önkormányzatnak. Itt pedig, úgy néz ki, nem jut támogatás, vállalkozási alapon kell működtetni. Ha így lesz, akkor a klubtagságnak bérleti díjat kell fizetni a termek használatáért. Az évi 4-5 kiránduláshoz is az Ifjúsági Ház „adta” eddig a pénzt. Laci bácsi megpróbálja elintézni a Volán Rt.-nél, hogy a nyugdíjasokat megillető kedvezményes utazási szelvényt egy-egy kirándulás alkalmával „költhessék el”. A gyár jelenlegi vezetése, szakszervezeti bizottsága támogatja a nyugdíjasokat, ezt köszönik is. Az Ifjúsági Ház sorsába azonban nem tudnak beleszólni. Csak fáj a szíve, hogy felbomolhat ez a közösség, mely oly sokat jelentett neki, hisz 13 éve élvezi bizalmukat. S bizony ezen a szívfájdalmon orvos nem segíthet. KE Kedves Marikám! Kívánom, találjon levelem jó egészségben, s vigyázz nagyon magadra, mert már úgy látszik, nemcsak az április volt szeszélyes, az a május is. Hát már a múlt héten akartam írni, de ugye annyi dolgom akadt, hogy estére már csak ölbe ejtettem a kezem, úgy belefáradtam a sok munkába. Lehet, azért is esett jól, amit ma egy hete hozott a postás, a szépen szóló levél egy magányos öregasszonynak csak kedves lehet. Hát még, ki írta! Nem tudom, hányán kaptak ilyet, még meg sem mertem kérdezni a szomszédasszonytól sem, nehogy híre keljen a faluban, hogy velem kicsoda levelezget. Ugye az emberek irigyek, még majd azt hiszik, a nyugdíjamon is ezért emeltek, nem azért, mert az jár mindenkinek. No, Neked megírom, kitől kaptam levelet május 6-án, pénteken, épp egy nappal a kampánycsend előtt. Nohát, dr. Boross Péter miniszterelnök úr írta alá azt a levelet, amit a postás a kezembe nyomott. Nekem volt címezve, de egy vessző, egy pont sem hiányzott róla, olyan pontosan címezték. Azt írta a lelkem, hogy becsüli a nőket, az édesanyákat, meg hogy felelősséget érez minden család sorsáért. Hát akkor miért hibáztatják ezt az embert a munkanélküliségért, kérdeztem rögtön, mert szegény fiamra gondoltam, aki már csak a szociális ellátást kapja, ami olyan nesze semmi, fogd meg jól. De hát az is a levélben volt, hogy az ország fegyelmét, türelmét a nők sugározták szét a társadalomban. Hát nem gyönyörű, milyen okos ember, milyen kár, hogy kitelt az ideje, már hétfőn hajnalba’ be is mondta a rádió meg a tévé is, hogy lemaradtak a kormánypártok. Marikám, Te kaptál-e ilyen szép levelet? Én az unokáimnak is megmutattam, azok meg - a kamaszok - kivágták az arcképét, az is rajta volt a levélen - az a mosolygós, amit tévé, zászlók meg mindenféle feliratok mutattak unásig -, szóval a képét kivágták, rajzoltak egy szívet, ráírták, hogy „I love you Boross Péter”, s mellé tették egy fiatalkori képemet, aztán csak megtaláltam a képeket az ágyam párnáján. Ezek a kölykök semmit sem vesznek komolyan - akárcsak a polgármesterünk a jelölését -, hát nem kapott szegény elég szavazatot, de úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Marikám, íij mielőbb, nálatok mi újság? És el ne feledd: május 29-én ismét választunk, menni kell szavazni. Már nem is tudom, nem kéne mégis a miniszterelnök urat segíteni, vagy inkább a polgármesterünket? Szeretettel ölel: Juliska Az oldalt összeállított: Sóskúti Júlia
