Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-09 / 83. szám
16 Hírek — információk — érdekességek 1994. április 9., szombat Lebontják a „Nemzeti” bejáratát 1994. április 9., szombat Erhard napja Napkelte: 6.08 órakor, napnyugta: 19.25 órakor. Holdkelte: 5.09 órakor, holdnyugta: 18.09 órakor. Születésnaptár 45 éves Usztics Mátyás (Penészelek) színművész, aki a szolnoki Szigligeti Színházban kezdte pályafutását, a 25. Színház, a Népszínház és a Mafilm együttesének tagja volt, 1990 óta a Bodnár Sándor Drámai Akadémia igazgatója. A klasszikus szerepek mellett főleg modem produkciók részese, 1960 óta filmezik. Eseménynaptár A palesztinai menekültek napja. 1948. április 9-én cionista terroristák véres pogromot rendeztek a Jeruzsálem melletti Deir Jászin arab faluban - 254 embert megöltek, az életben maradottakat elüldözték, hogy hírül adják, milyen sors vár azokra az arabokra, akik nem adják át helyüket a zsidó bevándorlóknak. Az arab népek melletti szolidaritás 1969 januárjában tartott II. nemzetközi konferenciája április 9-ét a palesztinai menekültek napjává nyilvánította. Erhard Erhard. Germán eredetű név, jelentése erős, mint a sas, védőszentje Erhard Ré- gensburg püspöke. Ökumenikus egyházi naptár Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Eup- szükhiosz vértanú. Ismét rendel a professzor Április 11-től 2 hónapig ismét Szolnokon tartózkodik Jurij Zsepalo professzor, aki a csontkovácsolás, a biomasszázs és a bioenergia segítségével kezeli a hozzá fordulókat. A professzor a Szolnok ispán krt. 7. földszintjén, a Hermész Bt. irodájában kereshető fel. Bejelentkezni a 370-487-es telefonon lehet, munkanapokon (egész nap). Szolnok. A hét végén jelentősen megváltozik a Nemzeti mozi bejárata. Elbontják a bejárat fölötti vas tetőszerkezetet, amelyet valószínűleg akkor építenek fel, mikor az eredeti bejáratát elveszítette. A felújítandó Iposz-székház homlokzata ugyanis eredeti állapotát nyeri vissza, és ebbe már nem illik bele az amúgy sem túl csinos vasfelépítmény. A bontást követően - a tatarozási munkák Szolnok. Szabó Attila (3. vk.), az FKGP színeiben induló képviselőjelölt a Széchenyi-la- kótelepen lévő Aranykanna ABC előtti parkolóba - ma 11 és 16 óra közötti időpontban - hívja kötetlen beszélgetésre a polgárokat. Kisújszállás. Az FKGP képviselőjelöltje, Dögéi Imre (6. vk.) az 56-os Szövetséggel együtt tart fórumot a művelődési házban ma 15 órától.- Az Agrárszövetség jelöltje, Túróczi János (3. vk.) választási gyűlése hétfőn, 17.30-tól, a Kertvárosi iskolában lesz. Kengyel. Holnap 18 órától, az Öreg iskolában találkozhatnak az érdeklődők dr. Pataky Csabával (7. vk.), a Fidesz képviselőjelöltjével. Ugyanő Ti- szabön, a művelődési házban hétfő este 6 órától találkozik a választókkal. Jánoshida. Hétfőn, 18 órakor találkozhatnak a lakosok Mihályi Istvánnal (2. vk.), a Munkáspárt képviselőjelöltjével a helyi művelődési házban. Jászkisér. Dr. Kis Zoltán, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke tájékoztatót tart a szövetkezeti és földA „Kevi Kör” bemutatkozik Szolnok. A tanulók művészeti nevelését szolgáló iskolai programok keretében újabb kiállítás nyílik a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola aulájában. Ez alkalommal a „Kevi Kör” alkotói mutatkoznak be. A tárlaton Talamasz Lajos népi fafaragóművész, Füleki Gábor festőművész-tanár, Bácskai Bertalan festőművész, Pólya Pál fotóművész és Takács Mihály amatőr költő alkotásaival ismerkedhetnek a gyermekek. A megnyitó hétfőn, 9 órakor kezdődik, a kiállítás április 21-ig tekinthető meg. miatt - az épületet beállványozzák. A műemléki felügyelőség határozata alapján az év végéig új bejáratot kellene építeni a filmszínháznak, mely cél elérésére az érintettek keresik a legjobb megoldást. A Nemzetit is üzemeltető Tisza Mozi Kft. ügyvezetője, Demeter István elmondása szerint a felújítási munkálatok ideje alatt a filmszínház zavartalanul üzemel. törvényről, valamint bemutatja dr. Szerencsés Istvánt, az SZDSZ alsó-jászsági képviselő- jelöltjét. A rendezvény hétfőn, 18 órakor kezdődik a művelődési házban. Bánhalma. Az általános iskolába invitálja hétfőn 18 órára a választókat Szilágyi András (7. vk.), a Munkáspárt képviselőjelöltje. Szászberek. Marjas Kornél (3. vk.), a Vállalkozók Pártjának jelöltje hétfőn 18 órára a művelődési házba hívja fórumra a polgárokat. Jászszentandrás. Hárskúti László, független képviselőjelölt hétfőn 19 órától tart bemutatkozóját a művelődési házban. Kengyel. Mihály Márton (7. vk.), az FKGP jelöltje hétfőn 19 órakor mutatkozik be a helyi általános iskolában. Kötelek. Bencsik Mihály (3. vk.), a Munkáspárt képviselőjelöltje a művelődési házban tart lakossági fórumot hétfőn 19 órától. Tiszagyenda. A Vállalkozók Pártja színeiben induló képviselőjelölt, Sipos Zsigmond (7. vk.) hétfőn, 19 órától várja a választókat a művelődési házban. Villámtorna a majálison Szolnok. A JNK-Szolnok Megyei Munkástanács Szövetség és a városi sportcentrum május 1-én, 8 órától rendez kispályás villámtomát a tiszali- geti sportpályán. A versenyre — melynek célja a sportbarátság ápolása - április 21-ig lehet jelentkezni, a nevezési díj 1.500 forint. Ezt a Szapáry u. 23., 1/23. szám alatt fizethetik be. A csapatok nevezési létszám alapján csoportmérkőzéseket játszanak - 2x15 perces játékidővel —, melyek később kieséses rendszerben folytatódnak. A mérkőzéseken csak edzőcipőben lehet játszani, igazolt, aktív versenyző nem nevezhető, szerelést és labdát a csapatoknak kell magukkal vinniük. Sztárzenészek a Towerben Szolnok. Star Blues Band névvel budapesti szuperzenészek csapata játszik ma, a szokott időben, a Towerben. Szabó László, a Takács Tamás Dirty Blues Band billentyűse, Sárközi Pál, aki Deák Bilinél gitározik. Zsákai Jimmy gitáros és Tobor Dodi dobos játékát - Cream-, Hendrix-számokat, bluest és egyéb zenei csemegéket - hallhatják a fiatalok. Hollandiából érkezik A Bpl műholdas, kereskedelmi televízió a múlt hét óta sugározza műsorát. A hollandiai Hilversumból, az EUTEL- SAT-II F3 34-es csatornán érkező adásban sztereó zenei programok és filmek szerepelnek. Ez utóbbiakat a sztereó hang vételére alkalmas készülékeken magyarul és angolul is hallgathatják az érdeklődők. A Kábeltévék Szövetségével kötött szerződés alapján mindazok a nézők, akik az egyéb műholdas adásokat már lakásukban élvezhetik, kezdettől fogva bekapcsolódhatnak a Bpl műsorának vételébe. JÓ hír a fogyasztóknak, KERESKEDŐKNEK ÉS MINDENKINEK! VÁSÁROLJON TARTÓSAN KEDVEZŐ ÁRON! n MIT? HOL? >Solnokte| » pl. TEJFÖLT 23 és 25 Ft-ért FÉLTARTÓS KAKAÓT 23 Ft-ért TETRA TEJET 39,60 Ft-ért! A SZOLNOKTEJ DISZKONTJAIBAN- SZOLNOKI PIACCSARNOK -TUTI MINTABOLT ÉS DISZKONT (A tejüzem mellett)-JÁSZBERÉNYBEN- KISÚJSZÁLLÁSON -KENDERESEN- MEZŐTÚRON i a MEZŐTEJ BT.-ben I Találkozás a választókkal INNEN-ONNAN Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villan a traffipax vakuja a gyorshaj tokra. Ma a 4-es főúton, Kisújszállás térségében, vasárnap, április 10-én szintén a 4-esen, a Szolnok és Kenderes közötti szakaszon. Hangverseny a megyeházán Vasárnap 19 órakor a megyeháza dísztermében a II. szolnoki zenei fesztivál rendezvényeként a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt, vezényel Robert Janssens (Belgium), közreműködik Jeremiás Margit - ének (Belgium). Jegyek a helyszínen még vásárolhatók. Kézmüvestábor Szenttamáson A Törökszentmiklósi Művelődési Központ bőrös-, kosárfonó-, szövőműhelyei kézművestábort szerveznek Szenttamáson június 27-től július 3-ig. Szeretettel várják a fiatalok, felnőttek és családjaik jelentkezését április 30-ig a művelődési központ 30-as irodájában és a 13-as telefonon. Délelőtt a szakmai munka, délután szabadon választott szabadidős tevékenység zajlik. Esténként tánc- mulatság, közös főzés, beszélgetés várja a résztvevőket. A táborban gyermekek részére külön programot biztosítanak. Kívánnak-e részt venni A gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény VII. fejezet 66. szakasza 3. bekezdésének felhatalmazása alapján kérik a megyében székhellyel rendelkező gazdasági érdek-képviseleti szervezeteket, továbbá azon országos gazdasági érdek-képviseleti szervezeteket, amelyeknek legalább tíz, a megyében székhellyel rendelkező tagja van, hogy április 21-ig írásban közöljék a megyei főjegyzővel (5001 Szolnok, Kossuth L. u. 2.), hogy részt kívánnak-e venni az ideiglenes kamarai szervezőbizottságok munkájában. A bejelentés a hivatkozott törvény által előírt tartalommal történjen. ✓ Zene a HAZ-ban Törökszentmiklós. Ma este, 20 órától, a helyi Real People zenekar mutatja grunge-rock- show-ját a fiatalok által kedvelt szórakozóhelyen. □ Moszkva. Alighanem példátlan bűnügyben hirdetett ítéletet az oroszországi Szaratov bírósága. A vádlott emberi szervekkel kereskedett, de jelen esetben korántsem a szervátültetések esetéhez hasonlatos ügyről volt szó, hanem a szó szoros értelmében emberhús piaci árusításáról. Szaratov egyik kórházának alkalmazottját italozó életmódja vitte bűnbe. A kórbonctani intézetben segédkezett, s orvosi szesszel jutalmazták. A mintegy deciliternyi szesz kevésnek bizonyult, ezért a formaiinban tárolt kioperált emberi szerveket magához vette, s a piacon eladta. A bíróság két év börtönt szabott ki az alkoholista szervtolvajra, akit jobb híján csalásért ítéltek el, mivel az orosz törvénykönyvben nincs e szörnyű cselekményre megfelelő cikkely... □ Kairó. Hajszál híján tragédiával végződött csütörtök este az El A1 izraeli légitársaság Londonból a Tel-Aviv melletti Ben Gurionra érkező Boeing 747-esének útja. A 400 utas végül épségben megúszta a kalandot. Ä leszálláshoz készülő gép futóműve beragadt, ami a pilóSzajol. A helyi modellezőklub április 10-e és 14-e között rendezi meg kiállítását a községi klubkönyvtárban. A naponta 10 és 17 óra között megtekinthető bemutatón szajoli, mezőtúri, kisújszállási modellezők autói, repülői, hajói láthatók.- A magyar nóta és az operett kedvelőit várják és hívják ma este 6 órára a művelődési házba. A Bokrétát kötöttem című műsor minden érdeklődőnek ingyenes. Szolnok. A Magyarországi Bahá’i Közösség országos szellemi tanácsa a hét végén rendezi (MÁV-vendégszobák, Baross u. 54.) I. tavaszi iskoláját, melyen többek között nyilvános előadásokat hallhatnak Mr. Luis Csapadékadatok Az elmúlt időszakban, 5-6-7-én bőséges eső áztatta a földeket. A Kötivízig adatai szerint Jászkiséren 19,5, Tiszasülyön 24,2, Jászberényben 21, Karcagon 26,4, Kisújszálláson 26, Kunhegyesen 23,3, Mezőtúron 23,7, Cibakházán 23,9, Törteién 25,1, Szolnokon 28 milliméter eső esett. tát arra kényszerítette, hogy csaknem egy órát körözzön a kifutópályák fölött. A hiábavaló kísérletek után a géppel visszafordult a tenger fölé, ahol az izraeli légierő egy repülője csatlakozott hozzá szakértőkkel, akiknek a műszaki hibát sikerült diagnosztizálni és orvosolni, így a gép végül a megszokott módon szállt le, ahol mentő- és tűzoltóautók várták. □ Vancouver. Kanadában olyan géncserélt epret állítottak elő, amely hasonlít ugyan az eredeti eperre, és íze is azonos, de sokkal ellenállóbb a vírusfertőzésekkel szemben - jelentették be Vancouverben. Bob Martin, a kanadai szövetségi mező- gazdasági minisztérium fennhatósága alatt tevékenykedő kutatólaboratórium vezetője közölte: a „szupereper”-cserjéket májusban ültetik ki a Vancouvertől 70 kilométernyire keletre fekvő Abbotsford melletti Epres Völgybe, Fraser Valleybe. A tudós elmondta, hogy az eperembrióba különféle vírusok génjeit oltották, ezáltal pedig ellenállóvá vált a gyümölcs fejlődését gátló és a levélzet kiszáradását előidéző kórokozókkal szemben. Hénuzet tanácsostól, világutazótól, aki több évtizede a világvallások történelmét tanítja a belga egyetemeken. Vasárnap A keresztény hagyományok modern megvilágításban címmel 9, II és 14 órától beszél az érdeklődőknek. Tiszapüspöki. A közösségi ház gyermekek részére szervez ki mit tud?-ot, a helyi MCDSZ és a Lungo Drom támogatásával. Az érdeklődők szombaton, 15 órától válthatnak jegyet az előadásra. Karcag. A Kunhalom Klub vendége lesz vasárnap Szokolay Sándor zeneszerző, aki ,,A magyar nemzettudat a zenében” címmel tart előadást. A rendezvény 16 órakor kezdődik a Csokonai Könyvtárban. Ez + az, másfél órában Tiszaföldvár. Holnap 17 órától Aradszky László zenés estjét rendezik a polgármesteri hivatal vendégházában, a fenti címmel. A műsorban közreműködik Madarász Katalin, Angyal János, Harmat Andrea. A zenei kíséretről Auth Ede és Kocsis Csaba gondoskodik. Rendezvények Autók, repülök, hajók SZUPEREXPRESS TAPÉTA! Habtapéták áprilisban is óriási kedvezménnyel Szolnok, Baross út 11. (az udvarban). *48261/12K* VESZPRÉMI székhelyű háztartás-vegyipari termékeket gyártó kft. keres lerakati jelleggel, gépkocsival és telefonnal rendelkező üzletkötőt, forgalmazót. Tel.: 06/60/396-735 Veszprém, Tüzér u. 55. *48445/1H* SZEMESTERMÉNY eladó. Kukorica 1500 Ft. Búza 1.600 Ft/q. Ficzek, Jászárokszál- lás, Tompa 16. Telefon: 06-60/389-904. *48777/lH* HIRDETÉSSZERVEZŐ munkatársakat keresünk Szolnok, Cegléd, Jászberény és Törökszentmiklós területén végzendő munkára. Kereseti lehetőség 60 eFt/hó. Jelentkezni lehet: 1994. április 12-én 16 órakor a Tisza Moziban. *48725/1H* UGYE TUDJA? HOGY A SZOLNOK használt bútor osztályán rendkívül kedvező áron vásárolhat, újszerű állapotban lévő szekrénysorokat, ülőgarnitúrákat. •48K2I/1H* BUDAPESTI érdekeltségű cég keres referenciával rendelkező kereskedelmi ügynököket élei miszer-vegyi áru szakmában, országos terítésre. „10 %-os juta- lék-48501” jeligére a kiadóba. *48501/2K* ELADÓ 1 + 2 fél szobás, földszinti lakás 1.000.050 Ft-ért. Érdeklődni: Szolnok, Botár Imre út 8. fsz. 4. *48815/1K* SZABADKA minden héten szerdán 800 Ft. TRIESZT-TAR VIZ IÓ április 14-16-ig 2.500 FT, ARAD április 19., 26-án 1.100 Ft, MÜNCHEN április 21-23-ig 2.700 Ft. JELENTKEZNI: Szolnok, Arany J. út 15. telefon 56/372-842, Jászberény, Szabadság tér 4„ telefon: 57/311- 232. »48824/1H* VOLVO-345, 5 ajtós, acélkék, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Szabó Pál út 16. Telefon: 56/422-498. Irányár: 280.000 Ft. *48362/2K* 101 ÚJ VIDEOFILMÉT VETTÜNK A HÉTVÉGÉRE VIDEOTÉKÁINKBA. KÖZTE VAN AZ ÖN KEDVENCE IS. Tisza, Ezeregy, ZOOM, Házimozi, Quintett videotékák - Szolnok, Filmcentrum - Törökszentmiklós, Videocenter, Premiertéka Jászberény. *48834/1H* ELADÓ jó állapotban lévő, kék színű, 318-as BMW. Érdeklődni lehet: Jancsó Gábor Fegyvernek, Kaiser söröző. Az utolsó alkalom A zagyvarékasi földrendező bizottság értesíti a kárpótlási jeggyel rendelkező személyeket, hogy a községben az utolsó árverés a művelődési házban április 22-én, 9 órakor lesz. Az ezt előkészítő megbeszélést április 18-án, 18 órakor tartják a községházán. Az oldalt szerkesztette: Homtner Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen hétfőn is az olvasónk! JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 5. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Rákóczi u. 74. Tel.: 57/311-511, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 414, Törökszentmiklós, Kossuth tér 6/G. Tel.: 431, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133