Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-23 / 95. szám

1994. április 23., szombat 5 Nézőpontok Szombati jegyzet & Vesszőhibák üzenete Talán sosem volt annyi irigyem, mint amikor a Jászberényi Tanítóképző Főiskola sikeresen befejezett első éve után éltem a lehetőséggel, és főigazgatói engedéllyel, huszáros hátraarccal, másik intézménybe jelentkeztem át. Évfolyam­társaim egyike-másika a mai napig azt hiheti, hogy a magyar nyelvi szigorlat elől futamodtam el. Valójában a későbbi ének államvizsga gya­korlati részétől, az emlékezetből előadott furu­lyaszótól berezelve fújtam visszavonulót, mi­után belső hallásom nem lévén, már az első fél­éves szó-mi dalocskákat sem nagyon tudtam Husznay tanárnőnél reprodukálni. Szó se róla: a fél évfolyamnak az első év vé­gére ekkor már ott díszelgett a leckekönyvében: harmadik megismételt beszámoló a magyar nyelvből megfelelt. „Rettegett” fogalom volt Farkas tanár úr neve Jászberényben. A vizsgái előtti, általa diktált, egyoldalas tollbamondáso­kat, „kis beugrókat” már átélni - hát még meg- ími(!) - is nehéz volt. A csalafintán összerakott - megkockáztatom: hangsúlyozott? - többszö­rösen összetett tagmondatok között elég volt kettőnél több vesszőhibát ejteni, s a megszep­pent hallgató három nap múlva visszazarándo­kolhatott Berénybe, egy újabb tollbamondás élményéért. Egy ilyen, sikeresen vett akadály után, felüdülésszámba ment kollokválni a szö­vegkoherencia elméletéből. Egy szó mint száz: a tanár úr szerint, egy kisdiákok elé kiálló taní­tónak makulátlan helyesírással kell bírnia. Nem csoda, ha a durva hibát vétők - leírva egy „lessz”-t - már az első körben kizárták magukat a Jászság jó hírű iskolájából. Ahogy jött, úgy ment. Szép csendben kimúlt a magyar nyelv hete. Sorrendben a 27., amely­nek célja, Grétsy Lászlót idézve, hogy ráirá­nyítsa a figyelmet az anyanyelv mint nemzeti kincsünk fontosságára. Érdemes kirándulni - szándékosan pongyolán fogalmazok most, ahogy a televízió tegnap esti bemondónője tette egy múzeumi programajánlattal kapcsolatban - évről évre e területre, mert a köznyelv egyre csak durvul, színtelenedik, terjedőben a szak­zsargon, és elárasztanak bennünket, a ’80-as évek végétől, még nagyobb hullámban az ide­gen szavak. Ez évben még többet kellene be­szélnünk a helyes kiejtésről, a méltóságteljes, szép magyar beszédről, hiszen a választások előtti hetekben tömegesen szólalnak meg a poli­tikusok, politikusjelöltek. Figyelmesen hall­gatva őket, gyakran megfigyelhető a kulturált vitastílus hiánya, nem tartják tiszteletben a má­sik véleményét, sok esetben egyáltalán végig sem hallgatják. Gyakran beszélnek csillogó általánosságokban, használnak „címké­ket”, keltenek ellen­ségképképzetet a másik (többi) pártról szólva. A nyomtatott és elektronikus saj­tóban megjelent po­litikai hirdetések egy részéből sugárzik az ötletnélküliség, félő, hogy egy-egy ere­dendően kedves jelkép erőltetett használata, frázisszerű (pardon, magyarul a magyar nyelv hetében: szóvirágszerű) ismételgetése a válasz­tópolgárok szimpátiáját a visszájára fordíthatja. Választási etika, nyelvi és mindennapi kultu­ráltság a legmesszebbmenőkig összefüggenek. S ha már a sajtót emlegettük, van ám baj vele is. Még akkor is, ha a köznyelvi elszíntelenedé­sek, elszürkülések egy részéért felelhet csak. Hiszen a valóság tükrözése a sajtó alapvető célja, s ily módon, természetszerűleg a köz­nyelvi állapotokat is tükrözi. De mi is a sajtó­nyelv? Olyan kevert nyelv, ami eltérő művelt­ségű embereknek íródik, éppen ezért nehéz megfelelni e követelménynek. Nézzük a bajokat. Nem kell sasszemű újság­olvasónak lennünk ahhoz, hogy észrevegyük a sorok közé „becsúszott”, árulkodó helyesírási hibákat. Ezek nagy része emberi figyelmetlen­ség, a rutinra hagyatkozás következménye. Az átlagosnál jobb nyelvérzékkel megáldottaknak már első olvasásra feltűnhet a helyenkénti pon­tatlan fogalmazással járó pongyolaság, a közhe­lyes, terpeszkedő kifejezések - ez utóbbiak elő­szeretettel férkőznek be a hivatalos stílusból a publicisztikába-, szóismétlések alkalmazása. Ugyanakkor minden bértollnoknak - de ha írásról van szó, gyanítom, valamennyiünknek - megvan az önhibáján kívüli maga keresztje. Édes anyanyelvűnk, a magyar nyelv, több mint egymillió szókészletből áll. A gyermek szókincse hatéves koráig mintegy háromezer szó. Arany János 23 ezres, Petőfi Sándor 17 ez­res szókinccsel bírt. S mégis, milyen időtálló műveket írtak? Nyelvi kultúránk megőrzése, át­örökítése utódainknak mindannyiunk felelős­sége, kötelessége. Helyesírási hibát ejthetünk, de két vesszőhibánál lehetőleg ne többet. Üzletember-találkozó BudaFest Magyar-portugál-spanyol- görög üzletember-találkozót szervez az Országos Kisvállal­kozás-fejlesztési Iroda Buda­pesten, május 26-27. között, az érintett országok partnerszerve­zeteivel közösen. A rendez­vényt támogatja a Magyar Gaz­dasági Kamara és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapít­vány, az Európai Unió pedig anyagi eszközökkel járul hozzá. A rendezvény kétoldalú tárgya­lásokra is lehetőséget nyújt az üzletembereknek. A találkozón csaknem 40 dél-európai - spa­nyol, görög, portugál - cég képviselője vesz részt az élel­miszeripar, vegyipar, építőipar, fa- és gépipar területéről. A résztvevők jelezték, hogy ter­mékeik magyarországi forgal­mazására, kooperációs gyár­tásra, export-import tevékeny­ségre, közös cég, illetve képvi­selet alapítására keresnek ma­gyar partnereket. A találkozóra május 6-ig fogad el jelentkezé­seket az OKFI. (A jelentkezés­hez űrlap kérhető: 1364 Buda­pest, Pf. 279. Telefon: 118-5300,118-5415). (MTI) A budapesti nyári opera- és balettfesztiválnak, a BudaFest rendezvénysorozatnak augusz­tus 10-től a Magyar Állami Ope­raház ad otthont. A kulturális ünnep külföldi vendége a Kijevi Balettegyüttese lesz, a Hattyúk tava című darabbal. Az opera­kedvelő közönség Operakoncert című előadás keretében Leon­cavallo-, Mascagni-, Bizet-, Bel­lini-, Verdi-, Puccini-operákból hallhat részleteket. Szerepel még a programban Puccini Bo­hémélet, valamint Verdi Na- bucco című operája is. (MTI) A múzeum új kandidátusa: Bagi Gábor Úgy látszik, a krisztusi kor és a kandidátusság (már nem so­káig, mert PhD fii. lép a he­lyére) szorosan öszetartozik. Kutatónak ekkor még ifjú va­laki, hisz nem is tíz éve, hogy tanulmányait befejezte, de fel­halmozott anyaga, magvas ta­nulmányai és tudományos kuta­tásra való alkalmassága ekkor­tájt már elválik. Aki ezt a tortú­rát végigélte, az tudja, hogy a szakma számottevő emberei előtt el kell vonulnia, s ugyan­akkor vizsgákkal kell tudomá­nyos kutatásra való készségét bizonyítania (nyelv- és szakmai vizsgák, tudományos publiká­ciós jegyzék). Bagi Gábor Jászladány szü­lötte (érettségizett a Varga Ka­talin Gimnáziumban, diplomát szerzett Egerben, majd Debre­cenben, s ugyanitt doktorált), s épp vitája előtt pár nappal egy főiskolás és egyetemi gyűjtő­csoport számára tartott előadást Jászladány múltjából. Ekkor ő volt a megfellebbezhetetlen. Pár nap múlva őt hívták bizottság elé, s az igen szigorú Kállay Ist­ván az ELTE-ről, illetve Barta János a KLTE-ről voltak bírá­lói. Dankó Imre, a tudományok doktora elnökletével a Duna Pa­lotában történészekből, népraj­zosokból álló bizottság bírálta, s minősítette kiválóan e komplex szemléletű értekezést. Disszertációja: „A Jászkun Kerület társadalma a redempei- ótól a polgári forradalomig (1745-1848)”. Nem is oly rég megjelent doktori értekezése a jászkunok reformországgyűlé­seken való részvételéről szólt (ma sem ártana elővenni ezt képviselőségre pályázóknak!), s mostani értekezése mindegy ci­zellált hátteret festett e korábbi munka mögé. A bizottság érett, kiadásra kész munkának minő­sítette az értekezést, s ezt őszin­tén szólva természetesnek vesz- szük, mi, a munkatársak. Miről is szól? A cím pontos és kifejező. Lényegesebb az, hogy az eddigi, eléggé egysze­rűsítő redemptus-irredemptus ellentét kérdését cizelláltabb formában, részleteket is kidol­gozva jeleníti meg új forrásokat bemutatva. A két réteg között finomabb átmenetek voltak, ugyanakkor táji eltérések, sőt községenkénti különbségek is megjelenhetnek a különböző földek (legelők, szőlők, járulék­földek), s a házhelyek tekinte­tében. A Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság pedig sok vo­natkozásban különbözött. Két­ségtelen a két nagyobb réteg el­térő helyzete, de a birtokosztó­dás, a hivatalba kerülés mind­ezeket módosította. S más volt a helyzet a pusztákon és belső, anyaterületeken a birtokviszo­nyokat. a birtokosok kapcsola­tát és földhasználatát illetően is. A szerző azzal zárja dolgoza­tát, hogy jóllehet a jászkun tár­sadalmat terhelte bizonyos feu­dális kötöttség (hisz e korszak­ban erősítette meg privilégiu­mait), mégis a polgári társada­lomba való átmenet sokkal könnyebb volt számára (és a ha­sonló helyzetű hajdúk esetében is), mint az egykori jobbágyi te­rületeken. Tanulság ez a mának is: a múlt beleszól a jelenbe, s nega­tív vagy pozitív előjellel for­málja a jelent és jövőt. Reméljük, mihamarabb könyv alakban is olvashatjuk a disszertációt! Szerzőjének pe­dig addig is szívből gratulálunk, mert nagy nyereségnek érezzük, hogy megyénkben dolgozik, és városunk szellemi nívóját emeli. Szabó László Merre fordul a földekkel bailódók sorsa? Csodaszép a határ. Hetes esők áztatták a táblákat, lubic­kolnak az apró vetések az égi áldásban: minden zöldell, min­den bomlik, virágba szökken, követeli az életet. Nem hiányzik itt már semmi, csak néhány nap meleg, mondja az egyik ismerő­söm. Valóban nem hiányzik más, csak a tartós napsütés -, erre keressük a válaszokat jász­sági utunk során. Jászladány ban a vak véletlen először Donkó Jenővel hoz ösz- sze. Jelenleg ötvenkét holdon gazdálkodó kistermelő. Mégpe­dig afféle családi alapon.- Donkó úr, hány helyen van a földje?- Szerettem, szerettük volna egy táblában megkapni, de a kárpótlási jegyeket nem egy­szerre küldték, így négy helyen. már kikoptam a műveléséből. Visszaadtam a szövetkezetnek, tíz kiló búzát ad aranykoronán­ként. Ez is jobb, mint a semmi ahhoz a kisnyugdíjhoz. Egyéb­ként a testvéreim kivettek nyolc holdat, afféle részarány-tulaj­donosok, ezen parasztizálnak.- Ón pedig a szövetkezetre számít?- Mit tehetnék? Örülök, hogy akad, aki műveli, így nekem is jut a haszonból egy kicsi. Egye­lőre a hozzám hasonló öreg gazdáknak ez a legjobb megol­dás. Hogy mit hoz a jövő, mondjuk merre, milyen irányba fordul az ezredfordulóra a me­zőgazdaság, ezt én is szeretném tudni. Feltéve, ha megérem. Nézzük, Jászladányban eddig merre fordult? Mondjuk a vá­laszra az egyik legavatottabb,- Aki nem így tesz?- Meg kell tanulni ezt is. El­múltak azok az idők, amikor a téesz főagronómusa, elnöke megmondta, mit hová kell vetni és miért, majd kikhez viszik a terméket. Erről jut eszembe, a sorban egy termelőszövetkezet, jobban mondva a jogutódja következik. Mondjuk Jászalsószentgyör- gyön, ahol az Agroszentgyörgy Kft. kivált a téeszből. Simon Istvánná ügyvezető igazgató ezt mondja:- Tavaly alakultunk, mintegy háromezer hektáron. Mivel új cég lettünk, kaptunk harminc- millió reorganizácis hitelt. Eb­ből csak gépeket vehettünk, és vásároltunk is bőven. Az összeg törlesztését pedig augusztus 31-én kezdjük. Traktor és vetőgép híján kézzel. Felvételünk a jászladányi határban készült.- Mehet egyikről a másikra.- Még szerencse, hogy jó fél kilométernyire húzódnak egy­mástól a táblák. Befogja a lovait- Mi az, ami legjobban meg­lepte mint kistermelőt?- Az, hogy nem gondoltam volna, mennyire tőkeigényes a paraszlizálás, a földművelés. Traktorom még nincsen, ezért fizetnem kellett a szántásért, ami hektáronként 3 ezer 800-ba került. Azért van két lovam, ed­dig én főleg rájuk építettem, mert az összes többi munkát el­végeztem velük. Legyen szó fuvarozásról, szállításról, bár­miről. Ez önköltséges, mert a takarmányt megtermelem.- Mit vetett?- Volt nyolc és fél hold lu­cernám, és vetettem hozzá újabb tíz holdat. Azután nem hiányzik a búza, a kukorica meg a cukorrépa sem.- Hová adja mondjuk a bú­zát?- Úgy döntöttem, sehová. Nézze, 860-870 forintot fizet­nének mázsánként, holott a tőzsdei ár 1 ezer 200. Nekem ez így nem éri meg. Helyette fel­etetem, hízókat állítok be, úgy értékesítem. Most például fe­lénk kilónként 117-120 forint a hízó.- Igen ám, de ön ebből eset­leg csak késő ősszel vagy télen kap forintot. Addig mi lesz?- Ami mindig is jellemezte a földdel bíbelődőt: ki kell tar­tani. Tavaly én már gazdálkod­tam. volt is bevételem, de az kellett a vetőmagra, az idei munkálatokra. Szerencsére van egy kis üzletünk, az is hoz va­lamit.- Ez tényleg szerencse. És akinek nincs?- Bizonyára nehezebb hely­zetben van. Azért én sem úszom meg kölcsönök, hitel nélkül, mert noha lópárti vagyok, de azért ennyi földhöz egy trak­torra szükségem lenne. Akkor ugyanis, ha magamnak szántok, nem 3 ezer 800-ba kerül hektá­ronként, hanem mondjuk 1 ezer 500 - 1 ezer 700-ba. Es ez nem mindegy! Igen ám, de egy traktor nagy pénz: annak millió körüli vagy feletti az ára. Van, aki még ál­modni sem bír erről, mint a 73 esztendős Polgár István.- Pedig néhány évtizede volt nekem lovam, vetőgépem, ekém, boronám, mindenem, de hát sebes úton-módon megsza­badítottak tőle. Most ugyan visszakaptunk 12 holdat, de én Mácsai Árpád, a községi gaz­dakör elnöke.- A gazdakörök a támogatás, a segítségadás céljából szerve­ződtek. Nálunk hatvan ember a tagja, akad közöttük kéthektá- rös meg százötvennel rendel­kező is. .unt <■ ..„út- Nem azonos kategóriák.- Igen, ennek ellenére valami elkezdődött. Ugyanakkor há­rom tényező: a pénz- vagy for­ráshiány, a bürokrácia és az emberi érdektelenség gátolja a fejlődést.- Ha lehet, részletesen. Csak a vetés félmillió- Egy átlagos, mondjuk 25-40 hektár földterület beveté­séhez, munkálásához a mai árak mellett 5-600 ezer forint szük­séges. Ebből azonban még nem futja egy deka fejlesztésre sem. Ugyanakkor mutasson nekem sorban parasztgazdákat, akik ma ennyi pénzt őriznek a sifon- ban vagy az OTP-ben.- Lehet, hogy őriznek, de ezek nem földművesek.- így igaz. Ezért sokat tud segíteni az előfinanszírozási, termeltetési szerződés. Ezt csi­nálja az Agroker, a GITR, a Hu­szár Kft. és még jó néhány cég. Az illető majd utólag fizet. Igaz, nem csekély a kockázat, a bi­zonytalanság, mert ezek az em­berek nem foglalkoznak a biz­tosítással.- Említette a bürokráciát.- Mondom a példát. A gaz­dakörünk tagjai közül tizenöten akartak gépet vásárolni a mező- gazdasági fejlesztési alap jóvol­tából. Január 4-én kezdtük az egészet, gyűjteni a papírokat, a pecséteket, az igazolásokat, és mára ketten maradtak, jutottak el a vásárlásig. Itt az idő óriási pénz, hiszen a pályázat elindí­tása óta az oda-vissza szerző­déskötések következtében tel­tek a hetek, hónapok, és közben szép csendesen a gépek ára oly­kor a duplájára emelkedett. Hi­ába jelentett, jelent ez többféle kedvezményt, túlkomplikált, -biztosított az egész. Nem be­szélve arról, hogy egy jelentő­sebb gazdaság gépesítése milli­ókba kerül.- A harmadik?- Az emberi érdektelenség: akad, aki saját ügyéért sem tesz. Pedig már most is vannak elő­szerződések napraforgóra, ku­koricára. Ezzel azt akarom bi­zonyítani, aki megy a saját dolga után, talál valamilyen megoldást az értékesítésre. Ha nem egyedül, mondjuk valame­lyik gazdakör segítségével. (Fotó: Mészáros)- Maradjunk a gépeknél. Sok van vagy kevés?- Sok, mert ennél több földet is képesek lennénk megmű­velni. Most mi 15 kiló búza tőzsdei átlagát adjuk a tulajdo­nosoknak aranykoronánként. Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy sok tulajdonos kivitte a földjét, így csökkent a terüle­tünk.- Mennyire zsugorodtak?- A háromezer hektár egy­ezerhétre. Szerencsére La- dányban is művelünk hétszáz hektárat. Akinek, akiknek kell, szívesen vállalunk bérmunkát.- Talpon maradnak?- Nézze, ezért dolgozunk.- Mit tenne, ha mondjuk megválasztanák miniszternek?- Amellett, hogy támogat­nám a magánszektort, a szövet­kezeteket is élni hagynám. Nem másért, csak azért, hogy aki akarja, művelje egyedül, aki vi­szont az egészsége, a kora miatt erre képtelen, neki segítene egy szövetkezet, kft., bármi, ha már ekkora a gépparkja. Egyébként az idő, az emberek majd eldön­tik, szükség van-e mindkettőre. Jó lenne, ha így lenne, és nem a pesti aszfaltról mondanák ki az igent vagy a nemet. Hazafelé jövet Tápiógyörgye, Pokoltanya felé kanyarodtunk. Nem másért, mert a táblák közül néhány a mi megyénkbe nyúlik. Meglepő, hogy óriási, műveletlen terüle­tek zöldellnek. Szárítatlanul - vetetlenül Remek, jó földek, de csak a dudva vert bennük tanyát. Meg­tudtuk, idős, volt téesztagok a tulajdonosok, akik már a jussu­kat nem bírják művelni, ezért egy tagban bent hagyták a szö­vetkezetben. Igen ám, de annak sem kell! ígérték, szántják majd februárban, márciusban, majd április lett, és minden maradt a régiben. így azután a hu­szonöt-harminc hajdani tulaj­donos elmondhatja: visszakap­tuk a földünket, de minek, hi­szen nem kell a kutyának sem. Ez az 1994. évi földhelyzethez hozzátartozik. Elvégre akad, ahol a vetés zöldell, akad, ahol a parlagon tanyát vert a dudva. Meg az ember arca a méregtől: mert nincs senki, aki a drága, jó földet megművelné. Természe­tesen nem ingyen, tisztes ha­szonért, hiszen nem mindegy, merre fordul a parasztember sorsa. Mert gyanítom, ez vala­hogyan összefügg az ország si­kerével is... D. Szabó Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom