Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-09 / 108. szám
12 Sportextra 1994. május 9., hétfő Női foci Tüvati II. - Szolnoki TE 1-3 (1-1) Budapest, 300 n., v.: Suscsák Tüvati: Kötél - Barna, Bátyi, Dömök, Csapó - Deli, Tollár, Szabó (Gál) - Süpeki O., Ruff, Süpeki K. Edző: Bársony Barnabás. SZTE: Vincze - Szikszainé (Szentesi), Mező, Mustár, Lajkó - Szajkó (Aknakiné), Ács, Lévai - Márki, Pádár, Molnár. Edző: Munkácsi József. 22. perc: Lévai 30 méteres keresztlabdáját Márki egyből a kapu bal felső sarkába küldte, 0-1. 39. perc: Bátyi 25 méteres szabadrúgása a rosszul felálló szolnoki sorfal mellett a bal alsó sarokban kötött ki, 1 -1. 75. perc: Pádár jóütemű indításával Márki lefutotta a hazai védelmet és Kötél felett a hálóba emelt, 1-2. 83. perc: Pádár ismér remek labdát adott Márkinak, akinek beadását nagy lendülettel a kapu elé érkező Aknainé értékesítette, 1-3. Jók: Bátyi, Ruff, Süpeki O., ill. Márki, Pádár, Lévai, Ács A kitűnő iramú és színvonalú mérkőzésen mindkét csapat elszántan és jól játszott. A szolnokiak főleg a második játékrészben vezettek korszerű, gyors támadásokat, melyek közül kettőt góllal fejeztek be, s végül teljesen megérdemelten nyertek. Bársony Barnabás: - Egy igen jó mérkőzésen, a látottak alapján megérdemelten győzött le bennünket a szolnoki csapat. Munkácsi József: - A mérkőzéseken így kell együtt, egymásért játszani. Szép volt lányok! Munkácsi Argentin túra Az argentin labdrúgó válogatott a világbajnoki felkészülés jegyében igen gazdag programot készül teljesíteni. A dél-amerikai együttes május 16-án Japánba utazik, ahol a házigazdák ellen, majd a francia válogatottal mérkőzik meg. Alfio Basile szövetségi kapitány 23 fős keretében szerepel Diego Maradona és a kábítószer-élvezetért tavaly áprilisban eltiltott Claudio Caniggia neve is, akinek játékjogát május 8-ig függesztette fel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség. Az argentin csapat május 30-án Tel-Avivban vendégeskedik, és tervbe vettek egy zágrábi összecsapást. Az argentin keret: Islas, Goycochea, Scoponi, Diaz, Vazquez, Borelli, Ruggeri, Caceres, Sensini, Chamot, Franco, Basualdo, Redondo, Mancuso, Peres, Simeone, Rodriguez, Maradona, Ortega, Balbo, Batistuta, Caniggia, Bello Sérülés Közel négy hónapos kényszerpihenő vár Stefanio Eranióra, az olasz AC Milan labdarúgó csapatának középpályására. A 27 esztendős játékos edzés közben Achilles-ínszakadást szenvedett, így a bajnokcsapat és az olasz válogatott egyformán kénytelen lemondani szerepeltetéséről. Több szempontból is kellemetlen Eranio kiválása, hiszen az AC Milan előtt nem kisebb feladat áll, mint a május 18-án Athénban megrendezésre kerülő Bajnokok Ligája-döntő, az olasz válogatott pedig a világbajnoki részvételre készül. Fabio Capello, az AC Milan edzője: - Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen pechesek vagyunk. A spanyol bajnok Barcelona elleni Bajnokok Ligája-döntőn rendkívül fontos feladatok vártak volna Eranióra. Arrigo Sacchi, az olasz válogatott szövetségi kapitánya ugyancsak nélküle állítja össze a világbajnokságra utazó keretet. A hírek szerint Nicola Berti, az Intemazionale játékosa lesz az, aki helyettesíti a sérültet a tengerentúlon. Olaszország válogatottja június 18-án New Yorkban mutatkozik be Írország ellen. Labdarúgó NB L, 25. forduló Szűnőben a főváros futball-egyeduralma Hétfő, 19.00. (TV2): Újpesti TE - Csepel Kordax Popescu két alkalommal üdvözölte a győri publikumot ETO FC Győr - Ferencváros 3-1 (2-1) Győr, 16 000 néző, v.: Puhl gólszerzők: Hajszán (16.), Popescu (31., 91.), illetve Lipcsei (7.) sárga lap: Bordás (13.), Mikóczi (69.), illetve Lipcsei (33.), Balogh G. (51.), Hrutka (58.) piros lap: Herczeg (89.), illetve Szűcs (88.) jók: Végh, Hajszán, Popescu, Csertői, illetve Lipcsei, Kovács J., Albert ETO FC Győr: Végh - Radies, Pintér, Kuttor - Varga (Herczeg, a szünetben), Hajszán, Mikóczi, Csertői, Bordás (Faragó, 22.) - Klausz, Popescu Ferencváros: Szeiler - Szekeres, Telek (Hrutka, 5.), Szűcs, Simon - Balogh G., Keller, Albert, Lipcsei - Kovács J., Zavadszky (Wukovics, a szünetben) A győri legénység megérdemelten tartotta otthon a két bajnoki pontot. Szervezett játékával, jobb helyzetkihasználásával biztosan győzte le a Fradit. Békéscsabai EFC - Vasas-llzer 2-1 (2-0) Békéscsaba, 9 000 néző, v.: Vágner gólszerzők: Szarvas (10. p.), Kulcsár (39.), illetve Claude (63.) sárga lap: Zahorán (51.), Vancea (58.), illetve Földes (32.), Erős (72.) piros lap: Vancea (70.) jók: Fodor, Váczi, Mracskó, illetve Sirinbekov, Erős, Vincze Békéscsabai EFC: Baji - Mracskó, Usmajev, Szenti, Zahorán - Fodor, Ciocan (Szarvas, 6.), Csató, Vancea - Váczi, Kulcsár (Mironas, 74.) Vasas-llzer: Sáfár - Juhár - Herczeg, Maczó - Mónos, Sirinbekov, Pecha (Erős, 46.), Geress (Szenes, 46.), Vincze - Földes, Claude A közepes iramú és színvonalú találkozón.a Békéscsaba az első félidőben jól játszott, megérdemelt vezetésre tett szert. Sőt, ha Vácziék egy kicsit pontosabban céloznak, akár megnyugtatóbb előnnyel is pihenőre térhettek volna. Ä második játékrészben azonban visszaestek a lilák, a Vasas pedig nagyot javult. A hazaiak így örülhetnek a sovány győzelemnek. PMSC-Fordan - Parmalat FC 1-0 (1-0) Pécs, 5 000 néző, v.: Juhos gólszerző: Azoitei (28. p.) sárga lap: Palaczky (13.), illetve Pálfi (61.) jók: Csaban, Csízi, Bódog, Dárdai, illetve Balog, Lőrincz, Zimmermann PMSC-Fordan: Csaban - Csízi, Bódog, Dienes - Ulveczki, Csoboth, Dárdai, Pplaczky - Tököli (Kocsis, 89.), Azoitei, Dorobantu (Lengyel, 77.) Parmalat FC: Mitring - Kucselata, Balog, Salacz, Lőrincz - Dubecz, Zimmermann, Czéh (Pálfi, a szünetben), Horváth L. - Takács, Horváth F. (Jován, 61.) A PMSC-Fordan a tizenegyes kihagyásával saját maga számára tette nehézzé a mérkőzést, amit megérdemelten nyert meg. Vác FC-Samsung - Debreceni VSC 2-1 (2-0) Vác, 4 000 néző, v.: Tóth V. gólszerzők: Nyilas (1. p.), Füle (44. - 11-esből), illetve Tóth A. (57.) sárga lap: Aranyos (28.), Miovecz (85.) jók: Nagy T., Hahn, Nyilas, Romanek, illetve Pető, Sándor Cs. Vác FC-Samsung: Koszta - Nagy T. - Puglits, Hahn - Nyilas, Kriska, Víg (Simon, 62.), Romanek, Aranyos - Füle (Miovecz, 72.), Burzi Debrecni VSC: Horváth - Gojan - Földvári, Pető - Madár, Kondás, Sándor Cs., Sándor T., Buliga - Dombi, Toderas (Tóth A., 46.) Az ősz sikercsapata, a Debrecen tavasszal gyengén muzsikálva jelentősen visszaesett a bajnoki táblázaton, de elmúlt heti győzelme után ismét abban reménykedhetett, visszanyeri régi formáját. A hajdúságiak a bajnokaspiránshoz minimum egy pont reményében érkeztek, a váciak számára viszont csak a győzelem volt elfogadható, hiszen délelőtt a nagy vetélytárs, a Békéscsaba újból győzelmet aratott. Második félidei teljesítményével a Debrecen pontesélyes lehetett volna, ám lehetőségeit elhibázta. A Vác öszszességében megérdemelt győzelmet aratott. Kispest-Honvéd - Haladás VSE 0-0 Bozsik-stadion, 6000 néző, V.: Bognár sárga lap: Bánfi (39.), illetve Jagodics (57.) piros lap: Duró (55.) jók: Bánfi, Vincze, illetve Király, Szekér, Tóth Gy., Bognár Z. Kispest-Honvéd FC: Brockhauser - Bánfi - Plókai, Csehi - Farkasházy (Szabados, 60.), Illés, Forrai, Duró - Stefanov, Hamar, Vincze Haladás VSE: Király - Bognár Z. - Szűcs, Sánta - Szekér, Tóth Gy., Jagodics, Elekes, Tóth N. - Schneider (Sülé, 70.), Somfalvi (Vukadinovics, 76.) A hazai pálya előnyét maximálisan kívánta kihasználni a sokak által még bajnoki aranyéremre is esélyesnek vélt Honvéd, ezért huszáros nyitányt mutatott. Az első félidőben több, egészen tiszta helyzete adódott a fővárosi gárdának, de Király kapus rendre a helyén volt. Remek védései felbátorították társait, akik egyre magabiztosabban járatták a labdát a mezőnyben, látszott, az idő múlásával kezdik elhinni, van esélyük a több mint meglepő pontszerzésre. A hit csodát „termett”, a szombathelyi csapat folytatja szívós harcát a kiesés elkerüléséért. Siófoki Bányász - BVSC-Dreher 1-1 (1-1) Siófok, 2 000 néző, v.: Kiss G. gólszerzők: Földes (7. p.), illetve Bognár (44.) sárga lap: Olajos (26.), Tóth (33.), Fischer (60.), illetve Negrau (18.), Wemer (88.) piros lap: Olajos (85.) jók: Bimbó, Tóth L., Földes, Jenei, illetve Disztl, Dzsinovics, Bognár, Nagy Siófoki Bányász: Bíró - Keszeg, Bimbó, Olajos, Sallai - Jenei, Tóth, Király (Kirchmayer, 55.), Varsányi (Kolovics, 70.) - Fischer, Földes BVSC-Dreher: Disztl - Bondarenko, Dzsinovics, Werner, Nagy (Bükszegi, 46.) - Farkas, B. Szabó, Negrau, Bognár - Borgulya (Tóth Gy., 80.), Urbányi Az első félidőben mutatott játék és a helyzetek alapján a többgólos Bányász-győzelem sem lett volna meglepetés, de a Balaton-partiak ezúttal sem tudták átlépni saját árnyékukat, még a legbiztosabb ziccereket is elhibázták. MTK -EMDSZ-Sopron 1-2 (0-2) Hungária krt., 1 000 néző, v.: Nyilas gólszerzők: Zsivótzky (61.), illetve Turbék (1. p. - öngól), Chiratcu (27.) sárga lap: Turbék (21.), Tikosi (25.) jók: Jessy, illetve Udvardi, Katona, Szántó, Ördög MTK: Piel - Horváth Cs. - Sztanó, Turbék (Jessy, 33.) - Talapa, Vancsa, Kenesei Z., Szalai, Zsivótzky - Tikosi, Hámori (Kenesei K., 46.) EMDSZ-Soproni LC: Milchram - Udvardi - Katona, Árpási - Varsányi, Kovács L., Deák, Szántó (Varga K., 80.), Majoros (Makkos, 74.) - Ördög, Chiratcu A kieső helyen álló MTK-nak most tényleg létkérdés volt a két pont begyűjtése. Ráadásul a kék-fehérek azzal a tudattal léphettek pályára, hogy háromgólos győzelem esetén megelőzhetik a kezdő sípszó előtt tizedik helyen álló soproniakat. Ám a vendégek ügyesen, taktikusan futballoztak és megérdemelten nyertek. Az MTK útja ezzel a játékkal csakis a másodosztály felé vezethet. Pedig Popovics Sándor mindent megpróbált, az egész mérkőzés alatt a pálya széléről irányította, űzte-hajtotta játékosait. NB III. Mátra-, és Alföldi-csoport Megtört végre a cukorgyári átok Stop, ez az enyém! - teszi ki kezét a bagi játékos Szolnoki Borovi Cukorgyár -Bag 1-0 (1-0) Szolnok, 50 n., v.: Gál Cukorgyár: Öllé - Ladányi, Dobos, Mészáros (Peszeki), Kiss, Tákos, Pintó, Kovács, Tubák (Pálinkás), Szikszai, Vadicska. Edző: Nász Mihály. Bag: Szén - Bazsik, Cseke, Tribol, Dobes, Aszódi, Markóczi (Takács), Tóth, Maglódi, Medgyesi, Gál. Edző: Dobes Attila. 45. perc: Tóth végezhetett el szabadrúgást a kaputól 25 méterre, lövése nyomán a labda súrolta a bal kapufát. 46. perc: Mészáros szerzett labdát a balszélen, beívelésébe a kapu előtt álló Vadicska belepiszkált, és a játékszer a meglepett Szén mellett a bal alsó sarokba gurult, 1-0. 51. perc: Bazsik indult egyedül a jobb szélen, beadására egyedül érkezett Takács, közeli csukafejese azonban a kapu fölé szállt. 64. perc: Vadicska kapott remek labdát a jobb oldalon, magas ívű beadására Szén érthetetlenül nem mozdult ki, a berobbanó Peszeki azonban négy méterről sem találta el a kaput. Az első játékrész meddő küzdelmet hozott, a félidő végén szerencsés góllal szereztek vezetést a hazaiak. Pihenő után a két pont reményében fellelkesültek a házigazdák, és a jó iramú folytatásban sikerült megőrizniük a győzelmet. Jók: Öllé, Tákos, Vadicska ill. Cseke, Maglódi, Aszódi Nász Mihály: - Végre mi rúgtunk gólt! Dobes Attila: - Magabiztosabban játszottunk, nem érdemeltünk vereséget. Gratulálok a szolnokiaknak. Ifi: Sz. Borovi Cukorgyár - Bag 1-0 Turcsányi Füzesabony - Jászberény 0-1 (0-1) Füzesabony, 500 n., v.: Soblocher Jászberény: Rácz - Balogh G., Ludasi, Karkus, Bató, Szántai, Juhász G., Tasi, Lukácsi, Ládi, Vasas. Edző. Sárközi Gyula. 9. perc: Sűrű 20 méteres, jól helyezett szabadrúgását tornázta ki a jobb felső sarok elől Rácz. 13. perc: Szántai bal oldali szöglete érintés nélkül, a földről pattant a kapuba, 0-1. 19. perc: Ládi 18 méteres lövését el vetődve hárította Varga. 31. perc: Balog Gy. beadását Ládi fordulásból tűzte kapura, de Varga óriási bravúrral kiütötte, majd gyors vetődéssel mentett Tasi elől. 38. perc: Fehér megkavarta a vendégek bal oldali védelmét, begurítását Nagy kapura lőtte, de a keresztező Lukácsiról kipattant a labda. 48. perc: Sima egy lecsorgó labdát 11 méterről, nagy helyzetben bombázott a kapu mellé. 65. perc: Jobb oldali hazai szögletet Rácznak csak másodszori beavatkozás után sikerült kibokszolnia. 88. perc: Karkusz meghúzta a bal oldalt, beadását Lukácsi a hosszú oldalról vágta kapura, de Varga szépen hárított. 89. perc: Tasi remek labdájával Ládi egyedül léphetett ki, de a kimozduló Varga és a kapufa mellett is elgurította a labdát. Óriási helyzet volt. 90. perc: Vasas egyedül vezette a labdát Vargára, a tizenhatoson belül rátűzte, de a kivetődő kapus lábáról kipattant a labda. Ismétlésre már nem maradt idő, mert a játékvezető lefújta a találkozót. Hasonló felfogásban játszó két csapat közül, a több gólhelyzetet kidolgozó, igazi csapatmunkát nyújtó vendégek szolgáltak rá a győzelemre. Jók: Bocsi, Sűrű, ill. Rácz, Szántai, Ládi Albert Csaba: - Tudtuk, hogy nehéz lesz, de a Jászberény teljesen megérdemelten nyert. Igaz egy súlyos hibából kaptuk a gólt. Sárközi Gyula: - Örülök, hogy a csapat tovább remekel. Ifi: Füzesabony-Jászberény 1-3 Szalóki Cegléd -Törökszentmiklós 4-1 (3-1) Cegléd, 500 n., v.: Majoros Törökszentmiklós: Németh - Molnár, Lóié, Rajt, Dékány (Bata), Rimóczi, Szőke, Orbán, Gergely, Ramos, Babella. Edző: Márton Ferenc. 4. perc: Lóié 18 méterről leadott szabadrúgását Vezér nagy bravúrral a mezőnybe öklözte. 12. perc: Ramos 20 méterről lőtt, lövését Vezér a kapufa segítségével mentette. 15. perc: Jobb oldali hazai támadást követően Németh Gy. 8 méterről fejelt a kapu közepébe, 1-0. 22. perc: Németh Gy. 16 méteres gyenge lövése Németh M. keze között vánszorgott a hálóba, 2-0. 32. perc: Babella 12 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 2-1. 41. perc: Doma lövése a bal kapufáról vágódott a hálóba, 3-1. 60. perc: Németh Gy. a kapuját feleslegesen elhagyó Németh M. fölött emelt a jobb felső sarokba, 4-1. Alacsony színvonalú, de küzdelmes mérkőzésen, kitűnő játékvezetés mellett, a helyzeteit jobban értékesítő hazaiak győzelme megérdemelt, bár a gólkülönbség túlzott. Jók: Szabó, Németh Gy., Fehér Zs„ Korpácsi, ill. Molnár, Lóié, Orbán, Rimóczi Rákos János: - Nem játszottunk jól, de küzdöttünk. Márton Ferenc: - Mezőnyben egyenrangúak voltunk, de a gólokat óriási védelmi hibákból kaptuk. Ifi: Cegléd-Törökszentmiklós 10-1 Nagy K.