Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-09 / 108. szám

1994. május 9., hétfő Húszon innen — tízen túl 7 Vas elvtárs, a pártiunkéi Nem igazán jó napköziben dolgozni, Vas Imi legalábbis unta, de nagyon. Nehéz ott sike­reket elérni. 1991. március 31-én jött a Fideszhez. Emlék­szik pontosan a dátumra, mert ha az ember állást változtat, ak­kor azt megjegyzi. Másfél óra alatt döntötte el, és elkérte a fe­lesége és apukája véleményét is. 0 volt a párt megyei szerve­zője, az utóbbi néhány hónap­ban azonban a hármas és négyes választókörzetben induló jelöl­tek irodavezetője. A lényegen ez végül is nem változtat. Operatív kampányfőnök, a technikai bonyolítás igen, a bo­nyodalom okozása nem az ő feladata. Valaki azt mondta, sokkal több mindenre lenne képes, ah­hoz képest, mint amit csinál. Er­ről szerénységből nem kívánt nyilatkozni. Önkormányzati képviselő Ti­­szapüspökiben, ott vékonyab­bak az előterjesztések, mint a szolnoki városházán. A falu közgyűlésén túlsúlyban van a Fidesz, mindenki független, ki­véve a három fideszes képvise­lőt. Hogy végül is mi az az opera­tív tevékenység, némi kérde­­zősködés után kiderült, körülbe­lül a következő: telefon, telefon, telefon, autóba be, autóból ki, és háromszáz hajórakomány idegeskedés. Sokszor, amikor emlékeznie kellene, nem em­lékszik arra, amit másfél órával azelőtt mondott. Három telefont használ, ezek összesen ... nem merjük kimondani, mennyi volt a számlája a múlt hónapban... Felettesek nincsenek, Buda­pesten van néhány, de ha akar, akkor nagyon ritkán találkozik velük. Egyébként érdemes megfo­gadni, amit a fater mond (Vár­hegyi Attila). Nevetve bólogat az operatív tevékenykedő, jó já­tékos a fater, rúgott már egy-két gólt. Amikor állandóan mentek a Fidesz gyermek- és felnőttmű­sorai, egyszer szükség volt han­gosító műszaki egységekre. Felhívta egy barátját három nappal előtte, oké, meglesz. Másfél nappal előtte még nem volt meg, de másfél nap a kam­pányban nagyon hosszú idő. Aznap reggel már izgult. Fo­lyamatosan cigarettázott, és kü­lönlegesen bosszús volt. Azt nem állítjuk, hogy kő kövön nem maradt, de a barát, mint sziréna zúgatott a négyesen, és meglett a cucc. Ha nem lett volna meg, se állás, se lakás. Ez ilyen. KF Hogyan érettségizett Habsburg Ottó? Új mese Egyszer, nagyon messze, volt egy szegény nép, és ennek a szegény népnek volt egy gonosz kormány­zója. Ez a gonosz kor­mányzó mindig rosszakat tett az országban, és az em­berek gyakran panaszkod­tak. Abban az országban élt egy Fiú is, akinek volt egy Tündérke nevezetű tündér barátja, aki mindig segített neki. A fiú is örökké panasz­kodott a gonosz kormány­zóra. Tündérke unta már ezt, de nem szólt semmit. Amikor a fiú újra szólt néki, ajándékozott az uralkodó­nak egy nyaralót, uralkodás helyett. És a nép a fiút vá­lasztotta kormányzónak. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Balzsay Judit Meló-Diák Kérem szépen, magyarul. A nyolcvankét éves „trónörökös” emlékezetének legkorábbi feje­zete, édesapja, IV. Károly ki­rály koronázása volt, amikor a kis Ottó négyévesen már beszélt és értett magyarul, de igazán nem is a koronázással kapcsola­tos szövegek érdekelték, hanem a látvány. Az első világháború végén, amikor a Habsburg-csa­­lád távozni kényszerült Európa politikai életéből, a Conférance de Ambassadears (Nagyköve­tek Tanácsa) Madeira szigetére onnan a Spanyolországbe men­tek, ahol az ifjú érettségizett. 1930-ban lett tizennyolc éves, ekkor „maturázott”, ahogy ő fogalmazott, méghozzá olyan előzetes tanulás alapján, amely­nek fő gerincét a korabeli, és némileg megváltozott Habsburg szellem határozott meg, to­vábbá a tananyag elsődlegesen az osztrák és a magyar tantervre épült. A pannonhalmi főapát, Bárdos Rémig küldött tanárokat az ifjú Ottó számára. Ottó érett­ségije a nagy költő, Ady Endre fivére, Ady Lajos előtt zajlott, értesüléseink Arany János köl­tészetéről kellett beszélnie. To­vábbi értesüléseink szerint kivá­lóan felelt. Feltételezhető, hogy az akkori magyar kormány de­legálta a vizsgáztatót, s így az érettségi hivatalos fórum előtt zajlott, Ottó következő állo­mása a leuveni egyetem volt. A habsburgok 1918-ban csak a kormányzásról mondtak le, a trónt megtartották maguknak, de Ausztria kiutasította őket az országból. 1966-ban léphetett Habsburg Ottó először osztrák földre. Élete egyik legszebb napjának azt a napot tartja, amikor Magyarországon végleg összeomlott a kommunizmus, legborzalmasabbnak pedig az anschlusst. Ha az a vád éri, hogy összeurópai nosztalgiái­ban megjelenik a Habsburg bi­rodalom, udvariasan elhárítja kérdést. BG „Vészesen” közeledik a nyári szünet. Mindenki, főleg a végző­sök, vállvetve vetik magukat az év végi hajrába, bár fél szemmel már a nyárra sandítanak: idő­pont-egyeztetések, kirándulások, tengerparti, balatoni fürdő után néznek. Persze ezek szép tervek, no de mibe kerül! Ha nagylá­nyok, nagyfiúk vagyunk, fene nagy büszkeségünkben nem ké­rünk erre pénzt a szüléinktől, más megoldás nincs, nekünk magunknak kell megkeresni. Mondjuk, a Meló-Diáknál. A cég a tizenhat éven felüli, nap­pali tagozatos diákoknak keres munkát. A munkavállaláshoz szükséges diákigazolvány, isko­lalátogatási és 1000 forint, fede­zet gyanánt. Ebben az évben, a további számtalan munka mel­lett a következőkből válogathat­tok: plakátragasztás, mozibér­let-árusítás, címkeragasztás, kérdőívek kitöltetése, termék­minta hordozása stb. A nyári időszakra azonban leginkább fi­zikai munkák esnek, mint pél­dául a szüret, átlagban 80-100 forintos órabérért, aztán jöhet a mulatság. Fekete Zsanett Poénhegyek, A Kereskedelmi Főiskola egyik padfirkája: „Téged a ló visz, ez itt egy Levi’s, engem Élvis.” *** „Az állatok - milyen furcsák. A kutya felnéz rád. A macska lenéz rád. Csak a disznó szemé­ben vagy egyenrangú.” W. Churchill *** „Egy műveletlen ember szá­mára igen hasznos idézetgyűj­teményeket olvasgatni.” W. Churchill Kossuth kalapja Jfovács, aki nem sokban különbözött a többi fiatalembertől, /V nevezetesen szerette a lányokat, a Kossuth-szobornál ran­devúzott. Ült a bokrok között a pádon, és várt negyedórát, mert szerelmes volt. És akkor megjött a nő. Kovács, hogy szórakoztassa, elmesélt neki egy történetet a Dankó Pistáról, annak is a szegedi szobrá­ról, amelynek évenként átlag négyszer-ötször letörik hegedű­nyakát, mert a hagyomány azt tartja, így visszatér az elveszített kedves. Mert Kovácsban felderengett, mi lesz, ha elmegy ez a nő. Aztán beleszívott a cigarettájába, hanyag eleganciával, és odament Kossuthhoz. Relatíve most sem találta sokkal szebb­nek, de gondolta, most más a szitu. Ujjaival megérintette a ka­lapot - ekkor már esett az eső -, s mivel Kovfics jó színész volt, ő és Kossuth, meg a tér, meg az egész város egy színház, néhány kézmozdulat volt az egész... Kovács megemelte a nő felé Kos­suth kalapját. Azott a haja. Tudta, hogy játszik. Lesütötte sze­mét, hogy ne lássék, mert ez csak álom. Semmi más. Kossuth ugyanolyan idegen és merev lesz holnap is, mint általában Ko­vács nélkül. Kócos Rendhagyó irodalomóra „A vén ripacs azért nem tanár” József Attila kisebb, szelídebb testalkatú volt, nem egy med­vetermet, nem úgy, mint Földes László. Fővárosi ítészek szerint a hang sem megfelelő. Egyáltalán, ilyen arccal, amilyen Hobó­­nak van, nem lehet József Attila-verseket mondani, ő pedig járja négy keréken az országot, kisvárosi, városszéli művelődési házakban fellép, és megpróbálja a leporolt színpadokra idézni a költőt. Nemrégiben a szolnoki ,Járműben ” középiskolások előtt, számításba véve a közönség társadalmi helyzetét, kissé is­kolásán fogott hozzá. Az első negyedórát a Fiatalok csendben ki­bírták, de legszemtelenbb épp a tudósító mellett ült, válla már rég rázkódott a visszafojtott kacajtól, mely egy verssor végén végül is eldördült. Kínos volt. Földes a színpadon lehajtotta a fe­jét, de azért látszott az arcán, hogy keresgél, a József Attila-ösz­­szesben, ami a fejében van. Amikor megtalálta, így folytatta: „Lesznek, akik majd kinevetnek ...” Az előadás után sorban állás autogramért, aztán az emberek lassan elfogytak. Maradt három. Normális esetben egy valaki ké­szít interjút, de ez nem volt normális eset. A kéretlen, de utóbb kiderült, egyáltalán nem felesleges kérdező Bánhalmi Árpád, a Verseghy Ferenc Gimnázium tanulója volt.- Alázatos vagyok. Akkor és úgy kezdek el énekelni, amikor úgy érzem, hogy a dolog a helyén van. Kivárom. Felemelte­tem magam. A Tiszta szívvel-t sem kezd­hettem az egekben. Igen, háromszor éne­keltem el, és a har­madik volt a csúcs. Egyetlenegy dolog érdekes, hogy hite­les-e vagy sem, amit csinálsz. Belülről érezd. Úgy is meg le­het oldani, ha csak a felszínen mozogsz, senki nem veszi észre, csak úgy nem az igazi. (Jj Néplap: - Mi­kor vetted először ke­zedbe József Attila verseit?- Életem során nem egyszer voltam bajban. Simán el le­het vele húzódni, meghagyni magának a világot, olvastam, és hoppá, ott valami le volt írva. Úgy for­gattam, mint más a Bibliát. Nem gyö­nyörködtem a versben, nem „műélveztem”, ha tetszik, ha­nem arra voltam kíváncsi, mit üzen. Először úgy gondoltam, egy-egy sort vagy versszakot beteszünk a Hobó Blues Band bluesai közé a koncerten, íro­gattam ki az idézeteket, és ak­kor rájöttem, hogy ez egy kész műsor. Nem azért csináltam JA-műsort, mert azt akartam csinálni, hanem mert így ala­kult. Az elhatározás már csak azért sem volt meg, mert hogy jövök én ahhoz, hogy Major Tamás vagy Jordán Tamás vagy Latinovits Zoltán országában JA-verseket mondjak? Nem azt mondom, hogy nem vagyok egy súlyos exhibicionista .. . BÁ:- A József Attila-estnél lehetne valami jobbat és újat csinálni?- Én nem hiszem, hogy a JA-estnél vagy a Vadászatnál jobbat fogok csinálni valaha is az életben. Hiába tanultam meg egy csomó mindent és igyek­szem, és nem vesztettem el a képességeimet egyelőre. Azon­ban az időt piszokul, az 1984-es időt nagyon eltalálta a Vadá­szat, ahogy az 1991-est eltalálta a József Attila. BÁ: - Én úgy érzem, hogy nagy hullámot váltott ki a kultu­rális életben a te produkciód is, '91-ben, a JA-évben kiadták összes megzenésített verseit, ma meg érezhető, mintha az isko­lákból is ki akarnák szorítani, nem elég magyar . . .- Ez jót tesz neki, mindig jót tesz neki, mert észrevetetik azok, akik aktívak, bármilyen rendszerben... Ez egy ilyen .ország. De nem kell ezzel tö­rődni. Azzal törődj, ami neked fontos, érted. Azt keresd, azt szeresd. Nem kell azzal foglal­kozni, hogy egy-két ember veri itt a tam-tamot. El fognak ők tűnni. És ti, akik fiatalabbak vagytok, mint mi (Földes 50 éves - a szerk.), már nem hoz­zátok magatokkal a gyűlölkö­dést, ők hiába próbálják elül­tem iv BÁ: - Akkor már kezdem ér­teni. József Attila választ akart adni arra, mi a fontos az ember számára. De hát József Attila végül pórul járt! Az emberek ki­taszították maguk közül.. .- Az nem baj, nem az számít. Mert más a történet és más a mű. Leonardo da Vinci is ho­moszexuális volt, és akkor mi van? Rákóczi Ferenc se tudott egy szót se magyarul, de benne van a történelemkönyvben. mert nem az előbbi számít, ha­nem az, amit csinált. Amikor a Katona József Színházban elő­ször megcsináltam ezt a műsort, odajött az egész fővárosi prog­resszív értelmiség, hogy kirö­högjenek, attól, hogy végül is ezt megették, még nem lettem a barátjuk, járom a saját utamat. Ha az ember elolvas egy ver­set vagy elmegy egy hangver­senyre, az egy szint. De ha a versek hatnak az életedre, az még nagyobb dolog, érted. BÁ: - Csak az a baj, hogy az emberek tqbbsége nem fogé­kony a művészetekre.- Dehogy baj, ez mindig így volt. Attól ők még nem rohad­tak, de te azzal törődj, hogy ne­ked mi fontos, mi jó. Tanuljál, legyél érzékeny és fogékony. Magadat csinosítsd belülről. Ha mindig azzal foglalkozol, hogy mások milyenek, az megkeserít. Ha találsz valamit a művésze­tekben, ami megérint, és tovább akarod adni, az egy nagy dolog. Én nagyon bírom a meséket, a régi meséket, Hoffmant például. Bájos világ, ott a diótörő, ba­romi helyes... ÚN: - Ez itt egy rendhagyó irodalomóra?- Áh - nevet -, az öreg ripacs azért nem tanár... ÚN: - A Magyar Hírlapban jelent meg egy kiritka a Jim Morrison-szeánszról. A kritikus szerint tökéletes munkát végez­tél, csak éppen Jim Morrison volt rossz költő . . .- Igaza van. Ha Jim Morrison nem lett volna rock ’n’ roll éne­kes, a kutyát nem érdekelte volna. Amerikába is elvittem a műsort, olyan cikkeket írtak ró­lam, hogy kész voltam . .. ÚN: - Miket írtak?- Mindenféléket, hogy mo­­nodramatikus előadás, relevá­­ciós sikerű, megdöbbentő, hogy kerül ide ez a pali, ezt csinálja és ez őrület. Egyébként a dal­szövegei sokkal jobbak, mint a versei. Szeptemberben itt volt az öreg Ginsberg, kértem, írna előszót a könyvemhez, meg­mondta, nem ír, mert Jim Mor­rison még nem volt kész költő, amikor meghalt. BÁ: - És Ginsberg?- Ledöbbentett, hogyan lehet ezekkel a szavakkal, ezzel a fajta szókinccsel és asszociáci­ókkal, az utca nyelvén költésze­tet teremteni. BÁ: - Ha valaki ír a csavar­gókról, kukák népéről, ilyesmi­ről, mások elolvassák, nem ér­tik, ha nem élnek ott, pedig ak­kor polgárpukkadás nélkül ve­hetnék értékesnek.- Persze. Ebben az is szép le­het, hogy ezzel másokat felráz, megvigasztal, mert ez a művé­szet feladata. De az élet sokkal vadabb, mint a művészet. Gins­berg a kettőt egybegyúrta. „A művészet díszíti fel börtönünk falát és tart meg minket némá­nak és közömbösnek”, hogy Jim Morrisont idézzem. ÚN: - El tudod képzelni, hogy egy tizennégy éves kislány, az iskolában, irodalomórán szépen, okosan kapja a költőt a tanárától, anyai érzelmeket táp­láljon József Attila iránt?- Nem, de fantasz­tikus. ÚN: - Aztán ké­sőbb kiderül, hogy ez a költő erőszakos, gonosz, rettenetesen férfias, jóságos, és ha kisfiú, esendő.- Sokféle. Attól függ, hogy honnan nézed. Ha hétfőn in­nen kezded, akkor ilyen, ha kedden on­nan, akkor olyan. És ettől zseniális. ,jZord bűnös vagyok, azt hi­szem.” „Zord bűnös vagyok, azt hiszem.” ,?Zord bűnös vagyok, azt hiszem.” (A hang­fekvést maximum így tudtuk illusztrálni) És mindegyik igaz. Na­gyon veszélyes. ÚN: - Csavarogsz még?- Nagyon be va­gyok indulva. Keresz­­tül-kasul az országon. ÚN: - Stop?- Áh, nem, azt már nem csinálom, inkább fölveszek néha vala­kit. ÚN: - A düh meg­van még benned? Egyszer-egyszer kirobbansz, a nagy medve ordítva előlép, máskor pedig bölcsen elfor­dulsz.- Nem igazán változtam. Ugyan egy kicsit könnyebb let­tem, vidámabb vagyok, mint egy fél évvel előtt, de azt, hogy igazán felszabadult, boldog le­gyek, azt nem adják ingyen. Sú­lyos sebeim vannak, amik na­gyon nehezen gyógyulnak. ÚN: - Nálad közéleti szintű kérdés a „Mondd, mennyit ér egy falat kenyér?”. Érdekel még?- Minden érdekel, de nem ta­lálkozom mindennel és nem tu­dok mindent befogadni. De nem vagyok zárt, nyitottabb vagyok, mint két-három évvel ezelőtt. Mindenféle értelemben. ÚN: - Vádolnak téged azzal, hogy igazán újat nyújtani nem tudsz.- Vádoljanak. Az I love you Budapestben olyan dolgokról beszéltem, amikről még soha. Abszolút egy 1994-es anyag. A fogadtatása is olyan, úgyhogy ezzel nincsen különösebb gond. ÚN: - Ezen a kazettán van négy-öt dal, ami a fővárosról szól, s az egyik, a felét meséled, valami őrületes hatással volt rám, mert volt benne melankó­lia, depresszió, hosszan tartó gátlásosság és csoda is, csupa olyasmi, ami az én városomban is gyakran előfordul.- Mondom, abszolút 1994-es, ez is engem igazol. Sőt, amit még lehet, hogy te nem is tudsz, valamelyik újságban olvastam, a szakma az év könnyűzenei lemeze címmel tűntette ki az I love you Budapestet. A szakma! A szakma, amelyhez én soha nem tartoztam. ÚN: - Milyen Biliéi újra együtt?- Vidám, meleg, szeretettel­jes, vén marhák ülünk a próba­teremben, el tudod képzelni? Május 10-én jövünk Szolnokra. Este hétkor a Városi Művelő­dési Központban. Mondd meg mindenkinek, hogy jöjjön el. Gyertek el. Blahó Gabriella

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom